A nap izéje

‎"A titán forradalmi út nem habos kakaós uzsonnázással tarkított sétakocsikázás! Hanem egy diadalmasan száguldó gyorsvonat, ahol a mozdony acélos dübörgése elnyomja esendő gyomrunk korgását!"

Utolsó kommentek

"nézd legott Komédiának, s múlattatni fog. "

2011.05.11. 17:17 Harpi

Mit álmodott ma Szőcs Géza?

Címkék: kultúra lázálom szőcs géza

Szőcs Géza az utóbbi időben nem a tetteivel, hanem a mézédes álmaival hívta fel magára a figyelmet. Nyilvános álomba merülései során legutóbb egy 2012-es nemzetközi filmfesztivál vízióját vetítette elénk. Kémeink szerint e bejelentés pillanatában Szőcs Géza valószínűleg éppen ébren volt.

Ne ítéljünk elhamarkodottan: Szőcs nem hülye!
Mielőtt ezt a hírt hirtelen felindulva ízekre szednénk, és netalán elhamarkodottan úgy hinnők, hogy e tudós, a kultúráért felelős kormánytisztviselő elveszítette volna a józan eszét, figyelembe kell még vennünk néhány tényt. Elsősorban is azt, hogy Szőcs Gézának számos jel szerint alvászavara van. Az ő esetében e kórság nem azzal támad, hogy szegény kultúrharcos képtelen elaludni – de sőt! Bárhol, bármikor, bármily körülmények között képes békés álomra szenderülni, festői ajka sarkában tán még mézédes nyálcsepp is legördül.

Múltja is van, ami szép, mert majdnem hagyomány!
A magyar nemzeti kultúráért felelős államtitkárunk nyílt színi alvásainak hosszú sora van. Elaludt már párizsi kulturális vezetőkkel közös díszvacsorán, de látványosan elszenderült európai parlamenti tárgyaláson, és lehunyta szemét a vatikáni-magyar vegyes bizottság ülésén is. Szőcs Géza szerint ezek emberi dolgok, és mindennek az egyetlen oka, hogy a végsőkig lecsökkentett apparátussal kénytelen dolgozni. Úgyhogy fáradt. 

Szőcs Géza mer álmodni egy jó nagyot!
Államtitkárunk minden erejével azon van, hogy teljesítse Bölcs Vezetőnk iránymutatását. Szőcs Géza ébren is álmodik! Meg alva is. És mindkét üzemmódban vannak nagyon nagy álmai. Hú, de nagyon nagy álmai. Kéretik az ötleteit ekként értelmezni...

Merjünk nagyot álmodni! – int minket pozitív gondolkodásra Pártunk és Kormányunk. Szeretett Bölcs Vezetőnk szerint nekünk pontosan olyan kulturális államtitkárra van szükségünk, aki tud álmodni – nagyot. És jó sokat...

12 komment · 3 trackback

A bejegyzés trackback címe:

https://napizeje.blog.hu/api/trackback/id/tr872896152

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Bartus László: A nyilasok a spájzban vannak 2011.05.11. 22:51:37

A Nemzeti Együttműködés rendszere irigységet szít és irigységre épül....

Trackback: Bartus László: A nyilasok a spájzban vannak 2011.05.11. 22:51:36

A Nemzeti Együttműködés rendszere irigységet szít és irigységre épül....

Trackback: Széll Kálmán puzzle 2011.05.11. 20:12:59

A puzzle darabjai:  Magyarországon minden munkanélküliséggel kapcsolatos juttatás 90 napra jár majd 2012-től, mivel a jelenleg érvényben lévő munkakereséssel és állástalansággal összekapcsolódó járandóságok nem ösztönzik a visszatérést a munkaerő-...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Mr. Acid 2011.05.11. 23:46:11

@KopaszMercis: Az hagyján, de tökéletesen alkalmatlan is.

Zigomer Trubahin · http://ertedmar.blog.hu/ 2011.05.11. 23:47:36

Ha újságban lenne, ez a szöveg volna az újságírás legalja. Tény semmi, még vélemény se semmi, a posztoló vöröslő fejjel csak okádja a mérget, és kelti a hangulatot. Viccesnek se vicces. De hát ez nem újságban van. Még a Blikk sem hozná le.

Amidazophen 2011.05.12. 00:05:22

Az Orbán mellett kampányoló erdélyieknek tett (teljesen felesleges) gesztus volt, hogy épp őt nevezték ki államtitkárrá. A magyar kultúrális élet sok, meghatározó jobboldali személyisége joggal érezheti sértve magát, hogy Orbán ehhez a csapathoz kivúlről hozott egy olyan "szövetségi kapitányt", aki még csak felszinesen sem ismerheti a hazai viszonyokat.

Az, hogy erre a feladatra teljesen alkalmatlan, nos ez több, mint evidencia.

De mire alkalmas egyáltalán???

Valószinűleg soha nem fogjuk megtudni, de kultúránk majd jól megszenvedi áldásos ténykedését.

Amúgy meg államtitkárként vehetne magának már egy tisztességes, cipőt, amit időnként ki is kellene pucolni. Hja persze, akinek minimálisra csökkentették az apparátusát, az nem tud még ezzel is foglalkozni.

Táskás Tóni 2011.05.12. 00:32:26

@Amidazophen: A kurvapecér Andy Vajnát is "kívülről" hozták egészen szép fizetésért. Előtte még a Szerencsejáték RT megvette Vajna egyik casinóban levő tulajdonrészét. Mi a faszomat keres kormánybiztosként itt az az ember, aki eddig messze elkerülte Mo-ot? A magyar filmipart is úgy fogja "lelakni" mint az összes nőjét? Csak meg kell nézni mi lett Dobó Katából.

lüke 2011.05.12. 05:38:31

@Amidazophen: hmmmmm
ha kopaszok és -bevont-lázcsillapítók árulják a kultúrát, akkor Szőcs is árulhat költeményt

countrystudy 2011.05.12. 07:27:25

lehet nem szeretni, de írni tudni kéne,kedves szerző. ,veled ellentétben ő tud.

Szocio Pata (kikvogymukblog) 2011.05.12. 07:55:51

Szőcs jelenleg Vajna eddigi tervezetét húzta át egyetlen beszéddel. Ráadásul egyből be is jelentette azt a 6-8 rendezőt, akik idén filmet csinálnak. Kuratórium, filmtervek, pályáztatás? Lófaszt. Szőcs majd kézből oszt! Majd A kategóriás pályázatra is! És mely producer áll e mögött? Egy producer, akinek a cégénél eltűnt a Sorstalanság milliárdos büdzséje, így hát ki kellett rúgni.
Hát kb ennyi a teljes történet.

2011.05.12. 08:25:30

teljesen mindegy a tartalom, akár egyet is érthetünk vele. de ez nem írás, nem poszt, ez még hányás sem. jól mondja zigomer, se vélemény, se tény, se humor. ócska orbánozás --> index főoldal

sárkányfő 2011.05.12. 08:48:01

Vajnában az a szép, hogy halivúdi megafilmekhez szokott. a terminátor 4 pl. 200 millió dollár volt, azaz 40 milliárd ft.
idén neki 2 milliárdból kell az egész komplett magyar filmipart fenntartania. tehát annyi pénzből, amennyiből pont 5 percnyi terminátor jön ki. mondjuk egy fél autósüldözés, megy egy felrobbant benzinkút.

fehéregér 2011.05.12. 08:48:14

@Zigomer Trubahin: "...vöröslő fejjel csak okádja a mérget" jól vagy embertársam?

Szőcs Géza bácsit nem könnyű bántani, szimpatikus jóember feje van, ráadásul róla inkább az "áldozat" jut eszembe, mintsem a "gyilok". Mindazonáltal nem vitatom, hogy a szendergéseiből fel-felriadva előadott ötleteléseivel, illetve az általa vezetett ágazat érdekeinek képviseletében mutatott totális erőtlensége számos kárt okozhat.

Szocio Pata (kikvogymukblog) 2011.05.12. 08:54:28

@fehéregér: Szerintem nem az a kérdés, hogy mit ötletel néha Géza bácsi, hanem hogy áll e mögötte valaki vagy csak elszabadult hajóágyú.
süti beállítások módosítása