A nap izéje

‎"A titán forradalmi út nem habos kakaós uzsonnázással tarkított sétakocsikázás! Hanem egy diadalmasan száguldó gyorsvonat, ahol a mozdony acélos dübörgése elnyomja esendő gyomrunk korgását!"

Utolsó kommentek

"nézd legott Komédiának, s múlattatni fog. "

2011.06.10. 13:17 Harpi

Művészek nyugdíja: tánc – mindhalálig!

Címkék: kormány megszorítás szigorítás korkedvezményes nyugdíj rendvédelmisek

Orbán Viktor miniszterelnök kedden azt mondta, a korkedvezményes nyugdíjak rendszerét át kell alakítani, s mindenkinek részt kell vállalnia – mondta a Blikknek Pongó Géza, a Független Rendőr Szakszervezet vezetője.  Így nemcsak a rendőrök, hanem akár a művészek, bányászok korai nyugdíja is veszélyben lehet, hiszen ők 25 év munka után vonulhatnak vissza. A Kormányzati Kommunikációs Államtitkárság a Blikk kérdésére azt írta, akár a színész- vagy a bányásznyugdíjak rendszere is megváltozhat majd. De úgy vélik, hogy ez nem visszamenőleges hatályú lesz, mint a rendvédelmiseknél. Így elvileg aki már kapja a nyugdíjat nem jár rosszabbul, de a visszavonulást megnehezíthetik. (Blikk.hu)

Tökéletesen egyetértünk a kormány elképzeléseivel! Igenis, meg kell fosztani előjogaiktól a művészeket: mint minden rendes ember, ők is dolgozzanak a nyugdíjkorhatárig, ne mehessenek el nyugdíjba pofátlanul fiatalon! Mi az, hogy egy balett-táncos már negyvenévesen nyugdíjba mehet? Micsoda dolog ilyen szemtelenséggel hergelni a jónépet! Egy kis túlsúly, meg az a pár ránc nem akadály! 

Ha Pártunk és Kormányunk tervei megvalósulnak, kétségkívül színesebbé válhat a balett világa kicsiny hazánkban. Előre az egyenlő jogokért a kultúrában! Hívjuk vissza dolgozni a nyugdíjazott balett-táncosokat!

104 komment · 2 trackback

A bejegyzés trackback címe:

https://napizeje.blog.hu/api/trackback/id/tr782972938

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Előre ittak a vasutasok a MÁV Cargo bőrére? 2011.06.12. 17:03:08

 Tudom, hogy áprilisban meglátogatta Gaskó Gördülősztrájk Istvánt a Kedves Vezető és a bratyizgatás közben olyan kijelentést tett, hogy elismeri a vasutasok követelést a MÁV Cargo privatizációjából való részesedésükre. Igaz, biztosra nem ígérte me...

Trackback: A 20% kálváriája 2011.06.11. 17:09:24

 Szegény 20% nem tehet róla, de kétszínű alak lett belőle. Ha innen nézem elengedhetetlenül fontos, ha onnan nézem, akkor fölösleges teher. Legalábbis a kormány szerint. Történt ugyanis, hogy még ellenzékben a Fidesz kijelentette, hogy többek...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Maureen 2011.06.11. 07:13:22

Addig, amíg NEM LESZ ELEGENDŐ MUNKAHELY - cinikus az egész dolog. A visszamenőlegesség még pláne! Aki tud, most is dolgozik (a táncosokat illetően pl. oktatóként, esetleg koreográfusként), és sokan dolgoznának, ha lenne hol és mit!
Az egész csak arra jó, hogy megint (mint az évszázadok során oly sokszor!) viszály keletkezzen egyes érdekcsoportok között! De a feketeleves majd csak ezután jön, amikor majd MINDENKIT érintenek a változások - és (egyes kiváltságok kivételével) MINDENKI ROSSZABBUL fog járni!

tede 2011.06.11. 07:52:55

Ami érthetetlen, hogy miért állítják be a korkedvezményes nyugdíjat úgy, hogy aki balettáncos volt és már nem tud táncolni a kora miatt, az kész, annak csak a nyugdíj jöhet szóba. Arról van szó ugyen, hogy munkaképes ember és ahogy Hollandiában csinálják, fizetnek max 2 évet hogy átképezze magát és tudjon mást dolgozni. Ugyanez igaz az összes egyenruhásra is, annyi különbséggel, hogy ott még talán át sem kell képezni magukat, csak házon belül kell nekik valami olyan munkát nézni, amit tud csinálni, akár 60 évesen is. Mondjuk az útszélről trafizni akár 60 évesen is lehet.

kibike 2011.06.11. 07:59:57

@Kulminaator:
Én sem mondom, hogy azok, akik aktívan végignyomták az utcán a szolgálati időt, ne menjenek nyugdíjba. De láttam olyat is, aki utcán sosem volt mert IT-s, csak állományba volt véve és 4x évesen nyugdíjba megy, az azért már vérlázító. És gyanítom nem egyedi az eset...

Member · http://lehetvelem.blog.hu 2011.06.11. 08:04:18

Fentebb már említették, valóban, a munkaképes korúak dolgozzanak, DE HOL??? A jelenlegi munkanélküliek sem tudnak elhelyezkedni, diplomások söprögetik az utcákat, zúdítsunk még embereket az utcára? Az a végcél, hogy majd a nép fele éhenhal és akkor azt a keveset, amit nem tesznek zsebre, könnyebb lesz felosztani? :)

ciceró · http://magyarinfo.blog.hu/ 2011.06.11. 08:10:57

A szokásos felszínes szöveg ez a blogbejegyzés is. A művésznyugdíj nem csak a baletttáncosokra terjed ki, hanem a művészeti tevékenységet folytatókra, pl. a színművészekre is. Gesztesi Károly ma már nyugdíjas, miközben ha megéri, még 70 évesen is játszani fog színpadon és filmeken, mert egy jó színész.
Eredetileg a kormányrendelet csak szűk körre terjedt ki, de hála a különféle lobbiknak, fokozatosan kiterjesztették olyan területekre, amikre nem kellett volna.
A kérdés mindösszesen annyi, az államnak támogatnia kell-e azt, hogy valaki ne kényszerüljön pályamódosításra. Mert szerintem itt erről van szó. Ha meghagyjuk a baletttáncos nyugdíját, akkor adjunk a sportolóknak is szuperkedvezményes nyugdíjat, mert hát 40 év felett egy focista sem nagyon rúgja versenyszerűen a labdát.
El kell törölni a francba az egészet. Semmi sem indokolja az állam részéről ezt a nagylelkű gesztus.

ciceró · http://magyarinfo.blog.hu/ 2011.06.11. 08:15:38

@Member: Ha eltörlik a művésznyugdíjat, attól nem fog nőni a munkanélküliség. A művésznyugdíjak zöme 50-60 ezer forintos ellátás, kizárt hogy meg tudnának belőle élni. Minden érintett vagy legalábbis elsöprő többségük dolgozik mellette szerintem.
Ez egy felesleges lobbiszabály. Kiemeltek egy
szűk réteget és indokolatlan kedvezményt
kaptak.

ciceró · http://magyarinfo.blog.hu/ 2011.06.11. 08:21:10

@Maureen: A visszamenőlegességet el kell felejtenie a kormánynak. Agyrém hogy egyátalán
ez felmerülhetett.
És igen, minden területen el kell törölni az
indokolatlan kedvezményeket.
Az alábbi korhatár alatti nyugdíjak léteznek:
bányász
művész
szolgálati ( rendőr, katona, tűzoltó)
korkedvezményes
korengedményes
csökkentéssel előrehozott
csökkentés nélkül előrehozott
polgármesteri
országgyűlési
EP képviselői
Ez a botrány, ez a szánalmas. Ezeket revízió
alá kell vonni, van ami jól működik pl. Korkedvezményes, az még azt mondom vállalható,
főleg hogy most már 13%-os nyugdíjjárulékot fizetnek utána. A korengedményes is azt mondom
okés, kifizetik előre a nyugdíjat.
A többi érthetetlen hogy létezik. Ahol indokolt ki kell terjeszten a korkedvezményes szabályt, ami annál jobb azt el kell törölni.

ciceró · http://magyarinfo.blog.hu/ 2011.06.11. 08:22:40

Az első és legfontosabb az olyan szabály eltörlése, ami korhatár nélkül jár, ha megvan egy bizonyos számú szolgálati idő. Ezt azonnal meg kell szüntetni.

ciceró · http://magyarinfo.blog.hu/ 2011.06.11. 08:24:53

Egyébként a kérdés szerintem eldőlt. A kormány nem tud meghátrálni. Ha itt enged, leírja magát a társadalom előtt. Jelenlegi formájukban ezek a szabályok a történelem lapjai kell hogy kerüljenek.

Member · http://lehetvelem.blog.hu 2011.06.11. 08:30:48

@ciceró: Nem is tudtam, hogy már itt is vannak politikusi előjogok. Lassan visszamegyünk a reformkorba és a kiváltságok eltörlését követelhetjük.

Hhhhm, azt mondod, kizárt, hogy 50-60 ezerből megéljenek? Jó, aki hozzászokott a jóhoz, az más tészta, de a fél falu 30e alatti jövedelemből tengődik nálunk. Megvannak a maguk technikái a túlélésre, amikkel néha az én idegeimre is mennek.

Kelly és a szexi dög 2011.06.11. 08:40:46

Nem értem, hogy nálunk miért nincs az, mint az egyik olajsejkségben: havonta 3.000,- dollárt kap minden állampolgára, miután 18. életévét betöltötte - akkor senki se akarna nyugdíjba menni és persze dolgozni se!

belekotty 2011.06.11. 08:47:16

A nyugdíjas színészek mit csináljanak amikor a magyar állam most állította meg a magyar filmipart?

belekotty 2011.06.11. 08:50:01

A balett táncosokról annyit, hogy ott ugyanúgy kell tudni hogy a korral újba kell kezdeni mint az élsportolóknál. Senki sem gondolhatta hogy 40 évesen még a deszkán fog állni.

popocatepetl 2011.06.11. 09:03:55

@Kulminaator: "Vagy belegondolsz milyen szörnyű lehet a tudat, hogy bármikor elcsaphat egy bedrogozott fasz akit csak meg szerettél volna állítani, hogy megnézd a jogosítványát? "

Egy ilyen bárkit elgázolhat, tehát nyomás mindenki nyugdíjba.

popocatepetl 2011.06.11. 09:04:29

@belekotty: Óh, itt nem kell a szabad verseny mint a boltoknál?

popocatepetl 2011.06.11. 09:05:27

@Member: "Fentebb már említették, valóban, a munkaképes korúak dolgozzanak, DE HOL???"

Oldják meg!

popocatepetl 2011.06.11. 09:06:23

@Maureen: "Addig, amíg NEM LESZ ELEGENDŐ MUNKAHELY - cinikus az egész dolog. A visszamenőlegesség még pláne! Aki tud, most is dolgozik (a táncosokat illetően pl. oktatóként, esetleg koreográfusként), és sokan dolgoznának, ha lenne hol és mit!"

És akik dolgoznak is, s közben mi fizetjük a nyugdíjukat? Eszem megáll.

valerio 2011.06.11. 09:20:17

@spontan: Okos gondolat, csak azt nem értem, hogy kinek a pénzén tanuljon új szakmát?

lanyi 2011.06.11. 09:25:51

@popocatepetl:

Az emátia nem éppen a sajátod:)

Ha tudod egyáltatlán mi az...

Kicsi Kacsa 2011.06.11. 09:26:05

Oké, töröljék el a művésznyugdíjat. DE!!!! Akkor töröljék el a politikusoknak, képviselőknek, polgármestereknek a kedvezményes nyugdíját is!!!
Kettős mérce?

spontan · http://erdekessegek.info 2011.06.11. 09:26:20

@valerio: aki elveszti az állását, és nem talál munkát, az kinek a pénzén tanul új szakmát? Elmegy a munkaügyi központba, és ott ajánlanak neki munkát és/vagy elküldik átképzésre.

Miért kellene a művészekkel kivételezni?

popocatepetl 2011.06.11. 09:27:11

@lanyi: De a sajátom az empátia, együtt érzek velük, de nem vagyok hajlandó azért adót fizetni, hogy segélyre és korkedvezményes nyugdíjra menjen el!

Kicsi Kacsa 2011.06.11. 09:29:43

Persze egy izületi bántalmakkal megáldott balett-táncos mit és hol dolgozzon? Mert bizony nem azért mehettek eddig nyugdíjba 35-40 évesen, mert ráncosodnak, meg felszednek(? nem hiszem, a napi edzés nem engedi meg a plusz kilókat!) magukra némi hájat, hanem azért, mert 10 éves koruk óta kőkeményen igénybe vették az izületeiket. Ezek annyira tönkre mennek, hogy mozogni alig bírnának gyógyszerek szedése nélkül.
Irigyeljétek csak őket!

moTmeN 2011.06.11. 09:30:06

Erre az egeszre lenne jo megoldas a magannyugdij rendszere. Ha osszetancolt, osszetrafipaxozott, osszetuzoltott maganak annyit, aminek a kamataibol elete vegeig elel, menjen nyugodtan nyugdijba aki akar, es akkor nem jonne a sopankodas a "mi fizetjuk a nyugdijat" dumaval.

valerio 2011.06.11. 09:31:22

@spontan: Azért, mert speciel egy balettművész 6 éves kora óta CSAK erre készül. Ráadásul pont a szakmai nyugdíj lehetősége miatt kicsik a közalkalmazott művészek fizetései.

dr yetee 69 2011.06.11. 09:33:45

@spontan: Mol-részvényt,stadionokat megengedhet?

Kicsi Kacsa 2011.06.11. 09:34:49

Pont a balettosok szoknak hozzá a váltáshoz, hiszen minden fél évben rostálás van, amíg tanulják a szakmát. Ha kiszórják, akkor azonnal pályát kell módosítania. Beszélgessetek már egy-két balett-táncossal, achillesín-szakadás, az szinte mindig befigyel, akár előadás közben is, ölben vihetik ki a kollégák a színpadról.

Kicsi Kacsa 2011.06.11. 09:36:26

Bezzeg a politikusok, azok elmehetnek előbb nyugdíjba. Nekik miért lehet?
Na, erre válaszoljanak a nagyokosok, akik ellenzik a művésznyugdíjat!

Member · http://lehetvelem.blog.hu 2011.06.11. 09:38:16

@popocatepetl: Külföldön? Végülis ha nem örökre mennek ki és itthon költik el, még jól is járunk. Kínában már megy az ilyesmi.

valerio 2011.06.11. 09:45:41

@Kicsi Kacsa: Rostálás az egész élet, csak azt nem érted, hogy ezzel az elbaltázott pályamodellel, hogy tanulj 14 évig egy hivatást, gyakorold 10-15 évig, aztán viheted a munkakönyvedet, így nincs semmi értelme!

lanyi 2011.06.11. 09:46:21

Mondok egy kitalált példát:

Van mondjuk egy orvos aki nem nőgyógyász hanem mondjuk aneszteziológus.
Becsületesen dolgozik túlórázik a munkáját elismerik, máshoz nem ért, de a szakmájához nagyon.
Nem sokkal ötven éves kora előtt megszüntetik a kórházat ahol dolgozott egy videki kisvárosban.Azt mondják neki sajnos nincs munka elmehetsz nyugdíjba, mást nem tudunk ajánlani.
Szereti a munkáját, de nem tud mit tenni hiszen a fizetéséből nem tudott vagyonokat félretenni, a nyugdíjat választja.
Éldegél a nyugdíjából vigyáz az unokájára.

Aztán egyszer csak azt kezdik mondani, hogy micsoda dolog hogy ingenélők vannak az országban.

Elveszik a nyugdíját mert munkaképes és nehogy már ingyen éljen.

Elgondolkodik, semmihez sem ért csak a szakmájához, de az eltelt időben szakmailag is lemeradt, meg aztán szakmájának megfelelő munka amugy sincs hiszen a munkahelye bezárt.

Munkát keres akámit, mert nem tud megélni a csekkeket meg fizetni kellene.Közel ötven évesen nehezen talál.

Szerintetek ez a történet ha igaz lenne nem lenne szégyen gyalázat.

Vagy ez a történet igaz?

proton1701 2011.06.11. 09:49:01

@Land Ned: Amire Te gondolsz , hogy nyugdíj jóval kevesebb , mondhatni törtrésze az öregségi nyugdíjnak. De azt azért el kell ismerned , hogy léteznek speciális munkák ahol egyszerűen elkopik a szervezet és nem tudják már csinálni abban az iramban ahogy kell. Ezért van ez a rendszer. Nem lehet mindenki irodista meg pék vagy buszsofőr pl..Vannak szakmák ahol orvosilag ki van mutatva (világszinzen) , hogy onnan biztosan nem lehet elmenni nyugdíjba. Itt a 65-67 évre gondolok. Fizikai képtelenség. Mondjuk fut a cignygyerek és el kell kapni. 66 éves zsaru fut utána. Szerinted?????? Ez csak egy hirtelen példa volt. Igen meg kell nyírbálni a dolgot esetleg kijjebb tolni a határokat de ami most történik az , hogy a szaros pelenkával együtt kidobják a gyereket is. Orbán papa fog még ebben az iramban focizni 67 évesen. Nem hinném. Pedig ha abból akarna megélni éhen pusztulna. Hát így hozzon törvényeket.

lanyi 2011.06.11. 09:51:16

@popocatepetl:

MOL-ra jobb adót fizetni?

Egy milliárdosnak debrecenbe stadion építeni?
Oda szeretsz adót fizetni?

lanyi 2011.06.11. 09:53:42

@yetee 69:

Bocsánat nem akartam plagizálni.
Úgylátszik egyformán jár az agyunk:)

proton1701 2011.06.11. 09:58:23

@lanyi: Ez a történet igaz lehet. Nem csak az orvosokra hanem mondjuk a zenészekre is (fúvosok) akik szintén 25 év után csökkentett nyugdíjjal de elmehetnek ha akarnak vagy megrizikózzák , hogy kirúgják őket mert már nem megy úgy a zenélés......Ez nagy kibaszász a néppel. Az a baj , hogy a sok civil hülye ehhez és ők hozzák a döntéseket. Akkor senki ne akarjon a Csillag születikbe meg a többi fasz műsorba elmenni mert ők is így fognak járni majd. Ja és senki ne akarjon színházba és koncertre járni mert nem fognak úgy dolgozni a művészek , hogy alacsony bér semmi megbecsülés és éppen csak nem dobják be nekik a kaját a zenekari árokba. Szörnyű világ elé nézünk.....

valerio 2011.06.11. 10:00:22

@proton1701: Ezt mondom én is, hogy milyen életpályát jelentene ez? El a kezekkel a szakmai nyugdíjaktól!

Kicsi Kacsa 2011.06.11. 10:01:24

@valerio: Nem a kérdésemre válaszoltál.
Politikusok, kéőviselők, polgármesterek miért mehetnek előbb nyugdíjba?

laci_52 2011.06.11. 10:02:52

Aki balettáncosnak áll, tudja, hogy nem csinálhatja nyugdíjig, később kell másfajta munkát találnia. A focista is csinál valamit visszavonulása után, Zombori Sanyi például sportújságíró lett. Bizonyos foglalkozásokban szükséges egy idő után a pályamódosítás. Úgyhogy a foglalkozása alapján senki se kaphasson előbb nyugdíjat másoknál, ez csak vesztegetés nélkül, korrektül megállapított egészségromlás esetén legyen lehetséges.

popocatepetl 2011.06.11. 10:04:07

@lanyi: Az, hogy esetleg másra sem szeretek adót fizetni még nem jelenti azt, hogy a segílyesekre és a pihengető sünökre szeretnem kéne.

popocatepetl 2011.06.11. 10:05:36

@Kicsi Kacsa: Miért kéne nekik válaszolni erre? Azok sem érdemlik meg, ezek sem, de nem is hallottam még arról, hogy a politikusoknak járna.

popocatepetl 2011.06.11. 10:06:54

@moTmeN: Ehhez nem kell magánnyugdíj, ezt megteheti banki betét formájában is.

tataugebu 2011.06.11. 10:11:01

Igenis vissza mindenkit a munka világába!
Micsoda igazságtalanság, hogy smitpali 34 évesen sportnyugdíjba vonuhatott, mikor csak a kispadon űlt az olimpián! Amit eddig kapott a sok ingyenélő, eltartott, kicsiny és hányatott sorsú országunknak elviselhetetlen terhet jelentő junior nyugger, azt fizessék vissza visszamenőlegesen.
És ha már a visszamenőlegességnál tartunk, szeretett és bálványozott kormányunk is visszamehet az anyjába, és erre már ne számolhassanak el költségtérítést.

$pi$ 2011.06.11. 10:13:20

A gyermekszínészek mehessen nyugdíjba 12 évesen! A manökenek pedig akkor, ha meghíznak, a buszsofőrök meg akkor, ha elveszik a jogsijukat.

Mindenki mehessen nyugdíjba holnap, majd én dolgozom helyettük is!

valerio 2011.06.11. 10:13:31

@laci_52: Balettos fizetés vs. focista fizetés.... Nem is lehet összehasonlítani:( Egyébként szeretnék olvasni néhány sikersztorit a "pályamódosítás" témaköréből.

valerio 2011.06.11. 10:14:48

@$pi$: Tanulnál is helyettük?

$pi$ 2011.06.11. 10:20:34

@valerio: Már tanultam, de ha kell visszamegyek. Bár ezt nem akarja senki, mindenki csak pénzt akar tőlem.

A kormány azt mondja nincs pénz, el kell venni tőlem... aztán százával veszik a benzinkutakat, úgy látszik mégis van zsé. Mondjuk egyet adhattak volna nekem is, de ott egye meg a fene, ahol van.

$pi$ 2011.06.11. 10:23:23

Amúgy ha már a munkanélküliség szóba került: mindig vicces, amikor emberek, akik nem dolgoznak a munkanélküliségre hivatkoznak. Merthogy igaz, kevesebb munkahely van, mint ahány munkaképes, de azért az is igaz, hogy olyan még nem volt, amikor *egy* munkahely sem volt az országban.

Gondolom kevesebb munkahely van, mint munkaképes, de azért több, mint ahányan dolgozni akarnak. ;)

valerio 2011.06.11. 10:37:15

@$pi$: Két kérdésem lenne:
1.: akik nem halmoznak fel pénzt, mert nincs miből (közalkalmazott művészek), és (állítólag) nincs a munkájukra szükség, miből fizessék ki az új foglalkozásuk megtanulásához a költségeket?
2.: ilyen feltételek mellett ki lesz az, aki az előadóművészi hivatást választja?

desw 2011.06.11. 10:43:16

Nyilvánvaló, hogy minden érintett védi a saját érdekeit és bombabiztos ideológiát gyárt arra, hogy neki miért jár(na) a korai nyugdíjazás. A probléma ott van, hogy nehéz lenne olyan szakmát találni, amihez ne lehetne valamilyen szívhezszóló sztorit gyártani.

Miért várjuk el az egész nap higítóban és festékben matató szobafestőtől, hogy 6X évesen maszon fel a 4 méteres létrára festeni? Mért várjuk el a 6X éves gázszerelőtől, hogy ássa az 1 méter mély árkot a gázbekötéshez?

Vagy akkor járjon mindenkinek korai nyugdíjazás???

Sajnos nem az a kérdés, hogy meg kell-e változtatni a nyugdíjrendzsert, eü-t, oktatást, állami vállalatokat, hanem az, hogy végre mikor tesszük meg.

Talán vissza lehetne verni a "gonosz" kormány támadását sztrájkokkal és zavargásokkal, meg lehetne nyerni ezt a csatát, csak ezzel még nem tettük hosszabb távon is fenntarthatóvá a nyugdíjrendszerünket. Sőt, még mélyebbre süllyedünk a posványban, megnehezítve a következő generáció dolgát.

$pi$ 2011.06.11. 10:47:16

@valerio: Igen egyszerű kérdések:

(1) Semmi közöm hozzá. Amíg én közalkalmazott voltam a főnököm azt mondta semmi köze hozzá, hogy miből fizetem a fűtést.

Amúgy ha fiatal korában nem tanult semmit és nem is rakott félre és a rokonság sem tud segíteni akkor elmehet képesítés nélkül dolgozni és aztán továbbtanul, ha akar. Persze 35-40 évesen új szakmát tanulni nem könnyű, nem fog már úgy az agy, de mindegy.

(2) Kit érdekel. Viccet félretéve, az elmúlt x ezer évben voltak képzőművészek, korai nyugdíj viszont nem igazán. Valahogy mégis lettek balettáncosok, írók, zenészek és egyéb csepűrágók. Sokan közülük nyomorogtak, sokan otthagyták a pályát, sokan viszont megéltek belőle (vagy másból).

Amúgy útálok ilyesmit mondani, de nem örülök annak, hogy az én adómból támogatják a focit, a balettot, az operát a sanzonénekeseket, a magyar tévét, aztán utakra, egészségügyre, közbiztonságra, tűzoltókra, mentősökre meg nem jut.

tataugebu 2011.06.11. 10:55:20

@desw: Hát igen, csak éppen arról nem beszél senki, hogy miért éppen a nyugdíjasoktól akarják elvenni a járandóságukat!?
Miért nem a fiatal és életerős segélyeseket kényszerítik munkába? Miért nem szüntetik meg az EKHO-t és az EVA-t, melyek nyilvánvalóan az adóelkerülésekre szolgálnak? Miért nem hajtják be a vállalkoróktól az adó és tb járulékokat, hiszen minimálbérre vannak bejelentve, de elég nagylábon élnek? Miért nem azokat a munkavállalókat kaparják meg, akik minimálbérre vannak bejelentve, de mindenki tisztában van vele, hogy annyi pénzért senki sem fog nyolc órában dolgozni, tehát a többit zseebe kapja? Ezek mind meglopják az országot, ezért nincs elég pénz a fenntartásra.
Ja, hogy egyszerűbb a bérből és fizetésből élőket és a nyugdíjasokat letámadni és lehúzni róluk még egy bőrt?!

$pi$ 2011.06.11. 11:02:04

@tataugebu: "Miért nem a fiatal és életerős segélyeseket kényszerítik munkába?" Ha kicsit tájékozottabb lennél, akkor tudnád, hogy ez a terv.

KergeK@csa 2011.06.11. 11:04:35

Jahát, nem tudnak táncoolni? Menjenek tanítani, dolgozni!

Vagy rögtön adjunk a focistáknak is 40 évesen nyugdíjat!

desw 2011.06.11. 11:13:36

@tataugebu:
"Hát igen, csak éppen arról nem beszél senki, hogy miért éppen a nyugdíjasoktól akarják elvenni a járandóságukat!?"

A válasz igen egyszerű: jelenleg ~3 millió nyugdíjas van, de csak ~1,7 millió fő az, akik elérték a korhatárt, azaz ~1,3 millió fő van korhatár alatt (rokkant, korengedményes, korkedvezményes, ...)

Számoljunk a korhatár alattiak esetében CSAK havi 40 ezer Forint nyugdíjjal: 1,3 millió * 40 ezer * 12 = 624 milliárd Forint évente. Hangsúlyoznám, hogy csak havi 40 ezerrel számoltam, tehát a valós összeg ennél sokkal több. Ha mondjuk 10 évvel ezelőtt hozzá mertek volna nyúlni a nyugdíjrendszerhez, akkor most az államadóság kevesebb lenne laza 10.000 milliárddal, azaz a mostaninak kb. a fele lenne. Ez nem lenne rossz, ugye??

Na, csak ezért kell átalakítani végre ezt a "csodás" nyugdíjrendszert.

tataugebu 2011.06.11. 11:13:51

@$pi$: Drága tesókám! Hát addig állj féllábon, amikor a segélyeseket visszakényszerítik melózni. Meglesznek a kiskapuk, hogy megússzák a melót, vagy inkább csinálnak 50 pulyát, és megélnek a családiból. Itt nemzedékek nőttek fel a putrikban, akik soha nem látták, hogy apu és anyu megy dolgozni. Szerinted ezeket rá lehet kényszeríteni a melóra? Egyébként is, szerinted milyen munkát lehet adni nekik? Banktiszviselő, informatikus, tanár, fizikus, orvos, jogász, agysebész szerinted hány lesz? Mert fűnyíró és árokásó nem kell 3 millió.

Szocio Pata (kikvogymukblog) 2011.06.11. 11:17:53

@$pi$:
Én meg az "én adómból" típusú szöveget utálom. Te 1, azaz egy tagja vagy a x millió adózó magyarnak. Az, hogy a kultúra teljesen hidegen hagy téged, az tulajdonképpen a magánügyed. De nehogy már te mond meg, hogy legyen-e ebben az országban normális értékeket közvetítő tv, színház vagy opera.

$pi$ 2011.06.11. 11:18:18

@tataugebu: Igaz, én sem vagyok optimista ezekben a kérdésekben, de azért szerintem lehet eredményeket elérni. Nehéz, lassú és persze részleges, de valamit azért el lehet érni.

Az állam erős, ha akarat és elhatározás van, akkor azért sok mindent el tud érni. Lásd a magánnyugdíjakat is ripsz-ropsz elvették. ;)

Mindez persze nem jelenti, hogy lesz is valami. Csak annyit állítok, hogy lehet(ne). :-(

$pi$ 2011.06.11. 11:27:18

@Szocio Pata (kikvogymukblog): Mondtam, hogy útálom ezt mondani, nem olvastad el figyelmesen, luftot rúgtál.

Az, hogy a kultúra hidegen hagy, az egy marhaság. Attól, hogy valakit nem érdekel az opera, a sanzonok meg a balett marhára nem következik, hogy nem érdekli a kultúra. A kultúra nem csak a balett meg az opera, bár sok sznob ezt gondolja.

Mondok egy példát: regényeket kénytelen vagyok angolul olvasni, mert manapság nagyon kevés regényt fordítanak le magyarra. A '70-es években például sokkal több regényt lefordítottak és adtak ki elérhető áron mert az állam támogatta a könyvkiadást. Véleményem szerint sokkal fontosabb lenne a könyvkiadást támogatni mint a balettáncosokat korai nyugdíjba küldeni.

Azért azt elfogadod, hogy a könyvkiadás legalább annyira része a kultúrának mint a balett meg az opera?

tataugebu 2011.06.11. 11:29:09

@$pi$: " Nehéz, lassú és persze részleges, de"
látod ez a lényeg. Az sigílyeseket szinte lehetetlen lesz rábírni a melóra, ráadásul olyan munkát nem is tudnak nekik adni, amielytől az ország valóban gyarapodna. Egyszerűbb elvenni a nyugdíjasoktól, nem? Hisz most kell a pénz az új stadionokra... :(
Aúgy meg, miért kell a rendvédelmiseknek kedvezményeket adni? Szerintem ha a kedvezmények híján nem mennek az emberek színésznek, táncosnak, muzsikusnak, akkor mi van? Semmi. De ha nem lesz, aki eloltsa a tüzet, kivágja a sérültet a kocsiból, aki rendet tartson, vagy ne adj isten az országot védje meg egy esetleges konfliktus esetén, akkor beesik az eső... :(

Szocio Pata (kikvogymukblog) 2011.06.11. 11:29:35

Egyébként ez a Kultúra/Sport kontra egészségügy is érdekes.
Én például az olyan emberek egészségügyi ellátását nem támogatnám, aki aktívan károsították egészségüket. A dohányosok pld fizessenek 400%-os adót, így lassan gyűjthetjük a későbbi 10-20 milliós kezelésük költségét.
Támogatnám viszont a sportot (a focit is), mert kimutatható az egészségmegörző szerepe, így sokmilliárdot lehet megtakarítani.

$pi$ 2011.06.11. 11:32:46

@tataugebu: Nagyjából megegyezik a véleményünk, csak egy kicsit optimistább vagyok mint te. ;) Vagyis nem is annyira optimistább, hiszen én sem hiszem, hogy a jövő gyors és gyökeres változást hoz.

Pedig hozhatna. Csakhát a széthúzás, az önös érdekek, a tanult gyámoltalanság és a töketlenség... na igen.

tataugebu 2011.06.11. 11:32:54

@Szocio Pata (kikvogymukblog): Kihagytad, hogy ha valaki nem köti be magát a kocsiba és megsérül egy balesetben, az fizesse ki a teljes orvosi ellátást, és biztosító se térítse meg a kárát.
Aki mek veszélyesen él, mondjuk síel, vagy biciklizik, az is fizessem 300% tb-t, mert tuti, hogy több baja lesz, mint egy könyvmolynak...
Te sem gondolhatod komolyan...:(

dr yetee 69 2011.06.11. 11:33:05

@lanyi: Nem volna nehéz ép ésszel belátni,hogy először munkahelyeket kell teremteni,de visszamenőleges szabályokat épeszű kormány nem hoz!

Szocio Pata (kikvogymukblog) 2011.06.11. 11:35:38

@$pi$: Persze, hogy a könyvkiadás is része a kultúrának. Jelenleg az is a padlón van. Jó ez?
Én csak ezt feszegetem. Lehet lefaragni a kultúrát, de aztán ne csodálkozz, ha a következő nemzedék már tényleg Alexoszról fog tanulni az iskolában. Ha egyáltalán lesz iskola.
És akkor nem a "kiváltságokat" védem, de úgy sejtem, sokan ekézik itt a "csepűrágókat" (ahogy lenézően írod), közben nem sejtik, hogy a többségük jelenleg a szegénységi küszöbön él. És most nem azokról beszélek, aki sztárocskák lettek egy szappanoperában.

tataugebu 2011.06.11. 11:35:45

@yetee 69: Nagyon igazad van! Persze, hogy meg kell változtatni az eddigi rossz rendszereket, de nem két hét alatt.
Megfelelő hatástanulmányok, és az érintettek szervezeteivel való részletekbe menő konzultáció után, de csak ésszel.
A visszamenőlegesség pedig egyszerűen eszetlen ötlet.

$pi$ 2011.06.11. 11:37:31

@Szocio Pata (kikvogymukblog): Nem vetted észre, hogy a dohányosok már most is több száz százalékot fizetnek? Olvasd el a jövedéki törvényt aztán rájössz, hogy alaposan alulbecsülted a cigarettán lévő adót.

A valóságban nem te fizeted a dohányosok gyógyítását, hanem az ötven évesen szívinfarktusban meghalt dohányos fizette a csípőprotézisedet, amit 67 évesen az egész életedben elfociztál.

Amúgy a brutális cukorfogyasztás miatt kialakult tömeges cukorbetegség már most is nagyjából annyiba kerül az egészségügynek mint a dohányzás. Tív-húsz év múlva abból lesz katasztrófa. :-)

PubiX 2011.06.11. 11:37:55

Miért van az, hogy egyből leordít a képernyőről, hogy ki az ügyeletes fideszes bérkommentelő?

Gyerekek, ha már pénzért véditek a kormánymundér böcsületét, akkor legalább a szóhasználatot frissítsétek néha! :)))))))))

Szocio Pata (kikvogymukblog) 2011.06.11. 11:40:02

@tataugebu:
De, komolyan gondolom. Úgy tűnik, ez az őszinte beszéd kora, meg kell határozni, kinek merre mennyit. Akkor meg felteszem a kérdést: mire fordítanál például te 10 millió forintot? Egy 40 évig dohányzó ember kórházi kezelésére (aki még a pulmonológián is dohányzik), vagy mondjuk 5 tehetséges fiatal színész egyéves bérköltségére? (akik a gyerekdaraboktól kezdve a musicalig mindent játszanak)

tataugebu 2011.06.11. 11:41:47

@Szocio Pata (kikvogymukblog): Olvasd el $PI$ 11:37:31-de datált írását.
Ott a válasz.

$pi$ 2011.06.11. 11:42:43

@Szocio Pata (kikvogymukblog): és a közoktatást hol érinti a 35 évesen nyugdíjba menő balettáncosok esete? A művészek, táncosok, színészek nagy része meg mindig is szegény volt. Kit érdekel.

A baj az, hogy tanárok, orvosok, kutatók is rohadt szegények. A balettáncos szakma kiüresedése nem roppantja derékba a nemzetet. :-(

desw 2011.06.11. 11:46:06

@yetee 69:
"Nem volna nehéz ép ésszel belátni,hogy először munkahelyeket kell teremteni..."

Miként tud az állam munkahelyeket teremteni??

Szocio Pata (kikvogymukblog) 2011.06.11. 11:49:23

@$pi$:
Az is a baj, hogy kiemelünk és pellengérre állítunk szűk rétegeket, hogy "nézzétek, a gyökér ingyenélők"!
Még ha nem is támogatom a korengedményes nyugdíjat, nem látom be, hogy egy balettáncos miért lenne haszontalanabb egy tanárnál. Mesterséges ellentéteket szítunk, miközben besétálsz egy önkormányzatra, láthatod, kik azok akiket az állam a tenyerén hord, akik napi 3-4 órai munkával kényelmesen el vannak, akik fél 12-kor már csoportosan csoszognak zabálni, és mindez örökös joguk. Meg a sok minisztériumi léhűtő, én is ismerem a fajtájukat, velük kéne kezdeni!

$pi$ 2011.06.11. 11:54:01

@Szocio Pata (kikvogymukblog): Szóval azt mondod ne pellengérezzünk ki senkit, aztán kipellengérezed az önkormányzati dolgozókat? ;)

Szocio Pata (kikvogymukblog) 2011.06.11. 11:54:51

Na mindegy. Új korszakba léptünk, biztosan sokak érdeke csorbulni fog. Nem gond. De amilyen alacsony ebben a társadalomban a szolidaritás egymás iránt(ld a kommenteket), kábé India szintjére fogunk jutni.

Szocio Pata (kikvogymukblog) 2011.06.11. 11:55:42

@$pi$: Ja. :)
Én is gyarló kommentelő vagyok. Ebben igazad van.

tataugebu 2011.06.11. 12:03:11

@Szocio Pata (kikvogymukblog): Hát nagyon igazad van!
Sajnos az olyan értékek, mint a tisztesség, szeretet, áldozatkészség, odaadás, szolidaritás... lehetne még sorolni, sajnos erősen devalválódtak.
"Idenekemmindetdeazonnaléssokat!" lett a jelszó. :(

$pi$ 2011.06.11. 12:06:55

@Szocio Pata (kikvogymukblog): A szolidaritás tényleg nagyon alacsony és ez tényleg elég aggasztó.

dr yetee 69 2011.06.11. 12:07:41

@desw: Pl járuklékcsökkentéssel,de a fidesz 8 éve ezzel hitegetett,csak nem hazudtak?

Andrissss3 2011.06.11. 12:18:48

A sok balett és nyugdíj szakértő. Mindkettővel kapcsolatban ugyanannyi tudás,kompetencia halmozódott fel,hogy csak úgy kitör,mint a gejzir. 
A poszt egy vicc,egy írónikus gondolatmenet,arról,hogy mi lenne,ha mi lenne. 
Semmi. 
Sok igazságtalan szakmai nyugdíj lett megállapítva,amik sokszor rosszak,sokszor igazságtalanok, sokszor felháborítóak a "civil" emberek számára. 
Én a színész-szakmai nyugdíjat nem fogom sosem megérteni. Talán nem kell kifejtenem,hogy miért. 
Balett művészek esetében fel sem merül,fel sem fog merülni a szakmai nyugdíj eltörlése. 
Kb 300 emberről beszélünk. Ez talán nem akkora tétel. 
Valaki említette Hollandiát. Nagyon jó pl. Nem kettő,hanem öt év átképzést kapnak ingyen az államtól. De ha ez itthon is bevezetésre kerülne,akkor is lenne jópár gimnazista kommentelő,aki kikérné magának,hogy az ő pénzét ne osztogassák mindenféle hülyeségekre,holmi balett táncosoknak. 

lanyi 2011.06.11. 12:19:25

@desw:

Hát komolyan beszarok rajtad.

Te egy igazi idióta vagy:)

desw 2011.06.11. 12:20:22

@yetee 69:
"járuklékcsökkentéssel..."

Egyetértünk! És mi kell a járulékcsökkentéshez? Az állami kiadásokat is csökkenteni kell, mert -- remélhetőleg csak átmenetileg -- csökkenni fog az állam bevétele. No, ezért kell keményen visszavágni a pazarló kiadásokat (nyugdíj, eü, állami vállalatok, önkorm, ...).

desw 2011.06.11. 12:21:54

@lanyi:
"Hát komolyan beszarok rajtad.

Te egy igazi idióta vagy:) "

Mi nem tetszik, pajti? A számok magukért beszélnek, mi??

lanyi 2011.06.11. 12:28:13

@desw:

Milyen számok?

Ha senki sem enne akkor mennyi pénz megmaradna...

Ha a fogyatékosokat nem támogatnánk mennyi pénz megmaradna...

Mondjak még ordas baromságokat a stílusodban?

lanyi 2011.06.11. 12:30:56

@yetee 69:

Mindg megkérdezem:

Tud-e valaki egy államot, amelyik megvonta volna a nyugdíjas polgárai egy csoportjának a teljes nyugellátását, melyet azok törvényesen érdemeltek ki?

desw 2011.06.11. 12:35:33

@lanyi:

"Ha senki sem enne akkor mennyi pénz megmaradna.."

Az, hogy te mit és mennyi zabálsz a SAJÁT pénzedből, a te dolgod. Jelenleg 2 millió érdemi adófizető vérét szívja 8 millió eltartott, ez pedig nem tartható tovább. Vagy visszavesznek az eltartottak a követeléseikből, vagy megyünk Görögország után a lecsóba.

"Ha a fogyatékosokat nem támogatnánk mennyi pénz megmaradna..."

Ki beszélt a fogyatékosokról, okoska??

Szerinted tényleg van 800 ezer rokkant Magyaroszágon??

"Mondjak még ordas baromságokat a stílusodban? "

Mondjál légy szíves, csak kapcsolodjon ahhoz, amit én írtam, ok?

$pi$ 2011.06.11. 12:37:22

@lanyi: Az ilyen 'volna' tartalmú kérdéseknek az ég egy adta világon nincs semmi értelme.

Ha a nagymamámnak áramszedője lett volna, akkor ő lett volna a villamos. ;)

desw 2011.06.11. 12:40:11

@lanyi:
"Tud-e valaki egy államot, amelyik megvonta volna a nyugdíjas polgárai egy csoportjának a teljes nyugellátását, melyet azok törvényesen érdemeltek ki? "

Ekkora szarban még nem is nagyon volt ország a elhalasztott reformok miatt, mint mi.

Egyébként pedig Görögország: www.portfolio.hu/befektetesi_alapok/nyugdij/kegyetlen_lepes_a_kormanytol_a_nyugdijak_harmadat_is_elvehetik_a_gorogoktol.132624.html

RÁgika 2011.06.11. 14:34:23

Kis lazítás a sok politika után!
Ez se kutya,nézd meg!
Ugye Te is vizuális vagy? Képzeld el 60 éves táncosokkal. Groteszk lenne.
www.youtube.com/watch?v=pCJbApcKVXc&feature=BFa&list=FLAhfGQX7KmWA&index=3

dr yetee 69 2011.06.11. 14:55:41

@desw: Pl az ellopott nyugdijkassza,Mol-részvényvásárlás helyett,stadionépités,stb helyett lehetett volna járulékot csökkenteni,csak abból semmi haszna a csókosoknak!

desw 2011.06.11. 15:12:07

@yetee 69:

"az ellopott nyugdijkassza"
Hibás döntés volt felszámolni a mnyp-at, de az adózóktól korábban bevasalt összegekből csökkenteni az adókat?? Huu....

"Mol-részvényvásárlás"
Szintén hibás döntésnek tartom, de ez meg IMF hitelből volt.

"stadionépités"
Valóban felesleges a debreceni stadion, de mondjuk 12 milliárdból azért baromi nagy adócsökkentésre nem futotta volna.

A nagy állami pénznyelőket (nyugdij, eü, önkormányzatok, oktatás, ...) kellene végre átalakítani, csak ugye sok embert érint, nagy az ellenállás, minden érintett védi az előjogait. Ezzel éves szinten min 2.000 milliárd Forintot meg lehetne spórolni, csak vagy 6 millió embernek fájna.

dr yetee 69 2011.06.11. 15:22:21

@desw: Szerinted mire használják a lenyúlt manyup-kasszát?

desw 2011.06.11. 15:29:41

@yetee 69:

Nyilván a hirtelen adócsökkentés által a költségvetésen ütött lyuk betömésére is fel fogják használni a manyup pénzt.

Én itt arra gondoltam, hogy nomális esetben ELŐSZÖR az állami kiadásokat kell(ett volna) csökkenteni és utána lehet(ett volna) a közterheket mérsékelni bízva abban, hogy ez beindítja a gazdaságot. Tehát nem az adózóktól más címen elvett pénzből kell az adócsökkentés megvalósítani, hanem kiadáscsökkentésből.

dr yetee 69 2011.06.11. 15:44:12

@desw: Talán nem a csak gazdagoknak kedvező egy kulcsost kellett volna bevezetni,majd az ezáltal ütött lyukon siránkozni!

dr yetee 69 2011.06.11. 15:45:17

@desw: Pont azt nem látni sehol,hogy az állam visszafogná a saját kiadásait!

desw 2011.06.11. 15:53:19

@yetee 69:

"Talán nem a csak gazdagoknak kedvező egy kulcsost kellett volna bevezetni,majd az ezáltal ütött lyukon siránkozni!"

Azért talán a többett adózók tartják el az országot és nem a minimálbéres Józskák.

És ahogy írtam, a sorrendet valóban elcseszték: előbb kiadáscsökkentés, utána adócsökkentés.

"Pont azt nem látni sehol,hogy az állam visszafogná a saját kiadásait!"

Dehogynem: korkedvezményes nyugdíj megvonása!

icrem68 2011.06.21. 22:42:25

@$pi$:Kisapám, te nagyon sötét vagy!

NivoVivo 2011.10.27. 23:08:59

@ciceró:
Jaj!!
Istenem mennyi tudatlan...és még ezeknek kell műveltetés..már réges régen késő!
Kedves Ciceró...ezért a kiváltságért kőkeményen meg kell dolgozni ám..és a nem pénztárgép mögött hogy jó viszeres legyen a csoffadt lábad...
Emlékszem már 12 évesen adóztam mint táncos...te mit csináltál 12 évesen??fogadjuk össze vissza beszéltél mint most,,,képzelem kisfiú:)))
MOst 27 vagyok és többet adóztam mint a saját apám aki iskolaigazgató...és ő 58...!
ha azt nézed már a . diplomámat gyurom és oktatok is és folyamatosan jelen vagyok a táncéletben és társulatot is igazgatok, és 4 megyejogú városban vagyok állandó meghívott...és miért???
Mert próbálok valamit kezdeni ez életemmel..
Nem kéne belütnöd az orrod a nagyok dolgába...gondolkozzál informálodjál és nézd meg azokat akik egész életükben tisztelik a másikat és tisztelnek egy szakmát.
Kevesen vannak akik ezt az életmodót választják....folytathatnám a végtelenségig...nézzél való világot és tanulj a magad szintjén életfelfogást.hajrá

ciceró · http://magyarinfo.blog.hu/ 2011.10.28. 09:06:42

@NivoVivo: A dolog eldőlt, a parlament előtt van a törvény. A művésznyugdíjnak vége 2012.01.01-től. Nem hiszem hogy egy szakma iránti tisztelet a nyugdíjszabályokon keresztül kell érvényesíteni.
Ha Ön ilyen sikeres ember, nyilvánvalóan nem fogja érinteni hogy a speciális szabályozás eltörlésre kerül.

NivoVivo 2011.10.28. 14:50:24

@ciceró:
reménytelen....
Képzeld el hogy készülsz 25 évet az olimpiára, megnyered és a végén azt mondják nem kapsz érte semmit sőt folytatnod kell még 15 évet...
Tudom te birka vagy és bolintasz és nyomod tovább, ezért már kijár a tiszteletem a nyugdijjas hálon keresztül...
Miért hasonlítom a sporthoz...képzeld el mi 140-en voltunk a felvételin 4. álltalánosban a végén 6 fiu maradt...ez egy 12 évig tartó verseny volt...és eztán következik a 25 év munka...tehát több mint 35 év munka után kapunk valami kiegészítést...a táncművészek fizetése az átlag kerset 40%-a...
Az utcaseprő többet keres, gondolkozzál mielőtt érvelsz valami mellett!!!
Erre használod el a tartásodat a gondolataidat...tele vagy értelmetlen idulattal...ahogyan sokan mások...az zavar hogy vannak akik 10 évesen eldöntötték mit kezdenek az életükkel...ha igazán pénz akarsz kerseni az államnak kezdjed az autópályaépítő zrt-nél...
És az hogy elvan már döntve ugy hogy nincs megszavazva ez a demokrácia szégyene és neked ez tetszik!
Ne áruld el magd ilyen könnyen...tanács!
Tudsz te valamit a magyar táncművészetről vagy csak birka vagy és bologatsz...
Szégyen h itt tartunk...de pont ezért választottuk ezt az életmodot...még van remény, de nem neked!