Ezt a blogot valójában valamikor a kilencvenes évek legelején kezdtem írni. Igaz, akkor a blog mint műfaj, mint kommunikációs médium még nem volt feltalálva, így nem is hívta senki blognak. Ráadásul abban az időben maga az internet is amolyan számítástechnikai hókuszpókusznak számított Magyarországon, ezért aztán ezt a micsodát, ezt az izét inkább lehetett naplónak, nevezni, mint blognak. Mivel pedig e napló - nevezzük így! - minden egyes bejegyzése nyomtatásban megjelent, hívhatnánk mondjuk sajtónaplónak, "műfajilag" pedig napi kommentárnak, például.

De ne hívjuk így.

Annak idején a Hajdú-bihari Naplónál mint ifjú újságíró munkatárs - akinek a gyakornoki tojáshéj még ott fehérlett a hátsóján - napi hírszerkesztőként elkezdtem hírfejeket írogatni, két rövid mondatban összefoglalva annak a napnak a legizébb izéjét. A nap hírét - az én olvasatomban. A nap - számomra - legkülönösebb, legfontosabb, legérdekesebb, legmulatságosabb hírét, és hozzá egy rövid, "odamondós" kommentárt. Például így:

Boross Péter: "A jugoszláviai menekültek maradhatnak".
Milosevic: "...És menekültek maradhatnak".

Kedves, öreg olvasószerkesztőm, Magyari Vilmos, Vili bácsi egy csendes estén, békés sörözgetés közben a vállamra tette a kezét, és azt mondta: "Tudod, Árpikám, ez akkor lenne az igazi, ha mindennap írnál egyet!" A rovat címét is ő adta: A nap híre. Így indult el az utána sok-sok éven át, mindennap megjelent kis hírfej-folyam a Napló utolsó oldalán, ami utóbb kiegészült A nap izéje című, kicsit hosszabb miniglossza-sorozattal.

1991-től 1996-ig minden áldott nap megjelent A nap híre, s később A nap izéje is; mindkettőt én írtam - A nap izéjébe időnként besegített Erdei Sándor -, szabadságom vagy táppénzem idején telefonon "adtam le" az anyagokat az akkor még létező gépíróknak. A rövidebb, kétmondatos hírfej jobbára politikai fricska volt, apró kis "beszólás", odaszúrás a politikusoknak, közéleti szereplőknek, pellengérre állítva a dőreségeiket, pofátlanságukat, szerencsétlenkedéseiket. A hosszabbik miniglosszában ezzel szemben többnyire saját magamat figuráztam ki, jót nevetve önnön bénázásaimon. A kis írásokból álló gyűjtemény, ha jól emlékszem, 1995-ben könyvalakban is megjelent a meglepő A nap izéje címmel, Csátth Attila kitűnő karikatúráival.

Ezt a "blogot", amit ugye akkor még nem így hívtunk, 1996 őszén hirtelen abbahagytam. Ám most úgy érzem, eljött az ideje a folytatásnak. Induljon hát újra A nap izéje, az új évezred új stílusának megfelelően immár valóban blogként!

Mert hát, minden napnak megvan a maga izéje - nevessünk hát rajta egy jót, ahelyett, hogy bosszankodnánk!