Aki diktatúrát kiált gyönyörű hazánkban, az gondolja át gyorsan, miről beszél! Nincs itt semmiféle diktatúra. A diktatúra ugyanis egy szervezett, rendezett, döntéseiben, céljaiban és módszereiben konzisztens, egységes ideológiával, de legalábbis tervszerűen, feszes logikai rendben felépített küldetéstudattal megtámogatott hatalmi berendezkedés. Ami ma Magyarországon folyik, az nem diktatúra, hanem a diktatúra karikatúrája. Ez nem dráma, hanem egy abszurd szkeccs. Abszurdiktatúra van itten.  

Három, egymással össze nem függő sajtóhír 2011. június 7-éről:

1. Az Országgyűlés hétfői döntése értelmében az egyéb állami vezetőkhöz hasonlóan a miniszterelnöki biztos is csak képviselői alapdíját veheti majd fel, ha parlamenti képviselő is egyben. A Ház 245 igen szavazattal, illetve 33 tartózkodás mellett mellett fogadta el a fideszes Szijjártó Péter és Ágh Péter erre vonatkozó indítványának kétharmados többséget igénylő részeit, míg a további rendelkezéseket 247 képviselő támogatta, ugyancsak, szinte kivétel nélkül ismét 33 szocialista tartózkodással kísérve. Jelenleg csak Szijjártó Péter, a kormányfő szóvivője tölt be egyszerre miniszterelnöki biztosi és országgyűlési képviselői tisztséget is.
2. Levélben fordult a KÉSZ Réthyelyi Miklós miniszterhez, amelyben követelik Alföldi Róbert elmozdítását a Nemzeti Színház éléről. Részletek a levélből: "(...) Megnyilatkozásaink tükrözik emberségünk állapotát. Az igazgató emlékezetes válasza egy újságírónő kérdésére bizonyította, hogy ő egy emberségében megfogyatkozott személy. (...) Miniszter úr reagálását úgyértékeljük, hogy ismét elmaradt a felelősségre vonás egy példaértékű esetben. A történtek messzebb mutatnak a konkrét eseményen: Meddig tűri az erkölcsbe ütköző, felelősséget nem ismerő magatartást a magyar társadalom? (...)"
3. Ezúttal Navracsics Tibor állt ki a kormányból a Nemzeti Színház igazgatója mellett. A Fideszes politikus napirend előtt a Parlamentben azt mondta, inkább hallgat az Alföldi Róbert mellett kiálló színészekre, mint a Jobbik véleményére. A szélsőséges pártból előzőleg ismét támadták a nemzeti teátrum vezetőjét. A miniszterelnök-helyettes erre azt mondta nem csoda, hogy a Jobbiknak nem tetszik a közép - európai összetartozás, hiszen a pártnak a határon belüli összetartozás sem tetszik.

A mind erkölcsileg, mind a politikai technológia tekintetében széthullott hatalom vitustánca ez. A miniszteri biztos maga nyújtja be a parlamentnek a csak és kizárólag rá vonatkozó törvényt, amely lényegében felére csökkenti a saját fizetését – mi jut eszünkbe erről? Nekünk, középkorúaknak aligha kell ezt magyarázni, a fiatalabbak pedig talán a Titánia, Titánia című filmből vagy A tanúból frissíthetik fel az emlékezetüket. A jó kommunista maga szünteti meg az igazságtalanságot, még ha fáj is! De ki az az idióta, aki ilyen magas labda feladására utasítja Szijjártót? Mert nehezen hihető, hogy ez a morbid megoldás – mármint, hogy személyesen ő szignálja a saját fizetését csökkentő javaslatot – az ő ötlete volt, de, ha mégis, az még súlyosabb diagnózis...

S vajon mi jut eszünkbe arról, amikor egy fontos, az éppen aktuális hatalom által kiemelten támogatott társadalmi szervezet az illetékes miniszternél követeli egy rebellis értelmiségi elmozdítását? A miniszter pedig ilyenkor mi mást tehet: széttárja a kezét, és vagy a színházigazgató repül, vagy ő. Vagy mindkettő. Vagy lehet, hogy ez az egész műbalhé csak a miniszter leváltását célzó bohózat előjátéka? Navracsics kiállása Alföldi mellett mindenesetre ezt a verziót erősíti: mossunk be megint egyet a Jobbiknak, hozzuk lehetetlen helyzetbe a minisztert, akit úgyis seggbe akarunk rúgni, és közben szarjunk rá, hogyan éli meg ezt a boszorkányüldözést a színházigazgató. Majd a végén megveregetjük a vállát, és kap egy állami kitüntetést, hogy örüljön, amíg el nem zavarjuk végleg...

Nem sokkal ezelőtt még azt hihettük, diktatúra tombol Magyarországon. De ez nem az. Ez sokkal rosszabb. A diktatúra legalább kiszámítható. Ám az abszurd műfajnak éppen az a lényege, hogy jelenetről jelenetre tobzódjanak az irracionális fordulatok, a csattanó pedig végképp kiszámíthatatlan. És mi most itt vagyunk. és egyre inkább erőltetjük a röhögést...