Megtagadták az edzést vasárnap a dél-afrikai futball-vb-n szereplő francia válogatott játékosai, miután társukat, Nicolas Anelkát szombaton durva beszólása miatt kizárta a világbajnokságról a francia futballszövetség. Az erőnléti edző Robert Duverne nekiment a csapatkapitány Patrice Evrának, Raymond Domenech szövetségi kapitány fogta vissza. A tréner dühösen távozott, állítólag földhöz vágta az akkreditációs kártyáját. (Index.hu/Sport Géza)
Állati ciki, tiszta égés egy ilyen csapatszintű faszkalapkodás a világbajnoki 24-es döntőn – ez volt az első gondolatom, amikor a franciák balhéjáról olvastam. A második viszont az volt: Na és, láttunk mi már ilyet!
Tulajdonképpen nem is értem, minek kell ebből ekkora ügyet kreálni. Mert mi történt? A válogatott egyik sztárja szimplán lekurvaanyázza a szövetségi kapitányt, amire válaszul nem maga az edző, hanem a szövetség tisztességben megőszült vezetői háborodnak fel igazán. Az ő végtelenül megalapozott és az úri erkölcsöt szem előtt tartó döntésük nyomán a magáról megfeledkező játékos csomagolhat, amire a csapat többi tagja meg azonmód sztrájkba lép. A legfelháborítóbb pediglen az egészben nem az, hogy egy játékos elveszti az önuralmát és tiszteletlenül beszél a csapat vezetőjével, pláne nem az, hogy egynéhány semmirekellő, agyonfizetett, nyálcsorgató vén hülye szétkúrja a világ egyik legfényesebb múltú válogatott futballcsapatát, hanem az, hogy valaki kiszivárogtatta a belső információkat az öltözőbeli anyázásról.
Minden jel arra vall, hogy az első, és mind ez idáig egyetlen közös pont a csapaton belül és a csapat és a vezetőség között, hogy áruló van itten, akit el kell kapni és meg kell büntetni. Mindeközben sportvezetők mondanak le, mások megerősödnek, szétesik a válogatott és új próféták támadnak, klikkek hasadnak ketté és újak keletkeznek, a világbajnokság pedig megy tovább. Franciaországgal vagy nélküle. De ki nem szarja le. Az a fő, hogy az áruló el legyen kapva és meg legyen büntetve - hogy a világbajnokság meg legyen-e nyerve vagy ne legyen, az más tészta. Tudni kell, hol vannak a súlypontok, látni kell, mi a fontos és mi nem az...
Nekem valahogy ismerős ez a kép. Idehaza jó negyven éve másról sincs szó, csak bűnösök kereséséről, egymás leanyázásáról, új prófétákról, lemondásokról és lemondatásokról, klikkek kialakulásáról, széjjelhasadásáról és még újabbak keletkezéséről, és persze rengeteg túlfizetett, nyálcsorgató, semmirekellő vén hülyéről. A különbség mindössze annyi, hogy nálunk nem egyetlen vasárnapra hirdettek sztrájkot a játékosok, hanem valamikor 1968-ban szüntették be a munkát testületileg, s azóta csak néhány sztrájktörő dolgozik. Szerencsére – így legalább mindig van kit anyázni. Ja, és talán még annyiban is más a helyzet minálunk, hogy mi ugyebár nem vagyunk ott Dél-Afrikában. Mi ezeket a franciás faszkalapkodásokat elintézzük itthon, jó előre, hogy ne is kelljen utazni.
A franciák kínos helyzetét a szélső, Franck Ribery foglalta össze: "Franciaország szenved, a csapat szétesett, az egész világ rajtunk röhög". Hát igen, ennél azért mi jobb helyzetben vagyunk. Rajtunk nem röhög senki. Azt is rég elfelejtették, hogy egyáltalán létezünk...
Utolsó kommentek