Minden jel arra vall, hogy a magyarországi demokráciát féltő, diktatúrát kiáltó hangok erősen túlzók. Nem épül itten semmiféle bolseviki teljhatalom, nincsenek az oroszok a spájzban. Mindössze annyi történik, hogy éppen ezekben a kemény hetekben derül ki alighanem mindenki számára, hogy egy országot a 21. században nem lehet úgy vezetni, mint egy vállalatot. Sem pedig úgy, mint egy hűbéri társadalmat. Pláne nem, mint egy maffiacsaládot. Orbanisztán hűbéresei, a gazdasági burzsoázia kezdi elveszteni a hitét az urában. És ez a felismerés most nagyon sokaknak nagyon fájni fog...
Fotó: Facebook.com
Amikor Orbán Viktor 1998-ban átvette a kormányrudat a szocialistáktól, akkor egy viszonylag kiegyensúlyozott nemzetközi gazdasági környezetben, a legnagyobb megrázkódtatásokon már túlesett országot vett át. Nem okozott hát gondot, ha folytatta elei munkásságát, és a központosított nemzeti vagyon és a nemzeti jövedelem java részét, állami megrendelések útján, a saját gazdasági burzsoáziájának kiépítésére fordítja. Ez a klientúra-rendszer nem az ő találmánya, lényegében ez mozgatja Magyarország és Európa gazdaságát a kora középkor óta. Nem mindegy azonban, hogy ezt mikor és miként csinálják az urak.
Orbán most egy kisöpört padlást vett át, ráadásul a világgazdasági környezet a legkevésbé sem mondható konszolidáltnak, a módszerek azonban nem változtak.
A Vezénylő Tábornok úgy tekint Magyarországra, mint egy nagyvállalatra, amelynek ő az elnök-vezérigazgatója. Az autoriter vidéki vállalati középkáder gyermekeként szocializálódott férfi nem tudja elképzelni, hogy az erőszakos parancsuralmi rendszeren kívül létezik más, hatékony vezetési módszer. Ezért hát parancsuralkodik. Mindenhol, az élet minden szintjén. Ő tudja, mi a helyes, és ezt mindenkinek kötelessége tudomásul venni. Nincs apelláta! Amit pedig nem lehet hatalmi szóval megszerezni, azt még mindig meg lehet venni. Így szerzi Orbán a támogatóit.
Hatalmas állami beruházásokkal, előre lezsírozott közbeszerzésekkel, sok-sok milliárdos megrendelésekkel tömi tele a sorba beálló cégek, vállalkozók zsebét. Ezermilliárdokról van szó! Ha kell, államosítja a dohánykereskedelmet, a kórházakat, az önkormányzati vagyont – nem gond, a kétharmad felhatalmazást ad rá. Ha a jogszabályok, vagy éppen az Alkotmánybíróság szembe jön, sebaj, annál rosszabb az Alkotmánybíróságnak! Írjunk új alkotmányt, rendezzük át az igazságszolgáltatást – a lényeg, hogy menjen az üzlet!
Néhány tucat pénzember és nagyjából ugyanennyi cég érdekében Orbán hajlandó volt bohócot csinálni Magyarországból. Azért, hogy senki se ugasson bele a bizniszbe, képes volt összeveszni a fél világgal. Azért, hogy ne döccenjen a vállalkozás, összebalhézott a szövetségeseinkkel, és picsipacsizott az ellenfeleinkkel. Magyarország nemzetközi hitelessége a béka segge alatt van, valahol Fehéroroszország és Észak-Korea között félúton, habár utóbbi lehet, hogy beelőz a diktátor halála után.
Orbán és bandája most nem azért van bajban, mert bajban van a magyar gazdaság. Hanem azért, mert ezt a bajt képtelenek másként elhárítani, mint hogy beengedik Magyarországra az IMF és az EU revizorait. Másképpen nem kapunk pénzt ugyanis, ami nélkül viszont megáll az üzlet. Ámde ezek az ellenőrök minden szőnyeg alá be fognak nézni, kiráncigálják a csontvázakat a minisztériumi szekrényekből, és akkor nem lehet majd kétharmadra meg új Alkotmányra hivatkozni! Vége lesz a zsíros sógorkoma-szerződéseknek, nem lesz több ál-közbeszerzés, nem lesz több megbízási lánc az autópálya-beruházásoknál, sőt, talán az is kiderül, miért állt érdekében minden korábbi kormánynak, hogy húsz év alatt se lehessen befejezni a négyes metrót.
Bezáródnak a pénzcsapok, miniszterelnök úr, bizony! Orbán ezért igyekszik minden erejével elodázni azt a pillanatot, amikor végképp le kell húznia a rolót. Már mindent elnyelt az elképesztő orbáni téboly. Állami megrendelésnek címkézve felosztotta a hűbéresei között több millió magyar nyugdíj-megtakarítását, épp most igyekszik rátenni a kezét az ország devizatartalékaira (de szerencsére ezért már rácsaptak a kezére) és az önkormányzati vagyonra, kicsinálták a konkurenciát a szerencsejáték-iparban, majd elegyengették az utat a saját kaszinóbizniszük előtt... Mindent elvettek már, amit lehetett, zsarolással, megfélemlítéssel, a szabályok átírásával. Nem ismerős a módszer?
Óhatatlanul felmerül a kérdés a magyar gazdaság és politika elmúlt húsz évének ismeretében: Vajon van maffia Magyarországon? A válasz: már nincs. Itt valami egészen más jelenségről van szó. Maffiáról akkor beszélhetünk, ha a szervezett bűnözés megveti a lábát a politikában és az igazságszolgáltatásban. Nálunk erről ma nincs szó. Eddig csak vicc volt, ám kéretik egészen komolyan venni: a kormány nem tűri a konkurenciát. Maffia tehát nincs ma Magyarországon. De vajon minek nevezzük azt, amikor az állam maga viselkedik szervezett bűnbandaként?
Ám ez már a végjáték...
Az utolsó 100 komment: