Schmitt Pál nem azért unalmas téma, mert maga az elnök is unalmas. Hanem azért, mert az eddigi tapasztalatok szerint a folyamatos bénázásai és egyre másra felszínre bukkanó korábbi botlásai ellenére lehetetlen eltávolítani. Most mégis úgy tűnik, végre elengedi a kezét a hatalom – s talán eltűnik hirtelen, mint erdőben a vadnyom…

Igazából nagyon unok már Schmitt Pállal foglalkozni, aminek csak egyik oka az, hogy magát Schmitt Pált is nagyon unom. Ám az én egyéni érzéseim tökéletesen mellékesek. Sokkal érdekesebb ennél az a legkevésbé sem mellékes körülmény, hogy Schmitt Pál egyáltalán téma még kies hazánkban. Az elnöknek ugyanis már nagyon régen le kellett volna kerülnie a címlapokról, s mainapság legfeljebb azzal kéne mégis a belpolitikai hírek közé szivárognia egy „kis címes” erejéig, hogy hol találtak neki biztonságilag megfelelő állami lakást közpénzből, mert ez ugye jár minden volt elnöknek, amióta a „Lex Schmitt”-tel megoldotta magának a nyugdíját.

Persze, azért vannak még csodák. A héten éppen a Demokrata vette védelmébe Schmittet a lap hasábjain és az Echo TV-ben, mondván: a köztársasági elnök kisdoktorija feddhetetlen, és nem azt kellene vizsgálni mostan, hogy plagizált-e a politikus, hanem azt, ki és miért lopta el a dolgozatot. Mert ugyebár, a disszertációból csak két példány volt, az egyik a Testnevelési Egyetemen, a másik Schmittnél, de utóbbi nemrég ellopták tőle.

Azzal most ne törődjünk, hogy a Demokrata szerint már csak azért sem lehet plágiumról beszélni, mert 180 oldalt lefordítani marha nagy munka, tehát eszerint ez már önmagában megér egy fél doktorit. Foglalkozzunk inkább magával az állítással.

Könyvtári Figyelő 41. évfolyam, 1995. 2. szám: „A doktori disszertáció az egyetemi tanulmányok befejezése, a diploma megszerzése után különböző előírásoknak, illetve szabályzatoknak megfelelően készítendő el - s hazánkban, néhány más ország gyakorlatához hasonlóan - 3 példányban nyújtandó be. (…) 1 példányt őriz meg a könyvtár kéziratként. A rektori hivatal feladata a könyvtár részére az állományba veendő példány eljuttatása.”

Vélhetően sem a Demokrata, sem az Echo TV ügyeletes szerkesztői között nem volt az adott pillanatban egyetemi doktor, mert akkor legalább valakinek feltűnt volna, hogy butaságot beszélnek a kollégák. A disszertációt ugyanis nem két, hanem három példányban kell benyújtani, s annak egy példánya megtalálható az egyetem nyilvános könyvtárában, azt bárki kikérheti, lefénymásolhatja. Nem kell ellopni. Az pedig, hogy Schmittnél odahaza vagy az irodájában hány példány maradt e halhatatlan műből, e téma szempontjából tökéletesen irreleváns.

Ebben a pillanatban csak annyit lehet tudni, hogy egy ideje Schmitt Pál nevéről lekerült a „Dr.” a hivatalos okmányokon, az általa adományozott köztársasági érdemérem okiratán nem Schmitt Pál, hanem Magyarország köztársasági elnöke szerepel, és hirtelen eltűntek az elnöki hivatal honlapjáról az elnök tervezett programjai. Mintha elengedte volna az egyre védhetetlenebbé váló elnök kezét a hatalom. Talán már meg is kezdődtek a háttértárgyalások az utódlásról…

Schmitt Pál, úgy tűnik, lassan mégis eltűnik. Sőt, már eltűnőben is van – s így talán végre tényleg fölöslegessé válik időt fecsérelni rá.

(CívisHír.hu)