A nap izéje

‎"A titán forradalmi út nem habos kakaós uzsonnázással tarkított sétakocsikázás! Hanem egy diadalmasan száguldó gyorsvonat, ahol a mozdony acélos dübörgése elnyomja esendő gyomrunk korgását!"

Utolsó kommentek

"nézd legott Komédiának, s múlattatni fog. "

2011.11.18. 10:30 Harpi

Térdre kényszerítettük az IMF-et!

Címkék: kormány orbán viktor imf matolcsy

Örömmel jelentjük: nem lesz itt semmiféle lemondás. De sőt! Győzelmi ünnepeknek megülése közelg – fanfárok, ökörsütés, ünnepi bajvívás! Habár tegnap óta jószerint a teljes magyar sajtó, illetve annak – még – Pártunk és Kormányunk által be nem nyelt része Orbán Viktor és tettestársai közeli lemondását vizionálja, a valóság sokkalta bíborosabb ennél. Az ügy háttere ismert – megtörtént, amit a Kedves Vezető és Matolcsy "Mekk Elek" György korábban elképzelhetetlennek tartott: mégiscsak kénytelenek vagyunk a Nemzetközi Valutaalapnál alamizsnáért kuncsorogni, hacsak nem akarunk az államcsőd legmélyebb bugyraiba zuhanni. Ám, aki azt hiszi, hogy ettől a kormány magába néz, s önkritikát gyakorol, az nem e világ szülötte! A dolgok nálunk másképpen zajlanak.

A forgatókönyv a következő leszen.

A mi I. Viktor királyunk a minapában a szájszerve által kidoboltatta, hogy "újfajta megállapodásra van szükség az IMF-fel". Ez a politikai kommunikációban azt jelenti, hogy Pártunk és Kormányunk egy lépéssel az egyszerű választópolgár előtt jár: természetesen tisztában vannak azzal, hogy a logikus és demokratikus lépés az lenne, ha eltakarodnának végre a hatalomból, ám ez eszük ágában sincs, ezért jó előre kialakítják a megfelelő állást a sakktáblán. Ez pediglen úgy néz ki, hogy ők nem visszaóvatoskodtak, földig hajolva, a nyelvükön csúszva ahhoz az IMF-hez, amit még néhány nappal ezelőtt is teljes hévvel kutyapicsáztak. Nem, erről szó sincsen! Nem arról van szó, hogy a hatalom megőrzése érdekében hajlandók akár önmagukat is szájbacsinálni – dehogy! 

Újfajta megállapodás köttetik a valutaalappal! Ami győzelem lesz, akárki meglássa! Orbán, és nyomában lihegve Matolcsy, amidőn kilép a tárgyalóteremből, mosolyogva ad majd doorstep-sajtótájékoztatót, amelyen bejelentik majd: amióta világ a világ, eleddig soha, egyetlen országnak sem sikerült olyan kondíciókat kiharcolnia, mint most nekünk! És ez valószínűleg igaz is lesz...

A megállapodás hírére még annál is jobban meglendül majd a forint árfolyama, amint tette azt tegnap annak hírére, hogy esetleg mégis hajlandó letérdepelni a magyar kormány az IMF elé. Rég nem látott erőre kap majd nemzeti valutánk az euróval és a svájci frankkal szemben, amire újabb győzelmi harsonák harsannak, cimbalmok cirrannak. A rózsaszirmokkal behintett veres szőnyegen szerényen előresiető Matolcsy elnéző félmosollyal csitítja majd azokat a dőre károgókat, akik szerint ez annak a jele, hogy ezt a lépést sokkal elébb meg kellett volna tenni. Nem – mondja majd a közgazdasági Nobel-díjat már a zsebében érző makrogazdasági zsenink –, ezt rosszul látjuk! Szó sincs arról, hogy egy teljes évet elcseszett volna a kormány mindenféle dilettáns idétlenkedéssel és különutas durcáskodással! Nem, ehelyett az az igazság, hogy a forint azért erősödött meg hirtelen, mert a kormány jó úton járt. Győzelem, tehát, teljes győzelem!

Ez a kormány maradni akar, és maradni is fog. Nagy arcra sok minden ráfér. Még egy kis szar nem számít...

6 komment · 9 trackback

A bejegyzés trackback címe:

https://napizeje.blog.hu/api/trackback/id/tr763391722

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: A bűnösök országa! 2011.11.24. 21:36:05

Először arra gondoltam, hogy találós kérdésként felteszem, ugyan ki melyik országra tippel? De lemondtam róla, mert biztos vagyok benne, hogy mindenki elsőre kitalálná. Igen, Magyarország!Jó, tudom, egy ország nem lehet bűnös, de ha szinte az összes po...

Trackback: A Kedves Vezetőnek mégis van lelkiismerete? 2011.11.22. 12:43:57

Mindenesetre motoszkál benne valami. Legalábbis ez derül ki abból, hogy újra tollat ragadott és levelet írt a nyugdíjasoknak. A nyugdíjasok zöme persze nem kér ebből a levélből, de ez már senkit nem érdekel. Az nyilvánvaló, hogy nem is a szépkorúak meg...

Trackback: Szómágiával ért véget a szabadságharc 2011.11.20. 15:09:55

Tanár úr, én ezt már nem értem! Tessék mondani, most akkor az IMF bácsi mégsem olyan rossz bácsi? Nem könnyű most trollnak, pártdroidnak vagy pártfanatikusnak lenni. Eddig azt hallották, és azt is kellett mantrázniuk, hogy soha többé IMF, mi az IMF ...

Trackback: Matolcsy és a józan paraszt esete 2011.11.20. 11:37:13

Nem tanultam közgazdaságtant, s noha életem során összefutottam számos közgazdásszal, sosem hagytam magam általuk megfertőzni. A mezőgazdasághoz nincs semmi közöm, és anno megboldogult fiatal koromban nem traktorral jártam (se ekével, se a nélkül) a di...

Trackback: Dakota Vezér, sej lovát karéjozza… 2011.11.19. 14:17:48

Dakota Vezér, nyalka indián vezér, sej lovát karéjozza. Fordítva üli meg persze a paripát, háttal a ló fejének, ahogy azt a legfélelmetesebb dakota harcosok körében szokás....

Trackback: Az Ember Aki Sohasem Hazudott 2011.11.18. 20:42:40

  Még szinte vissza sem ért Orbán Viktor Londonból ahol többek között azt mondta a jövő angol közgazdászainak:"....a magyar kormány a Nemzetközi Valutaalap (IMF) "nagylelkűsége" helyett a piaci finanszírozást részesíti előnyb...

Trackback: A kilóra megvett szabadságharc 2011.11.18. 16:53:51

Idáig tartott a gazdasági szabadságharcunk. Orbánék beadták a derekukat, jön az IMF, megy a dilettáns unortodox gazdaságpolitika....

Trackback: A forradalom után? 2011.11.18. 12:20:27

A forradalom sem más, mint minden ezen a földön, vagy sikerül, vagy nem. Nálunk, magyaroknál a forradalom nemzeti intézmény, szeretjük szabadságharccal ötvözni, nemzeti sajátság. Úgy tűnik innovatívak is lettünk a témában, legalábbis szóban, mert az el...

Trackback: Magyarosch tárgyalás 2011.11.18. 11:36:14

Mint ahogy az lenni szokott az IMF-fel történő kapcsolatfelvétel bejelentése is magyarosra sikeredett. A legmagyarosabb az volt, hogy már mindenki tudott a tárgyalások megkezdéséről, csak azok a partnerek nem, akiknek részt kell benne venni. Az IMF is ...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

fagica43 2011.11.18. 11:12:03

Nincs mit hozzátenni. Grat a poszthoz.

anonymand 2011.11.18. 14:43:09

Tisztelt Harpi!

" A rózsaszirmokkal behintett veres szőnyegen szerényen előresiető Matolcsy elnéző félmosollyal csitítja majd azokat a dőre károgókat, akik szerint ez annak a jele, hogy ezt a lépést sokkal elébb meg kellett volna tenni. Nem – mondja majd a közgazdasági Nobel-díjat már a zsebében érző makrogazdasági zsenink –, ezt rosszul látjuk" - és Maximus Balfus az igazat mondja majd, Te tévedsz.
Igenis meg kellett várni, amíg ők jönnek térden csúszva (talán nem olvastad, hogy kormányunk részéről felkérést nem kaptak?). Ez Fidesz-magyarra fordítva annyit jelent, hogy nem bírták tovább és visszaoldalognak.
Tárgyalási pozíciónk tehát tényleg remek. Nem beszélve a gazdaságunk teljesítményéről (most az építőiparról(máshol húzó ágazat, nálunk unortodox módon visszahúzó) szó ne essék), amely a tárgyalásokban olyan fölényt biztosít, mint Hitlernek a csodafegyver.
A cím tehát igaz, a poszt iróniája pedig merő irigységből fakad.

Tisztelettel:
anonymand

márta)) 2011.11.19. 21:48:49

Újfajta megállapodás köttetik a valutaalappal!"

Úgy bizony! Csak az a nagy probléma, hogy ennek a fantasztikus lépésnek, döntésnek nem fog "bedőlni", hinni a piac.
Mert ugye?) a kormány mantrája, hogy az ország a piacról" biztosítja az ország sorsát,) jövőjét.
Csak az a baj, hogy ez nem igazán fog menni, a nép feje fölötti (további) lobbizás sem.
Persze, persze, elzavartuk az IMF- és EKB. vezéreket anno) no.ne!) mentek azok maguktól, (is) felpaprikázódva :)) a bizonyos huszonkilenc pontos intézkedési csomag láttán)
abban is az egyik "elem/pont" volt különösen, tuti" - főzzünk otthon gyümölcspárlatot, a szeszadó elengedése.
igen
:)

márta)) 2011.11.19. 21:56:34

Nobel-díjat már a zsebében érző makrogazdasági zsenink "
:))
Ez nagyon jó.

"Magyarország és Orbán Viktor miniszterelnök hirtelen ügyefogyott helyzetbe került.
Az ország még 2008 novemberében biztosította magának az IMF 20 milliárd eurós csomagját, hogy megelőzze a valutaválságot és a régiós fertőzést.
Mióta ez kifutott, rossz kormányzati lépések sorozata tépte cafatokra hitelességét - véli a Financial Times.
A tekintélyes brit üzleti lap szerint a magyar kormány húzása több szempontból is furcsa, amatőr lépés."

***
A "zsenikről" ilyen és hasonló a nemzetközi vélemény.
Fantasztikus)
Bocsánat! Hát ilyen az amikor valaki elveszíti a csatát.
Csak az a baj, hogy egy ország érzi a negatív hatását. Igaz ki jobban - ki kevésbé)
Köszönet érte.

menőmano 2011.11.19. 22:32:19

Győzelem, tehát, teljes győzelem!"

"Nincsen sok választás. Azért nincsen, mert elkúrtuk. Nem kicsit, nagyon. Európában ilyen böszmeséget még ország nem csinált, mint amit mi csináltunk.
Meg lehet magyarázni. Nyilvánvalóan végighazudtuk az utolsó másfél-két évet. Teljesen világos volt, hogy amit mondunk, az nem igaz.
Annyival vagyunk túl az ország lehetőségein, hogy mi azt nem tudtuk korábban elképzelni..." "
*****

Nehéz csata/volt! Ilyen ez) A hatalmat megszerezni nem volt nehéz, csak megtartani nagyon, de nagyon nehéz? )
Egy totálisan elhibázott gazdaságpolitika. totális kudarc.
oszt.kalapkabát.jónapot
:(

anonymand 2011.11.20. 10:24:17

@menőmano:

Tisztelt menőmano!

Röviden a gyorsnaszád útvonala: kipaterol, bepaterol, szevasztopol.

Tisztelettel:
anonymand
süti beállítások módosítása