A nap izéje

‎"A titán forradalmi út nem habos kakaós uzsonnázással tarkított sétakocsikázás! Hanem egy diadalmasan száguldó gyorsvonat, ahol a mozdony acélos dübörgése elnyomja esendő gyomrunk korgását!"

Utolsó kommentek

"nézd legott Komédiának, s múlattatni fog. "

2010.11.18. 12:41 Harpi

A Nemzeti Sport megfeledkezett Puskásról

Címkék: nemzeti sport puskás ferenc

Óriási felháborodást keltett Magyarország egyik legnagyobb facebookos közösségében, hogy a magát nemzetinek hívó országos sportnapilap egyetlen szóval sem emlékezett meg november 17-i számában a legnagyobb magyar sportlegendáról. 

2006-ban ezen a napon hunyt el Puskás Ferenc, a világ egyik legismertebb – ha nem a legismertebb – magyar híressége. A Nemzeti Sport figyelmetlensége azért is meghökkentő, mert szerdán lényegében minden magára adó online médium foglalkozott az évfordulóval. A lap ugyan 16-i online kiadásában előzetest közölt a másnap esti Magyarország-Litvánia barátságos labdarúgó-mérkőzés előtti, székesfehérvári műsorról. Az eseményt az alzheimer-kórban szenvedő betegek hozzátartozóinak egyesülete rendezte, és részt vettek rajta az aranycsapat ma is velünk lévő tagjai és Szepessy György, fellépett a Benkó Dixieland Band, és misét is celebráltak a Bazilikában. Ám az évforduló napján megjelenő újságban még egy árva sornyi megemlékezést sem közöltek Puskás Ferencről. 

A több mint hatvanezer rajongójával a magyar Facebook egyik legnagyobb közösségének számító Puskás Ferenc-oldalon ma reggel több százan kérdezték: Miként feledkezhetett meg a sportlap az emberként és sportolóként egyaránt a legnagyobb példaképeink között számon tartott Puskás Ferencről?

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://napizeje.blog.hu/api/trackback/id/tr222456974

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

apróbetűsrész · http://egyzene.blog.hu/ 2010.11.18. 12:59:15

és az miként lehetséges, hogy a Nemzeti Sportot még olvassák az emberek? vagy ha már így alakult, miért lepődnek meg az ilyen dolgokon?
süti beállítások módosítása