A nap izéje

A nap tanakodása az üzlet pénztáránál lesz úrrá az emberen. Itt álldogálunk, bizonytalanul, mint egy rövidlátó kötéltáncos, aki a Niagara-vízesés fölött vesztette el a szemüvegét, zavartan babráljuk az aktatáskánk csatját. Ez a hasonlat a kötéltáncossal és a vízeséssel éppen most jutott eszünkbe, kicsit még büszkék is vagyunk rá, mert roppant találónak tartjuk. Helyzetünk ugyanis mindössze annyiban tér el a szóban forgó artistáétól, hogy mi nem fogunk a mélybe zuhanni, legalábbis nem itt és nem most, legföljebb nem vesszük meg a villanykörtét. Mert nem tudjuk kinyitni a táskánkat. Ezt a méregdrága holmit magunknak vásároltuk karácsonyra, hogy ilyeténképpen is intellektuálisabbá tegyük a megjelenésünket, s most már tudjuk, e pillanatban is a hiúságunk áldozata vagyunk, hisz' épp emiatt nem hordjuk a szemüvegünket. Pedig ebben a zavarbaejtő percben nagyon jól jönne, mert a gyenge fényben nem látjuk jól a táska zárját. Ha látnánk, biztosan eszünkbe jutna az is, hogyan kell kinyitni. Kilépünk hát a sorból, és hunyorogva nézegetjük, mindhiába. Nincs mit tenni, mégis föl kell tenni az okulárét. Hová is tettük? Ja, persze: a táskába...