A nap izéje

‎"A titán forradalmi út nem habos kakaós uzsonnázással tarkított sétakocsikázás! Hanem egy diadalmasan száguldó gyorsvonat, ahol a mozdony acélos dübörgése elnyomja esendő gyomrunk korgását!"

Utolsó kommentek

"nézd legott Komédiának, s múlattatni fog. "

2011.01.10. 16:51 Harpi

Maszlagbánya – Metapédia: a "nemzeti lexikon"

Címkék: közélet jobboldal szélsőjobb zsidók metapédia

Elképesztő, hogy emberek milyen sok energiát képesek fordítani elborult maszlagok létrehozására! Metapédia név alatt leltem rá erre a Wikipediára hajazó weboldalra – csodálkozom, hogy csak most! Hogy pontosan mikor indult, azt nem tudom, az egyik szószedetének legrégebbi bejegyzése mindenesetre 2008 novemberében keletkezett, azóta tehát biztosan létezik. És frissül most is, naponta, szorgos kezek bővítik, aktualizálják.

A szóban forgó weblap eredetije, a Metapedia nevű alternatív online enciklopédia a címlapján többek között azt írja magáról: "A Metapedia metapolitikai célja, hogy befolyásolja mainstream vitát a kultúra és a történelem áttekintéséről." Ennek a magyar nyelvű változata a Metapédia, amely az arhivum tanúsága szerint 2007 decembere óta működik, és láthatóan valóban igencsak távol helyezte magát a kultúra és a történelem fősodrától.

Hitvallása szerint "A metapédia lexikon, mely ellensúlyozni hivatott a médiákban sajnálatosan eluralkodott nemzetpusztító liberál-bolsevista hangvételt, bizonyos témák agyontaglalását, mások tudatos elhallgatását, az idegenek, különösen az ún. 'kisebbségek' és a "másság" ajnározását, a nemzetet alkotó nép háttérbe szorítását és tudatos pusztítását. A metapédia nemzeti érzelmű emberek lexikonja nemzeti érzelmű emberek számára. Ideáljaink a hazanemzet és család."

A fél polgári és büntető törvénykönyvet kimerítő maszlagbánya egyik legarcpirítóbb "gyöngyszeme": Zsidók a magyar közéletben.

Ebben a rovatban A-tól Z-ig végigveszi a magyar közélet nem egyértelműen (szélső)jobboldali szereplőit, és a fényképes szócikkek tanúsága szerint mindegyikükben talál legalább egy csepp "zsidó vért". A névsorból nagyjából az derül ki, hogy a szócikkek szerzői szerint "mindenki zsidó, akit nem szeretünk"...

Az oldal programozása egyébként professzionális, a szerkesztése elsőrangú, a szövege javarészt nyelvileg lektorált kiadói minőségű. Meglepne, ha az derülne ki, hogy ezt az igencsak kétes tartalmú maszlagbányát szabadidejében tákolta volna össze néhány mihaszna csibész – ez bizony pénzbe került, nem is kevésbe, még ha a bővítése, frissítései a többi online lexikonhoz hasonlóan nonprofit is. Kíváncsi lennék ugyanakkor arra, hogy a Metapedia létrehozói vajon ilyen szélsőjobboldali propagandát vártak-e akkor, amikor a mainstream vitán kívüliséget hangsúlyozták...

Böngésszetek az oldalon, hátha ti rájöttök, mi értelme volt ennyi munkát fektetni a létrehozásába és fenntartásába!

Ajánlom Szalai Annamária úrhölgy és csapata szíves figyelmébe!

9 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://napizeje.blog.hu/api/trackback/id/tr282574526

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

El Topo (Sgt. Elias) 2011.01.10. 21:11:20

Ezt, hogy lektorált, kiadói minőségű a szöveg, az ujjadból szoptad.
A metapédia minden egyes mondatából süt a szélsőjobboldali mob argó nyelvezete.
Mondat -találomra- a Cseh Tamás szócikkből:

"Megénekli szerelmét (a zsidó) Koncz Zsuzsa iránt, melyben a szintén zsidó, tömeggyilkosról, Lukács Györgyről is tisztelettel szól. Megénekli Hitler halálát, szerinte 1945 április 30-án délután négykor egy segédtiszt locsolt benzint a még nem merev testre. Dalainak szövege nem különösebben elmés, dallamuk és szövegük is eléggé egy kaptafára megy."

shweir 2011.01.11. 09:21:00

@csi szi: ez csak azt bizonyítja, hogy egy komoly(-nak tűnő - nem olvastam őket) nemzetközi kezdeményezés helyi változata. Ettől ez még lehet a nemzetközi trendtől eltérő, "egyenetlen színvonalú" változat, tele kisebb-nagyobb és ordító pontatlanságokkal és és ostobaságokkal.

Harpi 2011.01.11. 09:22:31

@csi szi: Kösz. Pontosítottam.

Yarner · http://androlib.blog.hu 2011.01.11. 09:41:10

@Harpi: Sajnos a szoftver előállítása nem kerül pénzbe, ugyanis a wiki-motorok nyílt forráskódú, szabad szoftverek. Csak a szerver fenntartásáért kell fizetni, az meg nem akkora tétel.

Szóval nem kell nagy gépezetet látni az oldal mögött.

Ettől függetlenül valaki nyugodtan ráküldhetne némi vírust (vagy szalaiannamáriát, egy kaptafa) nem sírnék utána, hogy finoman fejezzem ki magam.

Yarner · http://androlib.blog.hu 2011.01.11. 09:47:38

Mondjuk a Müller Péter Sziámi alatt szereplő "Különösen belterjes, fajtajelleges, csúf, visszataszító énekes médiazsidó." Nem igazán a "lektorált kiadói minőségű" stílus, inkább afféle önparódiába hajló korlátoltság.

Közben összevetettem a magyar wiki-szócikkével, és mit tesz isten, ez az egyetlen kiemelt mondat, ami nem onnan származik, a többi sima kopipaszta. Ez nem csak magában prosztó, hanem az illetékes honlap szerkesztési elveivel is ellentétes kellene, hogy legyen, hiszen semmit nem tudunk meg Müller zsidó gyökereiről és munkássága nemzetellenes vonásairól :-DDDD

kecskebeka 2015.11.09. 17:49:35

@Yarner: Szerintem meg anyádra kéne vírust küldeni te féreg. Bár a vírus kikelt belőle ez lettél te

Yarner · http://androlib.blog.hu 2015.11.10. 14:50:47

@kecskebeka: Jó reggelt, most értél ide? :-D
Ez a beszélgetés majdnem öt éve véget ért, te szívcsakra...
süti beállítások módosítása