A nap izéje

A nap viccét az utcán, amúgy kutyafuttában hallottuk egy régi barátunktól, akivel véletlenül akadtunk össze hazafelé mentünkben. Piszok jó vicc, legalább fél óráig röhögtünk rajta, mások meg biztosan rajtunk, hogy mi a fenét röhögünk magunkban az utcán fényes nappal. Ahogy hazaértünk, azonnal el is mondtuk a kedvesünknek, hadd legyen neki is egy vidám perce. Ám ő csak nézett ránk, mint borjú az újkapura. Akkor mindegy – mondtuk, és még legyintettünk is hozzá egyet. Másnap aztán a hivatal folyosóján kaptuk el az egyik kollégánkat. Fuldokoltunk a visszafojtott nevetéstől, de azért valahogy csak sikerült végigmondani a kitűnő viccet. A fickó meg csak bámul: „És?..." No de sebaj, vannak még humort értő emberek széles e hazában, nem kell attól megrémülni, ha páran nem képesek felfogni egy vicc értelmét. Csak azt sajnáljuk, hogy hiába erőlködünk, nem tudjuk jókedvre deríteni a környezetünket. Pedig olyan jó ez a vicc! Ezért elmeséltük a főnökünknek is, noha ugyebár a pozíció és a humorérzék között általában fordított az arányosság. Ő sem érti, biztosan ezért lett főnök. Pedig jó lenne, ha valaki végre megértené. Mert akkor végre elmagyarázhatná nekünk, mi a búbánat olyan mulatságos benne...