A nap izéje

‎"A titán forradalmi út nem habos kakaós uzsonnázással tarkított sétakocsikázás! Hanem egy diadalmasan száguldó gyorsvonat, ahol a mozdony acélos dübörgése elnyomja esendő gyomrunk korgását!"

Utolsó kommentek

"nézd legott Komédiának, s múlattatni fog. "

2011.02.16. 13:18 Harpi

Most törlik fel Magyarországgal a padlót...

Címkék: eu orbán viktor médiatörvény

Megállapodott Magyarország és az Európai Bizottság a magyar médiatörvény módosításában – jelentette be szerdán Brüsszelben Jonathan Todd, a médiaügyekben eljáró Neelie Kroes EU-biztos szóvivője. Mint közölte, a magyar kormányzat az uniós végrehajtó testület által felvetett mind a négy kérdésben Brüsszel számára megfelelő módon fogja megváltoztatni a törvényt – Todd tudomása szerint két héten belül. (Index.hu)

Talán nem felesleges emlékeztetnünk a Kedves Vezetőt két nappal ezelőtti szavaira:

"A médiatörvény ürügyén támadást indítottak Magyarország ellen. A támadást visszavertük. A támadók érveit nevetségessé tettük. Velünk nem fogják feltörölni a padlót, mint ügyefogyott és szerencsétlen elődeinkkel tették. Brüsszel nem Moszkva. Magyarország nem fogad el utasításokat az EU központjától." (Orbán Viktor)

Az Európai Unió a magyar kormány demokrácia ellen intézett támadásait visszaverte, érveit nevetségessé tette. Most éppen Magyarországgal törlik fel a padlót...

287 komment · 4 trackback

A bejegyzés trackback címe:

https://napizeje.blog.hu/api/trackback/id/tr912665258

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Akár 2011.02.17. 09:53:22

Amikor a bloggert maga alá temeti a saját kritikáinak a kritikus tömege, akkor érdemes fogni egy bozótvágó kést és rést vágni a pesszimizmus falán. Az utóbbi kilenc hónapban kevés kivételtől eltekintve úgy éreztem, hogy a regnáló kormányunk szint...

Trackback: Szemrebbenés nélkül... 2011.02.17. 08:23:46

"A médiatörvény ürügyén támadást indítottak Magyarország ellen. A támadást visszavertük. A támadók érveit nevetségessé tettük. Velünk nem fogják feltörölni a padlót, mint ügyefogyott és szerencsétlen elődeinkkel tették. Brüsszel nem Moszkva. ...

Trackback: Ilyen amikor Orbán a gazdaságról beszél? 2011.02.16. 23:36:03

Itt az idő, mondtam magamban, amikor Lázár azt ígérte, hogy Orbán a mai évadnyitó beszédében végre a gazdasági tervekről fog beszélni, ha már az országértékelőn ez nem igazán sikerült..Ehhez képest gyakorlatilag semmi szólt az új tervekről. Nézzük meg,...

Trackback: Végleges: így módosítják a médiatörvényt 2011.02.16. 16:54:01

Megállapodott Magyarország és az Európai Bizottság a törvény módosításában - jelentette be Neelie Kroes EU-biztos szóvivője. A kormány a kiegyensúlyozottság, a külföldi tartalmak bírságolása, a regisztrációs kötelezettség és a sértő tartalmak tekintetében…

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Trompf · http://trompf.blog.hu 2011.02.16. 15:13:00

Azért én megnézném a helyedben azt a négy pontot, mielött ilyet írok.

Csakmert egyiknek sincs semmi köze se ahoz, amit a tüntetők a Kossuth téren követeltek.

Diktatúra Pécsett, új céget foglalt el a Fidesz! 2011.02.16. 16:28:21

Volt egy érdekes eleme ennek az Orbán mesebeszédnek, szolid Őszöd-fílinggel, olyan ki nem mondott, de a sorok közt csendesen bár, de azért tisztán hallható-olvasható "elkúrtuk" üzenettel, mégpedig a személyi jövedelemadó változása kapcsán. Mert ugye ha mindenki jobban járt - hányszor, de hányszor hallottuk ezt az unalomig mantrázni a Nagy Anna-Szijj ártó Péter kettőstől -, akkor most mi a csudának kell "a helyzetet pontosan felmérő akciócsoportokat" felállítani annak kiderítésére, hogy vajon miért és hogyan jártak rosszul sokan az új adórendszerrel. Mert ha akciócsoportok kellenek, ráadásul kormányzati szinten, akkor nyilván nem csak elszigetelt jelenség egyeseknél a nettó fizetés csökkenése a mindenki jobban jár hurráoptimista rendszerében.

Nem is tudom, mi a kínosabb. A beismerés, hogy hát akkor bizony akárhogyan is szajkózta Szijjártó Péter, mégsem járt mindenki jobban, sőt: bizony sokan rosszabbul is jártak, vagy annak a beismerése, hogy utólag kell megvizsgálni az adóváltozások valós hatásait, mert nem volt egy értelmes ember Matolcsy vagy Orbán Viktor mellett, aki kockás papíron előre kiszámolta volna, hogy akkor mégis, csak úgy hozzávetőlegesen ki és hogyan járhat a változtatásokkal. Mondhatnánk azt is - és sajnos, e paradoxon nem is oly idegen az elmúlt hónapok kormányzati gyakorlatától -, hogy most hatástanulmányt csináltat utólag a kormány...

Mindennek lehet ezt nevezni, barátaim, csak magas szakmai színvonalú, megfontolt és jó kormányzásnak nem. Ez ugyanis valami különös oknál fogva lassan tíz hónappal a választások után sem látszik kialakulni...

Persze lehet, hogy kormányozni kellene végre, és nem Don Quijote módjára állandóan háborúzni - a semmi ellen.

Tomi1973Wien 2011.02.16. 22:03:27

szamoma az jelenti a legnagyobb problemat, hogy a jelenlegi MOon nem latok egyetlen, a kormanyzasra tenyleg alkalmas pártot + miniszterelnököt + csapatot...

Tomi1973Wien 2011.02.16. 22:04:03

..sem... (lemaradt a vegerol :-D

dmm 2011.02.16. 22:05:26

Barkács kormány.

Szergej55 2011.02.16. 22:06:15

Lemondhatnának végre már.

dr. Trebitsch 2011.02.16. 22:06:52

Már nincs jelentősége az EU bírálatoknak, és az EU normákra nem kell hivatkozni, mivel gyakorlatilag már nem vagyunk az EU tagjai.

Quadrille Lobster · http://oriblog.blog.hu/ 2011.02.16. 22:10:31

Nekem az tetszik, ahogy homlokra tapadt szemöldökkel magyarázzák a kékfényben (hírtévé), hogy a kezdeti stádiumban "sikerült tisztázni a félreértéseket" brüsszellel.

Miért magyarázkodik újabban minden szóvivő ember homlokra tapadt szemöldökkel érvek helyett???

Prussia 2011.02.16. 22:11:35

@Trebitsch: Jah az EU-n kívül van élet,ahogy vezérünk mondta 1x.
Lehet én mégis Európában maradnék.S ettől nem leszek kisebb "Magyar".
A balkáni ellenállás nem annyira vonzó.

Szélmalomharcos 2011.02.16. 22:12:52

Akkor most ki jött ki jól és ki rosszul?

Legjobban a Kurucinfo meg hasonlók jártak, mert a változtatások után sokkal nehezebb lesz fellépni ellenük. Legrosszabbul a libsi-bolsi mozgalmárok jártak, mert a brüsszeli szentesítés után nem hivatkozhtnak arra hogy rossz a törvény. A Fidesz kormány viszont elérte amit akart, mélyen bebetonozott Médiatanáccsal, nil obstat

Ja és még Bakátsot se hagyjam ki, nem elég hogy megbukott a szalámival, most már nehéz lesz összehozni egy újabb tüntetést (Brüsszel ellen?)

Legyen inkább "jótékonysági tüntetés" és mindenki hozzon egy darab szalámit magával! Csak vigyázzon amikor szerzi nehogy ő is becsipogjon!

Indriq 2011.02.16. 22:16:16

A gerinctelenség talán leginkább az, hogy amíg kint meghajoltak az EU (és az ép ész előtt), addig a magyar választópolgároknak behazudja, hogy mi voltunk a fal és lepattant rólunk az EU.
Ezt valahol hazudozásnak nevezik, tényleg az a mázlink, hogy ORBÁN VIKTOR MÉG SOHA NEM HAZUDOTT.

borovi 2011.02.16. 22:19:57

@Indriq: orbán egy megrögzött hazudozó.

borovi 2011.02.16. 22:22:33

@borovi: A sleppje pedig bazsevál a hazudozásaihoz.

Arisztogatya 2011.02.16. 22:25:14

Kedves Harpi,

Orban megmondta ott h keszek valtoztatni a torvenyen ha ez szukseges.

A mediatorveny egeszet tamadtak, ezt vedte meg Orban, de a MT bizonyos pontjait hajlando volt valtoztatni.

Koszi a figyelmet :)

flamer 2011.02.16. 22:30:35

@Szélmalomharcos: Szentesítés nem történt, azokat a változásokat, amikre nagyon konkrét jogalapja volt az ET-nek, átverték, a többi elég erősen kritizált rész marad és azokat továbbra is kritizálják.

taxi546 2011.02.16. 22:30:42

@dmm: Nem barkács.-Bakács:o)

Bergeroth 2011.02.16. 22:31:17

Akkor most orbán vagy hazudott, ami elképzelhetetlen, hiszen tudjuk, hogy ő még sohasem hazudott. Vagy egy beszari alak.
Mindenki döntse el, melyik lehet igaz rá.

dr. Trebitsch 2011.02.16. 22:31:33

@Prussia: érdekes, h ez másnak nem tűnt fel... már kívül vagyunk, ugyanis az EUR-t használó országok alkotják már ténylegesen az EU-t. Ez Merkel válasza szerintem az ugrálásunkra, mert oda minket nem hívtak meg, meg a Románokat, Bulgárokat. A többi EUR-t nem használó országot azért meghívták...

Petyhüdt Petymeg a dinamikus kritikus 2011.02.16. 22:34:11

ostoba, primitív bejegyzés. hány éves a posztíró? 16? és amúgy hol él?

Gyerekek! Én vagyok Zimömen, a híres keresztény! 2011.02.16. 22:38:01

@Petyhüdt Petymeg a dinamikus kritikus: kétségtelen. Nellike talált négy apró kifogást, ezeket Orbán megreparálgatja, a libernyákok meg örülhetnek, hogy felmosták a padlót a holttestükkel. Ugyanis szabad lesz gyalázni a kisebbségeket. Márpedig az ő örökre döglött kisebbségüknél semmi sem kisebb a világon... ;)

Gyerekek! Én vagyok Zimömen, a híres keresztény! 2011.02.16. 22:39:01

@Trebitsch: lásd Nagy-Britannia, Norvégia... Röhögve várom, mikor lóg a bilibe a kezed...

Mike36 2011.02.16. 22:40:00

Komolyan mondom hülyék ezek. Hogy lapítanak. Mintha nem 2011 lenne. Ha egy német újság megírja, akkor már szinte mindeki tudja. Ehhez képest Nagy Vezérünk, mit óbégat a parlamentben, mi igaz Kuruc módra álltunk a vártán, aha egy nagy lófaszt, azt!

Gyerekek! Én vagyok Zimömen, a híres keresztény! 2011.02.16. 22:40:17

@borovi: és aki hazudik, az lop is. Teszem azt egy rúd szalámit a melegfelvonulásra.

Gyerekek! Én vagyok Zimömen, a híres keresztény! 2011.02.16. 22:41:16

@Mike36: tudj veszíteni, koma, ne vinnyogj. Nem a kéklámpás presszóban vagy, hanem komoly helyen. Egy komcsi blogban.

Mike36 2011.02.16. 22:43:05

@Médiatörvény, AB, pécsi költségvetés, fidesz bukás: "Don Quijote módjára állandóan háborúzni - a semmi ellen. "

ez nagyon találó

Gyerekek! Én vagyok Zimömen, a híres keresztény! 2011.02.16. 22:43:06

@Médiatörvény, AB, pécsi költségvetés, libernyák bukás: ja, most akkor jó volt az őszödi beszéd (mármint a nyavalyatörős eredeti verziója), vagy rossz volt? Sose tudom. Mert agyondícsértétek, aztán kezdtétek Orbánra, Meggyes Tamásra stb. aggatni, mintha mégsem lett volna annyira jó.

Gyerekek! Én vagyok Zimömen, a híres keresztény! 2011.02.16. 22:44:35

@Tomi1973Wien: mi az, még a nyavalyatörős gyurcsányi sem alkalmas nektek? :o

DartagnanX 2011.02.16. 22:47:22

Feltörlik a padlót? Én itt is csak azt olvasom, hogy módosítják a törvény egyes pontjait. Feltételezem, hogy pontosítanak.

Tehát most vagy rosszul látod, vagy téved, vagy (nem is merem feltételezni) hazudva és túlozva hangulatot keltesz, teljesen megalapozatlanul.

Bergeroth 2011.02.16. 22:47:50

Hogy megszaporodtak itt a fideszdroidok, elképesztő.
Nem tudom feltűnt-e nektek, de a nagyra tartott vezénylő tábornokotok sem több, mint egy "komcsi". Persze ez nektek, fideszdroidoknak lényegtelen, hiszen a szelektív memóriátoknak már túl sok lenne, hogy orbán apja mszmp titkár volt, maga orbán meg kisz tag. Sajnálom, hogy nekem kellett közölnöm ezt a szomorú tényt, de jobb lesz ha hozzászoktok. Ezt hívják valóságnak, és nem azt a narancsszínű cukormázat, ami körülvesz titeket.

Mike36 2011.02.16. 22:48:31

@DartagnanX: te is ennyire hülye vagy? azért irta, mert Orbán ezt mondta

dr. Trebitsch 2011.02.16. 22:48:40

@Gyerekek! Én vagyok Zimömen, a híres keresztény!: azért ne csak a magyar médiát olvasd... azokat meghívták, de nem kívéá
nnak részt venni:)

Mike36 2011.02.16. 22:49:24

@Bergeroth: nem kell ezekkel foglalkozni
mint írod, droid
minek állsz le velük?

Sambaja5 2011.02.16. 22:49:34

@Médiatörvény, AB, pécsi költségvetés, fidesz bukás: Ezt én sem tudtam volna jobban megvilágítani !!! Grat!

Gyerekek! Én vagyok Zimömen, a híres keresztény! 2011.02.16. 22:52:00

@Mike36: perszepersze! Ez a megfelelő kifejezés! A gyógyszerem is elgurult! (A változatosság kedvéért.)

dr. Trebitsch 2011.02.16. 22:52:23

azért ez az egész nézőpont kérdése. A németek is egy nagy huszárvágással visszaverték az antantot a 2. világháborúban. Feltétel nélkül kapituláltak és rögtön abbamaradtak a támadások:)

Bergeroth 2011.02.16. 22:53:05

@DartagnanX:
A dolog úgy néz ki, hogy orbán az Európai Unióban fülét, farkát behúzva bólogat és megalázkodik, itthon meg játssza a nagypofájú kiskirályt, azt gondolván, hogy még mindig a 19. században élünk, és ide nem jutnak el a hírek. Van egy rossz hírem, eljutnak.

Pajszer Művek 2011.02.16. 22:53:32

Semmi nem történt. Szocik vinnyognak a semmi miatt, kinti szocik is vinnyognak. Orbán ha nem módosít diktátor. Ha módosít, feltörlik vele a padlót. Ezért találták ki az egészet. Elmókázgatnak a komcsi srácok, ma néztem a legújabb felmérést, ma is kétharmada lenne a Fidesznek. Komcsi srácok nem értik, vinnyognak és indul a verkli elölről. Szarik ezekre már mindenki, még a Nokia is kevesebb dobozt gyárt. :)

Az indexnek meg a blog rovata a címlapon lassan úgy néz ki, mintha az MSZP fizetett hirdetése lenne. Szánalomtenger.

endike · http://barathendre.wordpress.com/ 2011.02.16. 22:53:54

a töketlen EU és a szélsőliberális Index.hu pedig örvendezik vala, és tovább élősködik a tökös, szorgalmas, lelkiismeretes, valamit tenni próbáló embereken

Sambaja5 2011.02.16. 22:54:29

@Tomi1973Wien: És respect, respect, respect !
Nagyjából pár millió ember /bocs:zember:) véleményét fogalmaztad meg!

Üdv: Sambaja5

choko 2011.02.16. 22:56:31

:-)))...jó kép vezérünkről...ez lett a World Press Photo 2011-es nyertese?

dr. Trebitsch 2011.02.16. 22:56:43

@Pajszer Művek: nálunk már itt köznevetség tárgya vagytok mindnyájan. Nem tudtok túllépni a maszopos, szadeszes szarrágó tolvajokon és fidesznyik diktátorokon. Nem veszitek észre, hogy ezeken kívül is van világ, tényleg csak ez a két fasz társaság létezik egész Magyarországon?

Gyerekek! Én vagyok Zimömen, a híres keresztény! 2011.02.16. 22:56:49

@Mike36: jobb is, ha egymást tapizzátok a félhomályban :D

Mike36 2011.02.16. 22:57:02

@Gyerekek! Én vagyok Zimömen, a híres keresztény!: az baj veled apa, hogy egyszerüen nem értem amit irsz
vagy nagyon elvont a logikád, és olyan dolgokra utalsz finoman, amit más rajtad kivül nem ért
vagy szimplán vagy bolond

Gyerekek! Én vagyok Zimömen, a híres keresztény! 2011.02.16. 22:57:41

@Trebitsch: te magad három fasz társaságot soroltál fel, negyediknek ott vagy te, úgyhogy azért nem könnyű a helyzet.

Gyerekek! Én vagyok Zimömen, a híres keresztény! 2011.02.16. 22:58:32

@Mike36: rajtad kívül mindenki érti :) Magadra maradtál másságoddal. Szar lehet neked.

tommygun 2011.02.16. 22:58:39

Sztem ez így szar. Inkább tölts fel szexképeket, azt is sokan néznék.

dr. Trebitsch 2011.02.16. 22:58:58

@Gyerekek! Én vagyok Zimömen, a híres keresztény!: én szerencsére kívül vagyok, azért vagyok csak fasz, mert késő jöttem el:)

bastian 2011.02.16. 22:59:16

Érdekes, azt erőszakolták ki, amit mindig vehemensen tiltanak. Nevezetesen a diszkriminációt, mivel a külföldön bejegyzett médiatulajdonosokat nem lehet büntetni.
Ez jó. Most szabad röhögni libsikéim?

Bergeroth 2011.02.16. 23:00:09

@Gyerekek! Én vagyok Zimömen, a híres keresztény!:
Nem? Elolvastad a cikket is, vagy egyből ugrottál a komment ablakhoz, mint gyöngytyúk a takonyra.

"Megállapodott Magyarország és az Európai Bizottság a magyar médiatörvény módosításában."
vs.
"Magyarország nem fogad el utasításokat az EU központjától."

Tényleg nem érzed a zavart az erőben?

Mike36 2011.02.16. 23:00:42

@Pajszer Művek: az baj, hogy pont szeretett vezéred a komcsi
akkor már inkább kapitalistázz, vagy multibuzizz

nem emlékszem ugyanis mikor osztottam volna szét a vagyonom, vagy mikor tapsikáltam volna államosításnak
arról nem beszélve, hogy sosem volt kint semmilyen politikus képe a falamon, sőt még Lenin sem, veled ellentétben, akinek gondolom kis házioltára is van Viktor képpel

Sambaja5 2011.02.16. 23:01:03

@Gyerekek! Én vagyok Zimömen, a híres keresztény!: Értelmes, színvonalas válasz volt. Mennyit gondolkodtál rajta? Nehéz volt ?

Üdv: Sambaja5

Gyerekek! Én vagyok Zimömen, a híres keresztény! 2011.02.16. 23:02:06

@Bergeroth: ökörke. Ha megállapodok veled, hogy harminc kemény forintot fizetek az előbőrödért, az nem jelenti azt, hogy utasításokat fogadok el valamilyen központtól.

Gyerekek! Én vagyok Zimömen, a híres keresztény! 2011.02.16. 23:03:06

@Mike36: furcsa, hiteltelen lódítás. Magam előtt látom, amint ott ülsz gyurcsány faliképe előtt.

dr. Trebitsch 2011.02.16. 23:05:00

további magvas tépelődést, itt már túl késő van erre, sziasztok

Alf (törölt) 2011.02.16. 23:05:20

most az a baj, hogy változtatnak. gyurcsókék nem voltak ennyire rugalmasak, ezzel szemben egyből segget nyaltak.

nem vagyok egy fidesz fan, ezt elbaszták, de akkor is.

milyen magyarországgal törlik a padlót? Hisz nem is "minket" támadtak, hanem a kormányt, legalábbis tiltakoztunk, mikor orbán az ellenkezőjét állította...

Bergeroth 2011.02.16. 23:06:32

Jelentkezzen, aki érti, hogy Gyerekek! Én vagyok Zimömen, a híres keresztény! miről beszél. Én ugyanis nem értem.

DartagnanX 2011.02.16. 23:07:48

@Mike36: Orbán mondta, hogy feltörlik a padlót?

DartagnanX 2011.02.16. 23:08:56

@Bergeroth: Nagy faszság lenne, ha kint nem hozna kompromisszumokat.
A fülét-farkát behúzza és az alkalmazkodik között van némi különbség.

Bergeroth 2011.02.16. 23:12:29

@DartagnanX:
Engem az zavar, hogy vagy nem azt mondja, amit kellene, vagy nem úgy mondja ahogy kellene, vagy csak féligazságokat mond, folyamatosan fenntartva az inkorrekt tájékoztatás magas színvonalát.

kaszakő 2011.02.16. 23:17:10

Kivel törlik fel a padlót???? Tán mert sikerült a külföldi sajtóban elterjeszteni a "várható" magyar cenzúrát,(a törvény elolvasása nélkül, persze) erre Nellikének kötelessége volt felháborodni, majd miután elolvasta, miről is ugat, nagy vérhugyozva kinyomizott néhány "nem világos, hogy... fennáll a lehetősége annak, hogy..." típusú nyögvenyelős, csakazértisfogokénbelétekkötni marhaságot, mire megkapta a hozzá hasonló gyengeelméjűeknek szóló magyarázatokat, ami a törvény KIEGÉSZÍTÉSE ÉS NEM MÓDOSÍTÁSA, akkor a kedves szerző mi a faszról is pofázik????

KG2000 2011.02.16. 23:20:36

Van az Euron kívül élet, sőt, van az Európai Únión kívül is élet, lásd Svájc. Ennyit az agyalágyult MSZP-SZDSZ-LMPsek örömködéséről.

KG2000 2011.02.16. 23:23:42

A legelesleglényegesebb azonban az, hogy mind Nellykéénk kritikái, mind pedig az európai kommunista maffiabanda kritikái legkevésbe az egyszerű állampolgárok érdekében vannak. Teljesen nyilvánvaló, hogy azok kizárólag a médiamaffiák és az mögöttük álló kommunista politikamaffia érdekeit képviselik.

Szélmalomharcos 2011.02.16. 23:29:44

@flamer:
Erről szól a politika, ezért kapják a nagy lóvét Brüsszelben hogy kritizáljanak. Ott is meg kell dógozni a pénzért. Mi fizetjük az adót, cserébe meg kapjuk a politikus-dumát, mert a pénz nem boldogít

Amidazophen 2011.02.16. 23:30:36

Tévedés: a padlót nem Magyarországgal mosták fel, hanem annak miniszterelnökével!

Nem először és remélem, nem utoljára ezzel a miniszterelnökkel!

kubatov_kommunista 2011.02.16. 23:31:55

Ezek után Orbán kommunikációjára fogadás kéne kötni:
1) 'Magyarország megvédte álláspontját és egyeztetve az EU-val az eredeti felállásnak megfelelően sikerült elfogadtatni a médiatörvényt'
2) 'A magyar kormány kemény harc árán elfogadtatta az EU-val, hogy Magyarországon szükség van egy ilyen médiatörvényre'
x) 'Magyarország fényes győzelmet aratott a döglődő demokráciák felett'

nemcsikbori 2011.02.16. 23:33:01

"az Európai Parlament szerda esti vitájában Neelie Kroes,...lényegében felolvasta a korábban kiadott közleményét a szükséges módosításokról. Egyben ahhoz hozzátette, hogy a tagállamok szabályozását is felülvizsgálják (!!!!), s beavatkozást kérnek, ha szükséges. Mint emlékezetes, a magyar kormány a vita kipattanása után ezt kifejezetten szorgalmazta. A médiaügyekben eljáró biztos bejelentette, hogy szakbizottságot hoz létre a kérdés beható vizsgálatára, miként lehet unió szerte érvényt szerezni olyan alapelveknek, mint a pluralizmus." - nol

mrgumby1 2011.02.16. 23:39:40

@KG2000: tudjuk. elképesztő rengeteg kommunista van volt lesz tőlunk nyugatra

agyamelhagyom 2011.02.16. 23:40:36

Nem tudom miért, de egy Lao-ce idézet jutott az eszembe: "Aki lábujjhegyre áll, nem áll szilárdan; aki (túlságosan) nagyot lép, nem halad előre; aki magát mutogatja, nem ragyog; aki bizonygatja kiválóságát, nem tartják kiválónak; aki előre dicsekszik, nem szerez érdemeket; aki megköveteli magának a tiszteletet, nem lesz elismert vezető."

sárkányfő 2011.02.16. 23:43:38

Köszönöm Európának hogy megvédte a magyar sajtószabadságot.

Igaz Magyar 2011.02.16. 23:43:53

@kubatov_kommunista: minden fasz diktátor ezt csinálja. Emlékszem miután Szaddamot kiverték Kuvaitból, fennen harsogták, hogy s mint győztek.

Debil fekete lovag.

www.youtube.com/watch?v=gRqSVIW9pN0

Igaz Magyar 2011.02.16. 23:46:44

@mrgumby1: Had mutassak be néhány kommunistát:

Kövér László - KISZ titkár, és Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága és az alá tartozó Társadalompolitikai Intézet munkatársa
Orbán Viktor; - Gimnáziumi, majd egyetemi KISZ titkár
Mikola István - Hazafias Népfront, elnök
Fónagy János - MSZMP tag
Vonza András - MSZMP tag
Szabadi Béla - MSZMP tag, munkásőr
Varga Mihály - KISZ titkár
Rogán Antal - KISZ titkár
Deutsch Tamás - KISZ titkár
Orbán Győző - párttitkár
Orbán anyuka - pedagógusi pályát cserélte fel egy pártbizottsági állásért.
Pozsgai Imre - MSZMP KB tag
Szűrös Mátyás - MSZMP KB tag
Stumpf István - MSZMP tag, Hazafias Népfront alelnök
Járai Zsigmond - MSZMP tag, kormánytag, III/2 ügynök
Matolcsy György - MSZMP tag, III/2 ügynök
Martonyi János - MSZMP tag, kormánytag, III/2 ügynök
Ligetvári Ferenc - MSZMP tag
Chikán Attila - MSZMP tag
Pintér Sándor - MSZMP titkár

J.W. Booth 2011.02.16. 23:52:58

Tökmindegy mi történt, bár ez borítékolható volt. Még a fidesz-vezérkar legostobábbjai is számítottak rá, talán csak Szijjártó Péter nem.

A lényeg, hogy a szavazóik nagy része - a csorda - el fogja hinni, hogy nem is változtattak rajta, csak néhány vesszőt vagy felkiáltójelet írtak bele.
Számukra a Viktor győzött.

És ez a legbiztosabb jele annak, hogy kibaszott szar országban élünk.

kivisziat 2011.02.16. 23:53:53

Nos, ezzel a topikkal fölmosni ugyan nem lehet semmit, törlésre viszont kiválóan alkalmas. Igaz, nem fel, hanem ki. Szánalomtenger ez a balliba erőlködés.

Gunboat-Diplomat 2011.02.17. 00:02:09

Magyarországgal senki nem töröl fel semmit. Annyi történt, hogy a hiszteroballib megint egy orbitális nagyott szopott, mert szerette volna Orbánt bemószerolni Ájrópa előtt, hogy egy szörnyeteg diktátor, aki Dunába akarja lőni Vásárhelyi Máriát. Ehelyett az ájrópai libsik összes kötözködéséből lett négy kis technikai módosítás, továbbá az illetékes biztos jelezte, hogy arra nincs kádencia, hogy egy párt nem nyerhet kétharmaddal, úgyhogy a magyar elvtársaknak íjb. Miután ezt a békát a magyar elvtársak képtelenek méltósággal lenyelni, most a vane-e rajta sapka, miért nincs rajta sapka logikával kénytelenek azon hisztériázni, hogy "Magyarországgal feltörölték a padlót". De hát ez csak a vágyálmuk, akivel a padlót feltörölték, az valójában az MSZP és az SZDSZ. Ez a blogger is attól butthurt.

nyesta 2011.02.17. 00:11:58

Szóval, Orbán megint megszopatta a liberálkommunistákat, mert a médiatörvény 99%-ban változatlan maradt! hehehe.... :)))))

nyesta 2011.02.17. 00:13:49

@dmm: Hirtelen azt olvastam, hogy Bakács kormány... már kezdtem rémeket látni...!

nyesta 2011.02.17. 00:15:58

Ja... és kivel töröltek fel, mit...? Vegyétek már észre libernyál barátaim, hogy O.V aláz benneteket..!!! :)))))))))))

gest apó 2011.02.17. 00:22:54

Akkor most már tényleg leírhatom a véleményem? nem visznek börtöbe miatta a Zorbánék?

Ratman for President!

Közöd???? 2011.02.17. 00:24:49

kurvaanyját az összes fideszes náci köcsögnek

MátyásKirály 2011.02.17. 00:28:10

A kurva anyját ennek sok blogger patkánynak.

is 2011.02.17. 00:30:26

@DartagnanX: "Én itt is csak azt olvasom, hogy módosítják a törvény egyes pontjait. Feltételezem, hogy pontosítanak."

Pl. eredeti szöveg: "a blogoknak kiegyensúlyozott tájékoztatást kell adni" pontosítás "a blogoknak NEM kell kiegyensúlyozott tájékoztatást adni"

Pl. eredeti szöveg: "a külföldön bejegyzett médiatársaságokra is vonatkozik" pontosítás: "a külföldön bejegyzett társaságokra NEM vonatkozik"

na, ilyen a FIDESZ-féle pontosítás. mellébeszélés, letagadás a közhasznú magyar szó, de már készül a Magyar-FIDESZ szótár.

is 2011.02.17. 00:32:14

@Gunboat-Diplomat: mégha csak a kolléga írta volna be, akkor esetleg lenne valaki, aki elhinné, hogy saját találmány. így, hogy többn is mondatról mondatra ezt a brossúrát nyomjátok, így már nagyon kilóg az agit.prop lóláb.

Gyerekek! Én vagyok Zimömen, a híres keresztény! 2011.02.17. 00:34:15

@is: felmosták veletek a padlót, koma. Négy piti ügyben egy-egy aprócska módosítás. Erre volt jó a Nagy Habverés? Hiteltelenek vagytok a világ szemében, a legközelebbi kísérleteteket harsány röhej fogja fogadni...

Gyerekek! Én vagyok Zimömen, a híres keresztény! 2011.02.17. 00:34:52

@is: a kapcsolat.hu nevű Komintern küldött, elvtárs? ;)

ariete 2011.02.17. 00:37:34

Orbán Viktorról egy előnyös kép.... teli szájjal ugatnak a balos köcsögök... Úgy tűnik, túl sokat engedtünk meg nektek. Gyertek ki az utcára, kaptok egy kevéske kék löttyöt a nyakatokba vízipuskából.
Genya egy settenkedő társaság. A lázár is a tietek.

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2011.02.17. 00:41:03

Ha lemondanának, újra ők nyernének még 4 évet, felesleges a puffogás. Save your breath for the porridge, mondta a knacker.

Pajszer Művek 2011.02.17. 00:42:25

Nagyon megy a zümmögés,csak nem elfogyott a szalámi,elvtársak? :)

J.W. Booth 2011.02.17. 00:50:10

@Gyerekek! Én vagyok Zimömen, a híres keresztény!: az nem megoldás. Ha elmennének a másként gondolkodók, és csak az ostoba csorda maradna, akkor lelegelnék az országot.

Annál pedig még egy szar Magyarország is többet ér.

Pajszer Művek 2011.02.17. 00:54:05

Érdekesek az európai szocik. Elhitették velük Kovácsék,hogy Adolf Hitlet médiatörvénye készül, ment is köpködés ezerrel. Most hogy el is olvasták :) rájöttek, hogy baj van. Át lettek kúrva. Átkúrták őket a szocik. Ha minket megkérdeztek volna, elmondtuk volna milyen társaság ez....

Hát nagy erőlködés után találtak a törvényben két helyesírási hibát (még mázli, hogy perfekt magyarok) meg a tévétornyok technikai paraméterét is szarul adták meg. (Ez amúgy tipikus náci trükk!) Visszaadták Ep-ék kicsit sápadtan, hogy oké, így már nem adolfos, hanem very európai. Orbánék meg úgy tettek, mintha nem vennék észre a kínos zavarukat, hogy lukra futottak.

Ciki azért lassan, hogy a magyar szociknak nem csak a magyar választók nem hisznek, de ezek után még kinti frakciótársaik is elteszik az ezüstöt, ha vendégségbe jön egyik másik handabandázó. Töketlenség a köbön, tényleg ezzel a nulla képességű,dzsoker-fejű Mesterházyval akarnak tarolni,akinek mindenrakcióját előre el lehet mondani? Hát bégeti szegény ezeket a szar kommunikációs paneleket,hát maga se hiszi el, szegénykém.

A Mesterházynál a gépre kötött Horn Gyula is több szavazatot kapna..

bigthereal 2011.02.17. 01:09:17

namost, ez a 4 változtatás padlófeltörlés?

bár már a poszt elején posztoló fénykép utal némileg a koncepciózus jellegre...

ha-nokri 2011.02.17. 01:21:01

O. Viktor szóvivője: Igen, a kormány valóban nyalogatja. De csak azért mert a független magyar kormányt ez jó érzéssel tölti el, és újra megerősítem, hogy szopni továbbra sem fogunk.

StirlitZ 2011.02.17. 01:25:57

@Gyerekek! Én vagyok Zimömen, a híres keresztény!: Na megjöttetek f@szok?! copy/pasteled ezt a gyógyszeres marhaságot? Látom ez nálatok ez minden commentben visszatér balfék.... Felbaszta az agyad a poszt mi? Akkor mégiscsak jó lett... :-) " A támadást visszavertük ", tisztára mint Rákosy b@zd+.

leone007 2011.02.17. 01:31:47

Az EU soros elnöki tisztjét ellátó ország médiatörvényét módosítani kell az EU normák szerintire. Aki szerint ez a helyzet nem gáz, azzal valami baj van. Aki ezt a helyzetet úgy kommunikálja, mint OV, az tudja, hogy ebben az országban rengeteg a tájékozatlan ember, és fideszdroid van, a maradékra meg szarik nagy ívben. És sosem lesz elég nagy a tájékozott, nem fideszdroid réteg, és pont ezért lehet őket leszarni, extraadóztatni, megtakarításaikat államosítani stb.

Pajszer Művek 2011.02.17. 01:43:13

@leone007: Nem KELL, hanem a KÉRÉSÜKRE,belement a magyar kormány, mert kész a kompromisszumra. Mondhatnánk, hogy nem és akkor mi lenne? Semmi. Szlovákiával történt valami a nyelvtörvény ügyében? Semmi.

Ez kábé ahhoz fogható gyermeki álmodozás,hogy igaz, hogy csúnyán kiszoptunk a választásokon, de majd jön a nad, ejős bajátunk az EU és majd jól megvej téged.

Nulla érdemi változtatás van benne. NULLA.
De nem is ez volt a lényeg,hanem a politikai haszon amit a ballib ebből a konfliktusból remélt. Ahogy nézem a közvélemény-kutatást,az emberek leszarták a belterjesék hisztijét, szal ez nem jött be,lehet új frontot nyitni. :)

átlátó 2011.02.17. 02:25:01

Hát piros egy öcsém, én nem érzem sehol, hogy Magyarországgal, benne velem, a padlót törélnék, hogy verjem az a szádba farkam se.
Ellwnben te vagy szídd vissza az orrod, vagy törölgesd meg az ingujjadban, mert az a zöld valami a szádat verdesi.

tcom 2011.02.17. 02:25:31

Nem értitek ti Orbán kommunikációját.
Van a keménymag, jellemzően otthonülő nyugdíjasok, segélyesek, egyéni vállalkozók, mezőgazdaságban dolgozók, akik kizárólag a HÍR TV-t, Echo TV-t, vagy az elfoglalt MTV-t nézik.

Ők csak a vezír-elvtárs szavain csüngenek. Nem érdekli őket a tény, mások véleménye. Így pedig kétség kívül jól hangzik, ha a Kedves Vezető harciasan kijelenti, hogy visszavertük a imperialisták oldaláról dolgozó népünk ellenében indított támadást. Már csak az hiányzott megint, hogy a rothadó nyugat...

Kádár népe újra él!

átlátó 2011.02.17. 02:27:48

@stirlitzist: A Rákosi az nem Rákosi... az Rosenfeld.@leone007: Taníts, engem a tájékozatlant, taníts kérlek. :)

MasterMason 2011.02.17. 02:58:54

Brüsszel nem Moszkva. Magyarország nem fogad el utasításokat az EU központjától.

Biztos értitek, brüsszel nem moszkva, ezért az eu központjából nem fogadunk el utasításokat moszkvától azonban ahogy látjuk igen.

fakopács 2011.02.17. 05:58:32

@is:
"Pl. eredeti szöveg: "a blogoknak kiegyensúlyozott tájékoztatást kell adni" pontosítás "a blogoknak NEM kell kiegyensúlyozott tájékoztatást adni"

Pl. eredeti szöveg: "a külföldön bejegyzett médiatársaságokra is vonatkozik" pontosítás: "a külföldön bejegyzett társaságokra NEM vonatkozik"

- hehehe.. ez jó. Pontosítanak. Ahogy arról volt szó hogy megvédik a nyugdíjakat. Államosítják. Náluk ez a megvédés. Ahogy az hogy az IGEN-ből, NEM lesz egy torvényben, az nekik pontosítás. És a sok hülye fideszdroid ezt meg is kajálja.

fotelagy 2011.02.17. 06:19:59

Továbbra is hangsúlyozom: semmilyen médiára nincs szükség, csak egyetlen tv adóra, egyetlen rádióadóra és egy egy napilapra: ezeknek az a feladata, hogy az állam döntéseiről értesítsék az alattvalókat! Az internetet meg egyszerűen le kell kapcsolni, ami egy egyszerű technikai probléma.

igényes 2011.02.17. 06:24:23

Ne feledjük Orbán meglátogatta az uniós kormányfőket, és még az unióba jelentkezőket is. Óriási eredmény ez egy 48 éves embertől. Igaz repülővel tette meg ezeket az utakat.

Nem nagyon hívják sehova, annyira elörelátó volt, hogy elintézte nem szükséges vele találkozni sem a soros elnökség ideje alatt, sem utána.

„A magyar kormány nem ellenzi, hogy az eurózónához tartozó 17 állam döntéseket hozzon, és így erősebb gazdasági koordináció jöjjön létre az Európai Unióban”, de Orbán Viktor az adórendszer összehangolásához való magyar csatlakozást kizárta. „Amíg én vagyok a miniszterelnök, a magyar kormány sohasem fogja támogatni az adórendszer összehangolását” - szögezte le, és azzal érvelt, hogy az adórendszerek harmonizálásával Magyarország elveszítené az esélyt arra, hogy utolérje a fejlettebb országokat. Orbán kifejtette, hogy „Magyarországnak sohasem szabad olyan együttműködésben részt vennie, amely az adórendszer harmonizációját jelenti, mert ezzel Magyarország leteszi a fegyvert”. „Nekünk többet kell dogoznunk, és jobb adórendszerre van szükségünk, mint a fejlett országoknak” – fűzte hozzá."

Kihagyták a fontos dolgokból. Miért?

igényes 2011.02.17. 06:30:50

@Narancsország:

Nagyon butus ez az Orbán! Éppen a brüsszeli elvárásoknak teszünk eleget, utasításokat hajtunk végre ma is, ha nem tudná Orbán úr. Magyarország az Eu soros elnöke.

Szvidrigajlov 2011.02.17. 06:53:57

@IgazMagyar:
Kifelejtetted magadat.
Igazmagyar: kiváló úttörő csapatvezető pajtás.

MEnnyi szegény idióta van itt??

igényes 2011.02.17. 06:55:48

Kedves Orbán úr!

Köszönjük, hogy semmi esélyt nem ad a munkanélkülieknek!

A német távközlési óriás, a Deutsche Telekom úgy döntött, új szolgáltató központját nem Magyarországon, hanem Szlovákiában hozza létre. Decemberben napvilágot látott információk alapján még úgy tűnt, ez a két ország van még versenyben a több millió eurós beruházásért. Azt, hogy a Magyarországon kivetett telekommunikációs különadó milyen szerepet játszott a döntésben, egyelőre nem tudni.

Kerek_moderatort_masikat 2011.02.17. 07:12:18

@igényes:

Azt a tényt nyilván nem vette figyelembe ez a drága cég, hogy nálunk 10, míg Szlovákiában 19% a nyereségadó. Azaz a nyereséges cégek tulajdonosai a cégük nyereségét 9%-kal kisebb terheléssel vehetik magukhoz. ez a különbség azért JELENTŐSEN kompenzálja a különadót.

Téged melyik esetben nem érdekelne ez?
Például akkor, ha nem törekednél nyereségre és a keletkező hasznot nem az országban próbálnád realizálni?

nu pagagyí 2011.02.17. 07:12:21

A Média Tanács most már vigyázhatja a semmit. Egyetlen feladata maradt a pártsajtó és média igazgatása, az adófizetők pénzéből.
Valószínűleg amúgyis csak a közösből való lopásra és a seggnyaló kör kifizetésére hozták létre.

Nzoltan 2011.02.17. 07:12:46

Ez a médiatörvényes balhé egy vicc. Itthon csak egy szűk réteget érdekel. Talán a szakmabelieket. Az emberek el vannak foglalva saját bajaikkal. Konkrétan szarnak az új médiaszabájozásra. Nem is értik, nem is érdekli őket mire jó az. Ez van. Lehet itt huhogni, de a támogatottságon nem ez fog nagyot változtatni. Az országon sem fog sokat lendíteni. Ezek elvi kérdések, amiket nem lehet kenyérre váltani. Ergo nem is érdekesek igazán.

igényes 2011.02.17. 07:18:55

@Kerek_moderatort_masikat: Erre van technika, mint ugye a Tesco esetében is volt.

igényes 2011.02.17. 07:20:57

@Nzoltan: Engem érdekelne, hogy például a rendőrség a Lázárt miért nem vonja felelőségre. Ő akár bombával is mászkálhat?

Két év börtönt is kaphat, aki lézerblokkolót használ
Két nagyobb összegű büntetés áráért már úgy felvértezhetjük autónkat, hogy az előre jelezheti a radaros és lézeres traffipaxokat, sőt ez utóbbiakat blokkolni is tudja, így a gyorshajtás tényét nem tudják rögzíteni. Százszázalékos védelmet így sem kapunk, a rendőrség ráadásul talált egy kiskaput, így az elvileg legális lézerblokkoló használatáért akár két év szabadságvesztés is járhat. (

Kerek_moderatort_masikat 2011.02.17. 07:21:39

@Nzoltan:

"...Kikerült a törvényből a nemzetek, személyek, kisebbségek vagy bármely többség megsértésének tilalmát, a kiegyensúlyozottság követelménye pedig nem vonatkozik a lekérhető médiaszolgáltatásokra, azaz a videóportálokra és blogokra sem, és a lekérhető médiaszolgáltatóknak ezentúl nem lesz köteleségük beszőámolni a közérdeklődésre számot tartó eseményekről sem..."

Tehát több hónapos hisztivel elérték, hogy szabadon zsidózhat, cigányozhat,stb. bárki. Elérték, hogy a blogokat nem kell regisztrálni, a külföldn bejegyzett médiát nem lehet büntetni (ezek kik? csak nem a médiamultik?).
Illetve elérték, hogy a TV-ket nem lehet végleg bezárni jogsértésért, csak maximum 180 napra "elsötétíteni".

Komolyan libsik... ti ezekért a dolgokért tüntettetek a Parlament előtt?? Ezek voltak azok a "sajtószabadságot SÚLYOSAN" támadó részletek?

Mondhattátok volna, hogy ez a bajotok, ezt szerintem bármikor megváltoztatták volna EU nélkül is. :-)

apanna 2011.02.17. 07:49:56

@IgazMagyar: Szeressük az ilyen igaz magyarokat, akik mindig megmondják a frankót. Ugye téged is a rendszerváltás termelt ki?

apanna 2011.02.17. 07:52:03

@igényes: Kicsit lehetnél igényesebb is amikor egy multit védesz. Csak neked egy hvg forrás, ami ugye nem hazudi:

hvg.hu/kkv/20110128_valsagado_magyarorszag

Kerek_moderatort_masikat 2011.02.17. 07:55:26

@Kerek_moderatort_masikat:

...és bár ki nem mondottan a legtöbb liberálbolsinak a szemét igazából az csípi, hogy a médiatanácsban "csak FIDESZ" delegált ül, ezzel "sajnos" (mindjárt elsírom magam) nem akartak a tagállamok törődni:
"...az uniós tagországok korábban elvetették azt a bizottsági és EP-javaslatot, hogy a médiaügyi szabályozóhatóságok legyenek a kormánytól függetlenek a tagállamokban..."

"Lófaszt Mama" nem függetlent, az nem fontos. Az sokkal inkább, hogy lehessen zsidózni... :-)))

kalapácstollú 2011.02.17. 07:56:39

@dmm: Elsőre azt olvastam: Bakács-kormány...

Nzoltan 2011.02.17. 07:57:43

@Kerek_moderatort_masikat: Ezt biztos nekem akartad címezni?

kalapácstollú 2011.02.17. 07:58:05

@Prussia: Azviszont valóban félremagyarázás volt, hiszen azt mondta egy kérdésre válaszolva, hogy az EU-n kívül is van élet, de mi nem azt szeretnénk. Engem is sikerült hülyíteni ezzel, amig utána nem néztem, mi is volt a pontos szöveg.

thinker_ 2011.02.17. 08:00:40

ilyen az amikor a troll blogger csak írkál, de fogalma sincs, hogy miről. lényeg, hogy lehet gyűlölködni.

Kerek_moderatort_masikat 2011.02.17. 08:02:27

@Nzoltan:

Csak kiegészítés volt a mondókádhoz.. :-)

notib 2011.02.17. 08:14:14

Harpi fiam nagyon nagy hülyeséget írsz...

Ugyanis az EU, mely egy gittegylet szokása szerint a kevésbé lényeges dolgokat módosíttatja...

Egy szót sem szán arra, hogy a média tanács tagjai kizárólag kormánypártiak....
Hol a paritás oly sokat hangoztatott elvének védelme...

Azzal, hogy kivetette a törvényből, a külföldi székhelyű net szolgáltatókkal kapcsolatos részt, az azt is jelenti, hogy pl. a Kurucinfó is szabadon szolgáltathat...

Vagy pl. mit tud kezdeni Berlusconival....

Hol van itt a felmosás okos ember ???

nu pagagyí 2011.02.17. 08:18:29

@Kerek_moderatort_masikat:
Szabadon addig lehet cigányozni, ameddig miniszterelnökünk is burkoltan ezt csinálja, holmi tyúklopások ürügyén.
Ha ennyire kényes vagy az ilyesmire, saját köreidben tegyél ellene. Ezek a hangok akkor fognak elhallgatni, ha a többség nem lesz rá vevő.
A BTK és az alkotmány eddig is tíltotta az ilyesmit, nincs szükség egy újabb sóhivatalra. Talán, kevésbé rasszista hatóságok kellenének, akkor találnának összefüggést a gárda-vonulások és a cigánygyilkosságok között.

Kerek_moderatort_masikat 2011.02.17. 08:25:03

@nu pagagyí:

Arra próbáltam rámutatni, mennyire fontos dolgokat kell módosítani a törvényben, amiért a szalámitolvaj (most már sajt is) és bandája hőzöngött a téren.

Szal ameddig ilyesmikkel mosnak fel az EU-ban, addig szerintem joggal röhögünk hangosan mi is és OV is. Aki azt gondolja, hogy ezt a csatát nem OV nyerte, az a holdon él.

Ennyi erővel a szórendet is lehetett volna a törvény mondataiban módosíttatni és azt győzelemnek kikiáltania nagy acsarkodó EU parlamenti haccacáré után :-))

midnight coder 2011.02.17. 08:27:37

@nu pagagyí: Nem hiszem hogy a cigányok azért gyilkolnának mert a gárda vonul. Már jóval azelőtt is ezt tették hogy lett volna gárda.

cdrom70 2011.02.17. 08:29:01

Viktorunk az isten, megint bebizonyította, hogy a magyarok istene döntő csapást mért a nyugatra... Már csak az a kérdés, hogy miért menti mindenki a pénzét euróba és osztrák bankokba nyit számlát? A vergődő nyugat még mindig biztonságosabb mint a nemzeti szalaggal díszített bankoknál....
Nehéz kérdés..

Schaf · http://www.speedcams.hu 2011.02.17. 08:32:39

@cdrom70:

Te ezt elhiszed? :-)) Komolyan?

Barátom, jobb ha tudod, hogy a szociknak hála ebben az országban a nép nagy részének már nincs mit félrerakni. Sem EUR-ban, sem Forintban...

Na ezért szarik a hozzád hasonló megmondó emberek Euro fóbiájára (is). Erre kéne ráébredni és talán hitelesebb lenne a mondandó...

Kodomo 2011.02.17. 08:33:04

(És még a magyar nyelvtan is nehéz. :) )

midnight coder 2011.02.17. 08:33:18

Ami pedig a cikk címét illeti: kis hazánkkal nem most törölték fel a padlót, hanem Pl. amikor a szlovák nácik elküldték a Sólymot a búsba amikor be akart menni az országba. Vagy amikor megmondták a Fletóról hogy mi és mekkora. Egyébként az is szép dolog, hogy az EU védi a demokráciát, miközben van olyan EU tagország ahol ugyanolyan faji-származási alapon megkülönböztető törvény van mai is érvényben (Benesi-dekrétum) mint amilyenek alapján anno a nácik irtották ki a zsidókat.
Ja, csak a szlovákoknak van eurójuk, és nem áll _annyira_ szarul a gazdaságuk mint a mienk, így kevésbé lehet velük feltörölni a padlót. Tetszettek volna nem elkúrni az előző két ciklusban.

midnight coder 2011.02.17. 08:34:43

@cdrom70: Pénzt menteni nincs igazán jó hely mostanság. 20 év múlva az osztrák bank is fizetésképtelen lesz.

Fatal Error! System Halted! 2011.02.17. 08:39:40

@Schaf: Barátom, jobb ha tudod, hogy a szociknak hála ebben az országban a nép nagy részének már nincs mit félrerakni. Sem EUR-ban, sem Forintban...

és Te ezt elhiszed? Ja persze, miért kételkednél, ha ÔK azt mondták, az ÚGY VAN. Akkor ki az agyhalott zombi?

Neked biztos van mit félretenni, nagyon jól járhattál az új adórendszerrel, fasza magas a fizetésed és van egy raklap kölköd. Szóval akár hálás is lehetnél a szociknak, mert nékülük nem nyert volna a fidesz, és nem lenne olyan jó neked (már ha jó, ez csak feltételezés, mielôtt még belekötnél. De az is lehet, hogy tényleg jól megy neked, viszont azt simán letagadnád, hogy sajnáltasd magad.)

cdrom70 2011.02.17. 08:43:14

@Schaf:
Hali

Talán nem véletlenül veszik fel az osztrák bankokba a magyarul tudó alkalmazotattakat és hirdetnek magyarul a határ környékén....
Barátaim 80%-a menti a forrásait ahogy tudja... Bár az is igaz, hogy majd mindegyik diplomás ember és nem büfészakos a diplomájuk..)
Már nem a gazdagabb réteg viszi ki a pénzét, hanem az alsó közép osztály is...
Elgondolkodtató... Ennyit a magyar kormány megbízhatóságáról..

Ringlósztár 2011.02.17. 08:45:43

"A magánnyugdíjpénztárak elnyugdítőzsdézték a vagyont!"
"A reálhozamok adómentesen felvehetők".
Hazug, szemét banda.

Bambulka 2011.02.17. 08:46:09

Alkalmatlan balfékek

cdrom70 2011.02.17. 08:46:15

@midnight coder:
Szia

20 év még mindig több mint a magyar fél év.
A magánnyugdíjunk után nagyvezírünknek a bankbetétekre is fájhat a foga, valamivel be kell tömni a Fidesz támogatók száját.

lac666 2011.02.17. 08:48:29

Egyáltalán van még valaki, aki komolyan veszi a törpebohócot? Persze a debileken kívül!

Ringlósztár 2011.02.17. 08:48:30

2015-ben az önkéntes pénztári vagyonok lesznek a következő nagyszerű Matolcsy féle gazdasági felvirágzás forrásai.

cdrom70 2011.02.17. 08:49:20

@lac666:
Sajnos sokan vannak még...(((

Schaf · http://www.speedcams.hu 2011.02.17. 08:50:29

@Fatal Error! System Halted!:

Neked van mit félretenni? Nekem sajnos nincs.

Viszont az érdekes, hogy bármennyire is hordjátok kifelé a Nokiás dobozban kilopott, vagy a Budai Várban a parkoláson megkeresett (Figyelem, ez FIDESZ OLDALI KORRUPCIÓ!) EUR milliókat, az árfolyam csak nem akar az egekbe szökni.

A frank hitelem emelkedését a bankom elsősorban az egyéb költségek emelkedésével magyarázta (még JÓVAL a bankadó előtt) és nem az árfolyammal elsősorban.

A téliszalámit és a sajtot is ki tudom még fizetni, nekem még nem kell lopni járni, igaz tüntetni se érek rá a Parlament előtt hangzatos semmik mellett.

Egyelőre nekem JOBB, mint 8 évig volt, tehát leszarom az EU mit gondol, főleg, amikor a saját szájából csinál látványosan SEGGET a médiabirodalmak gazdasági érdekeit előtérbe tolva. (Mert ugye a hazai viszonyokat érintően nem nagyon kellett változtatni a dolgokon, hiszen a bloggerek is bloggolhattak volna simán külföldről pl.)

De ha már itt tartunk... aki "kint csinál számlát" az gondolom tisztában van a kamatokkal is. Megmondanátok, hogy melyik nagyobb? Egy hazai bank EUR számlájának kamata, vagy egy EUR országban található banké?

ChatMan 2011.02.17. 08:50:31

A blog írójának:
1. Az ostobaságot lehet a műveltség hiányával magyarázni.
2. A merő rosszindulatot nem.

Schaf · http://www.speedcams.hu 2011.02.17. 08:54:09

@cdrom70:

Igen.. azért veszik fel a magyarokat, mert szarért-húgyért dolgoznak, de JÓ munkaerők.

Azt meg meg ne magyarázd nekem, hogy Sopronban kevesebb az EUR kamat a lekötött EUR-ra, mint Zagersdorfban...

De egyébként uszításra remekül hangzik.. csak nettó baromság...

durcás 2011.02.17. 08:54:27

@igényes: Nekem azt tetszett, ahogy az egyiptomi forradalominditó látogatására tett "humoros" Mesterházy megjegyzést lereagálta:
".... nem kell minden rossz hír mögött engem látni! " derültség és gyenge taps a 2/3-ban.
Kérdésem: miért rossz az, ha egy 30 éves diktatúra megszűnik és sajtó meg internet meg minden szabaddá válik ? Abban az országban (Tunéziában, Szudánban stb) akkora a nyomor, hogy aki nem látta személyesen, nem hinné el.Ne a tengerparti szállodákkal gyere!!

abaka 2011.02.17. 08:54:44

@midnight coder: LoL, tehat a mediatorveny koruli cirkusz is az elozo 8 ev szamlajara irhato. :) Annyira kivancsi vagyok, mi lesz a fidesz elso hibaja, amirol nem gyurcsany tehet...

sárkányfő 2011.02.17. 08:54:58

@ChatMan:

Kár mentegetned Orbánt, egy miniszterelnöknek sokkal magasabb elvárásoknak kellene megfelelnie. nem is szólva a arról hogy a az ország érdekeit és nem a saját pártérdekeit kéne képviselnie. De hát... :(

newtehen (egyszerű mint a faék - de működik) · http://avie.freeblog.hu/Files/tehen.jpg 2011.02.17. 08:56:13

@cdrom70: Ez sajnos tényleg így van. Az elmúlt 8 év alatt megtollasodott emberek igyekeznek kimenteni a vagyonukat külföldre.

különvélemény 2011.02.17. 08:57:54

Ez a post pontosan 0% információt tartalmaz.
De mit keres a címlapon?

Pendemonda 2011.02.17. 08:59:11

Ha jól értem, a "magvas elemzés" ahhoz kellett, hogy egy erős címet és egy szereencsétlen fotót ki lehessen tenni a címlapra.

Valóban, a háromfejű borjú született Szentbékkállán címet - amit a +"magvas elenzés" elé ugyanilyen erővel oda lehetett volna írni - már 1910-ben elhasználták

Tegnap volt az indexen az internet segglyuka címmel egy poszt - na ez oda beférne, köcsög!

párnalárva 2011.02.17. 08:59:23

Rendkivul szuklatokorunek kell lenni hogy vki ilyen temanal leragadjon mint a magyar mediatorveny mikozben 30 even belul az emberiseg min 50 % -a ki fog pusztulni.

cdrom70 2011.02.17. 08:59:58

@Schaf:

Szia

Hiába kapsz kamatot ha nem kapod meg a pénzed?
Örülök, hogy neked jobb, nekem eddig királyunk uralkodása 2 millába fájt, plusz a még a növekedő, költségek........
Ráadásul koncepciótlan ami most itt folyik...(((

Roy 2011.02.17. 09:00:36

@Trebitsch: Mi van már kirúgtak minket?

midnight coder 2011.02.17. 09:01:41

@abaka: 8 év elkúrása után elég sok olyan dolog lesz még amiről a Fletóék tehetnek.

abaka 2011.02.17. 09:02:01

@newtehen: "Ez sajnos tényleg így van. Az elmúlt 8 év alatt megtollasodott emberek igyekeznek kimenteni a vagyonukat külföldre."

Hat cdrom70 nagyon nem ezt irta. Nem csak azok viszik kulfodlre a penzuket, akik az elmult 8 ev alatt "tollasodtak meg", hanem mindenki, akinek van.

Roy 2011.02.17. 09:02:09

@KG2000: Ne felejtsd el, hogy Svájc gazdag ország, mi meg a béka segge alatt vagyunk.

cdrom70 2011.02.17. 09:03:04

@midnight coder:
Legalább van mire hivatkozni..
A koncepciótlanság nem az előző 8 év bűne... Akkor ez a banda is bent volt a parlamentben.

Roy 2011.02.17. 09:04:03

@IgazMagyar: Ezeket Ők tagadják, pedig mindenki tud róla. Még ők komcsiznak le másokat.

árnyékgyuri 2011.02.17. 09:05:11

Szerintem pont az EU lépett vissza erőteljesen. Az első álláspont az volt, hogy az egész úgy rossz , ahogy van, vonják vissza. A magyar álláspont: egy fenét, mondjátok meg KONKRÉTAN mi a baj, oszt majd megbeszéljük. Az EU hetekig nem volt hajlandó konkrétumokba belemenni, megpróbálta erőből elsöpörni az egészet (meghallgatás stb.). aztán mégis belement a tárgyalásba, és kinyögték ezt a négy pontot, amit egyébként baromi jól lereagáltak Orbánék: Ennyi? OK! A törvény története Európai módon megoldódott. Erre később még hivatkozni is lehet. Befelé is: kompromisszum készek vagyunk az unió felé. És kifelé is: mindent megtettünk amit kértetek.

medve2 2011.02.17. 09:05:17

Szegény baloldal!

1. Senkit sem érdekel a médiatörvény.
2. Van 4 technikai módosítás! Győzött a demokrácia.

Szegények.

sárkányfő 2011.02.17. 09:08:24

@medve2:
Szegény fideszfanok! Orbán hazudott, még nekik is, de nem is hajlandók észrevenni. Noooormális?
És igen, feltörölték vele a padlót, és ezt se hajlandók felfogni. Beteges.

Szánalom.

genyamagyar 2011.02.17. 09:10:24

Az a gyanúm, hogy Orbán élvezi ha szopatják. Hát most jól belehúzott! :-)
S sok köcsög meg itt még magyarázza is , hogy" á, nem, dehogyis.."

A Gyalog galopp jut erről eszembe: "Egyezzünk ki döntetlenben!" Nem Viktor, ez nem döntetlen! :-))))

különvélemény 2011.02.17. 09:11:25

@cdrom70: "Talán nem véletlenül veszik fel az osztrák bankokba a magyarul tudó alkalmazotattakat és hirdetnek magyarul a határ környékén"
A magyar oldalon sem véletlenül alkalmaznak németül tudókat.

"Bár az is igaz, hogy majd mindegyik diplomás ember és nem büfészakos a diplomájuk."
Hát nem is közgáz, az is biztos.

"Már nem a gazdagabb réteg viszi ki a pénzét, hanem az alsó közép osztály is..."

Csináltál valami felmérést?
Annyi megtakarított pénze van az ún: "alsó középosztálynak", hogy elmegy Bécsbe, vagy Tribuszerné javasolta, hogy majd berakja nekik?

Gizi a laborból 2011.02.17. 09:11:53

2015-re a magánnyugdíjpénztárakból elrekvirált pénzeknek már a nyoma sem lesz meg.
Hála Matolcsy elvtárs szakértelmének.

abaka 2011.02.17. 09:12:28

@midnight coder: En nem azt kerdeztem. Nyilvan sok mindenre ra lehet majd fogni, hogy a szocik miatt van (sot sok minden tenyleg miattuk van/lesz). En konkretan azt kerdeztem, mikor lesz az elso olyan hiba, ami nem lesz a szocikra fogva.

Persze ez koltoi kerdes volt. Ha egy olyan torvenyt, amit teljes egeszeben a fidesz cseszett el (a szocik alatt szo sem volt uj mediatorvenyrol) is a szocik szamlajara tudsz irni, akkor valszeg ha a termest majd jegeso veri el 2042 tavaszan, az is gyurcsany hibaja lesz.

midnight coder 2011.02.17. 09:14:11

@cdrom70: Orbánék nem hülyék - nagyon nem. Így aztán annak az esélye hogy bármi baj érné a bankbetéteket=0. A manyup más kérdés - nem hiszem hogy ép ésszel bárki tudna a mellett érvelni hogy miért volt az jó állam bácsinak, hogy Gipsz Jakab TB járulékának egy részét átutalták a manyupba, cserébe pedig állam bácsi ugyanezt betette a felosztó-kirovóba hitelből. Azaz magyarul állam bácsi arra vett fel hitelt hogy Gipsz Jakabnak legyen mit betenni a magyupba. És ezt hívták öngondoskodásnak. Vicc.

sárkányfő 2011.02.17. 09:14:48

"Eszünk ágában sincs módosítani"

->

Jött a módosítás, majd:

->

"Velünk nem fogják feltörölni a padlót"

Az még hagyján hogy hazudik, mint a vízfolyás, a nyilvánvaló tényeket hazudja el, de hogy a beteg hívei jobban hisznek Orbánnak mint a saját szemüknek??? Komolyan mondom ez kollektív agybaj. Orvosi értelemben. nem normális az agyuk.

öcsi55 2011.02.17. 09:15:57

Számomra megnyugtató,hogy az ellenzéki szavazókban ekkora düh van!Ezek szerint jól mennek a Fideszben a dolgok.Sajnállak benneteket,mert az elkövetkető nyolc évben nem lesz más az étlapon csak a tehetetlenségtek.

midnight coder 2011.02.17. 09:17:52

@abaka: Azt nem tudhatom. Viszont azt igen, hogy ilyen hajcihőt ilyen légyszarnyi dolog miatt mint egy huszadrangú kis tagország médiatörvénye csak olyan ország estén művelnek amibe amúgy is bátran bele lehet rúgni mert gazdaságilag egy nagy 0. Ha a franciák vagy a németek műveltek volna ilyesmit, a téma fel sem kerül az asztalra.

OftF 2011.02.17. 09:17:55

Nem Magyarországgal törlik fel a padlót, ezt kikérem magamnak is külön. Orbánnal törlik fel.
Ezt a két dolgot (az országot és saját magát) egyébként Orbán is mindig összekeveri, ezért nyafogott az EP előtt, hogy a magyar népet sértik meg, amikor a magyar EU elnökség alkalmatlanságát firtatták, holott ezt Európa értelmesebb felén nem így gondolta senki, volt is meglepődés és facepalm Orbán reakciójára.

abaka 2011.02.17. 09:18:17

@különvélemény: "Annyi megtakarított pénze van az ún: "alsó középosztálynak", hogy elmegy Bécsbe, vagy Tribuszerné javasolta, hogy majd berakja nekik?"

Nem az also kozeposztalynak, siman a kozeposztalynak. Egyebkent csinaltak felmerest a bankok koreben (volt az indexen is cikk rola), a trend egyertelmu, megy a penz kifele. Egyebkent nem kell Becsbe menni, epp csak at a hataron.

midnight coder 2011.02.17. 09:21:57

@OftF: Magyarországgal törlik fel. Magyarországnak Orbán Viktor a miniszterelnöke, az EU elnökséget Magyarország adja. Ahogy Sólyom is Magyarország köztársasági elnöke volt amikor a szlovákok elzavarták a határról. Akár szeretted, akár nem. Én Pl. utáltam a Csurit, de akkor is ő volt akkortájt az ország köztársasági elnöke, és az ország kapott egy szép nagy fülest akkor a szlovákoktól.

abaka 2011.02.17. 09:22:27

@midnight coder: Hat eleg szelektiven nem veszel tudomast a vilag torteneseirol. Peldaul a franciak teljesen hasonlo kritikat kaptak, amikor sajatosan probaltak rendezni a ciganykerdest. Egyebkent ok is visszakoztak.

Amikor, te ezt az ugyet legyszarnyi aprosagnak minosited, akkor nagyvonaluan eltekintesz attol, hogy a szolas- es velemenyszabadsag, illetve annnak egyenes kovetkezmenye, a sajtoszabadsag, az elethez valo jog utani legalapvetobb szabadsagjog.

OftF 2011.02.17. 09:22:29

Az meg számomra nem kérdés, hogy a médiatörvény Magyarországot évtizedekkel vetette volna vissza, többek között ezért szeretek EU pógár lenni, hogy azért mindent mégse tehessen meg itthon ez az - európai szemmel - kisvárosi elit.

OftF 2011.02.17. 09:24:56

@midnight coder: Európában elvileg le se kellene szarni a nagy nemzeti büszkeségeket, ezért jött létre az únió.

midnight coder 2011.02.17. 09:28:04

@abaka: Anno amikor hatalmon voltak, pont az akkor még létező magyar "liberális" párt szarta le ezt a szabadságjogot a legmagasabbról.

midnight coder 2011.02.17. 09:28:38

@OftF: Ez az unió 10 év múlva már aligha fog létezni.

OftF 2011.02.17. 09:30:02

@midnight coder: És ez mire érv? Nem erről beszélt. Vagy azt sugallod, hogy tényleg lényegtelenek az alapvető szabadságjogok? Mert akkor itt inkább hitvita van.

OftF 2011.02.17. 09:30:41

@midnight coder: ismét csak hitvita, sajnálom

abaka 2011.02.17. 09:31:29

@midnight coder: Es esetleg valamit erdemben is gondolsz reagalni? Pl arra, hogy miert irtal baromsagot a franciakrol? Vagy csak vissza a biztosnsagos talaljra "De bizony a gyurcsany is! Meg miatta!" Hat igy ertheto, hogy a te politikai elvarasaidnak tokeletesen megfelel a fidesz.

nu pagagyí 2011.02.17. 09:42:29

@Kerek_moderatort_masikat:
Orbánnak ideje lenne elvégeznie egy higiéniai menedzser tanfolyamot, hogy legközelebb már szakszerűen nyalhassa fel a padlót. Következik a lex "Fühü".
Aki demokráciáról hazudozik, attól előbb-utóbb számonkérik az elvek és gyakorlat összhangját. Frusztrált lehet, hogy valós szándékait nem fejtheti ki, egyrészt mert kell a potya zsozsó európából, másrészt meg egyedül maradna szűkkörű haszonélvezői és haveri körével.

czejp (törölt) 2011.02.17. 09:43:30

Ha egy törvényt félre lehet értelmezni, az nem igazán jó dolog, ha meg az alapokkal ellentétes, az különösen. Ez a játék olyan, mintha két magyarország lenne, a jó, meg a rossz, és valahogy mindig a rossz van éppen hatalmon.

Réz Aladár · http://gesztus.blog.hu/ 2011.02.17. 09:45:46

"Téged is bosszant az emberi hülyeség? Te is feldühíted magad a politika, a közélet és a politikai és közéleti szereplők gátlástalanságán, vagy épp' égbekiáltó ostobaságán?" Fölényeskedésből jeles.

Ezennel hivatalosan is kijelenthetjük, hogy Orbán Viktor személyesen az antikrisztus és egy személyben felelős minden felgyülemlett feszültségért, ami szegény blogoló polgártársaimat érte az elmúlt 21 évben. Egyébként ha valaki felmosott valakivel valamit is, akkor Orbán Viktor volt a tisztelt frakcióvezető urakkal a parlament padlóját immáron nem először. Mindenkinek szíve joga gyűlölni, de aki nem látja, hogy jelenleg ő messze a legtehetségesebb és felkészültebb magyar politikus az egyszerűen hülye és lövése sincs a politikáról. Ilyennek gondolom a poszt íróját is, mert véleménye az van, -és bár ravasz módon gondolatnak próbálja álcázni- de olyan marad mint a segglyuk. Mindenkinek van, de senki nem kíváncsi a másikéra. Szóval további jó kurkászást egymás seggében. Csak hogy én is fölényeskedjek egy sort.

szekertabor · provo.blog.hu 2011.02.17. 09:45:50

2011 évi XV. törvény 1.§: az MSZP-sek hüjék.

EU szocialista frakció: Orbán Viktor fasiszta tömeggyilkos. Vonja vissza azonnal a törvényt.

Orbán: A törvényt a magyar Országgyűlés szavazta meg 2/3-os többséggel. Aki a törvényt támadja, a magyarságot támadja. Tárgyalási alapon megvitathatjuk a törvényt, de azt nem engedjük, hogy az EU-ban csak nekünk ne szabadjon nevén nevezni a szocikat.

EU mentálhigiénés biztosa: A hülyét ly-nal írják, különben nem EU-konform.

Orbán: jó, akkor ezen változtatunk.

2011 évi XVI. törvény 1.§: a 2011 évi XV. törvény 1.§ szövege a következőképpen változik: az MSZP-sek hülyék.

Mesterházi Attila felszólalása: Miniszterelnök úr! Nem érzi úgy, hogy hiba volt olyan törvényt hozni, aminek lényegi pontjait az EU nyomására meg kellett változtatni, és így Magyarország kiírta magát az európai államok közösségéből? (közbekiabálás: Hülye vagy, ülj le!)

EU mentálhigiénés biztosa: Örülök, hogy ezt az ügyet közmegelégedésre le tudtuk zárni.

különvélemény 2011.02.17. 09:49:57

@abaka: Nem kell kimozdulni sem, arra van az internet.

Igen megy ki a pénz a bankokból, mert a párna alól, meg a befőttesüvegből már elfogyott.

Leonard Zelig 2011.02.17. 10:06:26

Csapataink harcban állnak. Stop. S8-as mintájú tankokat megrendeltem. Stop. A hátuljára a lézerfegyvert, Janikának. Stop. A támadást és a trafipaxjelet visszavertük. Stop.

igényes 2011.02.17. 10:15:19

Orbáncot kaptunk!

Az orbánc olyan fertőző bőrgyulladás, amelyet leggyakrabban a Fidesz A csoportjába tartozó Kövér baktérium okoz, de kórokozó lehet a Lázár csoportjába tartozó baktérium is.

Nagyon gyakori betegség. A bőrben felületesen, a nyirokereken keresztül a bőr felszíne mentén tovaterjedő, a mélyebb szövetrétegeket nem érintő gyulladás keletkezik, magas láz és hidegrázás kíséretében.

Okok: A betegséget legtöbbször a Fides okozza, amely az ún. A-csoportú, KDNP családjába tartozik. A kórokozó hámsérüléseken keresztül jut be a szervezetbe.
A fertőzés behatolási kapuja a lábujjak közötti gombás fertőzés vagy egyéb okokból képződő repedés is lehet, de az arcon az orrnyílás körüli berepedések is kiindulási helyek lehetnek. A fertőzés folyamata indulhat belülről is a mandulák és a garat Rogán baktréiumflórájából vagy Lézer fülgyulladásból.
Előfordulhat műtéti seb fertőződése is, ilyenkor a beteget azonnal el kell különíteni.

WOWBAGGER 2011.02.17. 10:18:32

@Leonard Zelig:

hülye gyerek remélem akkor is ilyen felháborodott voltál, amikor ez történt www.vezess.hu/hirek/megjott_gyurcsany_100_millios_audija/13250/

...de a legszebb az utolsó mondatos hazudozás benne.

midnight coder 2011.02.17. 10:25:05

@abaka: Azért a cigókat a franciák végig tudták volna vinni ha nagyon akarják. Lehet hogy ez is csak valami médiafüstköd volt, hogy eltereljék a sajtó figyelmét valami lényegesebbről.

inebhedj - szerintem 2011.02.17. 10:27:13

Amúgy az a legcikibb, hogy a médiatörvény hatására még csak nem is Magyarországgal törölték fel a padlót, hanem az MSZP-vel.

Az elmúlt félévben a legnagyobb (bár ezzel sokat nem mondtunk) ellenzéki párt gyakorlatilag annyira leépült, hogy már csak a vele szembeni sztereotípiákat igazoló ténykedései maradtak meg (azaz mégse sztereotípiák), azonkívül nem is hallani róla. Az "új" ellenzéki pártok ugyan szintén elég jellegtelenek, de legalább a velük szembeni előítéleteket (az LMP-t Tel-Avivból irányítják, a Jobbik protofasiszta) nem igazolják, szemben az MSZP-vel, ami már kizárólag csak ezt teszi.

Érdekesebb lett volna a poszt helyett (amely posztnak nem sok értelme van) azt megvizsgálni, hogy vajon hogy is alakulhat négy (három) év múlva a törvényhozás összetétele.

rebur 2011.02.17. 10:28:09

@Kerek_moderatort_masikat: Az ilyen volumenű ,forgalmu vállalatoknál 16% a forgalmi adó Magyarországon.

Pugajpeddi 2011.02.17. 10:28:32

Ne írogassatok, menjetek dolgozni!

nu pagagyí 2011.02.17. 10:28:33

@szekertabor:
A valóság ellenben az, hogy Annamariból csak a fogatlan oroszlán vigyora maradt. Ezentúl ahelyett, hogy egyenként kipécézhetné a neki nem tetsző médiát, csak úgy össz-egészében őrködhet a semmin. Erre a ciklusra, így csak a lapítás és a fallosz megjelenítésének szabályozása maradt neki, ha nem akar ártani saját elvbarátainak.
A következő ciklusban meg majd számonkérhető lesz a Média Tanácson, hogy munkáját a törvény szellemében végezze, ha már felveszik a fizetést.

igényes 2011.02.17. 10:30:23

@Leonard Zelig: lézer jani az S8-at meneküléshez rendelte. Hódmezővásárhely a legeladósottabb magyar város. Orbánc járvány áldozatai. Orvosuk Simlicska prof.

rebur 2011.02.17. 10:32:01

@Kerek_moderatort_masikat: Ha nincs nyereségem akkor keletkező hasznom sincs.Közgazdaság nem az erősséged.

nu pagagyí 2011.02.17. 10:34:15

@WOWBAGGER: Ezt Gyucsányék nem személyes használatra ruházták be. Viszont Orbánnak jól fog jönni, mikor pucolni kell.

csárli hárper 2011.02.17. 10:36:44

picit pontosítsunk: nem az országgal, csak a hülye kormányával törölnek fel, már ha...

borovi 2011.02.17. 10:37:22

@Gyerekek! Én vagyok Zimömen, a híres keresztény!: Tévedsz. orbán nagyban játszik. A nyugdíjmegtakarításodat nyúlja le.

NewWay 2011.02.17. 10:37:30

@Bergeroth:
"Hogy megszaporodtak itt a fideszdroidok, elképesztő.
Nem tudom feltűnt-e nektek, de a nagyra tartott vezénylő tábornokotok sem több, mint egy "komcsi". "

Ja, tényleg, a kommunizmus alapelve, hogy aki gazdagabb, az több pénzt vigyen haza (16% SZJA).

Vagy nem így van? Esetleg a kommunizmus mondja azt, hogy vegyük el a gazdagoktól a plusz pénzt, azaz ők adózzanak sokkal nagyobb kulccsal? Jé, hiszen ezt az MSZP mondja!

walter77 2011.02.17. 10:39:24

A jobboladliak sosem látják be ha tévednek?

Komolyan kérdem.

Orbán hülyéket beszélt. Nem úgy lett, de ők mégis győztek. Persze.

@öcsi55:
Tudod, a hozzászólásod a magyar jobboldaliság eszenciája. Magatokat érték és hagyomány tisztelőnek tartjátok, sőt még kereszténynek is (a keresztény erkölcs teljes palettájának birtokában). Ehhez képest csak az elvakultság és a szimplaság beszél belőletek, az igaz kereszténység meg nyomokban sincs meg.

rebur 2011.02.17. 10:46:27

@NewWay: Az új alkotmányt is volt kommunistákkal Pozsgay, Szűrös,Szili szeretné megalkotni.

Schaf · http://www.speedcams.hu 2011.02.17. 10:50:50

@szekertabor:

EZ QRVAJÓÓÓÓ!!!

Szemléletes, lényegre törő... ballib gondolkodással is átmegy talán. :-))

ha nem gond idézlek majd pár helyen. :-))

Fatal Error! System Halted! 2011.02.17. 10:53:04

@Schaf: igaz tüntetni se érek rá a Parlament előtt hangzatos semmik mellett.

De azért gondolom Gyurcsány ellen kimentél tûnteni, az nem volt hangzatos semmi.

Nem viszem a pénzem külföldi bankba (még), de van némi összeg, amit félre tudok tenni, igaz hitelt sem vettem föl soha semmire.

Schaf · http://www.speedcams.hu 2011.02.17. 10:54:47

@Fatal Error! System Halted!:

Gondolom az átkosból a szüleidtől örökölt vagyon elég volt eddig. :-))
(vagy sátorban laksz? Esetleg Nokias dobozban-is- kapod a fizetésed?)

Mike36 2011.02.17. 10:55:57

@Schaf: ennek mi köze a szocikhoz? könnyű másokra mutogatni, magunkban hibát sosem keresve.

www.konyvline.hu · http://konyvline.hu 2011.02.17. 10:56:29

Inkább örülni kellene, hogy végre van egy tisztességes médiatörvényünk.

Fatal Error! System Halted! 2011.02.17. 10:57:20

@Schaf: gratulálok, hogy a Nokiás dobozig látsz csupán. Ezt tanították a pártközpontban?

Mike36 2011.02.17. 11:02:21

@abaka: soha

merazanyócév
gyúrcsány

Schaf · http://www.speedcams.hu 2011.02.17. 11:07:10

@Fatal Error! System Halted!:

Na ugorj neki paprikajancsi még egyszer a témának előröl. :-))

ha figyeltél volna az első hozzászólásban FIDESZES panamát említettem. Nekem teljesen mindegy narancssárga, vagy piros Nokiás dobozban lopják-e el a pénzt. Mindkettőt elítélem.

Viszont azt harsogni, hogy a médiatörvény kifogásolt és megváltoztatásra keülő pontjai lényegiek, és ezt kvázi OV vereségének felfogni, közröhej...

...az pedig nem megérteni pedig, hogy másoknak már régen nincs mit félrerakni, nem csak érzéketlenségre utal, de nagyfokú önzésre is, amely alapján én is leszarom neked mi fáj. Hiszen mindent lehet nem? Csak Holokausztot tagadni nem. :-))

Mike36 2011.02.17. 11:07:39

@midnight coder: mert első években párhuzamosan fenn kell tartanod mindkettőt, azért. logikus, nem? de amikor már az első manyupos nyugdijas lesz, nem kell annyit fizetned, sőt ha a manyupot részt szépen felnyomták volna 100%-ra, akkor egy idő múlva az állam nyugdijkiadásai szinte nullára redukálódna

ehelyett kibasztunk 12 évet az ablakon
a felosztó-kirovó pedig 10-20 év múlva eliselhetetlen állami terhet jelent majd, úgyhogy vagy még több hitel kell, vagy nulla nyugdij

néha tovább kéne kicsit látni az orrunk hegyénél

Mike36 2011.02.17. 11:08:42

@abaka: tudomásom szerint közel 400 mrd

Mike36 2011.02.17. 11:10:04

@öcsi55: ó, megbuktok ti előbb, ne aggódj :)

Schaf · http://www.speedcams.hu 2011.02.17. 11:12:35

@Mike36:

Az meg ki a rossebbet érdekel, hogy közben 50%-ról majd 90-re emeljük az államadósságot? Hogy a hitelt is vissza kell majd fizetni, amit sokkal nagyobb kamatra vettünk fel, mint amennyit a MANYUP pénzek hoznak?

A MANYUP tulajdonosát, aki INGYEN kaszál a bulin (EGY KÖTELEZŐ ADÓN) FIX bevételt biztosan nem.
Azt viszont elhiszem és meg is értem, hogy amikor ezt a rendszert meg akarják szüntetni, azonnal kampányolni kezd, hogy "jujj elveszik a pénzeteket".

Te meg beszopod...

Felmosórongy (törölt) 2011.02.17. 11:20:52

LE AZ ORBÁNREZSIMMEL!

BORSODBAN MÁR ÖSSZEVEREKEDNEK A GYEREKEK AZ ÉTELÉRT OLYAN ÉHESEK, EMIATT A FELNŐTTEK BOLTOKAT FOSZTOGATNAK MIVEL AZ ÚJ ORBÁNI RENDSZERBEN ELVESZTETTÉK A KÖZMUNKÁJUKAT, SEGÉLYÜKET...ÉS EZ CSAK A KEZDET!

Mike36 2011.02.17. 11:21:13

@Schaf: miért kaszálna a manyup tulajdonosa ingyen, mert nem az államnak adja a az általa befizetett járulék egy részét?
a felosztó-kiróvó rendszer fenntarthatatlan.
ebben talán megegyezhetünk.
szerinted azt kellett volna csinálni, hogy egyre kevesebb állami nyugdijat ad az állam? vagy mégis mit?

Anti Anyag (törölt) 2011.02.17. 11:21:46

Idáig az volt a probléma, hogy nem európai, most pedig "feltörlik Magyarországgal a padlót".

Na ezért szartam volna le Orbán helyében a libsik problémáit, az EU úgy sem küld ide tankokat.

igényes 2011.02.17. 11:24:01

@Mike36: A mostani kormány a saját gazdagodására törekszik, van pénz immár a kasszában. Szépen nyúlják a pénzt. Járainak adtak, csak ebben az évben 2 milliárdot, miközben Járai cége 2 milliárdot veszített az elöző évben. Mit is tudhat Járai? Tözsdézni, de szépen.

Schaf · http://www.speedcams.hu 2011.02.17. 11:30:46

@Mike36:

Azért barátom, mert törvényben meghatározott költséget (ÉRTED?? FIX KÖLTSÉGET!) levonhatott magának a befolyt összegből!

Magyarázd már el nekem, hogy az APEH által KÖTELEZŐEN beszedett, majd a MANYUP-ok számlájára átutalt összegeknek milyen költségei vannak??
(Levelezni APEH levelez, ő tart nyilván tartozást, stb).

Mielőtt jössz itt azzal, hogy "de hát a jófajta befektetésnek is vóóótak köőőcsségei" az egy másik költség, másik tétel, amit a hozamodból vontak le a MANYUP-ok.

Szal?

Felmosórongy (törölt) 2011.02.17. 11:32:59

"Fiam, túléltem én már sok a mai rendszerhez hasonló aljasságot: 2. világháborút, Szálasit, Rákosit akkor túl fogom ezt az Orbán nevű gonosztevőt is" - az öreg a szomszédból.

Mike36 2011.02.17. 11:40:04

@Schaf: mellékesen logikád szerint csak amanyup okozta a 50%-ról 90%-ra növekedést, ergo ez a 3000 mrd a az adósságunk 40%-a?

eredetileg a manyup nem volt kötelező
én még önként léptem be
ha jól emlékszem nem is Hornék alatt lett kötelező, hanem Orbánék alatt, de ezt nem varrom a nyakukba, mert nem emlékszem már rá

az APEH nem ingyen csinálta ezt, szépen megkérte érte a pénzt

szal? szal mit kellett volna akkor tenni? milyen nyugdijrendszer kellene? kiváncsian várom erre mit mondasz

tüke_ (törölt) (törölt) 2011.02.17. 11:42:03

@NewWay:

"...aki gazdagabb, az több pénzt vigyen haza (16% SZJA)."

Egyik párttal sem szimpatizálok, ami most folyik az országban, az szintén nem tetszik. De az egységes SZJA mértéket kivételesen nem tartom rossznak, csak azt, hogy vannak akiknek csökkent a bérük, máshogy kellett volna meghatározni a százalék mértékét.

Az egységes SZJA igazságos lenne alapból, ugyanis eddig nem volt az. Aki 10-szer annyit keres mint más, az most egységes kulccsal 10-szer annyit adózik, nem többet arányaiban attól, mint keres. Mert eddig sokkal többet adózott arányaiban, mint amennyivel többet keresett, és nagyon nem volt igazságos az sem.

Viszont aki most sajnálatos módon kevesebbet keres néhány ezer forinttal, az azt hiszi, ő ugyanannyit adózik. A frászkarikát. Pontosabban igen, a százalék mértéke azonos, de nem mindegy, hogy bruttó 100 ezer forintból, vagy eg ymillióból vonják le ezt a 16 %-ot (plusz a többi adókat, járulékokat emellett). Aki sokat keres, az adózik összegészében most is sokat.

Nem tudom, tényleg ennyire hülyék voltak a kormányban, hogy nem voltak képesek felmérni a kulcs mértékét, hogy ne úgy állapítsák meg az új kulcsot, hogy sokaknak csökkenjen a bére, avagy direkt volt, hogy ezáltal lehessen a társadalmi megosztottságot, gyűlölködést a különböző rétegek között tovább szítani...
Mert ebben az össze-vissza politikában, addig van nyerő helyzetben a t. hatalmon lévők, míg nincs egység, minél nagyobb széthúzás van a polgárok között...Ha túl nagy lenne az összefogás, lehet, már rég elzavarták volna őket...

Schaf · http://www.speedcams.hu 2011.02.17. 11:45:44

@Mike36:

1. Sehol nem állítottam, hogy csak ez okozta, de azt állítom, hogy JELENTŐS része volt benne. (Mármint a magyar szabályozással együtt)

2. A "KÖTELEZŐ" szó szerinted mit jelent a MANYUP-ok nevében, A "nem kötelező"-t?? Kötelező volt MINDEN pályakezdőnek a törvény napjától... ha akartad ha nem. A kutya meg nem kérdezett, hogy szerinted jó lesz-e így és érdekes módon még csak médiahiszti sem volt. vajon miért nem?? (Pedig nem egy közgazdász mondta akkoriban azt, hogy ez így nem lesz jó..)

3. Mi van?? Kitől kért az APEH pénzt? Röhögtetsz? :-)))

Nem tudom milyen nyugdíjrendszer kellene. De az, hogy én kitalálom, hogy neked mi a jó és leszarom, hogy 20 év múlva jó lesz-e neked, csak ma zsírosan megéljek belőle, szerintem messze nem a legjobb rendszer.

Olvass utána (te is), hogy Romániában hol is van ez a MANYUP pénz éppen most, amikor kifizetni kellene?? Érdekes dolgokat olvashatsz majd... és jusson közben eszedbe, hogy vajon ha itthon is ez lett volna a helyzet pár év múlva, akkor ki fizetett volna a MANYUP-ok helyett?? 8Merthogy ezt is tartalmazta a törvény)... no? kitalálod?

Schaf · http://www.speedcams.hu 2011.02.17. 11:48:24

@tüke_:

esetleg arra gondoltak, hogy ha többet hagynak annak a zsebében aki nem létszükségletre költ, mert a csekkekre sem tellik, akkor az kicsit segíthet a gazdaságon?

Ha több plazmatévét adnak el nem hitelre, ha többen mennek welnesselni, stb-stb. az nem feltétlenül rossz a gazdaságnak. Ezt pedig sajnos nem a minimálbéren lévő kényszervállalkozók tehetik meg, ha 1-2-3-X %-kal több marad a zsebükben.

hmm?

abaka 2011.02.17. 11:56:36

@midnight coder: "Azért a cigókat a franciák végig tudták volna vinni ha nagyon akarják."

Ezt a francia kormanykorokon beluli forrasaidtol tudod, vagy az EB-s haverjaid sugtak? Egyebkent kivancsi lennek, hogy ha vegig tudtak volna vinni, akkor miert mentek bele abba a sulyos tekintelyvesztesbe, amivel a visszakozas jart?

Mike36 2011.02.17. 11:56:48

1. ha igen akkor az államadósság 40% az kb 6000 mrd, és akkor még nagyvonalú is voltam, hiszen 50%-ot még jelentősnek gondolom

2. azt írtam nekem nem volt kötelező
erggo ezek szerint 97-ben már nem voltam pályakezdő
meg lehetne nézni a 3 millió manyup tag koreloszlását, enélkül azonban csak fikciókról vitatkozunk

3. nézz utána, mennyit fizettek a manyup pénztárak azért, hogy az apeh szedi be a pénzt
nem röhögtetlek

gondolom az állam
egyébként biztos át lehetett volna értelmesen alakítani, de a lenyulása, az nem átalakítás, hanem utánam a vízözön mentalitás

Fatal Error! System Halted! 2011.02.17. 12:01:48

@Schaf: hát most aztán, megsemmisítô csapást mértél rám.

Tök mindegy, hogy elítéled vagy sem, ha hsz-eid alapján narancsszaros a szád széle, "paprikajancsi".

Megértem, ha valakinek nincs mit félreraknia, azt viszont nem, hogy csak és kizárólag a szoc kormány miatt.

Ezért vagy te pártkatona.

Mike36 2011.02.17. 12:02:19

@tüke_: csak 100-ból a 16-ot jobban megérzed, mind 1000-ből a 160-at
mellékesen lehet a gazdagokat támogatni, csak minke
a gazdagok a legmobilisabbak minden téren
eddig is megoldották az adózási problémájukat
ellenben a kiszámithatatlanság bűn
senkinek fogalma nincs mivel rukkol elő a kormény fél év múlva, visszamenőleges hatállyal
ezzel pedig azt érik el, hogy a gazdagok innen bizony lépnek
nem, véleményem szerint a kormény nem gazdagoknak akart kedvezni, hanem a hivatalnokrétegnek aki bérből és fizetésből él, meg akiknek emelett sok gyerekük is van, mint nekik.

tüke_ (törölt) (törölt) 2011.02.17. 12:03:44

@Schaf:
az adókulcs mértékét meg lehetett volna úgy határozni, hogy az eddig sem jól keresők, ne csússzanak még lejjebb.

Viszont aki eddig is jól keresett, annak valószínűleg eddig sem hitelből volt plazma TV-je, és nem fog rohanni még hármat venni, inkább félre tesz, megtakarít. Aki eddig is tudott nyaralni menni, az aztán is fog tudni, feltehetően külföldre, nem itt költi el a plusz bevételét.

Róna Péter közgazdász régebbi szavai, -nem e kapcsán, de illik ehhez is:
..."Annak, hogy valaki vesz egy értékes festményt vagy egy gyémánt nyakéket a feleségének, nincs akkora gazdasági jelentősége, ha a szegények vesznek ezer pár cipőt.És minél lejjebb megyünk a társadalmi rétegekben, annál nagyobb a fogyasztás hatása a kibocsátásra. A magyar gazdaságpolitika mindenre fittyet hány, éppen az ellenkezőjét teszi.Egyszerűen elveszi a szegényektől a forrásokat, átcsoportosítja a gazdagok oldalára, aminek következtében a magyar kereslet belső szerkezete összeroppan. A honi ipar, mezőgazdaság, szolgáltatás elsorvad, mert nincs rájuk belső kereslet"

Az viszont tény, hogy a jól keresőkre nem volt eddig igazságos, hogy sokkal többet adóztak, mint amennyivel többet kerestek. A magam részéről pártolom az egykulcsos SZJA-t, mert aki tízszer többet keres, bőven elég, ha tízszer annyit és nem ettől jóval többet adózik, mint régen. De a kevésbé jól keresőket ne taszítsák még nagyobb nyomorba, minimum inflációt követő legyen ab éremelkedésük, sőt, őket hosszútávon inkább fel kéne emelni.

(Mondom olyan személyként, akinek nem csökkent a bére...Sok hozzám hasonló helyzetben lévő egyáltalán nincs eldőlve attól, hogy a Mariska néni a növekvő rezsi és élelmiszer árak mellett, még néhány ezer forinttal kevesebbet visz haza, mint eddig. De nem tetszik, ha Mariska nénik hada, a jól keresőket szidja, mert a jól keresők, talán olyan munkakört ellátnak, ami több értéket teremt, nagyobb atársadalmi haszna...stb. De a társadalmi megosztotság ezzel a szerencsétlenül meghatározott adókulcs mértékkel kiválóan növekszik...).

Mike36 2011.02.17. 12:08:01

@Schaf: rém egyszerű, ha központisítasz, azt a magánszektortól vonod el. ergo kicsi és olcsó állam kell, kiszámítható környezet
MEGINT lett volna lehetőségük csinálni valamit normálisan, mint 98-ban, és most még 2/3-uk is van. Ehhez képest ugyanaz a dzsentri kormányzás megy, némi posztkádárista katyvasszal. Sajnos nem változtak semmit stílusra sem. Úgy vélem Orbán köre menthetetlen. Jó lenne ha lenne egy normális, valódi jobboldali (modern és kapitalista) párt. Sajnos ugyanakkor azt látom, hogy mi magyarok szeretünk a posványban fetrengeni (ezt nem a politikábal szártem le, hanem a hétköznapi mentalitásból, hozzáállásból)

Mike36 2011.02.17. 12:09:49

végre sikerült normális hangvételben beszélgetni, akkor arra kérnélek titeket ne paprikajancsizzátok egymást

Schaf · http://www.speedcams.hu 2011.02.17. 12:10:20

@tüke_:

Szerinted melyik hozhat nagyobb gazdasági fellendülést rövid távon?

1. Adjunk plusz 10.000Ft-ot külföldi hitelből minden nyugdíjasnak, romának, és segélyből élőnek

2. Hagyjunk a családok zsebében kicsit több pénzt, illetve vegyünk el egy kicsit kevesebbet attól, aki jól keres (mes'leg ezzel próbálhatjuk a "papíron minimálbért keresek plusz kapok zsebbe 3x annyit" szindrómát is csökkenteni)

Az első pontot csináltuk vagy 8 évig. Bejött?

Schaf · http://www.speedcams.hu 2011.02.17. 12:11:34

@Mike36:

Eben egyetértünk.. az eddigi intézkedések LÓFASZT NEM ÉRNEK, ha nem követi őket a megfelelő reform a közszférában és az államigazgatásban.

De pl. tegyük fel elbocsátják a közszolgák 50%-át, mert az költségcsökkentő. Az megoldás?

Mike36 2011.02.17. 12:14:17

@tüke_: csak a jól keresők nyugaton, pl. usa-ban jótékonykodnak
itthon ez annyira nem jellemző

Mike36 2011.02.17. 12:18:52

@Schaf: sajnos igen
nagyon sok itthon az önkormányzat, nagyon sok itthon az állami alkalmazott
ellenben ha egy csapásra elbocsátasz fél millió embert, abból óriási feszültség lenne

egybként még sorolhatnám: pazarló a MÁV, a BKV-t be kéne dönteni, de úgy hogy melette párhuzamosan felépítesz egy másik közlekedési céget, de ott van az egészség, oktatás is
megannyi érdek amit meg kell sérteni
emiatt ezt eddig senki nem merte meglépni
ők sem fogják
így marad a posvány, ami most van

Mike36 2011.02.17. 12:27:01

@Schaf:
3. csökkentsük az élő munkerő költségét
vegyünk el kevesebbet a szegényektől, szerintem a progressziv adózás jobb mint az egységes, legyen kiszámítható jogi környezet, egységes adójogszabályok éveken át, amik csak egyféleképpen értelmezhetőek, kisebb áfa és szja adókulcsok, de kemény bümtetéás azoknak, akik adót csalnak, továbbá au állami ballaszt szép leépítése, kisebb de jól felszerelt egészségügy, max 100-200 önkroméányzat, kisebb parlament, összesen 7 egyetem a 97 helyett (persze magán anyni van amennyi jólesik) fejpénz megszüntetése, egyházi magán sikolák nem támogatása, egyházak nulla támogatása, ugyanakkor műemléképülketek állami fenntartása. átlátható állam olyan szinten mint a svédeknél. normális fiezetés az állami kórházakban, de lényegesen kevesebb, de jól felszerelt kórházak, paraszolvencia államiban tilos, stb )nem fogom minden elsorolni :)

egyszer azt szeretném megérni, hogy egy kormány, magán kezdni a spórolást

tüke_ (törölt) (törölt) 2011.02.17. 12:34:52

@Schaf:

a magánnyugdíjpénzári rendszer szétzúzásával a mai fiatalok jövőjét élik fel.
Most kiadás lett volna, de mikor elkezdődtek volna a kifizetések, onnantól kezdve hosszú távon könnyebbség lett volna az államnak is.

Az öngondoskodást kellene preferálni. Sokszor említik a demográfiai problémát, a generációs összetétel probléma. De hosszú távon nem csak ez a probléma, és a t. kormány nem akarja tudomásul venni. Emelhetik az egekbe is hiába a nyugdíjkorhatárt, ha munkahelyek nincsenek.

De ez lesz még így se. Ugyanis a folyamatos technikai fejlődésnek hála, arányaiban egyre kevesebb humán munkaerőre van szükség. Nem csak mezőgazdaságban, iparban kerülnek egyre újabb és újabb gyártósorok, eszközök befogásra, hanem irodai munkások is vesztik el az állásukat, mert egyre újabb szoftverek vannak, back-office munkatársakat küldenek el. Informatikai fejlesztőket fognak be projekt munkára (pénzintézet is), hogy még szuperebb, költséghatékonyabb legyen az adminisztráció. Ha egy 4-5 éves ilyen projekt lezárul, újabb back office munkásokat küldenek el...stb. Egy mai fiatal ha felnő, meglehet, addigra az áruházakban kasszások sem lesznek nagyon, mert chip rednszerrel fizetnek...stb. Már nem lehet visszasírni a Kádár rednszerbeli teljes foglalkoztatottságot, ugyanis ma már nem kézzel vezetik a nyilvántartásokat...stb.

Ha jól tudom, Európa nyugatibb felén bizonyos körökben már a 80-as évek közepe felé felmerült, hogy akkora baj lesz, hogy jó, ha az emberek 25 %-nak lesz munkája, azaz 75 százaléknak nem lesz. Akkor az nagyon merész állítás volt, de lehet tényleg erre haladunk.

Hiába lenne plusz egy millió munkaerő, ha arányaiban, nem kell ennyi humán munkaerő. Ha a gyerekvállalást nagyon támogatni szeretnék, nehogy az legyen belőle, hogy felnőttként nem adót és járulékot fizető emberekké válnak, hanem a munkanélküli központokba állnak majd sorba tömegével.

A nyugdíjasok viszont eddig sem éltek jól, én kétlem, hogy mire nyugdíjas lennék, a jelenlegi rendszer szerint az állam akkor képes lesz nyugdíjkifizetésekre. Igaz, én magánnyugdíjpénztári tag maradtam, és emmelett is megtakarítok, sőt ahogy tehetem, menekítem ki ebből az országból majd a pénzem, amit teljesen legalis keretek közt szereztem. Egyszerűen nem bízom az államban.

Az emberek jelentős részének zsebében nem maradt több pénz az új intézkedésekkel, legalább is bruttó 290, 300 ezer forintos bér alatt nem igazán.

Gyermekeket pedig nem nemzeti érzetből vállalnak a párok, általában nem is adókedvezményért. A társadalom egésze meg központilag nem tervezhető, az emberek egyéni érdekei ezt felülírják (szociológiai alapismeret könyvet is többet forgathatnának a politikusok).

A magam részéről azt vallom, hogy abba az irányba, ahova most tart az ország, hosszú távon nem vezet semmi jóra. Mert most a mnyptári pénzekkel egyszer foltozhatnak, na de utána mi lesz? És mi lesz azokkal az emberekkel, akik pénze most bekerült a zsákba, és mire nyugdíjas lenne, nem kapnak belőle sokat vissza...egy ígérvényből nem fognak tudni élelmet venni és fűtést számlát fizetni.
2050-re 4-szer annyi 90 év feletti ember várható mint 2000 tájékán volt.

A nyugati társadalmakban az elöregedő, idösödő társadalom probléma. Nagyon örvendetes, hogy az átlagéletkor növekszik, több idő, több lehetőség az embereknek. Viszont a megváltozott viszonyokra hosszú távon nehéz lesz a régi rednszert ráhúzni, valami újat kéne kitalálni, szerintem nem jó irányba haladunk, legalább is eddig úgy vélem.

Abban meg nagyon bízom, nem úgy akarják megoldani a problémát, hogy az egészségügyet még inkább lezüllesztik, és akkor nem élnek majd úgysem addig az emberek, a gyógyszerekre még kevesebb támogatás, úgy sem fogják tudni kiváltani...stb.

A magam részéről érdemi politikát nem igazán láttam eddig.

tüke_ (törölt) (törölt) 2011.02.17. 12:42:05

@Mike36: de jellemző a jótékonykodás. Eddig is jellemző volt számos jól keresőre, feltehetően eztán is. Viszont egy jól kereső, nem úgy érzi, hogy egy elcseszett gazdaságpolitikát, neki mint civil emberként kellene megoldani. Azaz, támogat olyat, akit jónak lát, vagy más például olyan szervezeteket, ahol a pénz nem nyelődik el, tudja, hogy jó helyre kerül, arra fordítódik amire szánja, és nem a fej gazdagodik tovább, míg a kicsihez az adománya nem jut el. Pedig sajnos lehetne hazánkban negatív tapasztalatot felmutatni...

Másrészről, egy jól kereső, a saját életszínvonalának rovására sem támogat. Egy jól kereső, ha azt látja, hogy nem jó irányba mennek a dolgok, nem támogatni fog, hanem még inkább megtakarít, hogy a saját öregkorát, vagy szerettei életútját látsa biztosítva, ne az idegen Mariska néniét, akit amúgy lehet sajnál...

Schaf · http://www.speedcams.hu 2011.02.17. 12:54:09

@tüke_:

Megpróbálom a te nyelvedre lefordítani a KMNYP rendszerét.

Valamikor tizenévvel ezelőtt megegyeztél a pároddal, hogy minden bevételetekből mindig, minden körülmények között 10.000Ft-ot bankbetétbe raktok. Ez majd X év múlva nagyon jól jön, extra pénzként a családnak.

Közben jöttek a gyerekek, ti pedig tovább rakosgattátok a megegyezés szerinti 10e-ket, pedig a második gyerek után már nehezen ment. Te közben nem mondtál le a haverokkal a sörözésről, az asszony meg a heti egy műkörmösről.

A gyerekek cseperedtek, egyre több mindent kellett megvenni nekik, és mivel nem volt már elég a család bevétele úgy döntöttetek hitelt vesztek fel attól a banktól, ami a megtakarításaitokat kezeli. Nosza jelzálog a házra és máris ismét minden egyenesben volt...

A bank közben ilyen-olyan indokokkal elkezdte emelni a kölcsön kamatait, ami miatt a törlesztő részleteitek egyre nagyobbak lettek. újabb és újabb kölcsönöket kellett felvennetek, de ti csak fizettétek tovább a 10e-ket, mivel a megegyezés szent és sérthetetlen (persze a haveri sörözés továbbra is maradt, és a műkörmös is) pedig a bank már 100% kamatot kért minden 10e Ft-ra.

Évekig ment ez így, egyszer csak úgy döntöttél elég volt, valamit tenni kell a dolgok ellen. A banki kölcsön jelentős részének visszafizetéséhez megszüntetted az eddigi megtakarítást és kilátásba helyezted, hogy a haveri sörözéssel és a műkörmössel is kell kezdeni valamit, különben éhen haltok.

Ebben a pillanatban a következő dolgok történtek:
1. A gyerekeid azonnal kitagadtak, mivel az ő jövőjüket éled fel a saját boldogulásodra.
2. Az asszony válással fenyeget és a műkörmösnél mindennek elmond a barátnők előtt, mondván felélted a megtakarításotokat
3. A szomszéd a pletykákat hallva közli, hogy jobban tetted volna, ha másik banktól kérsz kölcsön és ajánlatot is tesz
4. A bank látva, hogy mekkora összeget törlesztettél a tartozásodból, és nem kérsz újabbat, látványos kampányba kezd, hogy mekkora looser vagy, mivel nem az általa javasolt irányba viszed tovább a családi gazdaságot. Nem veszel fel inkább a problémákra a kocsira is jelzálog hitelt megoldva így a problémádat...

Nem tudom átment-e.....

tüke_ (törölt) (törölt) 2011.02.17. 13:29:14

@Schaf:

átment, de én más oldalról közelítem meg, remélem ez neked megy át. A rendszerváltásra emlékszel, vagy tanultál róla? Mi volt Kádár idején? Hitelfelvételek sora...
Amúgy meg 98 és 2002 között véletlen nem kapott már egyszer Orbán lehetőséget? (Mielőtt félre értenél, számomra, mszp, fidesz és a többi párt egykutya, egyik roszabb mint a másik...).

Kádárhoz visszatérve. Hazánk már a 70-es évek közepén nem tudott bekapcsolódni a nyugati technikai fejlődésbe (ehhez az extenzív gazdaságpolitika kimerülése szorosan hozzátartozik), természetesen az olajválság is befigyelt, és az agrár olló is kitágult. Kádárék az alapvető szükségletekből nem akartak visszavenni, hitelfelvételek sora volt, amit nem szerkezeti átalakításra fordítottak, hanem a régi rendszer fenntartására. Lett is gond belőle.

De nem szabad azt sem elfelejteni, hogy hazánkban 1960 és 1980 között jutottak el arra a szintre elsőre, hogy az éhezés nem volt probléma, illetve pont a Kádár rendszerben épültek lakások (panelok).

Nem az elmúlt 8 év okozta azt amiben van az ország, hanem a nemzet történelme hosszabb távú folyamat, előzményekkel. Ám, Orbán 1998 és 2002 között már hatalmon volt, Mi érdemit ett akkor?

De a rendszerváltásra visszatérve. 1988 októberben elfogadták az új társasági törvényt, ami egyszerűsítve kedvezett a piacgazdaság kialakulása felé. A politikai intézményrendszer átalakulása megindult, elindult. Valahogy elnézve a mai politikát, néha átvitt értelemben úgy tűnik, mintha rendszerváltást megelőző módszerekhez nyúltak volna kormányzás ügyileg vissza.

Félrevezésnek tartom, ha valaki az ország eladósodottságát a mnyptári rednszert tenné felelőssé. Alapvető szerkezeti átalakítások nem történtek meg a rednszerváltás óta napjainkig sem. Az alapvetően rossz gazdasági, ilyen olyan berendezkedés viszi a pénzt, generálta a hiányt, - szerintem.Az átláthatatlanság, vízfejűség, magas bürökrácia meg virágkorát éli változatlanul.
Ebbe a nagy katyvaszban, az öngondoskodás felé nyitás, mnyptári rendszer, pont egy jó láb lehetett volna.Úgy vélem, nem azzal foglalkoznak, a t. politikusok továbbra sem amivel kellene érdemben, hanem számukra a hatalom megragadása és megtartása a cél, -szinte bármi áron, ha az hosszú távon káros az országnak, akkor is.

A mostanság divatos példaként említett Csehország, pont magánnyugdíjpénztárt vezet be (igaz, nem összevethető, mert a cseheknél ha jól tudom, durván egy millióval több aktív van, azaz náluk van ennyivel több munkahely jelenleg is. Ám összevethetőség helyett, elgondolkodtató).

tüke_ (törölt) (törölt) 2011.02.17. 13:44:51

@Schaf:
még egy, ha már az összes pártot kritizálom. Azt, elsimerem, hogy a képviselők között vannak egyénileg magasan kvalafikált emberek, de bizonyos körökben már elcsépeltnek tűnő szöveggel állok elő: a tisztelt politikusoknak az összteljesítménye kritikán aluli.

A parlamentben amit csinálnak, még bohózatnak is gyenge.

Gunboat-Diplomat 2011.02.17. 13:54:15

Szórakoztató ez a paranoia, amely nagy rössel agit-propak minősít minden véleményt, amelyik nem illeszkedik a szocivezérelt műhisztériába. Nyilván nehéz lehet a fanatikus híveknek feldolgozni, hogy az MSZP 12%-on áll, és az ország elsöprő többsége bizony úgy értékeli az eseményeket, hogy a Magyarországot bemószerolni sóvárgó elvtársak estek nagy lendülettel pofára.

Schaf · http://www.speedcams.hu 2011.02.17. 13:54:42

@tüke_:

Keresztkérdés: mennyivel nőtt az államadósság 1945 és 1989, 1989 és 2002 illetve 2002 és 2009 között?

Ringlósztár 2011.02.17. 14:02:11

@midnight coder:
Az ausztriai bankok fizetésképtelenségével kapcsolatban.

tüke_ (törölt) (törölt) 2011.02.17. 14:05:48

@Schaf:

nézd, ha arra vagy kíváncsi, hogy fejből vágom-e a keresztkérdésedre a választ, a válaszom: nem.
Mindössze nagyvonalakban fejből csak a 2009-es adatokkal tudok szolgálni: A GDP százalékában akkor 78,4 % volt, míg ezzel szemben Csehországban 36,8 %, Lengyelországban 60,9 %, Szlovákiában valahol 26 és 27 % között.

Persze utána lehet nézni a többinek is, de nem ezt tartom lényegesnek. Úgy vélem történelem, politikát, gazdaságot és társadalmi változásokat érintő kérdésekben összefüggéseiben egy-két folyamatot képes vagyok átlátni, bár elismerem statisztikai adatokat fejből nem feltétlen vágok pontosan.

tüke_ (törölt) (törölt) 2011.02.17. 14:08:16

@tüke_: írtam: "A GDP százalékában". ez alatt kerekebb mondatban azt értem, hogy a magyar államadósság a GDP százalékában, 2009-ben durván 78,4 % volt...stb.

tüke_ (törölt) (törölt) 2011.02.17. 14:13:40

@Schaf: bocs, Szlovákia esetében tutti tévedtem, ott GDP százalékban azt hiszem a Csehekéhez hasonló mértékű. A románoknál van a 23, 24 % közötti, de az megint nem öszehasonlítható (egyéb okok miatt).

DartagnanX 2011.02.17. 14:27:25

@is: Igazság szerint nagy ívben leszarom. Kihúztak két baromságot a médiatörvényből, amivel csak jól jártak, mivel amúgy is betarthatatlan lett volna.
Egy blog kiegyensúlyozott? Nevetséges.
Csak megakadályozta az EU, hogy tökön szúrják önmagukat.
Szerinted mennyire csökkent volna a fidesz népszerűsége, ha elkezdenek civil bloggereket zaklatni a kiegyensúlyozottsággal?
Megkímélik magukat az ilyen faszságtól, hála az EU-nak.
Azért tűzijátékot ennek örömére nem kell még rendezni.

Schaf · http://www.speedcams.hu 2011.02.17. 14:46:01

@tüke_:

GDP arányos államadósság--->

- rendszerváltáskor (1989): 66%
- piacgazdálkodásra történő átalakulás állítólagos magas költségei, és a korábban rejtett veszteségek felszínre kerülése miatt 1993-ra 89% -ra szökött
- 1994-től 2001-ig 50 százalékra zuhant (elismerten a "Bokros csomag"-nak is köszönhetően).
- 2001-2006 között a lazább költségvetési politika eredményeként 66%-ra
- 2006-2010 között pedig ismét 80%-ra

Melyik éveket neveznéd a "legkárosabbnak"?

tüke_ (törölt) (törölt) 2011.02.17. 15:10:40

@Schaf:

A 2006-2010 közötti számokat nem tartom reaálisan összevethetőnek a korábbiakkal, mivel iközben egy pénzpiaci világválságba is belecsöppentünk...stb.
Bárki is van ilyenkor hatalmon, a válság időszaka betenne minden politikai hatalomnak. (más országoknak is természetesen betett, csak nekik más volt a kiinduló értékük is hozzánk képest).

Viszont összegészében a Csehekhez, Lengyelekhez képest nagyon cudarul állunk, és nem csak az utóbbi időkhöz képest...).

Szerintem mindegyik általad felvázolt politikai korszak, a maga módján elég káros tudott lenni...

tüke_ (törölt) (törölt) 2011.02.17. 15:22:25

@Schaf:

De hogy mást is írjak. 2008 környékén olvastam olyan vélekedést, hogy kulturális visszarendeződés zajlik, és hazánk keresztény fundamentalista irányba tart. Akkor ezen eléggé felhúztam a szemem, de ma már a szerzőnek igazat adok...
Én ahogy az előző kormánnyal sem szimpatizáltam, a mostanival sem, és szomorúan fiygelem mi zajlik ebben az országban.

De hogy konkrátabban a poszthoz írjak:

"Magyarország nem fogad el utasításokat az EU központjától." (Orbán Viktor)"

Magyarország az únió része, így nem utasításokat kell elfogadnia, hanem a többi tagországgal egyetemben az úniós normákat kutya kötelessége betartani. Az úniós jog magasabb rendű, tehát a tagországok nem hozhatnak olyan jogszabályokat, ami nem felel meg ezeknek. Az únióhoz való csatlakozással az országok szuveneritásuk egy részéről lemondanak, legalább is uniós jog és normák tekintetében, a csatlakozással vállalták, hogy betartják a játékszabályokat.

"Demokrácia sárbatiprása" lévén, nagyon nem tetszik sok minden, ami mostanában zajlik.

Mike36 2011.02.17. 15:35:14

@Schaf: nézd meg mennyi mindene spóroltam

Mike36 2011.02.17. 15:38:39

@tüke_: vissaz kell térnünk a rnbszolgatartásra, csak emberekk helyett gépekére.

Mike36 2011.02.17. 15:40:38

@tüke_: jut eeszembe, minap volt erről szó, eegyuij ötlet az, hogy egy egységes uniós áfa százalékot akarnak bevezetni (a helyi áfán felül - pár százalék) és ebből fizetnék a nyugdijakat.

Mike36 2011.02.17. 15:43:14

@Mike36: illletve a nyugdijminimumot
aki ezen felül további pénzt akar, az meg tegyen félre. mondjuk 25%-os folalkoztatás melett az öngondoskodás nehéz lesz, ergo ha a gépek dolgoznak az emberek helyet, akkor az embereknek állami fizetést kell kapniuk, úgymond a semmire (ehhez azért alapjaiban meg kell változnia a felfogásnak) akárcsak mondjuk Kuwaitban volt

Mike36 2011.02.17. 15:49:12

@Schaf: átment, de egy dolog hibádzik:
a példád jó, amig a családról van szó. de az állam nem a családod, és a tagjai/vezetői nem a családtagjaid. Éppen emiatt, nem az államnak voltak megtakarításai, hanem neked. Az állam nem takarított meg semmit, hanem midnent felélt, a hiteleit is.

tüke_ (törölt) (törölt) 2011.02.17. 16:04:48

@Mike36: erről én még nem olvastam, majd utána nézek.

sóhegy049 2011.02.18. 01:37:31

@MátyásKirály:
Neked is, nyergesi okosjobbos. A hatalom helyi érdeknyertessége nem hatalmaz fel téged anyázásra, keresztény cimbike! Itt gondban vagy, hogy nem tudsz takaríttatni, mint az i***n, igaz???

szekertabor · provo.blog.hu 2011.02.18. 09:44:02

@nu pagagyí: "Ezentúl ahelyett, hogy egyenként kipécézhetné a neki nem tetsző médiát, csak úgy össz-egészében őrködhet a semmin. Erre a ciklusra, így csak a lapítás és a fallosz megjelenítésének szabályozása maradt neki, ha nem akar ártani saját elvbarátainak."

Téves premisszákból helytelen következtetésre jutottál. Ugyanis a jogalkotó csak abban az esetben élné meg kudarcként a kiigazításokat, ha az eredeti szándéka az lett volna, amit te tévesen tulajdonítasz neki. A szoclib hisztéria viszont nem a kérdéses passzusok pontosítására irányult, hanem annak a megkérdőjelezése volt, hogy a demokratikusan és nagy többséggel felhatalmazott országgyűlés joga megszabni a demarkációs vonalat a sajtó szabadsága és más jogok között. Más szóval, mivel minden jog addig terjed, amíg más jogokat nem sért, szabályokkal kell kijelölni a határokat. E tekintetben a sajtószabadság teljes, az ellenzéki mocskolódás (olvasd csak vissza a saját kommentedet) nyilvánosságot kaphatott, viszont célt tévesztett, felsült és megszégyenült.
süti beállítások módosítása