A nap izéje

‎"A titán forradalmi út nem habos kakaós uzsonnázással tarkított sétakocsikázás! Hanem egy diadalmasan száguldó gyorsvonat, ahol a mozdony acélos dübörgése elnyomja esendő gyomrunk korgását!"

Utolsó kommentek

"nézd legott Komédiának, s múlattatni fog. "

2011.09.26. 15:42 Harpi

Novák Előd sokat látott szemüvege

Címkék: tarlós istván jobbik novák előd betyársereg

Tettlegességig fajult a feszültség a Jobbik egyes politikusai és a párt rendezvényein korábban rendszeresen erődemonstrációt tartó Betyársereg között. A párt alelnöke, Novák Előd egy gyulai rendezvényen találkozott a betyárokkal. A társaság egyik tagja nagy nyilvánosság előtt arcba vágta, amitől lerepült a szemüvege – számolt be az esetről az Index.hu.

Fotó: MTI – Szigetváry Zsolt

A jobbikos képviselőnek nem ez volt az első hasonló esete. Mint emlékezetes, nemrég Polgár "Tomcat" Tamás méretes pofonjába szaladt bele Novák – a hírek szerint mindez egy elszámolási vita rendezésének része volt. Tomcat ez esetben megkegyelmezett a szélsőjobbos néptribun nappallátó készülékének, ugyanis a csatolt videón jól látható, hogy az ikonikus optikai eszköz az egyenlőtlen küzdelem során mindvégig a képviselő fején maradt. 2007 októberében Novák Előd az Erzsébet hídon tesztelte a szemüvegkeret és a koponya illesztésének tartósságát. Akkor a hatalmas rendőri túlerőnek sem sikerült megbontani ezt az egységet: Novák és Szemüvege elválaszthatatlannak bizonyult.

Ám semmi sem tart örökké, ráadásul a korszakos jelentőségű pofon nem balról, s nem is a rendőri brutalitás legújabb megnyilvánulásaként, hanem jobbról érkezett. A Novák és a Betyársereg között hónapok óta feszülő vitát kétségkívül betyáros vágással lezáró horog az elkövető szándékai szerint azt kívánta igazolni, hogy a betyárseregben nem bűnözők, hanem becsületes, jóérzésű magyar családapák sorakoznak, és ez nyilván így is van.

Mindezek után reméljük, szívesen fogad tőlünk Novák Előd egy atyai jó tanácsot: ha már végül nem sikerült megúszni a szemüvegleverést, akkor a jövőben kéretik nagyon vigyázni Tarlós Istvánnal! Csak finoman! Mert ő nemcsak leveri, de még rá is ugrik...

83 komment · 2 trackback

A bejegyzés trackback címe:

https://napizeje.blog.hu/api/trackback/id/tr813257951

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Azt a betyármindenit! 2011.09.27. 09:59:57

Pofon. Novák előd ezúttal nem adott, hanem kapott....

Trackback: Mégis mi a dolga egy képviselőnek? 2011.09.26. 18:49:17

A parlamentbe a legtöbbjük csak vendégségbe jár, hisz a közvetítésekből látszik, hogy szinte mindig üresen tátong a patkó nagy része. Mást meg nem nagyon csinálnak, mint ahogy az alábbiakból kiderül: Győr, 2011.08.10.Három győri szakszervezet szer...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Sarkalatos hozzászóló 2011.09.26. 20:58:51

Novák szemüvege csalhatatlanul találja meg az erkölcsi hullákat a szemkilövető ÁVH-soktól a drága Polgár úron át a köztörvényes Tyirityánig. Felkészül Lézer János és a megélhetési antifák.

Vezérigazgató elvtárs 2011.09.26. 21:10:38

Kis bunyó sosem árt a férfinak.
A kislányok meg sipítozzanak csak.

dunaparti 2011.09.26. 21:16:05

A selejtező megvolt. Következő meccs lesz Betyárok : Tomcat. :)

hollario 2011.09.26. 21:52:36

@Sarkalatos hozzászóló: Novák szemüvege csalhatatlanul találja meg az erkölcsi hullákat

Naná, ezért van az ő fején. Mondjuk a jobbikban és jobbik körül nem is találhat mást. Verik is egymást kerül-fordul, így van ez jól.

Dr. Cica75 2011.09.26. 22:06:17

Én mondjuk nem csodálkozom a dolgon, tekintve, hogy a képviselő úr egy irritáló buta kis pöcs.

pirosfeherzoldezamagyarfold (törölt) 2011.09.26. 22:14:31

szerintem a pont nem a szemuveg, hanem amit ez a szalon naci mondott a neander volgyieknek: "sikk bortonviseltnek lenni". szerintem Jezust mar egy paran megkerdeztek, ertuk miert?

Sarkalatos hozzászóló 2011.09.26. 22:21:11

@hollario: hogy neked szimpatikus-e, az nem erkölcsi kérdés. De ha gondolod, sorolhatod, hol vétett eddig az erkölcs ellen.

Alikam 2011.09.26. 22:26:27

Arról senki sem cikkezik, hogy a Jobbikos képviselőknek legalább egyszerre egy posztjuk van, és ha valami gikszer van, azonnal lemondanak.

Ja, az nem hír, há' persze...

átlátó 2011.09.26. 22:35:18

Csiribiri ember az, - legyen rendőr, vagy nem rendőr, aki egy szemüvegbe nyúl bele...függetlenül attól, hogy mi az, ami irritáló és mi az, ami meg nem.

PubiX 2011.09.26. 22:39:34

@Alikam: Ez jó: "...ha valami gikszer van, azonnal lemondanak..."
Szép ez ám, hog ha kiderül hogy melegpornóban rottyantottak, akkor rögtön lemondanak!
Ezt te se mondod komolyan!

A bóvli kormány most már a lottóval is csal!! 2011.09.26. 22:44:44

Itt az idő emberek,a fideszes diktatúra pofátlansága határtalan.

Vegyél részt, támogasd a tüntetéseket, a te érdeked!

Sarkalatos hozzászóló 2011.09.26. 23:12:05

@PubiX: mert nem mondott le? De. Ennyi. A Jobbikban jellemzően még a buzik is erkölcsösebbek, mint a többieknél a többiek, a Nagy Demokraták, antifasiszta idióták, tolvajok, zsarolók stb., akik méga bukta után is foggal-körömmel ragaszkodnak a "jussukhoz", és a pártjuk is falaz nekik, amíg tud.

Dr. Cica75 2011.09.26. 23:13:34

Nem az a baj a Jobbikkal, hogy nem erkolcsosok, hanem hogy primitivek, mint a kurvaelet.

Sarkalatos hozzászóló 2011.09.26. 23:17:24

@Cica75:

"primitivek, mint a kurvaelet."

És ez téged nagyon zavar nyilván.

flugi_ · http://fundi.blog.hu/ 2011.09.26. 23:24:58

@Sarkalatos hozzászóló: azért azt vágod, hogy a kurucinfót ő diktálja?

Bár gondolom neked abban sincs semmi erkölcstelen..

hunpolgár 2011.09.26. 23:32:07

Egymást ütik a magyarkodó bevándorló-leszármazottak. Ezek közül az élősködők közül csak annak a neve magyar aki már magyarosított.

Mondjuk Vonának ez nem igazán sikerült. Szerb neve helyett csinált egy olyat ami közröhej.Huza-Vona.
Persze így is jobban él mintha dolgozna, de ez csak azokat az agynélkülieket minősíti akik beszavazták.

Sarkalatos hozzászóló 2011.09.26. 23:37:54

@flugi_: nekem nincs semmi gondom a kuruc.infóval, de nem is én vágok fel vele, hogy szalvétával, eltartott kisujjal fogom a faszom, mígbezzeg az erkölcstelen komcsik / libsik / nácikok.

Egy újságírónak az a dolga, hogy megírja a híreket meg a véleményét, a kuruc pont ezt csinálja.

Az, hogy nem értesz velük egyet, az még szintén nem az ő erkölcstelenségüket mutatja (meg a tiédet sem).

Akkor lennének erkölcstelenek, ha mondjuk cigó rabszolgákat tartanának, miközben fennhangon baszogatják a rabszolgatartó cigányokat, de ilyenről nem tudok.

TrueY · http://qltura.blog.hu 2011.09.26. 23:43:47

@Cica75: Erkölcsösek? Közben meg sorra buknak le, mert pornóztak... Hmmm... Persze ez is definíció függő...

Sarkalatos hozzászóló 2011.09.26. 23:43:50

@hunpolgár: a Vona az pont olyan szerb név, mint a Zázrivecz. A névváltás mögött semmi magyarosítási szándék vagy eredmény nem áll.

Azt azért jó látni, hogy a mértékadó demokrata, antifasiszta nickek mostanában a magyar faj védelmében utaznak. Remélem, olyan túlzásokig azért nem mennek el, hogy mondjuk Petőfi magyarságát megkérdőjelezzék.

hunpolgár 2011.09.26. 23:49:16

Senki magyarságát nem kérdőjelezem meg, nem is írtam ilyet.

Viszont milyen jogon akarja eldönteni egy ilyen Vona-Novák-Tyirityán féle fő állású bevándorló-leszármazott magyarkodó, hogy ki a magyar?

És miért vannak olyan idióták akik erre vevők?

hunpolgár 2011.09.26. 23:54:48

T. Sark alatos!

Bár egyértelmű, hogy nem pusztán hobbiból próbálod a Jobbik nevű élősködő-pornópárt internetes megjelenését fényezni (tudom nehéz normális munkát találni manapság) , de miből szűrted le azt, hogy a hunpolgár nick antifasiszta? Nálad eléggé erős műveltségbeli folytonossági hiány lehet. Vagy mára egy ilyen brossúrát adták a kezedbe?

hunpolgár 2011.09.26. 23:59:31

A Vona nem szerb név hanem csinált név.

Ez a mondat pedig értelmetlen:
"A névváltás mögött semmi magyarosítási szándék vagy eredmény nem áll."

Úgy tűnik, hogy a magyar nyelv és irodalom nem volt az erősséged. Persze lehet, hogy nem is volt ilyen tantárgyad, mert te is ennek a társaságnak vagy oszlopos tagja.Tudod azoknak akiknek az foglalkozása, hogy magyar.

Sarkalatos hozzászóló 2011.09.27. 00:04:44

@hunpolgár:

"Senki magyarságát nem kérdőjelezem meg, nem is írtam ilyet."

Akkor mit bevándorlózol meg leszármazottazol?

Azt meg senki nem "dönti el", hogy ki a magyar, legfeljebb hogy ki a magyar állampolgár, ebben meg a bevándorlási hivatal és az álamelnök az illetékes, nem pártfunkcionáriusok.

Az meg, hogy valaki kit minek tart, az az ő véleménye, amihez joga van, mint ahogy ezzel ellentétes vélemény megfogalmazására is joga van bárkinek. Még neked is, csak visszás, hogy mástól meg elvitatod ezt a jogot.

Csigafattyú 2011.09.27. 00:10:57

@Alikam: Kivéve a Novák családot, ahol mindenkit betoltak valahová, Novák egyszerre alelnök, képviselő, sajtófőnök és ő kezeli a pártalapítvány pénzeit is, amiből mellesleg főleg a Kuruc.infó részesül.

Sarkalatos hozzászóló 2011.09.27. 00:11:01

@hunpolgár: a Vona név visszavezethető a szláv nyelvekből ismert "vojna" szóra, mint ahogy a Vajna név is, de talán a Bajnai is.

Ami biztos, hogy nem úgynevezett (általa) csinált név, hanem a nagyapjáé volt, de ezt te is tudod nyilván, ha már ennyit lovagolsz a nevén, mert a gugli első lapjáról megtudhattad ezt, ha valaha is utánanéztél a témának (ami valószínűsíthető).

Sarkalatos hozzászóló 2011.09.27. 00:16:29

@Csigafattyú: a Jobbik sajtófőnöke Pál Gábor. A többi információd is ilyen hiteles?

Mellesleg a Jobbik a programjában elmondta, milyen típusú álláshalmozásokat tart tisztességtelennek. Íme:

"A politikusi álláshalmozás megszüntetése érdekében az országgyűlési képviselők számára megtiltjuk többek közt a polgármesteri tisztséget, önkormányzati és megyei közgyűlési képviselőséget."

jobbik.hu/sites/jobbik.hu/down/Jobbik-program2010OGY.pdf

hunpolgár 2011.09.27. 00:21:09

Próbálod elkenni a dolgokat, de egyértelmű, hogy egyetlen egy olyan kérdésre ami az előzőekben felmerült, sem tudsz válaszolni.

Nem tartozik ide, hogy neked problémád volt a bevándorlási hivatallal vagy az államelnökkel (egyébként államelnök két l, csak megélhetési államelnökök írhatják egy l-el). Jé csak nem te vagy a skiccpali személyesen? Vagy csak ugyanabba a kommunistaképzőbe jártál amibe a palika?

Én pusztán csak arra világítottam rá, hogy a magyarkodásból élők nem vitathatják el a magyarságát azoknak aki nem rokonszenveznek azokkal a szélső jobboldaliakkal akik a férfiak közötti anális szex után vágyakoznak szabadidejükben valamiféle szigeten.

Számomra furcsa, hogy nem érzed a logikai ellentmondást abban, hogy a nem magyarszármazásuak akarják eldönteni, hogy ki a magyar. De ebbe belenyugszom, tudom az emeberek különböző képességekkel születtek és vannak olyan egyszerű lelkek, akik a legalapvetőbb ellentmondást sem képesek felismerni. Ők alkotják a Jobbik táborát.

Sarkalatos hozzászóló 2011.09.27. 00:33:24

@hunpolgár:

1. Az álamelnököt politikailag alapszinten tájékozott fórumozók pontosan tudják, miért írja valaki 1 db. "l" betűvel. Mint lentebb beismered, te is, csak kötözködni támadt kedved.

2. "Számomra furcsa, hogy nem érzed a logikai ellentmondást abban, hogy a nem magyarszármazásuak akarják eldönteni, hogy ki a magyar."

Miután a magyarsághoz tartozás alapvetően nem származási kérdés az én véleményem szerint,ezért talán megbocsátható, ha nem azt érzem, amit te akarsz rámlőcsölni.

Inkább úgy tűnik, hogy a te véleményed az, hogy a magyarsághoz tartozás alapvetően származási kérdés.

Szerintem kevés nép van a világon, ahol a néphez tartozást elsősorban származási alapon tartják nyilván, én két ilyet ismerek, a cigányokat és a zsidókat. Ebből fakadóan a magyar-cigány vagy a magyar-zsidó keverékek hovatartozása mindig is vita tárgya lesz, de egy szerb származású magyar vagy egy magyar származású német ember megítélése nem szokott gondot okozni, kivéve a magadfajták köreiben, ha az érdek megkívánja.

Hutyibetyár 2011.09.27. 00:40:45

@Sarkalatos hozzászóló: "Egy újságírónak az a dolga, hogy megírja a híreket meg a véleményét, a kuruc pont ezt csinálja."
Ne röhögtess már, hol vannak ott újságírók? Valami palesztin vagy iráni vagy mittomén milyen bértolnok újnyilas patkánybanda úszít feszt, mocskos propaganda az egész. Lipusz Lóránt meg zig heil-ezik a cikkek alatt kommentekben. Nagy rakás trágyalé az egész. Sokat olvasgatom, csak csúsztatás, propaganda, féligazságok. Jó hogy írnak néha olyan dolgokról, amikről mások nem, de azért ne nevezzük ezt újságírásnak.

Hutyibetyár 2011.09.27. 00:45:32

@Cica75: "Nem az a baj a Jobbikkal, hogy nem erkolcsosok, hanem hogy primitivek, mint a kurvaelet."
Ez a Novák szerintem nem primkó, ez egy rafkós is megélhetési újNyilas, de azért látszik hogy a sok szkinheadfanatik nem veszi annyira komolyan a fejét, mint azt ő gondolja magáról.

hunpolgár 2011.09.27. 00:48:21

A Vona név nem vezethető vissza a Vojna névre és nem is értem, hogy miért kellene vissza vezetni egy csinált nevet bármire. Ha azt akarta volna, hogy Vojnának vagy Vajnának hívják, akkor ezt az álnevet vette volna fel. Ezekkel a problémája ugyanaz lett volna mint a Zázriveczel.

Ezekkel a nevekkel nagyon nehéz lett volna főállású magyarkodóként megélni.

A nyilvánvalóan nem magyar nevekkel csak az igazán tehetséges élősködők tudtak volna úgy boldogulni mint főállású magyar. Vannak ilyenek elég csak az Orbán, Pokorny, Navracsics, Kubatov, Simicska, Simicsko, Sleck, Schmidt,Dajcs és egyéb főállású magyarkodók sikeres pályafutására gondolni, pedig egyiknek sem magyar a neve.

Vona nem érezte magát ennyire tehetségesnek ezért nevet váltott. Különben el kellet volna mennie tanítania, de nyilván csak azért szerzett tanári diplomát mert máshová nem vették fel.

Szánalmas az a rizsa, hogy azért vette fel a Vona nevet mert a nagyapját is majdnem úgy hívták. Vette volna fel a nagyapja nevét ha már utálta az apját a nevével együtt.

Sarkalatos hozzászóló 2011.09.27. 00:49:16

@Hutyibetyár:

"újnyilas patkánybanda"

Szerintem nem a világnézete teszi az újságírót. Én például elismerem Ákos Kertészt, az antimagyarista ateista zsidót is újságírónak. Hiszen az (is).

"Lipusz Lóránt"

Lipusz Zsolt.

hunpolgár 2011.09.27. 00:52:20

Momentán te is 1 db l-el írtad. Nem hiszem, hogy azért mert ironizálni akartál, mivel a te köreidben ezt a fogalmat nem is ismerik. Mint ahogy l betüt se nagyon.

Sarkalatos hozzászóló 2011.09.27. 00:53:53

@hunpolgár: a nagyapját pontosan úgy hívták, és az ő nevét vette fel. Más? Ha van, használd légyszíves a "Válasz erre" funkciót.

Amúgy mit rugózol ennyit emberek nevén, ha a felét ráadásul le sem tudod írni?

Pszt! 2011.09.27. 00:55:29

Úgy kő neki, mér vót c.gány! :D

Sarkalatos hozzászóló 2011.09.27. 00:59:07

@hunpolgár:

"Momentán te is 1 db l-el írtad. Nem hiszem, hogy azért mert ironizálni akartál, mivel a te köreidben ezt a fogalmat nem is ismerik. Mint ahogy l betüt se nagyon."

Ha már a helyesírás a két hepped közül az egyik: nem "l-el", hanem "l-lel". Ha már két mondattal lentebb az "l" betű ismeretét kéred máson számon.

Nem kéne belemenned helyesírási vitába olyanokkal, akik ha nem is hiba nélkül, de láthatólag erre való igénnyel írják hozzászólásaikat, szemben veled, aki többek között 9 névből 4-et hibásan írsz.

hunpolgár 2011.09.27. 01:04:47

Melyik felét az elsőt vagy a hátsót? Persze neked mint rutinos magyar(kodó) sziget látogatónak nyilván hátsó a szimpatikusabb.

Van néhány szerb ismerősőm akik a balkáni háború elöl menekültek ide és egyik sem hallott még arról, hogy a Vona szerb név lenne. Beírtam a nevet a google-ba és nem volt egyetlen egy szerb találat sem az első 10 oldalon. Nem lapoztam tovább mert egy élősködő nem ér nekem ennyi időt.

(Ellenpróbaképpen ha beírod mondjuk a Kovács nevet ömlenek a szlovák és a horvát linkek)

Sarkalatos hozzászóló 2011.09.27. 01:08:23

@hunpolgár:

Azért nézzük át a hozzászólásod:

"Momentán te is 1 db l-el írtad. Nem hiszem, hogy azért mert ironizálni akartál, mivel a te köreidben ezt a fogalmat nem is ismerik. Mint ahogy l betüt se nagyon."

db -> db.
l-el -> l-lel
azért mert -> azért, mert
ismerik. Mint -> ismerik, mint
ahogy l betüt -> ahogy az "l" betűt (3 hiba)
se nagyon -> sem nagyon

Összesen nyolc helyesírási hiba egy nyúlfarknyi hozzászólásban. Te akarsz helyesírással cinkelni egy nyilvánvalóan ironikus "álamelnök" után engem, vagy éppen a Grétsy-féle Anyanyelvápolók Szövetségének tagját?

hunpolgár 2011.09.27. 01:11:46

@Sarkalatos hozzászóló:

Jó ha nagyon akarod akkor válasz erre.

Neked ez a munkád, én pedig csak azért csinálom, hogy hergeljelek. Nem számít sehová, hogy miket böfögsz ide, a hozzászólások eloszlásából egyértelműen kiderült, hogy nagyon egyedül maradtál ezen az oldalon. Te "szellemi" társaid nem írnak és nem olvasnak errefelé, pláne nem éjjel 1-kor. Elfogyott a pálinka és részegen horkolnak valahol békésen az út szélén. Így jártál, hozzá kell szoknod. Szűkül a piac, tehát továbbra is egymást fogjátok ütni a szebb jövő reményében. Mert különben el kell menni dolgozni és nagyon elszoktatok már ettől ha egyáltalán valamikor sikerült hozzászokni.

hunpolgár 2011.09.27. 01:13:36

@Sarkalatos hozzászóló:

Helyesírási szempontból mi a helyzet a kitalált Vona álnévvel?

Nem kellene két t-vel írni mert már múlt időbe került?

hunpolgár 2011.09.27. 01:20:18

@Sarkalatos hozzászóló:

"Azért nézzük át a hozzászólásod:"

Beszélsz magadhoz és válaszolsz is magadnak. Ez komoly pszichológia problémát jelez. Fogadjunk, hogy a TV hiradónak is visszabeszélsz. Ennyire egydül élsz?

Sarkalatos hozzászóló 2011.09.27. 01:23:31

@hunpolgár:

"én pedig csak azért csinálom, hogy hergeljelek"

Ja, az más, azt hittem, kultúremberrel van dolgom.

Sajnos felhargelned nem sikerült, mert annál jóval kiegyensúlyozottabb vagyok, illetve annál jóval régebb óta vagyok az internet rendszeres használója, mint hogy egy tizenkettő-egy-tucat troll írásain felhergeljem magam.

Ha szabad tanácsot adnom antifasiszta, européer demokrata polgártársaimnak, nekik is azt javaslom, hogy térjenek vissza korábbi, indulatoktól mentes önmagukhoz, vagy vegyenek példát a mindig nyájas drága Bolgár úrról, mert kezdenek elmaradni a sikerélmények, amióta kocsmai színvonalú nyilaspatkányozásba torkollnak eszmefuttatásaik.

Azt persze elismerem, hogy a régi szép időkben, amikor még a "nyilaspatkányok" írásai nem jelenhettek meg a progresszív írások mellett, könnyebben tudta türtőztetni magát a mértékadó oldal (bár a jó Rákosi-Rosenfeld elvtárs idejében még így is sűrűn oda kellett csapni a vasököllel), de a fejlődés szükséges, a világ folyamatosan változik, a tegnap evidenciái holnap már kérdések lesznek.

hunpolgár 2011.09.27. 01:36:33

Legjobban az írásaid mutatják meg, hogy mennyire vagy kiegyensúlyozott.Beszélsz magadhoz és válaszolsz magadnak. De ezt az állapotot a pszichológusok nem kiegyensúlyozottságnak szokták jellemezni.

Nem ismerem a Bolgár urat és nem is nagyon érdekel. És ez egy tartós állapot lesz a jövőben is.

Pusztán csak arra hívtam fel a figyelmedet, hogy a Jobbikban tömörült élősködök monda világa csak az egysejtüeket tudja megtéveszteni. Egy idő után pedig az egysejtükenek is gyanús lesz, hogy miért is magyarkodnak a bevándorlók.

Hutyibetyár 2011.09.27. 01:39:54

@Sarkalatos hozzászóló: "Szerintem nem a világnézete teszi az újságírót. Én például elismerem Ákos Kertészt, az antimagyarista ateista zsidót is újságírónak. Hiszen az (is)."
Szakmai, lexikai tudása, stílusa, felkészültsége és az újságírás szabályainak, elveinek tudása teszi az újságírót. Ilyet keresve sem találni a kuruc-on.
Pl. ez mi?
kuruc.info/r/2/85668/
Szakmailag nulla, férc, hulladék.
vagy ez újságírás?
kuruc.info/r/46/85484/
Manipuláció, sok bérkommentelő szájába adagolják az igét, erre van az egész. Szidják az ilyen-olyan médiát, hogy elferdítik a tényeket, közben a legdúrvábban csinálják mind közül.
Csak nem értem ezt a nagy arab-kuruc tengelyt egy nyíltan fajgyűlölő portáltól. Totál képzavar az egész. Kertész Ákos egy másik sztori....

Sarkalatos hozzászóló 2011.09.27. 01:55:29

@hunpolgár: nem fogsz tudni felhergelni, és mivel írásaid célja általad is elismerten ez, win-win alapon ezen a ponton le is zárhatjuk beszélgetésünket.

@Hutyibetyár:

"Pl. ez mi?
kuruc.info/r/2/85668/
Szakmailag nulla, férc, hulladék."

Nekem nincs gondom a cikkel, az Új Ász hírét közölte a kuruc.info, majd megszólaltatta az érintett feleket is, amiről valószínűleg megfeledkezett az Új Ász újságírója.

Pontosan mire gondolsz, amikor szakmailag nullának, fércnek, hulladéknak minősíted ezt a cikket? Tudnál mutatni olyan cikket, ahol egy konfliktust mintaszerűen világít meg egy újságíró?

"vagy ez újságírás?
kuruc.info/r/46/85484/
Manipuláció"

Ezen mi a manipuláció? Ott a videó, megnézheted, nem adott a kuruc semmit a cigány szájába, ő humorizált a rézszerelvények kilóra eladásával.

Sarkalatos hozzászóló 2011.09.27. 02:04:32

@Hutyibetyár:

"Csak nem értem ezt a nagy arab-kuruc tengelyt egy nyíltan fajgyűlölő portáltól."

Szövegedből arra következtetek, a fajgyűlölőt úgy érted, hogy minden "idegen fajt" utálnak a kurucok. Pedig ez nem így van, a japánokat például kimondottan szeretik.

Az arabokról meg már többször leírták, Európában nem akarnak arabokat, de ha a saját földjükön vannak, nincs velük különösebb bajuk (kivéve, ha mondjuk templomokat támadnak meg). A zsidókkal szemben azért álltak a palesztinok oldalára, mert egyrészt Palesztina szerintük a palesztinoké, másrészt utálják a zsidókat. Teljesen következetes álláspont. Ettől még nem muszáj persze egyetérteni velük.

hunpolgár 2011.09.27. 02:26:48

@Sarkalatos hozzászóló:

Te tévedésben vagy, nem beszélgettünk. Megválogatom, hogy kivel beszélgetek.

Én tényeket írtam, te pedig mellébeszéltél.

Néhány konklúziót azért le lehet vonni. Vona azért magyarosított, hogy főállású magyarkodó lehessen. A szánalmas magyarázkodásod a nagyapáról akit majdnem így hívtak csak mégsem, egy eléggé átlátszó rizsa.

Ha a problémák és megoldások oldaláról nézzük a dolgokat, akkor egyértelmű, hogy a Jobbik nem a megoldás hanem a probléma része.

Jobbik nem ad használható választ vagy megoldást semmire csak uszít. Az alacsony műveltségü emberformájúak alantas érzelmeire próbál hatni, jelenleg csökkenő sikerrel. Nagy a konkurencia, nőtt a szélső jobboldali demagógiából megélni akarók száma, de a valamikori szavazóiknak, az idiótáknak is kezd feltünni néhány furcsaság, ezért relative csökkent a szavazási hajlandóságuk.

Emiatt megindult a harc a szélsőjobbon belül a pozíciókért és időnként a vita hevében náluk megszokott módon egymást ütik. Néha verbálisan néha fizkailag, ilyen az élősködők kenyérharca. Lesz ez még durvább is, mikor kiderül, hogy hány un. "képviselőnek" nem lesz helye a csökkentett létszámú parlamanetben.

Sarkalatos hozzászóló 2011.09.27. 02:44:12

Egészséges Fejbőr: Rózsavirág
Zene, szöveg: Petrovity Zorán

Rét közepén piros rózsa virágzik,
Körülötte giz-gaz, bogáncs burjánzik,
A kis virág búslakodik magában:
- Nincsen nékem helyem e nagy világban!
A kis virág búslakodik magában:
- Nincsen nékem helyem e nagy világban!

Ne félj, szépség, itt van már a kikelet,
Ilyen szépet elveszteni nem lehet,
Van még magyar legény ezen környéken,
Lekaszáljuk mi a giz-gazt serényen!
Van még magyar legény ezen környéken,
Lekaszáljuk mi a giz-gazt serényen!

Magyarország, te vagy a mi virágunk,
Minden gyomot gyökerestül kivágunk,
Kárpátokból üzenjük a világnak:
Nincsen párja sehol a mi hazánknak!
Kárpátokból üzenjük a világnak:
Nincsen párja sehol a mi hazánknak!

www.youtube.com/watch?v=Torit7z7GRQ

31/48 2011.09.27. 04:59:19

@hunpolgár: de végül itt a bizonyíték, hogy nem kell tartani a Jobbiktól, mert a kommentjeid alapján te is egy alacsony műveltségü emberformájú vagy alantas érzelmekkel, mégsem tudtak megtéríteni, bár nyilvánvalóan hatottak rád.

csoko20 2011.09.27. 07:35:29

Az gáz, ha egy jobbikos képviselő élvezi ha verik? ;)

Kalmár 2011.09.27. 08:07:51

Azt hiszem a Fidesz bátran bevezethetné a rabszolgaságot, a pallos jogot, az első éjszaka jogát vagy bármit a világon, akkor is a legnépszerűbb lesz, ilyen ellenzék mellett.
A Jobbikosok fizikailag is nyírják már egymást.
Az átlag embernek olyan taszító az ilyen erőszakos, kötekedő, primitív csapat, hogy természetes gátat képeznek vele saját maguk előtt. Sosem lesznek kormánypárt.
A szocik sem különbek. Éppen a celeb bikicsunáj, Jackson imitátor mutat ajtót a maffiózó, táncos bohócnak. Mint egy "zs" kategóriás szappanopera. Azt hiszem nem 2014-ig, hanem 2114-ig marad kormányon a Fidesz.

csárli hárper 2011.09.27. 08:33:30

@Kalmár: "Azt hiszem nem 2014-ig, hanem 2114-ig marad kormányon a Fidesz."
akkor ennek az országnak már mindegy.....

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2011.09.27. 08:41:06

Lehet legközelebb kiderül hogy az a szemüveg sok pornófilmben is szerepelt. :)

Scagnetti 2011.09.27. 08:49:29

Lesznek itt még balhék. A Jobbiknak eddig jól jöttek a radikálisok, de most már nincs hasznuk. Azok meg egyre inkább kiábrándulnak a Jobbikból, mert az nem lesz nekik elég kemény.

Novákot meg nem kell sajnálni. Szándékosan irritáló kis faszkalap, aki néha megkapja, amit érdemel. Még talán örül is neki.

Amundsen73 2011.09.27. 08:56:38

Kalmár te pont megérdemled, hogy Lézer Jani típusú arcok röhögjenek a képedbe. Neked eszerint ez kell. Az egész Fidesz erről szól. Nem azt kell nézni amít ígérnek orrba szájba, hanem amit tesznek. Tessék fideszesek itt van nektek a kánaán.
Hacsak egy hangyafasznyi hazaszeretet szorult volna a tüncike fideszetekbe már régen nyugodtabban alhatnánk, valahogy ez nem volt fontos 20 év alatt. Akkor mire arcoskodtok? Savazni a legkönnyebb a jobbikor, mert rutintalan helyenként és ami a szívükön az néha a szájukon, kapcsolatrendszerében igen, vannak gáz emberek, de NÁLATOK mindeki felhőtlen? Ne már.... arcátlan alávaló tipikusan a más szemében a szálkát a sajátban még a gerendát se... típusú mentalitás.
Ami a ponós témátokat illeti...
Van itt fideszeske is ám! Hallagttok? Miért? ja az ciki.....
Kemény pornóképek és -videók kerültek nyilvánosságra a salgótarjáni közgyűlés pénzügyi bizottságának fideszes delegáltjáról, aki röviddel ezután le is mondott megbízatásáról....H. Mónika hosszabb ideje Tutti Frutti partik közkedvelt fellépője volt, stb. ....
Több csalót, szépbeszédű pénzmosót és hazaárulót talán csak az msz/m/p nevelt fel az elmúlt 20 év alatt a fideszkén kívül.

Nem vagyok fideszes 2011.09.27. 09:17:21

Nagyon helyes, egyik ostoba nyilas üti a másikat, csak így tovább!

Nem vagyok fideszes 2011.09.27. 09:29:29

Jut eszembe: dzsobbikosok, ti valóban annyira hülyék vagytok, hogy a 2010-es választásokkor megettétek a "Vona Gábor Miniszterelnök jelölt" dumát?

Segítek: a máig hatályban levő alkotmány szerint 35. betöltött év fölött lehet valaki minielnök, a zazrivec meg messze nem volt annyi, szóval a pofátokba hazudott.

Ennyit rólatok.

Scagnetti 2011.09.27. 09:40:13

@Lófasz Hadnagy: Ismerek olyat, aki tényleg elhitte, hogy Vona 2010-ben miniszterelnök lesz. :)

charlie sheen 2011.09.27. 09:42:48

Szegény szerencsétlen Novák Előd... Talán már kezd leesni neki, hogy szar került a nemzetiszínű palacsintában. Lassan nem lesz már, aki nem kapta még szájon Novák Elődöt ebben az országban. Nem is lehet komolyan venni. Egy ilyen okostojás kinézetű szalonnácinak soha nem lesz tekintélye se jövője a vérnácik vérgőzös világában. Szerencsétlen hülye...

Hagrid 2011.09.27. 10:00:25

Az átlag skinheadnek, "betyárnak" a szemüveges ember eleve irritáló, hiszen vele ellentétben tud olvasni...
Gondolom már-már azt találgatják, hogy Novák zsidó-e elvégre szerintük a zsidók szemüvegesek...hajjaj, inkább vernék agyon egymást.

Nevem Earl 2011.09.27. 10:12:38

Érdemes ellátogatni a kurucinfóra, ott címlapon lehet látni a becsületes családapákat. :D

*azta* 2011.09.27. 10:21:30

:D
de hát ezek a "betyárok" a jobbik bázisa! ha most ezekkel összevesznek... kiveszik a vasat a betonból! :D
rettentően megvisel :DDD

@Sarkalatos hozzászóló:
"Azt persze elismerem, hogy a régi szép időkben, amikor még a "nyilaspatkányok" írásai nem jelenhettek meg"

igazán nem szívesen szólok hozzá hunpolgárral, meg hutyival folytatott vitához, de azért ezek a "nyilaspatkányok" szépen megtalálták ám a helyüket a "kommunistapatkányok" közt - rögtön a háború után... nem kell itt a nosztalgia, meg a mártírkodás!

Amundsen73 2011.09.27. 10:27:39

@Lófasz Hadnagy: Ennyi? Bele kell kötni a korába?
Bezzeg Azorbán jó ember. Ő minden szava igaz. Sose hallj más hangot. Ennyit rólad....

Jajj kicsi Hagrid....
Ne félj ennyire... Kergettek az oviban? Csúfoltak? Ha zsidó vagy akkor mérhetetlenül buta. Olyan a reakciód mint a romákoknak akiket ha lopáson kapnak akkor azt hiszik azért bűnösök, mert cigók. Nem, azért bűnösök mert loptak. Ennyit a szemcsidről....

kerei 2011.09.27. 11:18:38

Most kezd értelmet nyerni a Kedves Vezető két pofonos, később tockosos-kokis-taslis-nyakleveses kiszólása. Lehet, hogy a következő csicskalángost Orbántól szedi be Novák úr?

flugi_ · http://fundi.blog.hu/ 2011.09.27. 11:37:20

@Sarkalatos hozzászóló: esetleg ha hazudnak és rágalmaznak? Azt azért nem lehet azzal elintézni, hogy ők más véleményen vannak, hogy szerintük XY gyilkos, mert az nem lehet, hogy nem cigány öl valahol. Vagy amikor önbíráskodásra buzdítanak, mert nem tetszik nekik egy bírói ítélet? Kiteszik a bíró nevét és címét a jókívánságaikkal? Anno ők hergelték fel azokat is, akik felgyújtották a Broadway jegyirodát.

Ezek gondolom nagyon erkölcsös tevékenységek.

hallari 2011.09.27. 13:59:10

@Alikam: Na persze, csak a képmutatást hagytad ki: Staudt Gábort rendszeresen piszkálják (teljes joggal), mert megtartotta az országgyűlési képviselői állását, de valójában a Fővárosi Közgyűlés karzatjáról, mint "kívülálló" igazgatja a Jobbikos képviselőket. Kíváncsi vagyok, 2014-ig még hány ilyen esetet lepleznek le az újságírók.

hallari 2011.09.27. 14:01:52

@Sarkalatos hozzászóló: jobbikos erkölcs. Ja, persze az a Müller Nikolett is nyugodtan pornózott a gárdatagsága alatt is. Amúgy meg olvasd el az előző kommentemet Staudt Gáborral kapcsolatban, ti se vagytok jobbak a többieknél.

Hutyibetyár 2011.09.27. 14:26:05

@Amudsen73: Magyarországon az emberek több mint fele nem tud kire szavazni, mert nincs vállalható párt preferenciájuk. Attól még nem jó a Jobbik, mert a Fidesz rossz és fordítva. Ez egy régi elcsépelt terelés a másik felé, saját negatívumok elbagatelizálása, a másikénak meg a felnagyítása. Minden párt a hatalom megszerzése érdekében jött létre, a támogatók pedig a kereslet-kínálat arányában jönnek össze. Lehet itt hősködni, köpködni, újra értelmezni a magyarságot, a Jobbik is csak egy megélhetési politikusokból álló banda, aki, mivel szélsőséges semmilyen eszköztől nem riad vissza. Tudja jól, hogy rájuk egy még jobbról előző párt vagy formáció jelent csak veszélyt, egy még radikálisabb társulat, ezért nyomás alatt vannak, hogy mindenkit tulharsogjanak.
Ezt az ilyen zagyvalék félék, meg novák félék hozzák is, néha persze morvai is bevisít valami szalonzsidózást, hogy népszerű legyen a fiatal fiúcskák körében (micsoda degenerált, aki a saját félzsidó lányait is blamálja egyben).
Az egész párt egy tákolmány, az előző kormányzat generálta, ami érthető is, de ttől még nem szerethető. Olyan mint a c vitamin hiány okozta skorbut. Egy kelés az ország seggén.
Ha lennének mindenki által vállalható(bb) pártok, akkor nem lenne ennyire népszerű a jobbik. Elkeseredett embereket könnyű manipulálni, mindent a zsidókra , cigányokra és a külföldre fogni, de ez csak illúzió. Szalonképtelen bandával senki nem partner és egyedül lenni meg ultra nagy szívás mai világban, főleg nekünk, akiknek ilyen szomszédaik vannak....

Sarkalatos hozzászóló 2011.09.27. 16:14:41

@Lófasz Hadnagy:

"Jut eszembe: dzsobbikosok, ti valóban annyira hülyék vagytok, hogy a 2010-es választásokkor megettétek a "Vona Gábor Miniszterelnök jelölt" dumát?

Segítek: a máig hatályban levő alkotmány szerint 35. betöltött év fölött lehet valaki minielnök, a zazrivec meg messze nem volt annyi, szóval a pofátokba hazudott.

Ennyit rólatok."

Ha valaki ekkora arccal akar kiosztani egymillió embert, előtte nem árt utánanéznie a tényeknek: a hatályos alkotmány csak az álamfőre ír elő minimum korhatárt (35 év).

Itt ellenőrizhető: net.jogtar.hu/jr/gen/hjegy_doc.cgi?docid=94900020.TV

Egy mea culpára azért még jó lehet ez a beszólásod, kedved Lófasz.

Sarkalatos hozzászóló 2011.09.27. 16:27:00

@*azta*: a nyilas publicisták többnyire nem várták meg a bosszú népének népbíróságait és a bitót. A háborús vereség után emigrált, aki tudott. Begyűjtésükre a kommunisták a zsidó Martin Himler (Himler Márton) OSS-ezredes révén gondoskodtak, aki nem kommunista publicistának küldte őket haza, hanem itteni fajtársai bosszúszomját kielégíteni (Nürnberget meg sem próbálta, ott ugyanis felmentették volna őket egy perc alatt, szemben a "mi" népbíróságainkkal, ahol távollétükben is halálra ítélték őket).

Minderről Marschalkó Lajos és Fiala Ferenc Vádló bitófák című könyvében olvashatsz, akik személyükben is cáfolatai állításodnak.

www.freepress-freespeech.com/holhome/tormay/m19451.htm

Alikam 2011.09.27. 17:08:54

@PubiX: Milyen melegpornóról beszélsz...Hagyjad már magad.

Az meg, hogy pornózott 18-19 évesen, és?
Most akkor mi van? Semmi, én nem mondtam volna le a helyében...

Akkor már betegebb az a Fideszes majom, amelyik magában pózolt egy szál faszban.

Alikam 2011.09.27. 17:14:05

@Csigafattyú: Közéleti tisztségre gondoltam, tehát egyszerre ogy. képviselő, polgármester, ilyen vagy olyan bizottsági tag stb. stb.

Jó hogy nem már azt is idesorolod, hogy mosogató is keddi napokon a lakásában.

Alikam 2011.09.27. 17:16:41

@hallari: mi a leleplezés, azt azért áruld már el, mert kétlem, hogy Vona ennyire engedékeny lenne.

Ja tudom, két komcsi, fityiszes újságíró kitalál valami halandzsát és megírja a blikknek.

hallari 2011.09.27. 22:07:09

@Alikam: még kérdezed?! Az a leleplezés, hogy első állításoddal ellentétben Staudt Gábornak KÉT ÁLLÁSA van, az egyik az országgyűlési képviselő, a másik a Fővárosi Közgyűlés Jobbik frakcióvezetője! És miután ő volt a Jobbik főpolgármester-jelöltje, így nem véletlenül lett ő a fr. vezető, nyilván Vonával egyeztetve!

TrueY · http://qltura.blog.hu 2011.09.28. 10:43:40

@Hutyibetyár: "Magyarországon az emberek több mint fele nem tud kire szavazni, mert nincs vállalható párt preferenciájuk."

Nem is kell pártpreferencia a szavazáshoz! Nézd meg a listát, húzd ki azokat a pártokat, akikre biztos nem szavaznál. Ha maradt még név rajta, akkor dobókocka segítségével döntsd el, hogy melyik pártra szavazol. Ha nem maradt, akkor menj el és húzd át a szavazólapot.

Én kötelezővé tenném a részvételt. Aki nem megy el, az fizet 1000 Ft-ot. Így nem kerülne állami pénzbe a szavazás.

Sarkalatos hozzászóló 2011.09.28. 12:47:28

@hallari:

Ez sem nyert, a Fővárosi Közgyűlés Jobbik-frakciójának vezetője Szabó György, a frakció további tagjai Czeglédi János és Losonczy Pál.

www.budapest.hu/engine.aspx?page=einf_kozgyfrak

Nem baj, legfeljebb majd az "alkotmányjogász" Lófasz hadnaggyal együtt sunyítasz.

hallari 2011.09.28. 17:06:51

@Sarkalatos hozzászóló: névleg. Nem én sunyítok, hanem a jobbik. De kár is nácikkal vitatkozni, a történelem már ítéletet mondott felettetek. Normális embereknek sohasem volt alternatíva a széljobb ÉS SOHA NEM IS LESZ.

*azta* 2011.09.28. 21:26:32

@Sarkalatos hozzászóló:
ezek az "úriemberek" bizonyosan az objektív ténymegállapítók szűkös halmazának tagjai...
hjajjjhhhhhhh.......
szegény, szegény nyilasok....
és továbbra is fenntartom - sok nyilasból lett boldog kiszolgálója a kommunista rendszernek....

(amúgy meg kurvára nem ráznak meg a hányattatott nyilas-sorsok - ha nem haragszol meg érte.)

Sarkalatos hozzászóló 2011.09.28. 21:48:49

@hallari: névleges képviselő, ez tetszik. Még a sovánka nácikolás miatt rámtörni készülő ásítást is kiegyenesítette a mosoly:)

Sarkalatos hozzászóló 2011.09.28. 21:54:52

@*azta*: mint ahogy sok kamanista is nagy demokratává vált a félfordulat után. A tömeg már csak ilyen. A meggyőződéses ember kitart, aki meg a pénzért, karrierért, hatalomért vagy divatból csápolt valakinek, az csápolni fog a következő irányzatnak is. Nem az ideológiák ilyenek, hanem a tömegek, ez a jelenség sem pró, sem kontra nem minősíti az adott ideológiát. A mostani sok demokrata többsége 3 éven belül mindigis királypárti lenne, ha lenne holnap egy váltás.
süti beállítások módosítása