A nap izéje

‎"A titán forradalmi út nem habos kakaós uzsonnázással tarkított sétakocsikázás! Hanem egy diadalmasan száguldó gyorsvonat, ahol a mozdony acélos dübörgése elnyomja esendő gyomrunk korgását!"

Utolsó kommentek

"nézd legott Komédiának, s múlattatni fog. "

2011.10.14. 19:13 Harpi

Navracsics egyeteme és Valóság nagybátyánk

Címkék: fidesz valóság navracsics tibor közszolgák közszolgálati egyetem

A Ludovikába költöztették volna Navracsics egyetemét, de kiderült, ott van már egy múzeum. Most építenek egy új, 35 ezer négyzetméteres épületet az Orczy kertben, hogy legyen hely a Közszolgálati egyetemnek, amelynek egyetlen pontja biztos: hogy a héten megszavazták, 2012 januárjában indulnia kell. (Index.hu)

Ez tulajdonképpen jó hír. Úgy tűnik, pártunk és kormányunk időközben mégis igazított, mert rájött, hogy a Ludovika már foglalt. Egy ilyen jelentéktelen részletkérdéssel eleddig különösebben nem foglalkozott, és ez biztató tény.

Van remény tehát. Még az is lehet, hogy, miközben Magyarország nemzeti nemzetéből a legkülönbözőbb nemzeti programok, nemzeti kiigazítások és nemzeti megmentő nemzeti harcok, valamint nemzeti reformok (ja olyanok nem is, mert túl liberális a szó hangzása!) örvén kisajtolt nemzeti forintok semmiképpen sem megszorító voltán vitáznak a nem-nemzeti libsibolsi nemzetellenes firkászok, addig a Fidesz házi egyetemének mielőbbi elindítása abszolút prioritást élvez. Ez a prioritás pediglen újfent fölveti azt a kérdést: Minek a sietség, urak? Miért muszáj már 2012-ben, két évvel a választások előtt bebetonozni egy rakás vazallust egy új közszolgálati intézménybe, méghozzá bármi áron? Semmi sem drága. Akkor, ugyebár, amikor épp ötezer (5000) közszolgát készülnek seggbe rúgni, nyilván a foglalkoztatás beígért javítása érdekében. Sietni tetszenek...?

Megint csak klasszikusunkat idézzük ehelyütt: Valóság nagybátyánk elutazott. Kurva messzire. Most jelentkezett Navracsics egyetemére...

 

24 komment · 2 trackback

A bejegyzés trackback címe:

https://napizeje.blog.hu/api/trackback/id/tr903303671

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Javaslom a házi üzemanyag-lepárlás adómentessé tételét 2011.10.15. 19:53:44

Mivel a Nemzeti Elhülyülés Kormánya egyre több adókedvezményt ad a házi lepárlásokra, főzésekre, amit az alábbi törvény, illetve törvénytervezet is bizonyít, javaslom, hogy ezt az adómentességet terjessze ki a kormány az üzemanyag-lepárlásra is.Az új r...

Trackback: "Több jó nőt a közigazgatásba!" 2011.10.15. 10:05:07

Kiszivárogtak az unortodox módon, visszamenőleges hatállyal megépíteni tervezett Közszolgálati Egyetem felvételi követelményei: legyél jó nő! Mielőtt a felszínesség vádjával illetnénk a KIM-et, gyorsan szögezzük le, a felvételi eljárás során nem csak ...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

partfish 2011.10.14. 20:32:52

tetszettek volna nem forradalmat csinálni!!

is 2011.10.14. 21:12:15

@partfish: ez nagyon tetszik. 2 pont.

qwasder 2011.10.14. 21:30:11

Navracsics előkészíti a menekülését a maga módján a kormányból. Majd amikor összeomlik a politikai rendszer, akkor felteszi kezét, neki nincs is köze hozzá.....

Csakhogy sokan emlékezünk majd rá. Kíváncsi vagyok melyik párthoz fog dörgölőzni utána...

Szergej55 2011.10.14. 22:06:18

Legalább a fidesz elfogadja, sőt, még támogatja is a homoszexuális beállítottságúakat.

OkoskaTo:rp 2011.10.14. 22:16:17

És teszik mindezt úgy, hogy egy színvonalas múzeumot (és hatalmas gyűjteményt) túrnak ki a Ludovika épületéből. Mert ennek a kormánynak a józan észnél sokkal fontosabbak a jelképek (lehetőleg a horthysta érából). A tömegfelháborodás hatására legalább a milliárdokból felújított kiállítótér maradhat. Viszont cserébe az Orczy-kertbe akarnak új épületet húzni. Csak mert túl sok Budapesten a zöldfelület, különösen a VIII. kerületben.

Asakura Hao 2011.10.14. 22:16:39

Wazz, szegény barátnőm már nem tudja eldönteni, hogy a Hírcsárdából olvasok neki valamit, vagy a rögvalóságból.
Azt hiszem, hogy ezzel nincs egyedül.

Szeptim 2011.10.14. 22:23:54

Már évek óta köztudott, hogy a magyarországi egyetemek felét be kellene zárni, mert nincs rá pénz, és az adósság csak nő és nő. Erre létrehoznak mégegyet...

A hazai egyetem-dömping is a korrupció egy formája. Bárki, akinek eszébe jutott és volt pár politikus ismerőse az csinált magának egyet, ezért van ennyi.

Többek között ezért alakították át úgy a felvételi rendszert, hogy szinte bárkit felvesznek bárhova, mert furán nézne ki az a sok épület, milliárdos fenntartási költséggel, üresen.

A birka tömeg meg azt hiszi, hogy ingyenes az oktatás. A pénz talán a semmiből tűnik elő? Mit gondolnak miért olyan az egészségügy, amilyen?

czi75 2011.10.14. 22:37:22

most akkor válság van?!
vagy már elértünk a Kánaánba???

Táskás Tóni 2011.10.14. 23:33:53

@Szeptim: Lehet, hogy Navracsics egyetemén gyógyítani is fognak . Az agyakat garantáltan kimossák.

márta)) 2011.10.14. 23:36:10

„Az ütemezés, a költségek és az építészeti kérdések jelenleg tervezés alatt vannak.”

Nagyon jó. Mert más probléma nincs is ebben az országban.
Egyik oldalon hatalmas megszorítás, a nép egy csoportjának szegénységbe, nyomorba döntése. Melynek hatásaként életek dőlnek romba.

A kilátástalanság miatt a magyarok tömegével mennek külföldre munkát vállalni.

Másik oldalon a hatalmas pénzszórás.
Elképesztő.

Táskás Tóni 2011.10.14. 23:45:47

Nagyon beszédes a kép. Navracsics éppen azt mondja: Na, látjátok ezért érdemes volt mindent megszavazni.

márta)) 2011.10.14. 23:53:29

A nemzeti együttmüködés jegyében tetszenének
inkább új munkahelyeket teremteni. :)
Vagy talán közmunka program keretében fogják épiteni??? és akkor már nincs is szükség a beigért új munkahelyekre.???

Csak nehogy igy járjon) ha valamilyen oknál fogva mégis lennének közmunkások foglalkoztatva. :)

"Egy meccset sem bírnak majd a közmunkával épített stadionok"

www.stop.hu/articles/article.php?id=916334
:)

márta)) 2011.10.15. 00:20:26

"Gyerekek váltak a politikai játszmák áldozatává a Jobbik szerint
A képviselők feljelentést tesznek, és tüntetést is szerveznek."

130 millióval tartoznak, nem tudják, mikor fizetnek

A gyömrői Teleki-kastélyban működő általános, speciális iskola, illetve kollégium 174 tanulója a megyei önkormányzat tartozása miatt fűtés és meleg víz nélkül maradt és fagyoskodik, lavórban, hideg vízben mosdik, miután a szolgáltató májusban kikapcsolta a gázt - közölte a város polgármestere még kedden az MTI-vel. Gyenes Levente - Gyömrő 2000 Kör - elmondta: információja szerint az iskola és kollégium gázdíjtartozása körülbelül kétmillió forint, amit a fenntartó megyei önkormányzat nem fizetett ki a Tigáznak."

www.femina.hu/hirhatter/gyerekek_valtak_a_politikai_jatszmak_aldozatava_a_jobbik_szer
.........................

Nem számit semmi? Minden ilyen- és hasonló gondokkal küzdő oktatási intézmény be kell zárni.
Az a lényeg, hogy épül? az "álmok"? "valóság? egyeteme.

M_R 2011.10.15. 04:02:33

Közszolgálati Egyetem - avagy csinovnyikképző.
Mert egyelőre még nincs elég aktakukac széles e hazában... Gondolom külön tantárgy lesz a "hogyan ne csipjük be a tökünket az íróasztal fiókjával" és a "stemplizés és bélyegragasztás".

... gondolom itt majd nem 600.000 lesz egy félév :)

karnak 2011.10.15. 04:10:28

@czi75: meg a cocializmus van, de hamarosan meg leszunk mentve, csak meg egy kicsit a zemberek huzzak beljebb a szijakat, mer az elmultnyolcev.

Link Elek 2011.10.15. 05:59:01

egyszeru, ezek szimplan a tolvajok.
mindenre van penz, amibol ok ki tudjak konyvelni

Kanten_vagyok_Montarzsiból 2011.10.15. 07:16:45

Remélem csak a lámpavashoz koppan majd az az okos buksija...

JT_Biopower 2011.10.15. 08:32:52

... és a kormányzati negyed hova épül?

Szőke kisfiú 2011.10.15. 09:28:30

Anno ezt úgy hívták Foxi-Maxi egyetem

csárli hárper 2011.10.15. 10:51:49

minden fidesznyiknek üzenem: anyátok inkább nyelt volna le titeket...

vénkujon 2011.10.15. 11:01:50

Szent István Nemzeti Sóvédelmi Egyetem
...
vagy valami ilyesmi lesz szerintem

puffatag 2011.10.15. 11:16:09

@JT_Biopower: a sárazsadányi szőlőbe... de ne mi nyerjük a legtöbbet!!!

teng-leng 2011.10.16. 22:16:00

Narancsics elvtárs az egyik legirritálóbb fidoxos. Ha egyszer szembe jönne az utcán, leütném.

TrueY · http://qltura.blog.hu 2011.10.17. 09:52:58

"Miért muszáj már 2012-ben, két évvel a választások előtt bebetonozni egy rakás vazallust egy új közszolgálati intézménybe, méghozzá bármi áron?"

Azért, mert itt lakunk és a hűbéreseknek jár a hűbér bírtok! Különben miért tolnák a szekeret?
süti beállítások módosítása