A nap izéje

‎"A titán forradalmi út nem habos kakaós uzsonnázással tarkított sétakocsikázás! Hanem egy diadalmasan száguldó gyorsvonat, ahol a mozdony acélos dübörgése elnyomja esendő gyomrunk korgását!"

Utolsó kommentek

"nézd legott Komédiának, s múlattatni fog. "

2011.05.16. 16:51 Harpi

Önmérsékletre intő adatok

Címkék: fidesz kormány orbán viktor támogatás lázár jános vona gábor balsai istván alkotmányozás faszkalapkodás

Miközben továbbra is a legmagasabb sebességi fokozatban dübörög a Fidesz-úthenger, az első Orbán-kormány óta nem látott mélypontra zuhant az egykor fiatal és demokrata párt népszerűsége. A Fidesz jelenlegi támogatottsága egy évvel a beiktatása után, 2011. május közepén nem hogy a kétharmadot, de az egyharmadot sem éri el, amivel nem igazán európai gondolkodásra vall továbbra is erőltetni az alkotmányozást és a "nemzetépítést".

A legújabb közvélemény-kutatási adatok egy erőteljes figyelmeztetésnek tekinthetők a Fidesz számára – véli Krekó Péter. „A Fidesz népszerűségének esése 10 éves mélypontját érte el, legalábbis a Szonda Ipsos adatai szerint a párt legutoljára 2001-ben rendelkezett az összes szavazók 24 százalékával, illetve a 2002 végén 25-26 százalékkal. Ha tendenciájában nézzük az eredményeket, akkor egyértelmű a helyzet komolysága: a Fidesz ugyanis eddig soha nem látott népszerűségi csúcsról zuhant lefelé. A Szonda szerint az első Orbán-kormány első évében a Fidesz támogatottsága az összes szavazó körében 35 százalékról 26 százalékra, a második Orbán-kormány idején viszont 41 százalékról 24 százalékra csökkent, ami amellett, hogy nagyjából 800 ezer fő szavazó elvesztését jelenti, az 1998-99 közöttinél nagyobb visszaesésről beszélhetünk” – emlékeztetett a Political Capital kutatási igazgatója. (hvg.hu)

A legfrissebb adatok ismeretében legalábbis elgondolkodtató, hogy a Fidesz semennyit sem vesz vissza "nemzet-reformáló" lendületéből. Matolcsy György egyértelművé tette, hogy végigviszik a rokkantnyugdíjak és a korkedvezményes ellátásban részesülők járandóságának felülvizsgálatát, sőt pontosan ki is tűzte a célt, amely szerint 150 ezer fővel fogják növelni a munkavállalók számát. Abban csak reménykedhetünk, hogy valakinek időben sikerül fölébresztenie a nemzetgazdasági minisztert, mivelhogy e napokban Magyarországon nem elsősorban a munkavállalók, hanem a munkahelyek számában mutatkoznak hiátusok. Mindenesetre bízzunk benne, hogy kiváló közgazdasági zseninknek van elképzelése arról, hol a búbánatban helyezi majd el ezt a másfél százezer középkorú vagy annál idősebb új munkavállalót – csak mi még nyilván nem látjuk a nagy terv részleteit.

Látjuk ezzel szemben azt, hogy kiváló Lézer Jánosunk – aki friss Twitter-csicsergésében ezzel lepte meg híveit: "Utálom a náthának azt a fázisát, amikor köhögök, és olyan íze van, mint Vona Gábor lelkének", valamint, hogy "Az análszex túl van értékelve" – Balsai Istvánnal közösen benyújtotta a nyugdíj körüli gondokat elhárító alkotmánymódosító javaslatát. A "lánykorában" még MDF-es Balsai láthatóan sokkal jobban idomult a vezető kormánypárt elmebajához, mint a magát koalíciós partnernek nevező, vazallus KDNP, amely ma testületileg kivonult az Alkotmányügyi Bizottság üléséről, amiért a Fidesz simán leszarta a véleményüket. Noha ez a hiszti vélhetően a gyengülő Fidesszel szemben önmagát a kormányon belül erősebbnek fényező kereszténydemokraták műbalhéja volt, azért ez az esemény jól mutatja, hogy az orbáni éra erősen rogyadozik.

A Fidesz, és legfőképpen Orbán Viktor gondolkodásától azonban távol áll az önmérséklet és a politikai alázat. Pedig talán nem ártana tudomásul venni, hogy a hajdani kétharmad immár a múlté! Jó lenne, ha néha eszébe ötlene, hogy az a párt, amely a választók mindössze húsz-egynéhány százalékának bizalmával bír, nem hivatkozhat minduntalan az "elmúlt nyolc évre" – amely faszkalapkodásaiból mellesleg valamivel több mint egy évnyi már az ő számlájára írandó –, és minimum pofátlanság, ha olyan dolgokba piszkál bele, amelyek a benne megrendült bizalmú ország messzi jövőjét is meghatározhatják.

189 komment · 4 trackback

A bejegyzés trackback címe:

https://napizeje.blog.hu/api/trackback/id/tr452908584

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Le a nyugdíjakkal, éljen a munka! 2011.05.17. 19:42:07

            Mindenben egyetértek a kormánnyal! Aki munkára képes az dolgozzon (valamilyen munkára mindenki képes. Ha mozgásképtelen majd kap ülőmunkát, ha ágyhoz kötött majd a Médiacenzor Nemz...

Trackback: Reform lesz, ha beledöglünk is! 2011.05.16. 23:18:24

Érdekes fejlemények (és akkor finoman fogalmaztam) zajlanak mostanság a gazdaságpolitikában. Egy éve még minden szakértő úgy vélekedett, hogy milyen jót tett a Fidesznek és Orbán Viktornak a Bajnai-kormány, hiszen meghozta azokat a fájdalmas és népsz...

Trackback: Tanácsrendszer 2.0 - Az önkormányzati autonómia vége 2011.05.16. 20:50:06

A kormány az önkormányzati rendszer gyökeres átalakítására tesz javaslatot. A koncepció intézkedéseinek túlnyomó többsége gyökeresen eltér a Fidesz és a kormány egyes minisztereinek eddig elfoglalt álláspontjától. A tervezett intézkedések zöme a helyi ...

Trackback: Fidesz sírkő 2011.05.16. 17:47:45

Mit írnál az FMPSZ, azaz a volt Fidesz sírkövére? Mert az F. Magyar Polgári Szövetségnek is szüksége lehet erre. Hiszen az SZDSZ, MIÉP, MDF, FKGP és sok más egykor kormányerőt is képviselő párt sírja felett ma már csak a verebek csiripelnek. Illetve ...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Borogy 2011.05.17. 00:49:17

Udv,

Nem olvastam el minden kommentet, de az en velemenyem az egeszrol, akarki van hatalmon mindig a kis emberek szivjak meg.

A kesereu narancs part csak a penzt szedi el minden lehetseges modon a kis emberektol es a szuk koreben meg szetossza.
Tanulhatnanak a tortenelembol.
Ne csak elvegyen es elvegyen mikor hibaznak, adjanak is valamit es ne csak a gazdagoknak...

Mikor hoznak valaha is olyan torvenyt ami a kis embernek jo es nem csak a jomoduaknak?

Szomoru, hogy neha ugy erzem, hogy aki Magyar es a sajat orszagat iranyitja csak 4 evre tud gondolkozni es csak a sajat zsebere.

Az is szomoru, hogy mindig csak a kis penzuket adoztatjak, sarcoljak es nehezitik az eletuket, pedig egyszeru matematikaval ki lehetne szamoni par dolgot.

Ha a parlament fele akkora lenne akkor az azt jelentene, hogy kb 150 ember 2.000.000 millios fizetese havonta plusz nem tudom pontosan 2.000.000 meg juttatasokban az kb 7 milliard forint sporolast jelentene.

Ez tobb penz mint a masfel millio minimal beres kisember megadoztatasa es eletuk tonkre tetele...

Vajon lesz e olyan magyar kormany aki mer evtizedekre gondolkodni es az orszag erteket nezi es nem csak a sajat KFT-je lesz fontos.

Mert van az, hogy akkor van csak teljes ules (mindenki jelen) amikor a sajat fizetes emelesuket szavazzak meg?

troll ellenpólus · http://trollhitvallas.blog.hu/ 2011.05.17. 00:53:04

Ez nem úgy van, hogy ezek a ballib által pénzelt közvéleménykutatók már fél éve kimutatták ezt a gigászi zuhanást a kormány népszerűségében? Vagy ezt minden héten kimutatják most már? Hogy mik vannak...?

Zigomer Trubahin · http://ertedmar.blog.hu/ 2011.05.17. 01:00:02

@Borogy: Többek között azért tart itt ez az ország, mert a matematikaórán az elemi műveleteket sem tanulják meg a diákok 8 (12) év alatt. 7 milliárd (ez ugye éves összeg, mert havonta csak 600 millió lenne) másfél millió felé szétosztva az csak havi kb. 400 Ft. Ez több pénz, mint a minimálbéresek életének tönkretétele volt? Ne beszélj már ekkora hülyeségeket...

DR.version · http://m-12.blog.hu 2011.05.17. 01:08:07

mit idegeskedtek, most irta az index hogy 2 millio bevandorlo kell nekik , tanuljatok nemetul azt menjetek, 3 honap alatt tobbet ertek el mint itt 10 ev alatt

fender11 2011.05.17. 01:15:51

@version: ez a hozzáállás juttatja oda a hazánkat ahova...én megtenném azt, hogy akit az állam felnevelt, és utána kimegy külföldre dolgozni és az állam egy fillért sem lát belőle, akkor utólag fizessen vissza mindent az államnak!

DR.version · http://m-12.blog.hu 2011.05.17. 01:28:54

@fender11: az a nagy budos igazsag hogy ez az orszag mar nem tud kiemelkedni a szaros vodorbol, mar ottvan, es 10-20-50 ev mulva is ugyanitt vagy rosszabb helyzetben lesz
es a sullyedo hajorol csak menekulni lehet , de oszinten megmondva bunnek ereznem a sajat gyerekemet ebben az orszagban felnevelni es roghoz kotni

pereszke 2011.05.17. 01:31:49

@nyesta: az altalad mszp/szdsz-es maffianak titulalt tarsasagnak egy bune volt, zorban utjaban alltak a hatalomhoz vezeto uton. az a buzi pojaca meg a csaladja egyedul tobb allami penzt lopott az elmult 20 ev alatt mint a teljes mszp/szdsz komcsi/libsi vagy aminek akarod oket hivni vezerkar.
az ilyen anyabaszo idiotak miatt mint te akik bevettek a bortonben a helyuk maszlagot tartunk ott 2011-ben hogy kulfoldon csak banankoztarasagnak tekintik m.orszagot.
legyetek ra buszkek.

fender11 2011.05.17. 01:35:05

@version: ...ééés így szűnt meg létezni Nemzetünk! Gratulálok ballibeknek, és az internacionalizmusba mártott globalistáknak!. A mindig kifelé igazodóknak! A hazaárulóknak! NYERTETEK!

sofalwy 2011.05.17. 01:36:50

@fender11: A visszafizetett pénzt pedig az egymást követő politikushordák felélik a maguk javára.

Csak azt mondanám, hogy annál kicsit bonyolultabb ez a kérdés, mint amit leírtál. Gondolj bele, csak a múlt század elejétől kezdve, hányan nem mentek volna el, ha a magyar politika nem olyan hülye, mint amilyen. Miért nem Magyarországon születtek meg a magyar Nobel-díjak? Miért kell külföldre menni ahhoz, hogy valaki csupán a tehetsége alapján elismert lehessen Magyarországon... ?

DR.version · http://m-12.blog.hu 2011.05.17. 01:43:21

@fender11: sajnalom, a gyerekem elete fontosabb mint a nemzet erdeke

fender11 2011.05.17. 01:45:03

@sofalwy: hmmm értem én mit mondassz, és részben egyetértek. de azért feltűnt, hogy 89 ig "nem kicsit, nagyon" más világban éltünk? Vasfüggöny, kommunizmus mond valamit? akkor jó. Amúgy én nem azt mondtam, hogy ne menjen. Menjen ha akar..szabad ország, szabad világ, csak akkor amit az állam beleölt, azt fizesse vissza!

fender11 2011.05.17. 01:49:26

jah és pont ilyen nehéz időkben nem kéne széthúzni...legjobb lenne, ha mindenki kussolna, médiától kezdve az elemzőkön át az emberekig, kicsit több alázatot! Aki látta a Keresztapa című filmet és érti is azt, akkor tudja miről beszélek...

Bartolomeo Mazzini 2011.05.17. 01:50:22

@nyesta: ha az index kommunista és liberó (utóbbi különben igaz), te meg kemény jobbos faszagyerek, akkor mi a fasznak olvasod? Miért nem a Hetyi Választy oldalán nyomod a sódert vagy a Magyar Hírlapon kommenteled a Máté T. Gyula (hmmmm ifjabb Thürmer Gyula) cikkeit?
Ki a fasz kíváncsi itt rád? Ki a fasz kíváncsi egy 25 százalékos pártra? :)

sofalwy 2011.05.17. 01:54:19

Ez a "fizesse vissza" úgy hangzik, mintha büntetés lenne. Talán mielőtt ilyen szankciódúsító ötleteket találsz ki, próbálj inkább megoldást keresni arra, hogy érdemes legyen neki itthon maradni. Hogy ha elkezd dolgozni, akkor ne az idegroncs életpálya legyen neki a kilátás a másfél szobás panelben, minimálbérért magasan kvalifikált munkáért... Szóval érted, remélem. Érdemes lenne vonzóvá tenni az országot. Nem mindjárt fenyegetni szegény gyereket. Ez utóbbi nagyon megy, pedig inkább valami új viselkedés kellene a Kossuth-tériek háza táján. Kitalálni, hogy mitől maradnak szívesen a gyerekeink. Mert állítom, hogy mindegyiknek haza húzna a szíve.

Bartolomeo Mazzini 2011.05.17. 01:55:04

@fender11: Matolcsy (MSZMP), Martonyi (MSZMP), Hoffmann Rózsika (MSZMP), Pozsgay elvtárs (MSZMP), Stumpf Pista (Hazafias Népfront) Demján elvtárs a Dunántúli Áfész igazgatója, leghíresebb képe, ahogy az új Skálában kézen fogva vezeti Kádár János bácsit. Ő is 89-ben bújt ki az MSZMP seggéből. Aztán hirtelen megvilágosodott.
+ Hankiss Ágnes (Erdős Péter kommunista médiacézár kicsi lánya), Vitézy Dávidka (Erdős Péter rózsaszín unokája)

És még te kommunistázol????????

fender11 2011.05.17. 02:02:29

@sofalwy: az utolsó mondatoddal egyetértek teljesen! de egyet meg ekll érteni! nem megy lesz minden jobb egyik napról a másikra! az én véleményem, hogy az még min 15 év mire komolyabban érezhető lesz! ahhoz hogy vonzóvá tegyük, éppen az kéne, hgy télleg radikális változtatásokat hozni! és leszarni, ha valami kicsit sérti a jogainkat, meg ilyeneket! több odaadást! önként! tiszteletből, alázatból. és igenis, leszarni az eu-t meg az iylen szarságokat, és keményen szembemenni ha az nekünk nem jó! (ezt azért mondom, mert figyeljétek meg, 16 körül vége az eu-nak! jobb mínél előbb alapozni az utána lévő időkre!) nem vagyok az erőszak híve, de a nehéz időkben sose volt megoldás az érzelmesség, a liberalizmus, a figyelmesség, meg iylenek...kőkemény fájdalmas lépésekre kell elszánni magunkat...a jövőért és nem a jelenért. aki meg elhitte, hogy nem fog fájni, az meg hülye, igen kimondom hogy hülye...én nem hittem el, de ennek ellenére oda tetteem az x-et, mert tudtam, hogy egy erős, egységes uralom kell most(igen uralom).

fender11 2011.05.17. 02:04:41

@Bartolomeo Mazzini: keversz megint! nem azt mondtam hogy ki kommunista hol meg mikor meg miért, hanem azért mert A KOMMUNISTA RENDSZERBEN volt az ország a kettőnek semmi köze egymáshoz. úgylátszik ti paranojások, betegek vagytok, mindig azt hiszitek hogy titeket akarnak bántani.

Bartolomeo Mazzini 2011.05.17. 03:24:19

@fender11: tanulj meg írni: PARANOIA, leírom újra: PARANOIA :)

Ad2: a kommunista rendszert ők csináltak és ma is ott vannak szinte minden pártban. A kettőnek nagyon is köze van egymáshoz. Egy olyan pártot védeni, amelyik amúgy tele van volt, mára átvedlett kommunistákkal, eközben pedig kommunistázni az utódpártot elég vicces.

Ad3: akkor sem volt (mindig) kötelező belépni a pártba. Oldalakon tudnám sorolni azokat a neveket, akik nem léptek be.

Majd' egymillióan viszont beléptek. Martonyi János például 1989-ben lépett be az MSZMP-be.

Bartolomeo Mazzini 2011.05.17. 03:27:19

@fender11: "kőkemény fájdalmas lépésekre kell elszánni magunkat...a jövőért és nem a jelenért. aki meg elhitte, hogy nem fog fájni, az meg hülye, igen kimondom hogy hülye...én nem hittem el, de ennek ellenére oda tetteem az x-et, mert tudtam, hogy egy erős, egységes uralom kell most(igen uralom)."

Csak egyet kérdezek. A vizitdíjas-tandíjas szavazásnál hová ikszeltél? Ha már így a reformokat véded (Különben utóbbival maximálisan egyetértek!)

kpityu2 2011.05.17. 06:06:34

„A Fidesz népszerűségének esése 10 éves mélypontját érte el"

Ebből hány évet volt ellenzékben? Boldogok a nyomtatóállapotfelmérők.

ca2 2011.05.17. 06:52:54

Mi időközi választottunk hétvégén...
Az eredmények (kb)
fidesz 51%, független 20%, mszp 16%, jobbik 9%, lmp 3,5%
Ez jön ki a "10 éves mélypont"-ból?

Kivlov 2011.05.17. 07:04:29

@penelope garcia:
a nyuggerekre, a segélyesekre, a kamurokikra, a korkedvezményesekre, igen!
a családokra nem, ott az adókedvezmény.
a 250esekre sem. adózzon mindenki, ne sz*r kedvezdményháló legyen az SZJA egy olyan országban, ahol aki él az kamuzik. Amúgy meg az a munkáltatók hibája, béremelés kell...évente. ennyi...

Táskás Tóni 2011.05.17. 07:47:21

@ca2: Pilis időközi választott hétvégén.Független-79 szavazat, szocialista-62 szavazat, Jobbik 42 szavazat,fidesz 29 szavazat, azaz 13%.Itt ez jött le, ez mélypont és nem kicsit, hanem nagyon.

Kormányvédő Agyhalott Akciócsoport 2011.05.17. 07:52:15

Ezért is az elmútnyócév a hibás.
Meg a Gyurcsány.

noirp 2011.05.17. 07:53:09

Mindig egy-másfél évvel választás után józanodunk ki, bármelyik barmot is ujjongtuk be a kormányba. Nem ugyanez ment-e 2000-ben és 2003-ban is?
Ültünk hót másnaposan az ágy szélén és bazdmegeztünk. Hiába volt olyan jó a buli, hiába éreztük, h mindenre képesek vagyunk, ugyanakkora a dzsuva a lakásban, mint eddig, sőt, a hányástócsák is megint szaporodtak eggyel.
---------------------------------------------
Mi lenne, ha legközelebb nem utólag gondolkodnánk el?

Pistie 2011.05.17. 08:05:09

@Kivlov: "ezek végre tesznek valamit, s*ggbe rúgják akiket régóta kéne. "

A rokikat igen, azzal nem vitatkozik senki! De a hivatásosokat hááát. Egyébként te komolyan úgy gondolod, vagy csak a propaganda adja a szádba, hogy ezzel megoldódik a probléma? Mert akkor komolyan kérdem: Mi a f*szt fognak dolgozni? Ugyanis már így sincs 500.000 embernek munkája, ha visszamennek csak még nehezebb lesz munkához jutni, és még több munkanélküli lesz. És mit csinál mondjuk egy volt határőr, amikor már nincs is határőrség? :p

belekotty 2011.05.17. 08:05:22

Lehet a Fidesz sokmindent elbaszott, de az MNB devizatartalékai az egekben, igaz ez hosszútávú eladósodással járt. Csakhogy ebben a rendkívül bizonytalan helyzetben, amikor több ország bármelyik pillanatban bedőlhet, magával rántva a többit, Magyarország finanszírozhatósága stabil.
És ez most fontos.

Gempacsöki boborján 2011.05.17. 08:10:07

@nyesta: Tévedsz!
Soha!
Olvasd vissza a történelmet!Ebben az országban mióta létezik,mindig tetűszar volt a népnek,mindig nyomorgott a nép és rántottlevesen meg döghúson nőttek fel a nemzetek!

Gempacsöki boborján 2011.05.17. 08:12:04

@belekotty: Szerintem (legalább is kurvára remélem) hogy számítanak is arra,hogy bedől a retekbe az uniós retek klub.Ezért tolják az eurobevezetést,mert ők már tudják,látják.

2011.05.17. 08:16:21

Kedves posztoló!

Tudod az úgy van, hogy egy demokráciában a választás ad felhatalmazást a kormányzásra, és nem a közvéleménykutatás.
Majd szépen elballagtok 2014-ben és dobtok egy cetlit az urnába.
Ennyi.

BALTAZÁR 2011.05.17. 08:21:29

Egy ekkora szarban lévő országot nem lehet kivezetni a bajból népszerű intézkedésekkel.
Megyó megpróbálta, láttuk hová vezetett.
Az szerintem teljesen rendben van, hogy népszerűtlen intézkedéseket hoznak és emiatt a "nép" nem kedveli olyan nagyon újabb sanyargatóit. A kérdés az, hogy milyen más választásuk lenne. Hozhatnának olyan törvényeket, hogy emelik a nyugdíjakat, a közalkalmazottak bérét és mindenki elmehet nyugdíjba harminc évesen. A népszerűségi indexük közel lenne a 100%-hoz, de én mégsem szeretnék Görögországihoz hasonló válságot idehaza.

hááááát 2011.05.17. 08:22:27

@nyesta: Ha a Fityesz minden megszorításnál nem rendezz néphisztériát, már nem itt tartanánk.Szóval ki baszta el az elmúlt 4 évet?

Hozzá teszem, most ugyan azt csinálja, csak tervnek hívja, és nem engedi hogy szavazzunk róla.

Nekem mindegy bal vagy jobb, csak ne legyen képmútató.Abban hogy 2006-tól semmi nem történt rendesen benne van a FIDESZ keze.

A FIDESZ-nek is mondhatom "ELMÚLT 4 ÉV"!!!!!!

nesze nektek két harmad... 2011.05.17. 08:30:17

Az itt böfögő primitív Nemzeti Szar Fideszes 1/3 ot ( vagy már annyi sincs),..simán szarrá lövik , vagy felakasztják az igazi 2/3 os ok... ha hamarosan jön az igazi forradalom!!! heheheh:) Mert jön nemsokára!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

nesze nektek két harmad... 2011.05.17. 08:31:33

Magyarországon már új a jelszó: BÁRKI JÖHET?CSAK A FIDESZ ÉS ORBÁN TAKARODJON---de még az ORSZÁGBÓL is!

charlie sheen 2011.05.17. 08:33:10

@BALTAZÁR:
Csak éppen hiteltelenné válik az, aki a "zelmúltnyócévben" egyfolytában gáncsolta ezeket a "népszerűtlen" intézkedéseket (pl. vizitdíj), most meg nagy elánnal elkezd népnyúzni.

amit még megtehetsz 2011.05.17. 08:40:48

Az igaz, hogy Zuschlagék lenyúlták a lóvékat, kapják meg ami ezért jár. De az enyémhez legalább nem nyúltak.
Most is lenyúlták már a pénzeket, de még az enyémet is elveszik (manyup, adójóváírás), és odaadják a gazdagoknak.
Köszi.

Táskás Tóni 2011.05.17. 08:42:47

@BALTAZÁR: Igaz milyen remek a két "stratéga" Orbán és Matolcsi , akik pár hónapja még a ktgvetési hiány növelésével akarták Mo gazdaságát felpörgetni, majd EU-s engedély hiányában napjainkban már az államadósság és annak csökkentése a fő cél, ezért államosítanak 12 év megtakarítását és át nem gondolt intézkedések tömkelegét hozzák. Tehetik ezt, hiszen 10-12 milliárd ft-ból már létrehozták Orbán saját különbejáratú testőrségét.
Aztán pedig fű alatt mág rábasztak 1000-1500 milliárd államadósságot a már meglevőhöz.

BALTAZÁR 2011.05.17. 08:43:14

@charlie sheen:
Ebben tökéletesen igazad van, én is hasonlóan látom. Csakhogy.
Az előző kormányzatnak nem az ellenzék miatt nem volt ereje az igazán nehéz lépések meghozatalára, hanem a koalíciós érdekellentétek miatt, és amiatt, hogy egymásra voltak utalva így a kicsi zsarolhatta a nagyot.
Az akkori Fidesz mindent megtett, hogy megbuktassa őket -ez aztán mára hitelességi problémákat is felvet, jól látod - és egy erős felhatalmazással bíró kormányt hozhasson létre akinek nincsen koalíciós kényszere. A kétharmad meg egyértelműen Gy.F. bénázása okán jött össze.
Én úgy látom, hogy nincs más út mint drasztikusan és nagyon gyorsan leépíteni a kádári örökséget mert különben megyünk a levesbe. Ez mindenkinek fájni fog nemcsak a korkedvezménnyel nyugdíjba menőknek és a közalkalmazottaknak. Nehéz évek jönnek annyi biztos. Mindemellett úgy látom, hogy ezt nem lehet megúszni. A Fidesz négy év után valószínűleg nem lesz kormányon, de addigra a piszkos munkát elvégzik. A történelem meg majd megítéli, hogy jól csinálták vagy sem.

Kivlov 2011.05.17. 08:44:16

@Pistie:
kit érdekel mit fog csinálni?
az pl kit érdekel, hogy egy könyvtárszakos diplomás mihez kezd? oldja meg "oszt jónapot."
ahogy az is oldja meg, aki meggyártott 4-5 gyereket, ne énvelem tartassa el.

Nikosi · http://ius-murmurandi.blog.hu 2011.05.17. 08:44:30

@fender11: Normális????

A Jobbik még oké, de a másik két díszpinty tűnjön el örökre a palettáról. Én kiegyeznék egy olyan parlamenttel ahol csak Jobbik, LMP és függetlenek vannak. De ezeket (Fidesz, Kdnp) nem akarom kormányon látni soha többet, ahogy az MSZP-t sem.

Mivel a két banda egymás klónja, ha az egyikről kijelentjük, hogy idióta (például az MSZP) az egyéből érvényes az ikertestvére is, a klónra (FIDESZ - KDNP). Mert a kettő közötti különbség egy kis matyóhímzés meg egy kereszt a többi ugyan az.

Nagyon remélem, hogy senki nem fog a klónok bármely tagjával is koalíciót alkotni, egyedül meg remélem megfulladnak és eltűnnek ahogy a kártékony SZDSZ is.

amit még megtehetsz 2011.05.17. 08:45:16

Kényszerítenek tűzzel-vassal a munkára, de hol van az egymillió munkalehetőség??????Egyenlőre 150000 mínuszban.
Persze szüljön minden nő minél több gyereket, de ha vissza akar menni dolgozni akkor ne csodálkozzon h kiröhögik...
Köszi.

Kivlov 2011.05.17. 08:46:04

@tojastobias:
milyen tiédhez? akkor számold hozzá a tiédhez azt is, amit államadósságban generált a nyugdíjkassza hiánya miatt és máris negatívban vagy. ergo fizethetsz be a ktgvetésbe a manyup pénzed mellett még pár misi államadóssági kamatot...
Amúgy meg befelé is kényszerítettek a manyupba, most meg kifelé. Ennyi. Semmi extra…

eurocat 2011.05.17. 08:48:00

Szóval akkor mi is az oka ennek a népszerűség romlásnak? Vagy uszkve 800000 emberből hirtelen hazaáruló lett? Föld hívja Orbán Viktort! Viktor jelentkezz!
Lehessen esélye mindenkinek felzárkózni a nemzetépítéshez! Az élcsapat nagyon belerongyolt a jövőbe, mi meg itt nézünk bután...
Hogy is volt az az idézet a T2-ben?
"Nincs végzet, csak ha bevégzed!"

Táskás Tóni 2011.05.17. 08:49:45

@Kivlov: Orbán, Pokorni , Stumpf ...mind 4-5 gyerekesek. Tartsd el őket te!

Nzoltan 2011.05.17. 08:50:27

Jól megaszonta a Matolcsi, hogy a Kínával kell versenyezni. El kell fogadni, ez jutott nekünk. Majd ha nem leszünk ekkora szarban, akkor lehet majd arról is álmodni, hogy jobb is lesz majd egyszer.

alibaszna de bamba (törölt) 2011.05.17. 08:53:42

@nyesta: "Egyébként miért van az, hogy az indexen megjelenő blogok 99%-a liberál/kommunista? "

Erre nagyon egyszerű a válasz.Azért mert a fideSSnyik fasiszta/klerikálisok most kúrvára lapítanak mint szar a fűben,miután nincs érvük a Kedves Vezér és agymosott bandája mellett,hogy az utca átnevezéseken és új alkotmányon kívűl semmit nem csináltak ill. amit műveltek az is negatív!!
A kormányzás nem csak a fikázásból áll!
No akkor lehet felsorolni kedves FORRADALMI 2/3,hogy az újabb megszorításokon és a magánnyugdíj államosításán kívül mit csinált a csodakormány aki már a Gyurcsány ciklus felénél kész kormányprogrammal "meg tudta menteni az országot"
A kommunistázást meg pont nektek jobb lenne már abba hagyni,mert egyenlőre 1. a fideSSben több volt MSZMP tag van mint baz összes többi pártban 2. A legtöbb baloldali propagandával nyerte meg a fideSS a választást.
Rákosi Mátyás kutya fasza Orbán Viktörphöz képest!

Napkutya 2011.05.17. 08:54:17

Nem lehet. hogy annak idején félreértettünk valamit?

Az az egymillió munkahely szerintem inkább egymillió munkanélküli akart lenni, -csak az úgy szarul hangzott.

Csapjuk már hozzá a jelenlegi munkanélküliekhez a "visszavezetendő" nyugdíjasokat. Össze fog jönni.

Valakinek fel kellene világosítania a fiúkat, hogy csak a politikában terem a munkahely magától, -az összes többihez kevés az ugatás, ha nincs mögötte teljesítmény...

Badbitie 2011.05.17. 08:54:38

"Választásokat kell nyerni, nem közvélemény kutatást!"

Csak tudnám kitől van az idézet. :)

Nikosi · http://ius-murmurandi.blog.hu 2011.05.17. 08:57:08

@Kivlov: A béremelés kell ennyi. Mond már meg őszintén, hogy ha nem nőnek a cégek bevételei, mert a belső piac folyamatosan szűkül, mi a retkesből emeljenek bért?

Ez az idióta FIDESZ magyarázatok egyik mantrája. "Azért csináltunk 16%-ot, hogy ösztönözzük a dolgozókat a jobb fizetés elérésére"

Aha, de ha kidolgozod a beled, és napi 2 műszakot vállalsz akkor se fog emelni a főnök fizetést, ha nem tud, ha nem akar, soroljam még. Nem kizárólag a dolgozók teljesítményétől függnek a fizetések. Bár szegény FIDESZ ezt nem tudja, mert Ők utoljára munkát a kommunizmusban végeztek mint jó káder MSZMP-s kis faszok. Vagy akinek a kora ez nem tette lehetővé jó kis KISZ-es csávóként húzta az ipart.

El kéne végre takarítani a politikából az összes volt kádert. Tűnjön el az alvégen az összes volt MSZMP-s, KISZ-es, jó káder banda. Sajnos akkor kiürülne a két nagy párt, mert az összes volt kommunista a FIDESZBE és az MSZP-be mentette át magát. A két halottról nem ejtenék itt szót (MDF - SZDSZ)

Ezért bájos mikor valamelyik oldal a másikat kommunistázza. "Bagoly mondja verébnek, hogy nagyfejű."

Balt 2011.05.17. 09:00:25

@Pistie: "Akárhányszor írod le, attól még nem igaz a "brutális" csökkenés. Mert ilyen mértékben soha sem zuhant. Meg egyébként is, a választások után emelkedni szokott a népszerűség pár hónapig, és csak utána kezd el csökkenni."

Ennek nyilván örülnötök kéne. :) De nem ártana előtte kicsit utánanézni, mondjuk elég pl. a 2006-os választásokkal összehasonlítani.

Egyébként a Fidesz (meg a többi párt is :)) még most áprilisban is hozta (a pártot választani tudó aktív szavazók) arányában a 2010-es eredményét, csak most vesztett ahhoz képest (az Ittszopsz-nál). Tehát áprilisig bőven esélyes lett volna a 2/3 egy választási helyzetben, csak ugye az most nincs, meg ha még lesz is a távoli jövőben :), nem ilyen szisztémában... :)

blah 2011.05.17. 09:01:48

A leglényegesebb dologban totál impotens a fidesz. A gazdaság rendbetételét ők is úgy képzelik, hogy lenyúznak még egy bőrt az emberekről ami lássuk be, hosszútávon öngyilkos küldetés. Ha nincsenek megtakarítások mit fognak elkölteni az emberek? A fogyasztás csökkenésével milyen gazdasági fellendülésre számít a kormány? Ez az egyetlen dolog amin jól lemérhető egy kormány tevékenysége, ebben pedig szarok. Az emberek meg kezdenek rájönni.

gandhy 2011.05.17. 09:02:11

MSZP-SZDSZ bizonyítottan országromboló tevékenységet folytatott, tehát rájuk szavazni felelőtlenség. FIDESZ-KDNP bizonyítottan országromboló tevékenységet folytat, tehát rájuk szavazni felelőtlenség :). De akkor kire? LMP, Jobbik? Ugyan már!
Kire szavazzon egy a hazájáért tenni kívánó polgár?

asszem passzol az alábbi idézet :)

"Valaki mondja meg, miért vagyunk itt,
Anyám azt mondta, hogy boldog légy,
De anyám azt nem mondta, mért nem e földön,
Anyám nem mondta, mondd, miért."

Balt 2011.05.17. 09:09:29

@nyesta: "Hunvald épp most szabadult, nem akarod tőle személyesen megkérdezni, hogy milyen a börtön szex?"

Na, azért a "szabadult" még messze van! Egyelőre csak az előzetes letartóztatás helyett enyhébb kényszerintézkedést alkalmaznak, mert esetleg a "bűnszervezetben elkövetett" - aka MSZP -, minősítés nem lesz rábizonyítható. De az ATV máris "mélyinterjút" csinált vele, főműsoridőben. :))

Balt 2011.05.17. 09:12:38

@dekol84: "Te is csak azt szajkózod, amit az agyadba tett ez a barom: azemútnyócév!"

Ezt legutóbb pl. H. Kovács László szájából hallottam vasárnap este. Tehát azemútnyócév nem múlt el nyomtalan, ez kétségtelen. :) Vagy :((

Pistie 2011.05.17. 09:14:44

@Kivlov: "kit érdekel mit fog csinálni?
az pl kit érdekel, hogy egy könyvtárszakos diplomás mihez kezd? oldja meg "oszt jónapot.""

De én komolyan kérdezem, nem fasságokat szeretnék olvasni. Ha annyira véded, akkor mondd meg, hogy ha van egy határőr aki 25 év szolgálat után leszerelt korkedvezménnyel. Még visszamehetne 5 évre dolgozni mondjuk, csak hogy már nincs határőrség sem. Nyilván nincsen az illetőnek egyéb szakmája, mert katonai egyetemet végzett, és fizikailag már nincsen olyan szinten, hogy terepmunkát végezzen. Ha azt mondják hogy oké, holnaptól nincs nyugdíj, menjél munkába, akkor mit fog dolgozni, amikor a munkák 99%ára a fiatalokat veszik fel + szakmája sincs.
Én elhiszem, hogy te lesz*rod, csakhogy ez nem érv. Érveljél, ha tudsz, ha nem, akkor ne válaszolj.
Előbb talán munkahelyet kéne teremteni, csak ahhoz dolgozni kéne a kormánynak, nem csak az elmebeteg ötleteiket megvalósítani meg embereket betonozni be a pozícióba 10 évekre..

Balt 2011.05.17. 09:16:53

@vkaresz6: "Hunvaldot és zushlagot is keményen be kell fenyíteni de én a nagyokat akarom bíróság előtt látni de úgylátszik az elszámoltatás max a közepes nagyságú ügyekig terjed."

Nagy kár, hogy egyikük sem "énekelt", mert ugye a nyomozati hatóságokkal való együttműködés esetleg enyhíthette volna a büntetésüket. (Jut eszembe: ugye egyik esetben sincs még jogerős ítélet...?)

Napkutya 2011.05.17. 09:21:58

"Végre tettek valamit!"

Egy közgazdász ismerősöm szerint, alsó hangon is évekbe fog telleni, amíg rendbe hozzuk azt a szart, amit most csinálnak.

Nem értek hozzá, de szerinte, mire a jelenlegi ciklus lejár, olyan helyzet alakul ki, mint a dugattyú alsó holtpontjánál, -csak addigra nem lesz, olyan belső értéktömeg ami tovább lendítse.

Persze külső pénzből megint meg lehet majd lökni, de azzal szarabb helyzetben leszünk, mint a ciklus elején...

Másképp? Több százezren vannak már most is az országban, akik szerint a f.szával játsszon ez a csapat de ne az anyjuk nyugdíjával...

Ez a szám pedig egyre nő. Bármelyik közvélemény kutató, akármit is mond.

Tudom, a vége úgy is az lesz, amikor szélnek eresztjük őket, hogy "mi megpróbáltuk, és nem ment".

Rohadtul remélem, be is csukják némelyiket ezért, mert mindenki tudja, amit most elvesznek, az nem fog előkerülni.

De egyrészt évekig mondogatták, hogy tudják a megoldást, -másrészt most azt látjuk, hogy a kapkodós lenyúlásokon kívül nem csinálnak szart sem...

Hazudtak, éjjel, nappal? Mindenki döntse el! De, amint tudjuk úgy is át lehet b.szni valakit, hogy csak elhallgatod az igazságot...

alibaszna de bamba (törölt) 2011.05.17. 09:22:31

@nyesta: Azt,hogy nem fidesz/kdmp maffiózókkal van tele a börtön,csak azon múlott,hogy ügyesen megoldotta Viktörp,Polt Peti bebetonozásával!
Ez nem azt mutatja,hogy több a MSZP-s maffiózó,hanem,hogy a fidesz maffiózók közt nagyobb az összetartás és hogy ügyesbbek!!
Ettől még nem becsületesebbek egy centit sem és ettől még nem lesz kevesebb a hiány.

Balt 2011.05.17. 09:25:08

@Nikosi: "Van még két alternatíva, lehet lesz több is. Ráadásul lesznek független jelöltek is. Lesz kire szavazni. Mindenki jobb mint a klónok bármelyike."

Na igen, ez igazi pragmatikus hozzáállás, az irány (jövőkép, utam bocsá', program) "ismeretében"... :)

Balt 2011.05.17. 09:29:54

@katus949: "lesz e még hely a hüvösön a forint bedöntöknek is. Vagy szerinted ez semmiség."

Őőő, a gyurcsányista (2009. márc.) 318 Ft-os euróárfolyamot kell hozzá überelni? Mert eddig ehhez köthető leginkább a "forintbedöntés", mint "büntetőjogi" fogalom...

Szputya 2011.05.17. 09:30:05

@sofalwy: De hisz már kitalálták, hogy mitől vonzó és miért kell hazajönni: gulyásleves és Túró Rudi... :P

Balt 2011.05.17. 09:32:07

@Táskás Tóni: "Másképp süt a nap amióta átvette a bunkó focista a kormányrudat, mégpedig úgy süt, hogy nem süt."

Ezt az egyszeri H. Kovács et. mondta a dísztribünről május elsején. :))

Kivlov 2011.05.17. 09:34:56

@Pistie:
elmehet a zrínyire oktatni. vagy portásnak, nem külsősöket kell alkalmazni.

De egyébként meg nem az a lényeg.
Hanem az, hogy mit akar a magyar? Keveset adózni és sokat kapni az államtól. EZ EGYSZERRE NEM MEGY! Ezt kéne végre felfogni, de az embereknek 20 év alatt sem sikerült. Még mindig ott tartanak, hogy „majd az állam.” Lóf*szt!!!
Nincs más lehetőség, mint a kiadáscsökkentés. Ahol sok a költés, onnan kell elvenni: nyugdíj, segélyek, rokik, oktatás. Ennyi.
vagy ne vegyünk el. de akkor miből fizessük ki ezeket??? MIBŐL??? hitelből, persze. vicc.

Az meg, hogy végre az aktívaknak csoportosítanak át jövedelmeket, eléggé üdvözlendő…

laci_52 2011.05.17. 09:39:42

" Pedig talán nem ártana tudomásul venni, hogy a hajdani kétharmad immár a múlté!"
A cikkíró nincs tisztában a lényeggel: ha előbb nem bukik meg a kormány, 2014-ig kétharmados többsége van, akár tetszik ez bárkinek, akár nem! Azt meg már tudjuk, hogy a Fidesz él is a kétharmad adta lehetőségekkel. Nem is örültem annak, hogy ilyen arányban győztek.

Napkutya 2011.05.17. 09:41:28

Apropó jövőkép.

A FIDESZ jelenleg is hatalmas energiákat fektet belé, hogy azt sulykolja, NINCS rajta kívül másik lehetőség.

Legalább akkorát, mint abba, hogy arról győzködje a zembereket, minden jó úton halad...

Propaganda. Mi más?

Ami a módszereket illeti: Bármennyire is szar a helyzet, mindig előkerül egy-egy jól fizetett zseb Goebbels az adott témakörben, (igen, a Dr. Paul Joseph Goebbels-féle)a Vezér mögül, és elmagyarázza hogy ennek így kell lennie, mert:
- a, ez a Nemzet érdeke
- b, Vezérünk akarata
- c, aki megbontja az egységet, meghal!
- d, különben sincs rajtunk kívül más erő

Jah, és nincs más út, csak a mi utunk!

Rohadt gyorsan felejt a Magyar!

Balt 2011.05.17. 09:43:50

@egy maréknyi dollár: "Akkor a beszedett pénz nagy részét nem lopták el, utána pedig igen."

Ugyammá', a Suchmann-i rablóprivatizációt jól megjelenítette egy nevetségesen kis értékű Tocsik-ügy. De közben komplett iparágakat játszottak külföldi kézre bagóért. (Lásd pl. a Csányi vadásztárs Kocsis et. közreműködését az energiaszektor privatizációjában.)

Táskás Tóni 2011.05.17. 09:44:19

@Kivlov: Ez a színtiszta megszorítás. Csakhogy Orbánék nem ezt kommunikálják.

Kivlov 2011.05.17. 09:48:13

@Táskás Tóni:
akkor az. teljesen mind1.
szerintem csak racinoalizálás. mivelhogy irracionális egy 10 milliós országban 7-800ezer roki, irracionális a 45 éves rendőrségi aktatologató 200 fölötti nyugdíja, irracionálisak a segélyhegyek, a semmire nem használható diplomák tömkelegének közpénzből való finanszírozása.

Nikosi · http://ius-murmurandi.blog.hu 2011.05.17. 09:52:31

@Balt: Figyelj milyen programmal tud előrukkolni a bukott MSZP és a hozzá nem értő FIDESZ. Mivel láttam, hogy egyik is másik is ugyan olyan nagy szakértő, hogy ennél bármelyik kettő pártban nagyobb szakértőket találok. Mivel sajnos mindkettő pártban még a hétköznapi józan ész sem működik/működött. Márpedig ha valakinek már csak az van az magasan túlszárnyalja a múlt és a jelenlegi kormányunkat szakértelemben.

Egy hülyének nem hiszem el, hogy megépíti egy új reaktort ami ingyen termeli az áramot, hiába készít rá akar milyen tetszetős programot. Nem fogom elhinni mert hülye, ennyi.

Balt 2011.05.17. 10:02:24

@fender11: Jogos, és ez hamarosan meg is valósulhat: aki a diploma kézhezvételét követően X éven belül külföldre települ, az fizesse vissza a képzése valós költségét. Van ilyen szándék, a Mokkák beszéltek róla reggel...

Napkutya 2011.05.17. 10:05:56

@Balt: És ez hány év legyen technikusoknál? Hány a szakmunkásoknál? Mi a helyzet az államilag finanszírozott tovább- és átképzésekkel?

Ez megint csak egy eszetlen kapkodós ötlet...

Balt 2011.05.17. 10:06:19

@Bartolomeo Mazzini: El kell szomorítsalak: a Zindex bizonyos Nobilis Kristóf érdekeltsége, tehát irányultságtól függetlenül ti vagytok itt a szívesen látott, ám annál udvariatlanabb látogatók. :)

Balt 2011.05.17. 10:08:08

@Bartolomeo Mazzini: Bocsi, a felsoroltakból hány Fidesz-tag?

Balt 2011.05.17. 10:11:34

@Bartolomeo Mazzini: "Egy olyan pártot védeni, amelyik amúgy tele van volt, mára átvedlett kommunistákkal, eközben pedig kommunistázni az utódpártot elég vicces."

Akkor hasonló stílusban:

ad1. Mesebeszéd.

ad2. Az utódpárthoz való (jogi, erkölcsi stb.) viszonyról beszélhetünk, ennek van relevanciája...

nyomasek 2011.05.17. 10:14:04

Nagyjából erre lehetett számítani. Aki neki mer menni a szocializmus vívmányainak, annak bizony meg kell barátkoznia a kamikaze életstílussal. A jelenség az inkább az elgondolkodtató, mégpedig az, hogy talán a mai erkölcsi-gazdasági-politikai közállapotok épp azért tudtak ilyen mélységeket elérni, mert nem volt a 20 év alatt egy vezető sem, aki fel merte volna vállalni a valódi rendszerváltást.
Ha Orbán következetesen végig bírja csinálni a reformot, akkor nagy ember lehet belőle, ha megáll, pont olyan senkiházi lesz mint az elődei.

Balt 2011.05.17. 10:15:25

@Pistie: "És mit csinál mondjuk egy volt határőr, amikor már nincs is határőrség? :p"

Mondjuk járőrözik Gyöngyöspatán. Erre van kereslet...

Nikosi · http://ius-murmurandi.blog.hu 2011.05.17. 10:19:50

@Kivlov: Aktívaknak, de kiknek. Az aktívak nagyobbik része például rosszul járt és rosszul fog járni az szja változásokkal. Ezt előre megmondták, csak a FIDESZ mantrázta, hogy mindenki jobban fog járni. Mint a skizofrén aki mondogatja, hogy nem vagyok bolond, nem vagyok bolond, nem vagyok bolond.

Ráadásul a várt belső fogyasztás felpörgése, minő meglepetés nem következett be. De ezt egy ponty is láthatta volna. Márpedig itt nem lesz semmi, amíg nem lesz a belső fogyasztás felpörgetve, mert az fogja csak kilendíteni a kkv-at, akik jobbára belső fogyasztásra, vagy multik beszállítójaként üzemelnek.

Napkutya 2011.05.17. 10:21:55

@nyomasek: "Ha Orbán következetesen végig bírja csinálni a reformot, akkor nagy ember lehet belőle, ha megáll, pont olyan senkiházi lesz mint az elődei. "

Ez igaz lehet, de ne haragudj, tisztelettel kérdezem, hol éltél az elmúlt húsz évben?

EGYETLEN olyan pillanata sem volt az új magyar parlamentnek, ahol Orbán ne lett volna a tagja, vagy pártvezetője, néha miniszterelnöke. Végigasszisztált egy Torgyán-féle ámokfutást a mezőgazdaságban, több koncessziós és privatizációs ügyletet, folytassam?

Mégis, mit vársz tőle megváltásként?

Ha valaki húsz éven keresztül ül egy cég vezetésében és az a cég évről-évre egyre szarabbul megy, akkor úgy kirúgják, mint macskát szarni.

Kivéve nálunk.

nyomasek 2011.05.17. 10:29:55

Most abba nem szeretnék belemenni, hogy egy 10 évvel ezelőtti állapot mennyire hasonlítható egy maihoz, milyen lépésekkel lehetett volna egy sokkal kedvezőbb helyzetben lebontani a szocializmust. Mára a dolog túlhaladottá vált, ezt maga Gyurcsány is beismerte az őszödi beszédében. Ide már kevés a szocialista megközelítés, ide már radikális intézkedések kellettek, a kérdés az volt, hogy ezt fel meri-e vállalni a mai politikai palettán bárki is.
De a kérdésed lényegére visszatérve, kis országban kevés politikus van, egyszerűen nincs választási lehetőség, s az emberek jelentős része nem a jobb megoldásra hanem a legkevésbé rosszra szavaztak.

Balt 2011.05.17. 10:32:56

@Nikosi: Ne feledjük el, minimálbér adómentessé tétele volt maga az őselkúrás. (Lásd 2002-es tévévita, youtube-on 10 részletben megvan, kötelező darab!) Ezt valahogy vissza kell csinálni.

alibaszna de bamba (törölt) 2011.05.17. 10:33:11

@nyomasek: Mintha lett volna már rá alkalma,úgyhogy pont olyan senkiházi mint az elődei!
Hazudni pont annyit hazudik,azzal a különbséggel,hogy ő és társai nem vallják be! Ti meg még most is követitek mint a beeeerkák!

nyomasek 2011.05.17. 10:36:28

@Balt: X/z.
Esetleg szögesdrót.

nyomasek 2011.05.17. 10:37:58

@alibaszna de bamba:
Nem követek és senkit, csak eddig több nekem tetsző dolgot csinált, mint a többi. Igaz lehetne kissé radikálisabb is.

alibaszna de bamba (törölt) 2011.05.17. 10:44:12

@nyomasek: " csak eddig több nekem tetsző dolgot csinált, mint a többi. Igaz lehetne kissé radikálisabb is."
??????????????????
Márhogy mégtöbb megszorításra gondolsz?
Mert akkor nem értem,miért nyivákoltatok gyurcsány idejében?!Megszorításban,elvonásokban ő is elég jó volt, ahhoz nem kellett volna kormányváltás,csakhogy a fideSS is telelophassa magát újra!

Nikosi · http://ius-murmurandi.blog.hu 2011.05.17. 10:47:27

@nyomasek: Nem a jelenben, és nem a jövőbeni megszorítások itt a legfőbb problémák. Hanem az, hogy a FIDESZ a múltban akar kormányozni, mindent mindenhol visszamenőlegesen akar megoldani, ami aláássa a jogba vettet bizalmat. Ez hosszú távon nézve egyenes út a görög morálig. Mert senki nem fog bízni abban, hogy ha ma szerzet egy jogot valamire, az a jog még fen fog állni két év múlva is. Illetve nem lesz garancia arra, hogy nem fognak bárkit bármilyen indokkal megsarcolni úgy, hogy akár a születéséig visszanyúlnak. Itt nem bűnözőkkel szembeni visszanyúlásra gondoltam, hanem egy átlag és alapjában véve törvény követő állampolgár múltjáról.

Meg a másik oldalon viszont a megszorítások mellé nem párosul egy gazdaságot élénkítő csomag. Mert egy akárkiről elnevezett terv alapján való fejlesztési pénz osztogatás még nem fogja megoldani a hiányzó piac és hiányzó kereslet problémáját.

alibaszna de bamba (törölt) 2011.05.17. 10:56:56

@nyomasek: "Nem követek és senkit, csak eddig több nekem tetsző dolgot csinált, mint a többi."
Sorolj már fel néhány neked tettsző dolgot a több közül!
Ha lehet olyat is,ami a többségnek is tettszik,merthogy úgy kéne müködni a dolognak.
Korház és iskola bezárások,300milliárd forint jogtalan államosítása az emberek nyugdíjmegtakarításából,utak építése az adónkból,enrgia árak csökkentése,befagyasztása,autópálya dijjak csökkentése az igéretéhez híven?!
Lehet ide írni:....

Nikosi · http://ius-murmurandi.blog.hu 2011.05.17. 11:01:15

@Balt: De úgy, hogy a jövedelem átstrukturálás ahhoz a réteghez kerül akik semmit nem lendítenek a belső fogyasztáson. Mert az amúgy is vagyonosabb réteg számára nagyobb jövedelem létrehozása, nem növelte a belső fogyasztást (ez evidens és látszik is). Mert ezek az összegek mind külföldön hasznosulnak, vagy úgy hogy elnyaralják, vagy úgy hogy luxus cikkek beszerzésére költik. A másik eshetőség, hogy tőzsdére kerül simán spekulációs céllal, vagy lekötésre amit viszont nem tudnak kihitelezni. Ergo tehát jogos nem jogos (szerintem nem jogos, és még matematikai értelemben is csak egy irányból és nehézkesen igazolható, az egy kulcsos adó arányossága), de nem most kellet volna meglépni, és nem így. Nincs olyan helyzetben az ország, hogy a magasabb fizetésű emberek felé jótékonykodjon, erre ráértünk volna ha már beértük az EU átlagot, vagy meghaladtuk azt, addig nincs értelme.

Pistie 2011.05.17. 13:58:15

@Balt: "Mondjuk járőrözik Gyöngyöspatán. Erre van kereslet... "

Ha elolvasod amit írtál rájössz, hogy ez butaság.
Egyrészt, mert a határőr nincsen kiképezve rendőri munkára. (határőr /= rendőr) Másrészt egy 55 éves ember mit kezdene a 20 éves cigányokkal? Harmadrészt Gyöngyöspata nem ott van ahol lakik, költözzön oda, vagy ingázzon napi 4 órát? És akkor mi van a családdal, unokákkal, költözzenek ők is Gyöngyöspatára? Negyedrészt egy bizonyos rang fölött nem igen szoknak terepre menni az emberek - ergo ha újra dolgozna, akkor nyilván irodai munkája lenne. Arra meg aztán nagy szükség van, tényleg.

@Kivlov: "elmehet a zrínyire oktatni. vagy portásnak, nem külsősöket kell alkalmazni.

De egyébként meg nem az a lényeg."

De ez a lényeg, mert visszazavarnak 150.000 embert a munkaerőpiacra, és így azt érik el, hogy nem 500.000 (most csak mondtam egy számot, lehet több), hanem 650.000 munkanélküli lesz.
Az oktatáshoz kell tudni oktatni (ezt nyilván nem tud mindenki), másrészt éppen a Zrínyi leépítésére készülnek, harmadrészt nyilván nem fog ez állást jelenteni több 10.000 embernek.
A portás munka szintén nagyjából 10 embert ha érinthet, de elárulom, hogy a jelenlegi kormányzatnak nem érdeke a külsős cégeken változtatni: annyi változott hogy nem X cég kapja az objektumok őrzését, hanem Pintér belügymin. cége. Ennyi változott.

Még egyszer mondom: a rokikat nagyon helyes, hogy visszaküldik dolgozni. Az egykori hivatásosokat újra munkába küldeni viszont nem tartom erkölcsös dolognak, mitöbb, bármely országban alkotmányellenesnek. (Még az új pártalkotmányba sem fér ez bele..)

Kivlov 2011.05.17. 14:05:04

Nekem 8.
Csak finanszírozzátok a nagy szolidaritásotokkal. Ahogy a segélyeseket, meg az összes többi utcán bohóckodót.
Én nem fogom már sokáig, az fix…

amit még megtehetsz 2011.05.17. 14:18:05

@Kivlov: Csakhogy én lemondtam a 25%ról a nyugdíjamnak, amit én fizetek ki, nem Te! Az hogy államadósságot generál arról nem én tehetek. A törvény szerint az enyém volt az a pénz, vagy nem jogállamban élünk?
Másrészt, az ország kb fele minimálbéren van (foglalkoztatva)most nekik 60ezer helyett 50 ezer marad az adóváltozások után.
Szerinted mit generál majd ez?
Ez brutális megszorítás, nagyobb mint a Bokros csomag.
És hol vannak a munkahelyek???? A kis és középvállalkozók stb stb.???

Nikosi · http://ius-murmurandi.blog.hu 2011.05.17. 14:46:23

@Kivlov:
Inkább finanszírozok bárkit csak a politikusainkat és a sleppjüket ne kéne. Leginkább azokat az öröket fizetném szívesen akik arra kényszermunka táborra vigyáznak, ahova bezártuk a Lázárokat, Orbánokat, Gyurcsányokat

Mert ennek az országnak még senki, a legutolsó és legszemetebb bűnöző sem csinált akkor kárt mint a politikusaink, az Orbánok meg a Gyurcsányok a sok pontagyú pénzéhes korrupt balfék. Nem fizetést kéne adni nekik hanem kényszermunkát kőtörőben, a jövő nemzedékek számára okulásból.

Kivlov 2011.05.17. 14:52:37

@Nikosi:
Késő bánat. 89ben kellett volna halomra lőni az összes népnyúzó, kommer nagyhalat. A kicsiket meg kitiltani a közéletből örökre és minimálnyugdíjon tengetni őket.

alibaszna de bamba (törölt) 2011.05.17. 15:46:04

@Kivlov: Te,fasz akkor üres maradt volna az ország.
Most miért nem kell halomra lőni a népnyúzókat?
A mostani népnyúzók mivel jobbak,seggfej?!

alibaszna de bamba (törölt) 2011.05.17. 15:53:08

@Kivlov: Ha akkor lelövöd Orbánt,Martonyit,Pintért,Pozsgait,Szűröst,stb...most ki osztaná az észt ki kormányozna!?

Kivlov 2011.05.17. 16:15:25

@alibaszna de bamba:
ezt már sosem tudjuk meg. épp az lett volna a rendszerváltás. így ugyanazok a tagok vannak most is, csak más zászlók alatt.
annyival jobb, hogy nem kell Bécsbe mennönk TV-ért és kész...
süti beállítások módosítása