Mindeközben a Civiliek a Mecsekért Mozgalom pénteken reggel és délután is "városvédő kirándulást" szervez a hegyre, amelyre szocialista politikusok, köztük Szili Katalin volt házelnök és Bókay Endre országgyűlési képviselő is jelezte részvételét. Talán nem érdektelen felidézni, hogy ráérős idejében maga a köztársasági elnök is el szokott zarándokolni a Mecsek lankáira, hogy jelenlétével tüntessen a természetrongálás ellen. Alighanem mindannyiunk nagy szerencséje, hogy Sólyomnak oly kevés a szabadideje, ellenkező esetben egynél több alkalommal vetette volna latba személyisége súlyát ahhoz, hogy e nemesnek indult ügy a táj szépségének megóvását célzó civil érdekek magasságából a direkt politika mélységes bugyraiba vettessék.

 

Környezetvédők és „kulturális kreatívok” ezrei hiszik ugyanis még ma is, hogy ennek a hatalmas hajcihőnek a célja nem más, mint a Tubes megmentése, ami pedig mostan zajlik, az a civil akarat győzedelme a hatalom ármánykodása felett. Mert mi történt? A NATO elfüttyentette magát, amire a globális tőke előtt behódolt, népnyúzó posztkommunista, liberálbolsevik kormány nyüszítve csapta a hasa alá a farkát, és csak egyet kérdezett: Hová tetszenek parancsolni a lokátort? Ám ekkor színre lépett a szabad, törhetetlen gerincű civil társadalom, a sarkára állt, és megmutatta, hol az igazi erő. Olyannyira, hogy immár a helyhatóságot is sikerült maga elé állítani, s közösen megakadályozták ezt a szörnyű természetpusztítást... Hát nem ez történt.

 

Az első, magát tubesi bükkfához bilincselő greenpeace-es aktivista karján még meg se csörrent a lánc, a politika abban a minutumban lehetőséget szimatolt. Az egyik oldal a népakaratot és a biodiverzitást semmibe vevő, hazug kormányt fikázta, a másik pedig politikai terrorizmussal vádolta amazt. Egyébiránt persze mindkettőnek igaza volt, ám miközben a professzionális politikusok bőrtangában, dominagolyóval a szájukban egymás hátát csattogtatták a műszögekkel kivert nejlonkorbácsaikkal, a civil környezetvédők ott tipródtak a kénköves füstöt okádó farkuk körül, hogy versenyt elégítsék ki őket orálisan. Imigyen váltak hirtelen egy nemesnek indult ügyből politikai pornójelenetté silányodott színjáték mellékszereplőivé azok, akik egykoron valóban jót óhajtottak cselekedni. Az idejekorán kapcsoló közszereplők pedig a szex-dráma főszereplőivé avanzsáltak.

 

Itt és most arról ne beszéljünk, hogy vajon tényleg ez az egyetlen lehetséges megoldása a hadi szempontból vélhetően valóban fontos létesítmény elhelyezésének, vagy a balhé eleve mellékvágányon indult. Mert nem ez a lényeg. A lényeg az, hogy ábrándos tekintetű civil mozgalmárok és terepruhába öltözött, bakancsos-hátizsákos, harcos környezetvédők egyként hitték, s tán még ma is képzelik, hogy ez a küzdelem a Tubesről szól. Egy frászt! A politikusok szarnak a Tubesre. Ha a közvetlen érdekeik úgy diktálnák, akkor pártállástól és vallási hovatartozástól függetlenül már ma délután elhordatnák az egész hóbelevancot bükkfástul, védett virágostul, sólyomfészkestül, odaláncolt greenpeace-estül, mindenestül.

 

A politika már csak így működik. Vigyorogva bezabálja a lelkes és jó szándékú, ámde igencsak naiv civil akaratot. Összerágja, megemészti, átalakítja, majd tökéletesen kézben tartható, a modern információs technológia révén mérnöki pontossággal irányítható busa tömeggé formálva okádja ki magából. S a jól átgyúrt masszával persze elhitetik, hogy továbbra is ők a szellemi szabadság, az előre mutató, független gondolat egyedüli letéteményesei, s hogy valójában ők azok, akik irányítják a politikát, s meghatározzák a jövő irányát. Nem baj, ha ezt jól az eszükbe vésik azok, akik a jövőben bármilyen formában és módon, a politikától függetlenül, sőt alkalmasint azzal szemben szeretnének érvényesíteni bárminemű civil érdeket. Mert ha nem elég éberek, akkor egyik pillanatról a másikra a saját filmjük függönyhúzogatójává válhatnak – már, ha egyáltalán a színlapon maradnak.