A nap izéje

Ma reggeli hír:
A személyi jövedelemadó 1 százalékát is fel lehet majd ajánlani az államadóság csökkentésére. Erről a nemzetgazdasági miniszter terjeszt be törvényjavaslatot. (Híradó)

Pártunk és Kormányunk, valamint a Kedves Vezető jobbkeze legújabb víziójával kapcsolatban mindössze két kérdésünk van.

1. Tessék mondani, ezek mellé az egy százalékok mellé is oda tetszenek tenni a másik egy százalékot? Akkor pedig mi a búbánatos lepkefingot ér ez az egész? Vagy, ha mégsem, akkor szájba tetszenek fosni az 1%-os felajánlások alapelveit?

2. Jól értjük, hogy ezzel azt tetszenek üzenni: szarunk a civil szférára, nekünk adjátok a lóvét?

Nekünk is sikerült! Sokáig tartott, de kis csapatunk modellezte a március 15-i állami ünnepségen már bemutatott módszert: miként kell a közönség idejét megóvni egy fölöslegesen hosszú, túlírt vers lerövidítésével. Az elmúlt hetekben időt és energiát nem kímélve, elmélyültünk eme modern tudományban, és úgy hisszük, sikerült ellesnünk a titkot a Fidesz tudós munkásaitól. A Költészet Napja alkalmából az alábbiakban bemutatjuk, mi mire jutottunk: Petőfi Sándor egyik kényelmetlenül túltengő költeményét finoman meghúztuk, emészthető hosszúságúra rövidítettük, közben minden erőnkkel és tudásunkkal óvakodva attól, hogy a vers üzenetében bármily csorba is essék. 

Ez a mi verziónk, és természetesen biztosan nem a legjobb. Várjuk az ismert elvárások mentén létrehozott, politikailag korrekt versrövidítéseket! Győzzön a legjobb!

Petőfi Sándor: Szájhősök

Most következzék Petőfi Sándor költeményének politikailag korrekt és időszerű változata, a Fidesz kommunikációs csapatától ellesett módszerrel végzett értő rövidítésében: 

Petőfi Sándor: Hősök

Ez a mi verziónk. Várjuk az ismert elvárások mentén megalkotott, politikailag korrekt versrövidítéseket! 

Az éppen aktuális belpolitikai botrányt a Blikk robbantotta ki, amikor pénteki számában megszellőztette: a KDNP harminchét fős parlamenti frakciójából kilencen családtagjukat alkalmazzák közpénzen képviselői titkárként. Na jó, de miért baj ez?

Az országgyűlési képviselők javadalmazásáról szóló törvény lehetővé teszi, hogy a képviselők parlamenti titkárként családtagot foglalkoztassanak. A jogszabály szerint képviselőnként egy alkalmazottat fizet az Országgyűlés, bruttó 130 ezer – nettó 85 ezer – forintos fizetéssel. A képviselői alkalmazottakkal – a képviselő döntése alapján – az Országgyűlés köt szerződést, köztisztviselőnek minősülnek, és közpénzből kapják fizetésüket. Harrach Péter frakcióvezető szerint ez egy bizalmi munka, és természetes, hogy egyes képviselők nem találnak a feladatra alkalmasabb személyt valamelyik családtagjuknál.

Nem könnyű megérteni, hogy miért verte ki ez a tény a biztosítékot a sajtóban. Igenis, nagyon könnyen elképzelhető, hogy sok képviselő nem talál alkalmasabb embert a személyi titkári feladatra, mint a gyermekét vagy a házastársát, vagy bármely rokonát. Őket ismeri, és viszont, pontosan tisztában van a képességeikkel, jól megértik egymást, nem kell mindent háromszor elmagyarázni, nem beszélve arról, hogy miért ne maradjon a családban ez a pénz. Ráadásul az arány is életszerű: harminchét képviselőből kilenc találta meg családon belül a legjobb titkárt. Némileg pikánsabb a helyzet Rubovszky György esetében, akinek párttársa, Latorcai János országgyűlési alelnök felesége a személyi titkára, míg Rubovszky lánya Latorcainak titkárkodik. Az összeesküvés-elméletekre fogékonyabb magyar elme itt már kétségkívül sumákra gyanakszik, mert hát mi végre ez az óvatos keresztbe alkalmazás, ha az egészben semmi sem törvénysértő?

Ám a kérdés nem ez, hanem inkább az, miért éppen a KDNP-s képviselőcsoportot emeli ki a sajtó. Mi a helyzet a többi frakcióban? Hiszen ez a keret mind a 386 képviselő számára rendelkezésre áll! Ám a legnagyobb kérdés mégis az, hogy van-e valós munkavégzés a titkári szerződés mögött, vagy csak a gyerek zsebpénzét vagy az asszony fitness-számláját gazdálkodja ki imigyen a honatya. Ez a kérdés – no meg az: vajon ez ellenőrizhető-e egyáltalán?

A Magyar Posta hadat üzent egy 170 éves hagyománynak. Nem kell többé százféle postabélyeggel bíbelődni, nem kell annyi ingyenélő grafikus művészre költeni, és hallgatni az agyonfizetett nyomdászok nyavalygását. A Posta felélesztett egy régi-új találmányt: megérkezett a levéljegy, ami immúnissá teszi a bélyegeket az inflációra!

Fő az egyszerűsítés és a takarékosság! Ezentúl nem kell egész albumra való művészi bélyegeket piacon tartani, fölösleges kiállításokra, biennálékra nevezgetni őket; elég lesz összesen alig párféle belőlük: belföld, külföld, elsőbbségi, ajánlott, tértivevény. Pá filatélia! Pá bélyeggyűjtők! Pá bélyegművészet! 

De akkor minek kell egyáltalán papírt, nyomdafestéket és ragasztót pocsékolni? Miért nem lehet egyszerűen rápecsételni a levélre, hogy "Díjmentesítve"? És ne álljunk meg itt! A levéljegy csak a kezdet, biztos van még jó néhány területe az életünknek, ahol bevezethető a jegyrendszer. Pontosabban – feltámasztható.

Előre a múltba, éljen tiszta egyszerűség, éljen a levéljegy!

A jótét magyar lélek hajlamos azt hinni, hogy pártunk és kormányunk már semmivel nem tudja meglepni. De, tudja. Az orbáni vezetés legújabb ötlete: fizessék ki a polgárok az államadósságot.

"Összefogás az államadósság ellen" név alatt alapot hozott létre a kormány egy győri "társadalmi kezdeményezés nyomán", amelybe cégek és magánszemélyek befizetéseit várják. A befizetők az összeg egy részét utóbb levonhatják az adóalapjukból. Az alapot egymillió forint induló tőkével Rédly Elemér győri katolikus plébános indítja. Az alapba befizetett összegek teljes egészében a Nyugdíjreform és Államadósság-csökkentő Alap bevételét gazdagítják.

Ehhez nincs mit hozzáfűzni. Talán csak annyit: íme az újabb példa a politika és az egyház szétválasztására. Mert az biztosan valóban "társadalmi kezdeményezés", a politikának nyilván semmi köze hozzá, és a győri plébános természetesen a saját, nehezen összespórolt pénzét tette az alapba... És, még valami! Mi, adófizető állampolgárok, ugyanis a jövedelmünk nagyon is mérhető hányadát hónapról hónapra, évről évre befizetjük, többek között erre a célra. Komolyan gondolja a Párt és a Vezető, hogy ilyesfajta lelki zsarolással elérheti, hogy az emberek jó szívvel fognak újabb és újabb összegeket befizetni az adózott jövedelmükből olyan célokra, amelyek miatt már kisöpörték a padlást, s amelyek megvalósítása éppen a mindenkori kormány dolga? És mi az, hogy "a befizetett összegek a Nyugdíjreform és Államadósság-csökkentő Alap bevételét gazdagítják"? Nyugdíjreform? Arra a célra már elrabolták a teljes magánnyugdíj-kasszát, most még ezen felül fizessünk be újabb összegeket? Ez régi móka, már-már történelmi: Adósságot csináltunk – fizessen a paraszt!

És a végére egy gyöngyszem: "Szijjártó Péter szerint az összefogás azt bizonyítja, hogy a kormány nincs egyedül az államadósság elleni harcban". Hát, tényleg nincs. Tízmillió szerencsétlen, hatvan éve folyamatosan átvert magyar nézi a bénázást, ahogyan elherdálják egy országuk vagyonát...

Azzal, hogy Gyurcsány Ferenc megjelent a romagyilkosságok keddi tárgyalásán, átlépte a Rubicont - jelentette ki Kósa Lajos. Szerinte botrányos volt Gyurcsány tette, aki ezzel "persona non gratává vált a magyar közéletben". A Fidesz ügyvezető alelnöke tehát felháborodott, és háborodottságában meglehetősen kétértelmű kijelentésre ragadtatta magát. Ugyanis Kósa vagy nem ismeri a történelmet – ami egy tervgazdaság szakos közgazdásztól talán megbocsátható –, vagy valóban tud valamit, amit mi, egyszerű halandók nem: háború van készülőben idehaza.

Debrecen polgármestere felháborítónak, sőt botrányosnak nevezte Gyurcsány Ferenc lépését, amivel véleménye szerint politikusként beavatkozott egy független magyar bíróság munkájába. Anélkül, hogy ezen a kijelentésen a kelleténél tovább lamentálnánk, és netalán még az a kósza gondolat is motozni kezdene bennünk, hogy vajon ki a búbánat hugyozza szájba Magyarországon az igazságszolgáltatás függetlenségét, időzzünk el inkább egy cseppet ezen a rubiconos gondolati íven.

Történt egyszer, úgy Krisztus előtt 49 januárja közepe táján, hogy egy bizonyos Julius Caesar nevű római a csapata élén átlépett egy jelentéktelen észak-itáliai folyócskát, ami akkoriban Gallia Cisalpina provincia határát jelezte. Igazából nem is nagyon tudjuk, hogy melyik mai vízfolyásról van szó, csak tippelni tudunk, de ez nem is fontos. Mert a lényeg az, hogy a római szenátorok nagyon is tudták, melyik folyóról volt szó, olyannyira, hogy törvénybe iktatták: a Rubicont semmilyen haderőnek nem szabad átlépnie Róma irányában. Caesar azonban mégis megtette, amire Suetonius ércbe írta híres mondatát: Alea iacta est. A kocka el van vetve. Merthogy a Rubicon átlépése óhatatlanul katonai konfliktust jelent.

Namármost, Caesar döntése, hogy megteszi ezt a bizonyos lépést, végül valóban katonai konfliktushoz vezetett, és még valamihez: a Római Köztársaság megszűnéséhez, és a Római Császárság kialakulásához. 

Kérdésünk Kósa Lajoshoz: Egészen pontosan mire gondolt, amikor Gyurcsány Ferenc bírósági látogatását a Rubicon átlépésének nevezte? Készülő forradalomra, amit majd Fletó vezet? Vagy netalán a Fidesz második embere már tudja, hogy vége a Magyar Köztársaságnak? Koronázás lesz? Vagy egyszerűen csak félrebeszél?

Érthetetlen, miért fanyalog a liberálbolsi ellenzék amiatt, hogy kormányunk állítólag nem tesz meg mindent a gazdaság fellendüléséért! Mert, ugye, az alapduma az, hogy a Fidesz-kormány kizárólag az államháztartás belég oldalát erőlteti, miközben szarik a termelésre, a költségvetés azon oldalára, ami hosszú távon a bevételek alapját teremtheti meg. Kéretik újragondolni ezt a kormányt fikázó álláspontot! A kormány, igenis, gondol a termelésre – a nyomdaiparnál kezdték...

Pártunk és kormányunk komoly hangsúlyt helyez a gazdaság fellendítésére! Elsőként mindjárt a nyomdaipart lendíti fel – mi másnak tudhatnánk be azt az elementáris késztetést, amivel levélpapírok, bélyegzők, borítékok és cégtáblák százezreinek újraalkotására kényszeríti a magyar közszférát! A Ferihegyi repülőtér átkeresztelése Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérré, egy csapásra majd' egymilliárdos bevételt generált a vállalkozói szférának, hiszen a nyomtatványokon túl újra kellett gyártani az útjelző táblákat, a BKV és a MÁV menetrendjeit, állomás-tábláit, és búbánat tudja, még mi mindent. 

De ez még nem minden! A magyar gazdaság fellendítéséért tett első, igazán látványos lépés rögvest egy, az alkotmányba illesztett jogszabályként jelent meg. Azzal a húzással ugyanis, hogy a Magyar Köztársaság Magyarországgá rövidült, a kormány valójában a teljes hazai közszolgálati szféra valamennyi levélpapírját, borítékát, bélyegzőjét, névjegykártyáját, az összes hivatalos nyomtatványát, cégtábláját nyugdíjba küldte. Újat kell majd nyomtatni mind helyett, és új címeres zománctáblákat kell készíteni az összes, egyébként is osztódással szaporodó állami intézmény ajtaja mellé. Mindez rengeteg munkát ad majd grafikusoknak, operátoroknak, nyomdaipari cégeknek, és ez jó.  

Aztán jön majd a nyelvtörvény, magyar módra, amely szerint cégtáblán nem szerepelhet idegen szó, és ezzel majd a címfestők üzlete is fellendül. És persze mindez állami bevételt is produkál, hiszen a cégek átnevezése illetékköteles, a névjegykártyákat nyomtató vállalkozások pedig plusz adóbevételt produkálnak a megszaporodott munkájuk nyomán. Jól járunk hát mindannyian, ugye.

Mindeközben megfogalmazódik egy halk kérdés: Vajon a Fidesznek milyen nyomdaipari érdekeltségei vannak, hogy ennyire tolja az ipart...?

Az Országgyűlés hivatala úgy értelmezi a végkielégítések 2 millió forint feletti részét sújtó 98 százalékos különadóról szóló törvényt, hogy az nem vonatkozik a parlamenti képviselőkre, mert a munkaviszonyuk speciális, valójában nem foglalkoztatottak, nem állnak munkavégzésre irányuló jogviszonyban sem - írta keddi számában a Népszabadság.

A legfrissebb jogértelmezés értékeléséhez jó tudni, hogy azoknak a képviselőknek, akik önszántukból vagy a választók akaratából nem kerülnek be a következő parlamentbe, a képviselők javadalmazásáról rendelkező törvény alapján az addigi átlagos tiszteletdíjuk hathavi összegét kapják meg végkielégítésként, és ez a "felmondási idő" is munkaviszonyban töltött időnek számít. A 2010-es ciklus végére a képviselői tiszteletdíjak 500-700 ezer forintra emelkedtek, így a hathavi végkielégítések összege még a legcsóróbb képviselők esetében is jócskán meghaladják a kétmillió forintos határt.

2006-ban mintegy 110, 2010-ben pedig majd' kétszáz képviselő kapott kétmillió forintot meghaladó összegű végkielégítést. A parlament azonban összezár: a fideszes honatyák inkább együtt élnek a tudattal, hogy ex-szocialisták és -szabaddemokraták is mentesülnek az egyébként általuk kivetett különadótól, mintsem, hogy maguknak is a zsebükbe kelljen nyúlniuk. Vagy csak a mi figyelmünket kerülte el a kormánypárt bejelentése, amely szerint a volt fideszes képviselők egytől egyig befizetik a különadót?

Hajrá fiúk, hajrá Fidesz-Magyarország!

Mégsem kell esküt tenniük a képviselőknek – és a közszolgálati dolgozóknak, köztisztviselőknek, rendvédelmi dolgozóknak – az új alkotmányra. Ezzel okafogyottá vált Mesterházy Attila múlt heti bejelentése, amely szerint a szocialista képviselők nem hajlandók felesküdni az új alaptörvényre.  Arról, hogy az LMP csatlakozik-e az eskü-bojkotthoz, egyelőre nincsenek hírek, de minden jel arra vall, hogy a Jobbikon kívül a teljes ellenzék el fogja utasítani ezt a szimbolikus aktust. Nem kell azonban teljesen letennie az MSZP-nek arról, hogy kínos helyzetbe hozza a kormányt! Mit tehetnek az eskü-bojkott helyett? Azt, amit a szocialisták és az LMP képviselői eddig is tettek ebben a parlamenti ciklusban: nem csinálnak semmit. Abszolút semmit. Előtte azonban lemondanak a mandátumukról, testületileg, mind, egytől egyig. Ha már lúd, legyen kövér, nézzük meg, mihez kezdene 100%-kal a Fidesz!

Némi szépséghibát jelenthet, hogy a Jobbik valószínűleg nem csatlakozna egy ilyesfajta fricskához. Sebaj, a Fideszből és a Jobbikból álló magyar országgyűlés talán még annál is szebb jövőt vetít előre, mintha kizárólag egykori fiatal demokraták töltenék meg a padsorokat; ámbátor végső soron az sem lehetetlen, hogy a Jobbik is mellé állna egy ilyen politikai gerilla-hadműveletnek.

Gondoljuk csak végig: vajon mennyire lenne hiteles a nemzetközi porondon az a magyar kormány, amely mögött 100%-os parlamenti többség áll? A vállalkozás kétségkívül több szempontból is kockázatos, mint például az a pikáns helyzet, amit az ellenzék nélkül elfogadott sarkalatos törvények teremtenének. Kétségtelen, ha az ellenzék végképp bohócot akar csinálni a Fideszből, hát erre itt a legjobb, de mindenképpen a legelegánsabb alkalom. Ráadásul túlzottan sok kárt sem okoznának ezzel, hiszen a parlamenti munkában, a jelenlegi hazai parlamenti demokrácia működésében a világon semmi nem változna attól, ha az ellenzéki képviselők még a fizetésüket sem veszik fel. 

Ilyen mértékű ellenzéki "összezárásra" nemcsak a magyar történelemben, de alighanem az európai demokráciák történetében sem igen akad példa. Nagy kérdés persze, hogy a javarészt megélhetési politikusokból álló mai magyar országgyűlésben hajlandók lennének-e teljes frakciók egyöntetűen meghozni egy ennyire húsba és zsebbe vágó döntést. Talán igen. Egy próbálkozást mindenesetre megérne, hogy megmutassák a világnak: van még magyar virtus, nem veszett ki a magyar furfang...

Hagyjuk a politikát ezen a gyönyörű tavaszi vasárnapon! Ha már nem bírjuk ki bosszankodás nélkül, akkor dühöngjünk inkább az unalmas, ötlettelen pendrive-ok miatt. De szerencsére itt a jövő: megmutatjuk a tíz legviccesebb USB fash drive-ot, amelyek garantálják, hogy legközelebb biztosan emlékezzenek rád az eladók, ha bármelyiket előkapod a zsebedből a fénymásolószalonban. 

Bagel Drive – mazsolástól a fahéjason át egészen a vaníliásig, többféle ízben, kizárólag hedonisták részére

A holland designerek, Guido Ooms és Karin van Lieshout, zöldek számára készített kreációja kicsit kusza, de hatékony

Egyszerű, mint a facsipesz: a Clamp USB drivere a modern háziasszonyok nélkülözhetetlen eszköze

Fény az éjszakában – a Bulb flash drive segítségével honatyáink és honanyáink éjszaka is munkálkodhatnak az ország jobbításán

LaCie – kulcs az információhoz. Ez a flash drive megakadályozza a nemkívánatos információ-kiszivárgást.

DDR RAM-ra hajazó Turbo USB Flash Drive konzervatívoknak (tervezője ismeretlen)

A kis huncut: a Sperm USB Driver emlékezteti a felhasználót nemzetmegtartó kötelességére

A TrekStor USB sörnyitója igen hasznos hibrid – főleg fiatal liberálisok érdeklődésére számíthat

Abszolút politikamentes Hypodermic Flash Drive kizárólag junkie-k részére!

USB öngyújtó – Lighter – a dohányzás elleni kampány élharcosainak mutat fricskát

Az MSZP parlamenti képviselői nem tesznek esküt az új alkotmányra – jelentette ki Mesterházy Attila, aki egyúttal nem tartja elképzelhetetlennek a parlament feloszlatását, és új választások kiírását. A szocialisták elnöke a Népszava szombati számában megjelent interjúban arra hívta fel a figyelmet, hogy "a következő választásoknak akkora tétje lesz, mint a rendszerváltás óta egyiknek sem". Ez eddig jól hangzik. De akkor az MSZP milyen alkotmány alapján képzeli el azt a bizonyos "következő választást"?

A 2012-ben esedékes előrehozott választás lehetősége az elmúlt hetekben többször is felmerült. Török Gábor politológus óva intette a Fideszt ennek a kártyának a kijátszásától, hacsak nem érzi úgy, hogy 2012-ben biztosan jobbak a győzelmi esélyei, mint 2014-ben lennének. Azt, hogy a Fidesz előrehozott választásokra készülne, Varga Mihály miniszterelnökségi államtitkár, majd utóbb Lázár János fideszes frakcióvezető is hevesen cáfolta.

A Fidesz vezetői nyilván nem hazudnak: meglehet, a kormányzó párt tényleg nem készül előrehozott választásokra. Ám ennek a politikai fordulatnak a lehetősége vélhetően éppen az állampárt köreiből szivárgott ki, így nagyon valószínűnek látszik, hogy a Fidesz már az alkotmányozásnak nevezett parlamenti komédia kezdetén tisztában volt vele, hogy ezt a ciklust ebben a formában nem fogja végigcsinálni. A nagy sietség tehát indokolt: a vagy a Fidesz saját döntése nyomán, vagy az ellenzéki pártok eskü-bojkottja miatt netalán idő előtt feloszlatandó jelenlegi országgyűlésnek sebtiben meg kell hoznia egy sor sarkalatos törvényt. Azokat, amelyekkel egyfelől bebiztosíthatja magának a győzelmet a következő választásokon (ld. határon túliak szavazójoga, plusz voks a családosoknak, 200 fős parlament stb.), illetve súlytalaníthatja az ellenzéki támadásokat (ld. annulált Alkotmánybíróság), másrészt azokat, amelyek segítségével az esetleges ellenzékbe szorulás esetén szét tudja verni a következő kormány munkáját (ld. Költségvetési Tanács vétójoga, ezer évre bebetonozott legfőbb ügyész és Médiatanács stb.).

Mindez persze csak hipotetikus okoskodás. Nagyon is valós azonban a kérdés: az MSZP, amely ebben az országgyűlésben mereven elutasítja a Fidesz-alkotmányt, egy esetleges előrehozott választás során már elfogadja azt? És mégis, milyen alaptörvényre épülő választójogi törvény alapján kiírt választásra gondol Mesterházy? Vagy akkor majd egy gyors választás erejéig ideiglenesen mégis elfogadja a Fidesz által összetákolt alkotmányt? Vagy, ha következetes akar maradni, akkor egyáltalán nem is lesz hajlandó most már sohasem sorompóba állni? Hiszen ahhoz, hogy számára elfogadható alkotmány szülessen, olyan mértékű konszenzusra, illetve parlamenti többségre van szükség, amiről a szocialisták egyelőre nem is álmodhatnak...

Minden jel arra vall, hogy a Szentkirályi utcában széles mosolyt húz az arcokra az MSZP karakán állásfoglalása. A jelenlegi helyzetben ugyanis minden létező és a közeljövőben elképzelhető szél a Fidesz vitorláit dagasztja.

Hajrá fiúk, hajrá Fidesz-Magyarország!

A közelmúlt napokban néhány figyelemkeltő ítélet született a magyar független bíróságokon. Önkényesen ragadjunk ki közülük néhányat: a Geréb Ágnes-per, a maradandó fogyatékosságot okozó Stohl Buci, a zselici uzsorás, a félnótás Zuschlag és a hivatali visszaélő Benedek Fülöp. A verdiktek meglepően gyorsak, és többnyire a vártnál szigorúbbak voltak. Lehet, hogy vége a bírósági maszatolásnak?

Amennyire a köz kollektív memóriája csak vissza tud kalandozni az időben, kies hazánkban orvost a szakmaiatlan és törvénytelen tevékenysége okán letöltendő börtönbüntetésre még nem ítéltek. Most ennek a folyamnak vége: Geréb Ágnest első fokon fogházba küldte a bíróság, és példátlanul hosszú időre, öt évre eltiltotta az orvosi praxistól. Jó, persze, Geréb doktor-bába-dúla meglehetős ideje dúlja a hazai szülészeti szakmát, és nem először táncolt az igazságszolgáltatás katonáinak idegein, de akkor is.

Az, hogy a Zselic magajelölt bankárát fegyházba dugják és savban feloldják a kulcsot, igazándiból nem meglepő, és igencsak megérdemelt, de nyolc év tíz hónap a legszigorúbb fokozatban azért majd csak példa nélkül való.

Benedek Fülöp ex-államtitkár másfél éves felfüggesztettje egyesek szerint lehet túlzottan enyhe ítélet, mások – jelesül az érintett – szerint bizonnyal határtalan túlkapás. Mindenesetre a lényeg: hivatali visszaélés, egészen pontosan egy ingatlanpanamában való érintettsége miatt jogerősen elítéltek egy nem is olyan régen még vezető állami beosztásban fungáló politikust. Zuschlag hat és fél év letöltendője ezt jócskán megfejelte. Ugyanakkor ne felejtsük el, hogy az egykori képviselő a vád szerint hetvenmilliót síbolt –akkora összeget tehát, amiből egy felső középkategóriás új-burzsoá mai politikai milliárdos egy rövid hétvégén sem jön ki –, nem a saját részére, ráadásul ennek az összegnek a felét visszafizette, úgyhogy sok jel szerint ez a szerencsétlen bohóc sok-sok parlamenti bűnöző vétkeit üli le most éppen.

És hogy ebből a sorból ki ne maradjon, itt van mindenki Stohl Bucija, aki életében talán először produkált őszinte elképedést művészi eszközkészletével. Vagy a nélkül – ugyanis a mai ítélet kihirdetésekor valóban a tökéletes értetlenség vasalta ki a vonásait. Két év négy hónap letöltendő.  Nem kevés, még ha nem jogerősen is...

Ha Benedek Fülöp nem törné a korrelációt, s ha nem tudnánk, hogy mindezenközben több mint egy évtizede nem születik jogerős ítélet például a Koszi-klán többhullás maffiaperében, akkor akár azt is gondolhatnánk: valami elkezdődött. Lehet, hogy lassan végre vége lesz a bírósági maszatolásnak? Vagy csak a kiemelt, nagy médiafigyelmet keltő ügyekben születnek példaértékű ítéletek?

A Fidesz megalapításának 23. évfordulója alkalmat ad egy kis visszaemlékezésre. Mélázzunk el egy cseppet a múlton, és egyúttal szedjük tendenciózus, önkényes és a szövegkörnyezetéből kiragadott csokorba az alapító pártelnök, Orbán Viktor tiszteletet parancsolóan határozott kijelentéseit az elmúlt két évtizedből. Rajzoljuk meg azt az ívet, amit Magyarország lelki és politikai Vezetőjének vélemény-evolúciója hasított hazánk gyönyörű egére!

Határozottan ellent kell mondjak Csurka István képviselőtársamnak a tekintetben, miszerint Magyarországon az állampolgárok a haza szempontjából olyanfajta megkülönböztetés alá esnének, miszerint aki fegyveres szolgálatot vállal, az értékesebb, aki nem vállal az értéktelenebb...Úgy gondoljuk, hogy a haza számára nem az szabja meg egy polgár értékét, hogy valaki vállal-e fegyveres katonai szolgálatot vagy nem. (Parlament, 1990. október 16.)

Azokra kicsit másképp tekint az ember, akik nem tettek katonai esküt. (Budapest, 2001. március 1. MTI)

* * *

A hozzám legközelebb állók, Kövér László és Fodor Gábor velem együtt egyfajta szociálliberális meggyőződésűek. (HVG, 1989. augusztus 26.)

A Fidesznek igenis van elvi kiindulópontja... a modern XX. század végi liberalizmus. (1990.)

A populizmus élő klasszikusai szájában a "liberális" szó káromkodás, szitok. A liberálisok ugyanis szabadságot követelnek a népnek, hogy vállalkozhasson és választhasson. A populisták ellenben fel akarják emelni a népet... Ezért vonzódtak a populisták mindig az állam gyámkodó hatalmához. (1992)

Elöljáróban hadd jegyezzem meg, hogy a liberális szó helyett inkább a szabadelvűt használom, hiszen vidéken semmit nem értenek abból, ha azt mondom, liberális. A mérsékeltség hangsúlyozása nagyon fontos, mivel a Fidesz korábban valóban radikális párt volt. (Kritika, 1994. március)

* * *

Vannak-e garanciák arra nézve, hogy az egyházak nem avatkoznak be közvetlenül a politikai életbe, nem gyakorolnak közvetlen befolyást az államra? Ez a kérdés… Én úgy gondolom, hogy a mai magyar politikai helyzetben az, hogy az állam költségvetési támogatásban fogja részesíteni évente az egyházakat, az kifejezetten függőségi viszonyt teremt az állam, egyház viszonylatában. (Parlament, 1991. július 4.)

Az új magyar kormány az állam és az egyház szétválasztása helyett sokkal inkább az állam és az egyház együttműködésére helyezi a hangsúlyt… (Vatikán, 1998. szeptember 19.)

A keresztény Magyarország kifejezés annak idején, a két háború között okkal vagy ok nélkül bánthatta az ország protestáns polgárainak érzékenységét. 1989 után pedig a keresztény kurzus kifejezést próbálták kevésbé tájékozott emberek riogatásra használni. Ezzel szemben nekem meggyőződésem, hogy ha a jövő Magyarországának fundamentumai között nem lenne ott nagyon jelentős örökségként a keresztyénség, akkor ez a Magyarország nagyon szegény és kiszolgáltatott ország lenne. (Reformátusok Lapja, 1999. április 4.)

* * *

Szeretném leszögezni, hogy... a szocialista politikai gondolkodás és gyakorlati politika számunkra nem az ördögtől való... A magyar demokrácia stabilitása érdekében úrrá kell lennünk rossz emlékeinken. (1992)

Egyszer már volt részünk ilyen mocskos kampányban, ahol lezsidózták és lekommunistázták az ellenzéket. Ennek azonban egyszer s mindenkorra vége, ezt még egyszer nem engedheti meg magának az MDF. (1994)

Ez a kommunista rendszer öröksége. A kommunisták ugyanis hazudnak. A maiak is. (Magyar Nemzet, 2010.) 

* * *

Senki sem lépheti át a saját árnyékát. Ha egy politikus nem tartja magát korábban kimondott gondolataihoz, s mindig csak a pillanatnyi népszerűségre gondol, eltávolodik egykori önmagától, akkor előbb-utóbb erkölcsileg megsemmisül, kiürül, és zörögni kezd, mint a mákgubó ősszel, ha fújja a szél. (1993)

Az út, amelyet végigjártam, nem a liberalizmustól vezet a konzervativizmusig. A liberalizmus meg a szocializmus ideológia, a konzervativizmus pedig nem az. Gondolkodásmód, észjárás, habitus, talán jellem is, de semmiképpen sem ideológia. Tehát nem egyik eszmétől a másik eszméig vezetett az utam. Úgy vélem, hogy ráéreztem az ideológiák viszonylagosságára, jelentőségük korlátaira. Elérkeztem abba az életkorba, amikor megérett bennem a gondolat: nincs szükségem arra, hogy a világról vallott nézeteimet, gondolataimat, még ha a politika világát érintik is, beleerőszakoljam bármifajta ideológia egy könyvben összefoglalható ketrecébe. (Orbán Viktor: 20 év. Beszédek, írások, interjúk 1986-2006)

Szemelvények innen-onnan

Ha szembefordulunk a többpárti parlamentáris demokrácia intézményeivel, akkor helyette valami más fog következni Magyarországon... A parlamentáris demokráciánál csak rosszabb megoldás létezik... a parlamentáris demokrácián kívül minden más rendszer szükségszerűen vezet az egyén szabadságának elvesztéséhez... (1994)

* * *

Azok, akiket 25 évvel ezelőtt nem zavart, hogy Magyarországon egypártrendszer volt… Ott nem volt egyeztetés, még ellenzék sem volt. Nagyon jól éltek abban a világban. Részt vettek a politikai életben. Azok most elkezdenek rettegni a Fidesz demokratikus, választópolgárok által biztosított kétharmados többségétől? Nem nevetséges ez? Nem érzünk itt valami ellentmondást? (2010)

* * *

Lesz 2010-ben egyszeri, nagyarányú adócsökkentés, ha a Fidesz kerül kormányra. (ATV, 2009. november 10.)

* * *

Én sem hazudtam soha az embereknek. (CNN interjú, 2006. szeptember 23.)

Ma ünnepli 23. születésnapját a Fidesz. 1988. március 30-án harminchét egyetemista, főiskolás és fiatal értelmiségi a budapesti Bibó István Kollégiumban alapította meg a Fiatal Demokraták Szövetségét. Az évforduló kapcsán meg kell állapítani, hogy a párt maradéktalanul megvalósította az alapító nyilatkozatában kijelölt feladatát: Mindent a tagságért!

A szervezet 1988 áprilisában állt ki a nyilvánosság elé az első nagygyűlésével, amelyen körülbelül négyszázan vettek részt. Az első komolyabb politikai megnyilvánulásuk szinte azonmód fényes sikert aratott: azt a követelésüket, amely szerint március 15. újra legyen nemzeti ünnep, még abban az évben elfogadta az Országgyűlés.

A Fidesz tehát az első pillanattól igen sikeres párt. S hogy ez mennyire így van, arra nincs ékesszólóbb példa, mint az, hogy az egykori fiatal demokraták alighanem az egyetlen politikai formáció a világon, amelyik elmondhatja magáról, hogy első 23 éve alatt minden, eredetileg kitűzött célját elérte.

Részlet a Fidesz alapító nyilatkozatából:

3. A FIDESZ feladatai

– Minden olyan társadalmi, gazdasági, politikai kérdésben véleményt nyilvánít, amely érinti tagjainak érdekeit. E célból - saját nyilvánosságának kiépítéséig - fel kívánja használni a nyilvánosság már meglévő csatornáit.
– Szervezetének kiépülése után, tagsága érdekképviseletének ellátása céljából, bele kíván szólni a politikai döntésekbe.
– Igyekszik intellektuális, politikai befolyást elérni az ifjúság körében, a szervezet által képviselt politikai értékek mind szélesebb körben való elfogadtatása érdekében.
– Lehetőséget kíván adni tagjainak politikai szerepek elsajátítására.

Kétség sem férhet hozzá: a Fidesz minden olyan gazdasági, politikai kérdésben markánsan kinyilvánítja a véleményét, amely érinti tagjainak érdekeit. Saját nyilvánosságát már kiépítette, ezért ehhez a nemes ténykedéshez a nyilvánosság egyéb csatornáira a világon semmi szüksége nincsen.

Az is bízvást elmondható, hogy a Fidesz a tagsága érdekképviseletének ellátása céljából beleszól a politikai döntésekbe, s mégúgy, hogy intellektuális és politikai befolyást gyakorol az ifjúság körében, a szervezet által képviselt politikai értékek érdekében. Miképpen ahhoz sem fér kétség, hogy a lehetőségek elképesztően széles tárházát kínálja tagjainak a politikai szerepek elsajátítására.

A Fidesz kitűzött céljai tehát megvalósultak, az 1988-ban megjelölt feladatok teljesítve. Vajon az egykoron fiatal és demokrata alapító atyák nem töprengtek el azon, hogy lassacskán a pártonkívüliek érdekeire is kéne fordítani némi figyelmet?

Minden jel arra vall, hogy nagyon rövid időn belül a kormányzati hatalommánia áldozatául esik a magyar zeneoktatás világszerte tiszteletet parancsoló fellegvára, a Zeneakadémia.

A jelenlegi 15 helyett 7 tanszék működik majd július elsejétől a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen annak a 150 millió forintos kiadáscsökkentési programnak az eredményeként, amire a súlyos anyagi gondok miatt kényszerül az intézmény – adta hírül a sajtó. A 150 millió forintos egyenlegjavító csomag részeként az egyetemi oktatástól és a kulturális funkcióktól 70 millió forintot, a középiskolától 50 millió forintot és az úgynevezett támogató területektől 25 millió forintot vonnak el. Az egyetemen szeptembertől 25 százalékkal csökken a hallgatók főtárgyának képzési ideje: a jelenlegi heti 120 perc helyett csak 90 perc lesz.

Így válik hirtelen érthetővé, miért volt szükség ilyen rohamtempóban átkeresztelni Ferihegyet. Hiszen a kormány láthatóan halálra ítélte a Zeneművészeti Egyetemet, de imigyen Liszt neve legalább nemzetközi repülőterünk logójában tovább él. 

Emlékezzünk! Liszt Ferencet a magyar parlament nevezte ki 1875 márciusában a Zeneakadémia elnökévé, az intézmény első igazgatója Erkel Ferenc volt. A világhírű zeneművészeti központ mai épülete 1907-re készült el, s a tavalyi felújítás után újra a régi fényében tündököl. Erre várt a kormány? Vajon milyen sorsot szán a gyönyörű épületnek?

A Fidesz kulturális ámokfutásának újabb állomásához érkeztünk: "amit nem tudunk csípőből megszerezni, azt tegyük előbb tönkre, vagy épp' hagyjuk magától elpusztulni"! Szarjunk a világhírnévre, magasról ejtsünk a nemzetközi égésre, amiben akkor lesz része Magyarországnak, amikor kiderül, hogy Európai színvonalú, sőt világszerte tiszteletet parancsoló kulturális intézmények esnek a kormányzati dölyf és harács áldozatául! A Fidesz-kormány kulturális érzékenysége lassacskán Hermann Göring értő hozzáállására hajaz: "Amit nem tudunk megszerezni, ami fölött nincs hatalmunk, azt pusztítsuk el..."

A művészet fölött a kormánynak nincs hatalma. A valódi, a valóban autonóm művészet felett, legalábbis. Még. De meddig...?

Gratula, őszintén, a Fidesz kommunikátorainak! Mindig tudnak meglepetést okozni azzal, hogy milyen furmányos leleménnyel tálalják fel nekünk, egyszeri médiamunkásoknak az éppen aktuális gumicsontokat. Mint most például dajcstomit, az örökös politikai paprikajancsit, aki vélhetően még azt sem érte fel ésszel, hogy miért száműzte a Vezér Brüsszelbe. Hát ezért. Mert ott kárt nem tud okozni, de ha azt üzenik neki a Szentkirályi utcából, hogy regisztráljon a Twitteren, hát megteszi, arra pedig bizton számítani lehet, hogy azonmód hülyét is csinál magából.

Az ötlet bevált, és lám, az egész magyar közéleti média és a teljes blogszféra három napig az idétlen csiripein röhög, ahelyett, hogy azzal foglalkozna, milyen elemi gengsztertempóban erőszakolják meg éppen a magyar nemzetet a Kossuth téren. A csalit persze A nap izéje is bekapta rendesen, kezdve Schmitt hülyeségén, aztán Szabó Tünde – véletlenül szintén éppen most – újra napvilágra került szilikoncsöcsein, és még ezer szerencse, hogy Wittner Mária hétköznapi elmebaján sikerült felülemelkednünk...

Pár nap múlva itt a végszavazás finise. Kéretik nagyon óvatosan bánni a Fidesz közeli pojácákkal és bérhülyékkel, nehogy elfogyjanak, és még a végén a Parlamentre kezdjen figyelni a sajtó!

Habár, azt hiszem, ettől egyelőre nem kell tartani.

(A képcseréért Geronazzo Mária szíves elnézését kérjük! A grafikust kirúgtuk... – a szerk.)

A magyar sportmédia egyik vezető híre mostanság, hogy március 20-tól a 36 éves, olimpiai ezüstérmes dr. Szabó Tünde az úszók főtitkára, méltatlanul kevés szó esik viszont arról, hogy alig néhány éve az egykori sportcsillag az úszódresszt is ledobta magáról egy fotósorozat erejéig.

A rendkívül dekoratív sportvezetőről többek között a Sport Géza is készített nagy terjedelmű, interjúelemekkel átszőtt portrét. Az írásból sok egyéb mellett kiderül: Szabónak olimpiai, világbajnoki és Európa-bajnoki ezüstje is van, valamennyiszer a vele egyidős, ötszörös olimpiai bajnok, a világ úszósportjának meghatározó alakja, Egerszegi Krisztina győzte le. Ám ő mindegyik ezüstnek örült, különösen azért, mert Egerszegi győzte le.

Szép szavak, sportszerű hozzáállás, de ennél mi sokkal többre vagyunk kíváncsiak! Sok sikert kívánunk az egykori élsportolónak, aki egyébként nem először próbálja ki magát a politikában, hiszen 2004-ben tanácsadóként dolgozott a parlament Ifjúsági és Sportbizottságában, majd a fővárosnál is. Ám a legtöbb kényszeres kukkoló nem ezért emlékszik Szabó Tündére, hanem azért, mert 2003-ban ő volt az első magyar olimpikon, aki levetkőzött a Playboynak.

Igen ám, csakhogy az egykor volt playmate ma – amint ez kiderül a riportból – ezt tabutémának tekinti: a vetkőzésről ne kérdezzék, mert az a múlt, azt a korszakot lezárta. Mármost, mi nem zártuk le azt a korszakot, ezért nem igazán érdekel, mit gondol róla Szabó Tünde. Egyébként is megindító naivitásként hat, amikor 2011-ben egy sportpolitikai pályára lépő női hölgyemény azt képzeli, hogy ha ő lezárta a múltjának egy epizódját, akkor ezzel meg is úszta a kínos kérdéseket.

Ha kérdezni nem is tudjuk őt a fotózásról, a vetkőzésről, a hajdani bimbózó modell-karrierről, meg aztán fölösleges is lenne, hiszen úgysem válaszolna rá, egy kis nyálcsorgatást azért megér az úszószövetség újdonsült főtitkárának titkos múltja.

Vojőrök ide!

Való igaz, ha netalán Schmitt Pálról, Orbán Viktorról vagy Vona Gáborról kerülnének elő hasonló jellegű képek, akkor bízvást megértenénk a heves titkolózást. No de ezeken a fotókon mit kell szégyellni? Vajon ront egy sportpolitikus hitelességén, ha évekkel a sportpolitikusi pályafutása előtt ízléses erotikus képek jelentek meg róla?

Éppen egy hete kezdődött a "furcsa háború" Líbiával szemben. Ez a hadjárat nem is háború és nem is Líbia ellen indult, de nem egyszerűen egy ENSZ-határozat betartatása, és nem is egy diktatúra megdöntésére irányuló fegyveres beavatkozás. Mindmáig voltaképpen azt sem igazán lehet tudni, hogy ki folytat harcot kivel szemben. Vagy, hogy ki avatkozott be kinek az érdekében. Egy hét után mindössze egyetlen dolog látszik biztosnak: ebből a balhéból a legjobb kimaradni... 

Fotó: AFP - Aris Messinis

Nézzük csak, hogyan is fest ez a háború. Szerdán egy magas rangú brit katonai vezető bejelentette: a líbiai légvédelmet gyakorlatilag megsemmisítették, a koalíciós légierő azt csinál az észak-afrikai ország légterében, amit akar. Hogy mit akar, azt tudjuk: biztosítani az ENSZ BT határozatát a légtérzárról. A koalíciós légierő ettől függetlenül folyamatosan támad földi célpontokat is: Kadhafi erőit, a felkelők támogatása és a civil lakosság védelme érdekében. De persze a diktátor elmozdítása, pláne a likvidálása nem tartozik a hadműveletek céljai közé.

Ám, miközben megtudtuk, hogy a líbiai légtérben teljes a koalíciós erők fölénye, az is kiderült, hogy még mindig nem tudni, ki irányítsa a hadműveleteket. Amerikai nyomásra a NATO parancsnokság lenne a cél, de a túlmozgásos Sarkozy a francia vezetést szorgalmazza. Egyáltalán ki viseli ezt a háborút a líbiai kormányerőkkel szemben? Eredetileg három európai ország indult hadba: Olaszország, Franciaország és Nagy-Britannia. Az USA természetesen az első pillanattól mellette állt, és támogatásáról biztosította a koalíciót Egyiptom, és újabban az Emírségek is.

Olaszország érdeke nyilvánvaló: olajimportjának majd' a fele Líbiából származik, számukra tehát elemi fontosságú a nyugalom, még akkor is, ha ezzel Berlusconi hátulról gyomron döfte barátját, a líbiai diktátort. Franciaország észak-afrikai érdekei egyértelműek, a britek pedig Lockerbie után nem maradhatnak ki az európai offenzívából. De vajon akkor miért nem az Európai Unió indult hadba, miért csak három tagország koalíciója a hadviselő fél – persze az EU beleegyezésével és elvi támogatásával? Erre a kérdésre nincs válasz.

A hadműveletek, egyre inkább úgy tűnik, végül a NATO égisze alatt fognak folyni, lényegében mint egy, az észak-atlanti zónában kipattant feszültséggóc felszámolására indított és végzett katonai művelet. És mindennek a hátterében ott áll az Egyesült Államok, amely már épp eleget bírálta az EU-t azért, mert nem veszi ki eléggé a részét Amerika "világ csendőre" jellegű ténykedéseiből. Hát tessék, most itt van egy éppen megfelelő alkalom: lehet bizonyítani! 

Ki nincs a képen? Fotó: Reuters - Lionel Bonaventure (NOL.hu)

Magyarországot nem hívták meg arra a múlt szombati találkozóra, amelyen lényegében felállt a koalíció. Hogy miért, arról megoszlanak a vélemények, egyes elemzők szerint ez az Orbán Viktor személyével szembeni kritika megnyilvánulása volt, mások úgy vélik, az EU soros elnökének kihagyása a tárgyalásokból lényegében pontosan kifejezi hazánk katonai és politikai súlyát Európában. 

Vajon mit veszítettünk azzal, hogy Magyarország még a koalíciós megbeszéléseken sem vehetett részt? Nézzük először, mit nyer Európa ezzel a háborúval. Rövid távon mindenképpen egy izzó gócot a határai mentén, és hogy valójában mennyire rövid ez a táv, arra egyre többször utalnak magas rangú katonai és politikai vezetők, akik szerint elhúzódó válságra kell számítani. Való igaz, ha Kadhafi eltűnik is a hatalomból, Líbiában akkor sem lesz béke egyik napról a másikra. Ezt sajnos igen véresen bizonyítják az afganisztáni és iraki történések, ahol az igazi harc nem ért véget a hatalom megdöntésével, sőt, akkor kezdődött csak igazán. Hosszú távon? Egy olajtermelő arab szövetségest – vagy egy kőkemény ellenséget a Földközi-tenger partján. Ne feledjük, egyelőre senki nem tudja, pontosan kiket is támogat az európai-amerikai-arab koalíció, amikor a felkelők oldalára áll...

Anélkül, hogy belekontárkodnánk a régió vallási, katonai és politikai szakértőinek dolgába, annyi talán e helyütt is bizton kijelenthető, hogy a diktatúra megszűntével vélhetően Líbiában is felszínre kerülnek majd a rég elfojtott törzsi és vallási ellentétek, amelyek könnyen vérbe és lángba boríthatják az országot, s talán az egész észak-afrikai térséget. Arról nem is szólva, hogy vajon mi várható az ellenségeivel szemben attól a Kadhafitól, aki hidegvérrel adott parancsot annak idején a PanAm-járat felrobbantására... Kenneth Clarke brit külügyminiszter nem is rejtette véka alá minapi nyilatkozatában: komolyan tart a diktátor bosszújától. Minden jel arra vall, hogy Líbia lehet Európa Irakja – amihez pedig Európának fűződik a legcsekélyebb érdeke.

A magyar média és a blogszféra szinte egyként kezdte cikizni a magyar légierőt a felkészületlensége miatt, amikor kiderült: még csak a gondolat szintjén sem merült fel, hogy Magyarország vadászgépeket küldjön Líbiába. Meglehet, a magyar pilóták harci tapasztalata enyhén szólva hagy némi kívánnivalót maga után, és, ami azt illeti, a költségvetésünk sem igen bírna el egy olyan háborús részvételt, amelyben egyetlen rakéta kioldó gombjának megnyomásával nyolcvanmillió forint füstölne el.

Lehet, hogy Orbán Viktort személyes felelősség terheli azért a blamáért, hogy Magyarország még a párizsi koalíciós tárgyalások ruhatáráig sem jutott el. De vajon kell nekünk egy ilyen háború? Vagy jobb ebből a balhéból kimaradni?

Azt eddig is tudtuk, hogy a kormány mohósága féktelen. Egészen mostanáig mégis reméltük, hogy a civil szférát, társadalmi szervezeteket, a kultúra, a művészet érdekképviseleti szervezeteit nem éri el. Hittük, odáig nem fajulhat a diktatúra a harmadik évezred Magyarországában, hogy az állam(párt) egyetlen tollvonással bezabálja hétezer magyar művész közös vagyonát, és megszüntesse az általuk létrehozott és működtetett egyesületet.

A kormány hátat fordított a kultúrának. Egészen pontosan a tőle független kultúrának fordított hátat. Az alkotmányba beemelni készül a saját kutyája kölke (Makovecz Imre) művészeti akadémiáját, de egyúttal kiírja a többit. Arra, hogy előbb-utóbb a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete is sorra kerül, már ennek ismeretében gondolni kellett volna. De még reménykedtünk: hátha...

Nincsen hátha. A kormány eldöntötte, hogy leszámol az autonóm művészeti szervezetekkel. Elorozza a vagyonukat, és sok-sok művésznek egy hosszú alkotó élet során felhalmozódott befizetéseit elértékteleníti. És ha már államosította a magánnyugdíj-pénztárakat, akkor államosítja a művészeti egyesületek nyugdíjalapját is... 

A MAOE nyílt levele:

2011. április 30-ával a kormány döntése következtében megszűnik a Magyar Alkotóművészeti Közalapítvány, amely a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete hétezer fős tagságának, az alkotóművészeknek vagyonát eddig kezelte, s egyben biztosította érdekvédelmi szervezetünk működését. Sorozatos kísérleteink a kormányzati szervekkel való érdemi egyeztetésre eredménytelenek maradtak. Helyzetünk rendezésére hosszú évek alatt kiérlelt koncepciónk felajánlása, mindenkori együttműködési szándékunk kinyilvánítása hatástalannak bizonyult, ezért nem marad más lehetőségünk, mint a legszélesebb nyilvánossághoz fordulni.

Tiltakozunk

a művészek munkája révén létrejött vagyon most tervezett, a polgári demokráciában elfogadhatatlan módon történő újraállamosítása ellen!

Ezzel nem csupán az alkotóházainkat, kiállítótermeinket, székházunkat veszíthetjük el, de elveszítjük a rendszerváltozáskor kivívott önrendelkezési jogunkat, s egyben a művészek szociális biztonsághoz, érdekvédelemhez és az alkotómunkához fűződő jogai is sérülnek. Kérdőjelessé válik a szociális segélyezés, az alkotómunka támogatásának, a nyugdíjak megállapításának, az érdekvédelmi szolgáltatásoknak eddigi jól bevált rendszere. Mindez, számunkra érthetetlen okból, felborítja az alapításkor a művészek és az állam között létrejött közmegegyezést. A nemzeti kultúra kincsestárát jelenti a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete. Felmérhetetlen a felelőssége a mindenkori hatalomnak abban, ha a tagságban megtestesülő szellemi vagyont nem veszi komolyan, magatartásával leminősíti, értékteleníti.

Az ingatlanvagyon megszerzésének érdekében tervezett átgondolatlan lépéseivel megbontani készül valamit, amit utána soha többé összerakni nem lehet! Miközben a politikai oldalaktól független, önálló Magyar Művészeti Akadémia létrehozásának gondolatát örömmel üdvözöljük, nem feledkezhetünk el arról, hogy az ennek a gondolatnak és intézménynek a széles művészközösség által elfogadott alapját jelenteni képes Alkotóművészeti Köztestület koncepciónkat éppen most utasította el Réthelyi miniszter... Az Elnökség tehát arra kéri a Kormányt, hogy a művészek vagyonával kapcsolatos döntéseit az alkotóművészek érdekeit szem előtt tartva, az Elnökséggel együtt készítse elő, és véleménye meghallgatása nélkül ne tegyen az Egyesületet, s annak tagságát érintő méltatlan, hosszabb távon jóvátehetetlen lépéseket.

Valaki kinézte magának a MAOE székházát? Mi lesz a következő lépés? Melyik szervezetekkel számol le a kormány legközelebb? Meddig képes elmenni mértéktelen mohóságában és hataloméhségében? Fő-e új méreg, mely közénk hatol – meddig lesz hely, hol fölolvashatol?

Geréb Ágnest foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetésért ítélte el a Fővárosi Bíróság két évre. A letöltendő fogházbüntetés mellett a szülésznőt öt évre eltiltották foglalkozása gyakorlásától.
 

Geréb Ágnes a bíróság előtt 2010 decemberében (Fotó: MTI)

Meghozta elsőfokú ítéletét a Fővárosi Bíróság Geréb Ágnes ügyében, de nagyon valószínűnek látszik, hogy a letöltendő szabadságvesztés sem fogja helyére tenni a körülötte folyó vitát. Hívei ugyanis már-már vallásos hévvel néznek el az általa elkövetett hibák felett, s amikor valaki a szülészorvos bűneit hozza szóba, olybá tekintik, mintha az ember az otthon szülés ellen beszélne.

Biztosan lesznek megint békés tüntetések, elindul majd egy Facebook-csoport "Egymillióan Geréb Ágnes szabadságáért" címmel, de a vita szinte biztosan megint nem arról fog szólni, ami a kérdés valójában: Megteheti-e egy orvos, hogy az érvényes szabályok ellenére klinikán kívül vezessen le egy természetéből adódóan életveszélyes folyamatot? Nagyon szomorú, hogy alighanem sem maga Geréb Ágnes, sem a karizmatikus orvos-próféta hívei nem fogják megérteni, hogy pontosan miről szól az ítélet, és a szülész ténykedését miért tartja a társadalomra oly mértékben veszélyesnek a bíróság, hogy ezt csak a szabadság időleges megvonásával látja megtorolhatónak. 

Lássuk világosan: Geréb doktornő nem azért állt bíróság elé, s nem azért ítélték el, mert szembeszállt a hatalommal, és a klinikai körülményektől idegenkedő anyák életébe elvitte az otthon szülés csodáját. Nem, Geréb Ágnest azért ítélték el, mert – a vád szerint – gondatlansága következtében meghalt egy kisbaba, egy másik maradandó fogyatékosságot szenvedett, egy kismama pedig kis híján elvérzett. Az csak hab a tortán, hogy – annak ellenére, hogy egyszer már három évre eltiltották a foglalkozásától –, különböző trükkökkel sok száz kismama és újszülött életét tette kockára éveken át. Ne feledjük: Geréb Ágnes ténykedése idején az otthon szülésnek nem volt rendezett a biztonságos háttere, szabályozatlan volt a terület. Ő ennek ellenére vállalta azt a kockázatot, amit valójában nem ő viselt, hanem a kismama és születő gyermeke. Geréb Ágnes a maga kockázatát most vállalja, a bíróság előtt...

Az otthon szüléssel semmi baj, szükség van rá. De vajon Geréb Ágnesre szükségünk van? Kell nekünk egy olyan orvos, aki nyíltan szembeszáll a szabályokkal, még akkor is, ha ezzel életveszélybe sodor gyermekeket és kismamákat?

Újabb vészharang kondult! Ezúttal a baloldali média veri félre, mondván, hogy a kormányzati elvonások miatt új adók kivetésére kényszerülnek az önkormányzatok. 

"A magánszemélyek kommunális adója elnevezésű sarcot az önkormányzat saját hatáskörben kivetheti, sőt a kormányzat a forráspótló pályázatokban külön fel is hívja erre a figyelmet - mondja Dankó István, Jászladány független polgármestere a Klubrádióban. A Szolnok megyei településen ez az adó évi háromezer forint lesz és a céljait a lakosok is támogatják. A település így szerencsés helyzetben van, hiszen a kormányzati elvonások után is tartható a költségvetése. A polgármester szerint az új helyi adó megjelenése nem kuriózum, több önkormányzat is hasonló lépésre kényszerül. (A Klubrádiót a NOL.hu idézte)

Halkan kérdezem: Mikor tenyereltek le az önkormányzatok annyira, hogy kénytelenek voltak felélni az összes tartalék forintjaikat, a működési költségeiket csak hitelekből tudják finanszírozni, a lakosság elszegényedett, s emiatt a segélyezés elviszi még a maradék filléreiket is?

Akinek még lenne kétsége afelől, hogy Schmitt Pál feladata valójában nem más, mint hogy a megfelelő pillanatban elvonja a média figyelmét a kormány sumákolásáról, annak itt az ideje, hogy újragondolja a dolgot. Miközben a Parlament ódon falai között éppen a Fidesz pártalkotmányát tákolja össze a kétharmados többség, a köztársasági elnök hirtelen előrukkolt azzal az 1964-es bírósági ítélettel, amit immár hónapok óta követel tőle a sajtó. Alig hihető, hogy Gyurcsány Ferenc és Molnár Csaba hétfői törvényjavaslata elegendő ok volt arra, hogy a Schmitt Pál pórázát a kezében tartó kormány összeszarja magát, és azonmód a nyilvánosság elé tárja az ügy legfontosabb dokumentumát.

Érdekes... Egy baromi nagy lufi az egész. Karambolozott – nagy dolog, bárkivel előfordulhat... De vajon miért éppen most tette közzé az ítéletet a Köztársasági Elnöki Hivatal? Miért nem rögtön azután, ahogy a sajtó nekiment az elnöknek? Vagy éppen az volt a cél, hogy ébren tartsák a híréhes média figyelmét, s amint az érdeklődés lankadni kezd újabb koncot vetnek elébe? Van, aki elhiszi ebben az országban, hogy a hirtelen pálforduláshoz elég volt egy szocialista törvényjavaslat?

"Az Elnök csupán jelképes figura, aki az égvilágon semmiféle hatalmat nem gyakorol. Tényleg a kormány választja, de a legfőbb követelmény, melynek eleget kell tennie, nem a vezetői rátermettség, hanem a finoman mérlegelt közbotrány. Emiatt az Elnök mindig ellentmondásos személyiség, egyszerre tenyérbemászó és elbájoló. Nem az a feladata, hogy gyakorolja a hatalmat, hanem hogy elterelje róla a figyelmet." 
(Douglas Adams: Galaxis útikalauz stopposoknak)

Kíváncsian várjuk, hogy a Fórum Hotel beruházási irodájának ügyeivel kapcsolatos, hasonlóan semmitmondó dokumentumokat mikor szellőzteti majd meg a tekintetes hivatal. Ehhez várjuk meg, amíg megint lesz miről elterelni a figyelmet?

A Galaxis Minden Magyarjának Egyetemes Forradalmi Nemzeti Kormánya (a továbbiakban GMMEFNK) – hogy ezzel beteljesedjék a prófécia – végre hozzálátott az alkotmányozás nemes feladatához. A munka alaphangját pediglen maga a házelnök, a nemzet lelkiismerete, Kövér László adta meg veretes mondatával: "Minden forradalmat alkotmányozás követ". És ez hogy úgy van! Ez az alkotmányozás ugyanis éppen annyira alkotmányozás, mint amennyire a tavalyi választás forradalom volt.

Lamartine a párizsi városháza előtt 1848. február 25-én (Henri Felix Emmanuel Philippoteaux)

Az előttünk álló héten minden bizonnyal a teljes magyar politikai és közéleti sajtó – és nemkülönben az összes hazai megélhetési és hobbipolitikus – mással sem fog foglalkozni, mint a Parlament falai közötti vitával, ami pedig éppen annyira tekinthető vitának, mint amennyire ez az egész cirkusz alkotmányozásnak. Éppen ezért tökéletesen fölösleges akár csak egy sort is áldozni rá, ennél sokkal életbevágóbb dolgok is folynak mostanság körülöttünk, mint jelesül a líbiai válság, a japáni természetkatasztrófa, az épp felrobbanni készülő atomerőmű és Kate Middleton mellplasztikai műtéte. 

Pontosan ez az a hét ugyanis, amikor egy szusszanásnyi szünetet hagyott nekünk a politika, egészen pontosan a Fidesz és a GMMEFNK. Semmi sem történik az ország házában. E héten senkit sem fognak átbaszni, nem vernek keresztül a Házon olyan törvényeket, amivel magyarok millióival csesznek ki, Schmitt Pál nem fog megint ökörségeket beszélni, Lázár János sem hányja szájba fél Magyarországot, nem emelik tovább sunyin az adókat, nem vesznek el újabb forintokat a szegényektől, hogy odaadják a gazdagoknak, és Novák Előd sem hasad tovább. Most minden az előre megadott program szerint zajlik, kivételesen minden perc pontosan előre jelezhető, se többet, se kevesebbet nem tesz az országgyűlés, mint amire számítunk.

Alkotmányoznak mostan. 

Az alkotmányozás pedig tökéletesen mellékes dolog gyönyörű hazánkban. Tudni előre, hogy mi fog történni. Lesz majd vita, részletes, a kormánypártok képviselői jól megmondják a véleményüket a paragrafusokról, sőt, meglepetésre vélhetően jó pár módosító indítványt is hozzátesznek, amelyek közül többet el is fogad majd a képviselő testület, szintén meglepetésre. A Jobbik riszál kicsit, s még az is lehet, hogy nekik is odavetnek koncként egy-két módosítást. Csak azért, hogy tekintetes kormányunk megmutassa az MSZP-nek és az LMP-nek, hogy mekkora baromság volt kimaradni ebből a gruppenszexből, ami egyébként igaz is, de egészen másért.

Az új alkotmány olyan lesz, amilyen; nekünk, magyaroknak ebbe nincsen beleszólásunk, miért is idegesítenénk föl magunkat miatta. Az alkotmányozás rajtunk kívülálló dolog – azzá tette ez a hatalom. Az Alkotmány különben is csak egy váz, egy ácsolat, amire rá van feszítve a magyar demokrácia. Nem ez a lényeg. Mert a lényeg a jövő héten kezdődik majd, amikor megint elkezdenek hülyeségeket beszélni és szemétségeket csinálni azok, akiket mi emeltünk a politikába, és nem azért, hogy kicsesszenek velünk. És legfőképpen akkor kell majd odafigyelnünk nagyon, amikor választott vezetőink úgy tesznek, mintha betartanák azt az alaptörvényt, amit nélkülünk, a megkérdezésünk nélkül hoztak, és mi örvendeztünk vala neki. Addig van még pár nyugodt napunk.

De mi lesz utána?

Minden jel arra vall, hogy a kormány immár az élet minden területére kiterjeszti a hatalmát, és könyörtelenül megtorol minden ellenvéleményt. A legfrissebb böszmeség a földrajzinév-bizottság lemészárlása és helyének sóval bevetése, s a földrajzi nevek kiosztásának közvetlen kormányhatáskörbe rendelése. Ám mindez nem most kezdődött. Pártunk és kormányunk tavaly, már hatalomra kerülése pillanatában megkezdte a bosszúhadjáratot mindazok ellen, akik az előző években beleszartak a Fidesz és érdekköreinek ventilátorába. Ez a nemes ténykedés pedig – hol a színfalak mögött, hol nagyon is a figyelem homlokterében – azóta is gátlástalanul folyik tovább. Itt az ideje, hogy elindítsuk a Bosszúszámlálót: 

Figyeljük, tárjuk a nyilvánosság elé és számoljuk, hogy a Fidesz
és csatlósai hol, mikor és kin álltak bosszút széles e hazában!

A Fidesz kardja a bosszúhadjáratban Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos – már önmagában ez a titulus is a kommunista hatalomátvételt idézi. Budai a beiktatását követően azonnal hozzálátott a Fidesz ellenségeinek levadászásához; célpontjai között persze jócskán akadnak valódi bűnügyek is, ám az nehezen tagadható, hogy a Párt főinkvizítora az esetek jelentős hányadában szimpla politikai utasításokat hajt végre.

Galilei a Szent Inkvizíció előtt (Robert Fleury) 

Ennél azonban lényegesen kevésbé árnyalt visszavágások is történtek. Gondoljunk például a sanghaji világkiállítással szemben hatalmas dérrel-dúrral elindított nyomozásra, amivel hülyét csináltak Magyarországból – de hát, ezt ki nem szarja le, a lényeg a bosszú! A kirúgott köztisztviselők, az MNB-elnök elleni hadjárat, az Alkotmánybíróság megrendszabályozása, a Költségvetési Tanács szétverése, a filozófusok ellen keltett hisztéria, az esztergomi bohózat mind-mind a Fidesz bosszúja azok ellen, akik a hatalomátvétel óta vagy az előtt beszóltak nekik.

Ebbe a folyamba tartozik Tarlós István hadjárata azzal a Sziget Fesztivállal szemben, amely bizony nem kevés borsot tört az orra alá, amikor még az óbudai önkormányzat élén anyázta a képviselőtársait. És most itt a Fidesz legújabb, a viselkedésmódját tökéletesen jellemző primitív taplósága a Ferihegy átnevezésével kapcsolatos tragikomédia. Mint ismeretes, a közelmúltban a földrajzi nevekről döntő bizottság több tagját kirúgták munkahelyéről, mert úgy vélték, a kormány által javasolt Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér név bonyolult, és nem menne át a köztudatba. Szakmai véleményükért egyeseknek nem is a bizottsági helyükkel kellett fizetniük, hanem a bizottsági tevékenységüktől független munkahelyükről rúgták ki őket, a bizottságot megszüntették, és a földrajzi nevekről ezentúl közvetlenül a kormány dönt.

Ezek után valóban eljött az ideje annak, hogy a Fidesz által a korábbi választásokon rendre széles körben alkalmazott "számláló"-rendszert leporoljuk, és elkezdjük számba venni a párt és kormánya kicsinyes politikai bosszúhadjáratait.

Tehát a kérdés újra: Magyarországon – országos szinten, a fővárosban és vidéken – kin, hol, mikor és miért állt bosszút a kormány, a Fidesz és a fideszes helyi önkormányzatok?

Schmitt Pál nem hülye – ezt mindjárt az elején szögezzük le. Amikor a minap kipattant államfőnk legújabb nyelvi ámokfutásának híre, sokan nem így gondolhatták. Kéretik revideálni ezt az ítéletet! Schmitt Pál csak a dolgát végzi: amikor bohócot csinál magából, küldetést teljesít. Amikor pedig éppen elnyammogtuk a Schmitt-gumicsontot, akkor imigyen szóla a magyar politika názáretije: Lázár, jöjj ki!

Vajon miként lehetséges, hogy egy ország államelnöke egymás után követ el égbekiáltóan ostoba hibákat? És most hagyjuk a múltjában egyre inkább terjengő fehér (fekete?) foltokat. Azokról a baklövésekről beszéljünk, amelyek révén rendre hülyét csinál magából – és sajnos, a jobb sorsra érdemes hivatalából is.

Az első, és egészen tegnapig a leglátványosabb balfogása a tavaly őszi alkotmánymódosító javaslat volt, amely helyesírási hibákkal és tárgyi tévedésekkel, fogalmi félreértésekkel tömve védené a magyar nyelvet. A következő az elnök újévi köszöntője volt, amelynek a szövege hemzsegett a nyelvi hibáktól, maga a tévéfelvétel pedig inkább egy Monty Python-szkeccs volt, mint méltóságteljes elnöki szózat. Benyeltük a hivatal béna mentegetőzését, röhögtünk rajta egy hétig, aztán egy kis csend, majd jött a legújabb arculcsapás: a nyelvőr Schmitt Pál egyetlen rövid tőmondatban két helyesírási hibát vét egy hegyeshalmi csárda falára biggyesztett, aláírással – és vélhetően fotóval – hitelesített papírcetlin...

Lehetséges, hogy valóban problémák vannak a köztársasági elnök szellemi nívójával? Vegyük sorra a lehetőségeket!

1. Igen, Schmitt Pál tombolán nyerte az érettségi bizonyítványát, pókeren szerzett közgazdász diplomát, a Testnevelési Egyetemen pedig párbajtőrrel védte meg a doktori disszertációját. Ebben az esetben viszont kérdéses, miért nem siet a segítségére a népes elnöki stáb, és fogja a kezét, amikor leír valamit. Miért nem javítják ki az irományait, miért nem szól rá a személyi titkára, hogy ezt a papírt gyorsan tépjük cafatokra, mert az államfőt és az állomást is két ellel kell írni?

• a.) Azért, mert a stábja is éppoly setét, mint a főnök.
• b.) Azért, mert a stábja be van szarva a főnöktől, és senki sem mer szólni neki.
• c.) Direkt. Azért, hogy szabályos időközönként hülyét csináljon magából.

E három verzió mindegyike felfed egy újabb kérdést: Miért? Hogyan lehetséges, hogy az elnöki csapatban egyetlen ember sem tud helyesen írni; miért hagyja a Fidesz, hogy egy általa odaültetett kiskirály zsarnokoskodjon a legfőbb közjogi méltóság székében; hogyan engedhetik meg, hogy az államfő rendre azzal kerüljön a lapok címlapjára, hogy megint hülyeséget csinált?

2. Nem, Schmitt Pál egy okos, művelt ember, kitűnő a helyesírása, több tízezres a szókincse, és puszta kitaláció minden vád, ami alapján egyes hírlapírók a múltjában kutakodnak. Az elnök direkt marháskodik, hogy időnként meglötyögtesse kicsit az állóvizet, aztán a Sándor-palotában kacagva olvassa a róla szóló cikkeket, miközben – másik hivatását teljesítve – elolvasás nélkül aláírja az orra alá dugott dokumentumokat.

Mindkét lehetőség (az elnök hülye, az elnök nem hülye) egy irányba mutat. Egy olyan politikai érában, amelyben a szélsőségesen központosított, már-már bolseviki rend szerint működtetett Fidesz van hatalmon, kényelmes kétharmados parlamenti többség birtokában, nehezen hihető, hogy a párt által kinevezett államfőnek túl sok önálló mozgástere lenne. Ha hülye, hát direkt hülye. Vagy önmaga született jogán, vagy azért, mert az a dolga, de ez mindenképpen a munkaköri leírásának része. Ámbátor sokkal valószínűbb, hogy egyáltalán nem az.

Beszéljünk világosan: ha a a Fidesznek nem állna érdekében, hogy Schmitt Pál időnként bődületes ökörségeket írjon vagy mondjon, akkor napi huszonnégy órában ott kajtatna körülötte egy jól képzett csapat, akiknek más dolguk sincs, mint hogy megóvják az elnököt a leégéstől. Ha pedig netalán eszébe jutna felülbírálni a stábja szakértő döntéseit, akkor pillanatokon belül jól az orrára koppintanának a Szentkirályi utca 18-ból.

Ne röhögjünk hát Schmitt Pálon! Inkább töprengjünk el azon, kinek és miért áll érdekében, hogy időről időre a teljes magyar sajtó figyelmét lekössék az elnök körüli perpatvarok. S amikor már kezdjük unni Schmitt hülyeségeit, akkor valahol valakik előrántanak egy másik ügyet – mint jelesül most Lázár János kétéves dürhő beszólását, azelőtt a még régebbi sokmilliós pofátlan költségtérítéseit meg az arcpirító autóügyét. S mindezt azért, nehogy egy pillanatra is elkalandozzék a média figyelme a lényegtelen dolgokról azokra, amelyek igazán fontosak. Ez Schmitt Pál – és a többi politikai homokzsák – valódi küldetése.

A kérdés csak az: Most éppen miről akarják elterelni a figyelmünket a politikacsinálók?