Több rendőr, alosztályvezető és váltásparancsnok mulasztásának következményeként tudott megszökni a házi őrizetből M. Róbert. Egyesekkel szemben felvetődik a kötelességszegés szolgálatban katonai bűncselekmény gyanúja is. A szökés idején szolgálatban volt járőrök közül többen nem is tudtak arról, hogy nekik ellenőrizniük kellene M. Róbertet. A BKV-sztrájk nyomán kialakult szolgálatszervezési problémák és más leterheltségek miatt vezetőik egyszerűen nem adtak nekik erre vonatkozó parancsot. Így történhetett meg, hogy a rendőrség csak vasárnap este észlelte Magyar eltűnését, noha a férfi – felesége bírósági vallomása szerint – már péntek éjszaka vagy szombat reggel elment otthonról.
A Népszabadság hétfői számában mindemellett az is olvasható, hogy Tóth Gábor budapesti rendőrfőkapitány komoly retorziókat helyezett kilátásba azon parancsnokok esetében, akik felelősek a szökésért. Első blikkre akár kifejezetten szimpatikusnak is tűnhet ez a határozott hozzáállás, hiszen persze, itt az ideje, hogy valaki végre rendet tegyen ebben a kuplerájban, amit magyar rendőrségnek neveznek. Ám ha egy cseppet elgondolkodunk a történteken, akkor egyre inkább mocorogni kezd az emberben a kétely.
Nézzük csak, mi történt valójában. A többek között a "fekete sereg" néven elhíresült bűnszervezet létrehozásával és irányításával, valamint emberöléssel vádolt M. Róbert január 16-án reggel eltűnt XIII. kerületi lakásából, ahol házi őrizetben volt, mivel előzőleg már három évet folyamatosan előzetes letartóztatásban töltött, de ügyében még nem született elsőfokú ítélet. Szökését - ami jogilag nem minősül fogolyszökésnek, hiszen nem a hatóság őrizetéből tűnt el - csak másnap este észlelték, a perét tárgyaló bíró pedig további két nappal később értesült róla. Mint utóbb kiderült, a vádlottat 36 órán keresztül az égvilágon senki nem ellenőrizte, noha naponta háromszor be kellett volna csengetnie hozzá egy járőrnek, a bíróságon meg két teljes napig bolyongott a nemzetközi elfogatóparancsot kérő okirat, mert véletlenül rosszul címezték meg.
Véletlenek összjátéka. És persze vétkes mulasztásoké is egyben, hiszen nyilván az egész mögött hibák sorozatának kell állnia. Vagy mégsem? Mert van itten még egy véletlen: jelesül az, hogy M. Róbertnek éppen akkor jutott eszébe lelépni, amikor e véletlenek sorozata elkezdődött. Nyilván semmit sem tudott a sors készülő drámájáról, mert hát honnan is tudhatott volna róla. Véletlenül pont a legjobbkor - mármint az ő szemszögéből, természetesen - egyszeribe' kipattant a fejéből a gondolat: Most szépen elmegyek innen. És láss csudát, ettől a perctől kezdve lényegében három teljes napja volt arra, hogy letiplizzen. A kutya nem kereste. Ha szembejön vele egy rendőr, tán még meg is süvegeli. Márpedig három nap alatt ezt az országot gyalog is el lehet hagyni, nemzetközi elfogatóparancs híján meg akár a saját útlevelével is oda ment a világban, ahová akart.
Véletlenek összjátéka lenne? Bizonyosan, másképp nem történhetett. Eszünkbe sem jut mást feltételezni, mert az olyan rémisztő lenne, hogy belegondolni is borzasztó. Hanem viszont, ezek a véletlenek nagyon különösek. Ezeket hívta Carl Gustav Jung jelentőségteljes véletleneknek. Nevezzük mi is annak. Ám meglehet, sokkal több ez véletlennél! Mert ez a sorozat valóságos csoda, a szó valódi értelmében. Keressék hát meg a legfőbb felelőst, és állítsák őt a világ színe elé. De ne büntesse meg őt Tóth Gábor, könyörögve kérem! Avassa inkább szentté, hisz ily csodát csak egy szent képes tenni.
Utolsó kommentek