"nézd legott Komédiának, s múlattatni fog. "
2009.12.31. 11:00
Keleti Györgyi visszautasította a Nobel-díjat!
Címkék: mszp blikk cnn kormány hajdú péter gyurcsány ferenc keleti györgy nobel díj bajnai gordon színes bulvár lap harvard niki belucci keleti andrea ucla oszkó péter keleti györgyi magyar tudományos akadémia niederkirchner nikolett svéd királyi akadémia szilikon technológia
2 komment
2009.12.31. 09:06
Csótányológusok Paradicsoma
Címkék: parlament kossuth tér paradicsom dns csótányok tiszta közélet
A nap híre:
Vélhetően új csótányalfajra bukkant két manhattani középiskolás a kezük ügyébe került DNS-minták elemzése közben. A New York-i Trinity School végzős diákjai, Brenda Tan és Matt Cost mintegy kétszáz élelmiszer- és más biológiai mintát gyűjtött össze, hogy elemezzék azok DNS-ét. Néhány élelmiszerről kiderült a DNS-eredmények alapján, hogy nem azt tartalmazták, amit címkéjük jelzett. Az állítólagos juhsajt például tehéntejből készült, a szárított cápahúsról pedig kiderült, hogy valójában nílusi sügér.
Ennél is érdekesebb eredményt hozott egy manhattani Felső West Side-i lakásból származó csótány DNS-ének elemzése. A diákok megállapították, hogy az mintegy 4 százalékkal tér el a DNS-adatbázisokban található referenciától, márpedig egy fajon belül jellemzően csak 1 százaléknyi a különbség - jelentette az amerikai National Public Radio hírportálja. A diákkutatók most csótányspecialistát keresnek, aki segít azonosítani a rovart. Az amatőr biológusok tanulmánya részletesebben a BioScience című szaklap januári számában jelenik meg. (MTI)
A nap kutatómunkája:
Az ifjú tudóspalánták munkájukat a hírek szerint Budapesten folytatják. A Tiszta Fejek a Tiszta Közéletben elnevezésű, viszonylag kevéssé ismert magyarországi civil mozgalom felkérésére a fővárosi Kossuth téren és környékén azt próbálják meg kideríteni, hogy az arrafelé gyakran feltűnő öltönyös férfiak és kosztümös nők valóban azok-e, aminek kiadják magukat. Brenda Tan és Matt Cost ugyanakkor kifejezte abbéli reményét is, hogy itt minden eddiginél több új csótányfajt fedezhetnek fel.
Szólj hozzá!
2009.12.30. 17:31
Tököm, tököm, mondd meg nékem...
Címkék: kicsi bbc kondom nagy még pöcs koton farokméret hímtag bögyörő nagyobb fallosz indiai férfiak
A nap híre:
Egy országos reprezentatív felmérés szerint az indiai férfiak 60 százalékának 3-5 centivel rövidebb a nemiszerve az óvszergyártás nemzetközi szabványainál. Amint arról a BBC beszámol, a kétéves felmérést az Indiai Orvosi Kutatási Tanács (Indian Council of Medical Research, ICMR) végezte.
A nap korreláció-analízise:
Egy korábbi kutatás megállapította, hogy a kínai férfiak nemiszerve még az indiaiakénál is kisebb. Ha ezzel szembeállítjuk a tényt, hogy a magyar férfiak hímtagja gyakorlatilag pontosan a nemzetközi átlagnak felel meg, akkor az így nyert adatok közötti szoros korreláció valósággal szemet szúr. A legkisebb pénisszel ezek szerint a világ legnépesebb országának férfiúi rendelkeznek, a náluk valamivel kisebb népességű India fiai már nagyobb fallosszal büszkélkedhetnek, ám mindőjüknél jelentősebb a hímtagja a viszonylag szerény lélekszámú magyarságnak.
Csak azt nem értem, miért érzem annyira egyedül magam...
Szólj hozzá!
2009.12.30. 16:40
Repülni? Tényleg, hú, de jó...!
Címkék: házasság válás légikatasztrófa könyvkiadás repülni jó
A magát "rajongók és izgulók portálja"-ként pozícionáló ismert repülős weboldal, a repulnijo.hu nemrégiben megjelentette első, saját kiadású könyvét. A "Repülni jó könyvek" cím alatt megjelenő sorozat első darabájak címe: Légikatasztrófa.
A sorozat szerkesztői nyilvánvalóan hosszú távon gondolkodnak. Stratégiájuk tökéletesen világos: először ugyebár megszerettetik a potenciális olvasókkal a légiközlekedés minden válfaját, és ha az első kötet olvastán kedvet kaptak ahhoz, hogy hátralevő életüknek szerves részévé tegyék a repülést, akkor már soha nem fognak ágyba bújni anélkül, hogy éjjeliszekrényükön ott ne virítana a sorozat aktuális darabja.
Ám az alkotók itt nem állnak meg! Következő sorozatuk címe: Házasodni jó. Ennek első kötete mi más is lehetne, mint - Válás.
Szólj hozzá!
2009.12.30. 09:10
Charlie - Nem olyan ő...
Címkék: alkoholizmus családon belüli erőszak kés charlie sheen brooke mueller fenyegette megverte
Napi bulvár
Az amerikai filmsztár, Charlie Sheen tagadja, hogy ittasan 10 centiméteres késsel fenyegette volna feleségét, Brooke Muellert. Állítása szerint ő csak megverte az asszonyt, és összetörte a szemüvegét.
Na ugye? Azért ez így mindjárt más!
Szólj hozzá!
2009.12.29. 14:05
Benzin: ha lesz, drága lesz
Címkék: ukrajna oroszország áremelés mol benzin barátság kőolajvezeték jövedéki adó orosz ukrán olajvita
A nap híre:
Létrejött a megállapodás Ukrajna és Oroszország között az európai fogyasztóknak szánt orosz nyersolaj jövő évi ukrajnai tranzitjáról, az erről szóló megállapodást tegnap alá is írták az érintettek - jelentette be az orosz energiaügyi minisztérium hétfőn este. A minisztérium szóvivője hozzátette: a megállapodás biztosítja az európai fogyasztók hosszú távú és stabil ellátását. Nemzetközi energetikai elemzők mindazonáltal továbbra is az e térségen keresztül áramló szállítások bizonytalanságára hívják fel a figyelmet. (Privátbankár.hu)
Miközben - legalábbis átmenetileg - körvonalazódni látszik a megoldás az orosz-ukrán energetikai háborúban, a magyarországi adójogszabály-változások miatt a MOL minden eddiginél brutálisabb üzemanyagár-emelésre készül. Az E95-ös motorbenzin ára péntektől 20 forinttal emelkedik.
Nem erről jut eszembe:
Nagyvizit a traumatológián. Egy idős beteg sopánkodik:
- Jaj-jajj, doktor úr, nagyon fáj a bal lábam!
Mire az orvos:
- Mit nyavalyog, Kovács bácsi? Nincs is, ami fájjon...!
Szólj hozzá!
2009.12.29. 11:17
Mitől szép a férfi?
Címkék: férfi szépség pszichológia brit tudósok mitől szép a férfi ugly man
Korábbi hírünk szerint amerikai és kanadai pszichológusok megállapították, azt a női arcot tartjuk szépnek, ahol a szemek vonala és a száj közötti távolság az arc hosszának 36 százaléka, míg a szemek közti távolság az arc szélességének 46 százaléka.
Brit tudósok kutatásai szerint a nők azt a férfit tartják szépnek, akinek legalább az egyik szeme helye megvan, és az nem esik egybe a szájával.
Szólj hozzá!
2009.12.29. 11:10
Barack igér
Címkék: terrorizmus elnök barack obama nigériai detroiti járat umar farouk abdulmutallab
Az al-Kaida magára vállalta a nigériai Umar Farouk Abdulmutallab által elkövetett terrorcselekményt. Barack Obama ezt követően kijelentette: "Felkutatjuk a detroiti járat elleni merényletkísérlet kitervelőit!"
Hajrá, Mr. Obama, csak így tovább! Ön a harmadik USA-elnök, aki ezt igéri.
Szólj hozzá!
2009.12.28. 10:34
Ki az apja Hajdú Péter és Sarka Kata gyermekének? - Kiszel Tünde nem cáfol!
Címkék: noémi blikk hajdú péter cia forma 1 toyota kiszel tünde színes bulvár lap raiffeisen farkas péter sarka kata michael schumacher drogkereskedő gibraltár donatellácska northwest airlines központi kerületi bíróság
Napi bulvár
Ki az apja Hajdú Péter gyermekének? Mit titkol Kiszel Tünde? Valószínűleg az év hátralevő részének egyik legnagyobb botrányát pattantotta ki a kelet-gibraltári mértékadó bulvárlap, a Blikk of the Strait cikke, amely fellebenti a fátylat a Hajdú-Sarka házaspár sötét titkáról!
A színes bulvár lap címoldalán megjelent cikk szerint Hajdú Péter gyermekének apja valójában Kiszel Tünde! A világhírű újság tudósításában közölt fényképek legalábbis elgondolkodtatók: feltűnő a hasonlóság az újszülött Donatellácska és Hajdú kislánya, Noémi között! Kelet-Gibraltár legolvasottabb napilapja egyúttal megszólaltat egy, a neve elhallgatását kérő nőt is, aki mind Donatellácska, mind Noémi születésekor a kerületben tartózkodott! A bennfentes nő - aki már mindkét családról többször hallott! - elárulta, hogy Donatellácskának és Noéminek is szóról szóra ugyanazok voltak az első szavai a megszületése után! Ez több mint elgondolkodtató!
Ugyancsak érdekes, hogy a világ legkedveltebb kelet-gibraltári bulvárlapjának értesüléseit sem Hajdú Péter, sem Sarka Kata, sem az állítólagos csábító, Kiszel Tünde nem cáfolta! Sőt, az újságíró külön felhívta a figyelmet arra, hogy az érintettek felettébb gyanút keltő elzárkózása miatt még a kérdéseit sem tudta nekik feltenni!
A gyanút tovább erősíti, hogy Kiszel Tündének már volt hasonló esete! A napokban egy nigériai férfi fel akarta robbantani a Northwest Airlines detroiti repülőjáratát, mert megtudta, hogy gyermekének apja Kiszel Tünde! Az ismert világegyetem legnagyobb kelet-gibraltári tabloidjának információit az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) sem cáfolta!
A Dél-óbudai Központi Kerületi Bíróság jövő héten kihirdetendő ítélete szerint e helyütt kijelentjük, a fentiekben közzétett cikkünkben foglaltakhoz semmi köze a Raiffeisen Bank Zrt.-nek. Egyúttal kijelentjük: nem igaz az általunk nem megírt tényközlés, mely szerint a Toyota 2010-re leszerződtette Michael Schumachert a Forma-1 versenysorozatba. (Meg kell azonban jegyeznünk, hogy az ítéletet hozó bíró korábbi takarítónőjének gyermekkori szomszédja volt az olimpiai bajnok drogkereskedő, Farkas Péter másod-unokatestvére!)
Hmm... Mit meg nem tesz az ember egy kis olvasottságért...
5 komment
2009.12.28. 09:06
Hiúságok máglyája
Címkék: karácsony ajándék sorbanállás hellókarácsony hiúság aktatáska tanakodás olvasószemüveg
A nap tanakodása az üzlet pénztáránál lesz úrrá az emberen. Itt álldogálunk, bizonytalanul, mint egy rövidlátó kötéltáncos, aki a Niagara-vízesés fölött vesztette el a szemüvegét, zavartan babráljuk az aktatáskánk csatját. Ez a hasonlat a kötéltáncossal és a vízeséssel éppen most jutott eszünkbe, kicsit még büszkék is vagyunk rá, mert roppant találónak tartjuk. Helyzetünk ugyanis mindössze annyiban tér el a szóban forgó artistáétól, hogy mi nem fogunk a mélybe zuhanni, legalábbis nem itt és nem most, legföljebb nem vesszük meg a villanykörtét. Mert nem tudjuk kinyitni a táskánkat. Ezt a méregdrága holmit magunknak vásároltuk karácsonyra, hogy ilyeténképpen is intellektuálisabbá tegyük a megjelenésünket, s most már tudjuk, e pillanatban is a hiúságunk áldozata vagyunk, hisz' épp emiatt nem hordjuk a szemüvegünket. Pedig ebben a zavarbaejtő percben nagyon jól jönne, mert a gyenge fényben nem látjuk jól a táska zárját. Ha látnánk, biztosan eszünkbe jutna az is, hogyan kell kinyitni. Kilépünk hát a sorból, és hunyorogva nézegetjük, mindhiába. Nincs mit tenni, mégis föl kell tenni az okulárét. Hová is tettük? Ja, persze: a táskába...
Szólj hozzá!
2009.12.27. 20:26
...az Ipoly-völgy felel neki...
Címkék: árvíz vízügyi beruházások ipoly völgy szarnak rá
Hatalmas árhullám vonult végig az észak-magyarországi folyókon - az egész ország az Ipoly-völgy lakóira figyelt.
Jé, eddig mindenki szart rájuk! És a jövő héttől minden a régi mederben folyik...
(Kép: Serdült Erika Irén: Ipoly-völgye, 70x50 cm, olaj, vászon)
Szólj hozzá!
2009.12.27. 16:29
Szerda esti játék
Címkék: skandináv kézi lotyó húzás lenyeli szerencsejáték zrt. nyelőszám
Kedves nézőink! A skandináv lotyó nyelőszáma következik.
Jaj, ne! És már megint kézi húzás!...
Szólj hozzá!
2009.12.26. 17:21
Már megint a régi jó régió
Címkék: infláció recesszió kilátások bajnai régió calyon
A nap híre:
2010-ben Magyarországon lesz a legalacsonyabb növekedés és a legmagasabb infláció a régióban. A kilátások némileg javultak, de Magyarországon még 2010-ben is recesszió várható - vélik a Calyon elemzői legújabb előrejelzésük szerint.
Mármint, abban a régióban, amelyikben Bajnai szerint elsőként fogjuk bevezetni az eurót? Akkor megnyugodhatunk?
2 komment
2009.12.26. 14:33
Zsidó-e vagy?
Címkék: karácsony őrület hellókarácsony már megint a zsidók
Már csak egy nap, és vége a karácsonyi őrületnek!
Na persze, megint a zsidók jártak jól! Ők már több mint egy hete túl vannak az egészen...
Szólj hozzá!
2009.12.25. 11:20
Karácsony Keleten
Címkék: kína karácsony pakisztán kelet gyilkosok hellókarácsony tálibok ujgurföld etnikai zavargások
Egy nap - két hír
- Újabb öt embert ítéltek halálra Kínában a Hszincsiang-Ujgur autonóm területen júliusban kitört etnikai zavargásokban való részvétel miatt.
- A pakisztáni biztonsági erők legalább kilenc tálib lázadót öltek meg az ország északnyugati részén.
...Melyik is a gyilkosság?
Szólj hozzá!
2009.12.25. 10:47
Fakassz mosolyt: légy optimista!
Címkék: röhej karácsony tél mosoly optimizmus vidámság anyádat hellókarácsony derűlátás hülye optimista barom
Az optimizmusra márpedig szükség van, hogy legyen erőnk megvívni a mindennapi harcainkat. Itt a tél, a „nemszeretem" napok, amikor egy elhúzódó ebéd már éjszakai sötétségben ér véget. Nyakunkon a karácsony, az őrült vásárlási rohamok és a nagy zabálások. Az egyik napon a reggeli mínusz húsz fokban ráfagy az arcunkra a mosoly, csak hogy két nappal később plusz húszban olvadjon le rólunk. A hó helyett most nyarat idéző záporok jönnek meg párás ablakok, a kiteregetett ruhák egy hete száradnak, ám holnapután hajnalban olyan hideg lesz, hogy a kutya kettétörik az utcasarkon, ha hirtelen akar befordulni. Ez van most, a depresszió hava; már káromkodni sincs kedvünk, még pofon se vágjuk az embert a buszon, ha rálépünk a lábára. Bizony, így elidegenedtünk egymástól, ezt tette velünk a tél – de ennek vége, mert ezentúl optimisták leszünk! Tél van? Remek! Ez azt jelenti, hogy hamarost jön a madárdalos tavasz, aztán a nyár – gyönyörű! Az optimizmus lendületet ad az embernek, visszakapjuk az életkedvünket, és ez a hangulat másokat is átitat: az optimizmus mosolyt fakaszt az emberek arcára.
Tessék kipróbálni! Manapság elég egyetlen derűlátó kijelentés, és máris mindenki a hasát fogja a röhögéstől.
Szólj hozzá!
2009.12.24. 18:32
Ott is vannak...
Címkék: karácsony magány szegénység kányádi sándor hellókarácsony isten háta mögött
Kányádi Sándor:
Isten háta mögött
üres az istálló s a jászol
idén se lesz nálunk karácsony
hiába vártok
nem jönnek a három királyok
sok dolga van a teremtőnek
mindenkivel ő sem törődhet
messzi a csillag
mindenüvé nem világíthat
megértjük persze mit tehetnénk
de olyan sötétek az esték
s a szeretetnek
hiánya nagyon dideregtet
előrelátó vagy de mégis
nézz uram a hátad mögé is
ott is lakoznak
s örülnének a mosolyodnak
Szép ünnepeket, Isten háta megett és előtte, mindenkinek!
És szebb életet, erőt, hitet és kitartást kívánok mindazoknak, akik ezt most nem olvashatják.
Ne feledkezzetek el róluk!
Szólj hozzá!
2009.12.24. 09:17
Mostan fekete gitárosokról álmodom...
Címkék: zalatnay újjászületés cini álmodik brian may gazdag férj qeen
Napi bulvár
Zalatnay Sarolta 25 éve álmodik Brian Mayről, akivel állítása szerint jó barátok, noha a férfinak fogalma sincs arról, ki ő. De ha nem jön össze Cininek a Queen gitárosa, akkor beéri egy gazdag férjjel, esetleg egy tudóssal. (Velvet)
Ne add fel, Cini, még összejöhet! Csak újra kell születni...
4 komment
2009.12.24. 08:16
Lehetne fordítva?
Címkék: hírtv románia megszűnik hír televízió laptulajdonos
A nap híre:
Megszűnik az egyik legnagyobb romániai lap, tulajdonosa helyette Magyarországon indítana hírtévét. (MTI)
Idehaza sokan ennek éppen a fordítottját szorgalmazák.
Szólj hozzá!
2009.12.23. 12:39
A hosszú élet titka
Címkék: koleszterin fokhagyma érelmeszesedés a hosszú élet titka allicin
A hosszú élet titka egy bájos lilomféle növényben rejlik. Egészen pontosan a növény módosult föld alatti leveles hajtásában, szaknyelven: hagymagumójában. A fokhagymáról van szó, az ókori egyiptomiak szent növényéről, aminek számos kedvező tulajdonságát a modern természettudomány is igazolta. Allicin nevű hatóanyaga erős antibiotikus hatású, de rengeteg fontos ásványi anyagot és vitaminokat is tartalmaz. Segíti az emésztést, jót tesz az ereknek, csökkenti a koleszterinszintet, tisztítja a beleket, féregűző hatású - hogy e helyütt csak néhányat említsünk csodás hatásai közül, és ne is a legfontosabbakat.
A fokhagyma alkalmazása végtelenül egyszerű. Naponta háromszor kell a szervezetbe juttatni, lehetőleg szájon át: per os. Lehet máshogy is, de úgy kevésbé hatásos, ámbátor sokkal kellemetlenebb. Lehet alkoholos tinktúrát szedni cseppekben, mások a mézben vagy veresborban érlelt fokhagymára esküsznek, de sokan egyszerűen szétrágják, amúgy nyersen. A lényeg a folyamatosság! Ha naponta háromszor, reggel, délben és este elnyammogsz egy-egy gerezd fokhagymát, akkor a nap huszonnégy órájában olyan penetráns bűzt árasztasz magadból, hogy az emberek messze elkerülnek. Békén hagynak.
Ez a hosszú élet titka.
4 komment
2009.12.22. 13:32
Kártyám, te drága...
Címkék: bank hitelkártya blokkolnám
Nekem ám nagyon csinos kis hitelkártyám van!
A bank is azt mondta: Blokkolnám!...
Szólj hozzá!
2009.12.21. 14:25
Mitől szép a nő?
Címkék: nő szép szerelem pszichologia női szépség
1 komment
2009.12.21. 12:23
Napi bulvár: Hajdú Péter ért a nőkhöz!
Címkék: celeb bulvár hajdú péter nők hülye picsa sarka kata kuss kényszerbetegség befogod címlapfüggő
A nap szenzációja:
Sarka Kata két napig nem szólt Hajdú Péterhez. (Velvet.hu)
Ez a pasas tényleg tud valamit...
1 komment
2009.12.20. 13:14
Korrupcióellenes csomag? Nekünk!? Minek?
Címkék: mszp fidesz korrupció zuschlag vesztegetés hunvald autópálya építés bundaügy korrupcióellenes csomag panamák
Akár ujjonghatnánk amiatt, hogy számos jel szerint maga a parlament is szívügyének tekinti a korrupció elleni küzdelmet. Márciusban felállhat a közbeszerzések tisztasága felett őrködő hivatal, törvényi védelmet élveznek a vesztegetési ügyek bejelentői, azt a menedzsert pedig, akit korrupción értek, akár egész életére eltilthatják a gazdasági vezetői tisztségektől.
Ezenközben továbbra is egyre-másra pattannak ki a kisebb-nagyobb - újabban inkább nagyobb - panamák. Bundaügy most, elébb meg BKV-balhé, azelőtt Hunvald, még előbb Zuschlag… Örülhetünk is meg nem is. Egyfelől örvendetes, hogy ennyi botrány pattan ki, hiszen ez akár azt is jelezhetné, hogy működik az igazságszolgáltatás, még a politikával ennyire átjárt ügyekben is. Másrészt viszont némileg keserű szájízt csempész örömünkbe a tény, hogy valójában ezek a balhék nem többek, mint – hajdani jeles kollégám megfogalmazása szerint – a légy tökének a vakargatása.
Menjünk sorjában. Amidőn az egész országnak kezdett már tele lenni a töke a panamákkal, amelyekről mindenki tud, de senki nem beszél, egyszeribe’ bebukik egy szerencsétlen politikai nímand, Zuschlag. Hetvenmillióval nem tudott elszámolni. Még leírni is röhej! Miközben pontosan tudjuk, hogy egyetlen kilométernyi autópályán milliárdos összegek mennek félre, különböző ismeretlen vagy nagyon is jól ismert zsebekbe, akkor odadobnak koncként egy rég leszerepelt bohócot – hetvenmillióval. Majd pedig, amikor nyilvánvalóvá vált, hogy a közvéleménynek ez rohadtul nem elég, akkor bedobják a hetedik kerületi polgármestert. Ez már komoly, sok százmilliós ügy!
Térjünk már észhez! Hunvald valószínűleg tényleg sumákolt, jó az esély arra, hogy valóban százmilliós ingatlan-panamákat vezényelt a kerületben. De, kérem tisztelettel, egyedül tette? És ő az egyetlen panamázó polgármester? És egyáltalán: ez olyan kurva nagy összeg, hogy ettől aztán tényleg hátraszaltót kell dobnia az ország tisztességben megőszült hányadának? És még inkább: csak a baloldalnak kell bedobnia az előre jól eltervezett PR-áldozatait? Lófaszt! – mondom hivatalos tisztelettel.
Mindenki leszarja. És ez a legnagyobb baj. Mi magunk is immúnissá váltunk a korrupcióval szemben. Nem irritál igazán az a tudat, hogy a mi adóforintjainkból építenek autópályákat, víztisztítókat, és nem megépítenek kormányzati központokat, messze túlszámlázott költségelszámolások felhasználásával. Nem irritál, hogy minden kifizetett autópálya-forint fele-harmada mindeféle produktivitás nélkül, a klientúra zsebébe vándorol. Nem irritál minket, egyszerű állampolgárokat, az a tudat, hogy ebben az országban képtelenség elnyerni bármilyen állami vagy önkormányzati megrendelést anélkül, hogy valakinek vissza ne adnának valamennyit a vállalkozói díjból. Mert ez az ország így működik!
Ebben az országban, ebben a társadalomban a legfelső szintektől a legalsókig, mindenütt jelen van a korrupció, akár tetszik, akár nem. Fent nagyban, lent kicsiben csinálják. Csináljuk… Baksis-ország vagyunk: mindenkinek van ára, és ezzel mindegyikünk tisztában van. És ha idelent nem kezdünk el ellene harcolni, ha nem kezdjük el mi magunk elfelejteni a baksis-örökséget, akkor semmi nem fog változni. De ehhez előbb nekünk, kisembereknek kell lépnünk. Mert ha mi nem kezdjük kiutálni és néven nevezni azokat, akik a mi adónkból, a mi munkánk gyümölcséből szednek sápot, akkor a hatalom hamispénz-nagykereskedői továbbra is el tudják altatni a tömegek éberségét olyan törvénycsomagokkal, amelyekről mindannyian tudják, hogy csak a karzatnak szólnak.
De legelőször is nekünk kell leszoknunk a baksisról, és leszoktatnunk róla mindenkit, a saját közvetlen környzetünkben.
Szólj hozzá!
2009.12.19. 17:08
Havazik, vaze...
Címkék: hó meteorológia vaze havazik narancs riasztás
Országszerte havazásra kell számítani, ezért az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) másodfokú, narancs színnel jelzett riasztást adott ki Magyarország területének mintegy felére.
Télleg? Nem hallottam. Havat lapátoltam, vaze...
Utolsó kommentek