A nap izéje

‎"A titán forradalmi út nem habos kakaós uzsonnázással tarkított sétakocsikázás! Hanem egy diadalmasan száguldó gyorsvonat, ahol a mozdony acélos dübörgése elnyomja esendő gyomrunk korgását!"

Utolsó kommentek

"nézd legott Komédiának, s múlattatni fog. "

2011.03.29. 12:48 Harpi

Liszt Ferenc neve Ferihegyen él tovább...

Címkék: kultúra fidesz kormány ferihegy zeneakadémia liszt ferenc göring harács

Minden jel arra vall, hogy nagyon rövid időn belül a kormányzati hatalommánia áldozatául esik a magyar zeneoktatás világszerte tiszteletet parancsoló fellegvára, a Zeneakadémia.

A jelenlegi 15 helyett 7 tanszék működik majd július elsejétől a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen annak a 150 millió forintos kiadáscsökkentési programnak az eredményeként, amire a súlyos anyagi gondok miatt kényszerül az intézmény – adta hírül a sajtó. A 150 millió forintos egyenlegjavító csomag részeként az egyetemi oktatástól és a kulturális funkcióktól 70 millió forintot, a középiskolától 50 millió forintot és az úgynevezett támogató területektől 25 millió forintot vonnak el. Az egyetemen szeptembertől 25 százalékkal csökken a hallgatók főtárgyának képzési ideje: a jelenlegi heti 120 perc helyett csak 90 perc lesz.

Így válik hirtelen érthetővé, miért volt szükség ilyen rohamtempóban átkeresztelni Ferihegyet. Hiszen a kormány láthatóan halálra ítélte a Zeneművészeti Egyetemet, de imigyen Liszt neve legalább nemzetközi repülőterünk logójában tovább él. 

Emlékezzünk! Liszt Ferencet a magyar parlament nevezte ki 1875 márciusában a Zeneakadémia elnökévé, az intézmény első igazgatója Erkel Ferenc volt. A világhírű zeneművészeti központ mai épülete 1907-re készült el, s a tavalyi felújítás után újra a régi fényében tündököl. Erre várt a kormány? Vajon milyen sorsot szán a gyönyörű épületnek?

A Fidesz kulturális ámokfutásának újabb állomásához érkeztünk: "amit nem tudunk csípőből megszerezni, azt tegyük előbb tönkre, vagy épp' hagyjuk magától elpusztulni"! Szarjunk a világhírnévre, magasról ejtsünk a nemzetközi égésre, amiben akkor lesz része Magyarországnak, amikor kiderül, hogy Európai színvonalú, sőt világszerte tiszteletet parancsoló kulturális intézmények esnek a kormányzati dölyf és harács áldozatául! A Fidesz-kormány kulturális érzékenysége lassacskán Hermann Göring értő hozzáállására hajaz: "Amit nem tudunk megszerezni, ami fölött nincs hatalmunk, azt pusztítsuk el..."

A művészet fölött a kormánynak nincs hatalma. A valódi, a valóban autonóm művészet felett, legalábbis. Még. De meddig...?

1 komment · 2 trackback

A bejegyzés trackback címe:

https://napizeje.blog.hu/api/trackback/id/tr232781587

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Ledózerolják Zuglót és a helyét sóval hintik be 2011.03.30. 08:41:14

    A hírt még sehol nem erősítették meg, de a közelmúlt tapasztalatai alapján nemsokára sor kerül rá.   Volt egyszer Magyarországon egy magánnyugdíj rendszer, ami működött, ahogy a nemzetközi gazdasági helyzet engedte. Amikor válsá...

Trackback: A kultúra bekebelezése 2011.03.29. 20:22:44

  Gondolom, már idáig is erősen részrehajló volt a pályázatok elbírálása, de volt egy kényelmetlen pont a törvényben, aminek kijátszása sok fejtörést okozhatott a bizottságnak. De ennek lassan vége, mivel L. Simon László Fidesz-koszorús költő...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

aeidennis 2011.03.31. 12:45:58

Ha Liszt Ferencről repülőteret nevezünk el, Petőfiről pedig laktanyát, akkor nem ártana a zeneakadémiát egy hadvezérről elnevezni, mondjuk Hunyadi János Zeneakadémiának. A Földtani Intézetet nevezzük el Ady Endréről, a Központi Fizikai Kutatóintézetet meg mondjuk Benyovszki Móricról. Van itt még tennivaló...
süti beállítások módosítása