Újabb „nesze semmi, fogd meg jól” pártunktól és kormányunktól – az éppen aktuális maszlagot ezúttal Darányi tervnek hívják. Nemzetmentő Orbán Viktor a „külföldi ipari hulladéktól” akarja megmenteni a magyar fogyasztót azáltal, hogy „magyar asztalra egészséges magyar ételt” kínál.

Erről beszélt a Nemzetvezető a minap, amikor a földmívelésügyi minisztériumban – amit persze nem így hívnak – egy konferencián bemutatták a Darányi Ignácról elnevezett új vidékfejlesztési stratégiát. Hogy vajon mi a búbánatért érzi a Fidesz úgy, hogy mindig valamely, rég letűnt kor, jelen esetben a dualizmus idejének egyik figuráját kell a lózungok címébe emelni, az inkább a politikai píár, mint a gazdaságtan körébe tartozik. Itt és most legyen elég annyi, hogy az elkövetkező években az elmúlt századforduló korszakának földművelésügyi minisztere nevével ékesített ostyában tolják le a torkunkon a legújabb kormányzati víziót.

A terv – amelyről az ormányfő a világon semmi részletet nem árult el – a kistermelők, valamint a kis- és középbirtokon gazdálkodók megerősítése révén kívánja visszaadni régi fényét a magyar mezőgazdaságnak. A közvetlen kereskedelem támogatásával és a nem tisztességes kereskedelmi partnerek megrendszabályozásával véget vetnek az árakat felhajtó hatásnak. A gazdálkodók adminisztratív terheit csökkentik, na és persze, a lényeg: mindennek eredményeképpen most majd végre nem külföldi ipari hulladékot fogunk enni, hanem egészséges magyar ételt.

Orbán szerint ugyanis háború folyik mostan, amit nem fegyverekkel, hanem leminősítésekkel vívnak. Gyarmatosítani akarnak minket az ivóvizünkért és a termőföldünkért. Ami egyébként lehet, hogy nem is akkora marhaság, mint ahogy elsőre tűnik. Mert elsőre úgy tűnik, hogy nemzetünk első prófétája ezen a héten éppen a nemzetközi gyarmatosítókra veri a balhét, ahelyett, hogy beismerné: gyerekek, ezt nagyon elbasztuk, rossz válaszokat adtunk a nem jól megértett gazdasági kérdésekre, ráadásul a hülyeségünk, és a prosztó kivagyiságunk miatt összebalhéztunk a szövetségeseinkkel, és benyaltunk az ellenségeinknek…

Ámbátor meglehet, hogy most tényleg a földünk meg a vizünk kell nekik, csak épp erre nem az a válasz, hogy becsukunk ajtót-ablakot, és a határainkon kívülre zárjuk a külföldet. Mert ugyan nagyon jól hangzik, hogy majd mi ellátjuk magunkat, ráadásul sokkal jobb, egészségesebb és értékesebb mezőgazdasági termékekkel és élelmiszerekkel, csakhogy erre nem vagyunk, és nem is leszünk képesek. Ez duma, kérem szépen!

A kis- és középbirtokokra épített mezőgazdaság a mai világpiaci környezetben működésképtelen. Ekkora területen – néhány szűk szegmens kivételével – lehetetlen rentábilisan termelni, ezek a gazdaságok soha nem lesznek képesek arra, hogy versenyezzenek a nyugat-európai és amerikai rendszerben működő nagyüzemekkel. Legalábbis a jól működő, tőkével jól ellátott, korszerű, folyamatosan fejlődő és kiváló nemzetközi kapcsolatokkal rendelkező nagyüzemek és kereskedelmi hálózatok nélkül! A virágzó kisgazdaságok álomvilágára épített mezőgazdasági modell rondán megbukott a rendszerváltás, azaz a magyar termelőszövetkezeti és állami gazdasági, s az azzal együtt dolgozó feldolgozóipari vertikum szétverése után.

Mindezek nélkül az önellátó vidék és a „magyar asztalra magyar ételt!”-vízió egy cserekereskedelemre épülő, ősközösségi társadalom képét vetíti előre. Vagy ami még rosszabb: egy észak-koreai típusú társadalomét, amely elzárja magát a külvilágtól, nehogy megfertőzze a dolgozó népet a hanyatló Nyugat szennye. Minek nekünk spanyol paradicsom januárban? Majd főzünk a saját magunk által eltett paradicsomlével! Izraeli narancs? Ne már! Hiszen van nekünk télálló almánk, igazi szabolcsi, tőmagyar! Szlovák cukor? Pfúj! Majd isszuk mézzel a teát. Ja, tea sincs… Ott röfög majd Dezső az ólban, tyúkok kapirgálnak az udvaron, Riskát megfeji esténként a nagymama – de szép is lesz!... Az ötlet működik, de azért alig hihető, hogy a szombaton a kormány mellett az utcára vonuló tömeg pontosan erre adta a voksát két éve.

Mármost, a program 2020-ig tart – a jelek szerint ekkora távra tervez a kormány –, és első blikkre 300 milliárdot szánnak rá. Csak halkan kérdem: mire elég 300 milliárd? A mai tempóban ez idő alatt futballstadionokra is többet költenek. Azt pedig már megkérdezni sem merem, hogy a végén kiknek a zsebében landolnak majd ezek a milliárdok. Mert, hogy nem a kistermelőkében és a családi gazdálkodókéban, abban egészen biztosak lehetünk…

Kérdés persze, hogy miként akarják elérni az áhított célt: „magyar asztalra magyar ételt”? Ki akarják zárni a külföldi termékeket a hazai versenyből? Végül is, ez belefér a mostani kormány arrogáns szélmalomharcába. Vagy támogatásokkal és protekcionista intézkedésekkel akarják helyzetbe hozni a magyar termelőket? Ez sem kevésbé ellentétes az európai elvekkel, úgyhogy ez a lehetőség sem zárható ki. Vagy pusztán arról van szó, hogy a kormányfő pontosan tudja, hogy az elkövetkezendő években a magyar embernek csak annyi jut majd az asztalára, amit maga megtermel, mert se munkája, nem lesz, se pénze nem marad a csontig hatoló adóprés után? És a Darányi-program csak e keserves tények ezüst csomagolópapírja? Talán még ez a leginkább elképzelhető verzió…

Irány az ősközösség! Hajrá Darányi terv, hajrá Magyarország!

(Cívishír.hu)