A nap izéje

‎"A titán forradalmi út nem habos kakaós uzsonnázással tarkított sétakocsikázás! Hanem egy diadalmasan száguldó gyorsvonat, ahol a mozdony acélos dübörgése elnyomja esendő gyomrunk korgását!"

Utolsó kommentek

"nézd legott Komédiának, s múlattatni fog. "

2011.03.29. 11:59 Harpi

Beszopjuk. Mindig beszopjuk...

Címkék: fidesz gumicsont deutsch tamás geronazzo mária

Gratula, őszintén, a Fidesz kommunikátorainak! Mindig tudnak meglepetést okozni azzal, hogy milyen furmányos leleménnyel tálalják fel nekünk, egyszeri médiamunkásoknak az éppen aktuális gumicsontokat. Mint most például dajcstomit, az örökös politikai paprikajancsit, aki vélhetően még azt sem érte fel ésszel, hogy miért száműzte a Vezér Brüsszelbe. Hát ezért. Mert ott kárt nem tud okozni, de ha azt üzenik neki a Szentkirályi utcából, hogy regisztráljon a Twitteren, hát megteszi, arra pedig bizton számítani lehet, hogy azonmód hülyét is csinál magából.

Az ötlet bevált, és lám, az egész magyar közéleti média és a teljes blogszféra három napig az idétlen csiripein röhög, ahelyett, hogy azzal foglalkozna, milyen elemi gengsztertempóban erőszakolják meg éppen a magyar nemzetet a Kossuth téren. A csalit persze A nap izéje is bekapta rendesen, kezdve Schmitt hülyeségén, aztán Szabó Tünde – véletlenül szintén éppen most – újra napvilágra került szilikoncsöcsein, és még ezer szerencse, hogy Wittner Mária hétköznapi elmebaján sikerült felülemelkednünk...

Pár nap múlva itt a végszavazás finise. Kéretik nagyon óvatosan bánni a Fidesz közeli pojácákkal és bérhülyékkel, nehogy elfogyjanak, és még a végén a Parlamentre kezdjen figyelni a sajtó!

Habár, azt hiszem, ettől egyelőre nem kell tartani.

(A képcseréért Geronazzo Mária szíves elnézését kérjük! A grafikust kirúgtuk... – a szerk.)

69 komment · 4 trackback

A bejegyzés trackback címe:

https://napizeje.blog.hu/api/trackback/id/tr232781480

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Válasz legTamásabb olvasónknak 2011.03.30. 03:34:54

„Elolvastam ma Török Gábortól Piroslapig valamennyi blogbejegyzést a készülő új Alkotmányról.Homály,indulat.Mélyéről párolog a bögre.Nagyon." Ez volt Deutsch Tamás EP-képviselő úr átfogó, twitterén közzétett álláspontja: Részünkről megt...

Trackback: VV Tomi borotvált farkat villantott (képpel) 2011.03.29. 14:12:17

Széleskörű társadalmi igénynek teszünk eleget, amikor reposztoljuk, hogy a Fidesz EP-frakciójának sármos médiaribanca, Deutsch Tamás a Twitter-oldalán szórja a mandiner.hu trollképzőjében finomra csiszolódott humorát.És most kérem, folytassák tovább, a...

Trackback: Deutsch Tompika ezúttal az alkotmányjogászt ekézi 2011.03.29. 13:56:07

Deutsch-Immár-Nem-Für Tamás, mozgalmi nevén Tompika, március eleje óta a Twitteren osztja az észt és mutatja meg, hogy milyen a valódi polgári ízlésvilág....

Trackback: Gyereknek az utcán a helye? 2011.03.29. 13:40:19

Az adatok alapján nem helytálló a Széll Kálmán terv azon felvetése, amely szerint túlképzés van a magyar oktatásban. A jelenlegi hosszú tankötelezettség mellett is csak átlagos az iskoláztatás valódi időtartama, miközben a munkaerő-piac a szokásosnál i...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ThufirHawat 2011.03.29. 13:13:21

Tompika, Palika, Marcsika, mind szánalmas bohócok. Mégsem röhöghetünk visítva a műsoron, pedig kétségtelenül az utóbbi évek legviccesebb fityesz produkciója, ugyanis egy bazi nagy hideg penge közeleg a hátunk közepe felé épp.

Emiksz 2011.03.29. 13:23:52

Ja. A médiatörvény volt az agyaggalamb, aminek az árnyékában sikerült megmenteni a nyugdíjainkat.

Furcsán Fegyenc 2011.03.29. 13:47:00

most már lehet dajcs-smit stílusban írni - geci komoj! :) Csak nehogy bevegyék az alaptörvénybe!

Gandalf(helyett) 2011.03.29. 13:51:24

@Emiksz: Most pedig Deutsch Tamás "árnyékában, ismét félrefordítva, inkriminált részek nélkül került az EU elé az új Magyar alkotmány.

csoko20 2011.03.29. 13:57:34

@Gandalf(helyett): Az mindegy, mert az EU hivatalból saját maga fordítattja le az eredeti magyar szöveget.

A médiatörvény után ezt másodjára is eljátszani....
A kormány a saját fordításával csak udvariasan jelezte, mivel szeretné átverni az EU-t:)))

sisszi 2011.03.29. 13:59:54

@csoko20: igen:)) csak rámutat a problémás részekre. ez a jól bevált schmittpál metódus

Gandalf(helyett) 2011.03.29. 14:08:37

@csoko20: Igazad, van, legalább csak az eltérő angol részeket kell figyelniük, rögtön látják, miben szeretné hülyének nézni őket "szeretett" kormányunk.

A többi csak csemege.

Ja, és az után valószínűleg Orbán megint tüzes beszédet mond majd Magyarország újbóli megsértése okán.

Ez kikérem magamnak.

bgp 2011.03.29. 14:12:42

Ez a kép de durva volt!
Miért nincs kinn a 100 éves karika?

Le_Penseur 2011.03.29. 14:20:04

@csoko20: úgy látszik nem egyszeri alkalom volt, hanem egy stratégia része, hogy teljesen mást kommunikálnak az EU-nak és mást nekünk! Médiatörvény, SzK terv, Alkotmány...

csoko20 2011.03.29. 14:37:38

@sisszi: A kackiás preambulum, az elmúlt 20 év megtagadása, a határontúliak szavazati joga csak gumicsont!!! Kint is, itthon is erre kapjuk fel a fejünket, pedig ezek mind-mind valami még durvábbat palástolnak:)))

Felcsúti barátunk a jog nagy tudósa! Valami lábjegyzetben eldugva akarja deklarálni, hogy a Vidi lesz az örökös bajnok;)

/mondjuk én egy használt autó adás-vételi szerződést nem csináltatnék vele, de az legyen az én bajom.../

Link Elek 2011.03.29. 14:41:47

a parasztok imadjak a valosagsokat.
vicc pali, tompika es a tobbi hasonlo erdekes, de kihivasokkal kuzkodo fideszes ezt biztositja.
mikozben a parlamenti szavazasok valtozatlan sebesseggel zajlanak.

barmelyik diktatura megirigyelhetne.
ki emlexik mar arra, hogy 3000milliardot allamositottak?

fakopács 2011.03.29. 14:43:15

Bocsi, de a tisztességben, plasztikában megcsúnyult Geronazzo Máriát miért kell EZEKKEL egy napon említeni? :-))

igényes 2011.03.29. 14:47:48

Schmitt Pálék nem tudják törölni a KEH oldalárol életrajzát.

Kiderül belőle, hogy nem is volt az Országgyűlés elnöke, meg hogy Madridban volt követ, nem Spanyolországba, csak Madridban.

De viszont Svájcban is volt követ. Meg kapott csillagja kitüntetést.

Dr. Schmitt Pál életrajza
Életrajz | Letöltés

Dr. Schmitt Pálnak, Magyarország köztársasági elnökének életrajza.

Személyes adatok

Születési hely, idő: Budapest, 1942. május 13.
Családi állapot: nős, felesége Schmittné Makray Katalin
Három gyermek apja

Tanulmányok

Címzetes egyetemi tanár (1994)
Doktori cím Testnevelési Egyetem (1992)
Okleveles közgazdász, Közgazdaságtudományi Egyetem (1965)

Nyelvtudás

Angol, német, francia, spanyol, orosz

Sportolói múlt

Kétszeres olimpiai bajnok (párbajtőr csapat 1968, 1972)
Kétszeres világbajnok (1970, 1971)

Politikai tevékenység

A Magyar Köztársaság Parlamentjének elnöke (2010. május 14 - 2010. augusztus 5.)
A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség alelnöke (2003 - 2007)
Az Európai Parlament alelnöke (2009. július 14. - 2010. május 14.)
Az Európai Parlament Kulturális és Oktatási Bizottságának alenöke (2004 - 2010)
Az Európai Parlament Küldöttségi Elnökök Értekezletének tagja (2004 - 2010)
Az EU-Horvátország Parlamenti Vegyes Bizottságba delegált küldöttség elnöke (2004 - 2010)
Az Európai Parlament Japánnal fenntartott kapcsolatokért felelős küldöttségének póttagja (2004 - 2010)

Civil tevékenység

Magyar Köztársaság nagykövete Svájcban (1999 - 2002)
Magyar Köztársaság nagykövete Madridban (1993 -1997)
Népstadion és Intézményei, főigazgató (1981 - 1983)
Hungarhotels Szálloda és Vendéglátóipari Vállalat (1965 - 1981)

Sportvezetői tevékenység

Magyar Olimpiai Bizottság elnöke (1990 - 2010. augusztus 4.)
Magyar Sporttanács társelnöke (1997- )
Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) alelnöke (1995 - 1999)
Olimpikonok Világszövetségének (WOA) elnöke (1999 - 2007)
NOB végrehajtó bizottság tagja (1991 - 1999)
NOB sportolói bizottság alelnöke (1984 - 1988)
NOB környezetvédelmi bizottság elnöke (1995 - )
OTSH alelnök - MOB főtitkár (1983 - 1988)
NOB tag (1983 - )

Kitüntetések

Japán Szent Hagyaték Arany-Ezüst Csillagja, 1998
Spanyol Katolikus Izabella Nagykereszt, 1997
Magyar Köztársasági Érdemrend Középkereszt, 1992

lókakukk 2011.03.29. 15:10:51

Schmitt Pál:

Aki Azt Se Tudja Kik Voltak Azok Az SZT Tisztek

Kövér Laci meg sikítva rohangál körbe-

körbe,hogy,ö megmondta,ő megmondta

Pedig még ez csak a móka első álomása

dr kíváncsivagyok 2011.03.29. 15:35:32

@lókakukk: Hát ,...igen ! Nagyon kapargatják az életrajzának a felszínét,....valami ki fog derülni....

igényes 2011.03.29. 15:35:32

Szopatják a magyart, de rendesen.

MTI 2011. március 29., kedd 15:03

Visszavonta a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) a reggel közölt a "Foglalkoztatottság és munkanélküliség, 2010. december-2011. február" című gyorstájékoztatót - tette közzé a statisztikai hivatal kedden délután a honlapján.

A rövid közlés szerint a teljeskörűsítéshez használt népesség-előreszámító modell hibás futása miatt volt szükség az időleges visszavonásra. A gyorstájékoztatót a javított adatokkal március 30-án újból megjelenteti a KSH.

igényes 2011.03.29. 15:40:54

Foglalkoztatottság és munkanélküliség 2010. december – 2011. február
2011-03-29 09:09 2010. december–2011. februárban a 15–74 éves foglalkoztatottak létszáma 3 millió 762 ezer fő volt, ami 1,0%-kal több az előző év azonos időszakinál. A munkanélküliek száma az egy évvel korábbihoz képest 2,2%-kal, 489 ezer főre nőtt, 11,5%-os munkanélküliségi rátát eredményezve.

A vizsgált időszakban a 15–64 évesek 62,0%-a, azaz 4 millió 219 ezer fő jelent meg (foglalkoztatottként, illetve munkanélküliként) a munkaerőpiacon, 45 ezer fővel több, mint egy évvel korábban. A férfiak 67,9%-os aktivitási aránya 0,3 százalékponttal, a nők 56,2%-os aránya pedig 0,2 százalékponttal volt magasabb a 2009. december–2010. februárinál.

Továbbra is tart az a 2010. június–augusztusi időszaktól megfigyelhető tendencia, mely szerint az előző év azonos időszakához képest a gazdasági aktivitás növekedése a foglalkoztatottak és a munkanélküliek létszámának együttes emelkedése mellett következik be.

Ez azzal magyarázható, hogy a munkaerőpiacon korábban kívül rekedtek, az ún. inaktívak egyre nagyobb arányban kezdtek munkát keresni, és váltak – munkanélküliként – gazdaságilag aktívvá. A 15–64 éves foglalkoztatottak létszáma átlagosan 3 millió 730 ezer fő volt, 35 ezer fővel több az egy évvel korábbinál, ugyanakkor 66 ezer fővel kevesebb – elsősorban a szezonális tényezők miatt – a három hónappal ezelőttinél (2010. szeptember–november). A korcsoport 54,8%-os foglalkoztatási rátája az előző év azonos időszakit 0,2 százalékponttal haladta meg. A 15–64 éves foglalkoztatott férfiak létszáma 2 millió 3 ezer fő volt, 59,7%-os foglalkoztatási rátával, a nők megfelelő mutatói: 1 millió 727 ezer fő, illetve 50,0%.

A 15–74 éves munkanélküliek száma 489 ezer fő volt, 10 ezer fővel több, mint egy évvel korábban (a növekedés a mintavételi hibahatáron belüli). A 11,5%-os munkanélküliségi ráta lényegében megegyezett az egy évvel ezelőttivel, az előző háromhavi értéknél (2010. november–2011. január) pedig 0,3 százalékponttal volt magasabb.

A munkanélküliségi ráta a férfiak körében 12,0%, a nők esetében 10,9% volt 2010. december–2011. februárban. A munkanélküliek 16,1%-a a munkaerőpiacon csak kis létszámban jelenlévő 15–24 éves korosztályból került ki, az e korcsoportra számított 26,5%-os munkanélküliségi ráta 1,0 százalékponttal volt alacsonyabb az előző év hasonló időszakinál. A 25–54 évesek, azaz az ún. legjobb munkavállalási korúak munkanélküliségi rátája 10,7% volt, ami megegyezett az egy évvel korábbival.

A munkanélküliek 52,0%-a egy éve vagy annál régebben keresett állást. A munkanélküliség átlagos időtartama 18,3 hónap, 2 hónappal hosszabb az előző év azonos időszakinál.

igényes 2011.03.29. 15:41:30

Szopik a magyar!

Foglalkoztatottság és munkanélküliség 2010. december – 2011. február
2011-03-29 09:09 2010. december–2011. februárban a 15–74 éves foglalkoztatottak létszáma 3 millió 762 ezer fő volt, ami 1,0%-kal több az előző év azonos időszakinál. A munkanélküliek száma az egy évvel korábbihoz képest 2,2%-kal, 489 ezer főre nőtt, 11,5%-os munkanélküliségi rátát eredményezve.

A vizsgált időszakban a 15–64 évesek 62,0%-a, azaz 4 millió 219 ezer fő jelent meg (foglalkoztatottként, illetve munkanélküliként) a munkaerőpiacon, 45 ezer fővel több, mint egy évvel korábban. A férfiak 67,9%-os aktivitási aránya 0,3 százalékponttal, a nők 56,2%-os aránya pedig 0,2 százalékponttal volt magasabb a 2009. december–2010. februárinál.

Továbbra is tart az a 2010. június–augusztusi időszaktól megfigyelhető tendencia, mely szerint az előző év azonos időszakához képest a gazdasági aktivitás növekedése a foglalkoztatottak és a munkanélküliek létszámának együttes emelkedése mellett következik be.

Ez azzal magyarázható, hogy a munkaerőpiacon korábban kívül rekedtek, az ún. inaktívak egyre nagyobb arányban kezdtek munkát keresni, és váltak – munkanélküliként – gazdaságilag aktívvá. A 15–64 éves foglalkoztatottak létszáma átlagosan 3 millió 730 ezer fő volt, 35 ezer fővel több az egy évvel korábbinál, ugyanakkor 66 ezer fővel kevesebb – elsősorban a szezonális tényezők miatt – a három hónappal ezelőttinél (2010. szeptember–november). A korcsoport 54,8%-os foglalkoztatási rátája az előző év azonos időszakit 0,2 százalékponttal haladta meg. A 15–64 éves foglalkoztatott férfiak létszáma 2 millió 3 ezer fő volt, 59,7%-os foglalkoztatási rátával, a nők megfelelő mutatói: 1 millió 727 ezer fő, illetve 50,0%.

A 15–74 éves munkanélküliek száma 489 ezer fő volt, 10 ezer fővel több, mint egy évvel korábban (a növekedés a mintavételi hibahatáron belüli). A 11,5%-os munkanélküliségi ráta lényegében megegyezett az egy évvel ezelőttivel, az előző háromhavi értéknél (2010. november–2011. január) pedig 0,3 százalékponttal volt magasabb.

A munkanélküliségi ráta a férfiak körében 12,0%, a nők esetében 10,9% volt 2010. december–2011. februárban. A munkanélküliek 16,1%-a a munkaerőpiacon csak kis létszámban jelenlévő 15–24 éves korosztályból került ki, az e korcsoportra számított 26,5%-os munkanélküliségi ráta 1,0 százalékponttal volt alacsonyabb az előző év hasonló időszakinál. A 25–54 évesek, azaz az ún. legjobb munkavállalási korúak munkanélküliségi rátája 10,7% volt, ami megegyezett az egy évvel korábbival.

A munkanélküliek 52,0%-a egy éve vagy annál régebben keresett állást. A munkanélküliség átlagos időtartama 18,3 hónap, 2 hónappal hosszabb az előző év azonos időszakinál.

kvasztics47 2011.03.29. 15:45:54

@igényes:
Készül a hazugság. De, hogy nem tudnak most rögtönözni? Talán nincs, már meg a 2/3?

kvasztics47 2011.03.29. 16:03:14

Beszopjuk. Mindig beszopjuk...
Már aki beszopta. Én 1998. óta nem hiszek a Fidesznek. Rákellet jönnöm, hogy ez nem párt, hanem egy genyó banda, egy klikk aki csak a klikkbe tartozók érdekeit képviseli, de a Népköztársaság védelmének álcázva.
Sok hasonló banda élt meg a Kádárrendszer utolsó évtizedébe, de ezek bizonyultak a legéletképesebbnek, mivel a leggátlástalanabbak.

penelope garcia 2011.03.29. 16:20:06

Ember, naivan idekattintok, és mit látok?
Jajjj.
Igazán kitehettél volna egy WARNING-ot, hogy súlyosan látáskárosító a kontent.

csoko20 2011.03.29. 16:20:28

@kvasztics47: Erre a 2 napra felvesznek megint pár fizetett statisztát-mint március 15-én- és egyből pozítivba billen a mérleg. :))

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.03.29. 16:26:06

@kvasztics47: Ez már az alakulásukkor is így volt.
A Fidesz alapító nyilatkozatában a cél a tagok érdekeinek képviselete.
Ennyi, nem több azóta sem.

donpéló 2011.03.29. 16:50:07

Dajcstomi a király. Az index egy irigy sánta kutya.

csodalámpa 2011.03.29. 17:38:10

...azért Szabó Tündét nem említeném egy lapon a többiekkel, már boccs.

dajcstomi 2011.03.29. 17:42:43

Az nagyon vicces, amikor a médiahülyék a saját médiahülyeségeikért az egész világot elzavarják a sunyiba. Vagy inkább szomorú? Továbbra is minden jót a (média)homokozóban!

kén-e egy nick? 2011.03.29. 17:46:52

@csoko20:
használtautó-adásvételi
(A mozdószabályok miatt; csak ha már smitt meg dojcs urak - nem írnám egyikük nevét sem nagybetűvel - nyelvi magasfokáról szó esett... Nem könnyű ez, nem könnyű...)

GlennMiller 2011.03.29. 17:53:55

A Fideszben valaki csődöt (Kósa,Szíjjártó), valaki csődört jelent (Dajcstomi).

csoko20 2011.03.29. 17:55:29

@kén-e egy nick?: Én csak próbáltam igazodni az új érához:)))

Kara kán · http://karakan.blog.hu 2011.03.29. 18:07:05

Az index.hu már csak ilyen faszozó, bagmegoló, csöcsöző stb. blogokat tud a címlapjára rakni?
Ez a vég kezdete!

Zöldövezeti 2011.03.29. 19:13:17

És monjátok mi az a twitter ??

Gáborom 2011.03.29. 19:34:28

A magyar sajtó azért sem figyel a Parlamentre , mert nincs.
Csak "médiamunkások" vannak.

Diktatúra Pécsett, új céget foglalt el a Fidesz! 2011.03.29. 20:04:30

A fideszes pofátlanság fokozódik!
Az ember a fellegvárban - Páva Zsolthoz nincs hagyományos út
Nem rendelkezik fogadóidővel Pécs első embere. Páva Zsolt szakított azzal a hagyománnyal, miszerint a pécsi polgármestereknek személyesen, fogadóidejükben lehetett elmondani a polgároknak, ami éppen a lelküket nyomta, ezentúl csak levélben, vagy e-mailben lehet vele érintkezni.

Az ominózus változásra egyik olvasónk hívta fel szerkesztőségünk figyelmét. A napokban szerette volna ügyes-bajos dolgai miatt egy polgármesteri fogadóóra keretein belül tiszteletét tenni Páva Zsoltnál, de az önkormányzat honlapján, a varoslako.pecs.hu-n nem talált semmilyen erre vonatkozó információt. A fogadóóráról ezután a polgármester titkárságán érdeklődött, ahol kiderült, az ilyesfajta találkozóra már nincs lehetősége. Kérdésére, miszerint mi okból, és mikortól nincs már ez a fajta "face-to-face" fórum, nem kapott választ, a titkárság csupán annyit árult el, hogy ezentúl észrevételeit csak és kizárólag postai úton, levél formájában, vagy e-mailben tudja eljuttatni a város legelső polgárához.

Aki tehát fogadóórára indulna Páva Zsolthoz, ne tegye, inkább írjon neki levelet, vagy pedig e-mailt a polgarmester@ph.pecs.hu-ra.

sprenczl 2011.03.29. 20:18:55

Visitozó komcsikák, elzárták a pénzcsapot?!?
Nagy a baj, hmmm?
Méghogy nincs sajtószabadság.....

Parajpuding 2011.03.29. 20:38:01

Már nem reagálok a p*csagyú ténykedésére, egynél többet csulából sem érdemel. Ellenben a kommenteknél beidézett skiccpali életrajz egy kérdést vet fel: vajon a magyar nyelvtudás direkt lett kihagyva?

Labancz 2011.03.29. 20:39:33

@sprenczl: Elég egyszerű, 2bites gondolkodásod van. Büszkeségre semmi okod.

Bölömbika 2011.03.29. 20:56:10

@sprenczl: Egyértelműen narancs a parancs számodra... Csak az nem esik le, hogy édesmindegy, melyik oldal van hatalmon, mindenképpen a _mi_ pénzünkből folyatják a pénzcsapokat. Mármint maguknak. Ez miért is jó nekünk?

lyken 2011.03.29. 21:19:47

Harbi bmeg, letöltendőt neked a képért. Nem igaz, hogy nem bírtál kitenni egy csak 100 év felettierknek karikát.

Zene 56 2011.03.29. 21:49:06

@kvasztics47:
Te szerencsétlen....az mszp fél %-al nyert csak, és trükkök 100-ait kellett ehhez is bevetniük. A választás után fél évvel már csak 20% körül álltak, a FIDESZ-re ma is 57% szavazna a biztos választók közül.
Akkor miről beszélsz?
Miért nem tudjátok elfogadni, hogy Gyurcsány miatt lett vége Magyarországon az MSZP-nek.
Hiába próbálja Fletó ugyan azt (Kisgömböcként minden baloldalit egybetömöríteni) megcsinálni mint Orbán, neki nincs hitele...
Kell egy új baloldali párt, de már kapitalisták nélkül!
Az MSZP be sem fog jutni 2014-ben a parlamentbe!
Fogadunk?

Zene 56 2011.03.29. 21:56:04

@Tiltakozz Orbán és a fidesz fércalkotmánya ellen!:
Hát te sem vagy egy demokrata.
A választók egyértelműen kinyilvánították, hogy MINDEN DÖNTÉST 4 évre a FIDESZ-re bíznak.
Nem akarták, hogy bárki más beleszóljon, mert a koalíciós kormányzásnak (a széthúzásnak) ma már látjuk az eredményét.
Most minden hatalmi ágban egy irányba megyünk, aztán 2014-ben megint döntünk, hogy jó volt-e az irány. (Csökkent-e az államadóság!)
Addig fölösleges az EU-ban árulkodni, hogy a FIDESZ alkotmányozni is akar. A két forduló között csak ezt szajkózta az MSZP, és valószínű pont ezért kaptak a néptől kétharmadot.
Talán első lépésben ki kellene már rúgni azt a marhát, aki ezt a mai hatalmas államadóságot összehozta...

potyus 2011.03.29. 22:03:41

Aki kitette ennek a förtelem nőnek a képét, azt kellene hatalmasan seggbe rúgni. 7 éves kis unokám véletlenül ránézett a borzadály képére, és elsírta magát, este pedig lefekvéskor addig nem tudott elaludni, míg az anyja mellé nem feküdt és nem nyugtatta meg, hogy ez a boszorka be van zárva a komputerbe, nem tud onnan kijönni.
Ha pedig burkoltan az volt a szándék, hogy az elismerten nagy kan Dajcstomi mellé ajánlanák, az más, az egészen más. Minden zsák megtalálja a foltját?

Egyébként Dajcstomi pontosan úgy meg van zakkanva, mint párttársai többsége.

Ja, és éppen tegnap lett megfogva Viktor.
HAZUDOTT !!!!!!!
Azt állította, hogy a választáskor, a két választási forduló között neki és pártjának az volt az irányadó mondanivalója, hogy ha kétharmaddal nyernek, ők bizony alkotmányozni is fognak.
Egy állónapig kereste több újságíró és média szakember, hol mondta ezeket a Miniszterelnök?
De szorgos munkájuk nem vezetett eredményre, mert, sehol!!!!!

Ha ezek a Genyók (Dajcstomi szavával) hazúgnak mernek nevezni bárkit, legyen az akár Gyurcsány, vagy Bajnai, nem érdemelnek semmi igazságtételi lehetőséget.

Zene 56 2011.03.29. 23:06:05

Ennél jobban még senkinek nem sikerült ezt megfogalmaznia. Pedig 4 éve folyamatosan szidják Fletót:
"Vannak szemét alakok.Vannak aljas emberek.Vannak rosszindulatú örültek.Vannak irtózatos gecik.Vannak gusztustalan rohadékok.
És van Gyurcsány"

Amidazophen 2011.03.29. 23:24:36

D. Tomi mindig tartogat egy pár megunhatatlan témát a saját közönségének. Eddig csak a hülység bugyogott fel belőle.

Most meg az irdatlan álat!

(Bocs, de eben a témában ragaszkodnom kel az elnöki hejesirás legúlyab szabájaihoz)

Diktatúra Pécsett, új céget foglalt el a Fidesz! 2011.03.29. 23:28:26

12 milliárdot kap a csaló, bundázó debreceni csókos csapat Orbántól!
Te is bundázz, jól jársz!

Tiltakozz a fideszes fércalkotmány ellen, zavarjuk már el őket!

Táskás Tóni 2011.03.29. 23:29:44

@Zene 56: Valóban Gyurcsány , bár nem a kedvencem ,nem tartozik a felsorolt szemét alakok, aljas emberek rosszindulatú őrültek és irtózatos gecik közé, hiszen azok a fidesz vezetőit, vezérkarát és a kormányt alkotják. Gyurcsány pedig Gyurcsány.

Táskás Tóni 2011.03.29. 23:31:15

@potyus: Ne légy már annyira meglepve azon, hogy Orbán hazudott. 20 éve hazudik, amióta az egyetlen munkahelyére a parlamentbe került.

potyus 2011.03.30. 00:02:22

@Táskás Tóni: Azt mondod, hogy 20 éve hazudik?
ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ dehogy! Hisz ő mondta,még soah asemhazudott. és nem szakadt le a csillár...
akkor lehetne benne igazság is?

Viszont most tényleg rajtakapták.
Kíváncsi vagyok ebből hogy kommunikálják ki magukat.

Pistie 2011.03.30. 00:18:59

Fel nem fogom hogy hogy képes a Fidesz már nem először eljátszani azt, hogy fordításban elhallgat fontos részleteket. Ilyen egy felelős kormány?
Egyébként ennek egyértelmű jelentése van: a magyarok hülyék, nekik mondhatunk bármit, mert úgy sem értik, lásd manyupok államosítása. De az EU-ban nem hülyék ülnek, szóval inkább kihagyjuk a durva részeket, nehogy beszóljanak.

Démonmac1 2011.03.30. 00:47:50

Ó a francba, muszáj volt azt a képet betenni?
Ugrottam egyet a gép előtt.
nemkérek horrort köszi

zembertelen 2011.03.30. 01:11:56

Akkor most az orrunk a Nagy Vezető kezében?

JoeHorseDick · http://kifordultvilag.blog.hu 2011.03.30. 03:32:33

Én azért örülök, hogy az ilyen alja rohadék geci kommunista fattyaknak, mint a posztíró - akiket fiatalságuk okán nem tudtak Kohn Béláék 1919-ben nyaralni vinni a Balatonra - is jut pénz Zinternettre' 2011-ben. Wittner Máriát gyalázni 55 évvel 1956 után... ezt azért kibaszott bátor tettnek gondolják a frissen újjáalakult debreceni KISZ-ben is, szerintem ideje lenne oda kérni a tagfelvételt! A kurva anyádat!

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.03.30. 04:52:47

"A csalit persze A nap izéje is bekapta rendesen, kezdve Schmitt hülyeségén,"
Azért az is gáz, hogy a nemzet áLamfője ennyire gyökér, de természetesen akinek ezse van, az tudja, hogy ez csak a felszín...

...en bloc ki a hülyékkel a Parlamentből.

jazzcool 2011.03.30. 06:16:28

szerintem nem számüzetés a havi 8 ezer eurós fizetés, amihez hozzájön havi 20 ezer eurós keret asszisztensek (családtagok)alkalmazására. plusz kb 300 eurós napidíj, amikor épp kint vannak, továbbá teljes költségtérítés. meg nyugdíjjogosultság! a legügyetlenebbül gazdálkodó EP-képviselő is megkeres havi 4-5 millió forintnyi eurót. oké, ebből illik valamennyit visszaadni a pártnak is. de ne tekintsük már számüzetésnek ezt.

2011.03.30. 06:22:03

Ezek mind "genyók", és ebből a felsorolásból nem maradhat ki a tahó, bunkó tompika sem. Ő is, a politikusi elit szarházi, hazud és zsivány hozadéka. Lopni, csalni már tudott eddig is. Most pedig megmutatta a politikusi elit "müveltségét" is, a baromja.Teszi mindezt jó pénzért! Hát ezért kár volt kiküldeni a marháját.Jobb lett volna számára a Hortobágy,mert a marhák odavalók és nem az eu-s parlamentbe!

torró 2011.03.30. 06:40:07

Beszopjuk,beszopjuk.Mert jó szopunk! De rohadtul éhgyomorra van még.Na szóval, ha valaki nem vette volna észre,nálunk ez így működik már régóta.Aki útban van, vagy jobb ha nem látják alapon, szépen kitolják egy mellékvágányra, oszt jónapot! Ez P Á R T F Ü G E T L E N! Valamire csak jó lesz.Van rá példa! Na részemről! Nekem dolgozni kell .Majd este megnézem, hogy etettétek egymást:)))).

fakopács 2011.03.30. 07:19:50

@JoeHorseDick: Köcsög! Valamit a témáról?

Diktatúra Pécsett, új céget foglalt el a Fidesz! 2011.03.30. 07:20:40

12 milliárdot kap a csaló, bundázó debreceni csókos csapat Orbántól!
Te is bundázz, jól jársz!

Tiltakozz a fideszes fércalkotmány ellen, zavarjuk már el őket!

igényes 2011.03.30. 08:21:39

Amennyiben Papcsák ennyire gátlástalan Zuglóban, a Tomp mit kereshet, úgy Isten igazából Brüsszelben.

A Fidesz nábobképző egészen jól működik.
hvg.hu/itthon/20110329_zugloi_ertekpapir_vetel_papcsak_reszveny

Brőgyér elvtárs 2011.03.30. 08:44:07

@Zene 56: A hatalmas adósságból kapott anyád nyugdíjat, te meg ingyenes orvosi ellátást, meg olcsó élelmiszert. Most majd a zseniális haverjaid mindezt máshogy csinálják majd: apád után immár nem jár majd özvegyi nyugdíj anyádnak, majd csak megél segélyből... és így tovább. Most már jól látható, hogy Gyurcsányéknak a sarkukra kellett volna állniuk: pl. a vizitdíj már régen rendbe hozta volna azt az egészségügyet, amiből mára hanyatt-homlok menekülnek az orvosok. Csakhát Gyurcsány kiírta a népszavazást, nem úgy, mint ez a sunyi elmeháborodott zsebdiktátor ... Nyaljátok csak a sggét tovább, pupákok!

Brőgyér elvtárs 2011.03.30. 08:47:03

@Zene 56: Ezért a két felböffenésért mennyit fizetnek neked a Szentkirályi utcában W. Marika néniék?

basa1 2011.03.30. 08:58:21

Deutsch Tomi egy olyan használt autóhoz hasonlítható, amiben trágyát szállítottak, büdös, szaros, ezért mindenki kerüli, de szart továbbra is szállítanak vele.
Ő már csak ez marad.

szepi64 2011.03.30. 09:37:56

Madách újfent forog a sírjában.
először akkor moccant meg, amikor a nevével jelzett irodalmi díjat B.Zs. vehette át. most meg azt látom, hogy a mester idézete alatt
orális sexre utalás no meg ehez az eszköz képe is, s alább a tartalom.
milliók tragédiája ez!

kvasztics47 2011.03.31. 08:28:39

@csöpike2: válasza "bunkó".
Annyira telibe talált a kommentem, hogy csak ezt tudtad ide fröccsentein?
süti beállítások módosítása