A nap izéje

‎"A titán forradalmi út nem habos kakaós uzsonnázással tarkított sétakocsikázás! Hanem egy diadalmasan száguldó gyorsvonat, ahol a mozdony acélos dübörgése elnyomja esendő gyomrunk korgását!"

Utolsó kommentek

"nézd legott Komédiának, s múlattatni fog. "

2011.08.25. 09:31 Harpi

Virág elvtárs rulez!

A pécsi Pannon Filharmonikusok igazgatója betiltotta Kodály Zoltán egyik művét, mondván: a Fölszállott a páva vármegye házára kezdetű dal és az abból készült zenemű sértené Pécs polgármesterét, Páva Zsoltot – írja a Blikk.

Horváth Zsolt szerint „a Páva-variációkat a közönség Páva Zsolt polgármester úr kigúnyolásának venné”. Erről levélben tájékoztatta a zenekar zenei igazgatóját, Peskó Zoltánt, aki ezért lemondott. Horváth Zsoltot a lap nem tudta elérni, Páva Zsoltot viszont igen. A polgármestert megdöbbentették a történtek. „Semmi kifogásom nincs a Fölszállott a páva című népdalra írt variációkkal szemben, mint ahogyan az állatkertben sétálva sem veszem magamra, ha látok egy pávát” – mondta.

Páva Zsolt tehát nem érti. Pedig a történet mindenki számára világos, aki emlékszik még arra a Magyarországra, amelyben a megfelelni vágyás nagyobb úr volt a szakmai hozzáértésnél. Abban az országban, amelyben tekintélyuralmi rendszer működik, a hivatásos seggnyalóké a legnagyobb hatalom. A diktátor mondja meg, mi a művészet, de, hogy kiből lehet művész, azt ők, Virág elvtárs ivadékai döntik el...

98 komment · 7 trackback

2011.08.24. 13:10 Harpi

Péntekig vörös hűségriasztás!

Címkék: hűség meteorológia kánikula hőségriasztás

Harmadfokú, azaz vörös hűségfigyelmeztetést adott ki péntek éjfélig az Országos Meteorológiai Szolgálat. Korábban az előrejelzések miatt az ország tizennégy megyéjére adták ki a legmagasabb szintű figyelmeztetést, de mivel már az észak-keleti tájakon is egyre forróbb a helyzet, ezt az egész országra kiterjesztették. Ezt a meteorológiai szolgálat szóvivője közölte az MTI-vel.

A meteorológus elmondta, míg szerdán 33-38 fok körül alakul a napi maximum-hőmérséklet, addig csütörtökön már akár 34-39 fok is lehet. Nagyon nagy tehát a forróság, és tartós meleg miatt indokolt, hogy az egész országban piros figyelmeztetés legyen érvényben.

A hűségriadó idejére az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőség fokozott ellenőrzést hirdetett. A szakhatóság kiemelte, hogy a hűség ájulást, hőgutát is okozhat, így veszélyes helyzetek kialakulásához is hozzájárulhat. „Különösen fontos munkáltatói és munkavállalói érdek, hogy a hűségriasztás idején kötelező és elvárható intézkedések (például a pihenőidőre a hűséghez megfelelő pihenőhely, ruházat biztosítása stb.) ne maradjanak el” – írta közleményében a főfelügyelőség.

Páldy Anna, az Országos Környezet-egészségügyi Intézet főigazgató-helyettese felhívta a figyelmet arra, hogy a hűség miatt munkaadók kötelesek elegendő pihenőidőt és megfelelő mennyiségű folyadékot biztosítani a munkavállalóknak. Emlékeztetett, hogy az idén egy nagy hűséghullám volt eddig júliusban, és azokban a napokban 25-30 százalékkal nagyobb volt a halálozási arány. A hűség komoly egészségügyi kockázatokkal jár.

Ja, bocs… Hőség…

Szólj hozzá!

2011.08.21. 12:41 Harpi

Éljen és virágozzék!

Címkék: kormány orbán viktor mezőgazdaság diktatúra kultusz személyi fazekas sándor

Az agráriumnak fontos szerepe lesz a gazdasági válság és a szociális gondok kezelésében – mondta el Orbán Viktor miniszterelnök szerdán, amikor Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszterrel értékelte a tárca elmúlt egy évét. 

A megbeszélés előtt körbejárták a felcsúti határ szélét, ahol befejeződött az aratás és rendben zajlanak a talajművelési munkák. A megbeszélésen a miniszterelnök kijelentette: az agráriumnak fontos szerepe lesz a gazdasági válság és a szociális gondok kezelésében. A miniszterelnök és a miniszter megállapodtak abban, hogy folytatni kell azt a vidékfejlesztési politikát, amit a kormányprogramban megfogalmaztak. (MNO)

Nem erről jut eszembe:

 

2 komment · 2 trackback

2011.08.19. 14:39 Harpi

E heti Szijjártó – Megint mozgott a szája...

Címkék: szabadság orbán viktor szijjártó péter lévai anikó hazudik

Nagy örömmel és megelégedéssel hallom az e heti jó hírünket: szeretett miniszterelnökünk a múlt héten Angliában ünnepelte becses neje, Lévai Anikó születésnapját. Amint a hivatalos kormányközleményből kiderül, a boldog család nem a zavargásoktól hangos és kicsit füstszagú Londonban, hanem egy közelebbről meg nem nevezett dél-angliai falucskában töltötte négynapos vakációját.

Mármost, mintha a múlt héten Szijjártó „Mikrofonállvány” Péter nem pont ezt mondta volna! Amidőn ugyanis a kormányt jobbról-balról fikázták, amiért is az utóbbi hetekben – mit hetekben: hónapokban! – Orbán Viktor szinte csak protokolláris eseményeken állott a széles magyar nyilvánosság elé, most pedig konkrétan el van tűnve, akkor a miniszterelnöki szóvivő szigorú tekintettel szólásra emelkedett. A következőket mondotta, szó szerint idézem:

„Az ország újjászervezésének zökkenőmentessége érdekében folyamatos munkára van szükség, így Orbán Viktor is folyamatosan dolgozik, kormánytagokkal, szakértőkkel, tanácsadókkal konzultál.” Ezt mondta a kormányfő szóvivője, méghozzá pénteken, és még azt is hozzátette: a miniszterelnök ezek miatt nem mehet szabadságra.

Miközben pedig Szijjártó éppen ezt mondotta, Orbán Viktor vélhetően éppen egy bájos kis dél-angliai kocsma teraszán ebédelt, és a főétel és a desszert között meleg kutyaszemekkel mélyen Anikó szemébe nézett, megsimogatta az asszony kezét, és halkan suttogta: „Drágám, olyan jó, hogy ezt a pár nap szabadságot meg tudtam oldani!…” Anikó talán megkérdezte az urát, hogy ezt hogy a büdös francba fogják kommunikál, de lehet, hogy nem, mert Anikó pont leszarja a kormányzati kommunikációt. De ha megkérdezte, akkor Viktor szinte biztosan azt mondta gyönyörű feleségének: „Majd a Péter hazudik valamit”. És összevont szemöldökei alatt sátáni molyra húzta a száját.

Ez persze fikció, történhetett másképpen is, de akár pontosan így is. A lényeg nem ez. A lényeg az, hogy a Péterben pedig meg lehet bízni. Ha mozog a szája, hazudik. És nyilván azt köpi ki magából nekünk az elülső testnyílásán, amit előzőleg a szájába adtak.

Ámbátor, motoz azért itt egy régi kérdés: Hol van Orbán Viktor, amikor ég a ház? Nem kéne legalább néha kiállnia az emberek elé, és mondani valamit, személyesen, a saját, s nem a mikrofonállványa szájával? Vagy úgy gondolja, elég nekünk, ha Szijjártó néha hazudik valamit?

169 komment · 1 trackback

2011.08.16. 20:27 Harpi

Átkúrós magyar siker a strand világranglistán

Címkék: média mti cenzúra gárdony beach magyar turizmus zrt központi hírszolgáltatás

A világ 66 legjobb strandja közé választották a Gárdony Sport Beach fürdőhelyet! Ezzel a megtisztelő címmel a velencei-tavi strand dubaji, jamaikai és görög tengerpartokkal került azonos helyre. Ja, hogy ezt a listát egy magyar kormányzati cég állította össze…?

A híradós riportot itt megnézhetitek!

A királyi magyar televízió m1 Híradójának hétfő esti adásában az egész magyarság számára üdítő riport látott napvilágot. A nagyjából másfél perces anyagból kiderül: egy mértékadó osztrák turisztikai magazin összeállította a világ legjobb strandjainak toplistáját, és ebben egy magyar fürdőhely nagyon is értékes helyet vívott ki magának. A Gárdony Sport Beach a legjobb és legszebb partok kategóriájában Gárdony ott van az élen! A riport szerint a gárdonyi beach a sikerét annak köszönheti, hogy évek óta öko-szempontok alapján fejlesztik. A strand üzemeltetője szerint viszont legalább ilyen fontosan a helyi adottságok is, ő például ezért nem ültetnek pálmafákat a partra. A riportban megszólal a Magyar Turizmus Zrt. illetékese is. Csak éppen arról feledkeznek meg megemlékezni, hogy a szóban forgó kiadvány, amely a gárdonyi strandot világ legjobbjai közé emeli, valójában egy államilag finanszírozott magyar turisztikai kiadvány.

Ezt a magazint a Magyar Turizmus Zrt. ausztriai külképviselete az osztrák Corps Touristique Austria szakmai egyesülettel együttműködésben a közelmúltban jelentette meg. Címe: A Világ legszebb strandjai.

A gárdonyi strand tehát ebben a kiadványban került a világ legjobbjai közé. A „Magyarországon világhírű” nemzeti értékeink sorába imigyen belépett velencei-tavi fürdőhellyel semmi baj sincsen. A királyi magyar televízióval, a központi hírszolgáltatással van baj. Azzal az MTI Hírcentrummal van baj, amely önmagának történetét a honlapján 1881-ig, a Magyar Távirati Iroda létrejöttéig vezeti vissza, és amelyben talán dolgozik még egy-két kolléga, aki elokádja magát egy olyan híranyag láttán, amelyben elfelejtik megemlíteni, hogy a „látványos siker” kizárólag egy kormányzati szerv kiadványában létezik.

Egyébiránt viszont őszintén gratulálunk a gárdonyi strandnak! Legfőképpen azért, mert eme hiperbéna központi hírszolgálati propaganda ellenére lehet, hogy tényleg jó. Csak ez így most nem jött át...

61 komment · 1 trackback

2011.08.12. 19:35 Harpi

Aknák és kanócok

Címkék: rendőrség london zavargások francia zavargások rodney king

Több napos folyamatos őrjöngés után az elmúlt éjszaka viszonylagos nyugalomban telt Londonban. Ebben alighanem jelentős része volt a Nagy-Britannia történetében mind ez idáig példa nélküli rendőri fellépésnek is. A vidéki városokból a fővárosba vezényelt rendfenntartók óriási erőkkel védték meg a várost az újabb éjszakai gyújtogatásoktól és rombolástól, és a szigetország történetében – az észak-írországi polgárháborút leszámítva – most először vetettek be gumilövedéket. A szabadságát megszakítva hazatért David Cameron miniszterelnöknek még az sem okozott problémát a súlyos döntések meghozatalánál, hogy a zavargók nagy része szinte még gyerek. Mint mondta” ha elég idősek ahhoz, hogy gyújtogassanak és fosztogassanak, akkor ahhoz is elég idősek, hogy gumibottal jól fejbe verjék őket a rendőrök”.

Mindeközben több vidéki nagyvárosra is átterjedtek a zavargások. Már biztos, hogy elmarad az angol-holland meccs a Wembleyben, és kétséges a Premier League startjának időpontja is. A jövő évi olimpia helyszíne gyakorlatilag háborús zóna. A turisták menekülnek az országból, London lényegében kiürült. A zavargások okozta károk sokkal messzebbre mutatnak, mint a felgyújtott autók, kiégett és kifosztott raktárak, üzletek, házak értéke.

Miért történt mindez?

Sokan máris levonták a kézenfekvő következtetést: brit futballhuligánok randalíroznak az utcákon. Ami egyébként valószínűleg igaz is. Szinte bizonyos, hogy – amint 2006-ban Magyarországon is – az agresszivitásra hajlamos, jórészt szélsőséges gondolkodású fiatalok okozzák a zűrzavart. Ennyire egyszerű lenne a dolog? Lelőttek a rendőrök egy családos férfit – aki a vizsgálat jelenlegi állása szerint nem tüzelt, de fegyvert rántott a rendőrökre –, és emiatt törtek ki a tüntetések, majd a zavargások.

Pontosan ez történt 1992-ben Los Angelesben, amikor a rendőrök félholtra vertek egy bűnözőt, Rodney Kinget. Az akkori zavargásokban dollármilliárdos volt a kár, és 53 (más források szerint 55) ember halt meg. És ugyanez történt 2005-ben Franciaországban is, amikor a rendőrök két fiatal betörőt üldöztek, akik bemásztak egy trafóházba, és áramütés miatt meghaltak. Az esetet három hétig tartó zavargások követték. És ugyanez történt 2006-ban Magyarországon is, amikor Gyurcsány Ferenc beszéde volt a gyújtózsinór – a többit tudjuk…

A zavargásoknak mindig van közvetlen kiváltó oka. Rendőri túlkapás, politikusi taplóság stb. De a zavargások soha nem emiatt törnek ki! Ha „csak” annyi történt volna, hogy a rendőrök lelőnek egy fegyverest, megvernek vagy halálba üldöznek bűnözőket, vagy egy miniszterelnök kinyilvánítja a bunkóságát, akkor ez maximum békés demonstrációkat, Parlament előtti ücsörgést és transzparensek emelgetését váltja ki. A gyújtózsinór nem elég a robbanáshoz, és a gyutacs is csak pukkan, de nem robban. A detonációhoz, az utcai harcokhoz, a kukaborogatáson túlmenő rendőrkocsi-gyújtogatáshoz, fosztogatásokhoz hatalmas mennyiségű felhalmozódott feszültség is kell, amely láncreakcióját az említett detonátorok indítják be. Annak idején Los Angelesben és később Franciaországban ez a detonátor a felszínre törő etnikai elégedetlenség volt, 2006-ban Magyarországon a kormányzással szembeni elégedetlenség, a politikai korrupció, most Londonban pedig a fiatalokat érintő gazdasági megszorító intézkedések.

Robbanásveszélyes muníció idehaza is van bőven. A kanóc hideg. Még...

2 komment · 2 trackback

2011.08.04. 21:33 Harpi

Megmenteni a bálnát

Címkék: környezetvédelem hosszúszárnyú bálna cortés tenger bálnamentés

Hihetetlen történet! Egy nyaraló amerikai család a Cortés-tengeren csónakázva teljesen véletlenül rábukkant egy haldokló hosszúszárnyú bálnára, ami reménytelenül belegabalyodott egy halászhálóba. Nézzétek meg a videót: a fiatal bálna mindvégig pontosan tudta, hogy segíteni akarnak neki!

És nézzétek meg, hogyan köszönte meg a segítséget...!

4 komment · 2 trackback

2011.08.04. 16:15 Harpi

Macaristan

Címkék: abszurdisztán átnevezés utcanevek tarlós döbrögi istván

Így hívja Magyarországot egy török ismerősöm: Macaristan. Ali barátom soha nem járt nálunk, de rengeteg magyart ismer, sokat hall a kies hazánkban zajló dolgokról. Főleg zokszót, mert mi ilyenek vagyunk, szeretünk panaszkodni, a férfiember meg ráadásul minduntalan kifecseg mindent, azt is, amit bölcsebb lenne magában tartani.

Ali persze nemcsak magyaroktól hall mindenfélét Magyarországról. Törököktől is, és mivel Isztambulban lakik, külhoni turistáktól is. Úgyhogy informálva van.

Elismerően csettintett a nyelvével például akkor, amikor a Keleti pályaudvar nemzetközi jegypénztárának a felújításáról hallott. Gyönyörű épület, mármint az lehetne, ha nem fedné el barkácsolt állványerdő a látványt a szemek előtt. Habár, azok a szemek mostanság a legkevésbé sem törődnek a látvánnyal. A dühtől párás tekintetek a sorszámkijelzőt lesik, hogy a végletekig kimerült egyetemisták három-négy órás várakozás után végre megvehessék a méregdrága vonatjegyet Isztambulba, ahol majd elmondhatják Alinak a jó hírt: őszre elkészül az új jegypénztár. Tehát, mire vége a turistaszezonnak, megszűnik a várakozás…

Ali örül ennek. Miképpen annak is, hogy még ebben az évben a boltokba kerülnek azok a térképek, amelyekben már nem Moszkva tér, hanem Széll Kálmán tér jelzi Budapest egyik legforgalmasabb közlekedési csomópontját. Merthogy mostanában leginkább tanácstalan külföldieket látni ott, akiknek halovány fogalmuk sincs arról, hogy Tarlós Döbrögi István átnevezési hisztériájában újrarajzolta az utcanévjegyzéket. Ők csak annyit tudnak, amennyi a térképükből kiderül: a Moszkva téren kell átszállniuk a hatosra, de olyan tér a valóságban nincsen. Még szerencse, hogy a Ferenc körútig már biztosan nem jutnak el, mert ott aztán végképp ledobná az agyuk az ékszíjat. Az egyik megállóban az van kiírva, hogy Üllői út, a másikban az, hogy Corvin központ, a harmadikban pedig ez: Ferenc körút.

Ali annak is örül, hogy a Lágymányosi híd végre olyan nevet kapott, ami számára is ismerősen cseng. Mostantól Rákóczi hídnak hívják ugyanis. Hogy ez mikor jelenik meg a térképeken és az útikönyvekben, azt persze nem lehet tudni, mert nálunk az ilyesmiben soha nem lehet biztos az ember. Az első széllkálmánteres térképekből vélhetően még kimarad ez a módosítás, de talán egy-két éven belül megjelennek majd azok is, amelyeken lesz Rákóczi híd is meg Elvis Presley tér is. Addig a külföldieknek és a vidékieknek marad az agytorna.

Amikor e történeteket hallva Ali barátomtól azt hallottam, Macaristan, rögtön rögtön arra gondolok, a nálunk, Budapesten járt külföldiek szerint inkább Abszurdisztán. De azért ilyenkor egy kicsit erőltetnem kell a nevetést…

6 komment · 1 trackback

2011.07.28. 11:38 Harpi

Regi, a fasza gyerek

Címkék: hülye idióta jackass seggfej regi tökönrúgás ryan dunn

Az amerikai Jackass sorozat ihlette azt a fiatalembert, aki nemrég egy felüljáróról ráugrott egy BKB-buszra a fővárosban. Ám az önjelölt kaszkadőrnek nem ez volt az egyetlen, és nem is a legveszélyesebb akciója. Mit lehet tenni ellene? Nem sokat. Az emberi hülyeséget nem lehet betiltani… 

Rongálás miatt indított büntetőeljárást a Budapesti Rendőr-főkapitányság a nemrégiben a Budaörsi úton egy felüljáróról autóbuszra ugró fiatalember ellen. Amint arról a híradások meglehetős terjedelemben beszámoltak, egy magát Reginek nevező huszonhét éves budapesti férfi akciófilmek által ihletett jelenetet ismételt meg: a legnagyobb délutáni csúcsforgalomban egy hídról ráugrott egy utasokkal tömött 139-es autóbuszra, miközben az a forgalom ritmusában haladt. Az önjelölt kaszkadőrnek nem esett baja – az autóbusz ezek szerint nem volt ilyen szerencsés.

Mindezt videóra is vették, amit szinte azonnal fel is tettek a legnagyobb videómegosztó portálra, a többi, hasonlóan idióta és legalább ennyire veszélyes film mellé. „Regi” a Fasza gyerek vok 3 című, alant végigélvezhető videójában elmondja, hogy ezt az akcióját az idén júniusban, autóbalesetben elhunyt Ryan Dunn emlékének ajánlja.

Ki ez a Ryan Dunn?

A fickóról annyit kell tudni, hogy az ezredforduló táján egyike volt az MTV-n sugárzott Jackass című sorozat alapítóinak. Ebben a szériában általában ijesztően fiatal fajtársaink életveszélyes, önmaguk sérülésével járó vagy egyszerűen csak tökéletesen elmebeteg produkciókat hajtanak végre: babakocsiban száguldanak le a hegyoldalon a fák közé, felgyújtják magukat, megpróbálnak átugrani egy mozgó autót (általában sikertelenül, és épp ez a poén!), meztelen fenékkel beülnek a kaktuszbokorba, csalánnal vagy mérges szömörcével verik a pucér testüket stb. Maga Ryan Dunn jelesül azzal várt híressé, hogy játékautókat dugott fel önnön végbelébe. Reá emlékezik Regi.

Regi azonban egyáltalán nem csak a buszra ugrós akciójáról híres. Legutóbb azt az elmés tréfát eszelte ki, hogy lecövekel a vasúti sínek közé, és csak az utolsó pillanatban ugrik el az érkező vonat elől. Ebből aztán egyfajta épületes versenyt is rendeztek a hasonlóan magas szellemű haverjai körében: az győz, aki tovább bírja, és a legkésőbb ugrik le a sínről. Regi egy – ugyancsak a netre feltöltött videójában – rettentő haragra gerjed egy mozdonyvezetővel szemben, aki elrontotta a tréfát: pár méterre előtte sikerült megállítania a szerelvényt. Rohadt poéngyilkos! 


A mi kis „ryandunn”-unkat megihlető Jackass műsorát 2002-ben levették a zenei csatorna műsoráról, habár időközben több mozifilmet is készítettek a leglátványosabb jelenetekből. Az eredeti alkotóhármasból egy halott, és voltak halálos és súlyos sérülésekkel járó balesetek a követők között is. Úgy tűnik, jó évtizedes késéssel hozzánk is megérkezett ez az őrület, aminek remek propagandát biztosít Regi, s nem kevésbé a hülyeségeiről részletesen beszámoló sajtó.

Mint például ez az írás itt…

Mit lehet tenni a „seggfejkedés” terjedése ellen? Kell-e egyáltalán tenni valamit? Egyáltalán nem bizonyos. Az emberi hülyeséget nem lehet betiltani. Addig pedig, amíg ezek a mazochista és vélhetően exhibicionista adrenalinfüggők csak maguknak ártanak, nem is kell tenni semmit. Inkább örüljünk annak, hogy a tökön rúgásos produkciók révén kiiktatják a saját genetikai örökségüket az ember evolúciójából…

9 komment · 2 trackback

2011.07.21. 19:45 Harpi

Tessék szarozni végre!

Címkék: politikus tokaj bíróság orbán viktor sajtószabadság uj péter bill clinton strasbourg szarozni amy goodman

Óhatatlanul merül fel az újságírói kérdés: Le lehet-e szarozni egy politikust? Aki ember, ugyebár, még ha olykor nem is tűnik annak. Tehát meg lehet sérteni a méltóságában, még akkor is, ha nem mindig tűnik úgy, mintha rendelkezne ilyennel.

Az Emberi Jogok Európai Bírósága kedden kihirdetett ítéletében nem tartotta megalapozottnak a Tokaj Kereskedőház keresetét, amelyben Uj Péter újságíró elmarasztalását kérte, mert a neves újdondász egy publicisztikájában szarnak nevezte a cég borát. Anélkül, hogy különösebben elmerülnénk a verdikt részleteiben, annyit azért érdemes elmondani, hogy az elutasítás oka a cég „erkölcsi dimenziójának hiánya” volt. Magyarán, egy embert meg lehet sérteni a becsületében, de egy vállalatot nem.

Ennyit erről. Beszéljünk e helyett inkább az erkölcsi dimenzióval rendelkező ember egy sajátos típusáról: a politikusról.

Amy Goodman amerikai oknyomozó újságíró nem másokat "szarozott", mint az amerikai olajóriást, a Chevront, és éppenséggel Bill Clintont, az Egyesült Államok elnökét. A véleménye melletti kiállásával azt is felvállalta, hogy letartóztatták, zaklatták a hatóságok. Ma hány magyar újságíró lenne hajlandó vállalni a hatalom vegzálását azért, hogy mindenki számára egyértelművé váljanak a visszaélések?

Óhatatlanul merül fel az újságírói kérdés: Lehet-e szarozni egy politikust? Aki ember, ugyebár, még ha olykor nem is tűnik annak. Tehát meg lehet sérteni a méltóságában, még akkor is, ha nem mindig tűnik úgy, mintha rendelkezne ilyennel.

Mármost, nagyon sokszor nagyon sok helyütt elhangzott már: a közszereplőknek többet kell tűrniük, mint az átlagembernek. Aki reflektorfényben él, annak azt is el kell viselnie, hogy egyeseknek olykor igencsak markáns a véleményük róla. Ez éppúgy igaz az ünnepelt színészre, mint a politikusra. Az újságírónak pediglen éppen az a dolga, hogy tükröt tartson a közélet elé, és – némi képzavarral – a közvélemény harsonájaként riadót fújjon, ha visszásságot lát. A sajtó dolga, hogy ellenőrizze a hatalmat, nem pedig az, hogy a seggét nyalja.

Más kérdés persze, hogy van-e valami foganatja ennek a nagy fene harsonázásnak. Mert nemcsak az a rákfenéje egy demokráciának, ha a sajtó kussol, de az is, ha hiába pofázik. Nálunk pediglen éppen ez a helyzet. Az első Orbán-kormány idején ki nem tojta le az ÉS hatalmas cikksorozatát az Orbán-bányák sajátságos történetéről? A szoci érában pusztából kiáltó szó volt a gazdaság és a politika összefonódásáról, az ingatlan-manipulációkról, az előre lezsírozott állami és EU-s támogatásokról meg a központilag irányított pénzszivattyúkról ordító újságírókórus hangja. És nem szólva azokról a bizniszekről, amelyek a rendszerváltás óta, párttól és kormánytól függetlenül át-meg átitatják a magyar közéletet, és amelyekről mélységesen hallgat minden párt, minden parlamenti frakció, mert egyiküknek sem érdeke, hogy beszéljünk róluk.

Parlamenti konszenzus van itten.

Mégsem az a legnagyobb baj, hogy gengszterek ülnek a hatalomban, mert mindig is azok ültek ott. Hanem az a baj, hogy azok, akiknek kellene, nem ráncigálják az urak bajszát. Márpedig hiába pofáznak a kollégák a sajtószabadságról, a média befogott pofájáról. Belefásultunk a hiábavaló hadakozásba. Ez volt a cél! Réges-régi szólás ez a politikában: a kutya ugat, a karaván halad. Kádár is ezt mondogatta a kritikus hangokra, aztán Antall, Boross, Horn, Orbán, Medgyesi, Gyurcsány, Bajnai is… És most Orbán megint. Csak épp utóbbi még rá is segített, jól beszaratta az újságírókat és a bloggereket az új médiatörvénnyel…

Elő hát a vitriolba mártott tollakkal, kedves kollégák! Kéretik szarozni, jó szaftosan, aztán még szét is csapni, hogy csak úgy fröcsköljön! Mert ha elég sok kutya elég hangosan elég sokáig ugat, akkor azért az a bizonyos karaván is megtorpan egyszer…

42 komment · 5 trackback

2011.07.01. 19:52 Harpi

Mínuszos hír az ex-NBH-főnök kémkedési ügye

Címkék: cenzúra nbh médiatörvény galambos lajos lakatos ernő

Kémkedéssel gyanúsítják az egyebek mellett a kémelhárításért is felelős Nemzetbiztonsági Hivatal egykori főigazgatóját. A katonai bíróság végül nem helyezte előzetes letartóztatásba a nyugállományú titkosszolga tábornokot, de elrendelte a háziőrizetét. Egyelőre nincs hivatalos információ arról, hogy vajon milyen ügy miatt indult eljárás Galambos Lajos ellen. A magyar kémbotrány vélhetően jobban megrázta a külföldi és nemzetközi hírszolgálatokat, mint a hazai médiát – az ügyről a péntek esti kereskedelmi híradók nagyjából a klasszikus "mínuszos hír" szintjén számoltak be...

Az RTL Klub fél hetes Híradója egy nagyjából félperces hírt adott az ügyről, és hasonló mélységben számolt be az esetről lényegében a teljes magyar kereskedelmi média. Egy kedves barátom – "fekete öves" napilapos újságíró – ezzel kapcsolatban ennyit talált mondani: "Megpróbáltam elképzelni, amint a CNN egy félperces, kizárólag a száraz tényközlésre, a hivatalos közszolgálati hírügynökségi információkra alapozott hírben számol be arról, hogy kémkedéssel gyanúsítják az amerikai kémelhárító-főnököt. Megpróbáltam – de nem sikerült..."

Nekem sikerült. Megpróbáltam, és simán el tudtam képzelni egy országot, amelyben – talán nem véletlenül – az új médiatörvény hatályba lépésének napján pattan ki az utóbbi évtizedek legnagyobb titkosszolgálati botránya. Abban az országban a hatalomnak úgyannyira sikerült beszaratnia a médiát a kilátásba helyezett milliós büntetésekkel, hogy senkinek nem jut eszébe továbbgondolni a hivatalos, közszolgálati tényeket. Abban az országban reggel gyorsan közlik, hogy a kormány vizsgálatot indított egy patinás napilap ellen, amiért az online kiadásában egy kommentelő felségsértést követett el. Nem sokkal később ebben az országban kirobban a kémbotrány – és már senki nem mer találgatni, egyetlen elektronikus médium sem mer utánamenni a hírnek, senki nem fejti tovább a soványka információkat, senki nem mer olyat mondani, amiből baj lehet...

Ebben az országban a sajtóról csak múlt időben lehet beszélni. Mert ebben az országban csak hírszolgáltatás van.

Lakatos Ernő, az MSZMP KB egykori agit. prop. osztályvezetője visítva röhög valahol.

Hajrá, Magyarország! Ők így szeretnek téged...

30 komment · 4 trackback

2011.06.29. 19:36 Harpi

Orbán elégedetlen Obamával – Mi lesz ebből?!

Címkék: amerika usa tarlós istván orbán viktor ronald reagan condoleeza rice theodore roosevelt

"Újra kellene egy Ronald Reagan. Vajon készülődik-e már valahol?" – mondta Orbán Viktor miniszterelnök, aki Condoleezza Rice volt amerikai külügyminiszter társaságában átadta az egykori amerikai elnök bronzszobrát a Szabadság téren. (Index.hu)

Fotó: Index.hu (AFP/Attila Kisbenedek)

Nem egykönnyen követhetők Orbán Viktor külpolitikai ámokfutásai. Miniszterelnökünk fenti kijelentése hallatán a jelenlegi amerikai vezetés legalábbis értetlenségét fejezhetné ki, ha éppen nem szarná le magasról Magyarországot, Orbánostul, Semjénestül, mindenestül. Azt mondá továbbá Orbán, hogy Reagan tiszteletében egyaránt osztoznak az amerikai demokraták és republikánusok. És ez így is van. Ennek ismeretében viszont OV kijelentése semmi mást nem jelenthet, mint azt, hogy Viktor egész egyszerűen elégedetlen Obama elnökségével. Másrészt gondolhatnánk, hogy a miniszterelnök a jelenlegi demokrata kurzus helyett inkább republikánust látna szívesen az USA élén, mert annak hangsúlyos keresztény elkötelezettsége melengeti Orbán és Tömjén Zsolt szívét. Meglehet, ám a diplomáciai életben minimum különös, ha egy ilyesfajta üzenetet egy végletekig hitelét vesztett, a gazdasági összeomlás határán egyensúlyozó törpeállam nemzetközi szinten enyhén szólva kétes hírű miniszterelnöke üzeni, amúgy orbánosan, foghegyről...

Talán nem érdektelen mindehhez hozzátenni, hogy Orbán mai beszólása az Obama-adminisztráció külügyminisztere, Hillary Clinton budapesti látogatásának idején hangzott el. Vajon mit akart elérni ezzel a decens fikázással a magyar miniszterelnök? Kinek akart ezzel a kedvében járni? Vagy egyszerűen csak arról van szó, hogy kizárólag akkor érzi nyeregben magát egy felső szintű diplomáciai találkozón, ha előtte jól feldühítette a tárgyalópartnerét? Ebben az attitűdben érzi biztosnak magát? De megmondaná végre valaki, hogy mi a búbánatot akar Orbán Viktor az Egyesült Államoktól? 

6 komment · 2 trackback

2011.06.27. 14:01 Harpi

Miniszterelnök úr, ön hazudik

Címkék: kína tüntetés szabadság demokrácia tibet orbán viktor

Orbán Viktor miniszterelnök ma újfent bizonyságát adta annak, hogy szemrebbenés nélkül képes hazudni. Miközben az RTL Klub hétfő déli Híradójában igyekezett tisztázni (a videó 2:40-től válik érdekessé!), hogy a Kína ellenes tüntetések kapcsán szó sem volt semmiféle tiltásról, ártatlan tekintettel a következőket találta mondani: "Magyarországon lehet tüntetni. Magyarországon szabadság van. Sőt, még külföldi államok ügyében is a törvények tiszteletben tartása mellett lehet tüntetni, tehát semmilyen kifogás nincs az ellen, hogy a magyar kormány fogadja a kínai miniszterelnököt, és a város más részén valahol tüntetnek. (…) Az, hogy kifejezzék a véleményüket, és amikor mi a Kossuth téren tárgyalunk, akkor ők a Hősök terén tüntessenek, annak semmilyen akadálya nincs." (Nem sokkal később ugyanezt elismételte a kormányfő a parlamenti felszólalásában is.)

Fotó: 168 óra

Talán érdemes emlékeztetni méltóságos miniszterelnök urat arra, hogy nem túl egyszerű dolog úgy tüntetni, hogy az ember a kérdéses időpontban éppen a bevándorlási hivatalban, idézésre jelent meg, és a sorára vár. Meglehet, ön időközben elfelejtette, hogy az olyannyira gyűlölt kommunista hatalom milyen módszerekkel akadályozta meg annak idején a demokratikus ellenzék megmozdulásait a nemzeti ünnepeinken, jeles évfordulóinkon? Segítünk: pontosan ilyen módszerekkel. Hja, hogy ön soha nem volt része a demokratikus ellenzéknek...?

Persze, tudjuk, ez a mérhetetlenül gusztustalan eljárás annak a folyamatnak a része, amely során a jelenlegi magyar kormány lefeküdt Kínának. De, tisztelt miniszterelnök úr, ezt lehetett volna elegánsabban is csinálni, nem ilyen pofátlanul átlátszó módszerekkel. Ám a jelek szerint ön immáron véglegesen és végletesen szakított az eleganciával a demokrácia és a machiavellizmus határán egyensúlyozó játékban. De ha így van, akkor ne nevezze magát demokratának, és ne beszéljen szabadságról egy olyan ország kormányfőjeként, amely hatósága képes és hajlandó arra, hogy a tartózkodási engedélyükkel megzsarolva, alapos titkosszolgálati előkészítés, operatív adatgyűjtés után, kellő időben, egy napra fogva tartsa a számára kellemetlen figurákat. Azokat akik pusztán azért kellemetlenek, mert ők valóban demokraták, és valódi szabadságot akarnak a népüknek.

Hadd idézzük e helyütt önt, abból az időből, amikor talán még tényleg demokrata volt. Egykoron Antall Józsefhez szólott a Parlamentben, az akkor még liberális Fidesz frakcióvezetőjeként: "Miniszterelnök úr, ön hazudik". Márpedig ön tudja a legjobban, mert ezt is öntől hallottuk, hogy aki egyszer hazudik, az újra és újra és újra hazudni fog...

7 komment · 3 trackback

2011.06.26. 14:34 Harpi

Tanuljunk kínaiul!

Címkék: google kína nyelv petőfi sándor anyám tyúkja

Úgy tűnik, az éppen aktuális turáni köpönyegfordítás után időszerű lesz elkezdenünk ismerkedni a kínai nyelvvel. Az talán túlzás, hogy Európa legnagyobb kínai közössége lesz a jövő magyarországi arisztokráciája, az viszont bizonyosnak tűnik, hogy ezentúl minden korábbinál jelentősebb szerepet játszik Kína a hétköznapjainkban. 

Menjünk hát elébe a kor kihívásainak, s nézzük meg, hogyan fest egyik legnagyobb nemzeti költőnk zöngeménye kínaiul. Természetesen egyetlen kukkot sem tudunk ezen a nyelven,. ezért segítségül hívtuk a Google fordítóját. Jöjjön hát Petőfi, alighanem mindenki által ismert verse eredetiben, aztán kínaiul. Végül pedig visszafordítottuk a guglival magyarra. Íme az eredmény:

Emlékeztetőül az eredeti:

Petőfi Sándor: Anyám tyúkja

Ej mi a kő! tyúkanyó, kend
A szobában lakik itt bent?
Lám, csak jó az isten, jót ád,
Hogy fölvitte a kend dolgát!

Itt szaladgál föl és alá,
Még a ládára is fölszáll,
Eszébe jut, kotkodákol,
S nem verik ki a szobábol.

Dehogy verik, dehogy verik!
Mint a galambot etetik,
Válogat a kendermagban,
A kiskirály sem él jobban.

Ezért aztán, tyúkanyó, hát
Jól megbecsűlje kend magát,
Iparkodjék, ne legyen ám
Tojás szűkében az anyám.

Morzsa kutyánk, hegyezd füled,
Hadd beszélek mostan veled,
Régi cseléd vagy a háznál,
Mindig emberűl szolgáltál,

Ezután is jó légy, Morzsa,
Kedvet ne kapj a tyúkhusra,
Élj a tyúkkal barátságba’...
Anyám egyetlen jószága.

Ugyanez kínaiul:

裴多菲山多爾母雞


為什麼,是什麼石頭母雞,麻
客廳在那裡?
那麼,唯一的好他會給
他們把塗油工作!
 
在這裡,四處奔波,上下
即使是主幹可以解除,並
請記住,
不要房間
 
當然拍,沒有
由於餵食
一個選擇大麻種子,
國王沒有生活得更好
 
所以母雞,所以
那麼估計自己
產業但不
雞蛋短的母親.-
 
,刺你的耳
現在跟我
老處女房子
還是人擔任
 
您仍然是好的,麵包屑
動機走出雞肉
現場與朋友母雞“... ...
我的母親只

És végül a lényeg, a magyar–kínai oda-visszafordítás eredménye:

Petőfi Sándor: tyúk

Miért, mi a rock! Tyúk, Ma
Az ott élő?
Tehát, az egyetlen jó Isten jó fog adni,
Ezek olajozott munka!
 
Itt fut körbe, fel és le,
Még a csomagtartóban is kell szüntetni, és
Ne feledje, párnák,
Ne nyomja meg a szobát.
 
Természetesen lőni, nem lőni!
Mivel a madarak etetése,
Válogatás a marihuána magok,
King nem élnek egy jobb élet reményében.
 
Ezért a tyúk, hogy
Ezután becslést saját krém
Ipar, de nem
Tojás rövid anya .-
 
Kutya, stab füled:
Most velem beszélgetni,
Vénlány, vagy egy ház,
Vagy személy, mint te,
 
Még jó, zsemlemorzsa,
Motive ki a csirke
Élő barátokkal és tyúk "...
Anyám csak tulajdon.

 

5 komment · 2 trackback

2011.06.23. 19:27 Harpi

Buszbalesetek: Miért öl a magyar út?

Címkék: politika katasztrófa autópálya útépítés tragédia buszbaleset magyar utak

A hétnek még nincs vége, mégis megvonhatjuk a megdöbbentő mérleget: hétfő óta a magyar országutakon három súlyos buszbaleset történt, amelyekben összesen kilencen haltak meg, és több tucatnyian súlyosan megsérültek. A balesetek mindegyikében nem menetrendszerű, részben külföldi turistákat szállító autóbusz és – részben szintén külföldi – kamion vagy teherautó vett részt. Nézzük a hét – eddigi! – krónikáját.

  • Hegyeshalom mellett hétfőre virradó éjszaka egy szlovák rendszámú kamion előbb koccant egy lengyel nyerges vontatóval, majd a túlsó útpályára áttérve frontálisan egy cseh turistákat szállító buszba rohant. A karambol következtében ketten meghaltak, 22 ember súlyosan, 29 pedig könnyebben megsérült.
  • Öt ember a helyszínen, egy a kórházba szállítás után életét vesztette és sokan megsérültek, amikor egy román autóbusz és egy szlovén kamion ütközött kedden hajnalban az M70-es autóutón Csörnyeföld közelében.
  • Csütörtökön a 4-es út 135-ös kilométerszelvényében egy műszaki ok miatt álló pótkocsis tehergépkocsiba ütközött bele hátulról egy nem menetrend szerinti autóbusz, amely ezután az árokba hajtott. A buszon huszonöt kiránduló felnőtt utazott. A balesetben egy 55 éves lajosmizsei nő halt meg és három utas szenvedett könnyebb sérüléseket.

Vajon mi lehet az oka annak, hogy lényegében egyik napról a másikra ilyen baleseti hullám indult el a hazai utakon? Nem vagyunk szakértők, ezért csak kérdéseket, illetve feltételezéseket tudunk megfogalmazni arról, hogy milyen közös okok húzódhatnak meg e katasztrófák mögött.

  1. Vége a tanévnek, ezért hirtelen megindult a vakációs autóbuszos turizmus, ami növeli a forgalmat, következésképpen az időegységre eső balesetek számát is.
  2. A korábbi éveknél élénkebben induló szezon miatt a buszsofőrök terhelése nagyobb, amit egyesek nem bírnak.
  3. A gazdasági válság miatt kevesebb buszsofőr szolgálja ki az utaztatókat, ami miatt exponenciálisan megnőtt a terhelésük. Ez növeli a balesetveszélyt.
  4. A hirtelen, és júniusban szokatlan kánikula miatt lankad a figyelem, nő a sofőrök reakcióideje.
  5. A hirtelen kánikula a járművek hidraulikai rendszereiben is érezteti a hatását, emiatt váratlanul megváltozhat a kormány- és fékrendszer viselkedése.
  6. A magyarországi autópályákon érvényes közlekedési rendszabályváltozások miatt a korábbinál több teherszállító jármű terheli a főúthálózatot.
  7. A kiterjesztett magyarországi útdíjrendszer miatt a kamionok, illetve nagy tömegű teherszállító járművek forgalma áthelyeződik az alsóbbrendű utakra, ahol emiatt drasztikusan nő a balesetveszély.
  8. A magyarországi autópálya–autóút–főút rendszer alkalmatlan arra, hogy külföldön szocializálódott gépkocsivezetők eligazodjanak benne. (Kétsávos autóút, aztán hirtelen egy kilométeres klasszikus autópálya, majd közös pályás autópálya, és mindez fizetős – ez a 2-es autóúton minden fejlettebb országbeli vezetőben kivágja a biztosítékot.)
  9. A politikai eseményekhez kötötten, sebtiben átadott új útjaink vonalvezetése és műszaki tartalma nem alkalmas a biztonságos közlekedésre.
  10. Magyarországon találkoznak a rosszul képzett külföldi kamionsofőrök a szintén rosszul képzett külföldi buszvezetőkkel.
  11. A holdfázisok szerencsétlen hatása okozta a katasztrófákat.
  12. A balesetek halmozódása pusztán statisztikai okokra vezethető vissza. Az elmúlt tíz év adataiból kiderül, hogy ilyen jellegű kiugrások mindig voltak. Semmi teendő nincs, a sorozatnak nem lesz folytatása.

Reméljük, nálunk hozzáértőbb olvasóink egyik-másik felvetésünkre választ adnak, vagy éppen újabb kérdéseket fogalmaznak meg.

7 komment

2011.06.23. 13:56 Harpi

Osama Design – Bin Laden csecsebecsék a neten

Címkék: amerika al kaida osama bin laden martin parr terrotizmus

Tény, hogy Bin Laden már nincs az élők sorában, ám a terroristavezérrel kapcsolatos tárgyak gyűjtőit ez inkább még több szenvedéllyel töltik el, mintha a gyilkos próféta még mindig a fél világ elől menekülne. Az az autentikus Osama-csecsebecsék iránti kereslet – már, ha léteznek ilyenek egyáltalán – töretlen. A világhírű brit fotográfus, Martin Parr lelkes gyűjtője ezeknek a tárgyaknak. A napokban a Viceland.com nevű weboldal interjút közölt a fotóssal, egyebek között arról, miért érzi fontosnak, hogy olyan tárgyak vegyék körül, amelyeket akár a budai Vár giccspiacán is megvásárolhatnánk.

Nézzünk néhány tárgyat Martin Parr giccsparádéjából!

Szólj hozzá!

2011.06.22. 07:19 Harpi

Adónak álcázott lehúzás – ész nélkül

Címkék: kormány törvény cukor lobbi nsdap hamburgeradó

Pártunk és Kormányunk figyel az egészségünkre! És ez jól is van így. Most éppen törvénybe akarja iktatni, hogy ezentúl nem lehet büntetlenül mérgezni a magyart. Aki a nemzettestet finomított cukorral, sóval vagy koffeinnel akarja sorvasztani, az fizessen! Kivéve, persze, egyes eseteket, és, ugye, végső soron a büntetőadót sem a mérgezők, hanem maguk a mérgezettek fizetik majd meg, de sebaj. A lényeg az elv. És az a helyén van. Mint mindig. Nézzük a részleteket!

Az üdítőitalok literenkénti árát szeptembertől 10 forinttal, jövő januártól 15 forinttal, az energiaitalokét 300 forinttal emeli a korábban hamburgeradónak, most chipsadónak nevezett termékadó. A nyilvánosságra került törvénytervezet szerint a csomagolt édességek kilójának szeptembertől 200 forint, januártól 250 forint lesz az adója, a jégkrémek kilónkénti árát 100 forinttal drágítja az új adó. Legnagyobb mértékben a sós snackek és az étkezési porok árát emeli a sarc, előbbiek adótartama kilónként 400 forint, utóbbiaké kilónként 500 forint lesz. A törvénytervezet általános indokolása szerint "célszerű, ha az új bevételi forrás olyan termékadóból ered, mely azoknak a termékeknek a forgalmazását terheli, melyek fogyasztása bizonyítottan egészségügyi kockázatot hordoz". A törvény az előkészítők tervei szerint idén szeptemberben lépne hatályba, ám egyes adótételek, mint írtuk, már jövő januártól változnának. A hazai termékek adóját a gyártónak, a külföldi termékekét az importőrnek kellene megfizetnie, az itthon külföldi piacra gyártott termékek adómentesek lennének. (Index.hu)

Néhány dolgot érdemes mindjárt pontosítani. A törvényalkotó nem az egészségkárosító anyagokat büntetőadóztatná, hanem a termékeket, azok közül is csak a csomagolt árukat. Cukrot, koffeintablettát, asztali sót tehát annyit adhatunk el, amennyit csak akarunk, és málnaszörppel és sósrúddal is hülyére itathatjuk-etethetjük a kocsmavendégeket, de ha ezt zacskóban forgalomba akarnánk hozni, akkor megnézhetjük magunkat.

Ezt az elmeháborodványt nem is oly rég még hamburgeradónak hívták, mert akkoriban a komplett magyarföldi gyorséttermi szektor megsarcolását tervezték, de úgy tűnik, győzött a McDonald's–KFC–Burger–Pizza Hut-lobbi. Ami, valljuk be, nem gyenge csapat. Négyen együtt simán produkálják a teljes magyar GDP-t... Ha azt mondják, nem fizetünk – akkor nem fizetnek. Kuss, Matolcsy, hülye vagy fiam, leülhetsz, egyes!

Miután tehát a valódi erővel rendelkező multik kihátráltak, maradtunk mi, hülye kis magyarok. Minket, ugye, meg lehet sarcolni, bármikor, bármennyire, mert úgyis befogjuk a pofánkat, örülünk, hogy lyuk van a seggünkön, meg hogy mégiscsak kapunk valamennyit a fizetésünkből hó elején, ha meg nem, mert rohadtul nincs melónk, akkor majd a húdenagyonnagy közmunkaprogramból részesülhetünk. NSDAP-program, 1933 rulez... De ne menjünk távol a cukortól és a sótól!

Lenne itt ugyanis néhány egyszerű kérdés. Jelesül mindjárt az, hogy vajon miért esik egy kalap alá a gyümölcslekvár és az energiaital. És mi a búbánatos francért különadóztatnák együtt, mint egészségkárosító mérget, a chipset és az ízesített ásványvizet, utóbbiakat éppen annyira, mint az egyébként cukrot és koffeint is tartalmazó "kólákat"? Ha jól értelmezzük a dolgot, akkor a dobozolt jégrémeket megadóztatják, de a sarki cukrászatban, nem porból, hanem a búbánat tudja, miből kotyvasztott fagyit nem. Miképpen a kávét sem, amiben pedig valamivel azért több a koffein, mint bármelyik energiaitalban vagy üdítőben.

Szerencse, hogy Pártunk és Kormányunk vigyáz az egészségünkre, és helyettünk gondolkodik, mert mi, kis buták, magunktól nem tudjuk felmérni, hogy mi jó nekünk, és mi nem. Mégis motoz itten egy kósza kérdés: Tessék mondani, csak mi érezzük úgy, hogy maguknak tényleg kezd teljesen elmenni az eszük?

15 komment · 1 trackback

2011.06.20. 08:06 Harpi

Orbán: "Jogunk van elkergetni a kormányt!"

Címkék: kormány demokrácia orbán viktor

Lassan mondja, hogy mindenki megértse! (2008. március)

25 komment · 2 trackback

2011.06.19. 16:40 Harpi

Nemzeti trikolórt minden férfiseggre!

Címkék: nemzet usa zászló férfisegg

Az Egyesült Államokban június 14-én ünneplik a Zászló napját. A Flag Day hagyománya arra az aktusra emlékezik, amikor 1777-ben ezen a napon emelték nemzeti jelképpé az USA zászlaját. Ebből az alaklomból a Magnum Photos készített egy összeállítást arról, milyen formában van jelen az amerikaiak hétköznapjaiban a csillagos-sávos lobogó.

Ki tudja, ez alighanem ízlés dolga. Szerintetek jó helyen van egy lottyadt férfiseggen a nemzet zászlója?

Szólj hozzá!

2011.06.18. 15:30 Harpi

Nemzetünk Első Nyelvvédője újfent nyelvvéd

Címkék: magyar nyelv schmitt pál álamelnök

Soha ilyen szép és gazdag nem volt a magyar nyelv, mint most, ugyanakkor a magyar nyelv bajban van, mint általában minden nyelv – mondta Schmitt Pál köztársasági elnök Széphalmon, a magyar nyelvi szervezetek összefogásával megrendezett első anyanyelvi juniálison szombaton. A nyelvújító Kazinczy Ferenc egykori birtokán, a Sátoraljaújhelyhez tartozó Széphalmon, a Magyar Nyelv Múzeumában tartott rendezvényen a köztársasági elnök úgy fogalmazott: az egyszerűsítések, a gyerekek olvasástól való elfordulása, az sms-ek, az internet világa miatt kerül bajba a nyelv jószerivel mindenütt. És ez a szép magyar beszéd, a szép magyar nyelv rovására is megy – tette hozzá. (Index.hu)

Olcsó poén lenne most visszakérdezni köztársasági elnökünket, hogy egészen pontosan melyik magyar nyelvről is beszél: az övéről, vagy arról, amit mások nagyon sok éven át tanultak, s értőn művelnek nap mint nap. Ez is el fog jönni persze, hiszen kihagyhatatlan, addig azonban vegyünk át még egypár dolgot.

Való igaz, a magyar nyelv bajban van. Éppen ugyanakkora bajban, mint az elmúlt ezer évben bármikor. Igen, most százezer csáprágójával marcangolja gyönyörű nyelvünket az IT-világ, az internet, a Twitter 140 karakteres pengedrótja, a Facebook, a telefonos SMS. Gyermekeink immár olyan üzeneteket küldenek nekünk, amelyek megfejtéséhez nemritkán az internet rövidítéskezelőjére vagy angol szlengszótárra van szükség – de vajon baj ez?

Vajon tényleg ez a baj?

Az elmúlt évtizedekben – e sorok írója nagyjából fél évszázadnyit lát a múltba – nyelvünk talán minden eddiginél nagyobb tempóban változott. Ez az ütem pedig egyre inkább gyorsul, köszönhetően elsősorban az információs technológia exponenciális fejlődésének. Huszonnégy esztendővel ezelőtt – amikor e sorok írója újságíró gyakornok lett – nem létezett elektronikus szerkesztőség, nem volt személyi számítógép minden irodai munkaasztalon, de még csak a mobil telefon sem volt föltalálva, vagy ha igen, akkor COCOM-listás hadieszköznek volt tekinthető.

De a nyelv akkor is változott, akkor is mozgott, hogy ki ne mondjam: fejlődött.

Új szavak jöttek, amelyeket javarészt éppen mi, a nyolcvanas évek egyetemistái csempésztünk a köztudatba, s amelyek mára az alapnyelvben rögzültek. Buli, diszkó, összefutunk, lazák vagyunk, beszívunk, bebaszunk, rinyálunk... Ezeket ma már a Word helyesírás-ellenőrzője se húzza alá, pedig a mielőttünk nevelkedett generáció e szavakat vagy kifejezéseket vagy nem ismerte, vagy az üldözendő jassznyelv körébe utalta.

Nyelvünk tehát változik, és, igen, egyre gyorsabban változik. De ez ellen nem kell hadakozni: ezt tudomásul kell venni. A nyelv követi a minket körülvevő világ változásait, alkalmazkodik hozzá, méghozzá olykor gyorsabban, mint ahogy mi a változásokat a szellemünkkel követni tudjuk. És minél korosabbak vagyunk, annál nehezebben követjük. Mert az ember hozzászokik ahhoz a nyelvhez, ahhoz a szóhasználathoz, ahhoz az etimológiai logikához, amit kisgyermekkorában megtanult, és nehezen áll át egy teljesen új rendre. Negyvenen túl a legtöbben képtelenek vagyunk fölfejteni egy olyan, mainapság egyébiránt tökéletesen hétköznapi kifejezés értelmét, ami abból a helyzetből eredeztethető, amikor egy facér ifjúember a kelleténél több füstöt szívott a diszkóban, és ezért egy olyan leánnyal létesített orális szexuális kapcsolatot, akit másnap nem szívesen ismerne meg az utcán. Gondoljon mindenki arra, amire akar...

A nyelvünk változik tehát, és ezzel nincsen semmi baj. A baj egyfelől azzal van, hogy a magyar közoktatás immár több mint két évtized óta tartó mélyrepülése miatt lassacskán két nemzedék nőtt fel, amelynek tagjai soha nem tanulták meg a magyar nyelv alapvető szabályait. És ez a baj akkor kerül igazán a felszínre, amikor – amint e sorok írója ezzel pályafutása alatt sajnálatosan sokszor szembesült – többdiplomás, igen magasan képzett, több nyelven magas szinten beszélő, önmagukat író embernek tekintő fiatalok elképesztő nyelvtani hibáikat védik, utolsó leheletükig. Mondván, hogy a szerkesztő, ugye, egy vaskalapos dinoszaurusz, mert a nyelvtani szabályok változnak, ők tudják jól.

A nyelvtani szabályok tényleg változnak, de nem ők tudják jól. A Magyar Tudományos Akadémia illetékes bizottsága nagyjából harminc évenként adja ki az aktuális helyesírási szabályzatot. Ami aztán a következő három évtizedben érvényes. Ilyen aktusra legutóbb 1984-ben került sor, közel tehát az új kiadás. De addig továbbra is az 1984-es van érvényben, mese nincs! Jöhetnek a nyelvünkbe új szavak, jönnek is, s ezeket a nyíregyházi főiskola elkötelezett csapata (Minya Károly és társai) rendre kötetbe is rendezi – köszönet érte! De a szabályok változatlanok, kéretik megtanulni őket.

Semmi baj tehát a nyelvünk változásával, a magyar nyelv genetikai sodródásával – erről szól az élet, a fejlődés, a kulturális evolúció. A baj a közoktatással van. Ha a gyermekünk lerövidített, ostoba gügyögéssé silányított nyelven ír szöveges üzenetet vagy elektronikus levelet a barátjának – nem baj. Akkor rémüljünk meg, ha ugyanezen a nyelven írja meg nekünk a születésnapi kártyát, s ha ezt látjuk viszont a nyelvtanleckéjében. És igazán akkor van itt a pánik ideje, ha a gyerek nemcsak hogy nem akar, de nem is tud különbséget tenni a pongyola beszélt nyelv, és az irodalmi magyar között. Erre a különbségre viszont részint mi, szülők, részint pedig az oktatási rendszer taníthatja meg őket.

Ja, és még valami! Mert másfelől viszont azzal is baj van, hogy szép magyar nyelvünket olyan önjelölt próféták védik, akik egyetlen tőmondatot sem képesek helyesírási hiba nélkül leírni. És erre a gyermekink teljes joggal vágják a fejünkhöz: "Hagyjál mán a nyelvanal, hisz az álamelnök se..."

Az írásunk elején említett eseményen Schmitt Pál, Kazinczy Ferenc szavait idézve, azt mondta: a nyelv egyik legféltőbb dísze a nemzetnek. Illyés Gyulát citálva pedig hangsúlyozta: "Erős várunk a nyelv. A nyelv az erőnk, a nyelv a megtartónk" – szögezte le végezetül a köztársasági elnök.

Hogy úgy van!

93 komment

2011.06.17. 18:03 Harpi

Stille Budapest: kuss az utcazenének

Címkék: budapest fővárosi önkormányzat utcai zenészek

Péntektől már nem lehet zenélni a budapesti tereken, parkokban és aluljárókban. Közterület-használati engedélyhez köti ugyanis a főváros ezt a tevékenységet, és lejár a türelmi idő. Tehát ha valaki úgy zenél, hogy nincs engedélye, azt megbüntetik. A közterület-felügyelők úgy tudják, hogy a főváros eddig még egyetlen engedélyt sem adott ki. A rendelet indoka, hogy az utcai zenélés zajjal jár, és ez zavarja a főváros nyugalmát.

Hajrá, Budapest, hajrá Magyarország! Mi így szeretünk. Szépen, csendben, zaj nélkül... 

Persze, a zene zajjal jár. De vajon nem szebb és hangulatosabb egy város attól, hogy szabad emberek szabadon muzsikálnak benne?

 

114 komment

2011.06.16. 19:25 Harpi

Szijjártó úr, tényleg az ország megy szembe?

Címkék: orbán viktor szijjártó péter tüntetések dakota mondás

"Egyes szakszervezetek, szakszervezeti vezetők számára saját politikai ambíciójuk kielégítése sokkal fontosabb, mint az emberek érdekeinek képviselete. Vannak olyan vezetők, akik attól sem riadnak vissza, hogy megnehezítsék az emberek életét." Ezt mondta a szájával Szijjártó Péter, miközben a szemével ártatlan boci-pillantásokat pislogott a kamerába. A folyamatos hazudozásokban láthatóan megfáradt miniszterelnöki szóvivő a mondandóját azzal folytatta, hogy mennyivel szívesebben látnák, ha "ezek az emberek" inkább az állomány érdekeit képviselnék, mint hogy bohóctréfát űzzenek emberek és családok ezreiből.

Íme a riport:


Kedves Szijjártó Péter! Ezúton emlékeztetném önt arra, hogy bohóctréfát egészen pontosan az ön által képviselt miniszterelnök űz az országból, amikor a szakszervezeti követelésekre azt válaszolja: "A kérést majd továbbítom a bohócügyi államtitkárnak"! Egyébiránt pedig teljesen fölösleges a szószaporítás. Beszéljünk világosan! Mindent, amit most mondott, a nemzet érdekeinek sérülése felett érzett fájdalomtól megtört tekintettel a kamerába, értse úgy, hogy az ország, lassan nem egyharmada, de jelentős többsége mondja önnek és a kormányfőnek! És akkor ön és nagy tiszteletű főnöke talán rájön végre, hogy nem az ország jön szembe.

Dakota mondással szólva: nem a magyarok milliói ülnek fordítva a lovon...

10 komment · 8 trackback

2011.06.13. 20:11 Harpi

Cizellált nemzeti hasba rugdosás

Címkék: jobbik gyöngyöspata véderő eszes tamás juhász oszkár

Juhász Oszkár, a Jobbik gyöngyöspatai polgármester-jelöltje azt állítja, hogy az időközi választásra szintén készülő Eszes Tamás, a Véderő parancsnoka verni kezdte vasárnap hajnali egyeztetésükön. A bilincselésnek ellenszegülő Eszest előállította a rendőrség, eljárás indult ellene. Juhász Oszkár a Heol.hu-nak azt mondta, hogy az egyébként Eszes által kezdeményezett találkozón a község határában működő benzinkútnál egyeztettek volna a kampány nyugodt lebonyolításáról. Juhász azt mondta, hogy szóvá tette Eszesnek, amiért ő és támogatói a sajtóban és az interneten lejárató nyilatkozatok tettek közzé. Eszes – Juhász szerint részegen – kiabálni kezdett vele, a veszekedéssé fajult megbeszélésen fojtogatni kezdte, ököllel az arcába vágott, majd hasba rúgta. (Index.hu)

Van az úgy, hogy polgármester-jelöltek között vita bontakozik ki, ezen a legkevésbé sem kell csodálkozni. Tulajdonképpen egészen természetes, hogy – még ha egyazon oldalon állnak is! – eltér a véleményük bizonyos kérdésekben. Abban sincsen semmi különös, hogy a politikai eszmecserét éjnek évadján, egy benzinkúthoz beszélték meg, aki ebbe valami mögöttes áthallást akar belebeszélni, mondjuk maffiózókkal meg verőlegényekkel, az magára vessen! A világ legtermészetesebb dolga ugyanis, hogy két felelős politikus éjszaka cseveg egy töltőállomás parkolójában, az pedig, hogy ezenközben kicsit hasba is rúgják meg fojtogatják egymást, a demokrácia eszköztárához tartozik. Szoktak így.

Egészen nyugodtak lehetünk tehát mostan. A dolgok jó kezekben vannak Gyöngyöspatán. Kedves, szimpatikus, intelligens és visszafogott, empatikus politikusok folytatnak kulturált párbeszédet egymással, hogy az ország egyik benzines palackjában elfojtsák a kanócot.

Jut eszembe! Amikor Richard Nixon volt J. F. K. kihívója, Kennedy egyik választási plakátja Nixont ábrázolta. Egy arckép, semmi több. A szöveg pediglen ennyi volt: "Te vennél ettől az embertől használt autót...?"

9 komment

2011.06.10. 13:17 Harpi

Művészek nyugdíja: tánc – mindhalálig!

Címkék: kormány megszorítás szigorítás korkedvezményes nyugdíj rendvédelmisek

Orbán Viktor miniszterelnök kedden azt mondta, a korkedvezményes nyugdíjak rendszerét át kell alakítani, s mindenkinek részt kell vállalnia – mondta a Blikknek Pongó Géza, a Független Rendőr Szakszervezet vezetője.  Így nemcsak a rendőrök, hanem akár a művészek, bányászok korai nyugdíja is veszélyben lehet, hiszen ők 25 év munka után vonulhatnak vissza. A Kormányzati Kommunikációs Államtitkárság a Blikk kérdésére azt írta, akár a színész- vagy a bányásznyugdíjak rendszere is megváltozhat majd. De úgy vélik, hogy ez nem visszamenőleges hatályú lesz, mint a rendvédelmiseknél. Így elvileg aki már kapja a nyugdíjat nem jár rosszabbul, de a visszavonulást megnehezíthetik. (Blikk.hu)

Tökéletesen egyetértünk a kormány elképzeléseivel! Igenis, meg kell fosztani előjogaiktól a művészeket: mint minden rendes ember, ők is dolgozzanak a nyugdíjkorhatárig, ne mehessenek el nyugdíjba pofátlanul fiatalon! Mi az, hogy egy balett-táncos már negyvenévesen nyugdíjba mehet? Micsoda dolog ilyen szemtelenséggel hergelni a jónépet! Egy kis túlsúly, meg az a pár ránc nem akadály! 

Ha Pártunk és Kormányunk tervei megvalósulnak, kétségkívül színesebbé válhat a balett világa kicsiny hazánkban. Előre az egyenlő jogokért a kultúrában! Hívjuk vissza dolgozni a nyugdíjazott balett-táncosokat!

104 komment · 2 trackback

2011.06.08. 15:44 Harpi

12. havi fizetés és nyugdíj – is out?

Címkék: orbán viktor nyugdíj költségvetés fizetés államadósság lemondás

Orbán Viktor szerint az emberek "meg vannak győzve" arról, hogy le kell mondaniuk egy havi fizetésükről, illetve nyugdíjukról az egyensúly érdekében. Íme:

Orbán Viktor: What we doing in Hungary and what we try to convince the people, please be involved and support that, is not the reforms or certain decisions and instrument, what we try to convince about them is that we have to reorganise the whole country. So we introduced a flat tax system. We created a totally new pension system. Then we introduced the ten percent small and medium sized companies' taxation level. ... Then we convinced the people that they had to leave one months' salary per year. One month's salary is out. One month's pension is out.

A miniszterelnök szerint tehát: "Meggyőztük az embereket, hogy mondjanak le évente egyhavi fizetésükről. Egyhavi fizetés nincs. Egyhavi nyugdíj nincs."

Ön emlékszik arra, hogy bárki megkérdezte arról, hajlandó-e lemondani a 12. havi fizetéséről vagy nyugdíjáról? És ön igent mondott? Ön meg van győzve?

61 komment

süti beállítások módosítása