A nap izéje

‎"A titán forradalmi út nem habos kakaós uzsonnázással tarkított sétakocsikázás! Hanem egy diadalmasan száguldó gyorsvonat, ahol a mozdony acélos dübörgése elnyomja esendő gyomrunk korgását!"

Utolsó kommentek

"nézd legott Komédiának, s múlattatni fog. "

2011.03.25. 10:15 Harpi

Államosítják a művészeti életet

Címkék: kormány rablás művészet államosítás diktatúra maoe

Azt eddig is tudtuk, hogy a kormány mohósága féktelen. Egészen mostanáig mégis reméltük, hogy a civil szférát, társadalmi szervezeteket, a kultúra, a művészet érdekképviseleti szervezeteit nem éri el. Hittük, odáig nem fajulhat a diktatúra a harmadik évezred Magyarországában, hogy az állam(párt) egyetlen tollvonással bezabálja hétezer magyar művész közös vagyonát, és megszüntesse az általuk létrehozott és működtetett egyesületet.

A kormány hátat fordított a kultúrának. Egészen pontosan a tőle független kultúrának fordított hátat. Az alkotmányba beemelni készül a saját kutyája kölke (Makovecz Imre) művészeti akadémiáját, de egyúttal kiírja a többit. Arra, hogy előbb-utóbb a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete is sorra kerül, már ennek ismeretében gondolni kellett volna. De még reménykedtünk: hátha...

Nincsen hátha. A kormány eldöntötte, hogy leszámol az autonóm művészeti szervezetekkel. Elorozza a vagyonukat, és sok-sok művésznek egy hosszú alkotó élet során felhalmozódott befizetéseit elértékteleníti. És ha már államosította a magánnyugdíj-pénztárakat, akkor államosítja a művészeti egyesületek nyugdíjalapját is... 

A MAOE nyílt levele:

2011. április 30-ával a kormány döntése következtében megszűnik a Magyar Alkotóművészeti Közalapítvány, amely a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete hétezer fős tagságának, az alkotóművészeknek vagyonát eddig kezelte, s egyben biztosította érdekvédelmi szervezetünk működését. Sorozatos kísérleteink a kormányzati szervekkel való érdemi egyeztetésre eredménytelenek maradtak. Helyzetünk rendezésére hosszú évek alatt kiérlelt koncepciónk felajánlása, mindenkori együttműködési szándékunk kinyilvánítása hatástalannak bizonyult, ezért nem marad más lehetőségünk, mint a legszélesebb nyilvánossághoz fordulni.

Tiltakozunk

a művészek munkája révén létrejött vagyon most tervezett, a polgári demokráciában elfogadhatatlan módon történő újraállamosítása ellen!

Ezzel nem csupán az alkotóházainkat, kiállítótermeinket, székházunkat veszíthetjük el, de elveszítjük a rendszerváltozáskor kivívott önrendelkezési jogunkat, s egyben a művészek szociális biztonsághoz, érdekvédelemhez és az alkotómunkához fűződő jogai is sérülnek. Kérdőjelessé válik a szociális segélyezés, az alkotómunka támogatásának, a nyugdíjak megállapításának, az érdekvédelmi szolgáltatásoknak eddigi jól bevált rendszere. Mindez, számunkra érthetetlen okból, felborítja az alapításkor a művészek és az állam között létrejött közmegegyezést. A nemzeti kultúra kincsestárát jelenti a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete. Felmérhetetlen a felelőssége a mindenkori hatalomnak abban, ha a tagságban megtestesülő szellemi vagyont nem veszi komolyan, magatartásával leminősíti, értékteleníti.


Az ingatlanvagyon megszerzésének érdekében tervezett átgondolatlan lépéseivel megbontani készül valamit, amit utána soha többé összerakni nem lehet! Miközben a politikai oldalaktól független, önálló Magyar Művészeti Akadémia létrehozásának gondolatát örömmel üdvözöljük, nem feledkezhetünk el arról, hogy az ennek a gondolatnak és intézménynek a széles művészközösség által elfogadott alapját jelenteni képes Alkotóművészeti Köztestület koncepciónkat éppen most utasította el Réthelyi miniszter... Az Elnökség tehát arra kéri a Kormányt, hogy a művészek vagyonával kapcsolatos döntéseit az alkotóművészek érdekeit szem előtt tartva, az Elnökséggel együtt készítse elő, és véleménye meghallgatása nélkül ne tegyen az Egyesületet, s annak tagságát érintő méltatlan, hosszabb távon jóvátehetetlen lépéseket.

Valaki kinézte magának a MAOE székházát? Mi lesz a következő lépés? Melyik szervezetekkel számol le a kormány legközelebb? Meddig képes elmenni mértéktelen mohóságában és hataloméhségében? Fő-e új méreg, mely közénk hatol – meddig lesz hely, hol fölolvashatol?

198 komment · 5 trackback

A bejegyzés trackback címe:

https://napizeje.blog.hu/api/trackback/id/tr302770239

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Fellegibeszerzés váltja a közbeszerzést 2011.03.27. 16:54:35

  A Kormány 46/2011. (III. 25.) Korm. rendelete a közbeszerzések központi ellenőrzéséről és engedélyezéséről 1.     § (1) A Kormány irányítása vagy felügyelete alá tartozó költségvetési szervek, az azok vagyonkez...

Trackback: Szijjártó Péter iszik vagy drogozik? 2011.03.26. 15:08:18

  Mert, az világosan látszik, hogy nincs a tudatánál. Miből gondolom? Nos, az MTV „Az este” című műsorában március 22-én arra a kérdésre, hogy mit szól az április 9-re tervezett szakszervezeti tüntetéshez Szijjártó Egybites Péter ...

Trackback: Munka nélkül is jól keres Orbánék fekete serege 2011.03.25. 14:36:19

Vészesen feledékenyek a Fidesz képviselői, többen közülük egyszerűen nem veszik észre, ha két helyről kapnak – törvénytelenül – apanázst. A takarékosabb állam, a korrupció elleni harc egyelőre csupán ígéret maradt....

Trackback: Elterelik a Dunát Magyarországról 2011.03.25. 14:23:52

  A hír természetesen kacsa (egyelőre). De ami késik, nem múlik, ha továbbra is így állunk hozzá a dolgokhoz.   A dunai áruszállítás fejlesztése nem magyar érdek, a hajókat kell a Dunához igazítani, nem fordítva - jelentette ki Illé...

Trackback: Háború az önkormányzatok ellen? 2011.03.25. 14:21:49

A központosítás és az egyre direktebb kormányzati, illetve pártpolitikai befolyás kiépítésének "rendszerszintű", legerősebb ellenfele a magyar önkormányzati rendszer lehet(ne). Az egy kerületben/településen élők érdekközössége még akkor is te...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

fidesz = házmesterek pártja 2011.03.25. 12:20:43

Najó, akkor máris intézkedem, hogy ami még a bankszámlámon megmaradt, azt sürgősen kivigyem az országból...
Éljen a Viktoriánus "demokrácia", mi? Anyátok, az...

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2011.03.25. 12:27:16

Több hibát is észleltem, pl államosítást írtak a postban, noha mindannyian tudjuk, hogy az áLamosítás!

Amúgy meg tényleg vérforraló ez a húzás is.

fidesz = házmesterek pártja 2011.03.25. 12:29:15

@Nard: engem csak az érdekelne, hogy mi _pozitívumot_ követett el kormányra kerülése óta ez a kommunista csürhe?
Nomeg az, hogy a dicső EU ezt miért hagyja szó nélkül?

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2011.03.25. 12:33:47

@Álamfő álomás következik:

Igazából semmi nem jut eszembe ami pozitív lett volna, max Arnóth halála.

én sajnálom 2011.03.25. 12:34:04

............................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................!

fidesz = házmesterek pártja 2011.03.25. 12:37:56

@Nard: az előzmények ismeretében... egyet kell értsek. :(
Az viszont külön izgalmas, hogy a poszt témájául szolgáló hír vajon mikori?
Ugyanis körbenézve a hazai hírportálok egy részén, semmi nyomát nem találom. Ennyire nem érdekel senkit a téma, vagy ennyire fosnak már most is a komcsiktól?

fidesz = házmesterek pártja 2011.03.25. 12:43:54

Basszus... a gúgliban keresve is alig van találat a nyílt levél tartalmára. Ráadásul pl. a 168ora.hu fórumára mutató link egy törölt (?) topikra vezet...

Link Elek 2011.03.25. 12:51:13

a tolvajok lopnak
nincs itt semmi meglepo

Baltaarcú Apu 2011.03.25. 13:01:13

Meddig tűrjük? Egyiptomban egy netes oldal szervezkedésétől számított 2 hónapon belül Mubaraknak reszeltek! El kell kergetni őket!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

nemari 2011.03.25. 13:02:50

@Nard: Valaki halálán poénkodni olcsó, ízléstelen és méltatlan dolog. Tiszteld az emberi életet, ha már az embert nem is tiszteled!
Egyébként várható volt, hogy "A győztes mindent visz!" szó szerint értendő, nyolc év éhkopp után ránk szabadult a kiéhezett falka.

fidesz = házmesterek pártja 2011.03.25. 13:04:19

@nemari: egy ember halálán poénkodni ízléstelen. De... az illető elvtársnak volt minimum egy olyan húzása, ami elég ahhoz, hogy kiiratkozzon az emberként említhető élőlények közül.

Dr. No 2011.03.25. 13:05:09

Rogán biztos fölvilágosítja a művészeket, hogy ez a pénz nem az övék volt, hanem az államé, csak ideiglenesen lemondott róla.

Baltaarcú Apu 2011.03.25. 13:05:29

Ezektől csak egy módon lehet megszabadulni! El kell zavarni őket!!!Talán lövetnének, mint Kadhafi?

fidesz = házmesterek pártja 2011.03.25. 13:07:24

@Baltaarcú Apu: miért is érzem úgy, hogy egy ostoba, fideszes provokátor vagy?

mik-sa 2011.03.25. 13:07:41

vigyázzatok kispajtások!!!! nektek még van gépetek, amiről tudtok írni?!??! MUHAHAHAAAA
Azt államosítják legközelebb....

nemari 2011.03.25. 13:11:31

@Álamfő álomás következik:
Ha a "Lógni fogtok!" klasszikusra gondolsz, az indulatodat értem, valóban ezzel kiírta magát a valamire is becsülhető politikusok közül. Azt is értem, hogy emberszámba csak azt veszed, aki maga is emberszámba vesz másokat. De ez nem elég ok, hogy valakinek a halálát kívánjam.

fidesz = házmesterek pártja 2011.03.25. 13:14:14

@nemari: igen, elsősorban arra. De úgy emlékszem, ez nem egy pillanatnyi elmezavar volt nála, hanem eleve ilyen volt a drágának a természete.
Valahogy nem tudom sajnálni... azért ilyet kevesen tudnak elérni, még politikusként is.

Baltaarcú Apu 2011.03.25. 13:15:19

@Álamfő álomás következik: Szerinted még egy-két év fideszes uralom után lesz mód választáson leváltani őket?

fidesz = házmesterek pártja 2011.03.25. 13:20:32

@Baltaarcú Apu: nem tudom, de rühellem a provokátorokat.

kamarti 2011.03.25. 13:20:42

ami azt illeti, ugyanezt teszik másik pár ezer emberrel, akik a színházi területen voltak autonómok (értsd: pályázatokból fenntartott alkotócsoportok, intézmények - akiknek tehát nem az önkormányzat vagy a kulturális kormányzat nevezte ki a vezetőit)
ebbe a körbe tartozik a Merlintől a Tűzraktérig jó néhány hely, és mondjuk Pintér Béla Társulatától az Artuson át Bozsik Yvettig jó néhány alkotó(csoport). Ennek a szcénának a nyírása már tavaly nyáron elkezdődött (az ún. VI. kategória-mizéria, ahol a "zárolás" elvonás lett végül, elég jól dokumentált a dolog a neten), és most az előadó-művészeti tv. "módosításával" (értsd: a Magyar Teátrumi Társaság, azaz Vidnyánszky Attila beregszászi, illetve debreceni rendező (a Nemzeti Színház igazgatói székének várományos) szája íze szerint való átírása
(a tervezetben egyébként a nemzeti szó többször szerepel, mint a színház, megannyi testület, akik mind teljesen függetlenül, bár a miniszter által felkérve és fizetve fogják felügyelni és meghatározni a színházi életet - oké, Sanzonbizottság az nincs, gondolom, majd külön tv-ben...)

Gulogulo 2011.03.25. 13:21:13

Upsz 20 ezer szavazó kuka...

pirimogyoró 2011.03.25. 13:21:27

Tetves kormány. Lehet ennél finomabban fogalmazni?

salamander 2011.03.25. 13:23:18

A MAOE egy hányadék társaság, már a 90 évek elején teljesen elfoglalta az SZDSZ és azóta többek között - is itt húzza meg magát a sok féreg SZDSZ-es "életművész". Kísérletezgetnek az állam pénzén, és közben a nemzeti érzelmű művészeket úgy kibaszarintják mint a sicc. Sajnos a MAOE egy liberális keltető, és csak a saját eszmetársaikat juttatják információhoz alkotási lehetőséghez.
Szarnak nagy ívben a magyar kultúrára. Csak el kell menni a műcsarnokba vagy a budapesti kiállítóhelységekbe, és megnézni kik állítanak és miket rendszeresen ki.

Jellemzően globalista takonyművek ezek, melyek nem képezik a magyar kultúra részét, eladhatatlan, mert gusztustalan, és igen romboló, mert végül ott tartunk, hogy senki nem jár múzeumokba.

Nos a MAOE is az az intézmény - a Magyar Képzőművészeti Egyetemmel és a Moholy Nagy Művészeti Egyetemmel együtt -, amely a rendszerváltás egy óvatlan pillanatában a szemfüles kozmopolita pénz-centrikus és természetesen liberális körök állami kifizetőhelyévé vált.

A többi művész akikről soha nem lehet hallani akik komoly teljesítményeket produkálnak műtermük homályában éhezve sokszor, esélytelen ezekkel a gennyláda haramia Heller Ágneshez hasonló művészekkel szemben, hiszen igen jól szervezettek és komoly támogatás is érkezik mostanára részükre Európából is. Lassan ezek a kozmopolita fostartályok képviselnek mindent ami külföldön Magyarországgal kapcsolatos kulturális szempontból.

Éppen itt volt az ideje ennek a váltásnak, mert lassan fel kellene mérni kiket pénzel az állam például kultúra címén.
Elvárható, hogy a művészeti törekvések a Magyar kulturális hagyományokkal konnexusban legyenek és építőek legyenek. Ne más destruktív ócska minőségű szubkultúráját jelenítsük meg állampolgáraink számára magyar adófizetői pénzen.
Sajnos jelenleg ez folyik, s ennek része a MAOE és a MAK is. Nem kell félni nem államosítás történik, hanem a uralkodó művészelit - amely 1973 óta ugyanaz Magyarországon - remélhetően szépen elmegy végre a sunyiba, s velük megy az általuk kinevelt ivadékgeneráció akik már a liberális kozmopolita mesterek férges rendszerébe azért lettek beválogatva és kitömve pénzzel mert hűséges rendszerkövetők.

...

Zelefánt 2011.03.25. 13:24:05

@Baltaarcú Apu:
Az első intézkedéseik egyike a 10 milliárdos keret biztosítása volt holmi "terrorelhárító" társaságnak.
Szerintem, nem a lábtörlők felgyújtóira gondoltak, amikor ezt meglépték. (Lásd az ominózus Pintér-elszólást az éhséglázadásokkal kapcsolatban.)

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2011.03.25. 13:24:44

@nemari:

Nem poénkodtam. Ha emberi lény lett volna, még sajnálnám is. De csak így tovább!

kamarti 2011.03.25. 13:27:29

ha valakit érdekelnek részletek: hatoskategoria.blog.hu/

nemari 2011.03.25. 13:28:25

@Álamfő álomás következik: Én nem sajnálatról beszélek, hanem alapértékekről.
A megsemmisítés/pusztítás számomra nem fér össze sem a liberalizmusommal, sem a demokráciával, bár mostanában nekem is támadnak pusztító gondolataim. De nem akarok hasonlatossá válni azokhoz, akik számára a jövő az ellenfél teljes megsemmisítésével kezdődik. Ezzel elismerném a "fülkeforradalmat", mert ugye a forradalmak jelszava a "múltat végképp eltörölni".

Gulogulo 2011.03.25. 13:29:32

@salamander: Ha ezt a maszopék csinálták volna az ő "művészeik" érdekében, akkor mélységesen felháborodtál volna. Gondolom akkor is bevetetted volna a szalonképes de sunyi zsidózást és egyebeket. Ne értsd félre ki nem állhatom a szadeszt...

minőségi_troll 2011.03.25. 13:33:54

BŐVEN IDEJE, hogy

az "autonóm" blibsimelegedők is fizessenek

brekeke

Gulogulo 2011.03.25. 13:34:55

@minőségi_troll: Ugye nem gondolod, hogy tompika hittestvérei nem lesznek ott?

Gulogulo 2011.03.25. 13:40:06

@minőségi_troll: Namera tompika hittestvérei nem lesznek ott? Bár neked jó lesz, mert tovább bibsizhetsz, és lesz kire haragudnod. Milyen szép az ha van az embernek külön kinevezett ellensége...

lütty 2011.03.25. 13:48:03

@nemari: rosszul gondolkodsz, olyan vagy, mint az anyám: "ezt ne mondd, azt ne csináld"
mindenki a maga nevében beszél, mindenki úgy gondolkodik és azt ír, amit akar. Te úgy gondolod nem lehet más halálát kívánni, más meg úgy, hogy igen. A népművelők kora lejárt, ha tetszik, ha nem.

fidesz = házmesterek pártja 2011.03.25. 13:50:45

@minőségi_troll: hurrá, újabb náci a porondon. Légy üdvözülve!

@salamander: ez meg a másik. Okos vagy, leülhetsz...

tomwar 2011.03.25. 13:59:25

@salamander: Bejegyzesed tokeletes bizonyitja, hogy FOGALMAD SINCS arrol ami a posztban olvashato.

tomwar 2011.03.25. 14:01:32

Vegul is, ha jol belegondolok, anno Hitler imadta a hosi arja muveszeket...a tobbi meg irany a lager.
Hiaba, az alapok ugyanazok, csupan a vegrehajtas modja valtozik: az ehhalal ugyanugy fajdalmas....
Nemzeti? Igen. Szocialista? Ennyi allamositassal kerdes lehet?
Akkor rakjuk szepen ossze a reszeket...

előrelátó 2011.03.25. 14:01:50

@salamander: Ez egy igazi fasiszta hablaty. Kell mindíg az ellenségkép, ez a cezaromániás vezér elve.

:pFaza 2011.03.25. 14:03:21

Tessék, itt van a hivatalos MAOE honlapon a nyilatkozat.
www.alkotok.hu/

Én inkább húzok ebből az országból a gecibe...

minőségi_troll 2011.03.25. 14:04:02

@Gulogulo:
@Álamfő álomás következik:

vasazásból a gangeszárvák

entartete künstlerájból meg a vöröstengeri gyalogosok igyekeznek pénzt síbolni

munkából egyik se - ez már csak ilyen fajtajelleg, mint a bőgatya meg barackpálinka :D

Saga 2011.03.25. 14:09:41

@salamander: Szóval akkor itt kultúrkamp van, meg zsidózás, továbbá aki nem mélymagyar az nem magyar, hanem spión [valószínüleg állampolgárságától is meg kéne fosztani és emberségétől is]. A liberálisok nem magyarok. A "kozmopoliták" nem magyarok. A mélymagyar az nagyon magyar. Aki ezzel nem ért egyet az liberális és "kozmopolita". És ha mégse, akkor genetikailag az az ősök okán az.

Na hát ennyit a pluralizmusról.

Én sem pártolom, ha lopnak, vagy visszaélnek a hatalommal . De a kommunista tempót is mélységesen megvetem.

Nekem nem kék vagy vörös vagy narancs szín kell, hanem szivárvány.

Mr. Waszabi 2011.03.25. 14:11:52

@salamander: remek eszemfuttatásod csupán a lényegre nem ad választ. A közalapítványba nyilván sokan fizettek be pénzt az államon kívül is. Tehát olyan saját vayonnal rendelkezik, amivel el kellene számolni az adományozók felé, akik niylván adóként fizették volna be az APEH/NAV-hoz, ha adót szerettk volna fizetni. Milyen alapon államosítják tehát más pénzét?
Érdekes kérdések vetülhetnek itt még fel a közeli jövőben. Ezek után ki fog alapítványoknak adakozni? Odaadja az 1%át, aztán jön állambácsi és megmondja, hogy az nem jó cél, majd ő jobbat keres neki. Ugyan már...bohóctréfának se jó ez.

kamarti 2011.03.25. 14:20:31

az itt hurrázóknak azért figyelmébe ajánlanám például a József Attila Színház esetét, ahol nem éppen libsi-zsidóbérenc igazgatót állítottak fel a tornacipős Koltay kedvéért... vagy lehet kérdezősködni a határon túl, mert már ott is érzik, hogy van magyarabb, meg kevésbé magyar...
szóval kár azon örömködni, hogy a "profiltisztítás", meg a személycserék politikai hovatartozás alapján működnének jelenleg, mert nem
és nem is szakmai alapon, ezt is értjük

endike · http://barathendre.wordpress.com/ 2011.03.25. 14:20:34

hahahaha
államilag pénzelt művészek...

Juliusz 2011.03.25. 14:20:37

@salamander: elképedve hallgatlak. A MAOE mint szadeszes fézek? Mintegy tíz évvel ezelőtt az ellenkezője járta Pesten, a MAOE a miép bástyája volt. Holott valójában az előző rendszerben befizetett pénzekből összeállt vagyon kárvallottjai? kedvezményezettjei? vagyis virtigli pártállami örökösök.

NA YA! 2011.03.25. 14:27:08

Gyerekkoromból emlékszek még Horváth Pista cigánynóta énekes egyik dalának szövegére, a recsegő szokol rádióból:

"A CIGÁNYOK ÚGY ÉLNEK,
HA NEM LOPNAK CSERÉLNEK!"

sprenczl 2011.03.25. 14:29:46

Még egy "független" SZDSZ-imádó bandának befellegzett! Helyes, csak így tovább!

Nabi Sirius 2011.03.25. 14:43:29

Jó lenne végre megérteni, hogy az állam nem fejőstehén...

bőrmók 2011.03.25. 14:44:23

a magyarnak diktatúra kell, és meg is kapja

bőrmók 2011.03.25. 14:45:13

@Nabi Sirius: a makovec épp most fejte meg..

sourcerror 2011.03.25. 14:45:14

Szóval most magánvagyont államosítottak, vagy csak megfosztották őket a korábbi állami támogatástól?
Mert előbbi esetben én is fel vagyok háborodva, utóbbi esetben meg: ilyen az élet, tessék piacról megélni.

baliquez 2011.03.25. 15:02:05

Agyarország... ahol állmomban lyártam, Agyarorszááág...

kötözködő 2011.03.25. 15:04:03

@sourcerror: én úgy tudom, ide fizették a művészek a nyugdíjjáruléknak megfelelő pénzeket, ha eladtak valamit, és innen kapták (volna) a nyugdíjukat. De ha tévedek, valaki cáfoljon meg.

ben2 2011.03.25. 15:05:29

Ha tüntetőkre lőnek, az demokrácia, ha az állam nem eteti tovább a ballib megmondókat, akkor diktatúra van. Ez az írás nem több, mint néhány megélhetési értelmiségi nívótlan vinnyogása, amiért lekapcsolták az állami etetőgépről.

minőségi_troll 2011.03.25. 15:11:20

nekem úgy tűnik

az ezgész blibsi csürhe kezd egyre alaposabban lesz@rva lenni
és veszettül tekergetik a vinnyogásuk potméterét

bőrmók 2011.03.25. 15:17:18

@ben2: ennyi klisét egy mondatban :)

sárkányfő 2011.03.25. 15:18:58

@ben2: ne is mond, egészen biztos vagyok benne, hogy te azok közé tartozol, akik még 50 év múlva is mély meggyőződéssel fújják, hogy a rendőrökre támadó, molotov-koktélos, székházgyújtogató csürhe az nem más, mint békés tüntető, akit hagyni kell had törjön-zúzzon, mert az a demokrácia :)

borharapo 2011.03.25. 15:24:04

a több tízmilliárd forintos vagyonra fáj a foguk

csak a szigligeti alkotóház ér vagy 2 md-ot, gyönyörű helyen, a vár aljában, hatalmas területen

és akkor még ott van Hédervár, Sikonda stb.

kellenek ezek Imrééknek meg a sok Wass Albert-epigonnak

tomwar 2011.03.25. 15:24:18

@ben2: @kötözködő: Nem tevedsz, igy is van. Leven nagyapam is nyugdijas festomuvesz.

:pFaza 2011.03.25. 15:24:35

Nono... azért én megjegyezném, hogy ebbe a szervezetbe aktív művészek fizették be azokat a kötelező járulékokat, melyek a majdani nyugdíjukhoz kellenek; továbbá egyéb adókat egy-egy eladott munkájuk vagy egyéb jövedelmük után.
Szóval itt megint arról van szó, hogy egy olyan szervezetet oszlatnak fel, ahova magánszemélyek adták be saját vagyonuk egy részét, hogy elszámoljanak az állam felé. És nem fordítva, kedves puffogók.

tomwar 2011.03.25. 15:26:22

@borharapo: Kezded erteni, mire megy ki a jatek...

dark future · http://www.andocsek.hu 2011.03.25. 15:28:29

Daraboljuk már fel végre ezt a kurva országot, sorsolással döntsük el, hogy a jobbosok vagy a balosok költözzenek a Dunától keletre. Nekem meg maradjon meg a Margitsziget...

csi szi 2011.03.25. 15:30:43

@sárkányfő: Te meg az aki azt fújja örökké, hogy akinek bántódása esett (kilőtték a szemét, begyűjtötték és térdepeltették a rádió udvarán, elítélték rendőrök egybehangzó vallomásai alapján stb.) az mind gyújtogató, meg dobáló csürhe volt.

tomwar 2011.03.25. 15:33:32

@csi szi: Nem, nem igy van. Csak az aranyok forditottak....joval kevesebben vannak, akiket artatlanul iteltek el.
Termeszetesen egy is indokolatlanul tobb a szuksegesnel de azert nem kellene tulzasokba esni.

Laciii 2011.03.25. 15:33:51

Normálisan nem lehetne leírni, hogy mi történik? Uszítás nélkül, tényekkel.
Milyen pénzeket-kedvezményeket akarnak milyen formában elvenni?

csi szi 2011.03.25. 15:35:21

Amúgy meg, nem az állam dolga eltartani a művészeket, sem ingatlanokat a rendelkezésükre bocsátani. Volt 20 év, amíg lébecolhattatok, ennyi volt művészkék. Lehet megélni a szent piacról, nem tetszik a verseny?
Na igaz, ha most jobbos művészeknek osztanak az sem szebb, de ez van, vesztettetek.

sárkányfő 2011.03.25. 15:35:53

@csi szi: nem, én azok közé tartozom, akik szerint az ártatlanul megsérültek a csőcselék hibájából sérültek meg, ugyanis ők teremtettek háborús frontot Budapest belvárosából...
a rendőröktől nem lehet elvárni hogy kitalálja hogy pár száz civil ruhás őrjöngő barom között ki az a néhány szintén civil ruhás ember aki önhibáján kívül keveredett oda... szóval a csürhe nézzen csak tükörbe amiért sűrűn lakott belvárosban kockáztatta mások (civilek és rendőrök) testi épségét...

egygrafikus 2011.03.25. 15:36:34

@salamander te akkor a f@sz vagy, hogy nincs is rá szó

bőrmók 2011.03.25. 15:40:35

tuzrakter.hu/TUZrakter%20sajtokozlemeny.pdf

Ezt is bezárták. Nehogymár lógós drogosokat támogassunk szöveggel.

<<Döntésüket gazdasági okokra hivatkozva indokolták. Ahogyan azt a TŰZRAKTÉR hivatalos képviselői a
testületi ülésen is kijelentették, továbbra is nyitottak az Önkormányzattal való együttműködésre, keresik a
megoldást a maradásra.
„A TŰZRAKTÉR kétszer teremtette meg egy működő kulturális rendszer alapjait 0Ft támogatásból. Konkrét
terveink vannak a hosszú‐távú működtetésre vonatkozó egyedi megoldásokra, de azt nem tudjuk elképzelni,
hogy az épület kiürítésének megszavazása, a kulturális tevékenységünkre vonatkozó szerződésünk
meghosszabbításnak elutasítása hogyan állhat összhangban a TŰZRAKTÉR bárminemű támogatásával!”
Simor Ágnes ‐ kulturális vezető>>

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.03.25. 15:48:18

A művészek is megérdemlik, mint az orvosok, az egyetemek és a bírók.
Addig babusgatták Bodzás Viktort, amíg elszedi mindenüket.

nu pagagyí 2011.03.25. 15:54:25

@csi szi: Eddig a művészetet finanszírozták, most a giccset fogják.
Eddig szabad lehettél, most alattvalóvá akarnak tenni.

Laciii 2011.03.25. 15:57:43

@nu pagagyí:
"Eddig a művészetet finanszírozták, most a giccset fogják."
És ezt ki definiálja?

Kormányvédő Agyhalott Akciócsoport 2011.03.25. 16:01:23

Nem igaz, hogy miért tiltakoznak az ellen az emberek ha megmentik a nyugdíjukat!

Megvan a véleményem a liberálbolsevik művészekről, mind drogos, hippi és kommunista!

fidesz = házmesterek pártja 2011.03.25. 16:01:38

@Laciii: aki ismeri mondjuk Makovecz elvtársat? :D

Laciii 2011.03.25. 16:06:59

Valaki le meri írni konkrétan mit is államosítanak?

Az hogy állami ingatlanokat akarnak felszabadítani azt megértem, de az nem államosítás.

minőségi_troll 2011.03.25. 16:07:31

@Takony_fősámán:

Simor Ágnes

kérjen pénzt Simor Andrástól

XPS 2011.03.25. 16:13:17

Egy kísérlet részesei vagyunk.
Azt vizsgálja a Fidesz, meddig lehet pofátlanságban, gátlástalanságban és antidemokratikus intézkedésekben büntetlenül elmenni.
Eddig úgy néz ki bármit lehet, kénytelenek emelni a tétet.

Laciii 2011.03.25. 16:15:08

@XPS:
Akkor konkrétan, mi az antidemokratikus intézkedés?

Kormányvédő Agyhalott Akciócsoport 2011.03.25. 16:17:17

@salamander: "A MAOE egy hányadék társaság"

Keblemre barátom, jól beszélsz!!!!

Az összes művész mocskos liberálbolsevik, kommunista, narkomán hippi, SZDSZ söpredék.

Kivétel ez alól a magaskultúrát megtestesítő nemzeti érzelmű együttesek mint például a Kárpátia.

Ennek a söpredék maou-nak meg pl olyan senkiházi, hitvány, tehetségtelen alelnöke van mint a Bródy János. Még azon csodálkozom (és örüljenek a szerencséjüknek) hogy nem kardlappal kergették szét a mocsadék, ingyenélő eszdéeszes bandát!!!

Komolyan, az elmúlt nyolc év mélyebb sebet ütött nemzetünkön mint a 150 éves török uralom!!!

nu pagagyí 2011.03.25. 16:18:17

@Laciii: Az állam által pofára szabott megrendelésekből biztosan giccsek lesznek, mert nem átélt tapasztalatból születnek, hanem pénzkereseti céllal. Elég, ha megtekinted a sok gülüszemű István királyt.
Az autonómia azért fontos, mert a művészek ki tudják szűrni azokat, akik csak iparosok. Az állam ebbe ne pofázzon bele.
Kell-e állami támogatásban részesíteni a művészeket? Nem feltétlenül. Ha az államnak nincs arra igénye, hogy büszke legyen népe kultúrájára, akkor nem kell. A piac is eltarthatná pesze a művészeket, de nálunk a pénz és izlés egyelőre nem találkozik, ahhoz még 30 év polgári fejlődés kéne minimum. Jelenleg a piacon csak Fásy Ádám és a hasonló kaliberű "művészemberek" élnek meg. Rájuk viszont nem biztos, hogy büszkék lennénk a nagyvilágban.

canis 2011.03.25. 16:19:19

A magyar értelmiségnek úgy kell! Mindig annak a ..eggét nyalják, aki éppen hatalmon van. Gerinces alkotó, aki valóban független (persze nyilván véleménye lehet, de elköteleződése csak a művészethez és humánumhoz lehet, máshová nem) alig-alig akad az országban. Nagyon szomorú, mikor egy tehetséges szívsebész, egy szuper építész, egy kiváló író, vagy színházi rendező nyíltan kutyája lesz egy-egy politikai irányzatnak vagy pártnak, felszedi a tányérról a leeső falatokat és udvari bolondnak áll. Mert hogy egy politikus gerinctelen, azt tudjuk. A művésznek pedig a jelenkor nem bocsáthat meg, legfeljebb az okos utókor: Marinett vagy Wass Albertet lehet fasisztázni, attól még kiváló művészek, legalább ugyanannyira, mint a lekommunistázott József Attila, vagy Majakovszkij. Szarom a poltikára, a művészetben hiszek és utálom bármelyik oldal ... eggnyalóit. Orbán is hazudik, Gyurcsány, Vona hasonlóképpen. De néha tudnak okosat is mondani, igaz ez a ritkább, ezért tartunk itt, ahol tartunk. De a sok igen hülye értelmiséginek ez nem számít! Lihegve követni kell a vezért, mindig, mindenkor. Ez valami, még a Kaukázusból visszamaradt falkaösztön lehet? Hol van az okos, gondolkodó Ember? - Na ezért csinálhat bármelyik hazai hatalom velünk azt, amit akar. A magyar állampolgárnak jobban kell tartania a magyar állampolgároktól mint bárki mástól.

naijtitu 2011.03.25. 16:20:25

Na akkor most a sok ingyenélő agyontámogatott modern liberális nyűűűvész szépen átkerül a szerszám másik oldalára.

Laciii 2011.03.25. 16:24:09

@nu pagagyí:
Szóval az állam azzal veszi el a szabadságot, hogy nem fizet azért, hogy azt csinálhass amit akarsz, ÉBRESZTŐŐŐŐ, én is szívesen firkálgatnék sok pénzért, ja hogy ahhoz más közvetítőknél kell benyalni.

trix 2011.03.25. 16:24:52

Na, itt valami nagyon félre van értve! Az Egyesületet még a szocializmusban hozták létre, hogy a művészek munkáltató híján tartozzanak valahova. Akkor még nem volt "egyéni vállalkozás". Azért fizették oda a nyugdíjjárulékot stb. Azon a területen a szakszervezetet is helyettesítette. Egy érdekképviseleti szervezet, vagyona részben a befizetett tagdíjakból, részben állami juttatásokból jött össze, ezt a vagyont kezelte a rendszerváltozás után a közalapítvány. Ebből a szempontból, hogy ki melyen stílusban alkot, milyen a világnézete, sokadlagos kérdés...

Laciii 2011.03.25. 16:25:34

A pénzcsapot elzárják, értem, és végre. Hol az államosítás?

naijtitu 2011.03.25. 16:28:15

Nevetséges amúgy, hogy pont a piac mindenekfelettiségét hirdető (ex)politikai tömörülés körül sündörgők sírnak a legjobban az állami támogatásért..

Az a bizonyos PANKK program meg mindennek a legalja volt. Kéremszépen, tessék olyan zenét csinálni, amire nem 20 db néző vált jegyet, aztán majd megéltek!
Hogy egy példát mondjak: Kovács Ákos. Nulla állami támogatással, csak a piacból bőven sikeres a produkciója, zeneileg és üzletileg egyaránt. Mondjuk utálják is ezért a liberálisok :))

salamander 2011.03.25. 16:30:50

@Laciii:
Persze hogy le lehetne írni, minden adat megvan, és 1970 óta figyelem ezeket az eseményeket, de nagyon elment tőle az étvágyam. Ami nálunk folyik az egy tipikus modern kori gyarmatosítás kollaboránsokkal és kulturális illetve gazdasági fegyverekkel.

Amit írtam tudom hogy egy-két csókos tudatlannál kiverte a biztosítékot, de a tények sajnos ezek.
Persze már észere sem vesszük, hogy nálunk még mindig szégyen ha valaki egy magyar zászlót tesz ki a házára, vagy büszke kíván lenni arra hogy magyar származású és itt él. Ez egy hosszú és kemény nevelés eredménye.
Sok országban megfordultam a világban, de ilyet sehol nem tapasztaltam. Minden ország szülötte büszke arra aki, ez főként Amerikában igaz. (Sőt az Amerikában élő magyarokra is átragad.) Ez egy határozott kulturális identitásból fakad, azt hogy az milyen azt most hagyjuk. Nálunk - csak meg kell nézni a kultúra - és ez alatt kifejezetten a képzőművészeti ágak művelőit értem: finoman szólva is a kép borzasztó. nem csupán a hozzáértés, de az oktatás is vérlázítóan ócska. (A Magyar Képzőművészeti Egyetemen művészettörténet tárgyból egyszerűen nem tanítják a XX. századi magyar művészet nagyjait. Helyette az egyesült államok graffiti trógereit és a Fluxus csoport marhaságait és sorolhatnám mi minden felesleges marhaságokkal tömi Sturcz János a diákok agyát.)

Tagadhatatlan, hogy a kozmopolita és a nemzeti érzelműek harca érhető tetten itt is. De ahogy régebben a sajtóban itt is sőt itt még inkább félrebillent a mérleg. Leginkább kozmopolita irányba.

A helyzet azért bonyolult, mert a kozmopolita kultúra képviselő lehetnek liberálisok, baloldaliak - ezek vannak többségben, de lehetnek konzervatívok is.

tény hogy nehéz eligazodni ki milyen ideológiát képvisel, de ennek pontos nyomai - mint fentebb írtam a művészeti kiállítások lesújtó színvonala és rendre kozmopolita vonulatán érhetők tetten.
(Persze akik máris burkolt zsidózást sejtenek csupán azért gondolják, mert üldözési mániájuk van.)

nem arról van szó, hogy mindenki most rögtön kezdjen pirosfehérzöld tarsolylemezes tarisznyával rohangálni, hanem egyszerűen vissza kell állítani a hagyományainkat bemutató és értékelő kiegyensúlyozott, elsősorban a magyar alapokat megmutató művészeti oktatást. Elemi érdekünk, hogy az állam a magyar adófizetők pénzéből tetszik nem tetszik nemzeti gondolati síkú alkotóműhelyeket támogasson. Semmiféle kísérletező külföldi szubkultúra támogatásának nincs helye. Sőt ez visszaszorítandó mert a társadalom gyökereire hagyományaira destruktív hatással van.

Valaki megjegyezte, hogy a MAOE MIÉP-es lett volna: Hát erre csak azt tudom mondani, lehet hogy a tagságban vannak miépesek jobbikosok, de a vezetés és az irány eldöntése a törzsgárda ha úgy tetszik azok bizony szorosan összeölelkezett keményvonalas komcsik és liberálisok alkotják.

A befizetett tagdíjak és a MAOE vagyona, amit egyesek szintén emelgettek meg hogy el kellene vele számolni: Nos ez a tagság vagyona. A tagok felé kell elszámolni.
Az állam elég vaskos adófizetői pénzzel támogatta a MAOE és a MAK-ot is. Ezek pályázatok útján el is lettek osztva a megbízható elvtársaknak. Akik aztán kiváló műveket alkottak. Csak hogy ne a levegőbe beszéljünk: íme egy a magyar kultúra oszlopos művelői közül: www.balkon.hu/2005/03szellemeim.html
(Szegény Tamás elhunyt Isten nyugosztalja, de sokat nem köszönhet neki az egyetemes Magyar kultúra, pedig igen csak megbecsülte őt a Magyar Állam is. Festett Papírművei tényleg a "Magyar" Szobrászat alapművei lennének?)
Talán Beke László szerint igen.

Azonban tudomásul kell vennie az elkényeztetett kozmopolita oldalnak, hogy bizony van egy elszánt hazai társaság, aki nem nyugszik bele abba, hogy más népek kulturális gőzhengere őket lenyomva szellemi hullájukon keresztül taposva a magyar társadalom részére jól megfizetett barbárságokat közvetítsenek.

Záróakkordként tessék ezeket az undorító szarságokat megtekinteni: www.btmfk.iif.hu/990618_h.html

...

bőrmók 2011.03.25. 16:42:59

@salamander:
"Elemi érdekünk, hogy az állam a magyar adófizetők pénzéből tetszik nem tetszik nemzeti gondolati síkú alkotóműhelyeket támogasson."

Ezt nem lehet erőltetni, ha erőltetik, akkor nem lesz több, mint szocreál, előírt művészet. Mondhatjuk giccsnek is.

Nádasi Balázs 2011.03.25. 16:47:44

Elkezdtem nézegetni, kik tagjai ennek a "libsi ingyenélő liberális művész" bandának, akik most nyűszítenek, mert nem fognak kapni támogatást.

Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete Elnöksége

* Aczél Géza alelnök, irodalomtörténész
* Aknay János festőművész
* Bauer István elnök, festőművész
* Bródy János alelnök, zeneszövegíró, zeneszerző
* T. Bruder Katalin restaurátor
* Chochol Károly alelnök, fotóművész
* Czeglédi Júlia textilművész
* Füzi László irodalomtörténész
* Gémesi Géza zeneszerző
* Katona Katalin ötvösművész
* Kiszely Mária belsőépítész
* Kudász Ferenc tervező grafikusművész
* Miticzky Gábor ipari formatervező
* Pannonhalmi Zsuzsa alelnök, keramikusművész
* Pécsi Györgyi irodalomtörténész
* Rácz Edit szobrászművész
* Sárkány Győző alelnök, képgrafikus művész
* D. Udvary Ildikó művészettörténész
* Vasy Géza irodalomtörténész
* Tóth József Füles fényképész, a Választmány elnöke
* Zsoldos Béla zeneszerző, a Választmány alelnöke

Oké. Kérem szépen közülök felsorolni. Én ugyan nem látom itt azokat, akiket "liberális művészként" szoktak definiálni, mintha a művészetnek lenne olyan mércéje, hogy liberális vagy konzervatív; én olyan mércét tudok csak, hogy nekem tetszik-e, vagy nem, de abban biztos vagyok, hogy nem az én dolgom eldönteni, ki művész, nem az én dolgom megítélni, mi műalkotás, és biztos vagyok benne, hogy nem az állam dolga sem! Majd eldönti az utókor. De nem szabad a kurrens politikai elitnek dönteni egy művész "értékéről", mert azzal saját magáról állít csak ki erkölcsi bizonyítványt.

Attól tartok, hogy csak azért, mert tiltakozik ez az egyesület a saját felszámoltatása ellen, egyesek szerint ez rögtön egy szdsz-es fészek (mintha egyáltalán létezne még szdsz!), azaz rögtön burkolt zsidózásba kezdenek, egyszerűen azért, mert nem értik, mi a művészet, mert fel nem érnek addig, és saját ostobaságukban kitámadnak a kultúra ellen, mondván, hogy az nem az. Magyarország menthetetlen, nem a politikusai miatt, hanem a benne lakók mucsaközeli gondolkodásmódja miatt, amire már Ady is rájött 100 éve. (Egyébként Adyt annak idején magyarellenes írónak tartották; egy nemzedékkel később úgy magyarázták ki a jobboldalon, hogy csak véletlenül hitték magyarellenesnek, mert addigra a zsidó kultúra annyira elnyomta a magyart, hogy azt hitték, Ady is az -- az ostobaság csúcsa volt ez a védhetetlen és vacak mentegetőzés.)

Átutazó 2011.03.25. 16:47:58

@salamander: Egy lépésnyire vagy attól, hogy a "nemzeti érzelműek" ízlésrendőrségéről beszélj. Sarkítasz, szembeállítod az általad "kozmopolitának" nevezett alkotókat és alkotásokat a "konzervatív" oldallal. Ezaz! Süllyedjünk vissza a perifériákra, a történelem mocsarába a kultura és a művészetek szintjén is. Ez kell nekünk... az az elszánt hazai társaság, amely a saját ízlésére hivatkozva, miután hatalmat kapott, elvesz pénzeket művészektől, egyesületektől... Giccskorszak jön, állami támogatással, kézivezérelt művészekkel, akik zúgó tapsorkán mellett veszik majd át Kossuth- és Széchenyi-díjaikat, miután megfestették a Vezért vagy verseket írtak hozzá...

Borzasztó, hová szeretnél eljutni.

Devil 2011.03.25. 16:51:14

@salamander: Szoval a mondanivalod az hogy ami nem magyar az kozmopolita es ertektelen, a kozmopolitak miatt szegyeljuk a magyarsagunkat, es ezert a kozmopolitakat el kell taposni.
Te beteg vagy, a feldolgozatlan serelmeidet, traumaidat, formatlan es teves kovetkezteteseidet vetited ki egy (talan soha nem is letezo, de semmikeppen sem egyseges) csoportra, es ebben a media es a politikai erdekel altal vezerelt partok terelgetnek a helyes iranyba.
Szanalom.

minőségi_troll 2011.03.25. 16:52:47

@Nádasi Balázs:

Ezeknek legfeljebb az (egyik) állampolgársága magyar,

de az is kár beléjük.

Szibarita 2011.03.25. 16:58:56

@salamander: Attol meg, hogy a salamander-feleket a vilagon mindenhol lenezik, attol meg otthon most egy ideig az ilyenek lesznek a janik. Most hogy igaza van-e abban amit mond az nem szamit, az szamit, hogy most egy ideig jobban fognak ra figyelni, mint a regi gardara.

Ha az allamilag tamogatott muveszetben mostantol sok lesz a matyohimzes meg a kis templomtorony, akkor legalabb meghallani nem hulyeseg ezt.

Es ez teljesen fuggetlen attol, hogy az ilyen salamander-feleket meg az amerikai muveszeti eletben is rendesen korberohogik.

Miert, Orban minek szamitana Nyugat-Europaban? Attol meg ez most igy van. Tetszettek volna nem csak 3 evre betomni a csocselek szajat olcso hitelekkel.

mrgumby1 2011.03.25. 17:00:41

miféle szemét, beteg, állatnak kell lenni ahhoz, hogy olyan véleményt bírjon kialakítani, hogy mocskos művészek, mindenki tud firkálgatni, most majd megtanulnak dolgozni, akurvaanyuk!

egymás dolgait ennyire nem tanultuk meg még tisztelni? élnek még a 21. században ilyen utolsó barlanglakó primitív emberek, akiknek a művészet az vmi firkálgatás? és egyáltalán, milyen dolog az, hogy aki mást csinál, mint mi, az dögöljön meg?

a meleg takony fullassza meg ezeket az embereket, amiből vannak.

Senkifia 2011.03.25. 17:00:57

Gyurcsány az operaházat emlegette,mint jövendőbeli lehetséges kaszinó,Erkel színházat"életveszélyes" mivoltáért bezárták(megjegyzem,szinte ugyanolyan állapotban ma próbák folynak az erkel színház színpadán...), aztán mindenáron el akarták adni PPP-konstrukcióban. Végül mikor lecsukták hunvaldot,hirtelen megszűnt az életveszély az Erkelben,senki nem akarja eladni,sőt,felújítását rebesgetik.
Most meg ezek jönnek ilyenekkel...
Az egyik kutya, a másik eb...

Szibarita 2011.03.25. 17:02:41

@Nádasi Balázs: Mondjuk az, hogy az emberek tobbsegenek mind otthon, mind nyugaton fogalma sincs arrol, hogy miert jar Turner dij mondjuk azert, mert valaki fel percre felkapcsol egy lampat, majd fel percre lekapcsolja, az nem az emberek hibaja.

Ez a muveszeti elit hibaja, vitathatatlanul. A muveszet nem tudomany, aminek szuksegszeruen bonyolodnia kell. Felhaborito ez a hozzaallas, hogy a muveszetet kizarolag mas muveszek es ahhoz kozelallok itelhetik meg.

bőrmók 2011.03.25. 17:04:17

@Senkifia: "Gyurcsány az operaházat emlegette,mint jövendőbeli lehetséges kaszinó"

ezt nem álmodtad?

demivagyok 2011.03.25. 17:05:33

@csi szi: Itt nem arról van szó, hogy ki nyer, vagy ki veszít, TE! Te is veszítesz azzal, hogy nincs minőségi magyar kultúra. Hogy a TV-t bámulod ahelyett, hogy megnéznél egy albumot, elmennél egy kortárs kiállításra. Ismersz te egyáltalán kortárs magyar művészeket? Tudod te milyen alkotások veszhetnek most el?
Fontos neked ez egyáltalán?

kvadrillio 2011.03.25. 17:27:15

ércsük máá meg, hogy ebben az országban csak egyfajta művészet lehet, amellik a debreceni stadionban alkot ! ezért kaptak 10 milliárdot is....:)

nu pagagyí 2011.03.25. 17:31:07

@Laciii: Sajnos Te nem vagy művész és ezzel a hozzáállással nem is leszel.
A művészet egyéni műfaj. Nem kell fizetnie az államnak, de ha fizet ezt a tényt vegye figyelembe. Ha az államnak pontos elépzelése van a Don-kanyarban elpusztult katonák sírja felett zokogó női alapkról, akkor forduljon az ügyeskezű fröccsöntő kisiparoshoz. Az már Rákosinak sem ment, hogy felszólította a művészeket, hogy alkossanak remekműveket, egyúttal közölve a témát is.

:pFaza 2011.03.25. 17:33:40

Kedves "libsizőzők" és "kozmopolitázók".
Ennek az egyesületnek a tagja (sokkal) többek között:
-Bukta Imre (Munkácsy-díjas festő, akiről még annyit bőven elég tudnotok, hogy a Velencei Biennálén 3x, azaz háromszor állított ki, pedig ott egy művész életében csak egyszer teheti ezt meg - melleseleg, művei a magyar mindennapi, hagyományos, falusi életről szólnak)
hu.wikipedia.org/wiki/Bukta_Imre
-Földi Péter (Munkácsy- és Kossuth-díjas festő, nem mellesleg a gyermekrajz-elemzés legelismertebb európai tudósa - művei szintén a hagyományos magyar kultúrát jelenítik meg)
artportal.hu/lexikon/muveszek/foldi_peter
-Molnár László József (a litográfia ma élő legnagyobb mestere a Földön, művei előtt a Velencei Biennálén ott tátotta a száját az egész szakma, nem kevés díjat kapott is érte... -hovatovább, nincs semmi "kozmpolita" gondolat a képein)
artportal.hu/lexikon/muveszek/molnar_laszlo_jozsef
Soroljam tovább???
Ezek az emberek a Tudományos Akadémia elismert tagjai, mind-mind komoly szaklapokban publikálják tanulmányaik...

sprenczl 2011.03.25. 17:39:27

Művészkék! Most jöhetnek a PIAC mindenek felettiségét magyarázó libsi idézetek, hmmm?

Elzárták a pénzcsapot?

"Nincs igyenebéd!!!" Asszem ezt egy maszopos mondta.

nu pagagyí 2011.03.25. 17:41:22

@salamander: A "destruktív" szó ismerős valahonnan. Most már lesz pénzetek nyugodtan alhatsz, a tehetség meg majd csak beállít.

Bergeroth 2011.03.25. 17:48:10

Ahogy egyik ismerősöm mondta.
"Marha egyszerű ez, ezután pl. Tarr Bélát nem Tarr Bélának, hanem Béla Tarr-nak fogják hívni."
Ilyen egyszerű ez.

sourcerror 2011.03.25. 17:58:23

@kötözködő: Az tényleg szégyen volna, ha a nyugdíjakat e miatt nem tudnák kifizetni.
Viszont sokan a Tűzrakteret emlegetik itt, ami viszont állami tulajdon.

PubiX 2011.03.25. 18:00:16

@sprenczl:
Ember - és mindenki, aki az "elzárták a pénzcsapot" demagógiával jön!

Nem a "pénzcsapot zárták el, hanem ELVETTÉK hétezer magyar művész közös vagyonát!!!

Elvették, államosították, és majd odaadják azoknak a művészeknek, akik elég élénk nyelvcsapásokkal nyalják a kormány seggét.

Az állam eddig sem támogatta a művészeket, a MAOE-t sem, nincs tehát mit elzárni. Néhány - a mindenkori kormánytól függetlenül - mindig kormány közeli művész persze mindig megkapja a maga zsíros állami megbízásait, de ez nem A művészeket, hanem EGYES művészeket dehonesztál.

Menjetek a sunyi p_ba ezzel az ingyenebéd-szöveggel! Ha valaha volt ingyenebéd, a komcsi rendszerben meg most! Kérdezzétek makovecet és társait, hány ingyenebédet kapott, és fogadott el attól a csürhétől, amelyik kirántja a szőnyeget a kollégáitól!

Hányinger...

trix 2011.03.25. 18:06:49

www.alkotok.hu/

A Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének jogelőzményei 1950-53-ra nyúlnak vissza, amikor a Magyar Állam létrehozta a három különálló - Irodalmi, Zenei és Képzőművészeti - alapot, amelyek egyesítésével létrejött 1968-ban a Magyar Népköztársaság Művészeti Alapja.

Az Alap tagja volt minden egyes magyar alkotóművész. Az Alap tagjai jogszabályban előírt módon csak az Alap közreműködésével, azon keresztül forgalmazhatták alkotásaikat, amelynek bevételéből az Alap járulékot vont le, ami a tagok számára járó társadalombiztosítási és nyugdíjbiztosítási ellátások alapjául és fedezetéül szolgált.

Ezen kívül a műalkotások forgalmazásából, illetve egyéb művészeti alkotótevékenységek hasznából növelte vagyonát. A rendszerváltozást követően a korábbi szervezeti struktúra átalakult. Erre 1992-ben került sor, amikor létrehozásra került a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete (MAOE), mint utódszerv, amelynek tagjává vált a megszűnt Művészeti Alap valamennyi tagja.

Létrejött egyben jogutódként a társadalmasított művészvagyonból a Magyar Alkotóművészeti Alapítvány (később Közalapítvány), amelynek legfontosabb feladata akkoriban alapvetően az Egyesület és tagjainak alkotói és szociális támogatása, az arra a korábbi befizetésekkel jogot szerzett művészek részére a nyugellátások megállapítása és folyósítása.

Jelenleg a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete közel 6900 magyar alkotóművész - író, zeneművész, képző-, ipar- és fotóművész - tagot tömörítő civil szervezet. Működési célja tagjai és más - nem tag - alkotóművészek szociális biztonságának, érdekvédelmének megszervezése, valamint alkotómunkájuk sokrétű támogatása.

E feladatokat az Egyesület közhasznú szolgáltatások formájában látja el. Széleskörű az Egyesület művészetszervező, műalkotások bemutatásának körülményeit, feltételeit biztosító tevékenysége is.

matyesz007 2011.03.25. 18:12:40

"Átéltem, hogy a művészeket munkájukban sem ez, sem az a rendszer nem támogatta igazán, így legtermékenyebb éveinket a megbízásokért folytatott harcban töltöttük el. És elmondható, hogy az önmenedzselésben ma sem vagyunk túl sikeresek. 1962-ben a Művészeti Alap, 1967-ben a Magyar Képző- és Iparművészeti Szövetségnek tagja lettem. A Szövetség 1972-ben tartott viharos közgyűlésén szóvá tettem a kultúra munkásainak siralmas egzisztenciális állapotát. Amellett, hogy hozzászólásom nagy sikert aratott, természetesen nem történt semmi, nőttön nőtt bennem az aggodalom egzisztenciális válságunk miatt, és a felelősségtudat társaimért, ez tett szókimondóvá." -

Rácz Edit

hehe, hát igen, nekem is tepernem kell a pénzért, mint ahogy a művészeknek is. Ez természetes.

matyesz007 2011.03.25. 18:15:53

Most majd jönnek más művészek, ez természetes politikai hatalomváltásnál, mivel a művészek leginkább állami pénzekből élnek.

bőrmók 2011.03.25. 18:19:54

@matyesz007: de nem érted, hogy itt nem állami pénzekről van szó? Görgess kicsit feljebb!

csillámpóni 2011.03.25. 18:22:12

Csak azt remélem, hogy SP-hez, és Fluor Tomihoz nem fognak nyúlni. Bár, ha úgy jön ki, én szívesen bújtatom őket a pincémben.

trix 2011.03.25. 18:26:30

artportal.hu/intezmenyek/magyar_alkotomuveszeti_kozalapitvany_mak

Az 1952-ben alakult Képzőművészeti Alap az Irodalmi és Zenei Alappal egyesült és létrejött (1968) a Magyar Népköztársaság Művészeti Alapja (V. ker., Báthori u. 10.). A Művészeti Alap (és utódszervezete) feladata az alkotóművészek jogvédelme, anyagi juttatások (alkotói munkaelőleg, ösztöndíj, segély stb.), valamint a nyugdíjak folyósítása, kollektív műtermek és alkotóházak (Zsennye, Szigliget, Kecskemét, Hódmezővásárhely, Galyatető stb.) fönntartása.

1972-től 1983-ig vállalatokat működtetett: Képzőművészeti Alap Kiadó (KAK), Képzőművészeti Kivitelező Vállalat, Képcsarnok, GENERALART. A Művészeti Alapot, mint vállalatokat működtető társadalmi szervezetet 1983-ban államosították. Költségvetési intézménnyé változtatása következtében a vállalataiból származó nyereségadóját a központi költségvetésbe kellett befizetnie. 1988-ig a vállalatai megtermelte nyerségből hozzájárult művészeti intézmények (Műcsarnok, Képző- és Iparműv. Lektorátus) fenntartásához, valamint 1988-ig évente ismétlődő, begyűjtéses ún. milliós műtárgyvásárlások fedezetének biztosításához. 1986-ban megszűnt a Képzőműv. Kivitelező V., és megszűnt az egyedül a KAK által kiadott képeslapok forgalmazását biztosító terjesztési monopólium.

A társadalmi változások, a rendszerváltás is elősegítette a művészek felismerésén alapuló követelést: az Alap vagyona nem az államé, hanem a művészek oszthatatlan tulajdona. A Műv. Alap volt vagyona kezelésére hozták létre a Magyar Alkotóművészeti Alapítványt (1994-től Közalapítvány). A többezer fős alkotói gárda a [[lásd]]Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületét (MAOE)[[/lásd]], hozta létre. A vagyonkezelő Közalapítványt kuratórium vezeti. Az Iparművészeti Vállalat átszervezéséből 39 kft jött létre, egy részük ma is működik, ahogy a Képcsarnok Vállalatnak a fővárosban és megyeszékhelyeken, vidéki városokban lévő galériáinak nagyobb része is.

A Közalapítvány vagyonkezelő kuratóriumának döntési körébe tartozik – a MAOE szakosztályok tagságából képviseleti alapon szervezett, javaslattevő Műteremlakás Bizottság véleményének kikérésével – a műteremlakások kiutalása.

minőségi_troll 2011.03.25. 18:29:30

@csillámpóni:

"szívesen bújtatom őket a pincémben"

egészben kötözve

vagy darabokban? :D

matyesz007 2011.03.25. 18:32:24

Persze. Én sokat forgolódtam művészeti körökben. Úgy tudom igen sok művész jövedelmének nagy részét az NKA pályázatok, önkormányzati, állami megrendelések adják, persze ez nem mindenkire igaz. A művészeti élet szereplői között több az elkötelezett balos, mint amit a parlamenti patkó alapján a Fidesz arányosnak tartana.
Szerintem a fidesz ezért akar robbantani.

NYJetsTD 2011.03.25. 18:34:25

Olvasva a hozzászólásokat véglegesen kialakult bennem: a kormány egy gerinctelen rabló banda, de náluk sokszorosan mocsadékabbak troll támogatóik.
Egy remény marad már csak, a harács előbb vagy utóbb őket is eléri és utána lesznek csak tágra nyílt szemek.
@:pFaza: ezeknek hiába sorolod, azt kell írniuk amit a párt kiadott utasításban, különben nem kapják meg a komment pénzt.
Huu, de behányok már ettől az egésztől.
Katona, Bródy, Bukta egymaga többet tett le az asztalra mint ezek a tetük valaha is fognak...

arkanum 2011.03.25. 18:37:56

Tisztelt hozzászólók!

Különösen, akik rögtön pártpolitikai vonallal azonosítanak egy-egy intézményt, szevezetet ajánlatos volna legalább minimális szinten utánanézni annak, amiről beszél.
A MAOE a legkevésbé sem hozható kapcsolatba az SZDSZ-szel, különösen nem a Műcsarnokkal. Aki ez utóbbit állítja, kereshetne néhány MAOE tagot a Műcsarnok kiállítási listáján pl. az elmúlt 5 évből.
Az meg sajnos a szocializmusból maradt ránk, hogy a szellemi munkát ingyen munkának tekintik, s csak a fizikai munka pl. ásás a MUNKA. Ez a világban egyáltalán nem így van, még egy-egy konkrét fizikai termékben is min. 80% szellemi munka, s csak 20% a fizikai. Nem beszélve a kifejezetten szellemi értékekről. Ezt meg kellene már érteni, még azoknak is, akik lusták voltak tanulni vagy csak szimplán ostobák. A világ más táján sem csak a piacról élnek, de van egy széles réteg, aki fizetőképes, ráadásul az egyes cégeknek az arculatához minimum hozzátartozik a szponzori tevékenység. Nálunk ez nem így van.
Máskülönben a MAOE tagok azért fizettek tagdíjat, hogy később legyen nyugdíjuk. Igaz, hogy Állami pénzekből is kaptak, pályáztak is. De a művészek saját pénze is benne van/volt, így ez már lopás.
Az államnak a kultúrával és a szociális ügyekkel igenis kell foglalkoznia, mire kéne különben fordítani az adókból származó bevételt?

aritus 2011.03.25. 18:38:22

@matyesz007: Jézusom, de szánalmas ez a gondolkodás, amit képviselsz. Bakker nem politikai pártról van szó, hanem művészekről. Sokféle emberről, mi az, hogy több a balos?! Szerinted van ennek a mondatnak értelme? És az meg kicsit se zavar, hogy a pártpolitika, a kormány direkt bele akar szólni a művészeti életbe? Szerinted milyen rendszerben szokás ez? És a kormánynak nem ez az első húzása. Nézd meg mi történik az Operában, mit csináltak az alternatív színházakkal, mit a filmesekkel stb!

matyesz007 2011.03.25. 18:41:47

A művészetben mindig igen keményen ott a pártpolitikai vonal, jobb ha tudod.

Mennyi a tagdíj?????????????? ird le, aztán kiszámoljuk

aritus 2011.03.25. 18:42:41

@arkanum: figyelj, ha a manyup pénzt ellopták, mi akadályozná őket abban, hogy a művészek nyugdíját ellopják. Talán a lelkiismeretük? Talán az, hogy kapitalizmus van, és létezik a magántulajdon szentsége? Ja, hogy ismét egy bolsevik párt kormányoz!

aritus 2011.03.25. 18:46:06

@matyesz007: Olvasol is, vagy csak írsz? Fentebb többször is beírták, hogy az eladott műveiket a rendszerváltás előtt ennek a közalapítványnak a jogelődjén keresztül adhatták el, ami ezért sápot, ma úgy mondanánk járulékot vont, ez a pénz is benne van, nemcsak a nyugdíjjárulék. Egyébként meg nyilván nem egységes járulékot fizettek, ki ennyit, ki annyit. Mi vagy te? KEHI, hogy másnak a zsebében akarsz turkálni? A te agyadban van ott a pártpolitikai vonal, nem is látsz ki tőle.

Bergeroth 2011.03.25. 18:48:01

Ha rám hallgattok, kiviszitek a pénzeteket a külföldi bankokba. A magánvagyonotok lesz a következő.

matyesz007 2011.03.25. 18:48:36

@aritus: A mávészeti életben kőkeményen jelen van a politika, és mindig is ott volt a világtörténelem során. Ha ezt nem tudod ne vitázzunk.
Szét akarják robbantani a rendszert és mást csinálni. Vagy azt gondolod kidobják majd az összes művészt a kukába?
Ha a művészek többsége ÁLLAMI PÉNZBŐL ÉL, akkor szerinted miért tűrné a fidesz, hogy az ő általuk szétosztott pénzen mocskolják őket.
Itt az a lényeg, hogy szeretnének egy művészeti rendszerváltást.

matyesz007 2011.03.25. 18:49:57

@aritus: nem akarok turkálni, csak leírtam, hogy szerintem mi történik most.

Bergeroth 2011.03.25. 18:54:23

@matyesz007:
Tényleg nem érted ugye? Még 100 ezredik leírás után sem, hogy SEMMI KÖZE AZ ÁLLAMI VAGYONHOZ.
Mit nem vagy képes ezen megérteni ?!? Tényleg ilyen bonyolult mondat??

Bergeroth 2011.03.25. 18:56:32

@matyesz007:
Ugyanazt csinálod mint a fidesz. Ha törik, ha szakad, akkor is csak neked lehet igazad. Ha mégsem, akkor kitalálsz 1 mondvacsinált indokot, hogy de, csakazértis. A fidesz tökugyanezt csinálja. Tudom közhely, de ezért tart itt ez az ország.

matyesz007 2011.03.25. 18:58:37

@Bergeroth: te tényleg buta vagy bazmeg. Ok, bizonyítsd be:

-mennyi van ebben az alapban?

-mennyi nyugdíjt kap egy művész?

- a nyugdíj összege függ a befizetett tagsági díj, stb összegétő, vagy mindenki ugyanannyit kap?

Bocs de én ezeket nem tudom, de neked biztos csak egy két billentyűzetleütés és már tisztán is látunk.

aritus 2011.03.25. 19:00:44

@matyesz007: ez is egy bullshit, hogy a művészek többsége állami pénzből él. Ja, egyébként én is abból élek, mert közalkalmazott vagyok, ha fizetsz adót, akkor a te pénzedből is.:))) Ebből a tényből még nem következik, hogy a mindenkori kormány előírhatja nekem, hogy milyen politikai nézetek vallhatok. Vagy ha erre igényt tart, akkor az a kormány egy bolsevik kormány. Ott szokás, hogy a Párt a magánéletet is kontrollálni akarja.

petimegmondja 2011.03.25. 19:01:56

Hogy is fogalmazott Konrád a héten a Burgtheaterben?

"Van idő, amikor intelligensebb emberek vannak kormányon, akik szoktak színházba, operába járni, olvasnak könyveket. Ilyenkor kicsit jobb képzőművésznek, színésznek, zenésznek, írónak lenni.
Azután van, amikor olyan emberek kerülnek hatalomra, akik ezeket a dolgokat nem értik és inkább focit szeretnek nézni. Ekkor kissé megnehezül az alkotó munka, elmaradnak a támogatások... "

"Kádár alatt három kategória volt: támogatott, tűrt, tiltott. Három van Orbán alatt is: támogatott, tűrt, ellehetetlenített."

matyesz007 2011.03.25. 19:02:07

@aritus: azt azért nem szokták szeretni, ha valaki ellenük dolgozik.

matyesz007 2011.03.25. 19:04:26

@aritus: ok, mondjuk a politika hatalmi harc, akkor nyilván a hatalomnak nem fog tetszeni, ha valaki hatalomváltást szeretne, vagy nem? mint az ovi

aritus 2011.03.25. 19:05:58

@matyesz007: De ki dolgozik ellenük? Ez a te paranoid agyszüleményed, hogy a "művészeket" pártok szerint akarod osztályozni. Pontosítok: a te és a kormány paranoid agyszüleménye.

matyesz007 2011.03.25. 19:07:49

@aritus: a művészeti életben a főbb pozíciókban balosok ülnek

aritus 2011.03.25. 19:10:16

@matyesz007: na jó feladom! szar lehet neked ebben a két bites világban élni. Vagy mszp vagy fidesz, anyám ne hagyj el!

matyesz007 2011.03.25. 19:13:38

@aritus: ok, de szerined akkor mennyi ez a vagyon? Erre még senki nem válaszolt. Miért pont a szaros művészek pénze kellene a fidesznek? (nem lehet ez olyan őrült összeg)
Ez a vagyon most végülis pénzben van? Vagy talán értéktelen, műtárgynak hazudott szarokban? Kezelték a vagyont mi? képzelem.
Na, valaki, konkrétumokat! Bár gondolom, azt senki se tud mondani.

Bergeroth 2011.03.25. 19:18:07

@matyesz007:
Nem bizonyítok neked semmit. Kapásból legalább hárman leírták fentebb, hogy mi van. Lapozz vissza, meg fogod találni.
Nem mellékesen neked lettek címezve azok a kommentek, de ez se zavarjon, egy cseppet sem.

Bergeroth 2011.03.25. 19:20:11

@matyesz007:
"értéktelen, műtárgynak hazudott szarokban"

Csak kibújt a szög a zsákból. Így már mindent értek...

matyesz007 2011.03.25. 19:23:08

Az az igazság, hogy elfogult vagyok, mivel sokáig művésznek készültem.

Bergeroth 2011.03.25. 19:23:25

@matyesz007:
"te tényleg buta vagy bazmeg."

Mert más a véleményem mint neked, ugye?
Tipikus állampárti gondolkodás.

salamander 2011.03.25. 19:23:44

Takony_fősámán:
Átutazó:
Devil:
Szibarita:

A személyemre vonatkozó sértésekre most nem reagálnék, inkább azt mondom minősítsen titeket.

Szeretném leszögezni azt is, hogy semmiféle "megnemértett művész" indulat nem vezet.

Azt a szokásos fröcsögést már ismerjük amit a seggdugasz ballib pöcsök óbégatnak ha privilégiumaikat valaki megkérdőjelezi: más területeket idecitálva lásd a Schiffer-Kocsis vitát, vagy a Heller-TGM kontra más vallású filozófusok közti vita.
Ez egy hitvita kétségtelen, de a vége immár azt jelenti hogy Hellerék ne kutassanak Lukácsot, mert enyhén szólva elképesztő, hogy bizonyos hatalmak megkérdőjelezhetetlenek mert azonnal megszűnik a "demokrácia".

Enyhén szólva sem olvastátok el amit írtam, mert a szokásos demokrácia és a művészet szabadságát féltő gondolataitok régről ismert frázisok amit SZDSZ-től megszokott balib siránkozás közepette hallottunk 20 éven át. Ez nem jelentett mást, mit a haverok státuszának védelmét akik értelmiségi irányító pozícióban csücsültek.
Nem alkotás itt lényeg fiúkák, hanem a hatalom vagy a pénzosztó hatalom befolyásolása hogy az a megfelelő irányba ossza a pénzt.
Tudjuk látjuk, hogy a művészet bizony erősen szubjektív műfaj lett, és az alkotói alázat már teljesen kiveszett. Ez az átkozott vita is nem szól másról, mint pozíciók és gazdasági erők harcáról.
Tudjuk hogy a művész ha jól viselkedik gyorsan megfuttatják Európában és olyan curriculumot építenek fel neki, hogy amikor felvezeti egy katalógusban csak ámuldozik a sok idióta. Ezt még - megfelelő ajánlások után - megfejelik egy Kossuth díjjal s kész az egy életre elkötelezett "művész", akitől nem is kell kérni. Magától működik.
Természetesen aki azt gondolja hogy minden szobrászra festőre grafikusra vonatkozik az téved.
Arra szeretettem volna rámutatni, hogy az irányító pozíciókba ilyenek törekszenek vannak, és a MAOE ezen társaság egyik gyűjtőhelye. Másik a Képző- és Iparművészek Szövetsége, de erről nem lehet tárgyilagosan vitát nyitni, mert ami ezeknek az érdekkörét sértheti rögtön vijjogva rettegni, demokráciát félteni és antiszemitázni kezdenek. Pedig egyikről sincs szó, csak pénz - és hatalomféltésről részükről, részünkről néhány kérdésfeltevésről amire illene válaszolni lassan 40 év után.

...

matyesz007 2011.03.25. 19:25:23

@Bergeroth: hagyjállógva, én leírtam a veled ellenkező véleményemet. Mi van fasiszta vagy?

petimegmondja 2011.03.25. 19:27:43

@salamander:

Nemzeti művészet nem létezik. Van népművészet, meg népieskedő giccs.

Az állami mecenatúra még soha sem tudta útját állni a kreativitásnak, legfeljebb az igazán érdekes, meghökkentő, addig még nem látott dolgok megismerése majd megint az underground szcéna kiváltsága lesz.

A kommersz mellett, akkor most jön az állami ízlésterror. A VV és Fásy mellett, majd turul- és keresztiparosok kerülnek előtérbe.

A bugris meg proli karöltve diktálja, hogy mi a művészet és mi nem...

Fenehorizont 667 2011.03.25. 19:33:39

te fasz, ha ez itt magyarországon diktatúra, akkor líbiában mi van? és észak-koreában? hogyan fokozod tovább a jelzőt, hülyegyerek?

matyesz007 2011.03.25. 19:36:10

Egyébként sokkal több remekmű születik elnyomás, prés alatt, úgyhogy nem kell sírni ez nekünk csak jó lehet: több szép festmény, lázadók, új izmusok stb

fidesz = házmesterek pártja 2011.03.25. 19:39:22

@matyesz007: újabb náci... (nem is kell visszaolvasnom, ebből az egy böffentésből is egyértelmű, hogy újabb náci meztelencsigát találtam)

@fenehorizont: ugyanez. Hidd el, ott sem volt sokkal rosszabb a helyzet, mint ami itt most van. Ha a fideszed végig tudja vinni, amit most elkezdett, akkor a demokratikus államként tekintesz majd Észak-Koreára is.

@salamander: fasságokat fröcsögsz vég nélkül... egy darabig olvassa a gyanútlan ember, aztán rájön, hogy milyen sötétség van a koponyádban és már csak legyint.

fidesz = házmesterek pártja 2011.03.25. 19:40:30

@matyesz007: anyád ugye még most is a testét árulja, hogy szarosnak mersz nevezni olyan embereket, akik már letettek valamit az asztalra?

matyesz007 2011.03.25. 19:42:15

@Álamfő álomás következik: az szdsz-esek szoktak nácikat találni.

Bergeroth 2011.03.25. 19:42:28

@matyesz007:
Leírtad, de hogy.
A mocskolódás után ez a követező lépés?
"fasiszta vagy?"
Az ellenségkép kreálása?
Ugye nem kell leírnom, hogy ez melyik fajta mentalitást tükrözi?
Nem akarok én kötekedni veled, de sajnos okot adsz rá. Pedig menne ez értelmesen is, biztos vagyok benne.
Vedd úgy, hogy én vagyok a lelkiismereted. Ha már a tiéd úgyis házon kívül van.

fidesz = házmesterek pártja 2011.03.25. 19:44:18

@matyesz007: majd értesíts, ha kinőtt a sosemvolt gerinced!

matyesz007 2011.03.25. 19:46:18

@Álamfő álomás következik: pár évet lehúztam a képzőn. Pár élmény rögződött a művésztársaktól: mezítláb rohangálás, üvoltés alap, verébboncolás, folyamatos kábítószer és élénkítőszer használat, egymás átbaszása, nőjének megbaszása, kutyaevés, szájbahugyozás stb, stb van pár sztorim.
Persze nem mindenki ilyen, vannak tisztességes, komoly művészek és zsenik is.

matyesz007 2011.03.25. 19:50:38

Ha tudnátok, hogy a pénzetekből miket támogattak és támogattak, hehe

petimegmondja 2011.03.25. 20:15:00

@matyesz007:

Lof@szt! A közelébe sem kerültél kamugép. Egy buta proli vagy, aki elhisz minden mendemondát. Sokadkézből származó sztereotip közhelyeket sorolgatsz. Ne foglalkozz a művészettel és a művészekkel! Nem neked valók. Menjél Fradi-meccsre! Ott se fogsz érteni semmit, de legalább együtt bégethetsz a hasonszőrűekkel...

fidesz = házmesterek pártja 2011.03.25. 20:29:42

@petimegmondja: ezzel a prolizással igazán leállhatnátok... Kibaszottul unom, hogy a "proli" jelzőt sértésként használják egyesek.

salamander 2011.03.25. 20:31:24

@petimegmondja:

Jó legyen ez a te véleményed.

Nos akkor Stróbl Alajos vagy Medgyessy Ferenc netán Ferenczy Béni Ferenczy Károly, Nagy László, Czóbel Béla, Szentiványi Lajos, Iványi Grünwald Béla, Csók István, Koffán Károly Kisfaludy Stróbl Zsigmond, Marton László, Than Mór, Lotz Károly, Székely Bertalan, Melocco Miklós és sorolhatnám a jobbnál jobb művészeket, mint-mind nemzeti alkotó művészek.

Nyilván nem giccsek, és nem népművészek nem kozmopoliták. Műveik a magyar képzőművészet kolorista vagy plasztikai sajátosságainak egyedi megjelenítői. Semmi máshoz nem foghatók. Ugyan ilyen az építészetben Kós Károly, Lechner Ödön, vagy Makovecz Imre, Ybl Miklós.

Ezeknek a művészeknek munkái más népek részéről igazi érdeklődést váltanak ki, sőt el is jönnek megtekinteni.

Kénytelen voltam megcáfolni marhaságaidat, mert látom elkélne ha kicsit felszívnád magad művészettörténetből - ha már élesen beleszólsz egy vitába.

...

trix 2011.03.25. 20:36:02

agyament trolloknak 1.

Az Egyesület elnökségi tagja többek között Feledy Balázs is, aki egyébként a jogelőd Művészeti Alap vezetőségében is benne volt 80-as években. Ő baloldali vagy tán liberális? A Magyar Demokratánál jegyzett seregnyi cikkével?

www.alkotok.hu/hu/kepzomuveszeti-tagozat
artportal.hu/lexikon/muvtorteneszek/feledy_balazs
www.promontortv.hu/archivum/20110128_11
www.google.hu/search?as_q=&as_epq=feledy+bal%C3%A1zs+&as_oq=&as_eq=&hl=hu&biw=1259&bih=823&num=100&lr=&cr=&as_ft=i&as_filetype=&as_qdr=all&as_occt=any&as_dt=i&as_sitesearch=demokrata.hu&as_rights=&safe=images&btnG=Google+keres%C3%A9s

NYJetsTD 2011.03.25. 20:45:40

Most hallom, hogy állítólag a kormány júniusig lefoglalta a Kossuth teret, valami fotó kiállításra. Ezzel gyakorlatilag bármilyen kormányellenes tüntetést kizár a parlament környékéről. Igaz ez? Tudd valaki pontos infót erről?

trix 2011.03.25. 20:56:21

agyament trolloknak 2.

Ha a jogelőd Művészeti Alaphoz kötelezően beléptetett diplomás "hivatalos" művészek pl. a Képcsarnok Vállalat valamelyik galériájában árulták pl. a tájképeiket, kisplasztikáikat, soksorosított grafikáikat, iparművészeti tárgyaikat, s azokat az emberek megvették kvázi "szobadísznek", és ezek vételárából az állam mint "műkereskedő" pl. jutalékot vont le, az mennyiben számít az "államból élésnek", pláne a rendszer kiszolgálásának?

salamander 2011.03.25. 21:12:55

@trix:

Látszik nem sok tapasztalatod van magyar értelmiségi lét érdekességeiről... Feledy Balázs ír a Demokratába? Mit akarsz ezzel a nagy találmánnyal állítani?
Talán majd legközelebb bemutatod a csövön a lukat.

1. Senki nem állította hogy a MAOE vagy más hasonló művészeti szervezetben nincs nemzeti érzelmű tag. Sőt sokan vannak. De nem jutnak érdemben szóhoz tehát a művészeti és közállapotokra tekintve az a valóság amit leírtam. Erre nem magyarázat, hogy kikeresel nagy nehezen egy pasast az elnökségből és lám-lám a demokratába is ír, hát akkor minden rendben van?

2. Kevered a szezont a fazonnal! A Művészeti Alap akkor tehetett ilyesmit, amikor másnak seggtörlőre sem futotta. Sokan ma is azokból a hollandiai és Osztrák kapcsolatokból élnek amit akkor összekukáztak az állam engedelmével. Igen ez akkor privilégium volt, mert a művészek egymást zsűrizték, és nagyon nehéz volt közéjük bejutni. Nagyon komoly maffia épült rá a rendszerre. Az ezt irányítók irányítanak ma is.
Akkor sokan nagyon jól éltek az akkori átlaghoz képest, mert az állam szemet hunyt a dolog felett mert néha megdézsmálta a valuta tartalékait a Képcsarnoknak. Viszont ez az állam jóvoltából tehette, mert akkor nem lehetett vállalkozni üzletelni magánvagyona az embereknek a rajtuk lévő ruhán kívül esetleg az volt amit megettek.
Szóval ők már akkor az államból éltek amikor te meg sem születtél, s ez azóta sem változott semmit.

salamander 2011.03.25. 21:24:25

@Álamfő álomás következik:

Igazából meglep, hogy egy ilyen humiliores azt írja - már egyáltalán az hogy ír... - olvasgat.
Te nem gyanútlan vagy hanem ostoba.

salamander 2011.03.25. 21:42:54

@petimegmondja:

Hogy is fogalmazott Konrád a héten a Burgtheaterben?

"Van idő, amikor intelligensebb emberek vannak kormányon, akik szoktak színházba, operába járni, olvasnak könyveket. Ilyenkor kicsit jobb képzőművésznek, színésznek, zenésznek, írónak lenni.
Azután van, amikor olyan emberek kerülnek hatalomra, akik ezeket a dolgokat nem értik és inkább focit szeretnek nézni. Ekkor kissé megnehezül az alkotó munka, elmaradnak a támogatások... "

Igen Gyuri bácsi ismét fejbe baszarintotta saját tettestársait. (Látszik hogy lassan a nemzet pojácájához György Faludyhoz lesz hasonlatos).

Pontos a szöveg, azzal a kis szösszenettel, hogy - szokásához vagy rejtőzködő életformájához híven nem említi meg, hogy "Ilyenkor kicsit jobb liberális képzőművésznek, liberális színésznek, liberális zenésznek, liberális írónak lenni."

Azt ugye nyíltan ők sem merik állítani, hogy a nemzeti oldalon lévő kiválóságok ne volnának okosak, felkészültek esetleg olvasottak, csak finoman azt meri pofázni, hogy "a focit szeretik..." hát így működik a kozmopolita intercionista felsőbbrendűség, és jön a segítség az elnyomott, cenzúrázott, tönkretett picsogó liberális szarháziaknak mindjárt.

Kétségtelen Gyurcsány Ferenc, Szekeres Imre, Kuncze Gábor Lamperth Mónika vagy Medgyessy Péter csodálatos intelligencia volt, olvasott elme, sőt egyenesen zseni, csak kis híján beledöglöttünk zsenialitásukba. De ők nem szóltak bele a kultúra színvilágába, sőt egyenesen zavaros szivárványt akartak és kaptak. (Ki is lopták a szemét az országnak).

Na ennyit a Konrád-féle okosságról.

...

trix 2011.03.25. 21:53:05

Te valami abortált művészféle vagy? Még "kismesterré" sem sikerült válnod? Részvétem...

fidesz = házmesterek pártja 2011.03.25. 22:04:40

@salamander: jól van, ugass csak nyugodtan... :D
(mondjuk egy meztelencsigától ez is szép teljesítmény)
Ebben csak az a szomorú, hogy a kormányon lévő csürhe tagjainak sincs több esze, mint neked.

fidesz = házmesterek pártja 2011.03.25. 22:05:15

@trix: gondolom, kirúgták mert sokat narkózott.

petimegmondja 2011.03.25. 23:05:54

@salamander:

A klasszicizmus, a szecesszió, a kubizmus, az impresszionizmus biztos magyar "nemzeti", "népies" irányvonalak...

Még, hogy nem kozmopoliták! Az általad felsoroltak többsége külföldön (főleg Párizsban) tanult és ilyen csúnya nyugati, "kozmopolita", akkoriban felforgatónak, megbotránkoztatónak és sok hozzád hasonló által "szemétnek" tartott hatásokra alapozva alakította ki a saját stílusát.

Kicsi szívem, felszívhatod magad az altestemen és nem művészettörténetből... Buta vagy te ahhoz, hogy lekezelő legyél!

Ami a Konrád-idézetre adott reakciódat illeti, nos igen, egy plurális kormányzat alatt valóban jobb liberális-, fasiszta-, kommunista-, anarchista-, konzervatív- és bármilyen más politikai beállítottságú művésznek lenni.

Valóban, azt nem állította, hogy a "nemzeti" (mi van? csak a népies, keresztény, konzervatív a "nemzeti"??? mióta? ki a f@sz adott nektek felhatalmazást arra, hogy kisajátítsátok a nemzet halmazt???) szóval, nem állította, hogy a "nemzeti" oldalon ne lennének kiválóságok, csak éppen ők nincsenek kormányon!
Kormányon jelenleg focibuzi bugrisok vannak, akik a kultúráról annyit tudnak, hogy ha dönteni kell, akkor ki kell kérni az ilyen öreg exkomcsi kollaboránsok véleményét, mint a Makovecz, meg az ilyen DM majmoló, pempős nyálszart játszó pozőrökét, mint ez a Kovács Ákos. Még jó, hogy a szétvert fejű agyhalott Kokó véleményét nem kérik ki a kulturális mecenatúra kérdéskörében...

arkanum 2011.03.25. 23:29:53

@salamander:

az előbb elsősorban neked szólt, hogy nézz már utána annak, amit beszélsz/írsz. Nemcsak a művészettörténeti ismereteid hiányosak és zavarosak. petimegmondja reagálásban olvasható tények a kül. stílusokról igazak.
A MAOE, teteszik nem teszik, a legkevésbé sem a liberálisok gyűjtőhelye. Ez kinek jó, kinek rossz hír. A Képző- és Iparművészek Szövetségének szidása antiszemitizmus lenne, a hét vicce. Az elnöke a Simonffy Márta 6. kerületi Fideszes alpolgármester.
A jóval korábbi kommentedben a MKE okatási témáinak szidása közben a Sturcz János nevét említetted mint a kozmopolita művészet képveselője. A János nyíltan vállalja az abszolút jobbosságát, sőt ha az írásait olvasnád ez abból is kiderülne. Ezen az állításodon röhögtünk ma a műcsarnoki megnyitón, mivel többen is olvastuk a kommenteket. Amúgy függetlenül a politikai állásfoglalásától kifejezetten jó szakember.
A vélemények, ízlések lehetnek különbözők, de valami minimális ténybeli ismeretanyag azért nem ártana a fröcsögéshez. Lehetutálnod a liberálisokat, de ahhoz legelább tudni kéne, hogy egyáltalán ki az, s ugyan egy-egy művészeti szervezet általában nem azonosítható egyetlen pártrokonszenvvel, de néha igen. megsúgom, akiket leliberálisoztál azok a legkevésbé sem azok. Ideje volna minimális szinten tájékozódni.
Amúgy ezek a szervezetek nem politikai alapon kerülnek konfliktusba egymással, inkább a korszerűségük, illetve annak hiánya okán. Függetlenül, hogy általában mit gondolok a MAOE-ról, melynek csak tavaly óta nem fizetek tagdíjat - a kor meghatározó művészei például nem tagjai - , a pénzük elvétele abszolút jogsértő (akárcsak a magánnyugdíj-pénztáraké, legközelebb a személyes bankszámláink lesznek enstaindolva, sajnos-szerencsére, tőlem nem sokat tudnak lopni.

boribori 2011.03.25. 23:34:32

A MAOE biztosan átalakításra szorul - de nem így és főleg nem pártpolitikai huszárvágásokkal. A művészek közös vagyonát, beleértve a nyugdíjakat és az épületeket nem kegyességből kapták, hanem részint befiezették maguknak, részint a művészeti intézményrendszerhez tartoznak - amit most megszüntetnek, ha jól értem. A magyar művészeti élet keserves állapotban van, ezen most még rontani fog ez a brutális intézkedés.
Pénzkérdés volna? Erre álljon itt egy régi történet:
Churchillnek azt javasolták, amikor Anglia nagyon rossz állapoban volt a háború alatt, hogy az oktatástól és a kultúrától vonjon meg minden támogatást, mert kell a pénz a háborúra. Azt válaszolta: de akkor miért harcoljunk?
Esetleg az alkotói szabadságot akarják kiszekírozni és helyette a jól ellenőrizhető, felülről diktált direktívákat bevezetni? Na, lesz is sok szép élményben részünk!
Javaslom a művészeti oktatás teljes ellenőrzés alá vonását is, az óvodai rajzolásig bezárólag. Nehogy má' csak úgy alkosson valamit! Szépen, reggel héttől délután négyig, de előtte nézzen körül, mi illik és mi nem. Művészmenza - kedden bableves, szerdán krumplistészta, akinek nem tetszik, éhen marad.
Aztán a világ, ha kíváncsi ránk, megnézi a kormányülést, mert képet, regényt, zeneművet nem fogunk tudni mutatni sem nekik, sem magunknak. Éljen a szabadidős művészet! Éljen a délutáni foglalkoztató!
És még valami: kíváncsi vagyok, mi jön soron: mikor határozza meg a politika pl a molekuláris biológiai kutatások intézményi struktúráját.

boribori 2011.03.25. 23:49:16

@matyesz007: művészeti rendszerváltás - ez szép. Az "állami pénzből élő művészek" meg lesznek váltva vagy meg lesznek rendszerezve? Egek, belegondoltál abba, mivel értesz Te egyet? Ennyi rossz indulattal nem lehet semmihez hozzászólni, hozzákezdeni. ÉN vagyok az Út, az Igazság... ne játsszunk Istent. Ha javítani akarsz, ennél több alázat, értelem és nyitottság kéne.

boribori 2011.03.26. 00:12:57

@salamander: az jó, hogy itt kibeszéled magad - ennyi sötét démonnal a lelkedben és ennyi ostobasággal a fejedben ne menj lefeküdni - a sötét szoba rosszat tehet amúgy is zaklatott kedélyednek.

matyesz007 2011.03.26. 03:47:38

@boribori: most megnyomtad a gombot te is amire a posztoló felkért: szidjuk a fideszt mert két sör között egy félidőben ellopja a művésztársadalom nyugdíjacskáját, amit évek hosszú sora alatt verejtékes munkával kuporgattak.
Én nem mondtam, hogy ezzel egyetértek, persze aztán belehergeltem magam, lehet, hogy írtam hülyeségeket is. Én a számomra legvalószínűbb variációt írtam le, mivel nekem nem elegendő magyarázat, hogy épp rájöttek, hogy ezt a pénzt elvehetik. Mi értelme lenne a művésztársadalmat magukra haragítani.
Azért kéne, hogy valaki bennfentes is írjon kommentet, mert most a gombnyomogatókon kívül, csak fossuk a szót ide.
Igaz amit Salamander írt: a MKE-n nincs 20 sz.-i magyar művészettörténeti oktatás. Csak a nemzetközi művészettörténetről van szó (kivéve magyarország). Gyengébbek kedvéért: SE JOBBOS SE BALOS MAGYAR MŰVÉSZEKRŐL nem tanítanak.
Gondolj bele: római iskola, gödöllői művésztelep, nyolcak, alföldi iskola, hódmezővásárhelyi iskola, európai iskola, iparterv csoport, szentendreiek és még sokan. Ezekről a fiatalok nem is hallanak úgy hoznak létre műveket. Nem találkoztam olyan fiatal művészről, aki hallott volna Román Györgyről vagy Balázs Jánosról.Szerencse, hogy a műgyűjtéssel, kapcsolatba kerültem, egyébként én se hallottam volna soha.

matyesz007 2011.03.26. 04:08:57

jah például nagybánya. Végülis ott se festettek, csak egy-két emberke, nem?

salamander 2011.03.26. 07:34:58

@boribori:

Bezzeg Látom te is ki tudod valahol elégíteni ha már otthon nem megy.
A sötétségről beszélhetünk de az nem szobában van. Miért nem teszed fel magadnak a kérdést, milyen művek születtek az elmúlt 20 évben Magyarországon... Csupa csoda.

salamander 2011.03.26. 07:51:07

@arkanum:

Na látod János nyíltan vállalja jobbosságát... ÉS? kemény szart tanít a képzőn, sok vitám volt vele, de attól hogy valaki jobbosnak mondja magát még nem biztos, hogy az építő jellegű művészettörténetet oktató tanárok közé sorolható

Nem jobbos vagy a balos felfogást hiányolja senki a művészettörténet oktatásból!!

A kozmopolita liberális alatt - hogy tisztázzuk - azt a "művészetnek nevezett" borzalmat értem, ami többek közt az Egyesült Államokból ömlik minden szinten ránk, mint képzőművészet.

Értelmetlen olyasmibe részt venned, vitáznod amihez nem értesz. Ha képzős voltál akkor érted amit írtam, ha nem akkor meg szédelegjél tovább: nem tudok segíteni rajtad.

..

petimegmondja 2011.03.26. 07:54:53

@matyesz007:

Szerintem, a XIX-XX. sz-i magyar művészet olyan szinten dokumentálva van, hogy ha kinyitom a csapot, abból is az folyik.
A középiskolákban is jórészt ez teszi ki a tananyagot.
Később, ha valaki végigturnézza az alkotóházakat, megint csak mélymerülést végezhet a kortárs magyar irányzatok és technikák között.
A nemzetközi kitekintés, ami régen mindenkinek megvolt többéves párizsi, berlini, stb. tartózkodással és tanulással, ma már messze nem olyan könnyen hozzáférhető, mint 70-80 évvel ezelőtt. Akkoriban annyiért bérelhettél lakást ott is, mint Pesten. Ha arra volt pénzed, hogy itthon megélj, akkor ott is meg tudtál élni. Ma, akárhova készülsz, mindenhol sokkal drágább az élet, mint itthon.
Nem mindenki engedheti meg magának.
Talán ezért van az, hogy a felsőoktatásban a nemzetközi trendekre koncentrálnak.
Az is lehet, hogy a nemzetközi sztenderdek felé akarnak tendálni.

Mindezek alapján, szerintem, akit érdekel annak van módja rátalálni a magyar elődökre.

BTW, én még igazán kreatív művészt még nem hallottam arról beszélni, hogy bármely főiskola meghatározó lett volna a művészi kiteljesülésében... Szidni annál többet...

salamander 2011.03.26. 08:01:32

@boribori:

Na miért kell átalakítani a MAOE-t mert Te azt mondod???
És ha át kell alakítani azt hogyan?
Úgy, hogy azok akik megszereztek minden lehetőséget 20 év alatt is most még több lehetőséghez jussanak csak az urambátyám rendszer??

NEM! az lenne a legjobb, ha megszüntetnék a fenébe (a szövetséggel együtt), és egy tisztességes képzőművészeti érdekképviselet jönne létre, amely mindenkit kielégítő módon tájékoztat a lehetőségekről és átlátható módon gazdálkodik, továbbá a pályázatokat is mindenki számára megküldenék. Az azzal kapcsolatos döntések nyilvánosak lennének és azoknak indoklása is elérhető lenne mindenki számára.

..

salamander 2011.03.26. 08:05:04

@Álamfő álomás következik:

Na figyelj drogoska! Hogy kinek van esze, azt láthatóan nem Te fogod eldönteni, hiszen jól láthatóan neked abból igen kevéske jutott.

Van még 10 éved, és ha leérettségiztél akkor esetleg visszatérhetünk a dologra.

...

petimegmondja 2011.03.26. 08:16:37

@salamander:

Az Egyesült Államokból? Valamivel feljebb kortárs magyar papírplasztikákat neveztél "szarnak" és egy osztrák akcionista performance-t "undorító szarságnak".

Mindez csak azért furcsa, mert a 20. sz-i impresszionista, sőt kubista magyar művészeket meg isteníted.

Lehet, hogy csak idő kellene, hogy megemészd a kortárs dolgokat?

Mégis, ha te oszthatnád a pénzt, mi lenne a szempont? Hogy neked tetszik-e?
Fel kellene fogni, hogy a művészet, a kreativitás nem a fogyasztói igények kielégítéséről szól, hanem az önkifejezésről.
Az esztétika az iparosok világa...

salamander 2011.03.26. 08:16:47

@petimegmondja:

Kicsi szíved az szerintem más lehet, mert azt kötve hiszem, hogy egy ronda 102 kilós bácsi lenne a Te szívecskéd :D hehe.
(Bár művészek között soha sem lehet tudni.)

Más:

Neked is szövegértési nehézségeid vannak.
Attól, hogy az általam - szándékosan más és más korokból - említett művészek külföldön tanultak, még nem azt jelenti, hogy a magyar gyökereiket felrúgva kozmopolita műveket alkottak volna. Ők ízig vérig a nemzeti művészet vonalába sorolhatók.

Nem azért mert a mellüket azzal döngették volna, hogy ők jobbosok, mint Sturcz Jani!

..

petimegmondja 2011.03.26. 08:27:25

@salamander:

Pontosan miben is különbözne a mai helyzettől, ha komcsi módra felülről elveszik az éppen rossz oldalra helyezkedőktől és átadják a jelenlegi kormány kegyeltjeinek?

Hány évig akarsz még ebben a parlamenti ciklusokhoz igazodó váltógazdaságban élni???

salamander 2011.03.26. 08:38:13

@petimegmondja:

Igen, ezeket neveztem undorító szarságnak.

Hogy a művészet miről szóljon ma, azt hál'Istennek nem Te mondod meg.
Szeretnélek tájékoztatni, hogy művészet célja az individuum önkifejezése netán önkielégítése egy zsákutca. Persze mindenhol ezt ugatják, valósítsd meg Önmagad, mert csak Te létezel és semmi más.

Erről szól a fogyasztói társadalom!

Nos erről írok folyamatosan, és én ezt is tanítom hogy ennek a buta egyszerű logikának egyszer és mindenkorra vége!

Ez a jog területére átruccanva a ius publicum és a ius privatum ősrégi ellentmondásait vonja elénk.

A művész mindaddig felesleges dolgokat készít, mígnem eljut arra a magasabb rendű gondolatra, hogy nem magárt él és magának alkot, hanem másnak netán egy közösség javára.

Itt jön be az a gondolat amit végig vezettem ezen blog kommentálása kapcsán, hogy a közösség java, a magyar nemzetközösség, amely ha úgy tetszik államközösség.

A közösség pedig nyelvi- és kulturális és politikai közösség.

Azt nem kommentálom, hogy az esztétika az iparosok világa. Ennél méretesebb ökörséget már régen hallottam. Esetleg nézz utána mit jelent pontosan az esztétika.

Gratulálok Te kis "fogyasztói kultúra imádó".

..

petimegmondja 2011.03.26. 08:42:49

@salamander:

Ez baromság. Így tömören.

Egy művészre a környezete és a megélt élményei van hatással.
Akkor, abban a környezetben, abban a közegben azt a hatást váltotta ki, amibe te "nemzeti" jelleget magyarázol bele.

Ma totálisan más hatások érik az alkotókat, így a végeredmény is teljesen más.

Hogy attól valami jobb lenne, mert anakronisztikus hatásokra akar apellálni? Igény persze van rá, de ezért csak ezt kellene dotálni? Megint a hatalom akarja DIKTÁLNI az ízlést? Azt hittem ezen már túl vagyunk...

petimegmondja 2011.03.26. 08:57:11

@salamander:

Hát öregem, neked igen komoly fogalomzavaraid vannak...

Hogyan lehet valami "fogyasztói", ami nem a fogyasztóknak készül?

Mitől lesz egy művészi alkotás "nem felesleges"? Attól, hogy van rá FOGYASZTÓI igény? És ezt még tanítod is? Medveanyám!

Az "iparos" az a "művész", aki igényt elégít ki. Mindegy honnét jön a pénz, ha elvárás is van mellette, akkor az iparossá degradálja a művészt, mert pont a lényeg, a művészi szabadság, az öncélú kreativitás vész el.

Az ilyen iparos álművészekből persze tizenkettő egy tucat. Akiket ma jegyez a történelem, mind maguknak alkottak. Jó esetben találtak maguknak egy mecénást, akinek bejött amit csináltak.

salamander 2011.03.26. 09:11:43

@petimegmondja:

Na figyelj!

Röviden összefoglalom:
1. részemről nem írtam soha bal vagy jobboldalról.

2. A nemzeti és a kozmopolita ha úgy tetszik internacionalista a két eltérő kategória, de ezek nem a mai parlamentben szokásos felosztások! (ezért furcsa számomra hogy - nyilván államtudományból kicsit alul képzett kollégák - azt óbégatják, hogy a Fideszben is vannak kozmopoliták... Soha nem mondtam hogy ez ne lehetne igaz, SŐT!)

Nos ebből kiindulva a jogalkotási törésvonal sem jobb és baloldali között zajlik, hiszen ezek terminus technikusok értelmezhetetlenek ezek fikciók. Az általad képviselt szint miatt egyszerűsíti le a média ezt, hiszen nincs jobb vagy baloldali művészet sem, ahogy nincs bal vagy jobb oldali orvostudomány sőt bármennyire furcsa Jog- és Államtudomány sem!

A jobboldal-baloldal fogalmi ellentétpár a XVIII. századi francia parlamenti ülésrendből ered: jobboldalon foglaltak helyet a hagyományos rend, a királyság képviselői, vagyis az első és a második rend - papság, nemesség – többsége, míg baloldalon a forradalom hívei, a polgárság, vagyis a harmadik rend illetve a nemesség és papság kisebbik része ült.

...

TGabi 2011.03.26. 09:26:51

@naijtitu:

Kovács Ákost ne hozzuk már fel példának! Ő az a tipikus állami zenész, aki annyira beleillik a kormány szellemiségébe, hogy tolják előre, ha kell, ha nem.(Ő maga is minden adandó alkalommal kifejezi a lojalitását feléjük.)

Egyébként én nem csodálkozom-a kormány utál mindenkit, akinek két árnyalattal több esze van, mint Kiszel Tünde és átlátja, hogy mennyire nem lehet velük megetetni bizonyos dolgokat.

salamander 2011.03.26. 09:28:20

@petimegmondja:

Senki nem az ízlést diktálja! Ez megint a szokásos liberális mantra.

Abból indok ki, hogy ha van egy közösség annak első és legfontosabb immunrendszere kultúrája.

Ezt nevezem nemzetközösségnek, amely lehet eltérő felfogású polgárok közössége, ám alapjaiban nem lehet internacionalista, mert az a nemzet határain kívül eső rendszerben gondolkodik és ez óhatatlanul az adott közösség felbomlásához vezet! Ez a Marxista-Leninista ideológia egyik legkomolyabb veszedelme. Ennek az ideológiának uralma alatt lehet a legjobban hadsereg nélkül gyarmatosítani.

..

salamander 2011.03.26. 10:01:04

@petimegmondja:

Figyelj Peti! Nekem te nem mond meg.

Nem nekem vannak fogalomzavaraid, hanem Neked, hiszen Téged is egy liberális tanfolyamra fújhatott be a szél.

Össze-vissza hordasz itt hetet havat.-

A művész ma - mint minden más szabadfoglalkozású polgár azt tesz amit akar.
Nagyjából senkit nem érdekel.

A dolog ott válik érdekessé amikor az állam ex offcio belép, hogy szegény művész nehogy éhen haljon és segít neki.

Ez a modern társadalmi berendezkedés és szociálpolitika része.

Az hogy az állam milyen szempontok szerint szolgáltasson főként ha az nem transzfer, hanem valamilyen kulturális támogatás, már teljesen más kérdés. A művészeket ugyanis ma úgy lehet jellemezni, hogy vannak a pályaelhagyók és vannak az állami csöcs szívogatói.

Nos erre mondom én, hogy a nemzeti kultúra pontos és konkrét kontúrja mentén osszon az Állam bármiféle közpénzt. Ne hallgasson a liberális intercionista szirénhangokra.

Művészi szabadságról ugatsz, de ez nem értelmezhető csak bizonyos kontextusba helyezve. (Ami neked szabadság, az nekem a legnagyobb autokrácia.)

(Hiszen milyen szabadság az amiben pl.: Körösényi Tamás "alkotott"? Az német és osztrák liberálisok által pénzelt globalista kultúra szabadsága ami ma is arat és amely pl.: Konrád Györgyöt, Heller Ágnest és a többieket felmagasztalja. Ezek sokunknak nem értékek Csak egy nagy rakás szar.)
Neked meg blaszfémia. Na ennyit a művészi szabadságról ami mindig valamilyen pénzről szól -, már ha tudatos valaki tudja, ha nem, akkor csak várja az uborkát - mint egy prosti -, hátha felfedezik.

A nemzeti oldal nagy bűne az, hogy nem szervezi magát és nem ad alternatívát a liberális kozmopolita szar mellé.

..

boribori 2011.03.26. 14:28:51

@matyesz007: van gond bőven, lenne mit javítani. A változtatást viszont nem így, és főként nem fölüről, nem olyan "forradalmi" hevülettel kellene véghezvinni, ahogy ez most történik. A művésztársadalom érzékeny, talán kívülről nézve kissé nehéz és nehézkes emberekből áll - de a fejük fölött nem lehet sem nekik jót tenni, sem pedig a magyar művészeti élet intézményeit méltóvá tenni azokhoz az alkotásokhoz és alkotókhoz, akik ebben a hazában világszínvonalat hoznak létre. Kérlek, ne nevess a "kuporgatott nyugdíjacskákon" - az a kis pénz igenis sokat számít, ebből élnek ugyanis sokan, nagyon sokan. Nem játék ez. A balos/jobbos megkülönböztetésnek pedig értelme nincs akkor, ha valami jót szeretnénk, ez csak konfliktusokat gerjeszt. Elég öreg vagyok már ahhoz, hogy ne a címkéket nézzem, hanem a tényeket és ilyenféle népboldogító vihart láttam már. Kérlek, húzd ki a fejed a lyukból és hasznád azt a tudást, amit a műgyűjtés kapcsán megszerezhettél. Normális ember nem szurkol a magyar kormány ellen, mint ahogy én sem, sőt elvárom, a tisztességes kormányzati intézkedéseket. Ezek nem ilyenek.

salamander 2011.03.26. 15:05:29

@boribori:

Végre egy normális hozzászólás, egyetértek!
Szobrászként és jogászként egyaránt.

tttthhh (törölt) 2011.03.26. 16:18:37

@matyesz007:
és
salamander:

nem tudom, mikor jártatok a képzőre, én most, ezért tájékoztatnálak titeket, azért, hogy tovább ne terjesssztek a hülyeséget, ugyanis _van 20. századi művészettörténet oktatás_. Nem a művtöri tantárgyon belül, hanem _önálló tantárgy keretében_.

cattus1 2011.03.26. 18:49:28

@Bergeroth: Akinek esze volt, már megtette. Lázárnak is Svájcban van bankszámlája, vajon kiben nem bízik, a magyar bankokban vagy a kormányában?!

matyesz007 2011.03.27. 19:48:03

@salamander: az interneten megtekinthetőek valahol a művei az úrnak?

matyesz007 2011.03.27. 19:51:56

@molinarin: tényleg? 20 sz.-i magyar? Ki tanítja?

Több, mint tíz évig nem volt, ahogy én tudom.

Gulogulo 2011.03.28. 08:20:06

@minőségi_troll: Munka munka?! És? Mekkora munkanélküliség lenne, ha ezek mind igazi termelő munkát akarnának végezni?

pandaagi 2011.03.29. 14:56:40

@matyesz007: Te melyik sztoriban voltál résztvevő? ( gondolom, az a bajod, hogy nem volt elég tehetséged/kitartásod :D )

ervo7 2011.04.01. 21:19:27

Szomorú ez az egész...függetlenül,hogy elvileg művész vagyok egyszer sem szóltam bele más munkájába, egészen addig nem érezhetjük át azt a munkát, amit más jól vagy rosszul végez, amíg ki nem próbáljuk azt...a művészet egy olyan alkatrész, amit lehet,hogy sokan nem vesznek észre, vagy nem értékelik, de mégis valakinek vagy valaminek a működéséhez fontos...azt vallom,hogy a szabadság egyedülléttel jár, és rengeteg áldozattal, aki ezt felvállalja, annak nem kell félnie hogy elveszik a pénzét, mert nincsen és ha van, előbb fordítja arra, hogy új munkát készítsen mintsem, hogy dőzsöljön. Rengetegen megalkudnak a biztonság érdekében és nincs ebben sem kivetni való ugyanúgy teszi mindenki azt,amit célul tűzött ki...aki meg a saját igazáért harcol, annak sok sikert, de ne tapossuk el azokat, akik az általunk támogatott gépezetben nem látszódnak, és csak mendemondák alapján kiiktatjuk a rendszerből, azzal indokolva, hogy ettől csak könnyebbek leszünk...sajnálatos lenne,az a baleset, ha valamelyik művészet tagadó szülőnek éppen rajzolni vágyó gyereke születne...mit tesz akkor? eldobja az összes rajzát, amit neki szánt ajándékba, mondván,hogy ez csak egy darab papír?! minden tudomány ág megosztott. versenyezhet mindenki, hogy kiébe talál hibát...olyan ez az egész, mintha a takarítónőket küldenénk el,mivel mindenki ki tud magának takarítani, közben egy munkahelyen nincs olyan, aki a más hugyát szó nélkül letörölné az ülőkéről...
csak hagyjanak minket békén, ezt kérjük, aki a művészek közül lázadni akar és politizálni, az tegye meg és ne panaszkodjon,ha nem sikerül, de a szabadságért való küzdelem nem egyezik meg a szabadsággal, és sokan be fogják látni,hogy sokszor az lassítja a folyamatok lefolyását, hogy lázadunk ellene...inkább éhen halok,ha nincs a munkámra szükség, de munkámba vetett hitemet nem változtathatják meg, ha azt mondják, ma nem ehetek...mindenkinek jó munkát, és tényleg büszke vagyok a nálamnál értékesebb emberekre, nekik ajánlanám Platón:Szokratész védőbeszédét olvasásra és köszönöm a művészek nevében is az értékelhető véleményeket...

Senkifia 2011.04.13. 09:31:18

@Takony_fősámán: de álmodtam...pont mint azt,hogy bezárták,és eladták a Balettintézetet,hotelnek,vagy minek,és ott áll évek óta felállványozva,lassan szétrohad...(ja ezt nem gyurcsányék...ez igaz). meg ahogy azt is álmodtam,hogy "életveszélyes állapot"-ra hivatkozva bezárták az Erkel színházat,kipakoltak belőle mindent,át az Operaházba,senki nem figyelt rá,így a vízvezetékek szétfagytak télen,és lerohadt az egész belül. Mikor a szakszervezeti főbizalmit kérdezték az Operaház dolgozói:mi lesz az Erkellel? az volt a válasz:Mindenről lehet beszélni a minisztériumban,hillerpityuval is,udvariasan meghallgatják,mosolyognak is... De ha kiejted a szádon az "Erkel színház" szókombinációt, elfogy a levegő a teremben,és a hang nem megy el a szádtól a másik füléig...Aztán,csodával határos módon,ahogy hunvaldot lecsukták a rakás ingatlanpanamája miatt,hirtelen nem akarta senki eladni az Erkel színházat, elmúlt az Erkelből az életveszély, visszaköltözött a műszak, valami 1-2 milliós összegből felújították a zsinórpadlást, előbb vasfüggöny mögött(csak színpadon, lezárt nézőtérrel)folytak próbák, majd egyszer csak felment a vasfüggöny,és érdekes módon már a nézőtér sem volt életveszélyes,ott ültek a rendezők.segédrendezők néha. Most meg az a hír járja, hogy újra megnyílik az Erkel...
Hát igen,ezeket is mind álmodtam. qrvahosszú,és nagyon rém álom volt,öcsém.
süti beállítások módosítása