Vajon minek kell még történnie ahhoz, hogy a magyar társadalom valós, létező problémaként lássa a családon belüli erőszakot? Hány nőnek és gyermeknek kell még meghalnia ahhoz, hogy a konzervatív, keresztény és nemzeti értékeket hirdető hatalom átlépje a saját, és évtizedek óta töketlenkedő elődei árnyékát, és végre hangosan is kimondja: ezeket a bűnöket nem lehet tovább rejtegetni a törvény elől?
A legfrissebb felmérések szerint Tajvanon a nők mintegy 1,4%-át érte tavaly családon belüli erőszak, ami számottevő csökkenést mutat az előző évhez képest. A javuló statisztikák ellenére ez a "döbbenetes" adat a helyi belügyminisztériumot további lépésekre késztette.
Ma Magyarországon a nők egyötödét, 20%-át érinti családon belüli erőszak, és ebbe hetente egy nő belehal. Nálunk népi kezdeményezésre, aláírásgyűjtésre volt szükség ahhoz, hogy a Törvényhozás egyáltalán foglalkozzon a problémával. A második nekifutásra összegyűlt, több mint 100 ezer aláírás ellenére még sincs semmi biztosíték arra, hogy ez meg is történik, s hogy a T. Házban valóban érdemi munka középpontjába kerül ez a kérdés. Vajon miért nem hisznek sokan abban, hogy a családon belüli erőszak belátható időn belül megfelelően kitüntetett helyet kap a magyar Büntető Törvénykönyvben, és ezt a bűncselekményt a hatóságok kellő hatékonysággal üldözni is fogják? Csak nem azért, azért, mert a Parlamentben ülő honatyáink és legfelsőbb állami vezetőink túl nagy hányada érintett ebben – a pofont adó kéz másik végén...?
Utolsó kommentek