A nap izéje

‎"A titán forradalmi út nem habos kakaós uzsonnázással tarkított sétakocsikázás! Hanem egy diadalmasan száguldó gyorsvonat, ahol a mozdony acélos dübörgése elnyomja esendő gyomrunk korgását!"

Utolsó kommentek

"nézd legott Komédiának, s múlattatni fog. "

2011.06.13. 20:11 Harpi

Cizellált nemzeti hasba rugdosás

Címkék: jobbik gyöngyöspata véderő eszes tamás juhász oszkár

Juhász Oszkár, a Jobbik gyöngyöspatai polgármester-jelöltje azt állítja, hogy az időközi választásra szintén készülő Eszes Tamás, a Véderő parancsnoka verni kezdte vasárnap hajnali egyeztetésükön. A bilincselésnek ellenszegülő Eszest előállította a rendőrség, eljárás indult ellene. Juhász Oszkár a Heol.hu-nak azt mondta, hogy az egyébként Eszes által kezdeményezett találkozón a község határában működő benzinkútnál egyeztettek volna a kampány nyugodt lebonyolításáról. Juhász azt mondta, hogy szóvá tette Eszesnek, amiért ő és támogatói a sajtóban és az interneten lejárató nyilatkozatok tettek közzé. Eszes – Juhász szerint részegen – kiabálni kezdett vele, a veszekedéssé fajult megbeszélésen fojtogatni kezdte, ököllel az arcába vágott, majd hasba rúgta. (Index.hu)

Van az úgy, hogy polgármester-jelöltek között vita bontakozik ki, ezen a legkevésbé sem kell csodálkozni. Tulajdonképpen egészen természetes, hogy – még ha egyazon oldalon állnak is! – eltér a véleményük bizonyos kérdésekben. Abban sincsen semmi különös, hogy a politikai eszmecserét éjnek évadján, egy benzinkúthoz beszélték meg, aki ebbe valami mögöttes áthallást akar belebeszélni, mondjuk maffiózókkal meg verőlegényekkel, az magára vessen! A világ legtermészetesebb dolga ugyanis, hogy két felelős politikus éjszaka cseveg egy töltőállomás parkolójában, az pedig, hogy ezenközben kicsit hasba is rúgják meg fojtogatják egymást, a demokrácia eszköztárához tartozik. Szoktak így.

Egészen nyugodtak lehetünk tehát mostan. A dolgok jó kezekben vannak Gyöngyöspatán. Kedves, szimpatikus, intelligens és visszafogott, empatikus politikusok folytatnak kulturált párbeszédet egymással, hogy az ország egyik benzines palackjában elfojtsák a kanócot.

Jut eszembe! Amikor Richard Nixon volt J. F. K. kihívója, Kennedy egyik választási plakátja Nixont ábrázolta. Egy arckép, semmi több. A szöveg pediglen ennyi volt: "Te vennél ettől az embertől használt autót...?"

9 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://napizeje.blog.hu/api/trackback/id/tr912981346

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Táskás Tóni 2011.06.13. 22:34:47

Mindkettő "jelölt" nagyon szimpatikus és megnyerő.

pokesz70 2011.06.14. 12:22:23

Figyelj - folytatta aztán -, egyvalamit utálunk jobban a rómaiaknál: azt a büdös Júdeai Népfrontot!
- Fúj! - bólogatott Frenszisz. - És a Júdeai Nemzeti Frontot is!
- És a Júdea Népe Frontot - szállt be Szten. - Szakadárok!
- Mi vagyunk a Júdea Népe Front - fordult felé rosszallóan Redzs.
- Ó... azt hittem, mi a Nemzeti Front vagyunk.
- NÉPE Front!!!!
- És mi van most a Nemzeti Fronttal, Redzs? - kérdezte Frenszisz.
- Ott ücsörög - mutatott a kérdezett a szemével egy a lelátón magányosan
ülõ õszes, hosszú hajú, szakállas egyén felé.
- Szakadár! - kiáltották neki oda egyszerre, mire a Nemzeti Front
félreérthetetlen mozdulattal válaszolt.

Miccsfiu 2011.06.14. 12:34:40

@pokesz70: Nagyon nagy, nagyon idevág... :)

Hanyi Istók 2011.06.14. 12:49:24

ilyenkor szokott az jönni, hogy az egyikről bebizonyítja a másik, hogy igazából izraeli ügynök vagy szocialista provokátor.

csárli hárper 2011.06.14. 12:57:08

magyar, magyarabb, legmagyarabb...