A nap izéje

‎"A titán forradalmi út nem habos kakaós uzsonnázással tarkított sétakocsikázás! Hanem egy diadalmasan száguldó gyorsvonat, ahol a mozdony acélos dübörgése elnyomja esendő gyomrunk korgását!"

Utolsó kommentek

"nézd legott Komédiának, s múlattatni fog. "

2011.11.08. 15:44 Harpi

Ezt biztosan így tetszettek gondolni?

Címkék: fidesz kdnp önkormányzatok országgyűlés nagy imre törvényjavaslat ságvári endre utcanevek

Legalábbis érdekes, de mindenképpen átgondolatlan módosító javaslatot nyújtottak be kereszténydemokrata és fideszes képviselők. Az indítvány egyáltalán nem titkolt célja, hogy ha már az idő erre képtelen volt, akkor a kormánytöbbség cserélje le végre az utolsó Lenin, Marx és Ságvári Endre utcanévtáblákat valami korszerűbbre. Csakhogy a módosító javaslatot szó szerint értelmezve az egy kicsit távolabbra mutató eredményeket is hozna.

A Magyar Távirati Iroda ma délutáni híre szerint a kommunista diktatúrához, valamint a tanácsköztársasághoz köthető személyekről elnevezett közterületi elnevezések és közintézménynevek megváltoztatásáról nyújtottak be az önkormányzati törvényhez módosító javaslatot kormánypárti képviselők. A kereszténydemokrata és fideszes képviselők által jegyzett javaslat beépítene az önkormányzati törvénybe egy olyan passzust, amely kimondja: nem viselheti közterület vagy közintézmény olyan személy nevét, aki a XX. század önkényuralmi politikai rendszereinek megalapozásában, kiépítésében vagy fenntartásában részt vett, továbbá olyan kifejezést, illetve olyan szervezet nevét, amely a XX. század önkényuralmi politikai rendszereire közvetlenül utal vagy annak emlékét idézi.

A módosító javaslat ugyan településekre lebontva hosszú listába szedi azokat a közterület-neveket, amelyeket alkalmatlannak tart a továbbélésre, ám az önkormányzatok saját hatáskörébe utalja a névváltoztatásokról szóló rendeletek megalkotását. Amennyiben Pártunk és Kormányunk komolyan gondolja, hogy népünk szellemi és lelki jobbítása érdekében központi rendelkezéssel országosan átírja a települések utcanévlistáit, akkor ezzel a lépéssel nyilvánvalóvá teszi, hogy a puha kádári diktatúránál eggyel tovább lép a múltba, valahová, a Rákosi-korszak legmélyebb bugyraiba. Ám, ha a csatolt lista csak egy vezérfonál, s a célja nem több, mint az eligazodás megkönnyítése, akkor a rendelet szövegét szó szerint értelmezve óhatatlanul előbukkan még egy név: Nagy Imre. Egy olyan személy neve, "aki a XX. század önkényuralmi politikai rendszereinek megalapozásában, kiépítésében vagy fenntartásában részt vett".

Ezt biztosan így tetszettek gondolni, uraim?

3 komment · 2 trackback

A bejegyzés trackback címe:

https://napizeje.blog.hu/api/trackback/id/tr743363655

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Besúgó, köpönyegforgatókat a rendvédelmi szervezetekbe! 2011.11.11. 13:07:57

Más nem is maradhat ezentúl ezekben a szervezetekben. Bár, az is megoldás, hogy minden kormányváltásnál lecseréljük a rendvédelmi szervezetek teljes állományát. A főparancsnokoktól a kifutófiúig.  Legyen az rendőr, katona, tűzoltó vagy börtönőr.Ho...

Trackback: Négyszemközt, de hatfülközt beszélgetett Orbán és Csányi 2011.11.09. 19:06:26

 A plusz két fül az enyém volt. Nem akartam én hallgatózni, de éppen a Kedves Vezető meghitt kis dolgozószobájában (Nándorfehérvári terem) kellett kicserélnem az egyik nagy csillár 54-ik izzóját, mivel a Hőn Szeretett Vezérünkön is fog a kor, és e...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

blist 2011.11.08. 22:41:33

És akkor még nem is említettünk olyan "kétes emlékű" személyeket, mint a Tanácsköztársaság azon katonai vezetői, akik a Horthy-korszakban is komoly katonai karriert futottak be...

mrlaca 2011.11.09. 07:44:58

Egy csomó mindent át kéne még nevezni és így fizetéshez juttatni azokat akiknek ez a legnagyobb gondjuk.Bár nevezhetjük székletnek,fekáliának azért az akkor is csak szar.

aeidennis 2011.11.10. 16:37:09

@blist: Ezek a kétes emlékű katonai vezetők azelőtt a monarchia tisztikarában is komoly karriert futottak be.