A nap izéje

‎"A titán forradalmi út nem habos kakaós uzsonnázással tarkított sétakocsikázás! Hanem egy diadalmasan száguldó gyorsvonat, ahol a mozdony acélos dübörgése elnyomja esendő gyomrunk korgását!"

Utolsó kommentek

"nézd legott Komédiának, s múlattatni fog. "

2011.03.27. 13:51 Harpi

Amiből a legjobb kimaradni: Líbia

Címkék: usa háború orbán viktor líbia kadhafi kenneth clarke

Éppen egy hete kezdődött a "furcsa háború" Líbiával szemben. Ez a hadjárat nem is háború és nem is Líbia ellen indult, de nem egyszerűen egy ENSZ-határozat betartatása, és nem is egy diktatúra megdöntésére irányuló fegyveres beavatkozás. Mindmáig voltaképpen azt sem igazán lehet tudni, hogy ki folytat harcot kivel szemben. Vagy, hogy ki avatkozott be kinek az érdekében. Egy hét után mindössze egyetlen dolog látszik biztosnak: ebből a balhéból a legjobb kimaradni... 

Fotó: AFP - Aris Messinis

Nézzük csak, hogyan is fest ez a háború. Szerdán egy magas rangú brit katonai vezető bejelentette: a líbiai légvédelmet gyakorlatilag megsemmisítették, a koalíciós légierő azt csinál az észak-afrikai ország légterében, amit akar. Hogy mit akar, azt tudjuk: biztosítani az ENSZ BT határozatát a légtérzárról. A koalíciós légierő ettől függetlenül folyamatosan támad földi célpontokat is: Kadhafi erőit, a felkelők támogatása és a civil lakosság védelme érdekében. De persze a diktátor elmozdítása, pláne a likvidálása nem tartozik a hadműveletek céljai közé.

Ám, miközben megtudtuk, hogy a líbiai légtérben teljes a koalíciós erők fölénye, az is kiderült, hogy még mindig nem tudni, ki irányítsa a hadműveleteket. Amerikai nyomásra a NATO parancsnokság lenne a cél, de a túlmozgásos Sarkozy a francia vezetést szorgalmazza. Egyáltalán ki viseli ezt a háborút a líbiai kormányerőkkel szemben? Eredetileg három európai ország indult hadba: Olaszország, Franciaország és Nagy-Britannia. Az USA természetesen az első pillanattól mellette állt, és támogatásáról biztosította a koalíciót Egyiptom, és újabban az Emírségek is.

Olaszország érdeke nyilvánvaló: olajimportjának majd' a fele Líbiából származik, számukra tehát elemi fontosságú a nyugalom, még akkor is, ha ezzel Berlusconi hátulról gyomron döfte barátját, a líbiai diktátort. Franciaország észak-afrikai érdekei egyértelműek, a britek pedig Lockerbie után nem maradhatnak ki az európai offenzívából. De vajon akkor miért nem az Európai Unió indult hadba, miért csak három tagország koalíciója a hadviselő fél – persze az EU beleegyezésével és elvi támogatásával? Erre a kérdésre nincs válasz.

A hadműveletek, egyre inkább úgy tűnik, végül a NATO égisze alatt fognak folyni, lényegében mint egy, az észak-atlanti zónában kipattant feszültséggóc felszámolására indított és végzett katonai művelet. És mindennek a hátterében ott áll az Egyesült Államok, amely már épp eleget bírálta az EU-t azért, mert nem veszi ki eléggé a részét Amerika "világ csendőre" jellegű ténykedéseiből. Hát tessék, most itt van egy éppen megfelelő alkalom: lehet bizonyítani! 

Ki nincs a képen? Fotó: Reuters - Lionel Bonaventure (NOL.hu)

Magyarországot nem hívták meg arra a múlt szombati találkozóra, amelyen lényegében felállt a koalíció. Hogy miért, arról megoszlanak a vélemények, egyes elemzők szerint ez az Orbán Viktor személyével szembeni kritika megnyilvánulása volt, mások úgy vélik, az EU soros elnökének kihagyása a tárgyalásokból lényegében pontosan kifejezi hazánk katonai és politikai súlyát Európában. 

Vajon mit veszítettünk azzal, hogy Magyarország még a koalíciós megbeszéléseken sem vehetett részt? Nézzük először, mit nyer Európa ezzel a háborúval. Rövid távon mindenképpen egy izzó gócot a határai mentén, és hogy valójában mennyire rövid ez a táv, arra egyre többször utalnak magas rangú katonai és politikai vezetők, akik szerint elhúzódó válságra kell számítani. Való igaz, ha Kadhafi eltűnik is a hatalomból, Líbiában akkor sem lesz béke egyik napról a másikra. Ezt sajnos igen véresen bizonyítják az afganisztáni és iraki történések, ahol az igazi harc nem ért véget a hatalom megdöntésével, sőt, akkor kezdődött csak igazán. Hosszú távon? Egy olajtermelő arab szövetségest – vagy egy kőkemény ellenséget a Földközi-tenger partján. Ne feledjük, egyelőre senki nem tudja, pontosan kiket is támogat az európai-amerikai-arab koalíció, amikor a felkelők oldalára áll...

Anélkül, hogy belekontárkodnánk a régió vallási, katonai és politikai szakértőinek dolgába, annyi talán e helyütt is bizton kijelenthető, hogy a diktatúra megszűntével vélhetően Líbiában is felszínre kerülnek majd a rég elfojtott törzsi és vallási ellentétek, amelyek könnyen vérbe és lángba boríthatják az országot, s talán az egész észak-afrikai térséget. Arról nem is szólva, hogy vajon mi várható az ellenségeivel szemben attól a Kadhafitól, aki hidegvérrel adott parancsot annak idején a PanAm-járat felrobbantására... Kenneth Clarke brit külügyminiszter nem is rejtette véka alá minapi nyilatkozatában: komolyan tart a diktátor bosszújától. Minden jel arra vall, hogy Líbia lehet Európa Irakja – amihez pedig Európának fűződik a legcsekélyebb érdeke.

A magyar média és a blogszféra szinte egyként kezdte cikizni a magyar légierőt a felkészületlensége miatt, amikor kiderült: még csak a gondolat szintjén sem merült fel, hogy Magyarország vadászgépeket küldjön Líbiába. Meglehet, a magyar pilóták harci tapasztalata enyhén szólva hagy némi kívánnivalót maga után, és, ami azt illeti, a költségvetésünk sem igen bírna el egy olyan háborús részvételt, amelyben egyetlen rakéta kioldó gombjának megnyomásával nyolcvanmillió forint füstölne el.

Lehet, hogy Orbán Viktort személyes felelősség terheli azért a blamáért, hogy Magyarország még a párizsi koalíciós tárgyalások ruhatáráig sem jutott el. De vajon kell nekünk egy ilyen háború? Vagy jobb ebből a balhéból kimaradni?

98 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://napizeje.blog.hu/api/trackback/id/tr662775428

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Humperdickk · http://kikellennekjonni.blog.hu/ 2011.03.27. 20:13:48

Ha már trekbekeltél: nekem nem az volt a bajom, hogy nem repülünk Líbiába, hanem hogy venni kellett egy rakás csúcsgépet, amik nem repülnek. Például Líbiába nem.

Zabalint (törölt) · http://sznobizmus.blog.hu 2011.03.28. 10:50:23

@Humperdickk:
Ráadásul anno az volt a fő indoklás, hogy ugyan a MIG-29-esek jobbak a légterünk védelmére, de idegen területen bevetésre alkalmatlanok, pl. mert nem alkalmasak földi célpont elleni támadásra, valamint volt valami NATO-s barát-ellenség felismerő rendszer, amit állítólag nem lehetett volna beépíteni ezekbe a gépekbe.

Humperdickk · http://kikellennekjonni.blog.hu/ 2011.03.28. 10:52:49

@Zabalint: valamint már megvásárolt gépekért még az oroszok sem olyan hülyék, hogy további kenőpénzeket osztogassanak. De én biztos rosszindulatú vagyok... :)

csoko20 2011.03.28. 10:58:55

Noha kritikus a helyzet Líbiában, mégsem fajultak odáig a dolgok, hogy a magyar 2/3-ot kelljen bevetni.
Blama lenne a Nyugatnak, hogy az F-16-osok, meg Tomahawkok után kioszt a min. elnökünk két pofont Kadhafinak oszt' hazazavarja a kültelki homokbuckák közé.

Meg hogy nézne már ki, hogy a "gyalázatosnyócév" után előbb Afrikában rakunk rendet és csak aztán itthon?! Majd ha lesz alkotmányunk..., na akkor....

zsitva 2011.03.28. 11:01:38

Nyaltunk már elég segget, sok év alatt.

Ennek a seggnek a tisztítását most hagyjuk másokra.

nem kell mindíg, mindenbe beleütnünk az orrunkat.

Dexxxter Morgan 2011.03.28. 11:02:07

Csupán az EU szégyenei vagyunk...

gregaba 2011.03.28. 11:04:36

én arról szeretnék olvasni egy mélyenszántó cikket, amit itt csak érintesz, hogy pontosan miért nem hívták meg Magyaro-t még a ruhatárba se? de ha jól látom, egész Közép-Kelet Európa hiányzik a buliból.

gregaba 2011.03.28. 11:05:48

@Dexxxter Morgan: attól szerencsére messze vagyunk, még Ovi+Matolcsy felállásban is...

butter-k · http://napimorgas.blog.hu/ 2011.03.28. 11:09:51

Európa, nem nagyhatalom, ha másra nem erre jó volt ez a líbiai "katonai beavatkozás", hogy kiderüljön.

Európa gazdáit összetartja a gazdasági érdek, de ha másról van szó akkor ugyanazok az határok mentén mozognak az érdekek mint az elmúlt 500 évben. Anglia-Franciaország-Oroszország-Németország egymás kárára politizál hogy megmaradjon az egyensúly.
Most volt az első eset, hogy össze kellett volna fognia 3 európai hatalomnak, és a vége az lett, hogy nem voltak képesek. Aztán jött Amerika és röhögve szétcsapott.
Azon a képen a balfasz,ütőképes katonaság nélküli magukat nagyhatalomnak gondoló végtelenül nacionalista európai országok és csatlósai vannak, akik szarni akartak egy jó nagyot, de csak fing lett belőle.

Legalább amikor minden primitív vallási törzs egymást lövi az arab világban mi mondhatjuk, hogy mi nem tehetünk róla:)

csoko20 2011.03.28. 11:15:23

@zsitva: Az a fő baj, hogy a katonai potenciál mellett, most még a nyalási potenciál sincs meg.

Pedig lenne miért, Trigránit, Vegyépszer, MOL stb., na itt kaszálna.

Közel van, nagyságrendekkel civilizáltabb ország mint pl. Afganisztán, több gazdasági lehetőséget is nyújtana. A helyiek is szívesebben vennék a segítséget.

Pontosan most kéne nyalni, nem Irak, meg Mákföld esetében!

Nem hiába igyekeznek a franciák kihagyni minden "gyütmentet" a buliból és maguk irányítani. Afganisztán esetében megkövetelték a részvételt, mert az nekik is bukó volt.

látjátok feleim szümtükkel 2011.03.28. 11:17:30

Miért nem hívták Magyarországot a csúcsra? Nekem rémlik valami Zengő csúcs! Képzeljétek el, ha az únió részvételét megfúrnák a magyar környezetvédők azzal, hogy a bazsarózsát meg kell védeni! Na ugye, ebben a buliban nem is hiányzunk mi.Sajnos más bulikban sem nagyon.

HK417 · http://dokkmunkas.blog.hu/ 2011.03.28. 11:18:10

Attól eltekintve,hogy az ország "hadereje" tényleg a nullával egyenlő-bár főtisztekből export képesek lennénk-tényleg hatalmas blama,hogy a soros EU elnököt,még vendégnek sem hivták meg.(hogy ez most viktorunknak,személyesen szól e,vagy az "egésznek",az mindegy)
Az is igaz,szerintem,hogy nem kell sem ebben,sem más ehhez hasonló konfliktusban részt vennünk,de,hogy még csak meg sem kérdeznek róla,az gáz és azt mutatja,hogy sem politikailag,sem katonailag nem tartják az országot semmire(harcos nép mi?).
Arra még kiváncsi leszek,hogy mit lépnek a most kialakuló(vagy már folyamatban lévő) más közeli országokban lejátszódó népirtásokra?

nyekk 2011.03.28. 11:21:48

Teljesen egyetértek a címmel.
Egy ilyen zsebfing országnak, mint mi, széles ívben el kell kerülnie minden konfliktust.
Afganisztántólis távol kellene tartanunk magunkat.
Az egér ne induljon csatába még elefántok oldalán sem. Nemhogy ilyen szedett-vedett bandával, mint a Nato.

Dexxxter Morgan 2011.03.28. 11:23:54

Annak,az országnak,amelyik még magát sem képes megvédeni,ráadásul egy anyagi csőd... jobb,ha ebből a balhéból is kimarad,és elkezd olyan politikát folytatni,ami miatt majd nem kell szégyenkezni az EU-ban sem. Nem folyton a seggeket nyalni,mígnem minden állampolgár feadja,és elmegy innen,mert máshol nem máról-holnapra élhet majd. Mit akar ez az ország,ha a saját állampolgárainak tett ígéreteit sem tartja be? Szánalmas a magyar parlament. Agyonfizetett semmirekellők. :(

gabest1 2011.03.28. 11:24:06

Pedig épp most képeztünk ki hét derék katonát az rtlen, és nem kellünk :(

fran7 2011.03.28. 11:24:15

Szeretnélek figyelmeztetni arra, hogy olvasva az index Lengyelországról szóló cikkét. Kezdik negligálni a lengyeleket is pedig ők 4-szer akkorák, mint mi. Tehát itt nem csak Viktor kihagyásáról van szó, hanem arról, hogy ti picik ne szóljatok bele a nagyok dolgaiba.

moncayo 2011.03.28. 11:26:06

Van itt nagyobb gáz is. A napokban volt a születésnapom. Jó pár embert meghívtam a bulira. Nos, az EU soros elnökét én sem hívtam meg! Ennyire súlytalan. (Könnyen mondom, külföldön élek)

KGyST · http://repules.tumblr.com 2011.03.28. 11:29:17

Apróság, de a Lockerbie felett felrobbantott Pan Am gépen négy magyar is meghalt. Abból nem maradtunk ki.

igényes 2011.03.28. 11:31:48

Szerintem a magyar katonák éppen jól megfelelnek egy külföldi misszióban békefenntartókén vagy megfigyelőként, orvosi csoportok jelnlétével, vagy műszaki szakemberekkel. Ennyi és nem több!

Szerencsére már a rendszerváltás elött Ira-Iráni háborút követő UNIIMOG küldetést követően több nyelvet tudó katona vállalt részt ENSZ küldetésben, majd utána az Irak-Kuvaiti háborút követően, már az UNIKOM küldetésben a 7 magyar 2-3 nyelven beszélő tiszt megalapozta a ma már nagyszámú katonai minőségi külföldi jelenlétet immár fegyverrel is, ami nem a legjobb.

Lényeg, hogy a képzett orvosok, több nyelven beszélő inkább megfigyelő katonák jelenléte lenne jó, mint a fegyvereseké.

A Magyar Köztársaságnak ezek a képzett emberek nem kerülnek pénzbe, mivel szerintem a befizetési költségekből a fenntartásuk anyagi vonzata levonható.

Mit is tenne itt ma Magyarországon egy képzett katona? Várna az árvízre?

Jobb, ha külföldön vannak, és tanulják a nyelvet, bár ma ahogy az afganisztániakat nézem, hát eléggé bezártak.

HUN_Sector 2011.03.28. 11:32:07

ha mi belépnénk a háborúba, tuti vesztene a szövetség amiben vagyunk :)

Anti Anyag (törölt) 2011.03.28. 11:34:09

Le kellene szokni erről az Orbán fóbiáról. Súlyunk kisebb mint egy német tartományé, ráadásul még három rakétát sem engedhetünk meg magunknak. Ott az számít, ki mivel száll be.

Magyarország hagyományosan mindig is kimaradt az arab viszályokból. Teljesen igaza van Orbánnak, ha nem akar felkerülni a közös tablóképre és igaza van az EU-nak is, hogy nem hívja meg oda Orbánt.

sárkányfő 2011.03.28. 11:44:56

Történelmi kontextus: ha így állunk hozzá ahhoz, hogy egy nép megpróbálja lerázni magáról a diktátorát, akkor utólag se panaszkodjunk amiatt, hogy 56-ban magunkra hagyott a nyugat. Mondjuk akkor a nyugatnak igaza volt, mert egy újabb világháborút kockáztatott volna, szóval a kérdés inkább csak elvi.

Aktuálpolitikai kontextus: az amúgy is Európa szégyenévé süllyedt hazánknak eminens érdeke lenne kitörni az informális EU-s kirekesztettségből, aminek rengeteg káros politikai hatása van. Ez egy kiváló alkalom lett volna. De meg se hívtak minket, nyilván mi sem erőltettük.
Pedig ilyen országok is vannak ott: Lengyelország, Görögország, Portugália, Hollandia, stb...

Baszk Earl 2011.03.28. 11:45:04

@gabest1: Nálad a mai nap pontja!!!!
Szupergrupp! Mehetnének.

molnibalage 2011.03.28. 11:46:01

@Humperdickk: A hétvégén írtam egy hosszabb F.A.Q-t a honvédségi gépeszerzéssel, üzemeltetéssel és védelmi politikával kapcsolatban. A HTKA.hu oldalon fog megjelenni a közeljövőben. (Jelenleg lektorálás alatt van.)

igényes 2011.03.28. 11:46:05

@Anti Anyag:
"Magyarország hagyományosan mindig is kimaradt az arab viszályokból. Teljesen igaza van Orbánnak, ha nem akar felkerülni a közös tablóképre és igaza van az EU-nak is, hogy nem hívja meg oda Orbánt."

Nem azért nem megyünk harcolni arab területre, mert Orbán bölcs!

Nem is kell odamenni, meg harcolni sehol nem kell, esetleg védekezni kellene tudni. A Magyar Honvédség inkább törekedne minőségre!

A Magyar Honvédség sem repűlő csatát, sem tűzérségi, harckocsi csatát nem nyert.

A II.VH. óta egy nagy magyar vezér van csupán, úgy hívják Czinege Lajos.

Cinege Lajos ismerte fel, hogy nem harckocsik, rakáták kellenek ide, hanem erdőgazdaságok, és igaza is volt, van.

www.bp-erdo.hu/inde_.html

Örömünkre szolgál, hogy megtisztel bennünket érdeklődésével.

Gazdaságunk tevékenységéről, szolgáltatásairól (erdő- és vadgazdálkodás, vadásztatás, területrendezés, stb.) hasznos információkat találhat az Erdőgazdaság című fejezetben.

Ismerje meg területeinket, az igénybe vehető szolgáltatásokat, a területekre jellemző vadállományt. Árjegyzékünk áttekintésével részletes tájékoztatást kaphat a különböző vadfajok vadászati idényéről és az aktuális elejtési árakról. A jelentkezési lap elküldésével kérhet árkalkulációt az Önnek legmegfelelőbb vadászati programra.

Amennyiben valamilyen információt nem sikerült honlapunkon megtalálnia, kollégáink készséggel állnak rendelkezésére az alábbi elérhetőségeinken:

HM Budapesti Erdőgazdaság Zrt.
Cégjegyzékszám: 01-10-042135
Adószám: 10816583-2-51
H-1033 Budapest, Hévízi út 4/a.
H-1300 Budapest, Pf. 212.
Telefon: (+36-1) 387-88-59
Telefax: (+36-1) 387-88-62
E-mail: bp-erdo@bp-erdo.hu

Aktualizálva: 2010. június 13.
Softholding Kft.

Devil 2011.03.28. 11:46:18

A kerdes az: reszei akarunk-e lenni Europanak vagy sem? Az addik OK hogy katinailag nem veszunk reszt ebben - nem is lennenk ra kepesek - de hogy politikailag elhatarolodjunk az EU kulpolitikajatol... az mar sokkal nagyobb baj - ugyanis az EU politikai sulya nelkul gyakorlatilag valamilyen nagyhatalom gyarmatava fogunk valni.
A posztirot kisse csodalom hogy nem erti meg mirol szol ez a haboru. Arrol szol hogy a Kozel-kelet bizony nagyon at fog alakulni es aki ebbol kimarad, az lemarad pld az olajrol es a politikai szerepvallalasrol. Ezt ertette meg Obama is. Kadafi raadasul megprobalta a nagyhatalmakat is kijatszani egymas amikor a tamadasok eloestejen koncessziokat igert Kinanak, Indianak es Oroszorszagnak. Tehat a hatterben nagypolitikai alkuk is kottettek.
Ilyen helyzetben (mikodben Kadafi eppen zsoldosokkal irtja ki a sajat nepet) azt mondani hogy a bekes megoldast tamogatjuk - amellett hogy nevetseges - feler egy politikai elszakado nyilatkozattal, ezt meg fogjak jegyezni az EU vezetoi.

molnibalage 2011.03.28. 11:46:40

"A koalíciós légierő ettől függetlenül folyamatosan támad földi célpontokat is: "

No fly zone-ként indult az ötlet, de az ENSZ határozat ennél lényegesen többre adott felhatalmazást.

Orbán Diktor (törölt) 2011.03.28. 11:47:13

@Anti Anyag: "Le kellene szokni erről az Orbán fóbiáról."

Nehéz lesz, főleg ha mindenhonnan kimarad, mint kutyaszar a hóból. Különben ez a mondatod teljesen fölösleges volt.

A poszternek köszönet a témáért.

Sátán meg a Jocó 2011.03.28. 11:47:20

Az ENSZ alapokmánya szerint akkor avatkozhat be fegyveresen, ha van egy aggresszor, aki megtámad egy máik országot (pl.: Irak - Kuvait)

Jelen esetben egy szuverén országot támadtak meg. S mint mindenkor a történelemben, egy rendszer akkor rohadt meg végleg, amikor már nyilvánvalóan köp a saját elveire.

Nem is baj, hogy kimaradunk ebből az euroatlanti kolhozból.

Link Elek 2011.03.28. 11:49:27

a magayr hadsereg egyetlen valodi fegyvere, hogy ha egy ellenseges katona meglat egy magyart, akkor belehalhat a rohogesbe.

igényes 2011.03.28. 11:54:06

@molnibalage:
Kecskeméten voltam a Gripen pilótákkal elbeszélgettem, tényleg jó a gép mondták. A fegyverzet is létezik szabályzatban.

Beszélgettem a fegyverzeti főnökkel, ő azt mondta, hogy a Gripen jó, nem többet. Több katonai repülő világbajnokról elítőleg nyilatkozott (tönkretették a kiváló MIG 29-es gépeket, mert mindig a bizonyítási vágy ösztönözte őket). Mennyire büszkék voltunk Vári alezredesre. Most a Gripen pilótákra nem annyira.

A Gripen olyan, mint a TeK. Pénzt visz, eredmény semmi!

butter-k · http://napimorgas.blog.hu/ 2011.03.28. 11:54:12

@Devil:

De ugye azt látod hogy nincs olyan, hogy Európa?
Ezek egymásra is ajtót csapkodtak, egyedül nem tudnak beavatkozni, semmilyen egyetértés nincs.
Észak Afrika hagyományosan Francia és Olasz felségterület, de már ők sem elég erősek hogy gyorsan rendet tegyenek.
Vedd észre,hogy ez a csapat nem a dream team, hanem a Lúzer Fc.
Nekünk sosem voltak ott érdekeltségeink, minek pattogjunk? Az az olaj ami ott van minket nem érint hozzánk 0 l líbiai olaj érkezik.

Minden magyar katona költsége amit erre a célra allokálunk kidobott pénz. Talpnyalásnak meg kevés.

igényes 2011.03.28. 11:57:34

Van egy Gripen világbajnokotok?

Chazz Reinhold 2011.03.28. 11:57:40

@gregorik: @fran7: Donald Tusk a lengyelektől ott volt

Kuruttya 2011.03.28. 12:01:29

Orbán a hibás, természetesen. Ez minden probléma kiindulóalapja. :P

Egyébként meg lófaszt maradtunk ki. Szerintetek ha egy őrült arab (legyen az kadhafi vagy akárki) bűnbakokat keres, érdekelni fogja hogy ki milyen tárgyalásokon vett részt? EU tagok vagyunk, NATO tagok vagyunk, közvetve mi is bombáztuk a seggüket.

Orbán Diktor (törölt) 2011.03.28. 12:02:00

"Mindmáig voltaképpen azt sem igazán lehet tudni, hogy ki folytat harcot kivel szemben. Vagy, hogy ki avatkozott be kinek az érdekében."

Tiszta a kép, legalábbis nekem. A nagyhatalmak egy látszat vitát folytattak, amelyben eldöntötték, majdnem túl későn, hogy a líbiai felkelést támogatni fogják. Nagyon féltem, hogy addig vacakolnak, míg Bengázi elesik... A civilek védelmével kapcsolatos kitétel lehetőségként arra jó, hogy a véreskezű diktátor csapatait és haditechnikáját ott semmisítsék meg, ahol csak lehet. Azt nem volt nehéz kitalálni, hogy a sima légtérzár nem elég, mert a jobb fegyverek még mindig a hadsereg és a zsoldosok kezében van.
Örülök, hogy ez a korszerű beavatkozás, a diktátor agymosási kísérletei ellenére, sikeres és végre intő jelként fog fennmaradni a népgyilkos diktátor hajlamú pszichopaták számára. Van még belőlük néhány...
A háború utáni Líbia? Szerintem, gyorsan normalizálódik. A felkelő harcosok arcán nem látok haramia beütéseket, egyszerűen szabad emberek akarnak lenni a hazájukban. A régi zászlót is egységesen lobogtatják mindenhol.

fran7 2011.03.28. 12:07:26

@Chazz Reinhold: Biztos igazad van, de a tendencia erre mutat. Ha a franciák nem kardoskodnak, akkor még mindig nézzük Kadafi előretörését. Azért nem szállnék be a harcokba, hogy jópontot szerezzünk azEU-nál, NATO-nál. Szerintem 1848után mindenki így gondolja.

2011.03.28. 12:09:14

Miért mennénk Líbiába primitív, túlbarnult törzsiek ellen harcolni? Még az ittenieket sem vagyunk képesek kordában tartani.

Orbán Diktor (törölt) 2011.03.28. 12:09:42

@butter-k: "Észak Afrika hagyományosan Francia és Olasz felségterület, de már ők sem elég erősek hogy gyorsan rendet tegyenek."

Jézusom...
Jó lenne fellapozni néhány történelem könyvet. A gyarmatok már régen megszűntek.
Azt meg jobb, ha tőlem tudod, hogy a franciák önmagukban is elbántak volna Líbiával, de az egy felhatalmazás nélküli agresszió lett volna. Remélem, érted a különbséget.

fran7 2011.03.28. 12:12:04

@Orbán Diktor: Majd nézz átaz o-s hírportálra, majd látsz ott érdekes dolgokat a nyíltszemű felkelőkről. Különösen kedvelik a fekete-afrikai bevándorlókat. Illetve elég sok törzs van Líbiában. Azért ilyen visszafogottak a szövetségesek, mert nem akarják ők eldönteni a háborút. Majd az erősebb kutyával leállnak tárgyalni, mert akkor azzal majd lehet érdembe tárgyalni.

Orbán Diktor (törölt) 2011.03.28. 12:14:07

@imperial: "Miért mennénk Líbiába primitív, túlbarnult törzsiek ellen harcolni?"

Nem neked kellett volna odamenni, szarházi. A hozzászólásod meg minősít: retardált vagy.

butter-k · http://napimorgas.blog.hu/ 2011.03.28. 12:14:45

@Orbán Diktor:

Jaja minden jel erre mutat hiszen a világ tele van arab demokráciákkal:))
A gyarmatok megszűnésével nem szűntek meg az érdekszférák.A történelemkönyv neked is hasznodra válna:)

Hihetetlen naivitást mutat néhány hozzászóló.
Mindenféle humanitárius segítségről beszélni egy olajhatalom esetében?:)
Líbiai olaj kitermelés eddig Kadhafi csürhéjének hozott hasznot.Ezentúl meg a másnak fog. Óriási lehetőségek vannak egy új hatalomban.A javak újrafelosztása.

Muad\\\'Dib 2011.03.28. 12:15:39

@Orbán Diktor:
LOL:.. Ez komoly. A gyermekien naiv európai birka gondolkodás iskolapéldája. Azt ugye te is tudod, hogy az egyszerű szabadságra vágyó emberek, valami fura csoda folytán törzsi alapok szerint szerveződve osztják el a "felszabadult" területeket. Valamint azt is, hogy a gonosz diktátor támogatói, valami szintén hihetetlen csoda folytán szintén nem a velejéig gonosz emberi megtestesülései, hanem törzsi alapon szerveződő csoportok.
Megmondom mi lesz a háború után. Egy másik típusú törzsi autokrácia, legfeljebb némi európér demokráciába csomagolva. Pont, mint Afganisztánba. Néha tartanak mókából választásokat, majd a megválasztott kormány, annak rendje és módja szerint körbejár a törzsi hadvezérek között és megegyezik a dolgokról...

igényes 2011.03.28. 12:18:05

@igényes:

Nézzétek meg főleg a 2. részt! Liszt Ferenc, vagy a Vári Gyula ért a repüléshez?

indavideo.hu/video/Vari_Gyula_Mig-29_Part_1

indavideo.hu/video/Vari_Gyula_Mig-29_Part_2

Orbán Diktor (törölt) 2011.03.28. 12:21:05

@fran7: "Különösen kedvelik a fekete-afrikai bevándorlókat."

Azokat mindenhol kedvelik. :)
Kadhafi fekete zsoldosokat alkalmazott, ez sokat "segített" a megítélésükön. Ráadásul, ha a zsoldos dezertál, simán elmondhatja, hogy ő dolgozni járt ide, ezért ő hálás a líbiai népnek.
A nagyhatalmakat nem különösebben érdekli, hogy a törzsek hogyan szövetkeznek majd, hanem a gyilkostól akarnak megszabadulni.

zseni.info · http://www.zseni.info 2011.03.28. 12:23:37

Ismét egy olyan háború ami értelmetlen... ismét kellenek a gyarmatok, nyersanyagok! Csak erről szól a háború a pénzről!

Sikeres online pénzkeresés fent a linken érhető el!

butter-k · http://napimorgas.blog.hu/ 2011.03.28. 12:23:39

@Orbán Diktor:
Fogd már fel, hogy a gyilkossal akitől most szerinted szabadulni akarnak tök jól elüzletelgettek az elmúlt 30 évben:)

Orbán Diktor (törölt) 2011.03.28. 12:26:35

@Muad\\\'Dib: "Azt ugye te is tudod, hogy az egyszerű szabadságra vágyó emberek, valami fura csoda folytán törzsi alapok szerint szerveződve osztják el a "felszabadult" területeket."

Mindenhol megvannak a hagyományok. Mint láthatod, nálunk is vissza akarják állítani a vármegyés rendszert, a járásokat és a vitézi rendet (ha jól hallottam). Ezt is szabadságra vágyó, egyszerű fülkeforradalmárok csinálják.
:)

Muad\\\'Dib 2011.03.28. 12:29:23

@Orbán Diktor:
Na, akkor végre eljutottunk oda, hogy szó sincs itt semmiféle humanista szabadságvágyról, pusztán a nagyobb törzsek szeretnék visszaállítani a Kaddhafi előtti status quo-t, amikor a kisebb törzseknek kuss volt és szolgaság, pont úgy, ahogy most nekik. Akkor miért is kell ebbe Európának belepofáznia?

fran7 2011.03.28. 12:30:03

@Orbán Diktor: Lóvét nem tudunk víritani, embert nem akarunk adni. Bezzeg tanácsot adnánk. A kibicet sehol nem szeretik. Ezért nincs ilyen helyen keresni valónk. De a következmények számunkra is érdekesek.

Orbán Diktor (törölt) 2011.03.28. 12:31:36

@butter-k: Értem, hogy mit akarsz mondani. Sima ügy, már nem tetszik nekik a boltvezető képe (verte, gyilkolta az alkalmazottakat). Ilyenkor keresnek egy alkalmasabb embert a feladatra, a sok repi meg majd pótolva lesz az új boltvezető által. Nos, így már érted, hogy értem?

:)

gauche caviar 2011.03.28. 12:32:58

"Vajon mit veszítettünk azzal, hogy Magyarország még a koalíciós megbeszéléseken sem vehetett részt?"

Talán annak a jogát veszíthetjük el, hogy örökkön-örökké a nyugat orra alá dörgölhessük, hogy bezzeg 56-ban nem jött ide segíteni senki.
Elnézve a hazai múltbarévedős-nosztalgiás-pátoszos néplelket, erre azért vigyázni kéne, mert igény az nagyon vóna rája...

fran7 2011.03.28. 12:33:59

@Orbán Diktor: Jól van de ehhez nem kell katonai erővel elfoglalni Szegedet.

egerészölyv 2011.03.28. 12:34:06

Ohh, nekünk, blogolvasóknak már fejlettek a csápjaink az efféle szövegekhez:

"Magyarországot nem hívták meg arra a múlt szombati találkozóra, amelyen lényegében felállt a koalíció. Hogy miért, arról megoszlanak a vélemények, egyes elemzők szerint ez az Orbán Viktor személyével szembeni kritika megnyilvánulása volt, mások úgy vélik, az EU soros elnökének kihagyása a tárgyalásokból lényegében pontosan kifejezi hazánk katonai és politikai súlyát Európában."

Ezen a ponton be is fejezhetjük a poszt olvasását, elővillannak a liberálsajtó jó 20 éve ismert jellegzetes "gyerekbetegségei". "Vélemények", "egyes elemzők", "mások úgy vélik". Ez a "barátaim úgy gondolják" kacagtató kategóriája.

És akkor még nem beszéltünk a tartalmi silányságról. "Magyarországot nem hívták meg" - KIK? Kiknek áll jogában szelektálni Európában? Volt egy előzetes fejösszedugás? Gyerekek, ti oknyomozóknak füllentitek magatokat. Olykor igazat is kell mondani ahhoz, hogy az ember ne veszítse el teljesen a hitelét, mint pl. az a táncikáló hogyishíjják.

Orbán Diktor (törölt) 2011.03.28. 12:34:50

@Muad\\\'Dib: "Akkor miért is kell ebbe Európának belepofáznia?"

Azért, mert embereket gyilkoltatott meg csupán azért, mert tüntettek. Furcsa, ugye?
Itt nálunk már a gumilövedékért is felháborodik a nemzet.

Orbán Diktor (törölt) 2011.03.28. 12:36:32

@fran7: "ehhez nem kell katonai erővel elfoglalni Szegedet."

Európa sem foglalta el Líbiát.
:)

butter-k · http://napimorgas.blog.hu/ 2011.03.28. 12:36:42

@Orbán Diktor:

Ezzel a megfogalmazással kb. egyet értek:)

Muad\\\'Dib 2011.03.28. 12:41:50

@Orbán Diktor:
Nem, emberek gyilkolják egymást azért, hogy melyik törzsé legyen az ország irányítása.

Orbán Diktor (törölt) 2011.03.28. 12:41:53

@egerészölyv: A tény az tény: a vezéredet kihagyták, az pedig nem véletlen. Ráadásul pont ő az EU soros elnök Magyarország miniszterelnöke. Simán látszik, hogy kivel mossák fel a padlót Brüsszelben, de ez nem érdekes. Örülj inkább annak, hogy elkergetik a diktátort.

Muad\\\'Dib 2011.03.28. 12:45:00

@Orbán Diktor:
Pont nem meglepő, hogy az EU soros elnökét kihagyják ebből. Ugyanis az EU-n belül baromira nincs egyetértés. Lásd Németország, az EU nagykutyája példáját, aki pont leszarja ezt a hülyeséget. Így nem olyan meglepő, hogy a soros elnök állásfoglalását nem erőltetik, ugyanis diplomáciailag jelen helyzetben nem fogalmazott meg egységes álláspontot az EU.

Orbán Diktor (törölt) 2011.03.28. 12:46:48

@Muad\\\'Dib: "Nem, emberek gyilkolják egymást azért, hogy melyik törzsé legyen az ország irányítása."

Nem emlékszel, hogy pontosabban hogy is történt ez, hogy kezdődött? Gondolom, az egyik törzs fegyveres emberei felmentek Tripoli utcáira és elkezdték lőni a békésen sétáló másik törzs embereit. Jól látom? Javíts ki, ha tévednék.

Muad\\\'Dib 2011.03.28. 12:50:33

@Orbán Diktor:
Ó, mert, ha nem kezdtek el rögtön járókelőkre lőni, akkor már nem is lehet törzsi konfliktus, ugye? Na ne röhögtess már...

mement 2011.03.28. 12:51:43

@Muad\\\'Dib: Te egy igen elfogult,tajekozatlan, tudatlan, szuklatokoru ember vagy, ha az Eszak afrikan vegigsopro felkelesi hullamot, torzsi villongassa probalod egyszeruisteni.

mement 2011.03.28. 12:52:44

@Muad\\\'Dib: Arrol nem is beszelve, hogy nekunk Magyaroknak is sikerult kilepnunk a sztyepei barbar, torzsi szovetkezesbol, es europai mintaju allamot letrehozni.

Ugyanigy veres felkelesek es harcok aran.

Orbán Diktor (törölt) 2011.03.28. 12:54:01

@Muad\\\'Dib: "Lásd Németország, az EU nagykutyája példáját, aki pont leszarja ezt a hülyeséget. Így nem olyan meglepő, hogy a soros elnök állásfoglalását nem erőltetik"

Szóval neked az csak egy hülyeség, ha egy diktátor saját népét írtja. Lehet, hogy kadhafista mozgalmár vagy, titokban? Kevés volt a fülkeforradalom?
:)

A tagok nem az állásfoglalást nem erőltették, hanem egyszerűen nem hívták maguk közé a Kedves Vezetőt, ennyi.

Orbán Diktor (törölt) 2011.03.28. 12:56:32

@Muad\\\'Dib: "Na ne röhögtess már..."

Én most éppen rajtad röhögök.

Zig Zag · http://lemil.blog.hu/ 2011.03.28. 12:57:46

"A hadműveletek, egyre inkább úgy tűnik, végül a NATO égisze alatt fognak folyni"
Csak akkor, ha a török kormány beadja a derekát (NATO-ban konszenzus kell), ami nem lesz egyszerű, mert éppen a törökök teljesen ellenérdekeltek - hiszen a térség vezető hatalma akarnak lenni Egyiptom helyett.

"De vajon akkor miért nem az Európai Unió indult hadba, miért csak három tagország koalíciója a hadviselő fél – persze az EU beleegyezésével és elvi támogatásával? Erre a kérdésre nincs válasz." Erre több válasz is adódik. Az egyik például az, hogy azért, mert az EU tulajdonképpen nem rendelkezik olyan katonai erővel, amely felett rendelkezhetne.

"Ne feledjük, egyelőre senki nem tudja, pontosan kiket is támogat az európai-amerikai-arab koalíció, amikor a felkelők oldalára áll..." Adalék ide:

www.telegraph.co.uk/news/worldnews/africaandindianocean/libya/8407047/Libyan-rebel-commander-admits-his-fighters-have-al-Qaeda-links.html

Muad\\\'Dib 2011.03.28. 12:58:21

@mement:
"Te egy igen elfogult,tajekozatlan, tudatlan, szuklatokoru ember vagy, ha az Eszak afrikan vegigsopro felkelesi hullamot, torzsi villongassa probalod egyszeruisteni."
Én nem tudom hol írtam ilyet, de te nyilván megtalálod és megosztod velem. Jelenleg, ha jól tudom Líbiáról van szó.

mement 2011.03.28. 13:01:24

@Muad\\\'Dib: `pusztán a nagyobb törzsek szeretnék visszaállítani a Kaddhafi előtti status quo-t, amikor a kisebb törzseknek kuss volt és szolgaság, pont úgy, ahogy most nekik`

`Nem, emberek gyilkolják egymást azért, hogy melyik törzsé legyen az ország irányítása. `

`Azt ugye te is tudod, hogy az egyszerű szabadságra vágyó emberek, valami fura csoda folytán törzsi alapok szerint szerveződve osztják el a "felszabadult" területeket.`

Muad\\\'Dib 2011.03.28. 13:06:34

"...A tagok nem az állásfoglalást nem erőltették, hanem egyszerűen nem hívták maguk közé a Kedves Vezetőt, ennyi..."
Ja, teljes az egyetértés:
"...As EU foreign ministers met in Godollo, Hungary yesterday, experts opined that so far that the bloc’s reaction to the unfolding conflict in Libya resembled something akin to total confusion..."

Zig Zag · http://lemil.blog.hu/ 2011.03.28. 13:07:02

Igazság szerint még egy kérdést nem értek: Hogy miért firtatják, hogy az EU elnökséget éppen ellátó ország képviselőjét nem hívták meg a koalíciós kick-off meetingre? Miért? Az EU elnökség feladatköre nagyjából egy izmos rendezvényszervezésre szól (most már). Magyarország nem tagja a koalíciónak. A vállalkozás nem EU színekben történik. A rendezvényszervezést meg köszönik szépen más nyerte. Vélhetően a koalíciós partnerek valamelyikének közbeszerzési eljárásában. :)

Muad\\\'Dib 2011.03.28. 13:10:10

@mement:
Ebben a blogban MÉG MINDIG LÍBIÁRÓL van szó, ha esetleg elkerülte volna a figyelmed. Nem Egyiptomról, stb. Ezért olyan hülyeséget állítani, hogy én az egész több országra kiterjedő felkelési hullámot törzsi konfliktusnak állítom be, minimum érdekes...

Orbán Diktor (törölt) 2011.03.28. 13:11:36

@Zig Zag: Kösz, megnéztem. Érdekes, bár eddig még nem olvastam erről a "parancsnokról". Az is lehetséges, hogy Kadhafi propagandája, amit megetettek egy újságíróval.
Minden estre, ha a diktátor nem alakít ki arab szocialista diktatúrát, talán ha enged a tüntetőknek és változásokat eszközöl, akkor nem ad rá lehetőséget, hogy kétes alakok is belekeveredjenek egy ilyen polgárháborúba.

mement 2011.03.28. 13:12:23

@Muad\\\'Dib: Te nagyobb gyoker vagy mint gondoltam.

hu.wikipedia.org/wiki/L%C3%ADbia

`Líbia észak-afrikai állam a Földközi-tenger déli partján, Egyiptom és Tunézia között helyezkedik el.`

Muad\\\'Dib 2011.03.28. 13:13:14

@mement: @Orbán Diktor:
Egyébként pedig erről már az index is értekezett egy sort:
"A Líbiát ismerő szakértők szerint az ország mostani kettéosztottsága akár intézményesülhet. A keleti és nyugati törzsek között nagyon régiek az ellentétek, 2000-ben például egy bengázi-tripoli focimeccs után már zavargások törtek ki Bengáziban (két gyanús tizenegyessel és egy lesgóllal fordított a második félidőben a vendég Tripoli, 1-3 lett így a meccs vége). Vagyis lehetséges, hogy a szabadságukat kiharcoló keletiek és nyugatiak is összecsapnak.
Egyelőre nem látszik senki vezető vagy semmilyen szervezet sem, ami képes lehet integrálni a Kadhafi utáni idők Líbiáját. Ha egyáltalán Kadhafit sikerül elűzni."

ÖtletElek 2011.03.28. 13:14:02

Szerintem Franciaországban nagyon sok régi gyarmatról származó állampolgár van, a katonai beavatkozás a "szabadság" oldalán nem más, mint a francia elnök szavazat vásárlása. Az olaszoknál és a briteknél ugyanúgy. Nálunk az afrikai lakosság a Pákó, de ő megbukott az állampolgársági vizsgán, szóval ő nem szavazó tömeg, neki nem kell nyalni :)

Amúgy a médiának, aki a honvédelmi minisztériumot zaklatta, hogy mér' nem megyünk keménykedni Líbiába, feltettem volna a kérdést, hogy a HONVÉDELEM szónak melyik részét nem értik, azt hogy hon/=haza/, vagy azt hogy védelem? Meg hogy a haza védelmére fenntartott testület, legyen az bármennyire gyökér semmirekellő banda, mit keresne egy másik kontinens számunkra teljesen érdektelen országában, főleg úgy, hogy az elvi alapja a dolognak /civilek védelme/ nélkülünk is könnyedén teljesül.

Amúgy meg hülyeségnek tartom azokat a véleményeket, amik szerint elhatárolódtunk a saját szövetségeseinktől, tekintve hogy a külügyminiszterünk már az ENSZ határozat előtt is sürgette a beavatkozást, és utólag is több helyen jelezte, hogy örült volna, ha már legalább egy héttel korábban megtörtént volna. Az hogy fizikailag nem tudunk/nem akarunk szerepet vállalni, az egy kicsit más tészta.

Szerintem.

mement 2011.03.28. 13:17:32

@Muad\\\'Dib: Tudod az az igazsag hogy lovesunk sincs a politikai felosztotsagrol Libiaban, se neked sem nekem, egy valamit tudunk biztosan, hogy komoly felkeles, mar mar polgarhaboru robbant ki, ahol az egyik fel, elkezdte szamolatalnul lemeszarolni a fegyvertelen civilieket, es mindenkit akiben hirtelen fenyegetest latott, beleertve a sajat emberit, katonait.

Raadasul Libia ENSZ tag. ha az ENSZ azt mondja befejezed kocsog a meszarlast, es valaki ennek hatasara nem teszi, akkor annak katonai intervencio a kovetkezmenye.

Muad\\\'Dib 2011.03.28. 13:17:58

@mement:
Mondd te tudsz olvasni? Ezt írtad:
"...ha az Eszak afrikan vegigsopro felkelesi hullamot, torzsi villongassa probalod egyszeruisteni. "
Írtam én olyat, hogy pl. az egyiptomi tüntetések törzsi eredetű villongások voltak? Vagy Egyiptom nálad már nem is Észak-Afrika?

mement 2011.03.28. 13:19:41

Egyebkent ez a konfliktus lehet vegre radobbenti a melyen tisztelt EU-s vezetoket, hogy egyseges, kozos, a NATO-tol fuggetlen hadero nelkul az EU csak egy nagyon szep idea.

mement 2011.03.28. 13:21:04

@Muad\\\'Dib: te csak es kizarolag torzsi konfliktusa egyszerusitetted, a tuneziai sikereken felbuzdult eszak afrikai (jelen esetben Libiai) fiatalsag lazongasat.
Ez elfogultsagra, szuklatokorusegre, es tudatlansagra vall.

Amellet hogy a torzsialapok erosek libiaban.

Muad\\\'Dib 2011.03.28. 13:21:29

@mement:
Már hogyne lehetne tudni a társadalmi viszonyairól sok mindent. Ha már ennyire szeretsz wikipediát linkelgetni, akkor olvashatnád is:
en.wikipedia.org/wiki/Libya#Demographics

Orbán Diktor (törölt) 2011.03.28. 13:22:10

@ÖtletElek: "a HONVÉDELEM szónak melyik részét nem értik"

Ezt fel kellene vetni Orbán Viktornak, pont most megy az elnevezések című revü. Ha csak hont akarunk védeni, akkor mit keresünk a NATO-ban?

rushman 2011.03.28. 13:26:42

Ami Kadhafi vagy egy barátja előrelátható bosszúját illeti: Szerintem jó, hogy nem vagyunk a csoportképen. Most nem hiányzik nekem a metrórobbantás.

Ami a háborút illeti: Mindent ellenzek, ami emberek megölésével jár. Függetlenül attól, hogy azt ki teszi.

Ami az eu integrációt illeti: Szerintem hibás döntés kimaradni a buliból (reputációt és lehetséges zsákmányt vesztünk), de ezt a döntést már a háború előtt meghozta a kormányunk.

Összességében én örülök, hogy kimaradtunk, anyagilag amúgy sem tudnánk fedezni a kiadásokat. Megaztán az emberélet fontosabb, mint a zsákmány.

De egy valamit nem értek. Ahogy az USÁban az elnök a legfőbb katonai vezető, az EUban nem a soros elnök az? Vagy akkor nem is az EU akar háborúzni, hanem csak x tagállam.

Ezekszerint, ha Schwarczit felhúzza Pápua Új-Guinea, akkor Kalifornia állam hadat üzenhet neki, és lerohanhatja? :D

Jó, persze mi "csak" unió vagyunk, de nekem akkor is furcsa az elnök kihagyása. Bár addig jó nekünk.

mement 2011.03.28. 13:28:26

@Muad\\\'Dib: Hat teged sem alkalmaznalak hirszerzonek, meg csak kv fozo asszisztensnek sem:)

Muad\\\'Dib 2011.03.28. 13:36:01

@mement:
Tudod azért kicsit halkabb lennék a helyedben, mert a mai Európában illene odafigyelni arra, amit a legerősebb EU tagállam mond:
"Speaking to the Guardian, Westerwelle warned the results of western military intervention were "unpredictable" and could have consequences for freedom movements in the Arab world.
"Your own instinct is to say 'We have to do something.' But military intervention is to take part in a civil war that could go on for a long time.

"Germany has a strong friendship with our European partners. But we won't take part in any military operation and I will not send German troops to Libya."
Westerwelle said other options could be used against Libya including "targeted sanctions, political pressure and international isolation".
"Considering alternatives to military engagement is not the same as doing nothing," he said. He declined to say how Germany would vote this evening at the UN security council.

mement 2011.03.28. 13:39:40

@Muad\\\'Dib: Igen erdemes odafigyelni, nem mondtam hogy nem egy szoval sem.

mement 2011.03.28. 13:46:14

@ÖtletElek: Ez a libiai konfliktus nem ilyen.
De a kerdesre hogy mit keres a Honvedelem egy idegen orszag teruleten, egyszeru a valasz, vannak fenyegetesek amiket helyben kell tartani es helyben legyozni, nem megvarni mig eljut az orszag hataraig.

A honvedelemhez hozzatartozik, az orszag erdekeinek kulfoldon valo ervenyesitese is, es ha nem megy szoval (diplomacia) akkor arra ott a hadero.
(Valaszom elmeleti sikon mozog)

ÖtletElek 2011.03.28. 14:11:15

@Orbán Diktor: jójó értem én hogy mit keresünk a NATO-ban, ahogy eddig kinéz, pont azt, hogy képtelenek lennénk megvédeni magunkat, ezért szereztünk magunknak egy jó nagy benga gorillát, aki megvéd minket ha baj van, cserébe néha visszük a hátizsákját, de csak kicsit mert mi kicsik vagyunk a hátizsák meg nagy... Eddig legalábbis ez történt a NATO szerepvállalásaink alkalmával, szerintem jól is van ez így. Most épp nem kell hátizsákot cipelni, más dologhoz meg kevesek vagyunk.

@mement: szerintem a líbiai sztori nem tartogat nekünk fenyegetést, amit ott kellene tartanunk, és a koalíció sem azért van ott, mert félnek attól, hogy majd hozzájuk átterjed a balhé, hanem azért hogy megvédjék a civileket, akik a brutális rezsimmel szemben képtelenek erre. Nekünk ott nem harcászati dolgokban kell szerepet vállalni, ezt nagyon helyesnek gondolom, esetleg később az újjáépítéshez adhatunk szállítmányozási vagy eü csapatokat, ezzel vehetjük ki a részünket a dologból. Szerintem sokkal jobb dolog gyógyítani és építeni, az tényleg segítség.

mement 2011.03.28. 14:16:57

@ÖtletElek: Ezzel kezdtem. Ez a libiai konfliktus nem ilyen.

Egyebkent kimondatlanul de ott van az indokok kozott az is, hogy a szelsoeges iszlam hatalomra keruleset meg kell akadalyozni. Mert az viszont fenyegetest jelentene.

mement 2011.03.28. 14:18:18

@ÖtletElek:` Szerintem sokkal jobb dolog gyógyítani és építeni, az tényleg segítség. `

Igen, ez majd akkor lesz ervenyes, amikro Khadafi visszavonja a haderejet, beszunteti az offenzivat, es targyaloasztalhoz ul, vagy elmenekul, vagy birosag ele allitjak.

Utana lehet epiteni es a tuleloket `gyogyitani`

ÖtletElek 2011.03.28. 14:31:43

@mement: Na akkor egyetértünk.

Azt meg csak remélni lehet, hogy ha ezt a Khadafit elzavarják, akkor számunkra normális vezetése lesz az országnak. Mert most éppen senki se tudja, hogy a "civileket" támogatjuk dolog, az pontosan kiket is jelöl. Egyiptomban is sokáig azért drukkoltak a Mubarak papának, mert diktátor meg minden, de legalább kordában tartja a szélsőséges iszlám hullámokat. Khadafi is hasonló, a nyugattal jól elvoltak egymással, amíg nem kezdte el gyilkolni a saját népét. Majd ha sikerül elzavarni, és kitalálnak maguknak valami szélsőségesen vallásos kormányzatot, akkor meg lehet vakarózni hogy nem így gondoltuk.

mement 2011.03.28. 14:38:37

@ÖtletElek: Mert valojaban egyebkent nem tamogatunk senkit, az Euorpai civilizaciok alapertekei szerint es a hiradasokbol erkezo hirek alapjan, nyilvan moralisan a felkeloket tamogatjuk, de hivatalosan annak az ENSZ hatarozatnak szeruznk ervenyt, ami Khadafit a tamadasok es a harcok, es a civil lakossag elleni katonai cselekmenyek beszuntetesere szolitotta fel.

Nehez megjosolni, mi lesz a vege, bizom benne, hogy kiharcoljak, es megteremtik maguknak azt a kornyezetet amiben szabadnak erzik magukat, es bizom abban is hogy mas allamok a tersegben, nem jutnak el idaig.

mement 2011.03.28. 14:39:10

@mement: marmint a polgarhaborus viszonyokig nem jutnak el:)

egerészölyv 2011.03.28. 15:57:50

@Orbán Diktor: ocsmány vagy, cicus, mint mindig, csak arra nem jöttem még rá, hogy nyilas fidesznyik vagy, vagy nyilas jobbikos. Állati átlátszó, novákelődös sunyisággal próbálod lejáratni az amúgy is romokban heverő szocialistákat. A tény tény: hazudsz, mint szoktad. NINCS OLYAN EURÓPÁBAN, HOGY "NEM HÍVTÁK MEG" imádott vezéredet, akinek benyalsz keresztcsontig. Milyen testület "nem hívta meg"? Majd akkor engedem meg, hogy megszólalj, ha erre tudsz válaszolni. De ez nem biztos, lehet, hogy akkor majd visszavonom az ígéretemet.

egerészölyv 2011.03.28. 15:59:13

@Orbán Diktor: valószínű, hogy épelméjű sem vagy.

egerészölyv 2011.03.28. 16:00:05

@Schindler Pistája: a rokkantnyugdíjasoknak olyan szép múltjuk van, hogy belerévednek???

egerészölyv 2011.03.28. 16:01:55

@Orbán Diktor: az ilyen eszmei tisztaságú fidesznyikekre lenne ott is szükség, mint amilyen te vagy...

Chazz Reinhold 2011.03.29. 09:27:51

@fran7: én sem gondolom hogy nekünk is konkrétan harcolni kellene Libyában. Elegendőnek és üdvözlendőnek tartom Martonyi nyilatkozatát, ahol elvi támogatásól biztosította az ad-hoc koalíció tagjait.

Ez viszont egy újabb jó alkalom lenne a kormányfőnk által képviselt - merjünk nagyot álmodni - filozófia komolyságának átgondolására. A kívánt középhatalmi státusz ugyanis aktív magatartást feltételez ilyen esetekben.