A nap izéje

‎"A titán forradalmi út nem habos kakaós uzsonnázással tarkított sétakocsikázás! Hanem egy diadalmasan száguldó gyorsvonat, ahol a mozdony acélos dübörgése elnyomja esendő gyomrunk korgását!"

Utolsó kommentek

"nézd legott Komédiának, s múlattatni fog. "

2011.05.28. 06:04 Harpi

18+: 4,4 millió a Lófejért – és egy adag pornográfia

Címkék: homoszexualitás erotika aids képzőművészet fotográfia robert mapplethorpe

Árverési rekord született a héten a magyarországi műtárgypiacon: Robert Mapplethorpe Lófej című fotográfiáját 4,4 millió forinton ütötték le a Biksady Galéria aukcióján. A 40x42 centiméteres, a művész által dedikált 1982-es zselatinos ezüst vintázs kópia kikiáltási ára 2,2 millió volt, ez kúszott fel a licit során a kétszeresére. Mapplethorpe-nak még egy képe kalapács alá került az árverésen, de a William S. Burroughs portréja című kép a kikiáltási áron, mindössze 280 ezer forintért kelt el.

Mapplethorpe az idén áprilisban már történelmet írt. A Flag (Zászló) című 1987-es képe 158 500 dollárért (28,8 millió forint) kelt el Londonban, s ezzel ez lett a legdrágább fotó, amely valaha liciten elkelt a Sotheby's aukciósháznál.

Az 1989-ben AIDS-ben elhunyt művésznek alighanem a Zászló a legneutrálisabb alkotása, ennél talán csak a másik két említett, a magyar aukción most felbukkant fotói kevésbé provokatívak. Nézzük meg, hogy a homoszexualitását nemcsak nyíltan felvállaló, de a művészetébe is beemelő Mapplethorpe milyen milyen műveivel nem sokkolta eddig az érzékeny hazai közönséget! Vigyázat, hajtás után pornográf tartalom!


72 komment · 1 trackback

A bejegyzés trackback címe:

https://napizeje.blog.hu/api/trackback/id/tr302938000

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: A meztelen Elena Ceauşescu 2011.05.28. 22:48:18

Vicc a nyolcvanas évekből: - Apa, miért nem jelenik meg nálunk a Playboy? - kérdezi Ceauşescu-tól a fia. - De Nicu, hát hogy nézne ki anyád a címlapon? Nem, nem kívánok átváltani erotikus blogba, de nem tudok elmenni egy érdekes, és némileg provokat...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

0Hagyma0 2011.05.28. 07:33:31

Jó lenne ha ezt a szennyet nem kéne végignézni mindenkinek aki mondjuk a második cikkre kiváncsi

Dühöngő bika · http://napimorgas.blog.hu/ 2011.05.28. 22:17:18

Ez a világ halálra van ítélve.Ugyanazok a tünetek mint a Római birodalom hanyatlásánál.

emem 2011.05.28. 22:48:00

Szerintem az a pornográfia, amikor a plébános (vagy mondjuk a püspök) kotorászik a ministráns gyerekek alsónadrágjában. De ha valakinek nem tetszik, nem kell Mapplethorpe képeit nézegetni.

Fotósképző · fotoskepzo.hu 2011.05.28. 22:49:26

Mapplethorpe jó fotós volt, sok jó portréja is van (nem csak a posztban említett témákban alkotott).

kizsgabi 2011.05.28. 22:53:50

@Dühöngő bika:
Egészen szolid válogatást sikerült összehoznia a posztolónak.
Ne keress rá a gugliban Mapplethorpe képeire, mert menten megbolondulsz!
:-)

Coyote82 2011.05.28. 23:06:51

Semmi bajom nincs a buzikkal, de most már kezd tele lenni a faszom velük.

neoteny · http://word.blog.hu 2011.05.28. 23:07:59

@emem:

"Szerintem az a pornográfia, amikor a plébános (vagy mondjuk a püspök) kotorászik a ministráns gyerekek alsónadrágjában."

Az nem pornográfia, az szexuális bántalmazás.

[Pornography] derives from the Greek words πόρνη (pornē, "prostitute" and pornea, "prostitution"), and γράφειν (graphein, "to write or to record," derived meaning "illustration," cf. "graph"), and the suffix -ία (-ia, meaning "state of," "property of," or "place of"), thus meaning "a written description or illustration of prostitutes or prostitution".

pinky, the brain 2011.05.28. 23:09:59

@emem: érdekes, ha egy átlag ember egy rossz jelzővel bélyegez meg egy népcsoportot (hadd ne hozzak példákat remélem nem vagy annyira retardált, hogy ne gyere rá magadtól, miről beszélek, ámbár beszólásodból nem lennék annyira biztos, hogy felfogod) akkor az az ember egy büdös náci, rasszista, homofób...stb. Akkor most te viselkedsz úgy, mint egy agyhalott náci vagy mi??
ha véletlenül nem fogod fel miről beszélek, ne trollkodj tovább, kérdezz rá, elmagyarázom...

pinky, the brain 2011.05.28. 23:13:02

amúgy nem tartom teljesen épeszűnek azt se aki megvesz egy fényképet 4.4 millió forintért...

pinky, the brain 2011.05.28. 23:15:10

@Coyote82: vigyázz
...kétértelmű a dolog amit mondtál...: )))))

Alapvető Emberi Jog 2011.05.28. 23:18:05

Tök mindegy, hogy buzi, művész, buzi művész, stb.
De!
Ha én csinálok ilyen képeket, simán lehülyéznek.
Ofkorsz, igazuk lenne...

ivrilider 2011.05.28. 23:24:38

szerintem erős képek.

krferi 2011.05.28. 23:25:48

Nem kötelező se megnézni, se megvenni, kedves proletárok.

valakitalánvagyok 2011.05.28. 23:36:05

@krferi: Ezt sose fogják megérteni, ahoz gondolkodó lénnyé kéne fejlődni, hogy tudjon dönteni. Ezek, ha eléjük teszed megeszik, ha nem, akkor nem...

krferi 2011.05.28. 23:42:02

@valakitalánvagyok: Az igazi baj az, hogy azt nem hagynák legszívesebben, hogy én válasszam ki, mit eszek meg. Ezt speciel nem, de nem nekem szól, oszt annyi.

krferi 2011.05.28. 23:44:19

@Alapvető Emberi Jog: Lehülyézni csak a magadfajták fognak.

NeonRay 2011.05.29. 00:00:34

Most ilyen Kúl a világ divat buzikának lenni AnalTurkász NagyMűvészek képeit AnalTurkász nagyMűvészek imádják,veszik,eszik és állnak ki melletük a modern Kúltúra szószolói,,PROLIK Ti ezt Nem Értitek,,biztos beforgatják valami ÉCCkampányba a befojt lét,hogy valaki más homokost emeljenek pajzsra az elmúlásuk groteszk ünnepén!

nyuszmam 2011.05.29. 00:13:11

.......es meg nem lattatok egy csomo kepet. Lugnoban van egy nagyobb kiallitasa. Szerintem szenzaciosak!! Probaljatok meg nem ugy nezni, mintha egy homoszexualis csinalta volna, hanem egy muvesz!

krferi 2011.05.29. 00:19:17

@NeonRay: Ez az ember 22 éve halott, életében is elismert volt. Most az Indexről idetévednek se írni, se fogalmazni nem tudó idióták (igen, rád gondolok, aki egyetlen mondatodat képtelen voltál ordító hiba nélkül leírni), és elkezdenek buzizni.
Lehet beszélgetni a kultúráról, de ezért a fogalmazmányodért általános iskola ötödik osztályában is egyest kaptál volna, tehát ezen a szinten ez a téma nevetséges.

egy maréknyi dollár 2011.05.29. 00:38:48

Megmagyarázná valaki, hogy a Zászló miért provokatív kép?Nem kell lehülyézni;esetleg van benne valami, amit én(ilyen kései órán) nem értek vagy nem veszek észre.

krferi 2011.05.29. 00:41:05

@Alapvető Emberi Jog: Nem, én nem foglak lehülyézni a fényképeid miatt, ebben egészen biztosak lehetünk.

krferi 2011.05.29. 00:43:02

@egy maréknyi dollár: A Zászló az egyik legneutrálisabb képe, ezt írja a cikk is. Nincs benne semmi provokatív. Én azt nem értem, mitől ment el annyiért, amennyiért.

valakitalánvagyok 2011.05.29. 01:04:24

@krferi: Ez meg ott buzizik ahol éri, hihetetlen.
Az ilyen minek olvas el egy ilyen cikket?
Komolyan, valahova azt írták, ki, hogyha nem nyomsz a linkre, akkor felnégyelek.

Tényleg nem lehet egy kultúrális eseményről úgy beszámolni, hogy ne legyen utána minden tiszta flame?

Aki nem ért a kortárs művészethez, az mért akarja rögtön magáraformálni?

Lehet, hogy nem neked szól valami, az nem merült fel?

Mindjárt ott tartunk, hogy a Sotheby's nem tudja megitélni mi művészet, de a magyar proletárok igen!

Fikaország a fikázóké!

Jokerpofa 2011.05.29. 01:31:14

@egy maréknyi dollár: erre en is kivancsi lennek, de komolyan.

gbubu13 2011.05.29. 04:53:21

@egy maréknyi dollár: A cikk éppen arról beszél, hogy NEM provokatív, neutrális, a maga természetességében mutatja meg a zászlót. No, persze nyilván sok mindent mögé lehetne magyarázni, és pillanat alatt igen provokatív képpé avanzsálhat... :)
Az értetlenkedőknek pedig azt tudnám mondani, hogy nyilván egy-egy művet nem feltétlenül kell kiemelni a korából. A fotózás pont egy olyan művészeti ág, amely a pillanatot örökíti meg, így a körülmények, kor, a melegek megítélése akkor, mind-mind fontos lehet egy kép elbírálásánál.
Szerintem, persze...

heliox 2011.05.29. 06:15:08

Leghangosabban mindig a látens homoszexuálisok buziznak.

MetálFater (törölt) 2011.05.29. 06:42:25

4 millió forint azért a Lófej c. képért kissé sok.
Mielőtt fikázni kezdtek:

Csak szét kell nézni az úgynevezett "stock" fotók között. Száz számra vannak jó képek, oszt a kutyának sem kell, nem hogy 4 milláért, de még 20 ruppóért sem.

Ki érti ezt?

Egyébként én amatőr fotós vagyok, van fent az iwiw-en néhány képem. 4 milláért én is eladom bármelyiket...

Bakker.

daraltbel 2011.05.29. 06:48:57

@Dühöngő bika: Terjed a kereszténység? Támadnak a vizigótok?

Nick Reevers 2011.05.29. 06:49:06

...boldogsággal tölt el, hogy kora reggel ennyi akadémikus és művészettörténész gondolatait olvashatom, én az egyszerű proletár...hihhhetetlen...

fidesz = házmesterek pártja 2011.05.29. 07:33:24

@0Hagyma0: nyilaska! Épp most ment (tán még megy is) a nat.geo.-n egy film arról, hogy a szellemi elődeitek hogyan loptak/raboltak műkincseket! Akkor most mit szégyellősködsz?

@MetálFater: okoska! Ha lenne némi közöd a fotózáshoz, nem csak fényképezőgéppel rendelkező ostobácska lennél, akkor ismernéd Mapplethorpe nevét. A kép árát nem csak a tartalom és a minőség határozza meg. Többek közt a készítő neve is közrejátszik.

LouCyber 2011.05.29. 07:44:39

Milyen szerencse, hogy RM művészetét nem az itteni "szakértők" véleménye alapján értékeli a világ. Már életében is legenda volt, a mai napig óriási hatással van az alkotókra. Kis túlzással, azóta is mindenki őt másolja. Nagyon keveset dolgozott színesre, például a füstről, a virágokról készített képei is "csodák". Persze azoknak, akiknek van szemük hozzá. Nem mellékesen, nőket is fotózott, tehát a képei alapján nem kéne itt buzizni (persze sehol sem), igen egysejtű dolog a (homo)szexualitása alapján megítélni őt (t. i. az magánügy). Az itt megjelenteknél sokkal "erősebb" képei is vannak.
"Minél kevésbé létezik valaki, annál inkább szeretne <<nyomot hagyni>>." (Arthur Miller)
RM művészete örök és megkerülhetetlen. Az itt kommentelő, nyom nélküli trollok - thanx G. - ezen sem fognak tudni változtatni.

lyesmith 2011.05.29. 08:05:16

Azért buziznak mert azt hiszik hogy ha 18-as linkre klikkelnek akkor végre cicit szerencsés esetben puncit látnak. Így aztán nagy lett a csalódás.

Más. 4 millió forint az kb 20000 dollár. Műkereskedelemben szót sem érdemel. Mapplethorpe Andy Warhol-ról készült fotója 120 millió körül kelt el.

lüke 2011.05.29. 08:17:47

@lyesmith:
igen?
a tények mindig önmagukért beszélnek,
a müvészet meg egyetemleges

csengö barack 2011.05.29. 08:52:49

Nem nagy dicsőség rám nézve,hogy életem 64 éve alatt nem is hallottam RM-ről Köszönöm,hogy megmutattad.Nem tartozik ide,de nő vagyok,nem meleg férfi.Aki nem látja az emberi test szépségét,akinek nincs szeme,bármit mutathatsz,hiába

kolbaszbol a kerites 2011.05.29. 10:10:45

Én most találkoztam először Mapplethorpe képeivel. Buzi, vagy nem buzi, nekem nagyon tetszettek a képei.
Sőt, rákerestem a googliban is, és vannak sokkal provokatívabb alkotásai.

Ne legyetek álszent emberek. Ha ez a férfi nőket (leszbikus nőket) örökített volna meg hasonló szituációban, a farkatokat vernétek rá (már bocsánat, de ezt nem tudom másképp fogalmazni)

Nehezen viselem, hogy ha valaki gyűlöli a homoszexuális férfiakat,de a homoszexuális nőket meg egyenesen imádja, nézi a tvben, fantáziálgat velük, letölti a filmeket, amelyben leszbikus jelenetek vannak.
Vajon ez miért van?
Mert esztétikusabb? Ugyan már, ez hülyeség.

Ja, és bár nem vagyok egy nagy műértő semmilyen tekintetben, láttam már elég polgárpukkasztó kiállítást.
Pl Damien Hirst kiállítási. Na, azok sem semmik. Mégis özönlenek az emberek, hogy megnézhessék.

A művészetnek nem az a lényege, hogy mindenkinek tessék.
Nekem pl Botero festészete is tetszik.
Arra is lehet úgy tekinteni, hogy gusztustalan.
De sorolhatnék annyi mindent.
Mitől lesz rosszabb valami féle alkotás, csak mert a készítője meleg?

Nem értem ezt a hozzáállást.
Én is megvennék tőle egy-két képet, ha tehetném.

LouCyber 2011.05.29. 10:43:59

@lyesmith:
Az is egy "elmabajnok", aki RM képein a genitáliákat keresi, de lehet, hogy vannak ilyenek. Itt tartunk.

LouCyber 2011.05.29. 10:48:12

@csengö barack:
Nem dicsőség, de örülj annak, hogy most már "megvan". A huszadik századi, modern fotóművészet egyik legnagyobb - egyetemes - hatású alakja. Élvezd a képeit...

LouCyber 2011.05.29. 10:51:01

@MetálFater:
Te is lehetsz az a meg nem értett művész, akinek képeiért két évszázad múlva "ölni" fognak.

LouCyber 2011.05.29. 10:55:14

@NeonRay:
Orvoshoz kéne menned..., de tényleg.

fidesz = házmesterek pártja 2011.05.29. 11:00:59

@LouCyber: kizárt. Részben azért, mert a kortárs fotósok már akkor sem számítanak igazán, ha "nagyot" alkotnak, hiszen mindenki ért hozzá, mindenki nagy művész, akinek van fényképezőgépe. Részben meg abból az egyetlen hozzászólásból is érezhető a SI faktor és a tudatlanság.

nawakusi 2011.05.29. 11:01:13

megyek és fényképezek egy falloszt. Természetesen -hogy kellőképp művészi legyen- fekete fehérben, a modell természetellenes testpozícióban lesz és melléteszek mondjuk egy virágot.
Pff...irigylem ha valakinek sikerül ilyen módon milliókhoz jutnia.

fidesz = házmesterek pártja 2011.05.29. 11:01:45

@nawakusi: elég lesz egy önarckép is tőled. :D

nawakusi 2011.05.29. 11:04:37

@al kotmány aláiro álamfö: azonnal küldöm. Láthatóan nagyon érdekelne téged.

fidesz = házmesterek pártja 2011.05.29. 11:09:03

@nawakusi: a pofád helyén hordott iciri-piciri pöcsöcske? Miből gondolod, hogy érdekel? :D
Anyukádat talán...

Retexis 2011.05.29. 11:14:05

Pörzse Sanyi Juniorok! Szevasztok!

nawakusi 2011.05.29. 11:16:26

@al kotmány aláiro álamfö: az igazi nagy nigger phaszra buksz. oké. Remélem kiverted már legalább egyszer a fenti képek egyikére. Röhögsz mint egy idióta buzi.

nawakusi 2011.05.29. 11:20:32

vissza lehet keresni, kb. leszrom h. meleg e vagy sem ez a fotosorozat. Másba kötöttem bele.
Et a vicceskedvű illető akivel folytatom az eszmecserét meg nyilvánvalóan homokos. Válaszaiból kitűnik. Neki szánom a bántó szavakat (lásd idióta buzi) nem minden melegnek.

Caldera75 2011.05.29. 11:23:35

Egyébként vannak jó képei, bár egy fillért nem adnék értük. Esetleg kép mentése, aztán nyomtatás tök ingyen :)

01020304 2011.05.29. 11:24:25

@heliox:
"Leghangosabban mindig a látens homoszexuálisok buziznak."

Persze, sőt:
Leghangosabban a látens pedofilok pedofiloznak.
Leghangosabban a látens csalók csalóznak.

Ti homonyomknak ez az egyetlen reakciótok. Az is hibás. Mint ti magatok.

01020304 2011.05.29. 11:28:01

@nawakusi:
nawakusi 2011.05.29. 11:01:13
megyek és fényképezek egy falloszt. Természetesen -hogy kellőképp művészi legyen- fekete fehérben, a modell természetellenes testpozícióban lesz és melléteszek mondjuk egy virágot.
Pff...irigylem ha valakinek sikerül ilyen módon milliókhoz jutnia.

Ott a pont. Még művésznek is fognak nevezni téged :) Aki meg azt állítja, hogy nem vagy művész, egyszerűen homofóbozd le, és mond rá, hogy látens buzi!

:D

nawakusi 2011.05.29. 11:41:09

@arphetamin: sajnos tényleg valahogy így működik. nagy az összetartás. Amit homokos csinál művészetként az automatikusan jó. Hát nem.

chipanddale74 · http://www.autosvilag.com 2011.05.29. 12:10:35

Lehet, hogy van olyan műalkotás ami megér 4.4 millió forintot, de hogy ez a kép önmagában nem az biztos. Persze a szerző neve miatt valószínűleg befektetésnek vették.

csorsza 2011.05.29. 12:54:58

@kolbaszbol a kerites: Azért elfogadottabb egy hetero férfi számára a leszbikusság, mert a hetero férfi két homoszexuális nőben is csak a nőt látja. A NŐI mellett, feneket, egyebet, a NŐI szépséget. Eccerű ez.

Jokerpofa 2011.05.29. 13:35:45

@Caldera75: 75.000 dollar, azonnal in cash

[megmondoember] 2011.05.29. 13:45:50

Na, most ennek az öltönyös négernek vagy a köldökéből nő ki a fasza, vagy az valójában nem az övé, amit látunk.

fidesz = házmesterek pártja 2011.05.29. 15:02:02

@nawakusi: majd pont egy tetves náci fogja megmondani, hogy mi a művészet. :D

fidesz = házmesterek pártja 2011.05.29. 15:03:19

@arphetamin: ez meg itt a másik "látens" buzi. Még jó, hogy vannak, akiknek van némi fogalmuk a művészetről. Nyugi, nem a magadfajta agyatlanok köreiben! Ehhez ész is kell egy kevés.

nyuszmam 2011.05.29. 16:07:13

.......mar bocsanat, de akkor beszeljunk Picassorol is, az o kepei igazan provokativak, aztan itt megsem szidja senki!!
Muveszet ez is, mag az is, csak nemelyeknek savanyu a szolo....., csak azert mert fotok?? Sok okostojas, ha agyonutnek sem tudna ilyet kitalalni, hat ez a muveszet!!!

nemecsek ernő áruló 2011.05.29. 16:15:59

@Dühöngő bika: A római birodalom él. Katolikus egyháznak nevezik.

Dühöngő bika · http://napimorgas.blog.hu/ 2011.05.29. 16:37:09

@daraltbel:

Nem, a sznobizmus lépett át egy olyan határt, mint a rodhatdó Rómában. De ha megnézed hogy a testideált milyen mértékben isteníti a társadalmunk, az is egyezik.

01020304 2011.05.29. 17:14:00

@al kotmány aláiro álamfö:
Tehát a te agyas logikádat követve: Aki szemében művészet például a könyékig segglyukban turkáló fotó, az nem "látens" buzi (te), de aki szerint ez nem művészet, az viszont "látens" buzi.

Jól van, nyugtasd csak magad :D

pinky, the brain 2011.05.29. 21:07:44

@valakitalánvagyok: de most őszintén... velem van a baj, hogy ezt így látom???

valakitalánvagyok 2011.05.29. 21:11:05

@pinky, the brain:
igen
legalábbis műértésből biztosan

heliox 2011.05.29. 22:03:55

Engem nem zavar, ha engem tartotok homokosnak, amíg nem akartok megdugni.

0Hagyma0 2011.05.29. 22:23:09

@al kotmány aláiro álamfö:
Örülök, hogy nincs más szórakozásod, csak trollkodni, és megpróbálni mindenkit felidegesíteni, megbotránkoztatni.
Jelezném nem sikerül, akinek van egy picike agya az csak nevet az unintelligens próbálkozáson, hogy felhívd magadra a figyelmet, esetleg ország világ elé tárd, hogy anyukád nem, de apukád a kelleténél jobban törődött veled.

Ha szerinted művészet az, hogy lefényképez valaki egy f@aszt akkor gratulálok, ha meg szerinted attól függ, hogy művészet vagy nem hogy ki fotózza, akkor meg jó lenne elgondolkodnál az értékrendeden.

Ez a fajta szemlélet amit te, vagy a hozzád hasonlók képviselnek mind az élettel, mind az ehhez hasonló "művészi" munkákkal kapcsolatban, borzasztóan ártalmas a társadalomra, a jövőre, és egy olyan világra, ahol a legtöbb ember fejében van egy értékrend.
Kíváncsi lennék, hogy nagy művészi intelligenciád mellet mondjuk te mennyit költesz évente, hogy színházba járj, kiállításokat, új művészeket ismerj meg, olyanokat akik valóban szép alkotásokat teremtenek a semmiből. A te és a hozzád hasonlók mindent művészinek látnak ami meghaladja a felfogó képességüket, emiatt az értelmetlen baromságot ugyanúgy nagy értékű műtárgynak látják, mint az utánozhatatlan alkotások nagy részét.

Tudom ezeket a mondatokat sem fogod érteni, ezért valószínűleg valami idióta kifacsart logikával próbálod majd megvédeni álláspontod, vagy ami rosszabb megpróbálsz személyeskedéssel visszavágni, de hidd el nem érdekel.
Kívánom neked, hogy ezek a képek lógjanak a falaidon.

Abrash1965 2011.05.30. 21:54:08

Érdekes, hogy sok idetévedt erkölcscsőssz osztja az észt meg a kultúrát.
A Mapplethorp névről pedig illett volna tudniuk, kit takar, bővesn elég híres és JÓ.

pinky, the brain 2011.05.31. 18:21:19

@valakitalánvagyok: na...így jártam... pedig imádok fényképezni...
süti beállítások módosítása