A nap izéje

‎"A titán forradalmi út nem habos kakaós uzsonnázással tarkított sétakocsikázás! Hanem egy diadalmasan száguldó gyorsvonat, ahol a mozdony acélos dübörgése elnyomja esendő gyomrunk korgását!"

Utolsó kommentek

"nézd legott Komédiának, s múlattatni fog. "

2012.08.13. 13:44 Harpi

London 2012 – Láthatatlan látványsportágak

Címkék: kormány futball olimpia orbán viktor london 2012 sporttámogatás látványsportágak

A jelek szerint Pártunk és Kormányunk, jó szokása szerint, sportolóink megannyi vérrel, verítékkel és lemondással megszerzett dicsőségét is bezsebeli magának. Azonban nem baj, ha tudjuk, hogy fiaink és leányaink Londonban nem a Kedves Vezető és sújtásos-kacagányos elitbandájának segedelmével, hanem annak ellenére nyerték föl hazánkat a kilencedik helyre a XXX. Nyári Olimpiai Játékokon résztvevő 204 ország között!

Berki_horse.jpgSzemélyes hangú levélben köszönte meg Orbán Viktor miniszterelnök a magyar olimpikonok helytállását. A MOB elnökének, Borkai Zsoltnak címzett levélben többek között ezt írta Bölcs Vezérünk: „Mi, magyarok az olimpiai mozgalomban annak újjászületése óta figyelemre méltó szerepet játszunk. A múltból hozott jó hírnév és érdemek azonban csak annyit érnek, amennyit hozzátesznek a mai utódok. S mint azt az egész világ láthatta, vannak méltó, nagyszerű utódok.”

Mert, ugyebár, a tizenötmillió magyar nemzeti kormánya támogatja a sportot, mint a magyarság büszkeségének és nemzetközi súlyának egyik legmarkánsabb lelki-testi táplálékát. A sport ugyanis nemcsak azért alapvető egy nemzet felemelkedésében, mert fiait és leányait megedzi és jó karban tartja az eljövendő harcokra, hanem azért is, mert a pályákon, a stadionokban és az uszodákban, csarnokokban kivívott sikerek révén megmutathatjuk a nagyvilágnak, hogy igenis, számolni kell velünk, magyarokkal. Márpedig erre soha nem volt akkora szükség, mint a gazdasági világválság napjaiban és a nyugati civilizáció közelgő összeomlásának előestéjén. Ezért tekinti szívügyének a sport kiemelt támogatását Bölcs és Megfontolt Vezérünk.

Ha csak úgy nem...

Nézem a közszolgálati tévé riportját első londoni bajnokunkkal, a kardvívó Szilágyi Áronnal. Nos, számomra a beszélgetés és a vágóképek alapján nem úgy tűnik, mintha olyan nagyon támogatná imádott néptribununk és hordája a vívósportot. Lepusztult, izzadságszagú edzőterem a Vasas vívóinál, elhasznált, a hetvenes évekből itt maradt öltözőszekrény, koszlott falak, romok és penész. Meg egy könnybe lábadt szemmel hálálkodó edző. Annak örül, hogy Áron bajnoki húszmilliójából legalább föl lehet majd újítani a termet. Csak halkan jegyzem meg: ez a húszmillió nem erre van kitalálva...

És olvasom a másik bajnokunk, a tornász Berki Krisztián visszaemlékezését a nehéz időkről. Azokról az évekről, amikor asztalosként dolgozott, hogy megéljen valahogy, és a kemény munka mellett edzett naponta nyolc órát, mert hitt a saját tehetségében. Meg az edzőjéről, aki olykor a saját, nem éppen vitézydávidos fizetéséből támogatta a neveltjét, mert ő is hitt a sikerében, akkor is, amikor adminisztratív okok miatt lemaradt az előző olimpiáról. És olvasom Krisztián nevetve elmesélt sztoriját, amikor az edzőteremben aludt a hétvégén, mert nem volt pénze vonatjegyre, hogy hazautazhasson...

És olvasom sok, szintén szép sikereket elért londoni olimpikonunk nyilatkozatát arról, hogy milyen nagyon örülnek ennek a gyönyörű eredménynek, amit ilyen rettentően nehéz körülmények között értek el. Birkózók, cselgáncsozók, sportlövők, öttusázók... Nem panaszkodnak, csak mondják: nehezek a körülmények mostan. Tudomásul veszik – ez van. És teszik a dolgukat.

Aztán olvasom az örömteli hírt, hogy Pártunknak és Kormányunknak sikerült összegründolnia az adófizetők pénzéből újabb 26,5 milliárd forintot néhány kiemelt sportágra. Egészen pontosan az úgynevezett látványsportokra: kézilabda, kosárlabda, vízilabda, jégkorong és labdarúgás. A pénz zöme természetesen a focié. Azé a sporté, ami ezen kívül még újabb tíz- és százmilliárdokat kap az új stadionok építésére elkülönített, és a legkülönbözőbb, jó komenista módra pántlikázott pénzek formájában. Nem olvasok viszont a „látványsportágak” olimpiai sikereiről. Csak a „látványsportágak” vezetőinek panaszairól, de arról jó sokat.

Végezetül idézzünk újra a Nemzetvezető fönnebb citált leveléből: „Széchenyi óta tudjuk, Magyarország nem volt, hanem lesz. Büszkék vagyunk Önökre. Hajrá Magyarország, hajrá magyarok!”

Hogy úgy van!

145 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://napizeje.blog.hu/api/trackback/id/tr394709964

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Cifu78 2012.08.13. 21:00:23

@monddazigazatmar:
"Na, ha egy vivotermet vagy tornacsarnokot csinálnak, akkor gyakorlatilag lesz egy szép üres semmire nem való helység. "

Szerinted a vívók és tornászok (akik most érmeket nyertek az Olimpián) semmire nem valók?

monddazigazatmar 2012.08.13. 21:02:32

@Cifu78: Szerintem nem érted, hogy mit ir. Nem emberileg nagyobb teljesitmény, hanem nagyobb a konkurencia.
Vegyuk a férfi 49 kilos bokszolokat. Eleve férfi 49 kilos nincs sok, ezen belul még kevesebb aki elmegy boxolni. Az még kevesebb, aki 2 pofon után nem rohan haza, hanem rendesen edz. (az meg egy másik probléma, hogy ellenfél, edzőpartner is kell neki, ami szintén neheziti a dolgokat) Maximális tisztelet az ilyen embernek, de lássuk be, hogy azért nincs olyan sok ellenfele.
És akkor mondjuk fociban ott van a BL főtábla, ahol profi edzők, gyurok, orvosok, szponzorok, stb késziti fel fél világ legjobb válogatott focistáit.

monddazigazatmar 2012.08.13. 21:04:40

@Cifu78: Nem. Nem ezt mondtam. Hanem arra, hogy egy világbajnokságon kivul semmi másra nem lehet használni a helységet. És még akkor sem töltik fel a nézők, mert egyszeruen nem annyira népszeru sportok

nyisziati 2012.08.13. 21:06:54

@Megmondó1: azért ebben feszül egy kis ellentmondás, mert kajak-kenuban ha jól emlékszem nyertek amerikaiak is, a pólóban is ott voltak, négy éve még a döntőben is, tehát az érmek súlyát azért ne kisebbítsük.

A BL szereplésbe valóban felesleges (állami) pénzt ölni, ott meg kell találni a szponzorokat
. Jót tenne a focinak, ha tisztán PIACI alapon próbálna megélni, ebben 100%-ig biztos vagyok.

Abban viszont nem értek egyet, hogy csak a tömegsportot kéne támogatni, mert pont a Berki Krisztián-féléktől vonná el a pénzt, akiknek viszont szüksége lenne rá, de mivel nem népszerű versenysportban küzd, ezért eleve elesik a szponzori pénzektől.

Tehát: jóval DIFFERENCIÁLTABB támogatási rendszerre lenne szükség, nem az aktuális VEZÉR kedvenceinek kiemelésére. Ja és nem is feltétlenül a közönség igényeit kellene figyelembe venni, hiszen az alapján továbbra is a foci lenne a befutó. :)

SÚLYOZNI KELLENE az elmúlt - mondjuk - 10 év eredményei alapján, és úgy elosztani a pénzeket, hiszen ahol amatőr, és/vagy nagyon hátrányos alapokról szervezve is el tudtak sikereket érni, ott a támogatásnak is helye van!

monddazigazatmar 2012.08.13. 21:11:36

@nyisziati: mondjuk 10 év eredményei alapján a vivo akkor nem kapna semmit.
Arrol nem is beszélve, hogy attol mert volt egy egerszegi, akármennyi pénzt tolsz az uszásba, nem biztos, hogy lesz mégegy.

ca2 2012.08.13. 21:13:10

Hogy a BL főtáblán mekkora állati nagy szám játszani az is mutatja , hogy egy VB-n (ahova ma már boldog-boldogtalan kijut..) a világ legjobb focistája a kaput sem találja el az egész tornán..

monddazigazatmar 2012.08.13. 21:19:48

@ca2: ja. mert a világ legjobb védői a nyakában lógnak, ütik vágják.
Nehogy már azt higgye valaki, hogy ugy lesz majd aranycsapat, hogy a srácok a grundon majd focizgatnak. Már brazilia sem igy mukodik. 6-8 éves gyerekeket igazolnak le olyan klubok mint MU, barca..

ca2 2012.08.13. 21:20:11

a kajak-kenu meg annyira belterjes közép-európai sport, hogy janics döntőjét európa közepéről új-zélandi nyerte, a férfi4-es döntőt szintén innen a szomszédból az ausztrálok, a kovács-janics páros döntőjét meg a németek...

ca2 2012.08.13. 21:26:01

@monddazigazatmar: már kire gondolsz? a rettegett görög meg koreai védelemre? mert azok ellen sem ment a BL legnagyobb sztárjának ...

Dr. a kula 2012.08.13. 21:28:33

Vivócsarnok,ping-pong csarnok-) Tegye a szívére a kezét az,aki ezt javasolta,hogy hányszor volt ilyen eseményen? És hányszor volt focimeccsen, koncerten? A +20m ft az elég nagy motiváció ahhoz, hogy egy vívó rosszabb teremben is edzzen. Ennyi pénzért még az erdőben is képes lenne. Fogadok bárkivel,ha a következő olimpiára azt mondanák,hogy 50m a jutalom, lenne 20 aranyérmesünk,ha van vívó csarnok,ha nincs.
Azt nem értem,hogy ha a baloldaliak naponta 100x gyalázzák a jobboldali sportolókat,meg a rendszert,akkor miért hallom,látom egész nap az összes forumaikon az olimpiai sikereket. Az ATV még a bal felső sarokban is állandóra kitette az érmeket. Nem faramuci helyzet ez egy kicsit? Mindan szar,minden rossz,fujj,de azért vagánykodni vagánykodjunk velük.

PUBIX.Hova tüntél?Elszégyelted magad?-) Helyes.

Valaki írta,hogy kosárban jók vagyunk-) Sehol nem vagyunk kosárban. Soha a büdős életben nem leszünk olimpiai bajnokok, az fix. Elöbb leszünk fociban.

ca2 2012.08.13. 21:30:11

ha a bohóc martin palermo-t nem viszi magával a dagadt drogos a vb-re akkor a nagy BL sztárokkal a csoportban ragadt volna...

monddazigazatmar 2012.08.13. 21:30:13

@ca2: ok. lófasz kis csipcsup hulyeség a BL. Meg VB is.

Balt 2012.08.13. 21:38:41

Már megint egy agyhalott... Azon kívül, hogy ki-ki gratulált (ahogy illik), ki mit sajátított ki?!? Hogy (végre) megint kirekesztitek magatokat kvázi a nemzetből, az egyéni szoc. probléma, bár jobb helyeken azért nem biztos, hogy egy vállrándítással megúsznátok, de ez egy ilyen toleráns ország. Ne tessék visszaélni vele és eljutni Tóta W. szintjéig, mert az bizony már bicskanyitogató.

ca2 2012.08.13. 21:40:57

@monddazigazatmar: nem kis lófasz, hanem nagy lófasz egy európai közép csapatban szerencsétlenkedni ahhoz képest, hogy valaki egy egyéni sportágban akár 10-20. a világon...
a foci klassz játék, meg jó üzlet, de meg ne magyarázd már nekem hogy dzsudzsák a kökény rolandhoz képest sportoló...

Balt 2012.08.13. 21:41:58

@Tomi from Space: Na figyi te frusztrált droid! Holnap menj szépen tüntetni a sportcsarnokok meg a napi testnevelés ellen, az talán levezeti a frusztrációdat.

Balt 2012.08.13. 21:44:02

@monddazigazatmar: Én is így vagyok Tótával. Azt hiszem, tömegsportolnánk egyet... :)))

Dr. a kula 2012.08.13. 21:45:34

@ca2: Nem.Dzsudzsák egy felső középkategóriás játékos,Kökény Roland egy top kategoriás kajakos.De!Ki hoz több pénzt?Kiért fizettek többet? Dzsudzsákért 14m eurót fizettek.Nem a Fidesz,nem Orbán,nem Te,nem én.Kökényért ki fizetne,mennyit? Ez a különbség a foci és más sportágak között.Nálunk nincs ellenfele a focinak,külföldön is csak az NBA,NHL,NFL,golf,tenisz,box jöhet szóba,a többi soha,meg sem közeliti.

Balt 2012.08.13. 21:48:13

@Dr. a kula: "Az ilyen dolgokért van az,hogy valahogy a sportolók 90%-a jobboldali, visszamenőleg 100 évre akár. Ők a munkában hisznek,és a verejtékben,a kommunisták a privatizációban és a lopásban."

Ennél sztem jobb az arány, nem tudok a két Athénban doppingvizsgálaton fennakadt nehézatlétán kívül olyan élsportolót, aki nyíltan vállalná maszopszadesz-szimpátiáját. Azaz lehet, hogy még ők se, csak valami fartúró belekényszerítette őket is szombathelyi alapszerve, ahogy ez ott szokás... :)))

ca2 2012.08.13. 21:49:35

@Dr. a kula: kinek fizettek 14 M euro-t? a magyar sport abból mit lát?
én lesz--om, hogy az orsz maffia hogyan mossa a pénzét, a magyar sport értékét az semmive nem növeli, ellenben egy kökény roland igen,,,
ergo a dzsudzsák félék kinevelését az államnak nem kell támogatni...

monddazigazatmar 2012.08.13. 21:50:00

@ca2: debizony. kökény most hazamegy és nem megy a lapátja közelébe egy fél évig.
Hány gyerek focizott már életében? Mind. Hány kajakozott? Kevés.
Ha valaki ügyes volt a fociban azt felfedezték, kiválogatták, aztán most ott van.

Balt 2012.08.13. 21:52:27

@Dr. a kula: "Az ilyen dolgokért van az,hogy valahogy a sportolók 90%-a jobboldali, visszamenőleg 100 évre akár. Ők a munkában hisznek,és a verejtékben,a kommunisták a privatizációban és a lopásban."

Na még egyszer, mert úgy látszik, elveszett a kommentem:
Szerintem ennél szélsőségesebb az arány. Nem tudok a két Athénban doppingvizsgálaton fennakadt nehézatlétán kívül olyan élsportolóról, aki nyíltan vállalná maszopszadesz-szimpátiáját. Azaz lehet, hogy ők sem, csak vmi fartúró elvtárs bekényszerítette őket a szombathelyi alapszervbe, ahogy ez ott szokás... :)

ca2 2012.08.13. 21:58:14

@monddazigazatmar: hol van? annyi csodállatos mesét hallok a kiváló magyar labdarugó utánpótlás nevelésről...ok, bl-be nem tudunk jutni, ahhoz mérhetetlenül sok lóvé kéne, de olimpiára miért nem tudunk jutni, ha nálunkn annyira hihetetlen jó az utánpótlás nevelés?
legutoljára mikor utánpótlás foci edzést láttam (sajnos elég gyakran ver ezzel a sors..) éppen azon sz--tam be, hogy 3 gólig játszanak és a vesztes csapat 5!!! fekvőtámasz... na ez önmagában vicc, de hogy 80% 17 évesen egyetlen szabájos fekvőt sem tudott nyomni...

Balt 2012.08.13. 21:58:19

@Tomi from Space: "Meg kívánom, hogy a szüleid verjenek, éheztessenek és ott basszanak ki veled, ahol tudnak (de látom megtették már)."

Jééé, egy kiskorú droid. Wazz, ne magadból indulj ki! :))

Dr. a kula 2012.08.13. 22:00:32

@ca2:
Dzsudzsák fizetése évi 1 mrd forint,Juhászé kb. 1m euró,Geráé 1,5m,Husztié 1,5,Királyé most már csak kb. 300.000,Buzsákié kb. 600.000. Számolj!
Exportcikkek.
Az összes többi sportoló együttvéve a tizedét nem keresi meg ennek a pénznek.Tudom ezért is Orbán a hibás-D
Örülök,hogy úg ylátod,hogy Dzsudzsák féléket az államnak kell kitermelni,de akkor szólj a társaidnak,hogy ne pampogjanak,ha akadémiák,stadionok épülnek.

Balt 2012.08.13. 22:01:25

@mikóka kálmán: :)) Jó, itt van bővebben kb. ebből a stílusparódiából:
modoros.blog.hu/2012/08/12/2012_london_jozan_szemmel

Bár Tóta W. übereli "komolyan" is... :))

ca2 2012.08.13. 22:03:55

@Dr. a kula: valamit nagyon rosszul értettél. a dzsudzsák félélet pont hogy nem az államnak kell kinevelni..

monddazigazatmar 2012.08.13. 22:04:10

@ca2: Nem errol beszéltunk. Az volt a téma, amikor te jöttél, hogy bejutni a BL-be, eb-re sokkal nehezebb és több pénzt meg foglalkozást igénylő feladat mint nyerni egy egyéni sportban. Mert az ellenfeleknél van egy rakat pénz, felszerelés, orvos, azt nem lehet a grundról lenyomni. Plusz még ott van az is, hogy iszonyatos mennyiségu utánpotlásbol lehet válogatni - magas a szinvonal.

ca2 2012.08.13. 22:05:53

@Dr. a kula: valamint az akadémiát is annak kéne felépíteni, aki aztán a pénzt kapja a játékosért és nem az államnak...
a focista exportcikk, tehát termelje ki aki exportálja...

Balt 2012.08.13. 22:06:08

@PubiX: "ez a kormány az adófizetők százmilliárdjait lapátolja bele olyan sportágba (futball, gyengébbek kedvéért9 ami évtizedek óta semmiféle nemzetközi elismerésre nem képes."

Azért valami előrelépés ebben is látszik. Egyébként meg tény: Mo.-n ez a legnépszerűbb sport, ez vitán felüli.

Balt 2012.08.13. 22:09:20

@Cifu78: Nyitott kapukat döngetsz: a nevezett egyéni sportok (judo, vívás, kajak-kenu) is kiemelt sportágak lesznek.

monddazigazatmar 2012.08.13. 22:10:35

@ca2: Azért tényleg okos vagy. A sportklubok szerinted honnan kéne, hogy pénzt szerezzenek?

ca2 2012.08.13. 22:11:07

@monddazigazatmar: .
sztem te nem olvasol csak írsz,,, én pont hogy azt írtam, hogy egy dzsudzsák egy kökény rolandhoz képest nem sportoló,,,
nem ugyan az a teljesítméyn egy európai középcspatban focizgatni mint egy egyéni sportban akár 10-20.-nak lenni a világon
(tényleg, ha így nézzük a dzsudzsák a világ hányadik focistája? )
az persze más kérdés, hogy üzlet meg exportcikk, de akkor finanszírozza az akinek üzlet, az állam meg támogassa azokat a sportolókat akik hozzátesznek a magyar sport értékéhez,,,

monddazigazatmar 2012.08.13. 22:15:11

@ca2: Jó. Akkor ki nem olvas? Világbajnoknak lenni kajakban nagy dolog. Mert mondjuk van egymillio kajakos a világban. Aki már ult a kajakban, arrol beszélek. Ehhez képest mondjuk hány gyerek focizik a világban? félmilliárd?
A kajakos most leteszi a lapátját, fél évig rá se néz. A focista meg minden héten mehet meccsre.

Dr. a kula 2012.08.13. 22:15:24

@ca2: Tenyleg-) Bocs-)
Jó lenne,ha magyar cégek adnák össze a stadionra valót,de ez még nyugaton sem nagyon jön össze,kivéve a megasztárokat,ahol presztizsből beszáll 1-2 eszement orosz,arab és épít egy stadiont. A müncheni stadiont is támogatták állami pénzzel,plussz az Allianz is. Nálunk az igazi nagy cégek mind multik,akit csesznek adni akár 1 ft-ot is a magyar sportnak,a lovét ellenben lapátolják ki ezerrel. A Strabag is csak mostanában szponzor,a csúcspontján sehol nem volt.És a Colas, az ING,az ALLIANZ,a Coca-Cola,IBM,Suez?

monddazigazatmar 2012.08.13. 22:18:25

@ca2: és szerinted a fociklub honnan tudja finanszirozni az utánpótlást? Mert egye stadionra ne koltson az állam, akadémira ne koltson, semmire ne koltson, oldja meg a klub. Az nem zavar, hogy 22 évvel ezelottig az osszes klub az államé volt, és hiába kapott volna pénzt KEK meg BEK meg faszom tudja milyen eredményekért az állam kivette belole a pénzét? Hogy tudna monjuk igy Zalaegerszeg fociakadémiát épiteni? ami kinevelne egy ronaldot, akinek az eladásából menne az egész tovabb?

ca2 2012.08.13. 22:22:14

@Dr. a kula: az a gond, hogy nálun a szponzorálásnak nincs meg az a kulturája ami a világ boldogabbik felén megvan...
a nagy cégek Mo-on is sok pénzt tesznek a sporta (realatív..) de nálunk csak oda akarnak állni ahol már megvan az olimpai arany...
az olimpiai bajnokot szívesen támogatná mindenki, de utánpótlás nevelés, helyi egyesületek stb esélytelenek bármit is kapni a piacról,,, az ahol igazán működik a szponzoráció nem így van...
nálunk nem működik, így tetszik vagy nem, ezta feladatot az államnak kell legalább részben magára vállalnia....
ez amúgy mindenütt létező dolog a világon, azokat a sportokat amik nem képesek piaci alapon működni azállam mindenütt keményen támogatj (USA az élen!!!)

ca2 2012.08.13. 22:24:07

@monddazigazatmar: B+, és a kajak klubb hannan finanszírozza az utánpótlást? kajak akadémiát mikor építünk? pedig jbban volna mire mint a foci akadémiát a sok kétballábas balfasz gyerek kinevelésére, akik egy viláégversenyre képtelenek nlassan 30 éve kijutni...

ca2 2012.08.13. 22:27:49

@ca2: na persze vizilabda 5. hely jajj, de ciki.,, na majd ha működik 5 póló akdémia (állami pénzen!!) és 30 éveig nem jutunk se vb-re, se olimpiára, akkor lesz ciki...

monddazigazatmar 2012.08.13. 22:31:02

@ca2: Nem kapnak pénzt? Semmit?
Továbbá arányaiban hány millio gyerek akar kajakozni?

monddazigazatmar 2012.08.13. 22:35:48

@monddazigazatmar: továbbá hány millio nézője van, egy kajakversenynek. Ja, meg mi kell hozzá?

Balt 2012.08.13. 22:39:29

@Megmondó1: "a 2 doppingoló magyar yökér és a primitív szekértáboruk, akik kapával-kaszával védték a 2 majmot (már próbáltak a tv székházra:)."

Őőőő, a szombathelyi MSZP-székházra gondolsz? Mert a lelkecskéim oda jártak...

PubiX 2012.08.13. 22:43:39

@Dr. a kula: De, nálunk összejön, keves Kula Bácsi! Nálunk ugyanis meghatározott körök bizonyos résztvevői a sport célú beruházásaikat támogatásként számolhatják el.
Tehát: ha én jó segget nyalok, akkor az ismert, egyrésztvevős, egyfordulós pályázatok nyomán van esélyem arra, hogy a haverodnak fölépített sportcsarnokot a kormány belezabrálja az aktuális programjába, és így a végén akár a teljes beruházási költséget leírhassam a cégem adójából.
Szép ez, ugye?
A baj itt csak a programban rélsztvevő cégek és beruházások kiválasztása körül mutatkozik, nem beszélve arról, hogy ha mondjuk utólag esetleg valaki végignézte, hogy ezek közül melyikre volt tényleg szükség, akkor az egy rohadék ballib komcsi provokátor lett utána...
Attól meg annyira ne ájuljatok el, hogy az állam plusz támogatást adott a sportnak. Lófaszt! Egy újabb, az adóból leírható részt különített el. Ezt tehát éppúgy én, meg a szomszédom, meg a fiam, meg az anyám fogja megfizetni, mint a többit. Mindösszesen annyi történt, hogy innentől megint egy kicsit ellenőrizhetetlenebbé vált az állampolgárok pénzének a felhasználása.

Kedves Kula bácsi, talán itt az ideje visszatérni a földre! :)))

Dr. a kula 2012.08.13. 22:46:17

@ca2: minek kajak akadémia? Ott a Maty-ér. 4-5 évente van egy EB,VB,oszt annyi.Se nező,se belepő. A 20m ft reményében,tudom nem kellemes,de levetkőznek ők a dohos öltözőben is,télen meg amúgy is mind külföldön edzenek.A vizen meg 100m-val sem tudsz,meg nem is kell változtatni.

Balt 2012.08.13. 22:50:05

@Megmondó1: "a kajak-kenu, vízilabda, öttusa, vívás... ezek belterjes magyar-közép európai sportok."

A kajak-kenura még csak-csak lehetne mondani (ha mondjuk a németek, szovjet utódállamok és egykori csatlósaik, skandinávok és a brit korona "alattvalói" "közép-európai", de a vívás, öttusa inkább olasz-francia hagyományú, a vízilabda súlypontja meg most átkerült a mediterráneumba, úgy látszik.

dr. trafik nomac 2012.08.13. 22:53:02

www.youtube.com/watch?v=MbWeGDQ7l2g
Foci az homokos sport, mar akit e zzavar oersze.

bandigyerek 2012.08.13. 22:59:43

@Dr. a kula: Komolyan mondom, vicces vagy...

dr. trafik nomac 2012.08.13. 23:11:59

@monddazigazatmar: Hat nem tudom, felenk tobben kajakoznak (vagy kenu) joval mint fociznak, plusz a foci eleve gaz, de ha kajakos vagy, a csajok is bejonnek, ez van. Nem szamoltam ossze vilagszerte, de aki csak TV-ben nez sportot, az ilyeneket el is hisz persze, focira alig jar ki valaki, az is egy rakas csurhe, ellenebe olyan sportok amirol nem is tudsz nagysagrendekkel tobb nezot vonzanak, a valo eletben, a TV-ben ami megy az csak uzlet, lasd F1. Mo-n hanyan vesznek jegyet az F1 3 napra ? Csak saccolo, de mondjuk 100.000-en, persze igy is veszteseges a licensz dijak miatt, a maradekot az allam rakja hozza, most hetvegen volt egy helyi rendezvenyen (sport) a vilag vegen, 5000 jegy kellt el, sajat szervezesben, de altaalnossagban elmondhato, hogy siman van par ezres fizeto vendeg, a 3. osztalyu cuccokon, most ezt osszeszorzom csak az F1-he zmerten, egy-egy hetvegen osszejon a rendezvenyekbol 20-30e nezo, nyereseggel. Foci ugyanez, birkaknak vetitik, a tobbiek penzebol, de valso nezetseg eleg alacsony.

monddazigazatmar 2012.08.13. 23:21:02

@dr. nomac: Hallod, te legalább érted amit irsz?
"felenk tobben kajakoznak (vagy kenu) joval mint fociznak" felétek beletartozik brazilia, németorszg, argentina meg mexiko?
"focira alig jar ki valaki," igen, kong az összes stadion, nou camp, old trefford, stb.
A többi mondandódat elolvastam háromszor, de nem értettem.
De hogy konnyebben nekifuss: világversenyekrol volt szó, nem a helyi rendezésu sörvirsliversenyrol alsószarlapátfalván

Dr. a kula 2012.08.13. 23:52:34

@dr. nomac:
Te hol élsz? A Galapagos-szigeteken,vagy valahol Mikronéziaban? Valahogy a világ legnépszerűbb játéka a foci.Ezt most hogy?

PubiX 2012.08.14. 01:02:43

@dr. nomac: Wolffi filozófia hatására a metafizika felé fordul. A lét és megismerés, a lét és gondolkodás azonossága és különbözõsége foglalkoztatta. Ennek során elemezgette a racionalisták és az empiristák elméleteit, illetve azokat a nehézségeket, melyeket hosszas vitáik ellenére sem tudtak megoldani. Végül Hume ébresztette fel Kantot a "dogmatikus szendergésébõl", ugyanis a humei szkepszis hatására látta be, hogy míg a racionalisták csak az észbõl származó ismereteket fogadják el igaznak, s ennek hatására kialakított merész észkonstrukcióik dogmatizmushoz vezettek.

Dr. a kula 2012.08.14. 01:11:50

@PubiX:
Ime egy jó példa,hogy miért kell betiltani a tudatmodósitó szereket.

Dr. a kula 2012.08.14. 01:46:47

@PubiX:
Csak neked:
nol.hu/lap/sport/20120813-veszelyben_az_olimpiai_ermeink
"...Szilágyi Áron kardgyőzelme ellenére bajokat lát. Úgy véli, az olimpiai ciklus felépítésén változtatni kell, nem elég, ha csak a második két évben biztosítottak a feltételek a felkészüléshez."
A második két évben...Ha érted mire gondol.

Kopi3.14 2012.08.14. 02:24:10

@monddazigazatmar: nem tudom, ennyire nehéz volt az általános iskola első két éve, amikor a szövegértés volt napirenden?

megemlíteném, hogy a jégkorong, kézilabda vízilabda sikersportágunk, a foci és a kosár-, röplabda szenved.

monddazigazatmar 2012.08.14. 02:44:07

@Kopi3.14: És mit is nem értettem szerinted?

monddazigazatmar 2012.08.14. 02:53:06

@Kopi3.14: Azt már meg sem merem kérdezni, hogy szerinted nem ugy van, hogy a Sportegyesuletnek vannak szakosztályai, ebből mondjuk a foci nyereséges, mert hoz komoly pénzt, mert megnyer néhány kupát, ebből tud forditani utánpótlásra, meg kevésbé népszeru sportokra - mint kézilabda, meg röplabda meg lövészet?
Mert fasza a vizilabda, csak éppen a kutya nem megy ki, és ennyi. Meg azért olyan nagy sikersportágnak be ne állitsd már a jégkorongot...

PubiX 2012.08.14. 04:00:27

@Dr. a kula: Értem.
És a cikk többi részét is elolvastad?
Mert ha 12-nél több az IQ-d, akkor rájössz, hogy ugyanazt ugatjuk...

nandras01 2012.08.14. 07:33:20

@ÖtletElek: te lehet, hogy felbasztad magad, én speciel csak kissé hümmügök.
kissé sarkosan fogalmazta meg a véleményét tóta, de valahol nagyon igaza van.
tudod, rákosi idején eléggé jók voltunk fociban, oszt a rendszer valahogy mégsem nagyon stimmelt...

protézisesh 2012.08.14. 07:43:12

@Dr. a kula: ja, elmútnyócév...

gyökérállat. :(

csodalámpa 2012.08.14. 08:04:52

@monddazigazatmar: ja, a kutya sem megy ki....
www.vlv.hu/container/gallery/eg_vas_lelato4_resize_1305914892.jpg
vesd már össze egy focistadion lelátójának a befogadóképességét egy (magyarországi átlag) uszodáéval...sokszor annyian kimennének, ha beférnének, ne aggódj. Mellesleg a póló bajnokik sokkal színvonalasabbak mint az NB1 meccsek.

br17 2012.08.14. 08:50:28

Tudsz úszni?
Nem!
És ha megfizetik?
(Hofi Géza)

Egyébként a brazilok sem stadionokban tanultak meg focizni, hanem a tengerparti homokban, és az egykori aranycsapat tagjai is rongylabdával, grundokon sajátították el a technikájukat.

pánpéter 2012.08.14. 08:59:02

1, ez a bejegyzés igazi rosszindulatú ballib fanyalgás, semmi több.
2, az egy teljesen normális dolog, és gondolom ez így van kb az induló 204 országban mindenhol, hogy a legfőbb közjogi méltóság megköszöni a nemzet nevében az érmeket, helyezéseket! ez diplomáciai protokol, gesztus, illik. akkor is illett volna, amikor a ballib volt kormányon. csak ott privatizálnak meg lopnak, ilyenekre nincs idő
3, ha mondjuk a patás építene egy vívócsarnokot, a ballib hangja zengené be a magyar szervílis ballib sajtót, hogy bezzeg ebből a pénzből mennyi lélegeztető gépet lehetne venni!

egyszóval, ez a poszt egy ocsmány, ballib szar.

▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒ 2012.08.14. 09:40:57

Meg kéne kérdezni a sportolókat, hogy mi változott fletóhoz képest viktor alatt, az lenne a döntő.

Ugyanakkor faszom a fociba.

Lasombra 2012.08.14. 10:02:21

@br17: igen, ez azokban az időkben volt, amikor öt csatárral támadtak, a tizenhatoson belül még meg lehetett csinálni féltucat cselt, és egy meccsen a legszorgalmasabbak jó, ha futottak 3 kilométert (ma ugyanez nagy átlagban 10 fölött van).
a sportágak durván fejlődnek. a foci is. minden tiszteletem és megbecsülésem az egykori világverő Puskáséké, de be kell látni, hogy egy mai átlagcsapat simán körbefutná és rommá verné az Aranycsapatot.
azok más idők voltak.

azok a brazil srácok, akikről te beszélsz, azok a strandon _is_ fociznak a homokban. de amint serdülő korba érnek már szortírozzák is őket profi utánképzési programokba.

mindazonáltal szerintem kurvára nem hiányzik sem Felcsútra akkora stadion, mint a település lélekszámának duplája, sem Debrecenbe, akiket egy albán csapat meg egy BATE kipicsáz, főleg nem húszezres, amikor magyar bajnokikon olyan 3-4 ezres nézőszám már szép átlag.

ÖtletElek 2012.08.14. 10:05:59

@nandras01: igaza van? azt mondja, hogy a sportnak semmi értelme, és sokkal jobb lenne a világ, ha nem kitartó, elszánt, egészséges sportolók lennének a példaképek, hanem tolószékhez kötött fizikusok. nem az a jó, ha az ember sportol, ezáltal egészségesebb testet nevel, kiadja magából a feszkót és közben jól szórakozik, hanem jobb lenne ha mindenki robotokat készítene, elektromos, mechanikus kütyüket bütykölne és algoritmusokat írogatna hozzá.

azt még értem, hogy valakit nem érdekel a sport, de azt nem tudom belátni, hogy ha az olimpiáról ír cikket valaki, akkor hogy lehet olyan tájékozatlan, hogy Risztov Éva és Pars vagy Berki Krisztián nevét összevonja, és Risztov Krisztián világcsúcsáról beszél, miközben a 3 említett ember sportágából kettőben fogalmilag nem létezik olyan hogy világcsúcs, a harmadik meg nem világcsúccsal nyert. vagy újságíróként felháborítóan tájékozatlan, vagy szándékosan bánt olimpiai bajnokokat, akikről vele ellentétben elmondható, hogy valamiben a világ legjobbjai. nem tudom melyik nagyobb szégyen.

Dr. a kula 2012.08.14. 10:51:18

@ÖtletElek:
Az a firkász,ahogy ennek a blognak az írója is,azért kap pénzt,ha sokan látogatják a blogját. Ha azt írja le,hogy milyen jók a sportolóink,abbol neki nyista lové.Akkor viszont éhen hal,mert az égvilágon semmi máshoz nem ért.A bányák bezártak,hólapátolás nincs,a haverok kiestek a parlamentből,a nagyi után a kárpotlás elfogyott,a Tescoban az őrök figyelik a szalámit,mondd mit csináljon?

dr. Bubó 2012.08.14. 11:09:33

amit a fides támogat az sz@rrá válik...

amibe közpénzt tolnak azt a farkasok megszájják... (fides mafia)

ahol pénz van ott a hitvány senkiházi tehetségtelenek TÜLEKEDNEK (lásd zorbángazsi)

RIP magyar foci !

Dr. a kula 2012.08.14. 11:20:00

@dr. Bubó:
Tényleg?Ki szerepelt legutóbb a BL-ben? Nem,nem az MTK,nem a Vasas.A Loki.Többször is.
Meselj 1,azaz 1 komcsi sikersztoriról. Ösződ,Sukoró.Van még?

dr. Bubó 2012.08.14. 11:21:44

@Dr. a kula: ??? magyar foci? 1953? rákosi?

de reméjjük a rohat komcsi náci feudális félázsiai hadurad is rákos(i) remélem a kiemelt nyugdíjat hamar élvezheti lévaianikó

pánpéter 2012.08.14. 11:25:04

@dr. Bubó:
szép, intelligens ballibsi megnyilvánulás. olyan, hogy komcsi sikersztori nem létezik.
ez egy amolyan savanyú a szőlő megnyilvánulás - ülj le fiam, 1es.

dr. Bubó 2012.08.14. 11:26:50

@Dr. a kula: @pánpéter: van még... a köröshegyi völgyhíd, vagy a 4es metro, vagy a M6os alagutak stb

dr. Bubó 2012.08.14. 11:28:07

@Dr. a kula: akkor most a fides komcsi? horngyufának tojják a közpénzt ? dögöjjön meg szegényen a pufajkás...

pánpéter 2012.08.14. 11:30:47

@dr. Bubó: jaja, 4es metró. meg völgyhíd... az mind az. igazi europér komcsi sikersztori.

dr. Bubó 2012.08.14. 11:33:18

@pánpéter: de azok mini stránsok se lehetnének a fides mafia mágusai mellett...

akik egy manyupot, MOL t MALÉV ot... BKV t stb tesznek épp taccsra...

57 billió ofsór vagyon nem kis tejjesítmény...
ezt még az olajkutas afrikai országok diktátorai is megirigyelhetik...

azér a legnagyobb cigány a földön az drzorvbán...
cigánykodásban ő a császár...

pánpéter 2012.08.14. 11:35:53

@dr. Bubó: ez a hozzászólásod tökéletesen illiek eme "remek" blog színvonalához.

Dr. a kula 2012.08.14. 11:36:26

@dr. Bubó:
Őszintén!Ki űti nálad a billentyűket?A kutyád?Zseniális.Sok pénzt kereshetsz vele,hidd el.Én még ilyent nem láttam.

nandras01 2012.08.14. 11:36:36

@ÖtletElek: neked se sikerült sokat megérteni tóta szösszenetéből.
ne keseredj el, ettől még akár doktor is lehetsz...

dr. Bubó 2012.08.14. 11:40:16

@Dr. a kula: ne szidd a kutyáim... ősi magyar fajták... palota punci (félázsiai)...

a TF en doktorált... maga Tóth dékány írta meg a di plo mályát

ÖtletElek 2012.08.14. 11:56:44

@nandras01: hidd el, értem én hogy miről szól, sőt, önmagában egyet is értek azzal, hogy nem kötelező a sportért rajongani, és nem kötelező egyetérteni azzal, hogy adóforintokból támogatnak valamit ami neki nem tetszik. csak azt nem értem, hogy a mondanivalóját miért csak úgy tudja közölni, hogy olimpiai bajnokokat sérteget. illetve azt is értem, mert ebből lesz sok komment, látogatottság és pénz, csak akkor ne csodálkozzon, ha a többség azt gondolja róla, hogy két forintért az anyját is megbassza.

monddazigazatmar 2012.08.14. 12:00:03

@csodalámpa: Te se nagyon tudsz olvasni ugye?
sportige.com/wp-content/uploads/2011/04/Santiago-Bernabeu-e1303752815770.jpg

Ez egy teli stadion. Százezer ember. Uszo, vizilabda, akármi 1-2 ezer ember. Szerinted melyik üzemeltetése nyereséges?
Akkor segitek tovább: Ha a focibol nyereséges tud lenni egy klub, mondjuk Barca, akkor annak van arra pénze, hogy mondjuk a kézilabdacsapatát fejlessze, meg vivoszakosztályra költsön.
Na, most miért nincs ennyi ember kint a lelátón itthon? 1. mert se foci, se stadion.
Na, akkor mit kellene tenni, hogy legyen? Stadiont csinálni, meg az utánpotlást fejleszteni, nem?
@br17: Igen, ötven éve még ment a grundfocis dolog, manapság egy komolyabb csapat 8-10 éveseket igazol, és fizet. Profi edzőkkel, orvosokkal, stb. A Puskás Öcsi szinvonalat lehet elérni a grundon, manapság meg Messik rohangálnak, és vernék el az aranycsapatot 10:0-ra

Dr. a kula 2012.08.14. 12:00:09

@ÖtletElek:
Nem csodálkozik ő,egyrészt mert tényleg,másrészt,mert mi más kereseti lehetősége marad?

Dr. a kula 2012.08.14. 12:06:12

@monddazigazatmar:
A minap láttam egy riportot egy kosarassal,aki 20 évvel ezelött a Washington Wizzard's-hoz került.Akkor 3 edzője volt a csapatnak,rá két évre már öt,most kb. 10.Itt kezdődik a profizmus.
Az igaz,hogy a mostani csapatok Puskásékat laposra vernék,de ellenben azok az emberek,azzal a tehetséggel,ezzel az edzésmódszerekkel,ezért a pénzért ugyanolyan jók lennének,ebben 100% biztos vagyok.Mindenki azt mondja,hogy azért rúgott Puskás 50 gólt egy szezonban,met gyengék voltak az ellenfelek. Ronaldo többet rúgott az idén.Akkor ezt most hogy?Maradona félpályás gólját is emlegetik,hogy az nem lesz.Jaj dehogynem.

monddazigazatmar 2012.08.14. 12:11:05

@Dr. a kula: Na de ehhez az kell, hogy lehetőséguk meg helyuk meg ilyenek legyenek. A grundon nem fog teremni messi, meg ronaldo.

pánpéter 2012.08.14. 12:11:32

@Dr. a kula: ráadásul ha nem ír baromságokat, nem sérteget, akkor ki olvasná az ostoba írásait? senki. régebben még érdekes volt, aztán kezdet kínos lenni, most meg már teljesen válalhatatlan. ócskaszar

nandras01 2012.08.14. 12:16:33

@ÖtletElek: normális válaszra normális reakció...
először is, elnézést az előző válaszom kissé(hmmmm...) pikirt hangvételéért, elismerem, nem érdemelted meg.
akkó' érdemben:
bármennyire is olvasgatom tótát, nem sikerül felfedezni, hogy hol és mennyiben sértegeti a bajnokokat.
"mindössze" az a baja, hogy
- tele van a hócipője a fészbukon hallelujázó barmokkal
- elmereng azon, hogy vajh' mi viszi inkább előre a világot. egy jól megtervezett és kivitelezett marsi robot (ez a példa persze akár egy jól megtervezett, kényelmes cipővel is helyettesíthető), vagy egy messzire eldobott vasgolyó.
és nem a vasgolyó mellet teszi le a voksot...

Dr. a kula 2012.08.14. 12:18:43

@monddazigazatmar:
Ebben vitatkoznék. A brazilok is a Copacabanan tanulnak focizni,ahol felszabadultan cselezhetenek,lazák,nincs rajtuk a teljesitménykényszer ami az edzésen van.Meg mernek csinálni olyan cseleket is,amit edzésen nem. Itthon főleg nem,mert az edző leugatja,ezzel aztán a maradék egyéniséget is kiölik a gyerekekből. Gera sem edzésen lett ilyen technikás,hanem a grundon. Messiék kispályáztak,mert az az alapja a focinak.Sokkal gyorsabb a játék,agyilag gyorsabb kell legyél.

monddazigazatmar 2012.08.14. 12:24:18

@Dr. a kula: Figy, jók ezek a legendák, és annyi alapjuk nyilván van, hogy brazilok szeretik a focit, meg járszanak mindenhol. De az összes le volt igazolva 8-10 éves korában. Messit konkrétan a Barca nevelte, családosul lakott ott, plusz a kezelését is fizették.
Persze, ha a gyerek hozza a heti 2 edzést, aztán labda közelébe se néz akkor nem lesz belole semmi. De akkor se lesz ha megpróbál a téren megtanulni.

Dr. a kula 2012.08.14. 12:28:54

@monddazigazatmar:
A kettő párhúzamosan kell menjen. Ronaldo Madeiran rúgta egész nap a bőrt,Benzema is utcagyerekként nőtt fel majdnem.Amit a grundon tanul,gyakorol,azt edzésen hasznositja.

ÖtletElek 2012.08.14. 13:13:48

@nandras01: látod, pont ez a lényeg. attól még, hogy más a véleményed, az érzékenységed, más dolgokat találsz sértőnek, röviden tök máshogy látjuk ugyanazt a dolgot, még tudunk úgy beszélgetni, hogy nem sértegetjük egymást. neki ez szerintem nem megy.

és ha már leírtad, hogy szerinted miért nem volt sértő, akkor én is leírom, hogy szerintem miért volt az. egy olimpikon az egész addigi életét arra teszi fel, hogy kitartóan dolgozik minden nap, elszántan küzd egy nagyon távoli célért, már olyan fiatalon, amilyen korban a legtöbbeknek még céljuk sincsen, pláne nem kitartásuk. a legszebb éveiket áldozzák azért, hogy egy nemzetközileg elismert sportban a legjobbak között lehessenek. és akkor jön egy nyeszlett bölcsész, aki a saját fotelját se tudja egyedül odébb tolni, és kifigurázza azokat a sportokat, amiket százmilliók hatalmas tisztelete övez, és szándékosan összekever neveket és fogalmakat, hogy hárommal több kattintást kapjon. pár nap, vagy pár óra múlva sehol nem lesz már a gyökér kis firkálmánya, ezt tudja is pontosan, mégis ilyen olcsó, és bizony a legtöbbek által megvetett eszközöket használ.

szerintem ez igenis sértő, aljas és alpári dolog, főleg azért, mert ha már az egyik legolvasottabb netes publicista az ember /márpedig ezt tőle nem vehetjük el/, akkor a minimum lenne annyi igényesség, hogy nem más hátán kapaszkodik felfelé, mert nincs rá szüksége.

amúgy a pikírtséget és iróniát csípem, a megjegyzéseden jót mosolyogtam, nem bántottál meg vele, de nagyra értékelem hogy elnézést kértél, kivételes kultúrára utal itt a nagy névtelenségben.

nandras01 2012.08.14. 14:50:52

@ÖtletElek: hínnyeazannya!
hogy nézek ezek után az én elvtársaim szemébe, hogy jót mondott rólam egy nemannyira elvtárs..?
na mindegy, majdcsak jóvá tudom tenni :)

tótáról és a témáról:
ha olvasod - és bizonyára olvasod - tóta írásait, akkor tudhatod, hogy tóta már csak ilyen.
egyformán "tiszteletlenül" beszél jobb és baloldalról, kíméletlenül és végletesen fogalmaz mindarról, ami szerinte megérdemli azt.
nem mindig és nem feltétlenül értek egyet vele, de az idézett írása nem támasztott bennem ellenérzéseket. (lehet, hogy azért mert engem is baromira hidegen hagy a sport..?)
elismerem természetesen a teljesítményt, esetleg "azannyát!" is mondok, ha kirepül a stadionból a messzire dobott gőzvasaló, de ugyanazzal a lendülettel el is felejtem az egészet, ill. pontosan arra értékelem, amire szerintem méltó- egy csodabogár tökéletesen értelmetlen mutatványának látom.
(tudom, zene, festészet és szobrászat nélkül is meglennénk, de ezek valahogy mégis közelebb állnak hozzám. logikátlan vagyok? nem, csak gyarló ember...)

Dr. a kula 2012.08.14. 14:51:02

@nandras01:
Még akár igaza is lehetne,de akkor most hagyjuk abba a sportot és mindenki tervezzen roboto?-)
Nem mi hype-oltuk fel ezt ay olimpiai mozgalmat,hanem a vilag 116 ev alatt. Ebben Amerika,a liberálisok példaképe az egyik legfőll elöljárója. Nézd csak meg majd az elnökválasztásnál milyen olimpikon parádé lesz.
Fenntartom a véleményem,hogy Tóta egy megélhetési blogger,aki,ha nem olyant ír,ami megossza az embereket,akkor éhen hal. H aannyit írt volna,hogy szép volt fiúk,hajrá Magyarország,akkor azt 10 ember olvasta volna,ami 0 ft. Most mi,barmok,itt ütjük a billentyűt ő meg édesdeden hallgatja a pénztárgép csillingelő hangját,miközben kuncog,ahogy ennek a posztnak az írója is.

nandras01 2012.08.14. 15:05:59

@Dr. a kula: nem hiszem, hogy tóta írása arról szólna, hogy hagyjuk a sportot és mindenki tervezzen robotot.
már csdak azért sem, mert nem mindenki alkalmas, vagy képes sem sportolásra, sem pedig robot tervezésre. de kezeljük értékén a dolgokat.
szép dolog a sport, még szebb, ha valaki helyből, becsukott szemmel át tudja ugrani a templomtornyot, de attól még nem lesz a világ jottányival sem előrébb, míg egy jól megtervezet... akármivel, akár valamivel jobbá, könnyebbé is válhat az életünk.

Dr. a kula 2012.08.14. 16:14:12

@nandras01:
Az biztos,de valamiben a világ legjobbjának lenni az nem becsmérelendő,hanem dicséretes,és ha mar segiteni nem tud,akkor legalább ne ártson,ne rombolja le annyi ember jókedvét. Mindig van jobb,és tiszteletreméltóbb persze,de azért ezek a sportolók is nagy dolgot vittek véghez.
Tóta miben a legjobb?Nem is a világon,hanem idehaza.Semmiben.Semmi mérhetőben.Egy senkiházi,aki a mások sikereit gyalázva, kigunyólva,leértékelve akar közszájon forogni.

ÖtletElek 2012.08.14. 18:49:40

@nandras01: igen tudom, milyen ez a csávó. sokszor volt már olyan, hogy a véleményével mélységesen egyet tudtam érteni, de a stílusát még mélységesebben megvetettem. például amikor az ateista nézeteit fejtegette, az tartalmilag és logikailag nagyon tetszett, teljesen azonosulni tudtam minden szavával, egy oka volt, hogy nem szartam be a röhögéstől, nevezetesen az, hogy a vallás pont arra való, hogy támaszt nyújtson, lelki mankó legyen azoknak, akik abban hisznek. mankókat rugdosni meg olyan undorítóan alpári dolog, hogy bár a kifejtett tények azok tények, az azokból levont következtetések hibátlanok, mégis az egészről azt gondoltam hogy megvetendő dolog, semmilyen tiszteletre nem méltó. ezt tudja ez a csávó... ateista elvtársaként legszívesebben a szájába hugyoztam volna.

bocs, ha kicsit off voltam

nandras01 2012.08.14. 19:20:06

@ÖtletElek: ne haragudj, de nem értelek.
te magad mondod, hogy tótának az írásával tökéletesen egyetértettél, azzal teljes mértékben azonosulni tudtál, majd -téged idézlek!- legszívesebben a szájába hugyoztál volna...
mindezt azért, mert "mankókat rugdosni" illetlen dolog.
hátmár hogy a fenébe fejtse ki a saját ateizmusát másként, mint mankókat rugdalva..?
írja le, hogy én biz' ateista vagyok, és a vallás nem kóser, de mivel mankó kell, mégis halleluja a vallás..?
csak én érzek némi ellentmondást?

Kopi3.14 2012.08.14. 23:58:10

@monddazigazatmar: azt az apróságot, hogy nem azzal volt a kollégának baja, ki szóalt fel, hanem azzal, mit mondott.
Egy vadonat új, tompikás beléptetőrendszeres stadion mennyit is hoz a klubnak? Fenntartással együtt. S mennyi esetben egy a teljes klub, s mennyi esetben van leválasztva a labdakergető bohócosztály? Vagyis mennyi esetben is visz a többi részlegnek működési költségekre fedezetet? Pláne az irgalmatlan bevételeiből. Tényleg, milyen bevételei is vannak a bohócoknak? Úgy mellékesen megkérdezném, egyáltalán a felvetésedhez mi közöm van?

monddazigazatmar 2012.08.15. 00:50:56

@Kopi3.14: fasz vagy, tanulj meg olvasni.
normális focihoz normális infrastruktúra kell. Ja, van 1 stadion, ami életveszélyes. Nem birod ugyse felfogni, hogy nem a grundrol jonnek a játékosok.

Kopi3.14 2012.08.15. 21:14:19

@monddazigazatmar: hát, fasz a nénikéd, pöcsfej.
A normális focihoz normális infrastruktúra hogy is? Dunaferr? UTE? Stadler? hogy csak pár példát említsek neked, a normális infrastruktúrára, meg az eredményre. S még én nem tudom felfogni, meg vagyok fasz. Édes istenem, ha a negatív IQ-t nem engednék a világban megmozdulni de jó lenne.

Egebként mivel a jelek szerint az értő, értelmező olvasás egyáltalán nem megy neked, leírom, eredetileg azt mondtam, hogy a látványsportágaink közül egyesek kifejezetten sikeresek, s csak a kosárlabda, röplabda, foci szenved, ellentétben a poszt állításával. Bár tudom, magad akkora zseninek tartod, hogy ezt sem voltál képes anno megérteni, de mindegy.

Egy jó tanács: ne válaszolj! Kreténekkel nem foglalkozom.