A Lendvay utcai székházfoglalásra hivatkozva Kubatov Gábor pártigazgató harcba hívta a Fidesz szimpatizánsait:
"A jövőben minden Fidesz-iroda számíthat hasonló törvénytelen megmozdulásokra. Éppen ezért arra kérünk benneteket, hogy ennek megfelelően alakítsátok ki irodáitok biztonságos, de békés védelmét. Amint az tegnap is bebizonyosodott, politikai ellenfeleink nem fognak válogatni az eszközökben." A Fidesz szimpatizánsainak kiküldött, drámai hangvételű levél szerint a pártellenes hangulat a jövőben fokozódni fog, és ez ellen csak a párttagokra számíthatnak. (Index.hu)
Abba most ne menjünk bele, hogy ez az ellenzéki megmozdulás mennyire volt agresszív, és mennyiben bizonyítja, hogy a kormány politikai ellenfelei "nem válogatnak az eszközökben". Inkább álljunk meg egy percre amellett a – sokakban mocorgó – kérdés mellett, hogy vajon egyenlőségjelet tehetünk-e a most felállítandó Fidesz-pártőrség és a hitleri náci párt saját védereje, az SA közé.
Nézzük, mit ír az SA-ról a Wikipédia!
Sturmabteilung (SA, németül rohamosztag) a Nemzetiszocialista Német Munkáspárt paramilitáris szervezeteként működött és kulcsfontosságú szerepet játszott a nemzetiszocialisták hatalomra jutásában, hiszen a párt gyűléseit erőszakkal védte a politikai ellenfelek csoportjainak támadásától, ill. azok rendezvényeit masszívan akadályozta. A nácik hatalomra jutása után Hermann Göring, a porosz belügyminisztérium birodalmi komisszárja és egyben a porosz politikai rendőrség főparancsnoka rövid ideig az SA-t felhasználta „segédrendőrségként”. 1934 nyarát követően, amikor SS-egységek az SA vezetői garnitúráját legyilkolták (lásd: Röhm-puccs), az SA a nemzeti-szocialista korszak további szakaszában elveszítette korábbi jelentőségének igen nagy részét. A Német Birodalom kapitulációja után 1945-ben mind az NSDAP-t, mind az SS-t egy törvény betiltotta és ezeket a szervezeteket feloszlatták.
Kubatov Gábor, a Fidesz MPP pártigazgatója Fotó: Szigetvári Zsolt, MTI (Forrás: Index.hu)
Kubatov Gábor most javarészt – tisztelet a majdan bizonnyal létező kivételnek! – alighanem éppúgy a csőcseléket állítja a hadrendbe, mint annak idején Hitler parancsára Röhm, és ennek a "pártőrségnek" éppen ugyanúgy feladata lesz, hogy szétzavarja és széjjelprovokálja az ellenzéki megmozdulásokat. Van viszont egy nagyon jelentős különbség. Sőt, mindjárt kettő is.
Egyrészt az SA szigorú katonai hierarchiában, pontosan meghatározott alá-fölérendeltség szerint működött, a tagjai egyenruhát viseltek és parancsokat hajtottak végre, tetteikért elszámolással tartoztak a parancsnokaiknak. Kubatov Gábor mostani bejelentése azonban ennél messzebbre mutat. E pártigazgatói felhívás ugyanis szabadjára engedi az esztelen csőcseléket, de facto felhívja őket a cselekvésre, és elhiteti velük, hogy a Párt mögöttük áll. Majdan bizonyosan létrejön egyfajta szervezet, nyilvántartott tagokkal és talán még valamiféle szervezeti működési szabályzattal is, ám e bejelentés után azok a brigantik, akik pusztán a balhé kedvéért mennek el kukákat borogatni, tévé-székházat gyújtogatni és rendőrautók ablakait bezúzni, most felhatalmazva érzik magukat arra, hogy mindezt immár a kormányzó párt nevében tegyék. (Ami persze nem így van – de erről majd később.) Nehéz nem észrevenni ebben a céltudatosságot. Ez jóval többnek tűnik, mint felelőtlenség...
Másrészt viszont, a talán még ennél is jelentősebb különbség abban rejlik, hogy az SA, nem sokkal azután, hogy az azt életre hívó párt hatalomra jutott, gyakorlatilag megszűnt létezni. Ne firtassuk, miként, mert nem ez a lényeg. A lényeg az ugyanis, hogy a kormányzó náci pártnak nem volt magánrendőrsége. Nem volt szüksége rá. Ott volt neki az állam legitim hatalmi gépezete, a végrehajtó hatalom teljes ereje. A Fidesznek, úgy tűnik, nincs ilyen. Legalábbis úgy tesz, mintha Magyarország vezető kormánypártjának a párttagokat és a szimpatizánsait kellene harcba szólítania, hogy megvédje magát a táblákkal a kezükben, demokráciát követelve ücsörgő egyetemistáktól. A Fidesz a hatalma teljében áll neki a megfélemlítő, az ellenzék elhallgattatását célzó gépezet megszervezésének. A kormányzó Fidesz a rohamosztagait az általa irányított rendőrség mellé állítja hadrendbe.
Vajon miért érzi úgy a Fidesz vezetősége, hogy az államhatalmi rend őrei – ide értve Orbán magánhadseregét, a TEK-et – képtelenek megvédeni őket az ellenzéki megmozdulásoktól?
Nem érzi úgy. Kubatov felhívásában a kulcs itt van elrejtve: "A jövőben minden Fidesz-iroda számíthat hasonló törvénytelen megmozdulásokra". Mármost, ha egy megmozdulás valóban törvénytelen, akkor annak felszámolását, illetve az attól való védelmet a Fidesz miért nem a rendőrségre bízza?
A Fidesz vezetői pontosan tudják, hogy – mivel a be nem jelentett demonstráció résztvevői a Lendvay utcában magánterületre törtek be – a rendőrségnek nemcsak lehetősége lett volna intézkedni, de ez kötelessége is volt. A rendőrség vélhetően azért vonult le a helyszínről, mert az ingatlan tulajdonosának képviselője erre megkérte. Különben intézkedniük kellett volna. Ám a Fidesznek nem érdeke, hogy úgy tűnjék, mintha Pártunk és Kormányunk a demokrácia ellensége volna. Ezért hát nem a rendőrség intézkedett, hanem olyan figurák, akik állítólag önként, erkölcsi kötelességből, mindenféle felhívás nélkül siettek a helyszínre, hogy segítsenek szeretett párjuknak. Biztosan így is volt.
Kubatov Gábor most ezt teszi hivatalossá. Mostantól nem is kell szólni, megy mindenki magától, ha úgy érzi, menni kell. Hiszen a pártigazgató megmondta! Mennek majd azok is, persze, akik valóban tagjai a pártőrségnek, de majd azok is, akik nem. A szervezet hivatalos tagjainak nem is kell semmit csinálniuk, a piszkos munkát elvégzi a Kubatov-nyilatkozat révén látszólagos felhatalmazást kapott csőcselék. Ennek a módszernek az aljassága éppen ebben mutatkozik meg! Mert így lesz, aki az ezekben a napokban is zajló, s március 15-én minden eddiginél intenzívebbnek ígérkező ellenzéki demonstrációkat széjjelzavarja, ellehetetlenítse és provokálja. A rendőrség ezt nem tehetné meg, ám a hatóságoknak ezentúl nincs is szerepük.Nem kell azon agyalni, hogy miként lehet megakadályozni egy hivatalosan bejelentett, törvényes tömegmegmozdulást. Bízvást számítani lehet az önmagukat legitimnek vizionáló briganti hordákra. Nem kell attól félni, hogy a rendőrségi tömegoszlatás rossz fényt vet a Kedves Vezetőre és kormányára – a piszkos munkát elvégzik a párthűség okán felsorakozó kapucnisok. A leginkább forradalmi nemzeti ünnepünk előtt ez igencsak időszerű...
Azonos-e tehát az SA és Kubatov Gábor Fidesz-pártőrsége? Egyértelműen nem. Ám az a szellem, amit a Fidesz ezzel kiszabadított a palackból, legalább annyira veszélyes a demokráciára...




Vége a munkanélküliségnek, mindenkinek lesz fedél a feje fölött, a Magyar Világnemzeti Világállam által kivetett szerény adó révén pedig egy csapásra egyensúlyba jön a világállam-háztartás. A módszer ellen a zöldeknek se lehet kifogásuk, az eljárás öko és bio, ráadásul ilyesformán a 






„Ilyennek kellene lennie az életnek karácsonykor, amikor nincsenek erősek és gyengék, nem lehetnek győzők, illetve legyőzöttek. Inkább azon kellene tűnődni, hogyan kellene egymással összefogni” – fogalmazott Tarlós István az adományok átadásakor. Hozzátette, ennek a városnak elsősorban nyugalomra, békességre van szüksége, „nem igaz, hogy az emberek állandóan csak a negatív hírekre várnak. Ennek jegyében kívánok minden budapestinek áldott karácsonyt és egy békés, boldog új évet!” – zárta szavait Tarlós István. (Budapest.hu)
Gyöngyösi Márton intéz szózatot "a nemzethez" egy tavalyi Izrael-ellenes
Az előzményekről. Giró-Szász András kormányszóvivő szerint jó lenne, ha mindenki „tartózkodna a találgatásoktól” az önkormányzatok tartozásainak állami átvállalását érintő pénzügyi kérdésekkel kapcsolatban. Mindezt azért tartotta fontosnak kijelenteni, mert a Portfolio.hu pénteken arról írt, hogy számításai szerint a 20–25 százalékos önkormányzati adósságleírás miatt a bankoknak 122–153 milliárd forintos veszteségük keletkezne. Ezt a portál annak kapcsán írta, hogy a Népszabadság kormánypárti politikusoktól úgy értesült: 20–25 százalékos diszkonttal venné át az önkormányzatok banki tartozását az állam. (MNO.hu)
Ez történt pénteken. Nagyjából ugyanakkor, amikor napvilágot látott a hír, mely szerint Papcsák Ferenc zuglói polgármester feljelentette a Népszava és a Hír24 egyes kommentelőit. A fideszes politikus azért rágott be, mert a két portál egy-egy, áprilisi cikkéhez olyan hozzászólások érkeztek, amelyek nézete szerint sértik a személyiségi jogait. Túl azon, hogy bárhogyan rágjuk-ízlelgetjük is az inkriminált kommenteket, nem sok kifogásolnivalót találunk bennük, a feljelentés időzítése töprengésre késztet. Ugyanakkor történt ugyanis, amikor Giró-Szász a sajtó orrára koppintott azzal, hogy sárga lapot mutatott a szakújságíróknak a „találgatásaik” miatt.
Rogán Antal, a Fidesz parlamenti frakcióvezetője újságírói kérdésre ezt válaszolta hétfői, budapesti sajtótájékoztatóján: "Nyilvánvaló, hogy a tranzakciós illeték egy részének áthárítására képesek a bankok, de amennyiben ebben összehangolt cselekvés van, akkor én leszek az első, aki hajlandó ismét a versenyhivatalhoz fordulni." Rogán hozzátette, hogy ez egyelőre csak egy lehetőség. (MTI rövidhír)
Solti György (azaz világszerte ismert nevén Sir Georg Solti) Budapesten született 1912. október 2
"A Fidesz nem tud azonosulni a párt képviselőjének, Varga Istvánnak azon szavaival, amelyek hétfő késő este hangzottak el a parlamentben, a családon belüli erőszak önálló büntetőjogi törvényi tényállássá minősítéséről szóló vitában" - közölte Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője és Selmeczi Gabriella, a párt szóvivője keddi közleményében. A két politikai celebritás közleményében azt írta, a Fidesz-frakció nem támogatja, hogy családon belüli erőszak címmel a büntető törvénykönyvben önálló büntetőjogi törvényi tényállás legyen, "mert az új Btk. az összefoglalóan családon belüli erőszakként emlegetett helyzeteket külön-külön amúgy is szigorúan bünteti". Hozzáfűzik, hogy magával a "családon belüli erőszak" elnevezéssel sem értenek egyet, mert véleményük szerint helytelen lenne bármely jogszabályban a család fogalmát az erőszak fogalmával együtt említeni.
Abban, hogy a közszolgálati média az adófizetők pénzéből manipulálja a médiafogyasztókat, igazából semmi különös nincsen, hiszen a mögöttünk álló évtizedekben pontosan ugyanezt tette, csak arról akkoriban még beszélni sem volt szabad, és ha mégis, akkor nem pénzbüntetés járt érte, hanem börtön, ráadásul előzőleg a kritikák se jelentek meg a sajtóban, mint most. Most tehát demokrácia van, de tényleg, mert pofázni lehet, legfönnebb ez néha kurva sokba kerül.
Ez a felvétel újra felveti a kérdést: Mi baja a miniszterelnöknek? Korábban több 

Személyes hangú levélben köszönte meg Orbán Viktor miniszterelnök a magyar olimpikonok helytállását. A MOB elnökének, Borkai Zsoltnak címzett levélben többek között ezt írta Bölcs Vezérünk: „Mi, magyarok az olimpiai mozgalomban annak újjászületése óta figyelemre méltó szerepet játszunk. A múltból hozott jó hírnév és érdemek azonban csak annyit érnek, amennyit hozzátesznek a mai utódok. S mint azt az egész világ láthatta, vannak méltó, nagyszerű utódok.”
A legfrissebb felmérések szerint
Vajon kikre gondolhatott a Kedves Vezető, amidőn "minket" fél-ázsiai származékoknak titulált. Mert ha a honfoglaló magyarokra gondolt, akkor vaskosat tévedett: azok ugyanis nem fél-ázsiai származékok – teljesen ázsiaiak voltak. A honfoglalás előtt a Kárpát-medencét uraló avarok is azok voltak, meg a hunok is.
Az a baj mindössze, hogy nem tudják, milyen címre küldjék a levelet, amely nyomán a hollywoodi sztár majd bizonnyal magába néz, és könnyes szemmel kér bocsánatot Magyarország kormányától. Segítünk.
Utolsó kommentek