A nap izéje

‎"A titán forradalmi út nem habos kakaós uzsonnázással tarkított sétakocsikázás! Hanem egy diadalmasan száguldó gyorsvonat, ahol a mozdony acélos dübörgése elnyomja esendő gyomrunk korgását!"

Utolsó kommentek

"nézd legott Komédiának, s múlattatni fog. "

2010.06.02. 14:21 Harpi

Orbánt elnöknek! Vagy Vonát? Akkor már inkább Morvait...

Címkék: fidesz morvai krisztina hitler vona gábor nsdap orbán viktor jobbik

Nem lesz szimpátiaszavazás, csak képviselőivel fog egyeztetni az új köztársasági elnök-jelöltről a Fidesz. A jelölt személyéről a június 28-ai frakcióülésen döntenek. Bár az öt évvel ezelőttihez hasonló szimpátiaszavazás ötletét ugyan felhozták a párt berkeiben, ám ez kockázatos lenne, hiszen könnyen elképzelhető, hogy a nemzeti konzultáció eredményeképpen a jelenlegi elnök, Sólyom László kerülne ki nyertesen. Márpedig a Fidesz ezt nem nagyon szeretné - írja a Népszabadság. (Index.hu)

Nem a nép dönti hát el, ki lesz a köztársasági elnök, és ez jól van így. Ez nem a nép dolga ugyanis. Mert a népnek az a dolga, hogy megválassza a képviselőit az Országgyűlésben és az önkormányzatokban, s az igazán fontos és fajsúlyos kérdésekben majd a felkent hon- és városatyák/anyák döntenek. Márpedig a köztársasági elnök személye, ugyebár épp e körbe tartozik, ezért hát az ő tiszteletre méltó személyét is képviselőink közvetítésével választjuk meg. Márminthogy mi választjuk a képviselőt, ők meg az elnököt. Ezt hívják úgy: képviseleti demokrácia. Mégsem hagy nyugodni engem itten egy kérdés: Miért nem mondhatunk legalább véleményt arról, kit látnánk szívesen a Sándor-palotában?

Be vannak ezek tojva, kérem szépen!  

A dolgok mai állása szerint legfeljebb 1:1 oddsszal lehetne fogadni a Sohóban arra, hogy egy ilyetén, nem hivatalos népszavazáson Orbánra esne a legtöbb voks. Igazság szerint mainapság az egyetlen akadálya annak, hogy Viktort királlyá válasszák a rendek, az, hogy a Dunának nem akaródzik befagyni, pedig az utóbbi napokban elég komoly erőfeszítéseket tett ez irányban nemzetünk büszke folyama. Ámdeviszontazonban mégis csak félős ez a nagy népszerűség - mert hát mi történne akkor, ha a nép imigyen véleményt nyilvánítana? Akkor vagy Orbánt kéne elnöknek esketni - valódi választásról ugyanis a 2/3 tudatában aligha beszélhetünk -, vagy nem. Ha ő lenne az elnök, az nagy bajok forrása volna, a köztársaság első polgárának ugyanis azon túl, hogy néhanap beleszarik a ventilátorba, nem sok hatalom adatott. Orbán meg hatalom nélkül nem működik. Ha viszont nem ő lenne az elnök, azaz magasról tennének a népvéleményre, akkor kiderülne, hogy a Fidesz magasról tesz a népvéleményre, ami nem igazán elegáns dolog Európában - maradjon tehát titokban. Nos, ezért nem lesz szavazás.

Meg azért sem lesz szavazás, mert akkor esetleg túl sok szavazatot kapna Vona Gábor, ami megint kínos közjáték lenne. Aj, de zsenánd! Pedig lehet, hogy Vona Gábor még jobb köztársasági elnök lenne, mint Orbán, Sólyom és Mádl együttvéve. Micsoda blogbejegyzéseket, jegyzeteket, kommentárokat és glosszákat lehetne írni a töketlenkedéséről és az elszólásairól! Túl sok kárt nemigen tudna okozni, miképpen hasznot se hajtana semennyit, de legalább nem a Parlamentben osztaná az igazságot. Mindez persze nem több gondolatkísérletnél, mert Vonának esze ágában sincs köztársasági elnöknek állni. Habár...

Van itt egy különös áthallás... Maga Vona erősített rá, amikor a választási kampányban azt találta mondani, hogy ha a Jobbik bekerül a Parlamentbe, akkor nem eggyel több párt lesz ott, hanem néggyel kevesebb...

1929-ben járunk, Németországban. A gazdasági válság és az elégedetlenkedések miatt a tömegek egyre nagyobb számban állnak az NSDAP mögé. '30-ban megbukik a szociáldemokrata kormány, a választásokon a nácik 18%-ot szereznek. A következőn már 38%-uk van, ők a legnagyobb párt a Reichstagban. 1933. január 30-án Hindenburg Hitlert nevezi ki kancellárnak, azaz miniszterelnöknek. Kisvártatva ő lesz az elnök is, majd az NSDAP-n kívül minden pártot betilt... Vajon így gondolta Vona Gábor is? Egyébiránt a mai állás szerint Orbánnak sem kell túl sok a teljhatalomhoz, kétharmaddal azt csinál az országgal, amit akar, de ha választani lehet, akkor már inkább Orbán - neki több érzéke van a látszathoz.

Ha már itt tartunk, van egy még jobb(ik) javaslatunk: Morvai Krisztina! Napjaink Torgyán Jozefája így legalább hazajönne Brüsszelből, és ahelyett, hogy ott csinál bohócot magából és hülyét Magyarországból, itthon szórakoztatna minket.

Morvait a Sándor-palotába!!!

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://napizeje.blog.hu/api/trackback/id/tr362050804

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2Bvx2B (törölt) 2010.06.11. 02:44:45

Boross Péter for President!

Az idő rövidsége miatt minden fórumot megragadok, felrúgva esetleg a Netikett szabályait is, hiszen sokkal többről van szó. Pár héten belül, megint a polgárok nélkül - esetlegesen más véleményét megint kihagyva, semmibe véve - akarják a Köztársasági Elnököt, vagyis a Magyar Köztársaság Első Polgárát megszavazni, megválasztani.

Aki ismer méltóbb személyt, tudja és meri is ajánlani, megteheti az elnokajanlo.blog.hu/ -n.

Cum Deo pro Patria et Libertate!

a.nemzet.jobbágya
boross-peter-for-president.blog.hu/
süti beállítások módosítása