A nap izéje

‎"A titán forradalmi út nem habos kakaós uzsonnázással tarkított sétakocsikázás! Hanem egy diadalmasan száguldó gyorsvonat, ahol a mozdony acélos dübörgése elnyomja esendő gyomrunk korgását!"

Utolsó kommentek

"nézd legott Komédiának, s múlattatni fog. "

2011.04.02. 10:16 Harpi

Előrehozott választás – és ezt így hogy?

Címkék: fidesz orbán viktor varga mihály lázár jános előrehozott választások mesterházy attila alkotmányozás

Az MSZP parlamenti képviselői nem tesznek esküt az új alkotmányra – jelentette ki Mesterházy Attila, aki egyúttal nem tartja elképzelhetetlennek a parlament feloszlatását, és új választások kiírását. A szocialisták elnöke a Népszava szombati számában megjelent interjúban arra hívta fel a figyelmet, hogy "a következő választásoknak akkora tétje lesz, mint a rendszerváltás óta egyiknek sem". Ez eddig jól hangzik. De akkor az MSZP milyen alkotmány alapján képzeli el azt a bizonyos "következő választást"?

A 2012-ben esedékes előrehozott választás lehetősége az elmúlt hetekben többször is felmerült. Török Gábor politológus óva intette a Fideszt ennek a kártyának a kijátszásától, hacsak nem érzi úgy, hogy 2012-ben biztosan jobbak a győzelmi esélyei, mint 2014-ben lennének. Azt, hogy a Fidesz előrehozott választásokra készülne, Varga Mihály miniszterelnökségi államtitkár, majd utóbb Lázár János fideszes frakcióvezető is hevesen cáfolta.

A Fidesz vezetői nyilván nem hazudnak: meglehet, a kormányzó párt tényleg nem készül előrehozott választásokra. Ám ennek a politikai fordulatnak a lehetősége vélhetően éppen az állampárt köreiből szivárgott ki, így nagyon valószínűnek látszik, hogy a Fidesz már az alkotmányozásnak nevezett parlamenti komédia kezdetén tisztában volt vele, hogy ezt a ciklust ebben a formában nem fogja végigcsinálni. A nagy sietség tehát indokolt: a vagy a Fidesz saját döntése nyomán, vagy az ellenzéki pártok eskü-bojkottja miatt netalán idő előtt feloszlatandó jelenlegi országgyűlésnek sebtiben meg kell hoznia egy sor sarkalatos törvényt. Azokat, amelyekkel egyfelől bebiztosíthatja magának a győzelmet a következő választásokon (ld. határon túliak szavazójoga, plusz voks a családosoknak, 200 fős parlament stb.), illetve súlytalaníthatja az ellenzéki támadásokat (ld. annulált Alkotmánybíróság), másrészt azokat, amelyek segítségével az esetleges ellenzékbe szorulás esetén szét tudja verni a következő kormány munkáját (ld. Költségvetési Tanács vétójoga, ezer évre bebetonozott legfőbb ügyész és Médiatanács stb.).

Mindez persze csak hipotetikus okoskodás. Nagyon is valós azonban a kérdés: az MSZP, amely ebben az országgyűlésben mereven elutasítja a Fidesz-alkotmányt, egy esetleges előrehozott választás során már elfogadja azt? És mégis, milyen alaptörvényre épülő választójogi törvény alapján kiírt választásra gondol Mesterházy? Vagy akkor majd egy gyors választás erejéig ideiglenesen mégis elfogadja a Fidesz által összetákolt alkotmányt? Vagy, ha következetes akar maradni, akkor egyáltalán nem is lesz hajlandó most már sohasem sorompóba állni? Hiszen ahhoz, hogy számára elfogadható alkotmány szülessen, olyan mértékű konszenzusra, illetve parlamenti többségre van szükség, amiről a szocialisták egyelőre nem is álmodhatnak...

Minden jel arra vall, hogy a Szentkirályi utcában széles mosolyt húz az arcokra az MSZP karakán állásfoglalása. A jelenlegi helyzetben ugyanis minden létező és a közeljövőben elképzelhető szél a Fidesz vitorláit dagasztja.

Hajrá fiúk, hajrá Fidesz-Magyarország!

155 komment · 4 trackback

A bejegyzés trackback címe:

https://napizeje.blog.hu/api/trackback/id/tr322793110

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Na, álljon meg a fáklyás menet! 2011.04.03. 19:05:20

  Olvasom az ATV.hu-n, hogy kollégái összefogtak Stohlért"Túlzás az ítélet, Andris értett volna a fél szóból is: a felfüggesztettből vagy egy pár hónapos börtönbüntetésből. Több riportot is készítettem börtönökben, borzasztó helyek ezek....

Trackback: Plagizált alkotmány 2011.04.03. 01:15:02

Kiderült, hogy a Fideszalkotmány egy részét copy paste-tel átmásolták Gyurcsány embereinek tervezetéből. Tessék akkor most megmagyarázni a narancsos hívőknek, hogy a patás ördög volt a hiteles forrás. Na és az Artisjus? Csak a PC-kben szeretnek kutakod...

Trackback: A kuruc.infó módszerét használja Lázár János? 2011.04.02. 19:55:51

Lázár János igen kínosnak érezheti azt amit a szegényekről mondott. Először a szövegkörnyezetről hazudozva beszéltek hamisításról, noha nem megélhetési politikusokról beszélt ott Lázár, mert a kifejezés sem szerepelt a szövegben. Most azonban bedurvult...

Trackback: Kovács László szerint Orbán vesztésre áll 2011.04.02. 17:12:38

Nem harcolni kellene Brüsszellel, hanem együttműködni vele....

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

M&Ms (törölt) 2011.04.02. 20:38:58

@Álamfő álomás következik: Amit felvázoltál, azzal teljes mértékben egyetértek, nézd csak vissza a régebbi kommentjeimet, nem kevésszer ekéztem már a Fityiszt amiatt, amit eddig művelt kezdve az hülye dilettánsok kinevezésétől smitt, domokos, vitézy(vicc), akiket csak is egy jó seggberugással lehet majd eltakarítani, a médiatörvényen át a mnyp pénzek ellopásáig.

Csak nekem ebből a fenti interjúból mégis az jön át, mintha előre akarnának menekülni a sorsuk elől. Nem hinném, hogy Mesterházy csupán a demokrácia megvédése érdekében akarná az előrehozott választást. Ami szintén nem sokat változtatna az erőviszonyokon, ugyanis még mindig annyi fityisz birka van, aki tűzön-vízen át követi a vezírt, és aki meg már kiábrándult belőlük, az nem fordult egyik ellenzéki párthoz sem. Bár az is lehet, hogy én látom rosszul a dolgokat.

Húsleves 2011.04.02. 20:43:38

Borzasztó dolog jutott az eszembe! Most még csak az alkotmányozásban nem vesz részt az MSZP... de mi lesz, ha legközelebb már a választásokon sem indul???

Ui:
Nem tudja valaki, hogy még mindig ott van Gyöngyöspatán a Ku Klux Klán?

Hülye aki elolvassa! 2011.04.02. 20:48:05

Éhes disznó makkal álmodik. Természetesen az egésznek semmi értelme nem lenne.
Más sem hiányzik, mint hogy a hülye MSZP a korábbi 8 éves balfaszkosás után megint beleugasson az ország sorsába.
Az a a legkevesebb, hogy komcsik, most min. 8 évre el vannak tiltva a közügyek gyakorlásától.

egyenlítő 2011.04.02. 20:48:54

@micu: Oszkó és Bajnai csak azért tette, amit tett (viselkedett aránylag korrekten), mert nem kellett azzal foglalkoznia, hogy újraválasztják-e őket. Egy párt választás előtt nem mondhatja az igazat, mert nem szavaznak rá, választás után meg nem teheti, amit kell, mert mindig van következő választás.

Nagyon nagy szar kell ahhoz, hogy valakit úgy válasszanak meg, hogy megmondja az igazat. Én csak két példát tudok, Churchillt és Thatchert. Az elsőt (gondolom) nem kell magyarázni, a második idején Angliában akkora volt a válság, hogy 15 %-os infláció volt, és a fél ország sztrájkolt.

Mit is hallottunk a választás előtt a FIDESZtől? Mindenkinek többet fogunk adni, és kevesebbet elvenni, hiszen van itt minden, csak ellopják!

Hülye aki elolvassa! 2011.04.02. 20:49:17

@Húsleves: Szanyi kapitány állítólag elzavarta őket! :)))

Húsleves 2011.04.02. 20:57:28

@Hülye aki elolvassa!:
Köszönöm! Tudod azért elszorul a szívem, amikor olyan hírt hallok, hogy amerikai fehérek már Magyarországon is fakeresztet égetnek. Szerencse, hogy itt van nekünk ez a Szanyi. Fuss, Szanyi, fuss!

HVC 2011.04.02. 21:03:33

@Con Storm: "A FIDESZ-KDNP az két párt..."

Haha.

APOSTOL - Szemben az árral. · http://1gondolat.blog.hu 2011.04.02. 21:08:43

@sanyix: "Meg úgy egészben magyarországon nincs politikus aki pénzről lemondana... ébredjetek már fel! Álomvilágban éltek! A politikus érdeke önmaga, csak is önmaga. Magát képviseli, senki mást!"

Egyetértek.
Nem élek álomvilágban, ezért írtam amit írtam.

Fodor Gábor tudott csak lemondani mandátumáról. Ő 2-szer is.
Illetve még valaki rémlik.

Az emberek 99 százalékának a pénz az isten...

APOSTOL - Szemben az árral. · http://1gondolat.blog.hu 2011.04.02. 21:17:30

@Con Storm: "A FIDESZ-KDNP az két párt..."

A szavazólapon nincsen KDNP külön...
Miről beszélünk?!

"Meg ott a JOBBIK is!"

Kérlek vedd észre amit a zárójelbe írtam korábban.

"Egyszerűen arról van szó, hogy a maffia képtelen beletörődni a vereségbe! Gátlástalanok, az hogy romboljanak, uszítsanak, akadályozzák a munkát, embereket tegyenek tönkre, félemlítsenek meg ez meg náluk bevett szokás!

Nem is lehet tőlük emberi és erkölcsös viselkedést elvárni! Fel sem tudnák fogni mi is az!"

Mert a jelenlegi kormánypártok véletlenül sem ilyenek...

BLovi 2011.04.02. 21:36:23

Én több mindenben kritizálom a Fideszt és a jelenlegi kormányt. DE, ezek az mszp-s aggódások szánalmasak.

Ideológiai nézettől függetlenül:

Kritizálhatja a kormányt ellenzéki oldalon az LMP, a Jobbik, a legtöbb parlamenten kívüli párt (kivéve Szdsz), a legtöbb civil szervezetek, stb.

DE! Az MSZP-seknek most KUSS VAN! Egyszerűen bármit mondanak hiteltelen.

Lendvai aggódik a sajtószabadságért?
Pont az MSZP küzd előrehozott választásokért 2006 tükrében?
Pont az MSZP fog vízionálni diktatúrát miután két éven át kordonbazárva tartották a fél várost és a tüntetőket sok esetben válogatás nélkül levadászta a karhatalom?

Álljon már meg a menet!

veny 2011.04.02. 21:43:49

@Con Storm: "A FIDESZ-KDNP az két párt."

Jól van, leülhetsz.

Húsleves 2011.04.02. 21:43:51

@BLovi:
Itthon már hiteltelen szarok, tudják ezt ők is magukról. Ami még életben tartja az MSZP-t az, hogy Brüsszelnek bábkormány kell, és erre valóban ők az ideális jelöltek.

veny 2011.04.02. 21:50:35

@egyenlítő: " nem követelhetik meg, hogy egy képviselő újra esküt tegyen"

Bezony.

A választók akarata adott határozott 4 évet a most benn ülőknek egytől egyig, Tehát nem csak az egyiknek vagy csak a másiknak, és nem 2-t és nem 5-öt, hanem mindnek 4-et. Pont.

Megjegyzem, nem kicsit lenne vicces egy szolgálatra kétszer felesküdni, de hát az is igaz, hogy nem az első vicces húzása lenne a narancsos komcsiknak.

fidesz = házmesterek pártja 2011.04.02. 22:11:37

@KergeK@csa: elmész ám anyádba! Milyen "vérbefojtás"? A mártíriuszod vérző feje, amit a saját hülyeségével provokált ki és sokszorosan megérdemelt?

fidesz = házmesterek pártja 2011.04.02. 22:14:18

@MMs drazsé: hát igen... ez a legnagyobb bajom nekem is az egésszel. Egyszerűen hiteltelenné váltak még azok szemében is, akik egyébként valamikor szimpatizáltak velük. Egyszerűen nincs olyan parlamenti v. azon kívüli párt, amire nyugodt lélekkel szavazhatna az ember...
Fidesz birkáknak ugye nincs szükségük alternatívára, náciknak ott a jobbik, de mi van a többséggel, akik egyszerűen csak élni akarnak, pártoktól függetlenül??? :(((

Lucernaböde 2011.04.02. 22:22:49

Komolyan: van még valaki aki Szarházmesterin nem röhög fetrengve ?

Ez a faszi olyan hülye, de olyan hülye, hogy arra sem magyar sem más nyelvű létező jelző nem létezik.

Pontosabban egy magyar szó van rá mégis. A Fasz.

Szarházmesteri egy F A S Z !

Bockó · https://muslimstatistics.wordpress.com/ 2011.04.02. 22:23:16

Nem értem, miért kéne feloszlatni az MSZP miatt a parlamentet. Eddig is mindegy volt, hogy mit csinálnak, a választások óta. Nincs eskü, nincs mandátum, kevesebbe kerül a parlament.

Az új alkotmány persze szar, de ez van.

Lucernaböde 2011.04.02. 22:27:52

@Bockó: Nem szar az új Alkotmány te barom. Miért lenne szar ?

Oylan lényeges elemeket tartalmaz amelyet az előző nem.

Lucernaböde 2011.04.02. 22:29:55

@Bockó: Birom az ilyen sehonnai jöttmeneteket, akik életükben a régi alkotmámnyt sem olvasták el, az újról gyakorlatilag annyit tudnak amit az LMP-től vagy az MSZP hazug idiótáiktól hallanak, de baromi intellektuálisnak és liberálisnak érzik magukat, ha csak úgy a capella leszarozzák a készülő Alkotmányt.

Olvasd el bazdmeg, gyere vissaz és konkrét idézettekkel szarozd le te nyomorult.

fidesz = házmesterek pártja 2011.04.02. 22:31:06

@Lucernaböde: hozzád képest Mesterházy egy tisztességes, gerinces ember. És nyilvánvaló, hogy esze is több van, mint neked, mert te még azt sem látod, hogy ez a Tákolmány csak egy fidesz mesekönyv...

fidesz = házmesterek pártja 2011.04.02. 22:31:42

@Lucernaböde: sehonnai jöttment... mondja ezt egy gerincmentes nyilasbébi. :DDDD

KergeK@csa 2011.04.02. 22:33:35

@Álamfő álomás következik:
1.) Kit érdekel itt máriusz, volt 10-es, 100-as nagyságrendben pár ember, akit fél méterről lőttek meg sörétessel, stb. Nyilván felétek ezt stilusos letagadni.
2.) Ha már stílusnál tartunk, az maga az ember, ugye tudod?

Lucernaböde 2011.04.02. 22:33:52

Hülye hiller azt mondta, hogy az új alkotmány a feudalizmusba ( !!!!! Istenem !! Ekkora barmot !!) történő visszalépés és elszigeteli MO-ot:

Ja, persze:

Magyarország együttműködésre törekszik a világ valamennyi népével, nemzetével és országával, elutasítja a háborút, mint a viták megoldásának eszközét, és tartózkodik más államok függetlensége vagy területi épsége ellen irányuló erőszak alkalmazásától, illetőleg az erőszakkal való fenyegetéstől. Elfogadja ezért a nemzetközi jog általánosan elismert szabályait, biztosítja továbbá vállalt nemzetközi jogi kötelezettségei és saját joga közötti összhangját.

Lucernaböde 2011.04.02. 22:35:56

@KergeK@csa: Azért Máriusz ügye csak érdekeljen. Konkrétan szétverték a lapockáját és fejsérülést okoztak neki, majd igyekezték letagadni.

Mocskos gazember Kuncze még azt kis ki merte hányni a pofáján, hogy : "Mártíriusz", viccelődni próbált a hétpróbás mocskos gazember.

Ha nincs egy külföldi fotós aki egy erkélyről látta az eseményeket és lefotózta ma is azt hazudnák ezek a mocskok, hogy Máriusz magát verte fejbe.

Seregbontó 2011.04.02. 22:38:18

@APOSTOL - Szemben az árral.: "Egypárti parlament jönne létre, ami demokratikus országban nincs! (Ha a Jobbik marad bent, egyoldali.)

KÜLFÖLDÖN és a TŐKÉNEK ezt nehezen tudná eladni a Fidesz.
A tőke kicsinálhatja bármikor a Fideszt. (Más aligha.)"

Demokráciában is van elvi lehetőség egypárti parlamentre. Ha például Angliában minden választókerületben a mondjuk konzervatívok képviselője nyer pontosan 51%-kal. Akkor az Alsóházban csak egyetlen párt lenne, teljesen demokratikusan (több száz éves angol választási szabályok szerint). Más kérdés persze, hogy tudtommal ez még eddig nem valósult meg.

Egyébként ha a jobbik benn marad az már nem egypárti parlament (más kérdés, hogy egyoldali, de amúgyis eléggé rühellik egymást).

Hogy a külföldnek vagy a tőkének nehezen tudná eladni a Fidesz? Ezt kétlem. Először is, ha ez az egyébként hipotetikus eset megvalósul, az szabad választások útján és teljesen demokratikusan történne. Ebbe legfeljebb az európai baloldal tudna belekötni, de még ők sem meggyőzően.

Másrészt: a tőke nem úgy működik, hogy csak demokráciákba fektet be. Oda megy ahol profitot remél (lásd Kínával, vagy most aktuálisan Líbiával kapcsolatban). Ha Magyarországon valóban 90-100% egypárti parlament jönne létre, és az megfelelő biztosítékokat adna a külföldi befektetőknek, valószínűleg nem haboznának.

"A demokratikus oldalnak is volt 2/3-a a Horn-kormány idején!
És mivel demokraták, nem éltek vele vissza!"

Hmmm... Horn és kormánya, mint a demokratikus oldal kormánya... A pufajkás, a komcsik és a kollaboránsok. Az a szégyen hogy ezek a demokrácia védőiként tetszeleghetnek. Mellesleg csak azért nem éltek vissza a kétharmadukkal, mert alapvető kérdéseken nem tudtak megegyezni.

"A szavazólapon nincsen KDNP külön..."

Nálunk, ha jól emlékszem volt... De egyébként igazad van, a KDNP a Fidesz része.

Lucernaböde 2011.04.02. 22:38:51

@Álamfő álomás következik:
Figylej öreg, ezt a nyilasozást a hozzád hasonló mocskos görények használják amikor szembesítik őket saját nyomorult, conbandites formátumú énjével.

Amúgy: A KURVA ANYÁDAT NYILASOZZAD TE NYOMORULT GECI !!!!

dtk74 2011.04.02. 22:39:10

@Lucernaböde: Akkor most már sínen van az életünk. Remélhetőleg ugyanis ezen a pár elemen múlott a felemelkedésünk, és boldogságunk, mert ha nem, akkor megint elment az idő az ökörködéssel a lényegi munka helyett.
Másfelől kérlek, írjál pár ilyen lényeges dolgot példának, hadd tanuljon a sok szkeptikus!

Seregbontó 2011.04.02. 22:43:10

Egyébként az a vicc hogy a megyar feudalizmus jelképe a gyurcsányi alkotmánytervezetben is szerpel...

Lucernaböde 2011.04.02. 22:44:24

@dtk74:

A sok szkeptikus az idomított pingvinhetz hasonlatosan viselkedik. Amit hall és ha amit hall az elgendően botrányoasn hangzik akkor szeret abból kiindulni.

Tiszta szívvel, tiszta aggyal el kell olvasni az Alkotményt és végiggondolni, hogy milyen olyan pontja van ami joggal kifgásolható. Mondom: joggal.

Nem lesz ilyen, mert KIZÁRÓLAG pozitív értékekre történő hivatkozást tartlamaz.

A conbanditi érvelés - ha ismered - az maga az értékdeficites nihil. Sehová sem vezet. de igazából sem időm sem kedvem nincs kifejteni részletesen, mert az itteni sok marhának teljesen felesleges.

Másrészt: DE KURVA ÉRDEKES, HOGY AZ MSZP NAPVILÁGRA KERÜLT ALKOTMÁNYTERVEZETE HASONLÓ MEGNYILATKOZÁSOKAT TARTALMAZ MINT A FIDESZÉ !!!!

DE KURVA ÉRDEKES !!

Lucernaböde 2011.04.02. 22:45:28

@egy derék katona:

HÁT EZ AZ !!!!!!!!

:):):)

Erről beszélek !!!!

Ezt a meghasonlást !!!

Innentől kezdve nem érvényesek az érvei a marháknak ! Kiderült, hogy cinkelt lapokkal játszottak ebben az ügyben IS !!!

grésa 2011.04.02. 22:45:29

Minden ami mostanában történik, smafu! A számok érdekesek. Amikor már elegendően sok ember nyomorog, tök mindegy lesz ez a sok trükközés, hazudozás, propaganda, amit pártunk és kormányunk előad. 56-ban senki sem tudta elképzelni a hatalomban, mi fog bekövetkezni...

Seregbontó 2011.04.02. 22:45:42

Javítás:
"magyar feudalizmus jelképe"-t akartam írni, bocs

Lucernaböde 2011.04.02. 22:46:11

Aki ok nékül nyilasozik AZ NYILAS.

Lucernaböde 2011.04.02. 22:47:19

@grésa: Milyen trükk meg propaganda TE mocsok ????

Az, hoyg gyurcsánygeci 12 000 milliárdal növelte az államadósságot a Fidesz meg rendbe akarja tenni ??

AZ A BAJOD TE MEGVEZETETT SZARVASMARHA ????

grésa 2011.04.02. 22:53:01

@Lucernaböde: épp a héten is sikerült rendbe tenni, nem hallottad a vezért a dicsőséges kötvénykibocsájtásról? ...tovább növelték az államadósságot!

fidesz = házmesterek pártja 2011.04.02. 22:56:19

@Lucernaböde: ugyan, kicsim. Kevés vagy te ehhez. Gerinc is kéne oda, neked meg sose volt. Anyád is egy csótány lehetett, apád meg egy zoofil...

fidesz = házmesterek pártja 2011.04.02. 22:57:22

@KergeK@csa: ergo te nem vagy ember, de ez nem újdonság.

grésa 2011.04.02. 22:58:52

@Lucernaböde: szavad sincs, mert ehhez már hülye vagy...

dtk74 2011.04.02. 23:02:00

@Lucernaböde: Azért írhatnál konkrét példákat az új alkotmányból, könnyebb lenne meggyőzni őket hidd el!
Szimpla káromkodással, conbanditi (sic!) érvelés emlegetésével operálva félremehet nemes igyekezeted, hogy meggyőzd az embereket a változás szükségességéről, és arról, hogy a megfelelő irányba tartunk.
Ezek képesek válaszaid alapján magas redundanciával (biztosan tudod mi az) kommunikáló, félművelt, az érvek hiányát trágársággal és agresszióval leplező félművelt trollnak tartani téged, ami feltételezem, szerinted hiba lenne.
Győzd meg őket, ereszkedj le (ők képesek azt hinni, hogy FEL) a szintjükre, dobj nekik pár közérthető választ a kérdéseikre!

Mr. Waszabi 2011.04.02. 23:30:36

@kamasuka: nem a lecseréléssel van a baj, hanem, hogy mit, mire. Ha olvastad a FIDESZ tervezetét, abban pl az alapjogok ki vannak linkelve egy sima, még nem is létező 2/3-os törvénybe. Az meg biztosan demokratikus lesz, akárcsak a többi egyéni indítvány: nem kérdezik meg mit akarsz, nem egyeztetnek még az Atyaúristennel sem, egyszerűen megmondják, mi jó nekünk. Nincs még egy ilyen alkotmány a világon, hisz pont az alapköve, kályhája az összes többi törvénynek.

Lucky Larry Silverstein 2011.04.03. 00:59:38

2/3dal lehet alkotmányozni. Ki mit nem ért?

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.04.03. 01:18:36

@egyszerüen: "Én jol szeretnék élni és kiszámithatoan, de itt amiota a fidesz van nem lehet kiszámitani a következő 5 percet se"
Előtte ki lehetett, tudtad, hogy szar... ja... az jobb...

BlogMeister 2011.04.03. 02:21:36

A 67%-kal még biztosan rokkantnyugdíjas sem lesz valaki, a 79%-nál is több kell. Hiába ordibálja Orbán a 2/3-ot. :)

Noel55 2011.04.03. 02:31:38

A talp- és fenéknyaló cikkek iskolapéldája.

"A Fidesz vezetői nyilván nem hazudnak"

Mindenki más igen, ergo, aki más véleményen van...

Mindenki egyenlő, de a disznők picit egyenlőbbek.

Istenem, hányan ették meg a liberálbolsevik dumát egy liberális gyökerű párttól.

A mai ötveneseket tömörítő fiatal demokratáktól...

És személyesen I. Viktor egyáfakulcs-uralkodótól.

rémusz bácsi 2011.04.03. 02:34:04

Az , hogy Fletó vagy a spanja mit hadovál ,a lőtéri sánta kutyát sem érdekli.

Noel55 2011.04.03. 02:44:36

Még mindig Fletótól fostok, kisebbségi érzésekkel teli gyökerek?

Féljetek, mert titeket is elszámoltatnak, és Vikike nem lesz a hátatok mögött.

Noel55 2011.04.03. 02:50:32

Volt nyolc év katasztrófakormányzás. A Kádár alatt szocializálódott Viki mihez értene: folytatja.

A nemzethalál küszöbén még emeljük magasra a kalapunkat: a liberágyökerű Viktor utoljára hagyja el a jólétet, mielőtt egy nép romba dől.

Lucky Larry Silverstein 2011.04.03. 02:54:55

@Noel55: Nem kell kapálózni, amíg jobbak nincsenek, ők a legjobbak, igaz?

Noel55 2011.04.03. 02:59:02

Tisztesség. Őszinteség. Becsület. Melyiket magyarázzam?

Lucky Larry Silverstein 2011.04.03. 03:00:25

Ilyenekre nem lehet szavazni. Akkor tartózkodsz?

Noel55 2011.04.03. 03:00:48

Amúgy hallgatlak, pártkatona barátom.

Lucky Larry Silverstein 2011.04.03. 03:01:47

Csak azért kötözködöm mert fikázni jó, de azért az se baj ha van alternatíva, mert sztem jobb, ha van kormány, mint ha anarchia van.

Noel55 2011.04.03. 03:02:16

Tőled, elv- és fenéknyaló társaidtól igen.

Szavazni meg bármire lehet egy demokráciában, nem egy fideszmonopóliumban.

Mit kapsz ezért a fenéknyalásért?

Noel55 2011.04.03. 03:02:51

@Bathory: Persze. Megvettek, de szégyelled.

Noel55 2011.04.03. 03:04:16

Posztkommunista nyalás, amit levágsz. Ez van, bocs. Viktorimádat, persze pénzért, hatalomért.

Noel55 2011.04.03. 03:05:06

@Noel55: Nyalógép, befejeztük. Olvass történelmet.

Punktum.

Lucky Larry Silverstein 2011.04.03. 03:05:06

Én nem bíznék még egyszer kormányzást olyanra, aki már elqrta. Csak ennyi. Reggelig az államadóságos táblázatokon azért rágd át magad. Attól, hogy szöveget nem tudsz értelmezni, lehet, hogy a számokban jó vagy. Szép álmokat!

Noel55 2011.04.03. 03:06:01

@Bathory: Magyar-töris középiskolai tanár. Na, ilyen paranoiás a fajtád...

Cselo 2011.04.03. 05:52:05

Na és ki a túrót érdekli Szarházy Attila? Egyébként meg csak mondjanak le a mandátumukról azok, akiknek nem tetszik az új Alkotmány! Majd azokban a körzetekben új választást tartunk és a maszop az 5 %-ot sem fogja elérni. A 2/3-os FIDESZ-KDNP-ből lesz 4/5-ös.

rajnaig 2011.04.03. 06:03:23

Nos, a poszt természetesen tárgyszerű tévedésen alapszik, de a funkcionális analfabéta újságírói körtől ez igazándiban nem is meglepő. Tehát a valóság az, hogy az új alaptörvény tervezetmég nem tartalmazza a választójogi szabályozást, erről sarkalatos törvény nyilatkozik majd (a választások előtt/után???), tehát minden további nélkül ki lehet írni új választást és az MSZP választható lesz az új alkotmány elismerése nélkül. Uff, beszéltem.

wowerman 2011.04.03. 06:16:34

fujj fidesz-Magyarország

igényes 2011.04.03. 07:34:43

@veny: A képviselők jogállása szerint nem esküket kell tenni, hanem 4 évre szól a választók bizalma, egyszeri esküt kell tenni.

A 2/3-ad, esetleg rájön majd, hogy még ezt is rossz az "alkotmányban", meg az is. Havonta tegyenek esküt?

igényes 2011.04.03. 07:40:25

@kaqkkfioka: Ez a Morvay Péter nem egy buta ember, bár ilyen lenne a miniszterelnök.

kaqkkfioka 2011.04.03. 07:47:31

Határon túl nem hiszem, hogy lehet kommandírozni.
Habár ki tudja.

Con Storm · http://pszichohistoria.uw.hu/ 2011.04.03. 07:48:52

@Zigomer Trubahin:

Csak mégis van egy különbség! Nem a FIDESZ emberei ülnek tízezrével a sitten, és nem a FIDESZ-ről derültek ki nemzetellenes, diktatórikus eszközöket felhasználó, a jogállamiságot semmibe vevő dolgok!

Orbántól sosem fogsz balatonöszödi beszédet hallani!

Habár a magyargyűlölő neonáci maffiának a FIDESZ győzelmével máris megkezdődött a beszivárgása...

Nem ártana ha Orbánék évente hazugságvizsgálós módszerrel átvilágítanák az embereiket... Úgy mint az az USA-ban szokás!

matyesz007 2011.04.03. 08:11:21

heh, MSZP LOL Mesterházy LOLOLOL

matyesz007 2011.04.03. 08:15:06

Nem lesz előrehozott választás nyomik, röhej az egész felvetés. Teljesen komolytalan ez már.
Találjatok már ki valami vicceset is.

kaqkkfioka 2011.04.03. 08:19:20

@matyesz007:
Nem. Fotó kiállítás lesz.

matyesz007 2011.04.03. 08:20:37

Én elmegyek az ellentüntire, hehe

egyenlítő 2011.04.03. 08:23:15

@Con Storm: "ülnek tízezrével a sitten"

Csak nem megnyitották végre a táborokat?

mréveiller 2011.04.03. 08:28:32

nem tesznek esküt, legalább nem rontják a parlamentben a levegőt

igényes 2011.04.03. 08:32:51

@Con Storm: Nem röhej, hogy felvesznek a Fidesz-Kdnp képviselők három négy helyről költségtérítést és nem a független magyar bíróság ítéli el őket maffiaszerű bűncselekményért, hanem a Fidesz belső bírósága 150-250 000Ft befizetésére kötelezi őket. Tiltott helyen dohányoznak, nem fizetnek, miközben nekünk kell, ha rágyújtunk a kiplakátozott BKV megállóban. Mozgáskorlátozottak helyére áll be a miniszterelnök, és a Lézer Jani, és semmi büntetés?

Vajon miért kell száguldania Budapestről Debrecenbe, Székesfehérvárra a miniszterelnöknek, miért kell állandó balesetveszélyt okoznia a közutakon, miközben az időben induló polgárt ezzel akadályoztatják. Miért kell a sziréna állandóan, mert, ha veszély van rendben. Érdekes a repülökre nem tesznek szirénát, vajon ezek szerint képes egy miniszterelnök sziréna nélkül repülni?

igényes 2011.04.03. 08:36:29

@kaqkkfioka: Erről a fotókiállításról hol lehet adatot találni? Nagyon sokba kerülhet a területfoglalási engedély a Kossuth tér vonatkozásában. Hová teszik a képviselők autóit?

Van Országgyűlés Kft., aki ezt rendezi, mert jó lenne megnézni a szerződését, melyet Rogán Antal polgármesterrel kötött.

Müller őrmester 2011.04.03. 09:03:59

Köcsögök. Mármint az MSZP.

Mr. Waszabi 2011.04.03. 09:44:35

@Bathory: óvodás ez a viszonyítgatás. Mikor veszitek már észre, hogy minden létező párt leszerepelt már? 6 kupac szar közül bámelyiket választod, csak egy kupac szart választottál. Erre vagy büszke, ez teljesítmény?
Ezért maradtak távol a normális emberek a legutóbbi választástól, mert nem tudtak mit választani nyugodt szívvel. De az is látszik, hogy a jövőben nem megoldás sem a tartózkodás, sem az, hogy a meglevő idétlen választékból szemezgetünk.

Mr. Waszabi 2011.04.03. 09:52:07

@igényes: kérlek szépen, a miniszterelnök így demonstrálja akaratlanul is, hogy a magyar utak áteresztőképessége nem elégséges. Egyszerű emberi igényét elégíti ki csupán. Ha Te vagy én szeretnénk hasonló igényünket kielégíteni, akkor rohadt gyorshajtók vagyunk. Hiába, valakinek plebsnek is lennie kell.

stratez 2011.04.03. 10:09:41

Nagy erők mozognak, "demokratáink" kizárólag a demokrácia védelmében mindent bedobnak, ami azt jelenti, hogy a tavalyi választási eredményeknek nem ér a neve. Ha nem kellünk a választóknak, akkor minden egyéb megoldásra vevő a mi kis úgynevezett baloldalunk, a repertoár ilyenkor rendkívül széles, történelmi léptékkel mérve a szovjet tankoktól Cohn-Benditig terjed. Jelenleg sajnálatos módon be kell érniük az utóbbival.

kaqkkfioka 2011.04.03. 10:12:20

@waszabi:
Nem baj. A benzin árára nézve úgyis nem sokára megint lóháton járunk és akkor irány a nyugat kalandozás céljából. Monnyuk a ló is tud gyorsan hajtani városban.:)

2011.04.03. 10:30:25

Ezeknek teljesen elment az eszük: akkor kellett volna előrehozott választást, amikor kormányon voltak, akkor most nem lenne Fidesz 2/3, de nem, ki kellett tölteni az időt, mert kellett a lóvé.

Most? Minek? Hogy kapjanak még egy nagy pofont? Lehet hogy most nem lenne meg a Fidesznek a 2/3 , de a jobbikkal már meg lenne, a 50% meg nélkülük is meg lenne.

Ja? Nem teszik le az esküt? Nélkülük is lehet tovább kormányozni, be sem kell nekik menni, de a fizetést sem kapják meg. Nézzenek már hátra, hogy hányan állanak mögöttük a listán sorban, akik allig várják, hogy bent legyenek. És vajon hányan mennének át a függetlenekhez? A pénz az nagy úr, ezeknek most van lehetőségük hozzá jutni, egy új választásnál kitudja hogy alakulna a lista (csak emlékezzünk az előző választása, micsoda harc volt a szociknál a helyekért)

Egy gonddal kevesebb: köszönjük MSZP.

SAJNOS KIOPERÁLTÁK AZ AGYAMAT,EZÉRT TÜNTETNI JÁROK 2011.04.03. 10:39:05

Óriási veszteség,ha az a 2 mszp képfiselő nem esküszik fel az alkotmányra.Eddig is minek tették... ?

Dr Kangörény 2011.04.03. 10:39:52

"A Fidesz vezetői nyilván nem hazudnak" először azt hitte ez irónia, aztán rájöttem, hogy a posztoló annyira hülye, hogy komolyan gondolja.

2011.04.03. 10:43:18

@Lucernaböde: Azért Máriusz ügye csak érdekeljen. Konkrétan szétverték a lapockáját és fejsérülést okoztak neki, majd igyekezték letagadni.

Vizsgáljuk meg a kérdést hideg fejjel:
Rendőr attak. Beöltözött, felfegyverzett rendőrök közelítenek. Egy ember odamegy, hogy mint Superman a vonatot, megállítja az attakot.
Leverik.
Kérdések:
1, mire számított?
2, felismeri a rendőr, és megáll?
3, vizsgálta valaki a szellemi épségét?
4, ha manapság Mesterházi viselkedne hasonlóan egy hasonló helyzetben, a Pintér rendőrség attakjával szemben, mi lenne a véleményed?
Na, erre válaszolj!

2011.04.03. 10:52:45

@egy derék katona: Másrészt: a tőke nem úgy működik, hogy csak demokráciákba fektet be. Oda megy ahol profitot remél (lásd Kínával, vagy most aktuálisan Líbiával kapcsolatban). Ha Magyarországon valóban 90-100% egypárti parlament jönne létre, és az megfelelő biztosítékokat adna a külföldi befektetőknek, valószínűleg nem haboznának.

Téves. Magyarország nem Kína. A tőke azért ment oda, mert piac. ÓÓÓÓriási!
Magyarország ha seggberúgja az EU-t, a németeket, hamar magára marad. Ha a német kormány úgy dönt, hogy nem támogatja a magyarországi befektetéseket, a német kivonul innen. Lásd Opel astra gyártása Lengyelországban.
A gépek szállíthatók. Munkaerő nem számít. Beszállítói kör rendelkezésre áll. Mi tartja itt ? A könnyűszerkezetes épületek? A világ legfejlettebb infrastruktúrája?
Senkik vagyunk! (gazdaságilag)

ben2 2011.04.03. 10:53:42

A szocik most ássák maguknak a következő gödröt, amibe bele fognak zuhanni. Azzal ugyanis, hogy ellenállást hirdetnek az új alkotmány ellen, két probléma merül fel:

1. Az új alkotmányt a parlamenti többség el fogja fogadni, akár tetszik, akár nem. Ha tehát a későbbiekben egy érvényes alaptörvény ellen akarnak ellenállást szervezni, akkor a hatályos jogrend ellen kell lázadniuk. Ez a magatartás belefér mondjuk egy Jobbikos törzsszavazó értékrendjébe, de mit fog csinálni a szoci nyudíjas? Mesterházyval az élen elfoglalja az Erzsébet hidat és molotovkoktéllal küzd a lovasroham ellen? Muhaha.

2. Ha élből elutasítják az új alkotmányt, akkor nyilván egy másik koncepcióval kell előállni. Ahhoz azonban tartalmi és koncepcionális különbségeket kell megfogalmazni, márpedig az új alkotmányt érintő kritikák nem tartalmi, hanem szimbolikus ügyek körül folynak, vagy olyan részletkérdések körül, amiket egyszerű módosítással is el lehet érni és ezekkel nehezen indokolható a teljes alkotmány koncepcionális elutasítása. A másik, hogy a szocik a saját alkotmányukat nem fogadtathatják el hasonló körülmények között, ahogy a Fidesz tette, hiszen maga a tárgyalás rendje jelenleg a kritika legfőbb tárgya. A szoci alkotmány elfogadásához tehát a parlament négyötödének egyetértése szükséges. Sok sikert hozzá.

A két fenti probléma miatt tehát borítékolható, hogy a szoci ellenállási mozgalom az alkotmány elfogadása után néhány hónappal el fog tűnni, maximum verbálisan fog élni még egy darabig, esetleg az eu-s szélsőbalos uszítógárda fogja még egy kicsit mocskolni Magyarországot, aztán az egész ügy szépen leül.
Ha az eredményeket nézzük, nem is lesz olyan rossz a mérleg: az országnak ott lesz az új alkotmány, a szociknak meg a szégyen.

munkanelkuli 2011.04.03. 10:55:44

"Lucernaböde 2011.04.02. 22:38:51
@Álamfő álomás következik:
Figylej öreg, ezt a nyilasozást a hozzád hasonló mocskos görények használják amikor szembesítik őket saját nyomorult, conbandites formátumú énjével.

Amúgy: A KURVA ANYÁDAT NYILASOZZAD TE NYOMORULT GECI !!!!"

Balkán

ben2 2011.04.03. 10:59:50

@Könnyen elkaptuk, uram!:

A mobilitás igaz a termelő ágazatokra, de a szolgáltatásra és a kereskedelemre nem. Nem véletlenül a válságadókat is csak a bankszektorra, a távközlésre és a kereskedelemre vetették ki, mert azok nem tudnak elmenekülni innen. Ha tehát a németek tiltólistára raknák az országot, azzal súlyos piacvesztést okoznának az itteni leányvállalatokat tulajdonló bankjaiknak, kereskedelmi láncaiknak és távközlési cégeiknek.

2011.04.03. 11:02:11

@Bathory: Reggelig az államadóságos táblázatokon azért rágd át magad.
AZ ahelyzet, hogy a kép azért árnyaltabb:
a hosszú távú elkötelezettségeket is vizsgálni kell. Ezek nem az akkori, hanem a későbbi kormány büdzséjét terhelik. Az OV ebben mindíg nagy volt, ígért, szerződést kötött más terhére.

A mostani államkötvény kibocsájtás sikeréről csak annyit: nézd meg a kamatát!

ez magyarázza a tőzsde és a forint állapotjavulását, meg a "karvalytőke" megjelenése. Annak viszont jellemzője, hogyha máshol jobb lehetőséget talál oda megy. Most Japán, arab forrongások, stb terhelik a világot, onnan kivonul.
Egy nap alatt összezuhanhatunk, ha talál valami tutit!

Petya1977 2011.04.03. 11:03:24

Teljesen fölösleges új választásra pénzt pazarolni. Ezt már nem lehet megenegedni a nehéz pénzügyi helyzetben. Így nehogy hamarabb hanem jóval később kellene választást tartani. Talán 4 ciklust össze kellene vonni, így nem kellene 4 évente miliókat vagy százmillókat kiadni.

Aki pedig nem fogadja el az új alkotmányt az törvényen kívüli lehet, de mivel a parlamenti többség fogadja el így ugyanígy vonatkozik rá, mintha támogatta volna.

2011.04.03. 11:04:41

@ben2: A mobilitás igaz a termelő ágazatokra, de a szolgáltatásra és a kereskedelemre nem

Miért nem? Ha nem termel nyereséget, azonnal bezárom a boltot, áru más országba, emberek utcára, "oszt jó napot!"
Figyelj csak, már elkezdődött!

2011.04.03. 11:08:03

@ben2: 1. Az új alkotmányt a parlamenti többség el fogja fogadni, akár tetszik, akár nem. Ha tehát a későbbiekben egy érvényes alaptörvény ellen akarnak ellenállást szervezni, akkor a hatályos jogrend ellen kell lázadniuk. Ez a magatartás belefér mondjuk egy Jobbikos törzsszavazó értékrendjébe, de mit fog csinálni a szoci nyudíjas? Mesterházyval az élen elfoglalja az Erzsébet hidat és molotovkoktéllal küzd a lovasroham ellen? Muhaha.

Igazad van, ezt már megéltük.
A Fidesz táborára jellemző, tehát most nem várható. Még.

2011.04.03. 11:14:13

@ben2: Ha tehát a németek tiltólistára raknák az országot, azzal súlyos piacvesztést okoznának az itteni leányvállalatokat tulajdonló bankjaiknak, kereskedelmi láncaiknak és távközlési cégeiknek.

Nem. Azzal, hogy nem támogatja a MO-i befektetéseket, nem jelenti, hogy a már itt lévők elvesztek volna.
Amúgy OV megteszi helyette: különadó, hitelezési tiltások.
Bár alapvetően egy ország megélhetéséhez k..va kevés a szolgáltató ágazat jelenléte, ha nincs termelő, akkor kivonul a többi is.
Ha nincs termelés, mit hitelezel?
Ha nincs termelés, ki fog vásárolni?
Ha nincs termelés, mit exportálsz?
Ha magasabb az import, folyik ki a pénz!
Csőd!

2011.04.03. 11:16:38

@ben2: A két fenti probléma miatt tehát borítékolható, hogy a szoci ellenállási mozgalom az alkotmány elfogadása után néhány hónappal el fog tűnni, maximum verbálisan fog élni még egy darabig, esetleg az eu-s szélsőbalos uszítógárda fogja még egy kicsit mocskolni Magyarországot, aztán az egész ügy szépen leül.

Az a félő, hogy egyszercsak a sz@r eléri a bili szélét, és kicsordul!

nem nemsiker_s 2011.04.03. 11:37:37

Pont a szocik aggódnak a választási csalásaik után?
Ez vicc.
Olyan fickót ismerek, aki 2002-ben személyesen is részt vett ezekben a stiklikben, úgyhogy tudom mit beszélek.
Na ez a szoclib banda ne jöjjön vissza.
Különben is kit tudnak alternatívaként felmutatni, azt a bohóc Szanyit ? A gyenge Mesterházit ? A szintén bohóc Gyurcsányt ?
süti beállítások módosítása