Magyarné Gombás Mónika ma reggel ámokot futott a médiában. Fölnyalábolta eladatlan föstményeit, majd végigjárta a kereskedelmi tévécsatornák ébresztő bulvárműsorait, és teleordította mérhetetlen fájdalmával az étert.
Mármost, a művésznő fájdalmában nem is kételkedik senki, ámdeviszontazonban az már egy kicsit sok a magamfajta bulvárszkeptikus tévéfüggőnek, amikor egy női hölgy már-már szűziesen ártatlan orcával rebegi bele a kamerába, hogy neki esze ágában sincs ám nyilatkozni, megvan a maga baja, nincs szüksége a média figyelmére. Csak hát.
Mert ez ugye úgy szokott történni, hogy az ember, akit épp a minapában hagyta el élete párja egy fiatal fruskáért, egyszer csak ottan terem a tévében, kamerák és Barabás Évik kereszttüzében. Az ember ott terem, meg a festményei is, szépen kipakolva, mint valami garázsvásáron, s a nyíltan mustrára bocsátott képeket a beszélgetés alatt gondosan végig is pásztázza a kamera. Nem ám úgy van az, hogy meghívják, és ő igent mond, bár mondhatna akár nemet is. Nem: igen! Aztán pedig hatalmas fájdalmában újra csak összecsomagolja a festményeit, kocsiba ül, és átmegy a konkurenciához, hogy ott is elmondja: terhére van ez a nagy nyilvánosság.
Magyar Attilával nem kell törődni. Sorszámot tépett Gregor Bernihez – most került sorra. Öten-hatan biztos állnak már mögötte, nem tart soká a liezon. Gombás művésznővel viszont az a gond, hogy hazudik. Teccett volna őszintének lenni, így, pár nappal Hajdú Péter és a Frizbi után! Ahol ez az egész elkezdődött. Addig ugyanis csak a print sajtóban volt futva az az ámok, ottan lehetett olvashatni, hogy a hölgy nem akar erről az egészről beszélni. Magánügy, ugyanis. Az a pogácsás duma akkor még nagyon jó volt, jót rötyögtem magamban, adtam is tanácsot melléje. De most már avas a pogácsa kicsinyég. Az embernek az az érzése támad, hogy a francia krémesért lepattant Nyuszómuszó után a szalmaözvegy művésznőnek egy kis Rigó Jancsira támadt gusztusa, ezért ez a nagy fene körítés.
Egyébiránt pedig innen üzenem Gombás Mónikának: sokkal jobban kijött volna ebből a balhéból, ha nyíltan belemondja a kamerába a tutit. Mármint azt, hogy "Kérem szépen, lelépett az a dög férjem, de ha már így alakult, legyen valami hasznom a dologból, ezért vagyok itt. Ezek a legújabb képeim, meg lehet venni őket, jó áron adom!" Így akár még jófej is maradhatott volna...
Utolsó kommentek