A nap izéje

‎"A titán forradalmi út nem habos kakaós uzsonnázással tarkított sétakocsikázás! Hanem egy diadalmasan száguldó gyorsvonat, ahol a mozdony acélos dübörgése elnyomja esendő gyomrunk korgását!"

Utolsó kommentek

"nézd legott Komédiának, s múlattatni fog. "

2011.06.18. 15:30 Harpi

Nemzetünk Első Nyelvvédője újfent nyelvvéd

Címkék: magyar nyelv schmitt pál álamelnök

Soha ilyen szép és gazdag nem volt a magyar nyelv, mint most, ugyanakkor a magyar nyelv bajban van, mint általában minden nyelv – mondta Schmitt Pál köztársasági elnök Széphalmon, a magyar nyelvi szervezetek összefogásával megrendezett első anyanyelvi juniálison szombaton. A nyelvújító Kazinczy Ferenc egykori birtokán, a Sátoraljaújhelyhez tartozó Széphalmon, a Magyar Nyelv Múzeumában tartott rendezvényen a köztársasági elnök úgy fogalmazott: az egyszerűsítések, a gyerekek olvasástól való elfordulása, az sms-ek, az internet világa miatt kerül bajba a nyelv jószerivel mindenütt. És ez a szép magyar beszéd, a szép magyar nyelv rovására is megy – tette hozzá. (Index.hu)

Olcsó poén lenne most visszakérdezni köztársasági elnökünket, hogy egészen pontosan melyik magyar nyelvről is beszél: az övéről, vagy arról, amit mások nagyon sok éven át tanultak, s értőn művelnek nap mint nap. Ez is el fog jönni persze, hiszen kihagyhatatlan, addig azonban vegyünk át még egypár dolgot.

Való igaz, a magyar nyelv bajban van. Éppen ugyanakkora bajban, mint az elmúlt ezer évben bármikor. Igen, most százezer csáprágójával marcangolja gyönyörű nyelvünket az IT-világ, az internet, a Twitter 140 karakteres pengedrótja, a Facebook, a telefonos SMS. Gyermekeink immár olyan üzeneteket küldenek nekünk, amelyek megfejtéséhez nemritkán az internet rövidítéskezelőjére vagy angol szlengszótárra van szükség – de vajon baj ez?

Vajon tényleg ez a baj?

Az elmúlt évtizedekben – e sorok írója nagyjából fél évszázadnyit lát a múltba – nyelvünk talán minden eddiginél nagyobb tempóban változott. Ez az ütem pedig egyre inkább gyorsul, köszönhetően elsősorban az információs technológia exponenciális fejlődésének. Huszonnégy esztendővel ezelőtt – amikor e sorok írója újságíró gyakornok lett – nem létezett elektronikus szerkesztőség, nem volt személyi számítógép minden irodai munkaasztalon, de még csak a mobil telefon sem volt föltalálva, vagy ha igen, akkor COCOM-listás hadieszköznek volt tekinthető.

De a nyelv akkor is változott, akkor is mozgott, hogy ki ne mondjam: fejlődött.

Új szavak jöttek, amelyeket javarészt éppen mi, a nyolcvanas évek egyetemistái csempésztünk a köztudatba, s amelyek mára az alapnyelvben rögzültek. Buli, diszkó, összefutunk, lazák vagyunk, beszívunk, bebaszunk, rinyálunk... Ezeket ma már a Word helyesírás-ellenőrzője se húzza alá, pedig a mielőttünk nevelkedett generáció e szavakat vagy kifejezéseket vagy nem ismerte, vagy az üldözendő jassznyelv körébe utalta.

Nyelvünk tehát változik, és, igen, egyre gyorsabban változik. De ez ellen nem kell hadakozni: ezt tudomásul kell venni. A nyelv követi a minket körülvevő világ változásait, alkalmazkodik hozzá, méghozzá olykor gyorsabban, mint ahogy mi a változásokat a szellemünkkel követni tudjuk. És minél korosabbak vagyunk, annál nehezebben követjük. Mert az ember hozzászokik ahhoz a nyelvhez, ahhoz a szóhasználathoz, ahhoz az etimológiai logikához, amit kisgyermekkorában megtanult, és nehezen áll át egy teljesen új rendre. Negyvenen túl a legtöbben képtelenek vagyunk fölfejteni egy olyan, mainapság egyébiránt tökéletesen hétköznapi kifejezés értelmét, ami abból a helyzetből eredeztethető, amikor egy facér ifjúember a kelleténél több füstöt szívott a diszkóban, és ezért egy olyan leánnyal létesített orális szexuális kapcsolatot, akit másnap nem szívesen ismerne meg az utcán. Gondoljon mindenki arra, amire akar...

A nyelvünk változik tehát, és ezzel nincsen semmi baj. A baj egyfelől azzal van, hogy a magyar közoktatás immár több mint két évtized óta tartó mélyrepülése miatt lassacskán két nemzedék nőtt fel, amelynek tagjai soha nem tanulták meg a magyar nyelv alapvető szabályait. És ez a baj akkor kerül igazán a felszínre, amikor – amint e sorok írója ezzel pályafutása alatt sajnálatosan sokszor szembesült – többdiplomás, igen magasan képzett, több nyelven magas szinten beszélő, önmagukat író embernek tekintő fiatalok elképesztő nyelvtani hibáikat védik, utolsó leheletükig. Mondván, hogy a szerkesztő, ugye, egy vaskalapos dinoszaurusz, mert a nyelvtani szabályok változnak, ők tudják jól.

A nyelvtani szabályok tényleg változnak, de nem ők tudják jól. A Magyar Tudományos Akadémia illetékes bizottsága nagyjából harminc évenként adja ki az aktuális helyesírási szabályzatot. Ami aztán a következő három évtizedben érvényes. Ilyen aktusra legutóbb 1984-ben került sor, közel tehát az új kiadás. De addig továbbra is az 1984-es van érvényben, mese nincs! Jöhetnek a nyelvünkbe új szavak, jönnek is, s ezeket a nyíregyházi főiskola elkötelezett csapata (Minya Károly és társai) rendre kötetbe is rendezi – köszönet érte! De a szabályok változatlanok, kéretik megtanulni őket.

Semmi baj tehát a nyelvünk változásával, a magyar nyelv genetikai sodródásával – erről szól az élet, a fejlődés, a kulturális evolúció. A baj a közoktatással van. Ha a gyermekünk lerövidített, ostoba gügyögéssé silányított nyelven ír szöveges üzenetet vagy elektronikus levelet a barátjának – nem baj. Akkor rémüljünk meg, ha ugyanezen a nyelven írja meg nekünk a születésnapi kártyát, s ha ezt látjuk viszont a nyelvtanleckéjében. És igazán akkor van itt a pánik ideje, ha a gyerek nemcsak hogy nem akar, de nem is tud különbséget tenni a pongyola beszélt nyelv, és az irodalmi magyar között. Erre a különbségre viszont részint mi, szülők, részint pedig az oktatási rendszer taníthatja meg őket.

Ja, és még valami! Mert másfelől viszont azzal is baj van, hogy szép magyar nyelvünket olyan önjelölt próféták védik, akik egyetlen tőmondatot sem képesek helyesírási hiba nélkül leírni. És erre a gyermekink teljes joggal vágják a fejünkhöz: "Hagyjál mán a nyelvanal, hisz az álamelnök se..."

Az írásunk elején említett eseményen Schmitt Pál, Kazinczy Ferenc szavait idézve, azt mondta: a nyelv egyik legféltőbb dísze a nemzetnek. Illyés Gyulát citálva pedig hangsúlyozta: "Erős várunk a nyelv. A nyelv az erőnk, a nyelv a megtartónk" – szögezte le végezetül a köztársasági elnök.

Hogy úgy van!

93 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://napizeje.blog.hu/api/trackback/id/tr922995187

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Leonard Zelig 2011.06.18. 18:10:36

Mit lehet ehez hozászólni? Smitpált a nyelv tartja meg, és a megfelelő kenése őneki (értsd: a nyelvének).

spontan · http://erdekessegek.info 2011.06.18. 18:18:57

Azt hittem, egy ideig legalább hallgatni fog a témáról, miután kiderült, hogy nem tud helyesen írni.

pereszke 2011.06.18. 18:30:59

teljesen érthető, hogy kétségbe van esve szerencsétlen feje. tele az ország távolról "inteligencsnek" tűnő emberekkel, a végén meg a nevük leírása is gondot okoz nekik. szegény saját magát ébresztette rá a problémára.

EsteeSatmary 2011.06.18. 18:44:46

Soha nem gondoltam volna, hogy az egész palotában nincs egy tükör!

Link Elek 2011.06.18. 18:47:09

lofaszba a hejesirassal
:)

Mr. Waszabi 2011.06.18. 18:47:51

Ez az ember hüje. Igen, annyira, hogy csak pontos j-re érdemesült. Anyaszomorító, az ilyenre mondják asszem. Elnöki jogkörénél fogva, bármiről véleményt nyilváníthatna, még is rendszeresen a saját böszmeségére irányítja a figyelmet. Menthetetlen.

mennyémá 2011.06.18. 18:55:28

most mija bajotok? tejjesen jo az a hejjesirás amit pali bácsi terjeszt. aza ti bajjotokk, hogy ultra konzervativok vagytok nyelvileg főleg és nem láttyátok meg a haladást :)

Dr Smit Plagius 2011.06.18. 18:58:57

ő már csak tudja, milyen fontos a nyelv!
és mindig megtalálja a megfelelő segget hozzá...

mennyémá 2011.06.18. 19:03:58

már megint ez a seggnyalásos hülyeség. Tudhatnátok hogy csak a reakciósok terjesztik az ilyesmit. Semmi bizonyíték nincs erre, csak mert mindent aláír, amit Viktor elétol? Ugyanmár, mint közt.elnök ezt biztosan csak meggyőződésből teszi, és akár Gyurcsánynak akár Hornnak megtenné.
Najó egyek iszok még, mert asszem kezdek hülyeségeket beszélni :)

lolperec 2011.06.18. 19:06:17

a magyar nyelvet meg kell védeni.. Pali bácsitól XD

tlvajferi 2011.06.18. 19:21:31

kedves blogíró!

valószínű arról a magyar nyelvről beszél, amelyik nekünk az anyanyelvünk, neked pedig idegen nyelv
:-)

Kókuszmenyét 2011.06.18. 19:21:37

@mennyémá: mijen igaz. :)

Azér az érdekelne hogy mikor az álamelnökúr tart egy ijen előadást közben hogy a fenébe nem sül le a bőr a képirül???

ajvéból jelentik 2011.06.18. 19:22:10

A megszólalásig értelmes arc.
Aztán megszólal...

jani74 2011.06.18. 19:33:16

Nem az a baj, hogy a blog író mit írt, hanem az, hogy ez az ápolt Pali megest megszólalt. Na ezt nem kéne nekije.

lolperec 2011.06.18. 19:42:00

@tlvajferi: temeg az a magyar vagy, aki miatt külföldön én is idegen nyelvnek mondanám inkább..

Benzoate Ostylezene Bicarbonate · http://fbi.gov 2011.06.18. 20:00:35

Remélem, akkor ez most burkoltan azt jelenti, hogy jóval olcsóbb lesz a print média (hogy szép magyar ki felyezésschel éljek), és alanyi jogon, de legalábbis a jelenlegi megfizethetetlen árak töredékén fog járni minden iskoláskorúnak a helyesírási tanácsadón kívül az összes magyar szépirodalmi mű, amelyekbül megtanulhatnak szépül beszélni.

klorofil 2011.06.18. 20:01:31

Tudni kell olvasni a sorok között: a kormány újabb csapást fog mérni a dolgozó tömegekre, és megadóztatja az internetet és az sms-eket.
Valószínűleg a következő nemzeti konzultáció egyik kérdésére adott válaszok eredménye az lesz, hogy a zemberek így tartják igazságosnak.

Benzoate Ostylezene Bicarbonate · http://fbi.gov 2011.06.18. 20:03:28

ja igen, és tilcsukbe a zesemest ésa zinternetet, amik az elmúlt 8 évben hatalmasodtak el a zigaz magyaremeberek lélekén!!! és mindenki monnyonle! (by Torgyán J.)

Yogi 2011.06.18. 20:05:44

"e sorok írója" háromszor egy bejegyzésben? Ebből kétszer egy bekezdésben? Helyesnek biztos helyes, de a stílus...

Neménvoltam! 2011.06.18. 20:12:13

Véleményem szerint amikor Skicc Pali hadovál a nyelvről, az kb olyan, mint amikor Gyurcsány osztja az észt az erkölcsről.

Hol van már a Nemzet Trubadúrja, 1bites Petike, hogy kiossza a körmöst?!?!?

ámbátor 2011.06.18. 20:27:41

Úgy tűnik én már öreg vagyok. Valaki felfejtené nekem, hogy melyik az a mainapság egyébiránt tökéletesen hétköznapi kifejezés, ami abból a helyzetből eredeztethető, amikor egy facér ifjúember a kelleténél több füstöt szívott a diszkóban, és ezért egy olyan leánnyal létesített orális szexuális kapcsolatot, akit másnap nem szívesen ismerne meg az utcán.

M_R 2011.06.18. 20:28:32

Bunkó nép bunkó köztársasági elnöke...mert megérdemlitek: Shitpali:)

Csak röhögök rajtatok:)

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2011.06.18. 20:34:04

Édes faszom...amikor Gabika kiállt hogy megvédik a nyugdíjakat annak tudjuk mi lett a vége. Most Palibá megvédi a nyelvet, úristen, holnaptól net, mobil, ennyi volt???

becike4 2011.06.18. 20:38:37

A Pali bá'nyelve van bajban.A sok különféle segg feltörte.

Dirty Harry 2011.06.18. 20:43:33

Ha komoly kontextusban szeretnénk értékelni az álamfő által bátorítani kívánt nyelvművelő mozgalmat, érdemes egy-két-sok pillantást vetni erre az oldalra:
web.unideb.hu/~tkis/

mennyémá 2011.06.18. 20:57:26

@becike4: igen nagy tévedésben leledzel...csak egy azaz egy darab segg van amit nyal, többre nem jut ideje.
De igaz is, valahogy idáig is el kellett jutnia, úgyhogy volt ideje edzenie a nyelvét a fő seggre. Ilyetén formán mégsem leledzel tévedésben.

csárli hárper 2011.06.18. 21:00:45

biztos hogy oda kell figyelni ennek a gerinctelen pöcsnek bármilyen megnyilvánulására?

samba pa ti 2011.06.18. 21:02:46

Palibá!

A magyar nyelv köszöni szépen, remekül érzi magát.
Talán először magának kéne rendesen megtanulnia írni és olvasni magyarul, s higgye el, csodákat fog megélni.
Másoktól meg akkor védje, ha már mindez tökéletesen sikerült!

pocak 2011.06.18. 21:04:12

az, hogy pali bá hülyeségeket beszél, rendben van, mer tényleg az beszél, mást se.

ellenben legalább a poszt ne keverné a nyelvet meg a helyesírást például.

annak meg hogy "A baj egyfelől azzal van, hogy a magyar közoktatás immár több mint két évtized óta tartó mélyrepülése miatt lassacskán két nemzedék nőtt fel, amelynek tagjai soha nem tanulták meg a magyar nyelv alapvető szabályait" az ég egy világon semmi értelme. a magyar nyelv alapvető szabályait az ember a szüleitől meg a környezetétől tanulja meg, nem az iskolában.

satöbbi.

HK417 · http://dokkmunkas.blog.hu/ 2011.06.18. 21:27:05

Azt azért nehezen hiszem el,hogy nincs senki az államfő hivatalában,aki szólna neki,hogy ezt nem kéne,mert mindenki ezen röhög és tele van a blogszféra a hülyeségeivel.Ha nincs,sürgősen alkalmazni kell valakit,ha meg van,akkor a baj nagyobb mint hittem.

naiv legényke 2011.06.18. 21:29:58

Schmitt Pált erre a rendezvényre - a történtek után - csak azzal a céllal hívhatták meg, hogy blamálja magát.
Az elnökünk nem veszi észre, hogy ebben a témában ő már gyógyíthatatlanul leégett, véglegesen illetéktelenné vált.
Úgy tűnik, hogy egyetlen jóakarója sincs, aki figyelmeztetné erre.

Rob67 2011.06.18. 21:32:16

Pali bácsi.
Én rendesen kijártam az iskoláimat, oda is figyeltem. Az én magyar nyelvemmel semmi gond nincsen.
Talán a Magáéval ahogyan hallom mostanában. Na azt kellene javítgatni, de ez magánügy.
Na meg egy kicsit ciki.
De semmi baj, fel a fejjel: ha eltekintünk a magyar szó használatától, akkor a Maga nyelvével sincsen semmi gond.
Látjuk milyen magsra jutott a használatával Orbán úr adminisztrációjában.
De ez mindenkinek jó üzenet: nem kell tehetségesnek lenni és jól tanulni, elég ha a nyelvet jól forgatja az ember.
Valakinek a hátsó felében...

nepszavazo.com · http://www.nepszavazo.com 2011.06.18. 21:53:42

Drága Elnök Úr!

Azt hiszem az ország 9,926.846 állampolgára közül Ön az egyetlen, aki jobb ha nem beszél a magyar nyelv helyességéről.

Mert, ha a köztársasági elnök a saját titulusát is képtelen leírni helyesen, az jobb ha nem szólal fel nyelvvédelem ügyében.

Az Ön nyelve egészen mást csinál, igaz azt kiválóan.

borovi 2011.06.18. 22:37:32

@Ványadt Ványadtovics Vinyov: Óh, ha csak akkora bolondok szaladgálnának ma is a parlamentben orbán körül, mint annak idején Torgyán doktor! De sajnos klasszisokkal nagyobbak sürögnek-forognak. Itt van mindjárt példának okáért köztársaságunk elnöke.
És ha csak annyira volna megzakkanva maga orbán úr is, mint első országlása idején! Ám sajnos a helyzet sokkal súlyosabb...

bioLarzen 2011.06.18. 23:13:16

Az 1984-es - tehát sztalinista - helyesírást nem söpörte el a fülkeforradalom?

Teljesen meg vagyok már zavarodva...

bio

bioLarzen 2011.06.18. 23:14:59

@nepszavazo.com: "Mert, ha a köztársasági elnök a saját titulusát is képtelen leírni helyesen, az jobb ha nem szólal fel nyelvvédelem ügyében."

Szerintem tökéletesen le tudja írni - mert a "köztársasági elnök" kifejezésben sem dupla mássalhangzó, sem központozás nincs.

bio

Styxx 2011.06.18. 23:16:53

A poszt igényes, tartalmával túlnyomórészt egyetértek, azonban az MTA-féle Magyar helyesírás szabályai pusztán egy ajánló. Maga az MTA is így deklarálja. Hagyjuk meg az ifjú tutánoknak (sajnos magam sem vagyok már az) hogy védjék a maguk magyarát, és ugyanúgy mint pl. a határontúliak, bárhol is éljenek. Jól rég mondták, és napjainkban is áll: ha két ember valahol magyarul beszél és megértik egymást, akkor az is része a magyar nyelvnek. "Irodalmi magyar"? Óriási az eltérés az ún. magas- (vagy ahhoz közeli) irodalmon belül is. Akkor melyik az irodalmi magyar? Spiró Györgyé, vagy Nádas Péteré, esetleg Gion Nándoré?

blacklord 2011.06.18. 23:32:01

Igen, ez már az az eset, amikor mondja a medve: "vadász, vadász, te nem vadászni jársz ide...". Hihetetlen egy gyökér. Világéletében mások seggében kotorászva jutott a-ról b-re, most meg folytatólagosan hülyét csinál magából az egész ország előtt. Nem tudom, ti hogy vagytok ezzel, de én konkrétan azt érzem, hogy Viktor ezzel engem, mint magyar állampolgárt megaláz. Ég a pofám, ahányszor a hazámat egy ilyen semmirekellő bohóc képviseli nemzetközi fórumon. A legjobb az volt, amikor a médiatörvény kapcsán Spanyolországban fejtegette, hogy nem a mi nyelvtörvényünkkel van a baj, majd meglátják a kedves elvtársak, hogy az ő nyelvtörvényeiket is olyanná kell majd alakítaniuk, mint a magyart! Hát, Pali pá, max. akkor, ha feltaláljuk a világon egyedüli országként a mindentbíró-mindentelnyelő antianyagfegyvert, és I. Viktor emperor vasökle végigsöpör a Földön, mindent uralma alá hajtva...

Melee 2011.06.18. 23:32:13

@bioLarzen: Még nem, de már folyamatban. Mégiscsak tűrhetetlen, hogy a Skicc köztársasági elnökünkre rásüssék, hogy nem tud helyesen magyarul. Visszamenőlegesen módosítják a helyesírás szabályait, és minden megoldódik.

Dr Betty Boop 2011.06.18. 23:42:27

Javaslom a lágyságjel és a keménységjel bevezetését. Kezdetben minden szó végére, aztán később - elnöki javaslatra - elhagyhatók lennének.

tumpara 2011.06.19. 01:56:44

Schmitt Pali bácsi nem tud helyesen írni, de most igazat szólt. Ez a lényeg. Tényleg nem tud helyesen írni a magyarok többsége. És most nem a rövidítésekre gondolok (ahogy nagyon helyesen a posztíró sem), hanem az olyan ordas nagy hibákra, mint az -al, -el rag használata (mintha lenne ilyen), vagy amikor leírják, hogy "magyarúl", "angolúl". Borzalmas.

pocak 2011.06.19. 02:46:06

@tumpara: ha valaki így ír, az műveletlen, semmi kétség, egyetértünk.

de ettől miért is lenne veszélyben a magyar nyelv? mert pali bácsi ugyebár ezt állította.

MikeMyers 2011.06.19. 04:01:48

Az a legjobb mikor valamit kijavítasz pl. egy fórumon, mire le-nyelvtannáciznak.

Szerintem Schmitt Pál is csak ennek tekinti azokat, akik a helyesírását javítgatják.

De akkor meg minek papol a magyar nyelvről, amihez legfeljebb annyi köze van, hogy ez az anyanyelve.

Le_Penseur 2011.06.19. 07:27:36

Az ál(l)amfőről inkább egy szót sem ejtenék, ez az önjelölt magyar nyelv védő szerep ez hatalmas öngól!
Ismét előkerült az internet, mint fő gonosz! Az internet maga a fertő, ahol csak a pornó, az erőszak van jelen és még az anyanyelvünket is rombolja! Elképesztő, hogy 2011-ben még mindig nem találják meg az internet helyét a világban. Egy felől valami szörnyű ármánynak tartják, másfelől olyan trendinek akarnak látszani, hogy OV már csak a facebookon üzen az egyszeri halandóknak.

tobias2 2011.06.19. 07:31:19

Drága Harpi, milyen mondat már ez: "Mondván, hogy a szerkesztő, ugye, egy vaskalapos dinoszaurusz, mert a nyelvtani szabályok változnak, ők tudják jól."

Mindfield 2011.06.19. 07:36:39

@tobias2: "Az internet maga a fertő, ahol csak a pornó, az erőszak van jelen és még az anyanyelvünket is rombolja! "

Azon kívül manapság kormányokat buktat vagy emel hatalomra. El is hiszem hogy smittpál bácsi be van tőle szarva.

Jimbo75 2011.06.19. 07:55:21

Remélem a vendégkönybe ezúttal nem írt be az "álamfő"...

Cenzúraregiszter 2011.06.19. 08:33:56

Helyesen: újságíró-gyakornok.

mthrfckr 2011.06.19. 08:34:55

de mitől gazdagabb meg szebb épp most a magyar nyelv?

Mr. Waszabi 2011.06.19. 08:55:26

@HK417: hát tényleg beleférne az apparátusába 2 személyi magyartanár, 2 műszakban, hogy javítsák a hibáit röptében. Ha már a legfőbb közjogi méltóság ő.
Vagy tanulja meg. Ha jól számolom, két törvény benyújtása+megszavazása között az aláírás időigényéhez képest elég sok szabad ideje van.
Lehetne a kurzus címe: "A király beszéde":) Aktuális...

Dr Kangörény 2011.06.19. 08:56:42

@tumpara: Azért gondolom azt te sem tartanád elfogadhatónak, ha egy korrupcoó ellenes beszédet tartana pl. hagyó miklós, ugye? Mert ez a segg nem ismeri a helyesírás szabályait.

Ráadásul ő nem mutogathat az oktatási rendszerre, meg az sms-re és az internetre, mert ő a doktoriját még akkor írta, amikor az oktatás elvileg jól működött és nem volt mobil és net. Ő mitől lett hülye?

Egyébként a fülkeforradalmárok rájöttek, hogy az emberek a hamburgetől betegek, jön rá egy kis sóadó, most gyanítom jön mjad az sms adó.

Mr. Waszabi 2011.06.19. 09:00:00

@borovi: Torgyán legalább értett a cseresznye importhoz:) Úristen, sose gondoltam volna, hogy egyszer visszasírom. Rajta valahogy pozitívan lehetett röhögni, nem kínunkban.

M_R 2011.06.19. 09:08:51

@Kangörény_:
"mert ő a doktoriját még akkor írta"

A történések fényében egyáltalán nem hihető hogy Shitpali valaha is képes lett volna maga úgy megírni egy doktorit (dóktorit? :) hogy a bíráló testület ne zokogjon vagy röhögjön...

Bár lehet hogy az MSZMP Pártfőiskolán nem volt szorosan vett követelmény a hejjesíráss :)

HK417 · http://dokkmunkas.blog.hu/ 2011.06.19. 09:17:12

@waszabi: "A Kisgazdapárt sikere 90%-ban személyes varázsomnak köszönhető" --ezt nehéz lenne überelni és tényleg jókat nevettünk az emberen!
Az elnök úrral kapcsolatban olyasmire gondoltam,hogy nyilván van protokoll osztály,meg PR,vagy ilyesmi és ezeknek többek között az is lenne a dolguk,hogy megvédjék illetve kialakítsák az elnök image-ét. Nos ezek szerint vagy egyáltalán nem olvasnak újságot,nem figyelik a "netet",vagy teljesen leszarják mi a véleménye az embereknek. A másik lehetőségre gondolni sem merek-direkt csinálják szerencsétlennel,a valódi "főnök" terveinek megfelelően.

2011.06.19. 09:20:49

Amíg az indexen ilyen szöveg jelenik meg:
" A fertőzés egy catering szolgálattal foglalkozó cég alkalmazottjától indult ki", addig azt hiszem, aktuális a nyelv védelméről beszélni.
catering [n] ellátás
catering [a] szállító
catering [n] élelmezés

catering department [n] élelmiszerosztály
catering industry [n] vendéglátóipar
catering service [n] fedélzeti ellátás
catering supplies [n] fedélzeti ellátmány
catering trade [n] vendéglátóipar
public catering [n] vendéglátóipar
self-catering [n] önellátás
self-catering [a] önkiszolgáló
(gazd)
catering supplies fedélzeti ellátmány

Olyan nehéz ezt magyarul megfogalmazni?

M_R 2011.06.19. 09:33:22

@kermi: annak ürülj hogy nem kétering-et írtak...

Dr. Bélus___ 2011.06.19. 09:33:33

Jaj az MTA és a helyesírási szabályzat! Értem én, hogy az MTA naaaagy emberei előtt térdre kell borulni, de mondd csak, miért pont ők mondják meg, h mi a helyes? Le merem fogadni, hogy a nagy szakértők közül többen SMS-t sem tudnak küldeni. Értelmesebb lenne csinálni valami wikiszótárat vagy hasonlót - ami nem 30 évente változik, hanem folyamatosan. (Amelyik "szakértő" meg nem tudja szerkeszteni, leves.)

A többivel egyetértek.

M_R 2011.06.19. 09:37:33

@HK417: Nem kell ijjen bónyulúlt össze esküvés elméleteket gyártani :)

Szimplán buta...

Lehet hogy a diplomáját is úgy szerezte, mint az olimpiai érmeit: kispadon üldögélve, míg mások elvégzik helyette a munkát. Szerintem anno a csapatba is csak azért került be (kispadosnak) mert megbízható jó elvtárs volt, aki rögtön jelentett ha valamelyik "megbízhatatlan" sportolónak valami nyugati kapcsolata volt az imperialistákkal :)

HK417 · http://dokkmunkas.blog.hu/ 2011.06.19. 09:40:25

@M_R: Az,hogy ő buta az bele is fér--na de az egész stábja is?

Táskás Tóni 2011.06.19. 10:26:46

@HK417: @waszabi: Kurva sokba került az országnak, hogy a baromarcú, dilettáns Torgyánt rászabadította Orbán a magyar mezőgazdaságra.A cirkusz , a kabaré olcsóbb lett volna ha Torgyán ott lép fel.Nem helyes cinkosan és elnézően mosolyogva visszagondolni Orbán egyik legnagyobb "bűnére".

popocatepetl 2011.06.19. 11:07:51

@Táskás Tóni: "Kurva sokba került az országnak, hogy a baromarcú, dilettáns Torgyánt rászabadította Orbán a magyar mezőgazdaságra.A cirkusz , a kabaré olcsóbb lett volna ha Torgyán ott lép fel.Nem helyes cinkosan és elnézően mosolyogva visszagondolni Orbán egyik legnagyobb "bűnére". "

Viszont még mindig többe került volna ha nem alakít vele koalíciót és akkor jöhetett volna a tolvaj hazaáruló banda.

M_R 2011.06.19. 11:10:19

@HK417:
A buta ember még butábbakkal veszi magát körül... Innentől a butaság egy öngerjesztő folyamat. Már annak is örülni lehet hogy az "álamfő hívatal" stábja többnyire szobatiszta :)

M_R 2011.06.19. 11:13:36

@popocatepetl:
"Viszont még mindig többe került volna ha nem alakít vele koalíciót és akkor jöhetett volna a tolvaj hazaáruló banda."

Ja, így viszont csak egy egyszerű tolvaj banda jött, akiknél a hazaárulás csak mint járulékos tevékenység merült fel. Hát hurrá...

Táskás Tóni 2011.06.19. 11:15:42

@popocatepetl: Viszont így jött a tolvaj-Kaya Josip székház, bányák, ezüsthajó- hazaáruló banda.

Táskás Tóni 2011.06.19. 11:16:57

@M_R: A Te válaszod frappánsabb, de sajnos mindketten igazat mondunk.

ÖREG 2011.06.19. 11:20:10

Nyelvében él a nemzet, de nyelvvel még senki sem nemzett!

danielkatz242 2011.06.19. 11:26:13

Lenne itt pár fontos kérdés a szöveg írójához:

1. Azt vajon hogyan igazolja, hogy olyan tempóban változott mostanában a nyelvünk, mint még soha? Voltak régen is komoly változások, nem csak az informatika ilyen.

2. "a magyar közoktatás immár több mint két évtized óta tartó mélyrepülése miatt lassacskán két nemzedék nőtt fel, amelynek tagjai soha nem tanulták meg a magyar nyelv alapvető szabályait."
Na itt meg mire gondolt újságíró szerzőnk? Leteremti a magyar nyelv szabályait állítólag nem tudó fiatalokat, majd kiderül, maga sincs tisztában alapvető tényekkel. Az iskolában nem A magyar nyelv szabályait tanulják meg a gyerekek, hanem az írott sztenderdet, a kettő nem ugyanaz. A baj a nyelvműveléssel van.

3. A szerző összemossa a helyesírást a nyelvtannal. Utóbbinak és az írásnak van köze egymáshoz, nem is kevés, de semmiképpen sem úgy, hogy helyesírás = nyelvtan, ergo helyesírási hiba = nyelvtani hiba. Kéretik ezen túl konkrét példákat is megnevezni.

4. A beszélt nyelv nem pongyola, ez téveszme, mások a szabályai részben, ennyi. Itt kellene (többek között) keresgélni, ha már iskolai nyelvi nevelésről beszélünk.

The Ghost Wolf O1G · https://www.youtube.com/watch?v=Hy6Cf9nGNiw 2011.06.19. 11:27:10

@kermi: Bár nem olvastam az általad említett cikket, de a "catering" szó már elég jól átment a magyar nyelvbe. Ha te megtudod magyarul fogalmazni, akkor fogalmatd meg és küldd be az indexnek.

Mr. Waszabi 2011.06.19. 11:48:51

@Táskás Tóni: jóvanna, igazad van ebből a szmepontból, akkor én is anyáztam az idiótán. De valahogy mégis eltörpül az azóta történt és történő egyre nagyobb szabású disznóságok mellett.
Nézd, hogy a mostani kormány se tett semmit se cukor ügyben, se kukorica ügyben fél év alatt, pedig nem Torgyán a miniszter. A kukorica spekulációt még csak nem is vizsgálják, fel sem merült.

agyamelhagyom 2011.06.19. 11:51:03

@popocatepetl: Jött is a tolvaj hazaáruló banda bányástól, kayástól, hegyaljástól, ezüsthajóstól, happy endestől, offshore cégeknek utaló Széchenyi tervestől... Abban a ciklusban Torgyán játszotta az aktuális seggfej szerepét, aki eltereli a figyelmet a háttérben zajló dolgokról. De annyi volt a szemét, hogy már ő sem tudta elvégezni a feladatát. Hiába próbálkozott a perui cseresznyével, a kukarobbantási akcióval :) Röhej, hogy még most is vannak olyanok, akik nem látják a kedves (félre)vezető célját. Nem a nyelvet kellene félteni, hanem az átlagember elmeállapotát kellene vizsgálni. Ne várjuk a helyes beszédet és írást olyanoktól, akik buta TV show-kon nevelkednek, szocializálódnak, és még mindig hisznek a zorbánnak.

popocatepetl 2011.06.19. 11:59:16

@M_R: Nem értek veled egyet, de ha még igazad is lenne, akkor is inkább egy magyar kurva mint egy indiai vagy etióp vagy héber kurva. Utálom a kurvákat, de ha kötelező lenne választani ...

UN HOMBRE SINCERO 2011.06.19. 12:02:52

PRIMORES CIVITATIS POPULUSQUE COLLUVIES SUNT.

Kismacska (BELLA) 2011.06.19. 12:11:28

Mennyire igaza van a poszt szerzőjének! Nem az a baj, hogyha pongyolán, rövidítve stb. beszélünk, hanem inkább az, hogyha ezt nem tudjuk elkülöníteni az egyéb kommunikációs területeken, például amikor SMS stílusban megírt kommentet olvasok, tele h betűkkel a hogy helyett, vessző-pont után nem raknak szóközt stb.

Az SMS-nél ezeket nem tartom irritálónak, na de egy email-ben vagy fórum kommentben már annál inkább.

Egyébként ez nagyon érdekes: annak idején kicsit csodálva néztem a My Fair Lady-t, hogy mennyire más - és karrierileg is más - várt egy helyesen beszélni tudó vagy nem tudó polgárra.

Most meg már a komment szövegezéséből, központozásból, helyesírásból megmondom, hogy ki az, aki igényes, tanult, ki az, aki meg csak kalapál a billentyűzeten mindenféle értelmi képesség nélkül. :)

Táskás Tóni 2011.06.19. 12:19:12

@waszabi: Ezért lett a fidesznek kétharmada-természetesen csak a választási törvény szerint- mert az idő elhalványítja és tompítja az ordenáré kormányzási stílust és tetteket. Mondjuk nálam nem, én jól megjegyeztem magamnak, ahogy gusztustalankodtak 1998-2002 között.

M_R 2011.06.19. 12:33:31

@popocatepetl:
"inkább egy magyar kurva mint egy indiai vagy etióp vagy héber kurva. "

Hogy a szerelmi szabadfoglalkozású hasonlatodnál maradjak: szerintem tök mindegy hogy melyiktől kapsz trippert meg lapostetűt és melyik zsebel ki közben.... A végén ott állsz vizeléskor égő farokkal, vakarózva, pénz nélkül...

És a végén még az is kiderül hogy nem is magyar volt, hanem héber :)

soproni1 2011.06.19. 12:33:56

@Táskás Tóni:

A szavazók miatt lett 2/3-uk. Ezt nem lehet másra kenni.
A belügyes tüntetők is azt mondták, hogy rájuk szavaztak. Ilyenkor csöndben kellene tűrni, nem felhívni a figyelmet magukra, hogy mekkora idióták voltak.

Mr. Waszabi 2011.06.19. 12:36:03

@Táskás Tóni: nagy szopásból tanul az ember igazán, már ha okos. Ha abból kevesen tanulnak, akkor még okosodni kell, tehát nagyobb öblögetés következik. Az élet szigorú tanító mester.
Fel kéne ébrednie az egyes embereknek a kényelmes manna-várásból, a lopás-csalás útján szerzett előnyökre tervezett élet-ideából, mert a manna-gép kiürült.
A változáshoz az első lépés lehet, hogy nem hisznek egy notórius hazudozónak, ha kánaánt ígér. Mert amíg magukat becsapják, addig nem tesznek magukért, csak álmodoznak.
Portugália 30 éve eu-tag és meg lehet nézni, hogy hol tartanak. Hazugság tehát, hogy itt pikk-pakk megalapozott jólét lesz. A nehézségeket csak akkor lehet megoldani, ha elfogadjuk létezésüket és szembenézünk velük. Nem lehet olyan ellenséget legyőzni, aminek létezését elhazudjuk, tagadjuk.

campobaszo 2011.06.19. 12:39:29

"... a magyar közoktatás immár több mint két évtized óta tartó mélyrepülése...".

A szerző biztos úgy gondolja,hogy pont két évtizede rohad közoktatás,mert persze a Kádár-korszakban minden szép volt!A felsőoktatás meg ihaj!

Shmittpali meg azt sem tudja,hogy mit beszél.Mi értelme van annak,hogy "soha ilyen szép és gazdag nem volt a magyar nyelv, mint most...ugyanakkor bajban van"!?

Annak is van ám szépsége,ha egy szóval le tudom írni az egész univerzumot.
Dömdödöm!

M_R 2011.06.19. 12:41:40

www.youtube.com/watch?v=rginr_uk9ug

Feledékenyeknek...

Hogy-hogy nem, éppen azokat az üres jelszavakat mondogatja a Kedves Vezető, mint 1998-ban: közbiztonság, munka becsülete...Aztán az egészet elvitte az ezüsthajó:)

1varians 2011.06.19. 13:09:57

Nem gondoljátok, hogy a Vezérnek távlati céljai miatt az az érdeke, hogy az elnökünk minél jobban járassa le magát?
Talán azért engedik gondfeledten kontárkodni a nyelvvédelem területén.

M_R 2011.06.19. 13:34:41

@1 variáns: Szerintem a Kedves Vezetőnek sincsenek távlati tervei - van még 3 éve hogy pár újabb milliárdot tegyen zsebre. Esetleg átnevezni az országot királyságnak - addigra a pereputtyban is lesz nagykorú "koronaherceg" aki majd átveszi a birodalmat...

1varians 2011.06.19. 13:52:15

Nehéz őt nagyobb tervek nélkül elképzelni. Ám a dinasztia alapítása rosszabb, mint amire én gondoltam. Habár mindin vonzódott a koronaékszerekhez. Orbán-ház - jaj, ne.
De ő szokott nagyot álmodni.

Táskás Tóni 2011.06.19. 14:17:25

@soproni1: Mondjuk abban igazuk van a tüntetőknek, hogy nem ezt ígérték. Bár egyet értek néhány szocik alatt is felmerült a fidesz által tagadott most mégis megvalósítani kívánt megszorítással, de ez a hazug és cinikus módszer sokaknál kiveri a biztosítékot. Ráadásul,mindent visszamenőleg!

Cigiző · http://cigi.blog.hu/ 2011.06.19. 15:28:37

Szavaz a hejesirók pártyára!

matkó 2011.06.19. 17:55:52

Paliálamfő magától is hüje, de van nékije segíccsége is ebben, ojan, akki magát nyelvésznek nevezteti, pedig csak egy szarházi nyelvművelő: BALÁZS GÉZA. Ő osztja az écát palikánknak. Lásd pölö korrektor.blog.hu/2011/03/30/schmit_pall_manyesi

eccerüvagyok 2011.06.19. 19:15:27

Tényleg ilyen sértő voltam tegnap vagy az avatarommal van valami? Esetleg a hejesírásom nem szalon-képes?

Harpi 2011.06.19. 19:51:36

@eccerüvagyok: Tényleg sértő voltál. A szalonképes anyázás még belefér a polgári diskurzusba, de az öncélú trágárságot hagyjuk meg a hanyatló Nyugat ópiumának. :)))

sarocker 2011.06.20. 07:46:24

"Mert másfelől viszont azzal is baj van"

Azzal tényleg. Ha már újságírónak titulálta magát az "e sorok írója".
süti beállítások módosítása