A nap izéje

Nemcsak a tudományt, de alighanem az egész modern gondolkodásunkat alapjaiban rázhatja meg az a nemrégiben kiszivárgott hír, amely szerint állítólag megtalálták Charles Darwin mind ez idáig ismeretlen művét. Az értekezés címe: A nő származása és a nemi kiválogatódás összefüggése…

A szenzáció akkor pattant ki, amikor egy magát megnevezni nem kívánó személy a londoni Sotheby’s aukciósháznál árverésre bocsátotta Dartmoor (Devonshire grófság ­– Anglia) 1932-es kiadású telefonkönyvét. A brit szakértők a licit megkezdése előtt a szokásos gonddal vizsgálták meg a kiadványt, s ekkor derült ki, hogy azt egy hatvan évvel korábban keletkezett kézirat lapjaira nyomták. Az ibolyántúli fényben aztán láthatóvá vált az eredeti szöveg, amelyet a devoni telefon-előfizetők adatai mögé rejtettek.

Az összesen mintegy háromszáz lapos kötetnek nagyjából a négyötödét a jegyzék használati utasítása tölti be – a többit pedig mellesleg a Királyi Posta üzletszabályzata –, ezért nem csoda, hogy évtizedeken át senkinek sem szúrtak szemet a paragrafusok és telefonszámok mögül itt-ott kikandikáló réges-régi betűk. A zavart az is tetézhette, hogy a harmincas években, a dartmoori körzetben összesen három lakos rendelkezett telefonnal. S minthogy a szóban forgó előfizetők – a katolikus nőegylet társelnöke, a helyi protestáns tiszteletes és a brit gyarmati hadsereg párszi vallásra áttért nyugalmazott ezredese – Hódító Vilmos partraszállása óta nem álltak beszélő viszonyban egymással, ezért a könyvritkaságnak kétségkívül a londoni szakértők voltak az első olvasói.

A tudós könyvészek az első pillanattól sejtették, hogy a rejtélyes iratnak valami köze lehet Darwin ismert alapművéhez, „Az ember származásá”-hoz. Habár a szakértőknek kékeslila dunsztjuk sem volt a biológiáról, az evolúciós elmélet szakkifejezéseiből meg aztán végképp egy kukkot sem értettek, mégis érezték, hogy valami nagy titok lappanghat a mű körül. S ahogy egyre inkább elmerültek a hosszú évtizedek során szépia-barnává fakult míves, kalligrafikus betűk tengerében, lassacskán világossá vált, hogy mi ez a titok: kiderült, hogy a kezükben tartott mű valójában nem más, mint „Az ember származása” mindeddig ismeretlen harmadik és negyedik fejezete.

A derék férfiak roppant zavarba jöttek. Csak törték a fejüket folyvást, s amikor ettől sem jutottak előbbre, elkezdték egymás fejét törni, míg végül egyikük, némileg kábán a sok kölcsönös fejtöréstől, előrukkolt az egyetlen lehetséges megoldással. Hát persze! Egészen eddig a percig tökéletesen félreértettük Darwint. „Az ember származása” a valóságban „A férfi származása”, s az eredeti címében – The descent of man – az angol „man” szó nem „ember”, hanem „férfi” értelemben használatos! A jelek szerint tehát Darwin a hatalmas, összesen négy kötetes művének mindössze az első felét hozta nyilvánosságra, míg a másik fele, „A nő származása” hatvan évig a kiadatlan művek poklában porosodott.

A tudós könyvszakértők örömükben hurrát kiáltottak, bevettek egy-egy Aszpirint, bekötözték a kölcsönös fejtörés okozta sebeiket, s gyorsan megírták a jelentésüket. Ebben sok egyéb mellett rögzítették, hogy úgy tűnik, a jó öreg pápaszemes Charles apó a Férfit és a Nőt külön-külön végbement és gyökeresen különböző törzsfejlődési folyamat eredményének tartja. A Férfi – amint ezt eddig is gyanítottuk – valószínűleg tényleg egy amolyan majomszerű lény kései ivadéka, ám a Nő ősei egészen a dinoszauruszokig nyomon követhetők, „különös figyelemmel a heves vérmérsékletű szárazföldi sárkánygyíkokra”. Utóbbi elméletét Darwin számos, nehezen cáfolható bizonyítékkal támasztotta alá. Jelesül azzal, hogy a Nő – „köszönhetően sokkalta ősibb múltra visszatekintő fejlődéstörténetének és eredendően uralkodó hajlamának” – még a XIX. század szembeszökően férfiközpontú világában is megőrizte százmillió éves hatalmát a Férfi felett. A nagy tudós ugyanakkor elméletében újabb bizonyságát látta annak a régi tételnek, hogy a nagyobb veszélyek elkerülése érdekében jobb, ha a Nő legföljebb a hímzés és a konyhai segédmunka fortélyait sajátítja el. Sokak úgy vélik, ezért tanultak meg a Nők oly szerfölött kiválóan hímezni-hámozni.

A kutatóknak most már csak azt kellett eldönteniük, hogy vajon miért maradt titokban ez a korszakos jelentőségű mű. Végül aztán – nehogy megint gondolkodniuk kelljen, mert azt már nem fizette volna a társadalombiztosító – közfelkiáltással a Szváziföldi Kanáritenyésztők Szövetségére fogták az ügy eltussolását. A kötetet besorolták a 2039. június 31-i árverés katalógusába, s már ott se voltak, hisz az egyik elnökségi tagnak a gyerekért kellett sietni az óvodába, a másiknak a közértbe vásárolni, akinek pedig nem, az a feleségéért rohant a fittnesz-szalonba.

A könyv utolsó lapját már senki sem olvasta el. Talán csak maga Darwin. Azon ugyanis ez állt, csinos kis kerek betűkkel odafirkantva: „Charles! Ha ezt a könyvet ki mered adni, elválok tőled!!!”