A nap izéje

‎"A titán forradalmi út nem habos kakaós uzsonnázással tarkított sétakocsikázás! Hanem egy diadalmasan száguldó gyorsvonat, ahol a mozdony acélos dübörgése elnyomja esendő gyomrunk korgását!"

Utolsó kommentek

"nézd legott Komédiának, s múlattatni fog. "

2010.06.11. 13:56 Harpi

Ami sürgős és fontos: Trianon-törvény és sumér rokonság

Címkék: fidesz finnugor szőcs géza sumér ősrokonság

Szőcs Géza, a kulturális terület új vezetője Nyugat-Európa helyett Türkmenisztán, Kazahsztán és az üzbégek felé nyitna. A három F, a finanszírozandó, felejthető, felejtendő elve ellenére sem tiltana be semmit. Heteken belül kiderül, mely nemzeti intézmény vezetőjét váltják le, kicsit később az is, hogy van-e közünk a sumérokhoz. (Index.hu)

Minden jel arra vall, hogy a kultúrpolitikában sem okoz túl nagy meglepetést a Fidesz vezette kormánykoalíció. Ténykedésük első, leglendületesebb időszakát kizárólag a legfontosabb és legsürgősebb feladatoknak szenteli. Csak olyan dolgoknak feszülnek neki, amelyek tényleg nem várhatnak egy percet se. Az állampolgársági törvény például ilyen volt, még az sem jelenthetett akadályt, hogy a felvidéki magyarok szempontjából a lehető legrosszabb időpontban verték keresztül a jogszabályt. Mert hát ez nem szenvedhetett halasztást. Miképpen a Trianon-törvény sem. Nagyon kellett vele sietni, nehogy kilencven év után akár csak egypár hetet is halasztódjék. Meg a többi, nagyon-nagyon fontos és állatira sürgős jogszabály sem odázható el, amiket mostanáig meghozott a kétharmaddal könnyen viccelő állampárt. És most kiderült: a kultúrpolitikában központi szerepet kell kapnia a sumér ősrokonság kérdésének, genetikai vizsgálatokkal alátámasztva persze. Szemétdombra a finnugor-dogmával, vesszen Hunfalvy Pál, le veled, Heinrich Gusztáv! Amidőn a Nagy Imre-társaságot a jugoszláv követségről ismeretlen célja felé szállító orosz autóbuszban Vas Zoltán bejelentette, hogy ezentúl feleségének tekinti Dicikét, Lukács György halkan megszólalt: Tudniillik, most ez a legfontosabb...

De az Isten szerelmére! Mikor kezdenek el már végre tényleg fontos és sürgős dolgokkal is foglalkozni?

2 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://napizeje.blog.hu/api/trackback/id/tr422074207

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

IHCS 2010.06.12. 17:21:24

A szerző szemmel láthatóan nem olvasta az interjút, ami alapján a cikket írta.

"És most kiderült: a kultúrpolitikában központi szerepet kell kapnia a sumér ősrokonság kérdésének, genetikai vizsgálatokkal alátámasztva persze." mondja a szerző.

Sajnálatos tény lehet a számára, hogy a sumér szó vagy fogalom egyedül az INDEX felvezetőjében szerepel Szőcs száját nem hagyta el.

Ködvágás.

Az a bizonyos kérdés és válasz így hangzott.

"Bejelentette [2], hogy szeretné elindítani a Julianus barát programot, ami a magyarság eredetét genetikailag kutatná. „Egy néhány fős genetikai kutatócsoportnak föl kellene térképeznie a mai magyar népesség genetikai kapcsolatrendszerét mindazon népekkel, amelyekkel a történelemben vélelmezhetően (vagy csak egyesek vélekedése szerint) vérségi kapcsolatba került.” Nem tart a támadásoktól?

Én az igazságtól nem félek. Amitől félek, vagy inkább bosszant és idegesít, az az, amikor intellektuális energiákat pazarolnak értelmetlen vitákra, és ütköztetnek olyan nézeteket, amelyeknek csak névleges közük van a valósághoz, jelen esetben a múlt idejű valósághoz. Egyébként magam is kíváncsi vagyok, hogy a finnugor elmélet hogyan állja ki a genetikai összevetés próbáját, és úgy gondolom, a kíváncsiság az egész emberi civilizációt és kultúrát meghatározó és mozgató erő. Nem szabad a kíváncsiság jogát elvitatni magunktól vagy másoktól."

Zetek 2010.06.14. 07:22:49

Géza, nem visítanod kellene a gyönyörtől? Megjelent itt is a pluralizmus. Ha valaki lehet liberális, akkor más vitatható téziseknek is lehetnek hívei.
süti beállítások módosítása