A Tarlós által erőltetett leendő fővárosi lobogó sokakat a radikális jobboldal ma használatos, illetve egyes, még radikálisabb múltbéli mozgalmak egykori pártzászlóira emlékeztet. Ez a zászlóterv lényegében egy időben látott napvilágot azzal a fővárosi javaslattal, hogy nevezzenek el közterületet Budapesten Bibó Istvánról. 

„Attól, hogy egy politikai szervezet használni kezd egy nemzeti jelképet, az még nem válik pártszimbólummá” – riposztozott a HVG-nek a Fidesz–KDNP városházi frakcióvezetője. Németh Zoltán arra is utalt, hogy a farkasfogas fehér zászló az 1848-as szabadságharc óta ismert nemzeti ereklye. A '49-es trónfosztás után kétségkívül a honvédség egyik nevezetes „jelvénye” lett például az a piros-fehér-zöld háromszögekkel szegélyezett lobogó, melyen a magyar címer fölé – a korona helyére – babérkoszorú és szablya került. A fehér zászló, melyet Budapest címere ékesít majd, a tisztaságot és a semlegességet kívánja jelképezni – mondta a HVG-nek Németh, akiről kiderült, hogy Tarlós Istvánnal és György István főpolgármester-helyettessel együtt „találta ki” az új zászlót. A technikai kivitelezés menedzselése Bojár Iván András városarculati tanácsnokra hárult.

Feltétlenül igaza lehet Németh Zoltánnak. De azért talán illene némi önmérsékletet tanúsítani a tekintetben, hogy legalább nem minden magyar szimbólumot igazítanak a mai és a történelmi jobboldal ízlésvilágához.

Jó, persze, tudjuk, az e héten aktuális zászlóverzión nem farkasfog, hanem "nemzeti színű díszszegély" látható. Az egyszerű halandó ugyan az égvilágon semmi különbséget nem lát a kettő között, de azért nézzünk néhány példát a nem is olyan távoli múltból, hogy kik és milyen formában alkalmazták zászlójukon a "nemzeti színű díszszegély" motívumot!

Tudjuk, persze, nem ez a lényeg. Egyik-másik felhozott példa egyébként is sántít, habár annyira azért nem, hogy ne legyen érdemes eltöprengeni rajta.

A lényeg ugyanis az, hogy egyetlen hatalom sem demokrata, ha nem veszi tudomásul azt, hogy a nemzet jelentős része nem rá szavazott és nem ért egyet a politikájával, ennek ellenére ráerőlteti a saját világnézetét, a neki tetszőre cseréli az ország szimbólumait, alkotmányát, sőt, még az utcaneveket is. Ez annak a hatalomnak a technikája, amelyik hosszú távon, a propaganda és a politikai pszichológia eszközeivel akarja átdolgozni egy egész nemzet gondolkodását, kezdve a képlékeny és befolyásolható fiatalsággal. Ez utóbbira egyre több és egyre durvább példa látszik – de ez már egy másik publicisztika témája.

Egy szó mint száz, ma, ennek a hatalomnak az árnyékában a lehető legcinikusabb ötlet éppen Bibó Istvánról elnevezni utcát. Ebben a fővárosban, és annak a többségi városvezetésnek a szavazatai révén, amelynek ma, ha élne, Bibó alighanem az egyik legkeményebb ellenzéki gondolkodója lenne...