A nap izéje

‎"A titán forradalmi út nem habos kakaós uzsonnázással tarkított sétakocsikázás! Hanem egy diadalmasan száguldó gyorsvonat, ahol a mozdony acélos dübörgése elnyomja esendő gyomrunk korgását!"

Utolsó kommentek

"nézd legott Komédiának, s múlattatni fog. "

2011.04.21. 09:04 Harpi

Hitler születésnapja egy jobbikos híradóban

Címkék: jobbik horthy hitler nemzeti 1 televízió

Ehhez nem sokat lehet hozzátenni. A Jobbikhoz közelálló Nemzeti 1 online televízió tegnap esti híradója megemlékezett Adolf Hitler születésnapjáról. A barátságos, családias vágóképekkel illusztrált anyag a náci diktátort "német politikusként" aposztrofálta, és többek között a következőképpen méltatta: "1933-ban pártja elsöprő győzelmet aratott a demokratikus választásokon. Rövid idő alatt talpra állította a tönkretett, nyomorba döntött Németországot, ahol példátlan gazdasági, társadalmi, erkölcsi, kulturális fellendülés vette kezdetét", a nácizmus elleni nemzetközi összefogást pedig boszorkányüldözésnek nevezte. A Jobbik propagandagépezetének részeként működő online tévé hírszerkesztési politikája annál is inkább elgondolkodtató, mert a Fidesz-kormány éppen ezekben a napokban, lényegében alkotmányos szinten rehabilitálja a Horthy-korszakot, és a Hitlerrel szövetséget kötő magyar kormányzót.

Vagy ez csak egy médiahekk, amellyel a Fidesznek akarnak borsot törni az orra alá? Szép a jelenet a vágóképek között 14:22-nél, amelyen a náci dekoratőrök egy jókora Fidelitas-táblával birkóznak...

A videó 14:07-től válik érdekessé:

240 komment · 2 trackback

A bejegyzés trackback címe:

https://napizeje.blog.hu/api/trackback/id/tr312844279

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Lázár János kezébe szálka ment 2011.04.22. 08:36:29

  Szegény Lézer János már jó ideje álmatlanul forgolódott éjszakánként az ágyában. Hiába gondolkodott erősen, nem jött rá mi az oka. A szép szolgálati autóját már régen leadta, az már nem is foglalkoztatja, hisz vett egy hasonlót (az árát és ...

Trackback: Jobbik: Őfelsége ellenzéke? 2011.04.21. 19:48:32

Aláfekszik a Jobbik a kormánynak, vagy valóban konstruktív ellenzék, ahogy magáról hirdeti? Két részes, az új kormány első parlamenti ülésszakát áttekin…

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

IP-címvadászok kedvence 2011.04.21. 11:05:52

Fodor Gábor annak idején figyelmeztetett, hogy nem jó dolog betiltani a horogkeresztet, meg a többi jelképet, hadd lengessék azok, akik ezt szeretik, mert legalább messziről látja az ember, hogy kikkel áll szemben.

Ez is ugyanez a játék. Hadd beszéljen a Jobbikos Hitlerről, mint szalonképes európai politikusról. Egyből látja mindenki, még a legtájékozatlanabbak is, hogy ez a társaság úgy bűzlik, ahogy van.

Hadd fejezze ki magát mindenki, ahogy neki jólesik, hadd lássuk, kiről is van szó.

2011.04.21. 13:45:04

ez ahogy írva vagyon, médiahekk. A sok hülye meg bedől neki

pudibundo 2011.04.21. 13:49:57

Hehehe...ez "kemény".Dehát ez kell azindex címlapra, nem?

maxwell murder 2011.04.21. 13:50:30

Horthy-t ebbe nem kéne belekeverni, de egyébként igazatok van. Éljen Horthy!;)

panzermeyer 2011.04.21. 13:51:05

"1933-ban pártja elsöprő győzelmet aratott a demokratikus választásokon. Rövid idő alatt talpra állította a tönkretett, nyomorba döntött Németországot, ahol példátlan gazdasági, társadalmi, erkölcsi, kulturális fellendülés vette kezdetét"

Ezt vitatni nem is lehet. Mindenki azt kutatta, mi a németek titka.

Attól, mert nem láttok ki a holokauszt köde alól, még a tények tények maradnak, és Hitler valóban helyretette weimari Németországot.

Alhazred 2011.04.21. 13:51:20

a jobbik már tuti nekilátott adolf klónozásának

Alhazred 2011.04.21. 13:52:57

@panzermeyer: végülis megígérte, hogy a németek nem fognak ráismerni az országukra

Sem Mihály 2011.04.21. 13:54:41

Budaházit egyidőben emlegetni a jóságos führerrel... ennél jobb nem is lehetne :)

Žďárský 2011.04.21. 13:55:09

@panzermeyer: Méghozzá úgy, hogy fokozódó tempóban készítette fel országát a háborúra, csúcsra járatva a hadiipari termelést és az ehhez kapcsolódó kutatásokat és infrastrukturális beruházásokat. Megérte?

ügyfélszolgálatos 2011.04.21. 13:55:29

@Alhazred: Ja sikerült is neki igaz, hogy csak a németeknek 10 millió halottjukba került és egy szétvert országukba. Ja "rendbe" tette az országot...

cjmd 2011.04.21. 13:55:59

@panzermeyer: Gazdaságilag helyretette, ez nem vitás. Bár azt nem tudjuk, hogy ha nem a háborús készülődés lett volna a gazdaság motorja, akkor, főleg 10-20 éves távlatban mi történt volna.
Viszont elég durva a felsorolásba beletenni az "erkölcsi" szót a fellendülés elé. Vajon mennyire erkölcsi fellendülés kirobbantani egy háborút, aminek több millió katonai és civil áldozata van? Vajon mennyire erkölcsös dolog aláírni egy meg nem támadási szerződést, majd 2 év múlva nekimenni az adott országnak? (félre ne érts, egy könnycseppet sem hullajtok a ruszkikért, de nehogy már hitler legyen az erkölcsös vezető...muhaha...)

Sem Mihály 2011.04.21. 13:56:04

@panzermeyer: "
Attól, mert nem láttok ki a holokauszt köde alól, még a tények tények maradnak, és Hitler valóban helyretette weimari Németországot. "
- csak aztán elszaladt vele a ló hogy finoman fogalmazzak és utána garantált volt a nyomor a köbön :)

maxwell murder 2011.04.21. 13:57:48

@panzermeyer: két kiemelés: "demokratikus választások", "a német nép bukását okozta" - kurvára nem voltak demokratikus választások és a német nép nem bukott el, most is Európa legerősebb országa és legöntudatosabb nemzete, csak a Führer bukott el, szerencsénkre.

Times New Roman 2011.04.21. 13:58:24

úristen, nagyon hülye vagy posztoló! közvetve reklámozni egy szélsőjobbos orgánumot??? eddig egy csomóan nem tudtak róla, így az agymosás lehetősége is kisebb volt... minden értelmes ember tudja, hogy a szélősésgesek halála, ha nem veszünk tudomást róla... de nem, te reklámozod... egy dologban igazuk van a jobbikosoknak,a demokrácia néha ártalmas,mert bármilyen hülye (posztoló) szóhoz juthat.

panzermeyer 2011.04.21. 13:58:46

@Alhazred: Nem állok itt neki Hitlert védeni, mert nem érett még meg erre a helyzet.

Lehet viccelődni is ezzel, de a tények attól még tények maradnak.

A weimari fosból pár év alatt gazdasági nagyhatalmat teremtett, autópályával, szociális juttatásokkal, területi expanzióval, nulla munkanélküliséggel, gazdasági függetlenséggel.

Lehet holokausztozni, meg a többivel jönni, de lássuk be: a fentiek ettől függetlenül sikerültek, és az akkori Anglia, meg Amerika odajárt csodálkozni, főleg a '36-os olimpián.

Link Elek 2011.04.21. 13:59:27

magyarorszag aranykorara nem szivesen emlexunk. ugyanis unalmas.
a kiegyezest koveto evekre gondolok, mint aranykor.

amire szivesen emlexunk, akar pozitiv, akar negativ okokbol az az erdekes evek, amikor nacik, kommunistak valosittottak meg almaikat Mo-n.

most is izgalmas idoket elunk. de egy biztos: KRVARA meg fogjuk szivni.

az lenne az optimalis, ha az utcan leszolitott jarokelok tobbsegenek fogalma sem lenne arrol, hogy ki a miniszterelnok, ki a penzugyminiszter.
Bajnaiakra, Oszkokra lenne szukseg, nem gyurcsanyokra, orbanokra, matolcsiakra

panzermeyer 2011.04.21. 14:00:43

@Свобода: Ez a másik tévhit. Németország hadiipari teljesítménye meg sem közelítette '39-ben(a háború kitörésekor) pl Angliáét.
És '45-ben volt a csúcson, még úgy is, hogy szarrá bombázták már őket.

Olvass nyugodtan utána, két angol történész írt egy könyvet: Kettős mérce.

cjmd 2011.04.21. 14:01:17

@panzermeyer: A másik pedig tényleg az, hogy vajon lehet-e rendbetevésnek nevezni azt, hogy beleviszi az országot egy háborúba, gyakorlatilag jobbra-balra megtámadva mindenkit, és kockáztatva azt a megsemmisítő verést, amit végül tényleg megkaptak? Hitler elérte, hogy a németeket évtizedekig megbélyegezték, plusz elérte azt a pozitív diszkriminációt, amiben a nemzetközi politika azóta is részesíti a zsidóságot. Nekem semmi bajom amúgy velük, csak azokkal, akik üzletet csinálnak a saját népük kiirtásából. Mert az gyomorforgató és kegyeletsértő. (Ha zsidó lennék, főleg ha érintett a holokausztban, akkor gyűlölném, hogy minden évben szinte kötelező erről filmet forgatni, és a világ többi népirtása együttvéve sem kap akkora nyilvánosságot, mint a miénk). És ha nincs hitler, nincs holokauszt, tehát üzletet sem lehetett volna csinálni belőle...

Times New Roman 2011.04.21. 14:02:43

@Link Elek: neked van egy kommented, amit függetlenül az éppen aktuális topictól mindenhova bemásolsz??

gitáros 2011.04.21. 14:02:48

@panzermeyer:
"Nem állok itt neki Hitlert védeni, mert nem érett még meg erre a helyzet."
Arra vársz? Elmész te a kurva anyádba, cimbi.

panzermeyer 2011.04.21. 14:03:55

@cjmd:
Neked is ajánlom, olvass, ne csak a győztesektől. Már magyar hadiipari magazinokban is megjelent az eddig is nyilvánvaló: Hitler nem azért támadott az oroszokra, meg jókedvében volt, hanem pár napra rá támadtak volna az oroszok.

Vagy, szerinted, ha az oroszok védekezésre vannak berendezkedve, akkor a németek így keresztülmennek rajtuk? Nem. Azért tudtak így haladni, mert Sztálin offenzív hadviselésre állította be a közös határon a hadosztályait, és nem defenzívre.
Próbáltam közérthető érvet hozni.

Pretoryan 2011.04.21. 14:05:36

1933-ban nem is volt választás németországban, 1932-ben júliusban és novemberben volt egy-egy de akkor sem szereztek többséget (sőt 2-3%-kal csökkent a befolyásuk a parlamentben), csak amikor Hindenburg végre engedett a nyomásnak és kinevezte kancellárnak, majd Hindenburg halála után jött a felhatalmazási törvény, onnantól meg csak NSDP volt.

Szóval az N1 a neonácik jól bevált történelem hamisításához folyamodnak ahogy azt szokták.

Times New Roman 2011.04.21. 14:05:42

a dolog tök egyszerű: Hitler bizonyos dolgokban hasznos volt a hazája számára, bizonyos dolgokban meg kifejezetten ártalmas. mit kell ezen annyit veszekedni? attól hogy egy antiszemita állat volt, attól még alkalmas volt bizonyos területeken a jó döntéshozatalra.

panzermeyer 2011.04.21. 14:05:44

@maxwell murder: "Európa legerősebb országa és legöntudatosabb nemzete"

Ugyan, dehogy. Olyan agymosáson mentek keresztül, h szinte semmire nem büszkék a múltjukból. A német zászlót alig merik lengetni.
Nézd meg, a német válogatottban alig van német, mégis simán benyelik.
Ez normális?

panzermeyer 2011.04.21. 14:06:56

@gitáros: Cimbi, anyád nem enged el magától, nagyon ragaszkodik, hiába alázom meg, ez kell neki, így nem tudok sort keríteni az enyémre. Ne haragudj.

cjmd 2011.04.21. 14:07:02

@panzermeyer: taktikusnak taktikus, az igaz. De semmi esetre sem erkölcsös. Minek csinálta a Molotov-Ribbentrop paktumot, ha tudta, hogy úgyis nekik megy? Másrészt, a franciák-belgák-hollandok-angolok is meg akarták támadni? Nem hiszem. Harmadrészt mindamellett, amit írtam a holokauszt biznisz kegyeletsértő, undorító mivoltáról, azért azt fontos leszögezni, hogy NEM lehet erkölcsi fellendülésről beszélni egy olyan országban, ahol nyíltan üldöznek valakiket a vallásuk miatt. A gazdasági és technikai fellendülést nem vitatom.

penelope garcia 2011.04.21. 14:07:07

Ne már.
Nem lehetnek még a szalon-nácijaink sem ennyire debilek.

Žďárský 2011.04.21. 14:08:22

@panzermeyer: Ebben igazad van, de ettől még nem tévhit, hogy a német fellendülés elsősorban a hadiiparra alapult. Anglia az akkori világ második számú nagyhatalma volt, az első világháború előtti császárság sem igazán volt képes vele felvenni a versenyt, nemhogy a kisebb területű és a versailles-i szerződés korlátai közé szorított weimari állam.
A német fellendülés egyik kulcsa ezeknek a korlátoknak a fokozatos eltörlése, a másik pedig a különböző módokon, de a hadiiparhoz kötődő beruházások felfuttatása volt.
'45-ben meg tényleg csúcson voltak, főleg a repülőgépek és páncélosok gyártása, de sokra nem mentek vele.
Kettős mérce? A Rudolf Hess-könyvre gondolsz?

[megmondoember] 2011.04.21. 14:08:40

"A Jobbikhoz közelálló Nemzeti 1 online televízió tegnap esti híradója megemlékezett Adolf Hitler születésnapjáról. A barátságos, családias vágóképekkel illusztrált anyag a náci diktátort "német politikusként""
Na és. Orbán Viktort is magyar politikusként szokás aposztrofálni. Nothing to see here - move along!

maxwell murder 2011.04.21. 14:10:02

@panzermeyer: az megint egy másik dolog és a német zászlót nem olyan régóta lengetik büszkén az is igaz. Attól még egy fejlett és erős ország, aminek a hátterét egy erős társadalom és egy másfajta mentalitás biztosítja.Én is jobbikos vagyok ,de ez nekem is erős. Miért kell szépíteni azt, ami nem szép? Miért kell nekünk a nemzeti-szocialistákat éltetni?Ez az ember a hadseregével megszállta az országunkat!Ha így nézzük, akkor Sztálin is kiemelte a szarból az orosz népet, Oroszországot a világ egyik legerősebb országává tette és birodalmat épített ki.

panzermeyer 2011.04.21. 14:11:27

@Pretoryan: Abban, hogy mikor volt a választás, tökéletesen igazad van.
De ezt elég kicsinyes dolog történelemhamisításnak titulálni, főleg, mert a történelmet, mindig a győztesek írják.
Katyin, Malmedy, 6 millió, ezekről már mind kiderült, hogy ordas nagy hazugság.

Szerintem, ezekhez képest ez egy tévedés volt.
Asszem, Vona töritanár, meg kellett volna kérdezni.

penelope garcia 2011.04.21. 14:11:31

@panzermeyer:

"Nem állok itt neki Hitlert védeni, mert nem érett még meg erre a helyzet."

Nehéz gyerekkorod volt, mi?

Állítólag Hitlernek is.

De ki nem szarja le?
Akkor is egy korlátolt, elmebeteg tömeggyilkos.

ügyfélszolgálatos 2011.04.21. 14:11:59

@panzermeyer: Elég nagy sületlenségeket állítasz. Sztálin nem hogy nem akart támadni, de még azt is megtiltotta, hogy riadókészültséget sem engedte elrendelni. Lehet, hogy értelmes írókat kellene olvasnod és nem kriptonácikat.

DillingerEscapePlan 2011.04.21. 14:12:43

ti meg a gyurcsányt éltetitek. az se jobb egy fikarcnyit sem.

panzermeyer 2011.04.21. 14:12:44

@cjmd: Végre egy kulturált ember, bár nem értünk egyet mindenben:)

Terézágyú 2011.04.21. 14:13:55

Természetesen a jobbikosok nem nácik.

panzermeyer 2011.04.21. 14:14:03

@Свобода: Igen, de nem csak ott olvastam erről, de ebben egyedül magyar nyelven.
Ileltve, van egy másik is, "A másdik vh okai" című.

panzermeyer 2011.04.21. 14:15:42

@ügyfélszolgálatos: Majd nézz utána ennek a kb egy éve, titok alól feloldott jegyzőkönyvekben, ha érdekel. Nagyokat fogsz csodálkozni.

Pretoryan 2011.04.21. 14:17:55

@panzermeyer: Őőő nem értem, tudom hogy én vagyok a stratégiai balfasz!

Tehát a szovjetek túl vannak egy félresikerült finn háborún, amit csúnyán megszívtak... Ezért elhatározzák, hogy gyorsan megtámadják a finneknél jóval erősebb németeket, ráadásul olyan mértékben kezdő és gyenge csapatokkal akiken a németek simán átgyalogolnak, holott 1,5 évvel később bírtak összeszedni annyi embert amivel le tudják darálni a német hadigépezetet.
Ezenkívül okosnak nem nézhető húzással megvárják míg a németek elfoglalják Jugoszláviát és Görögországot, és a csapataikat a határ mellé terelik a támadáshoz. (amúgy pedig kivárják míg a németek elvesztik az angliai csatát, és pacifikálják europát, mert az úgy sportszerű)

Asszem Sztálinnak meg kell adni így utólag a fair play díjjat, a németek megtámadására fordított minden erőfeszítéséért, valószínűleg minden idők leghumánusabb és legfairebb hadi cselekedetét akarta végrehajtani.

Kassian 2011.04.21. 14:19:42

@panzermeyer: Ja, úgy "rendbe tette" Németországot, hogy lángba borította a világot és ebbe nagy rendbe tételbe beledöglött kb. 60-70 millió ember...Amúgy az egész náci rendszer romlott, korrupt és torz volt és Hitler mielőtt megdöglött volna, simán vágóhídra hajtotta a saját becsapott népét. Ja és nem mellesleg, a hőn szeretett nácijaid kirabolták, kifosztották az összes megszállt európai országot, és itt nemcsak a meggyilkolt zsidóság vagyonára gondolok. Ezek a rablott értékek pedig tök véletlenül a náci vezetés magánvagyonát gyarapították...
Egyébként pedig a zsidók kiirtása után jöttek volna szépen a szlávok, meg mi magyarok is.

De majd megérted egyszer te is, ha majd elmúlsz 18 éves...

(त्वष्टृ) (törölt) 2011.04.21. 14:20:00

@Born to be wild: "egy dologban igazuk van a jobbikosoknak,a demokrácia néha ártalmas,mert bármilyen hülye (posztoló) szóhoz juthat."

Nem a demokráciával van baj. Stanislaw Lem elmagyarázza neked:
"Dopóki nie skorzystałem z Internetu, nie wiedziałem, że na świecie jest tylu idiotów."
"Nem is tudtam, hogy ennyi idióta van a világon, amíg el nem kezdtem használni az internetet."

Lem más könyvében is kritizálja a világhálót, mint olyan csatornát, melyben a mérhetetlen ostobaság elnyomja az értelmes gondolatokat.

panzermeyer 2011.04.21. 14:22:23

@maxwell murder: "Oroszországot a világ egyik legerősebb országává tette és birodalmat épített ki."

Elég nagy különbség van a két diktátor között, de a módszereik között is.
Ha csak azt vesszük, hogy a szovjetek nagy része gyűlölte, de szinte mindenki rettegett Sztálintól, addig Hitlert imádták. Ez is tény, és elgondolkodtató.

Sztálin a sajátjait terrorizálta, és irtotta, Hitler meg azokat, akiket úgy gondolt, hogy a saját népét fenyegetik, zsigerelik, míg a saját népét, illetve szövetségeseit nem igazán basztatta. Kivéve minket, mert minket mindig is lenézett, talán nem véletlenül.
Megvetett minket pl. azért is, mert ugyan vissza akartuk kapni a területeket, de tenni érte semmit.

Azt meg a jelen eldöntötte, igaza volt-e Hitlernek. Ha jól tudom, jelenleg is pont azok rabolnak ki felülről(IMF), vagy az utcán(cigányok), akiket anno Hitler üldözött.

Times New Roman 2011.04.21. 14:24:11

@(त्वष्टृ): de lássuk be, a demokrácia az, ami elérhetővé teszi a hülyeséget, és így az agymosást...

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2011.04.21. 14:26:37

@panzermeyer: @cjmd:
Gazdaságilag se. A Harmadik Birodalom teljesen eladósodott közben, még az elkobzott zsidó vagyon sem tudta fedezni az állami túlköltekezést. Ha nem tör ki a világháború, pár éven belül gazdasági válság tört volna ki.

panzermeyer 2011.04.21. 14:26:49

@Pretoryan: Nem rossz fejtegetés, de tudva Sztálin szinte kimeríthetetlen hátországát, tök mindegy meddig vár, a háború istene nem a bátrak, vagy okosok mellé áll, hanem a szmbeli fölény mellé.

Ráadásul Sztálin terveiben egy európai térhódítás is szerepelt, ebbe pedig beleillett az, hogy előtte Hitler legyengíti ezeket az országokat, amiben maga Hitler is gyengül.
Ha jól tudom, a hunok is ezt csinálták.

Pretoryan 2011.04.21. 14:28:03

@panzermeyer: "a történelmet, mindig a győztesek írják"

Kedvenc jelenkori idézetem, főleg neonáciktól és kommunistáktól hallom. Megdöbbentő és teljesen igaz, a történelmet a győztesek írják. Meglepő? A győztes az aki mindent visz, ha németek nyertek volna, akkor a nem árják kiírtását/deportálását ratifikálták volna. De nem ők győztek hál istennek.

Ezen túl kell lenni, és nem átírni a történelmet. Ennyi! És igen, a történelem meghamisítása olyan csúsztatásokkal kezdődik, mintha Hiler kancellárrá való kinevezését a demokratikus választásokon elsöprő győzelemként aposztrofálni. Az NSDP soha nem nyert választást!

panzermeyer 2011.04.21. 14:28:38

@Lord_Valdez: Az a vagyon szarra sem volt elég.
Inkább erkölcsi jóvátétel volt a német nép felé.

A nagy találmány nem ez volt, hanem az, hogy mindennek érték/munka alapja volt, nem hitel.

maxwell murder 2011.04.21. 14:29:07

@panzermeyer: Van különbség, igen, de a németek ugyanúgy rettegtek Hitlertől. Ehhez ugyanúgy megvoltak a szervei, mint Sztálinnak Oroszországban. Ott volt az SS, a Gestapo.
"Megvetett minket pl. azért is, mert ugyan vissza akartuk kapni a területeket, de tenni érte semmit." - talán, mert egy gyenge, kis ország voltunk és Csehszlovákia már önmagában sokkal erősebb volt Magyarországnál, nemhogy a kisantant országai együttvéve. Mindig is volt/van/lesz egy IMF. A cigányok helyett meg azokat a magyar zsidókat írtotta ki, akik tisztességes és dolgozó polgárai voltak ennek az országnak. Nekem azzal van bajom, hogy ez a videó megint a másik oldala, mint amit a libsik nyomatnak. És ez a baj, miért nincs arany középút? Azért, mert valakinek az ellensége nem kell, hogy nekünk a barátunk legyen és követendő példának tartsuk. A németeket, mint népet kéne követendő példának tartani, nem Hitlert.

Kassian 2011.04.21. 14:31:29

@panzermeyer: "Sztálin a sajátjait terrorizálta, és irtotta, Hitler meg azokat, akiket úgy gondolt, hogy a saját népét fenyegetik, zsigerelik, míg a saját népét"

Abban szerintem ne legyél olyan biztos, hogy Sztálint gyűlölték az oroszok...
Egyébiránt Hitler Sztálinhoz hasonlóan szépen legyilkoltatta az összes párton béli és kívüli ellenfelét, sőt a koncentrációs táborokban, pl. Dachauban sem a zsidók voltak az első foglyok. Nem mellesleg a saját katonáit mindenféle gond nélkül hajtotta a vágóhídra, többek közt a keleti fronton.

Kicsit olvass utána a történelemnek és ne csak a neofasiszta hülyeségeket tömd magadba, mert ahogy látom még mindig sikerül annak megfertőznie a trágyával a bizonytalan emberek agyát.

Terézágyú 2011.04.21. 14:31:38

@panzermeyer:
"Kivéve minket, mert minket mindig is lenézett, talán nem véletlenül."

Nocsak... most a saját fajtádat szidod??? Hogy az a rézfánfütyülős....

redriot77 2011.04.21. 14:32:58

@ügyfélszolgálatos: "Lehet, hogy értelmes írókat kellene olvasnod és nem kriptonácikat."

Azt hogy Sztálin megtámadta volna Németországot nem kriptonácik, hanem orosz történészek állítják. Nem jut eszembe a szerző neve, de az erről szóló, szovjet levéltári anyagokra támaszkodó, átfogó, terjedelmes könyvét a Libriben is láttam már. Azt még nem olvastam, de a Haditechnika folyóiratban a kivonatát kb. 10 A/4 es oldalon megírták.

A Vörös Hadsereg támadóformációban állomásozott a határ mentén. Nem voltak beásva, nem volt mögöttük semmiféle védmű-rendszer kiépítve.

Másfelől nézzük meg, miért is kellett az oroszoknak Lengyelország felét elfoglalni? Ha nem akarták volna a németeket megtámadni, nem lett volna célszerűbb Lengyelországot és a balti országokat ütközőzónának meghagyni?

nandras01 2011.04.21. 14:33:27

@panzermeyer: ha itt megállt volna a történet, akkor nem is lett volna semmi baj...
hitlerről addig beszélni, hogy "talpraállította a tönkretett németországot" olyan, mintha a piroska és a farkast csak addig meséled, amíg piroska vidáman, szökdécselve megy az erdőben, mindenféle finomsággal a kosarában.
a baj az, hogy a fa mögött már készülődik a farkas...
(és a történelemben nincs nagyobb hazugság a féligazságnál)

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2011.04.21. 14:33:48

@panzermeyer:
Az a vagyon nem volt kevés. Ott gyárak, bankok is voltak.
Erkölcsi jóvátétel???

A francokat, az egy ugyanolyan buborék volt, mint az ír, vagy a housing bubble az USA-ban.

babo_ 2011.04.21. 14:36:16

@cjmd: Lenne azért ezzel kapcsolatban egy észrevételem.
Az kevésbé köztudott (mert a háború utáni győztes hatalmaknak nem igazán volt érdekük propagálni), hogy Hitler nem önszántából támadta meg a SzU-t, hanem azért, mert Sztálin már a támadásra készült, és a Barbarossa tulajdonképpen egy megelőző támadás volt. Ezt támasztja alá, hogy a németek a támadás utáni 2 hónapban több százezer hadifoglyot szereztek. Vajon mit kerestek a határ mentén? Ha védekeztek, akkor miért omlott össze olyan gyorsan a front? Azért mert a szovjet csapatok támadásra voltak berendezkedve, és nem védekezésre.
Az is érdekes kérdés egyébként, hogy amíg Németországnak minden nyugati hatalom azonnal hadat üzent (teljes joggal) Lengyelország lerohanásáért, addig az alig 2 hét múlva támadó Szovjetunió szövetséges lett, és kapott egy irgum-burgomot (kizárták a nem igazán működő Népszövetségből)

Terézágyú 2011.04.21. 14:37:10

@redriot77:
Most akkor te az egyik diktátort véded, a másikat meg támadod? :)

hagyma8 2011.04.21. 14:40:18

Nem minden jobbikos neonáci, ellentétben vszinuleg az összes neonáci jobbikos. Például az N1 hiradó szerkesztője lehet.
Nemhinném, hogy a jobbikosok 99%-a egyetért Hitlerrel, és neonáci lenne. Úgyhogy kurvára hagyjátok abba a neonácizást, meg a kommunistázást. Történelemről lehet vitatkozni (habár nemhiszem hogy akárki is van itt, aki már megtermett korban volt a 2. Vh-ban, amit meg tanult, vagy olvasott, egyáltalán nem objektív.) Főleg amit a kommunista rendszerben "tanítottak", és még mindig "tanítanak". Annyira beleégett az emberek agyába, hogy nem tudnak elképzelni mást. Ez volt az agymosás, meg ami most van a fő médiumokban. Nem az amit ez a híradó hirdet. Ez a Hitleres tényleg erős nekem is, meg a provokatív hangnem, de általában a hírek korrektek.

Pretoryan 2011.04.21. 14:41:03

@panzermeyer: Hitler pont az oroszok szinte kimeríthetetlen hátországára vágyakoztak nyersanyag formájában. Kaukázus és az olaj. Az hogy nem szerezték meg az csak és kizárólag Hitler és az ideológia hibájára róható fel. Sztálinnak voltak ellenségei, pl a grúzok akik felszabadítóként ünnepelték a német csapatokat, egészen a kegyetlenkedés megkezdéséig, utána inkább partizánok lettek, de ugyanígy jártak az ukránok is, meg a beloruszok. Ezenkívül ha Hitler inkább rászáll az olajmezőkre, mint Sztálingrádra, akkor simán lehet hogy pacifikálni tudták volna Oroszország európai részét. (törökország, a kuomingtan kína, és japán is a szövetségese lehetett volna).

Az oroszokat meg nem kell lerázni azzal hogy többen voltak azért nyertek. Voltak kiváló stratégáik, akik módszeresen felőrölték a németeket. Csujkov és Zsukov szerintem simán lekőrözik az összes német és amúgy a szövetséges stratégákat. Mondom ezt úgy hogy mindkét nagyapám az orosz fronton hallt meg. Az oroszok voltak olyan okosak mint a németek, voltak akkora stratégáik is mint a németeknek és jóval többen voltak náluk. Ezért győztek felettük!

amariejade 2011.04.21. 14:41:54

@panzermeyer: Hogyne, csak éppen pont az a baj, hogy rossz irányba fordult az egész. Nem tudom már, hol olvastam, pontosabb adatokra se emlékszem, de Hitlert éppen hogy két jó nagy pénzes ember támogatta hátulról abból a csoportból, amit te IMF-nek nevezel - cserébe a haláltáborokban hány jelentéktelen, tökéletesen ártatlan ember, öregasszony, kisgyerek halt meg?

seetchoo 2011.04.21. 14:42:47

Most komolyan, jó érzésű ember nem tapsikol egy diktátor születésnapján, vagy azon, hogy ezt egyes idióták megünneplik. panzermeyer meg archetípusa az egyenruha és/vagy hadtörténet fétisben szenvedő lúzernek, aki vaskeresztre csapatja, mert nő az nem akad, vagy ami még rosszabb, meglehet, hogy miskolci történész hallgató. Ez esetben még kevesebb az esélye annak, hogy értelmes diskurzust folytasson vele az ember. Szerintem ne etessétek tovább :)

Joe84 2011.04.21. 14:45:27

Jól csinálták, mert így index címlapra került a híradó.

Egyébként meg csak tényeket mondtak el Hitlerről, ami a legtöbb tankönyvben megtalálható, úgyhogy nem értem mi ezzel a gond.

Times New Roman 2011.04.21. 14:46:41

@panzermeyer: aha. Azt az aprócska tényt elfelejted, hogy a német zsidóság, akárcsak a magyar asszimilálódott, vagyis a német zsidó zsidó vallású németnek tartotta magát, a magyar zsidó meg zsidó vallású magyarnak. És a nem zsidó népesség nagyobbik fele ugyanígy gondolta! Vagyis szeretett vezetőik nem egy másik népre, hanem SAJÁT NÉPÜK egy csoportjára törtek rá (igaz, Horthy másként, mint Hitler)! Az antiszemitizmus voltaképp felülről gerjesztett folyamat volt, mert nem volt kóser(haha), hogy a németek továbbra is úgy tekintsenek rájuk, mint a német nép egy nem keresztény csoportjára - mert akkor nem lehet retorziót alkalmazni. Hogy mennyire erős volt bennük a magyar öntudat, jól mutatja az is, hogy amikor Mo.on már javában tombolt az antiszemitizmus (30-as évek), és a románok a népszámláláskor a nagyváradi Kecskeméti Lipót rabbit arra akarták rávenni, hogy zsidónak és ne magyarnak vallja magát, ő azt mondta: Inkább elhagyom a vallásomat, minthogy beleköpjek a kútba, amiből egész életemen keresztül ittam. Tudod te hány zsidó volt, aki kiállt magyarságáért a román megszállókkal szemben, börtönben ültek, mert kitűzték a magyar zászlót a házukra, és titokban a magyar himnuszt tanították gyerekeiknek. Aztán idővel mégis a gettóban találták magukat. Pedig a zsidók jó partnerek voltak, a revizionizmus elszánt hívei. Ezt a történetírás mostanában tárja fel, a marxista történetírás elhallgatta ezeket a részleteket, nehogy a zsidókat az a vád érje, a Horthy rendszer kollaboránsai voltak. Pedig a célokkal igenis egyet értettek! Aztán mégis a gettóba jutottak. Vagyis, hogy te is értsd ezek nem a zsidókra, hanem saját népükre támadtak rá.. valamilyen haszonért cserébe. Pl Horthy kormányzóságának kormányai beáldozták a zsidó vallású magyarokat, mert úgy hitték, hogy a németek segíthetik elő a revíziót. A magyar kormányzatoknak alapvetően nem volt bajuk a zsidókkal, csak szegregálni kellett őket, hogy Hitler és revízió kedvére tegyenek. Ők el sem tudták képzelni, hogy addig fajulhatnak a dolgok, ameddig fajultak, vagyis nem gondolták, hogy a németek a megsemmisítésig elmennek. Azt hitték, megtörténik a revízió, aztán a zsidókat lassan újra emancipálják, és béke lesz... Horthy bűne nem az, hogy saját népére (zsidókra) támadt, hanem hogy megbízott egy ilyen aljadékban, mint Hitler...

Attila64 · www.sagaontour.ca 2011.04.21. 14:47:06

Aki elismeri a német nép és az akkori vezetők teljesítményét, arról pozitívan mer nyilatkozni, az nyilvánvalóan náci, újnáci, neonáci, rasszista, rasszisták (t.sz.: rasszistákok), fajgyűlölő, háborús bűnös, antiszemita, holokauszttagadó. És vérmagyar.

Kihagytam valamit?

Indriq 2011.04.21. 14:47:43

Lassan csak ki fogja valaki hozni az egészből, hogy tulajdonképpen Hitler áldozat volt, és kényszerpályára volt ítélve, mert Sztálin meg akarta támadni és a legjobb védekezés a támadás stratégiát követte.
Azért ne kezdjük már el Hitlert mosdatni. Hozzáteszem, a háború lett volna a kevésbé vészes cselekedete, az ideológiai sokkal nagyobb bűn volt.

hagyma8 2011.04.21. 14:47:59

Ráadásul én úgy emlékszem Sztálin sokkal több embert öletett meg mint Hitler. Csak ugye ő a zsidókat, cigányokat ölte, ezért fújják fel annyira. Persze elítélendő, de ne felejtsük el, hogy Sztálin sem volt szent.
Ráadásul miért hagyjuk ki Amerikát, aki direkt beleavatkozott a háborúba, és szemrebbenés nélkül dobálgatott atombombákat szerencsétlen Japánokra. Azokat is úgy állítják be, mint akik mindenáron Amerikára akartak támadni...olyan logikai bukfencek vannak ebben, hogy ha értelmes ember először hallaná, elképedne, hogy ez nem lehet igaz. Mivel gyerek kora óta nyomják bele, ezért el is hiszi és ez marad meg benne. Ráadásul Amerika és csatlósai azóta sem álltak le. valahol mindig kell háborúzniuk, és "megvédeni" valamelyik országot. Jó lenne, ha leállnának evvela világrendőrség szereppel, mert rohadtul nem az ő dolguk.

Benzoate Ostylezene Bicarbonate · http://fbi.gov 2011.04.21. 14:48:01

a.) '45-ben már lóf.. se volt, nemhogy csúcsra járatott hadiipari termelés...

b.) Gondolom vágod, hogy a háború végére a német összipari (=hadi) termelés az (ingyenes) kényszermunkára és (ingyenes) rabolt nyersanyagokra épült. '44 végén 7.5 millió kényszermunkással azért kurvára nem ugyanaz, mint normál körülmények között, piaci alapon vezérelni egy gazdaságot.

c.) egyéni véleményem szerint bárki, aki Hitlert (vagy akár Sztálint) pozitív színben próbálja feltüntetni BÁRMILYEN aspektusban, az takarodjon a halál faszára.

v. jókormányzósember 2011.04.21. 14:48:50

A nácik (akikkel egyébként nem kell törődni- szellemi szinten nem nagy valamik. Elég a börtönbe zárni ezeket, aszt jónapot)- szóval, a nácik gyakran tagadják a Vészkorszakot (Holocaust). Na, annyiban igazuk van, hogy ezeknek az esetében ez tényleg csak később történik majd meg.
(A jobb-oldali i-fjúsági k-özösség "vezetőjét" - Hoppá! A névből hiányzik a "magyar" szó! Talán- nem véletlenül)- szóval- a szélsőségesek vezetőjét kérdezték egyszer így: "Ugye, tudod, nem volt, hanem lesz..)
Nos- valóban - ezek a személyek ugyanis a pokolban fetrengve élik majd életük azon részét.
(Ld. a Bibliában, Lázárnál (az igazságos, nem az "annyit ér" lázárnál.)

Adjon az Isten-

több józan észt,

s legalább egy csöpp emberséget!

VJK

nandras01 2011.04.21. 14:51:11

@panzermeyer: "Nem állok itt neki Hitlert védeni, mert nem érett még meg erre a helyzet."
ezt csak most olvastam.
azt hiszem, olyan emberrel, aki képes ilyent leírni, magát valamennyire is becsülő egyén nem áll le vitatkozni.
a szar büdösségének mértéke felett vitát nyitni több, mint értelmetlen. ostobaság.

Times New Roman 2011.04.21. 14:53:23

@hagyma8: Sztálin is ölte a zsidókat, antiszemita volt, nézz utána.

hagyma8 2011.04.21. 14:55:09

@Born to be wild: Mondtam, hogy nem? Csak ő nem kifejezetten csak a zsidókat, cigányokat stb... ő mindenkit, oroszokat is...

Times New Roman 2011.04.21. 14:56:43

@Ványadt Ványadtovics Vinyov: mindenkit csak olyan aspektusban kell jó színben feltüntetni, amilyen aspektusban pozitív volt! Ha valaki tud csörögefánkot sütni, miért kell azt mondani, hogy semmiben sem volt jó? És most NEM voltam ironikus, csak jelzem. Hitlert a valóságosnál rosszabb színben feltüntetni ugyanolyan hiba, mint a hibái alól felmenteni. Eh

Nem vagyok fideszes 2011.04.21. 15:05:26

@hagyma8:

Jaja, tuggyuk, a japókat direkt hívták Pearlbe, meg előtte Mandzsúriába stb. Szegény japók, jól bedőltek a szemét kínai, amcsi, stb. trükköknek, amikor azok gaz módon megtámadtatdák saját magukat.

Benzoate Ostylezene Bicarbonate · http://fbi.gov 2011.04.21. 15:07:33

@Born to be wild: alapjában igazad van, csak van pár minősített eset, ahol egyszerűen képtelen vagyok árnyalni a képet... :/

Times New Roman 2011.04.21. 15:07:37

Amúgy találtam egy különös statisztikai adatot Karády Viktor könyvében, a zsidó vallásba való betérés az 1940-es években érte el a csúcspontot, Mo.on!!! A legtöbb keresztény akkor tért be a zsidó vallásba! Érdemes ezen elgondolkodni... Asszem a közhangulat MÁS volt, mint amit mi elképzelünk, sem a keresztényeknek, sem a zsidóknak nem volt olyan veszélyérzetük, mint amit mi itt nagy okosan elképzelünk... És ami lett volna, ha Hitler céljait jobban ismerik.

Labancz 2011.04.21. 15:08:49

A világ diktátorai közül egy sem vetemedett arra a szobafestőn kívűl, hogy a saját polgárainak egy részének módszeres és teljes kiirtása legyen a célja. Ez a kis gnóm megtette. Ez védhetetlen, felesleges is megpróbálni.

Nem vagyok fideszes 2011.04.21. 15:09:30

@hagyma8:

Az atombomba dolgot is nagyon könnyű a te szemüvegeden keresztül nézni, mert annyira rühellni akarod az usákokat.

Egy pöppet abba azért gondolj bele (ha megy), hogyha NEM kúrják le a jenkik a két nukit => Hirohito nem dobja be a törülközőt, akkor a japán főszigetek szisztematikus megszállása alatt mennyi amerikai, de főleg mennyi japán (katona, civil szintúgy) halott lett volna? Mert nagyon sokszor annyi, mint amennyi szerencsétlen életét követelte Hirosima és Nagaszaki.

Persze ha nem akarsz gondolkodni, nem muszáj.

Anselmo 2011.04.21. 15:09:40

"A Jobbik propagandagépezetének részeként működő online tévé hírszerkesztési politikája annál is inkább elgondolkodtató, mert a Fidesz-kormány éppen ezekben a napokban, lényegében alkotmányos szinten rehabilitálja a Horthy-korszakot, és a Hitlerrel szövetséget kötő magyar kormányzót."

Csak én nem látom itt az összefüggést Hitler és a Fidesz között?

Tudod-e, kedves poszt-toló, hogy Horthyt kik tartották el Portugáliában, és miért éppen ők? Dehogy tudod.

Nem vagyok fideszes 2011.04.21. 15:11:56

@Labancz:

Azért ez a gondolatmenet Pol Pottól sem állt nagyon távol.

Times New Roman 2011.04.21. 15:13:18

@Lófasz Hadnagy: egen, csak te kihagyod a számításból azt, hogy a két atombomba elsősorban civileket és nem elsősorban katonákat nyírt ki, igazad van, viszonylag gyorsan. Ezért kakis ez az ügy. Ezért mondjuk jobb körökben azt, hogy ez népirtás, és nem azt, hogy brilliáns katonai győzelem.

Muad\\\'Dib 2011.04.21. 15:13:55

@Lófasz Hadnagy:
A civil lakosság elleni terrorbombázásokat aligha lehet ilyen érvekkel igazolni. Hirosima, meg Nagaszaki csak a vége volt annak a folyamatnak, ami a civil lakosság ellenni hadjáratot jelenti. Egyébként persze ez nem meglepő annak a fényében, hogy a totális hadviselés, azaz a civil infrastruktúra, stb. elleni módszeres támadás egy bizonyos Sherman tábornok találmánya...

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2011.04.21. 15:15:51

@Muad\\\'Dib:
Te jó ég, Dzsingisz kán is tőle tanulta? Vagy talán ez nem is annyira új találmány?

hagyma8 2011.04.21. 15:16:10

@Lófasz Hadnagy: személyeskedhetsz (mire föl? nem ismersz), próbálhatsz gúnyolódni, engem nem zavar. Ez egy fórum, mindenki írhat névtelenül (hülyeségeket is). Nem fogjuk meggyőzni egymást, ezért akár abba is hagyhatjuk.
Avval, hogy véded az atombombát ledobó amerikaiakat, ugyanazt követed el, mint aki védi a zsidókat ölő Hitler. Én egyáltalán nem védem, és elítélem amit művelt. De elítélem az ameriakiakat is. Nincs olyan hogy kisebbik rossz. Ahhoz az egésznek persze semmi köze, hogy ki akarták próbálni az új csodafegyvert élesben. Kiváncsi leszek melyik ország szívja meg legközelebb, mikor kefejlesztenek valami új tömegpusztító fegyvert.
Részemről lezártnak tekintem ezt a vitát Veled, mert nem győzzük meg egymást, ráadásul személyeskedsz.

(त्वष्टृ) (törölt) 2011.04.21. 15:16:27

@Born to be wild: "de lássuk be, a demokrácia az, ami elérhetővé teszi a hülyeséget, és így az agymosást... "

Szóval szerinted a demokrácia mossa az agyat míg például:
a kommunista diktatúra nem,
a fasiszta diktatúra nem,
a náci diktatúra nem,
és a despota rendszerek is józanságra építenek.

A demokráciában nagy szerepe van az oktatásnak és az individuumnak. Ha sok hülye szabadul rá a munkaerőpiacra az nem azt jelenti, hogy az államforma rossz lenne, hanem azt, hogy az állam segítségre szorul.

Hogy is mondják a gyerekkel meg a fürdővízzel?
Megértem ha ezekben az időkben szkeptikus vagy a demokráciát illetően. Még egy jól működő nyugati demokráciának is vannak csak a demokráciára jellemző problémái. De mondj egy jobb államformát! Csak egyet!
jelenleg a tudomány mai állása szerint nem létezik jobb. Ez van ezt kel csiszolni.
Persze ez az állítás szakemberek, és filozófusok véleménye.

Mr. Waszabi 2011.04.21. 15:16:43

Ez bazmeg....
"a győztes nagyhatalmak boszorkányüldőzésének áldozata". Hát, ha véletlenül nyerünk az Úristentől egy sodomaihoz hasonló kataklizmát, akkor az ilyen ferdítésekért kapjuk. Hogy nem szakadt még le az ég itten...

Vipera01 2011.04.21. 15:17:31

@hagyma8: A skinheadek meg neonácik nagy része nem jobbikos, mivel azt is zsidópártnak tartják.

Az szokott idegesíteni, hogy "célirányosan gyilkoló" Hitlert sokkal gonoszabbnak tartják mint Sztálint, aki válogatás nélkül mindenkit gyilkolt.

Sztálinhoz képest Hitler kismiska volt.

Nem vagyok fideszes 2011.04.21. 15:17:57

@Born to be wild:

Kétségtelen, terrorbombázás volt, mint előtte Coventrynél, Londonnál, Lipcsénél (de egyébként Tokiónál is, csak az nem annyira ismert). A háború mocskos dolog.

De a végeredmény kétségtelenül az, hogy a két nuki után Japán kapitulált, pedig addig ez kb. elképzelhetetlen volt, így végeredményben sokkal-sokkal több életet mentett meg a két atombomba, mint amennyit kioltott. Egyébként érdemes elolvasni Hirohito emlékiratait, nagyon érdekes olvasmány.

Nem vagyok fideszes 2011.04.21. 15:19:12

@Muad\\\'Dib:

"a totális hadviselés, azaz a civil infrastruktúra, stb. elleni módszeres támadás egy bizonyos Sherman tábornok találmánya..."

Francot.

Labancz 2011.04.21. 15:19:13

@Lófasz Hadnagy: Igazad van. Rögtön más fényben látom a kis geci tevékenységét!

TCrown 2011.04.21. 15:19:20

Azért arra kiváncsi lennek, hogy ha Sztálint mutatná be egy dokumentumfilm "orosz politikusként", akkor arról is születne-e címlapon rettegő-csodálkozó poszt.
Vagy ha a cigány származású, börtönben ülő, elítélt gyilkosról látnánk a hiradóban, hogy remek családapa volt, akkor is ekkora lenne-e a méltatlankodás meg értetlenkedés?

"Azért, mert Hitler szerette a tejet, én ne szeressem?" És ha szeretem, akkor náci vagyok? Amúgy vega volt, úgy tudom...

bájgúnár 2011.04.21. 15:19:31

@panzermeyer: Aki kicsit is utánanéz a történelmi valóságnak hamar rájön, hogy az első világháború után németországot annyira kilátástalan helyzetbe hozták hogy csak a háború maradt számára.Erre játszottak még az akkori pénzvilág urai is.

Times New Roman 2011.04.21. 15:20:38

@(त्वष्टृ): ok, mondok.
1. Felvilágosult abszolutizmus - volt ilyen államforma. Vagy mondok mást.
2. Timokrácia - tul.képp korlátozott demokrácia.
Az agyamosásnak éppen ezek a formái tetszenek.

Kapitány_1 2011.04.21. 15:20:50

Ez a nap nem Hitler szülinapja, ő már régen elrothadt. Ez a nap az én szülinapom.)
De tényleg.

Muad\\\'Dib 2011.04.21. 15:22:25

@Lord_Valdez:
Tudom, hogy gáz a gagyi Wikipédiából idézni, de azért a tisztánlátás végett:
"...Sherman is considered[by whom?] one of the first military commanders to deliberately and consciously use total war as a military strategy..."
Természetesen, nem mindenki ért egyet ezzel, mint az idézetből is látszik. Az amerikaiak (na jó a jenkik) például igyekeznek kézzel-lábbal tiltakozni, csak azok a fránya levelek ne lennének, melyeket Sherman írt...

Muad\\\'Dib 2011.04.21. 15:23:20

@Lófasz Hadnagy:
az előző bejegyzésem neked is szól...

Muad\\\'Dib 2011.04.21. 15:25:01

@Lófasz Hadnagy:
Meg még ez is:
"William Tecumseh Sherman (February 8, 1820 – February 14, 1891) was an American soldier, businessman, educator and author. He served as a General in the Union Army during the American Civil War (1861–65), for which he received recognition for his outstanding command of military strategy as well as criticism for the harshness of the "scorched earth" policies that he implemented in conducting total war against the Confederate States..."
en.wikipedia.org

Lucius Flavius Arrianus 2011.04.21. 15:25:31

@panzermeyer:
"Sztálin a sajátjait terrorizálta, és irtotta, Hitler meg azokat, akiket úgy gondolt, hogy a saját népét fenyegetik, zsigerelik, míg a saját népét, illetve szövetségeseit nem igazán basztatta. Kivéve minket, mert minket mindig is lenézett, talán nem véletlenül."

Meg a másként gondolkodókat, az elmebetegeket, a homoszexuálisokat, az öröklött betegségben szenvedőket, a zsidókat, cigányokat, szlávokat. És ááá, nem kívánta háborúval a világ első számú hatalmává tenni Németországot, dehogy. Olvasgasd talán a "Harcom" címmel megjelent művét. Feketén-fehéren benne van, mit is akart. Habár: szerintem olvastad, kinézem belőled. Ha így van, akkor egyszerűen csak hazudsz.
Adolf Hitler őszinte ember volt. Egészen pontosan azt csinálta, amit leírt még jóval azelőtt, mielőtt Führer und Kanzler lett. Ennyiben máris különb nálad.

Csééé 2011.04.21. 15:26:42

Az RTL-en is állatokat mutatnak be a híradó végén.

Times New Roman 2011.04.21. 15:26:42

@Lófasz Hadnagy: egen, ahogy az angol mondja: The end justifies the means.
Neked is van ám értékrended, hehe :DDD

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2011.04.21. 15:28:31

@Muad\\\'Dib:
Ha már wiki:
en.wikipedia.org/wiki/Total_war
Messze nem az első volt.
Dzsingisz kán mindent elpusztított az útjában. Vagy behódoltál vagy felégettek mindent. Férfit, gyereket, nőt, állatot, házat, mindent.
De ha a törzsi háborúknál is tipikus, hogy a teljes törzset ki akarják irtani. Nincs ebben semmi új.

Muad\\\'Dib 2011.04.21. 15:30:34

@Lord_Valdez:
Rendben, lovagoljunk a szavakon. A modern hadviselésben tartják az elsőnek. Így jó?

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2011.04.21. 15:34:37

@Muad\\\'Dib:
Nem. Mikortól számítod modernnek? Ha a francia forradalomtól, akkor ott a Vendéi felkelés.

Lucius Flavius Arrianus 2011.04.21. 15:34:45

@Lord_Valdez:
mehetünk korább időkre is, teszem azt Asszurbanipál, Caesar galliai hadjárata, etc. etc. Cak éppen felesleges. Szociológiai alakzatok mentén (nyelv, társadalmi helyzet, mobilitás, erőforrásokhoz való hozzáférés) fajtársakat irtani, ez mindig is unikálisan emberi volt. Hiába, sárkányfog-vetemény volnánk, vagy mi.

newtehen (egyszerű mint a faék - de működik) · http://avie.freeblog.hu/Files/tehen.jpg 2011.04.21. 15:41:04

@Lófasz Hadnagy: Szeretem, amikor az atomtámadásról a végén még kiderül, hogy mekkora emberbaráti cselekedet volt!

Nem vagyok fideszes 2011.04.21. 15:47:31

@newtehen:

Ki a bánat állított ilyet? Tökéletesen racionális veszteség minimalizálás volt a jenkik részéről.

Utoljára írom le, aki direkt félre akarja érteni, azon nem tudok segíteni: végeredményben sokkal-sokkal több életet mentett meg a két atombomba, mint amennyit kioltott. Ez tény, nincs mit vitatni rajta.

Részemről ennyit a témához.

lolperec 2011.04.21. 15:49:27

bexarok, nemtom eldönteni hogy melyik nevetségesebb a fidesz komcsimédia, vagy a jobbik nácimédia retrója.

tommybravo 2011.04.21. 15:49:39

A náci vezetés gazdasági csodájáról elmélkedőknek ajánlom a következő cikket: www.historylearningsite.co.uk/nazis_and_the_german_economy.htm

"government income had been 10 billion Reichsmarks in 1928. In 1939, it stood at 15 billion. However, government spending had increased from 12 billion Reichsmarks in 1928 to over 30 billion in 1939 - a difference of 15 billion Reichsmarks. From 1933 to 1939, the Nazi government always spent more than it earned so that by 1939, government debt stood at over 40 billion Resichsmarks"

bőrmók 2011.04.21. 15:52:19

Ha mondjuk Matolcsy elkezdené kiirtani a jobbikosokat csak azért mert szellemileg satnyák, rögtön meg lennének sértődve.

Muad\\\'Dib 2011.04.21. 15:55:27

@Lord_Valdez:
Továbbra is szavakon lovagolunk. Rengetegen a modern hadviselés atyjának tekintik Shermant. Márpedig a polgárháborúval ő honosította meg ezt a szemléletet abban a fajta modern hadviselési technikában, amit hozzá kötnek. De, ha úgy jobban tetszik, akkor mondjuk azt, az amcsiknak kitüntetett szerepük van a totális hadviselés modern kori megvalósításban.

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2011.04.21. 15:55:58

@panzermeyer: "A weimari fosból pár év alatt gazdasági nagyhatalmat teremtett, autópályával, szociális juttatásokkal, területi expanzióval, nulla munkanélküliséggel, gazdasági függetlenséggel."

valo igaz. csak tudod a modszerei hagytak nemi kivannivalot maga utan..

ha most en elkoboztatnam a lakossag vagyonanak egy reszet es kenyszermunkara hurcolnam oket, en is rendbe tudnek tenni barmilyen gazdasagot..;-)

nabu 2011.04.21. 15:58:32

Ha Hitlert egyoldalúan állítja is be média, ez a híradó aztán a megtestesült objektív tájékoztatás. Egyébként meg miért érzi bárki fontosnak, hogy megemlékezzünk egy bukott birodalom népírtó diktátoráról, akihez nem sok közünk van. Az meg, hogy felvirágoztatta a német gazdaságot engem miért kell, hogy meghasson? Nem vagyok német, viszont a vallásháborúkat, a népírtásokat meg úgy általában a felsleges nacionalizmus és fundamentalizmus által fűtött háborúkat sem igazán csípem, meg úgy átlalában a háborúkat. Mit köszönhetek én Hitlernek ami miatt érdekelnie kéne a szülinapja? Szerintem semmit.

Amundsen73 2011.04.21. 16:00:31

Azért gondolkozzunk már egy kicsit....... Miért lettek a németek éppen "nem annyira haverok" a zsidó politikusokkal?? Nem, a kis zsidó fogorvos volt a bűnbak.

nézzétek meg ezt a pár filmet és okuljatok, utána lehet írni...:

www.youtube.com/watch?v=qHl6p0xR_kE

Adalék: a németek a bolsik ellen akartak hadba lépni, mert intő példa voltunk nekik 1919ben. Hitler kilincselt a franciáknál, angoloknál, akik annyit tettek hozzá, hogy ... a ti bajotok, hozzátok vannak közelebb.... jaaa, így már világos.....
Mellesleg, csörcsillkénél nagyobb rasszista kevés volt, néger katonákkal nem volt hajlandó egy teremben lenni, hiszen majmok.... A nagy amerikai abrahamlinkoln pedig anno két kézzel küzdött a négusok hazatelepítése mellett.... a komcsik a munkatáborokból a saját táboraikba vittek szép számmal zsidókat, stb, stb. --- kicsi aktivisták, pajvédő, nácizó, fasisztázó tarisznyások, kicsit nézzetek már mást is az RTL-en kívül és ne higgyetek el mindent a törikönyveknek.... azt mindig a nyertes haszonlesők írják.

cjmd 2011.04.21. 16:01:24

@Lord_Valdez: "A Harmadik Birodalom teljesen eladósodott közben, még az elkobzott zsidó vagyon sem tudta fedezni az állami túlköltekezést. Ha nem tör ki a világháború, pár éven belül gazdasági válság tört volna ki."
Én is erre gondoltam, ezért írtam ezt korábban: "Bár azt nem tudjuk, hogy ha nem a háborús készülődés lett volna a gazdaság motorja, akkor, főleg 10-20 éves távlatban mi történt volna."

Lucius Flavius Arrianus 2011.04.21. 16:03:11

@Muad\\\'Dib:
hadviselési eljárásokat köthetünk ugyan katonákhoz/teoretikusokhoz, Szun Cutól Clausewitzen át Shermanig és tovább, de nem érdemes. Háborúja válogatja, hogy miképpen viseli magát az ember. Szép az elmélet, hogy kis létszámú, hivatásos seregek találkoznak egy olyan helyen, ahol lerendezhetik a dolgot úgy, hogy civil életekben, infrastruktúrában minimális kár keletkezik, de ez egyszerűen nem kivihető; tulajdonképpen sosem volt az. Ha egy háború elhúzódik (lásd az utolsó középkori-első újkori nagy háborút, a harmincéveset), a mindinkább kimerülő és egyre kétségbeesettebb küzdő felek egyre kevésbé lesznek tekintettel egymásra, a civilekre, saját, a háborújukat erkölcsileg-ideológiailag megokoló világmagyarázataikra - egyszerűen győzni akarnak, bármi áron. Ha az amerikaiaknak kitüntetett szerepük van ebben, akkor a németeknek, oroszoknak, franciáknak is. Mindenkinek, kivétel nélkül.

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2011.04.21. 16:04:51

@Muad\\\'Dib:
Szerintem meg nincs különösebben kitüntetett szerepük. Az emberiség ősidők óta űzte a totális háború műfaját megszakítás nélkül. Sherman semmilyen forradalmi változást nem hozott ebben, csak alkalmazta és leírta, amit egyébként is szoktak csinálni.

cjmd 2011.04.21. 16:07:00

@TCrown: Egyébként ott a pont!

Lucius Flavius Arrianus 2011.04.21. 16:09:16

@Amudsen73:
semmi baj, de most menj, és ma már ne vétkezz többet, ego te absolvo.

nabu 2011.04.21. 16:12:54

@Amudsen73: Nahát Churchill nem szentember?! És még Lincoln is rasszista volt egy egészen másik évszázadban, amikor kb mindenki az volt? Miket nem mondasz, most felnyitottad a szemem. Vagyis eszerint az érvelés szerint ha Churchill nem jó ember, akkor most már jogos megölni több millió zsidót, cigányt, elfoglalni fél Európát és egyeduralmat bevezetni csak úgy. Hozzá is kezdek.

Nádasi Balázs 2011.04.21. 16:19:47

Most komolyan, hogy volt képes egyáltalán ezt valaki tiszta szívvel felolvasni a súgógépről? Boszorkányüldözés... hát kérem, az a legkevesebb, mondták őt már Sátánnak is. Miért nem Charlie Chaplin születésnapjáról emlékeztek meg akkor már inkább? Hitler róla vette le azt az idióta kis bajuszt. Amikor ezt Chaplin megtudta, a sajátját azonnal leborotválta. A diktátor, A bukás - Hitler utolsó napjai, de akár Hitler - a gonosz felemlekedése is azok a filmek, amiket mindenkinek muszáj látni, ha már egyszer az olvasásról leszokott az emberiség a XXI. századra.

Dubovánszky 2011.04.21. 16:21:48

Na, hát ilyen a szabad média világa, mindenki arról és úgy emlékezik meg, akiről és ahogyan akar.

Akkor most kell(ene) nekünk az internetes tartalmakra is kiterjedő médiatörvény, vagy sem, ez itt a kérdés.

Anselmo 2011.04.21. 16:22:13

@nabu: úgy látszik, a világon mindenki rasszista, fasiszta, náci. kivéve az egykori SZDSZ tagjait :)

Times New Roman 2011.04.21. 16:36:13

@Amudsen73: csúsztatsz! Későbbi viszonyokat vetítesz 1945 előtti viszonyokra (amennyiben 1961-ből származó felvétellel akarod igazolni Hitler cselekedeteit). Ugyanis a háború előtti zsidóság egyáltalán nem ugyanaz, mint a háború utáni zsidóság! Ha utána nézel, rájössz, hogy a zsidók nagyobbik fele 1945 előtt nem volt cionista, a többség az asszimilálódás és NEM a disszimilálódás útján volt, és azon közösség tagjának érezte magát, ahol született, és ahol élt. A többség nem fogadta el a cionizmust, vagyis nem gondolkodtak abban, hgy a befogadó nemzetet elhagyják, és emigráljanak a vágyott Izraelbe. Pl. a magyar zsidók nemhogy a cionizmusról, de még a kulturális autonómia kérdéséről sem akartak hallani, annyira magyarnak érezték magukat! Arról szólt az egész életük, hogy elfogadtassák magukat és beilleszkedjenek. Ha egy magyar arisztokrata felajánlott egy összeget egy művész támogatására (azzal a kikötéssel, hogy pl. zsidóé nem lehet), akkor a zsidó vállalkozó megduplázta, azzal a kikötéssel, hogy megkötések nélkül bárkié lehet (Karády Viktor ezt nevezte az asszimiláció túlteljesítésének). Tény, hogy egyre nagyobb arányban jelentek meg olyan pozíciókban, melyeket a dzsentri a sajátjának tekintett, a teljes zsidó emancipáció, tehát a jogegyenlőség ellenére. Ez hergelte a keresztény elitet, nem az hogy a zsidók világuralomra törnek, és majd nem lehet őket megállítani a világgazdaság kisajátításában micsoda blődség.:) Basszus, nem tudom hány olyan 1867-1945 közti zsidó megnyilatkozást olvastam, melyben a zsidó vállalkozó leírja, hogy célja, hogy hazája és nemzete, a MAGYAR nemzet javára tevékenykedjen! Kevesen tudják, de a haláltáborokat túlélt magyar zsidók többsége visszatért Mo.ra, a többség nem Izraelbe ment, ugyanis nagyon erős volt a magyar identitásuk!
A helyzet 1945 után változott meg, mikor az ide-oda vándorló zsidók már nem kötődtek érzelmileg a befogadó nemzethez, már nem alkották szerves részét (érzelmileg, identitásukat illetően), vagyis Zsidók lettek! Akik elsősorban zsidó érdekeket képviselnek. Már nem volt meg bennük a kellő patriotizmus, így 1945 után elhárultak az akadályok az elől, hogy harács és "pushy" tehetségüket a világgazdaság dominálására fordítsák, és mindenféle morális, etikai, erkölcsi megfontolást kiiktassanak, vagy azokat saját érdekeikhez szabják. Az 1867 utáni magyar politikai elitnek éppen az volt a zsenialitása, hogy "megszelidítette" őket, és olyan alkut kötöttek velük, ami a zsidókat is érdekeltté tette abban, hogy asszimilálódjanak és magyar patriotákká váljanak (kettős társadalmi struktúra, Erdei Ferenc). A poltikai antiszimetizmust pedig gyökerestől kiirtották, így tudtuk majd' az egekig repülni, prosperálni 1920-ig.
Tehát ne tessék keverni, kavarni, ez nem ugyanaz a zsidóság, mint az 1945 előtti, aki a befogadó nemzet felé lojalitást érzett, és abba a nemzetbe érzelmileg is betagolódott. 1918-ban az alkut kellett volna újratárgyalni, a szerepeket újra átgondolni, de elmulasztották, és Hitler inkább az kiiktatást választotta. Vagyis átvágta a gordiuszi csomót...
Szerintem az 1945 előtti zsidóság inkább pozitív, mint negatív szerepet töltött be a társadalomfejlődésben, ellenben a jelenkori néhány prominense... na velük kevésbé söröznék... és akkor finoman fogalmaztam.

Times New Roman 2011.04.21. 16:39:05

@nabu: nem, ő azt mondja (szerintem), hogy a győztes hatalmak történetírása jó és rossz alapon gondolkodik, az összes rosszat a veszteseknek tulajdonítja, és az összes jó tulajdonságot a győztesekre aggatja. Vagyis mélyen elhallgatják, hogy bizonyos szempontból simán egy húron pendültek (iedológiailag) bármelyik híres hírhedt diktátorral.:) Egy szó mint száz, senkit nem kell idealizálni, vagy éppen démonizálni...

Alhazred 2011.04.21. 16:40:00

@Dubovánszky: mindenki arról és úgy emlékezik meg, akiről és ahogy akar, és a megemlékezésről meg lehet véleményt nyilvánítani. érted-e?

Con Storm · http://pszichohistoria.uw.hu/ 2011.04.21. 16:40:40

Hát igen a terror diktatúra történelme...

Ajánlanám egy független ország történelem tudósai által elkészített forráselemző történelmet, ami törvényszintű lenne, és csak bíróságon megtámadva lehetne módosítani...

Ilyen lenne pl a hivatalos népességszámlálási adatok az izraeliták számáról a háború előtt és után.. mennyi is volt? 192 ezer és utánna 182 ezer?!

Vagy szívesen beleraknám a kilencedik Horty-Alois Hiedler tárgyalás parlamenti beszámolóját és parlamenti jegyzőkönyvét a magyar munkaszolgálatosok hazahozataláról... Gondolom ebből Hitler igazi arca is kiderülne... meg miért lett Magyarország lerohanva...

A "zsidótörvények eredeti" szövegezését is beleraknám, nem-e véletlen a magyarok voltak diszkriminálva...

Vagy hova lettek a magyarok az elit helyeknek számító gettók területéről, mint pl a Dohányutca... elvégre csak 140 ezer magyarról van szó...

Vagy miért hozott a parlament olyan törvényt, hogy nem szabad őket munkaszolgáltara küldeni?

Vagy miért is lettek Bakiék kivégeztetve, ha annyira antiszemitizmus volt? A hazafit kivégzik a gyűlölt üldözötteket meg nem?!!!

Szálasit miért csukta börtönbe a PRO? Talán nem hasonlít a helyzet a mostani Budaházy esetre?!

Dubovánszky 2011.04.21. 16:44:06

@Nádasi Balázs:

[liberális bullshitgenerátor ON]

Nem szabhatod meg senkinek, hogy miként gondolkodjon és cselekedjen, ez egyéni döntés kérdése, amelybe nem szabad senkinek beleszólni.
Hogy mi a jó és mi a rossz, az csupán a nézőpont függvénye. Természetesen neked lehet az a véleményed, hogy nevezett személy maga a Sátán, de ha neki meg Európa legnagyobb hőse, akkor ezt a véleményét neked tiszteletben kell tartanod.
Te is más vagy, te sem vagy más - ezt soha ne feledd!

[liberális bullshitgenerátor OFF]

a budai paraszt 2011.04.21. 16:44:33

na most legyen nagy a pofátok liberális patkányok!

mert ugye ő is csak egy ember volt, neki is lehettek hibái. nem kell egyből elítélni. meg is lehet neki bocsájtani.

miért baj, ha megemlékeznek a születésnapjáról? Őt is anya szülte

krj 2011.04.21. 16:48:46

Hitler annyira német, amennyire Beethoven osztrák...

redriot77 2011.04.21. 16:51:41

@Terézágyú: nem védem egyik diktátort sem. Nem osztom a Földi Pál féle baromságokat, miszerint a második világháborút az angolok és a franciák robbantották ki.

Egyszerűen csak hitelesebbnek tartom az modern orosz történészek legújabb tanulmányait, mint háborús szovjet propagandát a nagy honvédő háborúról, ami - mivel ők nyerték a háborút - még ötven évig tartotta magát. Elcsépelt régi mondás, de a történelmet a győztesek írják. El kell telnie X*10 évnek mire megnyílnak az archívumok, levéltárak, és pártatlanul, pontosan össze lehet rakni az eseményeket.

insert random 2011.04.21. 16:53:05

Gyonyoru... Csak azt nem ertem, kit akarnak meg ezek atverni, hogy nem nacik, es nem is szimpatizaklnak a nacizmussal. "Who do you think zou are kidding Mr. Hitler?"

Most megyek es leköpök egy jobbikost.

Times New Roman 2011.04.21. 16:59:35

@Con Storm: valóban, a Horthy kor antiszemitizmusát eltúlozza a marxista történetírás! Mint ahogy Horthy apánkat is a legvégsőkig lehúzták.
De te ettől még 1 faszkalap vagy, akit a másik oldaltól (ti. az elfogult filoszemitáktól és rokonságuktól) az választ el, hogy a dolog ellentettjét szjkózod ugyanazzal a korlátoltsággal és vehemenciával, az - általad ismert vagy éppen nem ismert - tények pedig kurvára nem zavarnak. Végülis több a közös bennetekben, mint ami elválaszt.:)

nemjópasi 2011.04.21. 17:01:38

@insert random: "Most megyek es leköpök egy jobbikost." Hát persze...

soproni1 2011.04.21. 17:05:45

Ugyanaz a német neonáci, aki a Hősök terén barátnak vallja a magyar pattanásos társait, Romániában meg Nagy Romániát ünnepli az ottani oxigénhiányosokkal.
Most akkor melyiknek higgyek ?

Alhazred 2011.04.21. 17:06:13

@Con Storm: a végén még kiderül, hogy megen a zsidók jártak jól

Kassian 2011.04.21. 17:08:39

@a budai paraszt: az a kár, hogy megszülte-akarom mondani világra fosta az anyja...
ja, te meg egy igazi faszparaszt vagy. Biztos te is így születtél.

[c] 2011.04.21. 17:11:16

@panzermeyer: "Nézd meg, a német válogatottban alig van német, mégis simán benyelik.
Ez normális?"

A származás csak akkor érdekel bárkit is, ha a "betolakodóval" valami gond van - hülye, lusta vagy csak nem mutat fel semmit. Ha sikeres és viszi a hírünket, akkor máris a mi kutyánk kölyke, ugye. Ld. híres magyar (zsidó) tudósok.

Kassian 2011.04.21. 17:12:21

@Amudsen73: kösz, nem izgat a náci propaganda.

Amundsen73 2011.04.21. 17:13:11

Nagyszüleimtől egy csipetnyi hazaszeretet és történelmet tanultam, anyáméktól a munka és a munkás becsületét. Tehát összegezve szeretem a szociális gondolatokat, valamint a hazámat is, tehát "nemzeti érzelmű szocialista vagyok".... hűűhhaa.... náci....
Amiket írtam az nem azért volt, hogy igazoljam, bárkit lehet csak származása alapján is munkatáborba vinni, az már a ló túlsó oldala. Csak arra akartam lávilágítani, hogy amikor betellik a pohár, akkor a tömeg a harag már nem képes válogatni.... akit kiszemel az megjárja. lásd németország.... Most ugyan ez történik velünk is. Bizonyos rétegek kiváltságai bizony folyamatosan gyűjtik a feszültségünket. Valakiknek szabad sok mindent, mert hátrányos kátrányos, jóhiszemű befektető pl. aki véletlenül nemzeti park közepén építtetne valamit..,de nem csak ez ezernyi más példa van a hírekben... és a tömeg csak hallgat...csak hallgat..... de a húr elpattan, ha ezt így folytatják.... Ez kell megint? Szerintem nem, de politika erre játszik, sikeresen. /hajrá fityesz/

soproni1 2011.04.21. 17:18:12

@antiszociális exlúzer:

akiket elüldöztünk. Pl. Szent-Györgyi Albertet fel is jelentettünk, hogy egy kis senkiházi szegedi milyen jogon kap Nóbeldíjat, amikor Budapesten nála sokkal nagyobb tudású barmok vannak.

[c] 2011.04.21. 17:24:31

@soproni1: Igen, ez az utólagos könnyesszemű büszkeség különösen szívet melengető.

insert random 2011.04.21. 17:26:38

@maxwell murder: "Én is jobbikos vagyok ,de ez nekem is erős. Miért kell szépíteni azt, ami nem szép?"

A kurucinfo (aminek olvasasat rendszeresen javasoltak Jobbikos politikusok) egesz eddigi palyafutasa nem volt eleg eros? Hat Zagyva Gyorgy Szalasit elteto megnyilvanulasai ( www.hirmedia.hu/link/mandiner/betyar_a_hazban_zagyva_lelke_es_gondolatai_mandiner_tv/1509466 ) , meg skinhead multja? Vagy a Gardabol kivalt bevallottan hungarista szervezet? ( kitartas.mozgalom.org/friss-hirek/az-orzo-magyar-garda-mozgalom-beszamoloja-becsulet-napjarol )
Ti jobbikosok tenyleg ennyire butak vagytok?

Lucius Flavius Arrianus 2011.04.21. 17:30:37

@Amudsen73:
ne szégyelld már magad annyira, mondd csak bátran, nemzetiszocialista. Minek kertelsz? Népben-nemzetben, szociális igazságosságban gondolkodó, taknyolatlan gerincű, igaz magyar emberekre van szüksége a Honnak, nosza, gyűljön már az a népharag, teljen már be az a pohár.

soproni1 2011.04.21. 17:36:52

Azokat, amiket a mai szélső jobboldal követel, nyugaton a szélsőbal üvöltözi. Toroczkayt egyetlen egyszer sem hallottam arról üvöltözni, hogy verjük szét a baloldali mozgalmakat, szakszervezeteket, munkavállalókat, eltartottakat ( ott is csak bőrszín alapján).

Spanish VVax 2011.04.21. 17:40:13

hitler meg az "erkölcsi" fellendülés. Nosza..Pofám leszakad. A kibaszott náci tetvek kriptaszagú hiradója. Németországban egy ilyen hiradó önmagában 2 év sitt. Itt meg a parlamentben okoskodok vona az ex telefondealer történészgörény. LEGALJA !!

2011.04.21. 17:45:08

ácsi, a rádiók és az újságok is meg szoktak az évfordulós napokról emlékezni, volt már Sztálin is, volt Churchill, mi ez a szerecsenmosdatás velük kapcsolatban?

mréveiller 2011.04.21. 17:45:58

megsúgom a félművelt posztolónak hogy a fides latin szó és hűséget jelent.

2011.04.21. 17:46:05

@Spanish VVax: a normálisabb országokban pedig ezért a kijelentésedést 2 évre leültetnek a popódra a kedves vonós barátaid mellé és 1 millió dollár kártérítést követelnek tőled. De sajnos nem normális országban élünk, hiszen te is itt vagy.

Spanish VVax 2011.04.21. 17:47:55

@HUN_Sector: na persze..álmodik a nyomor, költözz Iránba te görény, az való neked, vagy észak korea, úgyos azt forszirozza a faszparaszt főnököd. Az kell nektek, meg egy kakastollas picsánrugás !!

Winston Smith 2011.04.21. 18:02:00

@cjmd: Ez teljesen jogos. A gazdasági fellendülés valóban megvolt egy ideig (utána meg lett a háború és egy szétbombázott ország), de erkölcsi fellendülés egy percig se volt.

Legalábbis ha a demokrácia felszámolását, a másként gondolkodók/más vallásúak üldözését, vagy éppen a hosszú kések éjszakáját nem számítjuk erkölcsi fellendülésnek, tekintve hogy mindez az első pillanattól jellemezte a rendszert.

kissss 2011.04.21. 18:05:45

@insert random:

"Most megyek es leköpök egy jobbikost."

Aztán ha szelíden pofánbasznak pislogsz majd nagyokat mi, szájhőském?

Themisz 2011.04.21. 18:07:03

Majd Vona Gabi megmondja, hogy az nem is úgy volt, meg amúgy is, a kurucot sem Novák Előd szerkeszti
hirszerzo.hu/belfold/20110421_lmp_jobbik_hitlert_elteto_teve

Con Storm · http://pszichohistoria.uw.hu/ 2011.04.21. 18:07:33

@Alhazred: Én csak azt mondom, hogy egy független valós forráselemzésen alapuló hivatalos történelem verzió legyen...

A forrásokat feltüntetve és azokat magyarázva... ne pedig egy mesekönyv...

Pl.. ennyi volt a népszámlálási adat.. és ennyi a bizonyítható áldozat száma és ennyi a feltételezett és miért...

Pl... itt van az amcsi per, amivel a MÁV-ot akarják perelni.. de a fényképeken nincs egy sárga csillagos sem... csak magyarok vannak...

Pedig kötelező volt a sárgacsillag viselése...

Times New Roman 2011.04.21. 18:08:38

@Amudsen73: "amikor betellik a pohár, akkor a tömeg a harag már nem képes válogatni.... akit kiszemel az megjárja. lásd németország.... "
Semmi értelme összekeverni a szezont a fazonnal. Te azt nem érted meg, hogy 1945 előtt a zsidókkal nem az volt a baj, hogy kiváltságokat élveztek/használtak, hanem az, hogy egyáltalán, használták a törvényben rögzített jogaikat! Különbség, ha érzed. Vagyis miután egyenjogúsították őket, idővel használni kezdték JOGAIKAT (nem kiváltágaikat! a többiekkel egyenlő jogaikat!), ahol tudtak, érvényesülni próbáltak. És a szabadverseny körülményei között elég sikeresek voltak, ami hidegzuhanyként érte azokat, akik egyenjogúsították őket.
Bár Magyarország tök érdekes ilyen szempontból, Mo.on annak ellenére hogy teljes jogú állampolgárok voltak, nem éltek jogaik egy részével, vagy azért, mert nagyon nagy ellenállásba ütköztek, vagy azért, mert úgy döntöttek, nem élnek a jogok egy részével. Pl. nem lettek nagy számban hivatalnokok, mert hiába volt hozzá joguk, a hivatalokat uraló dzsentri eléggé zárt kasztot alkotott. Pl. Hazai Samu is csak úgy lehetett emlékeim szerint miniszter, hogy elhagyta a zsidó vallását, és megkeresztelkedett. Holott a törvény egyáltalán nem tiltotta, hogy egy zsidó magas beosztású hivatalnok legyen! Egyetemi tanszékvezetőknél ugyanez volt a helyzet, ha jól emlékszem Adorján Emil tudott úgy tanszékvezető lenni, hogy kitért a zsidó vallásból. Vagyis a jogok sokszor csak papíron léteztek, de a valóságban sokszor nem működtek! Ennek ellenére idővel megjelentek több "piacon" is, a gazdaságon kívül, pl. a századfordulót követően az orvosok, az ügyvédek közt már nagy számban megtaláljuk őket. A gazdaságot ők uralták, de nem azért, mert kisajátították, egyszerűen nem létezett konkurencia. A liberális magyar nemességgel való hallgatólagos alku része volt az, hogy nem élnek jogaik egy részével: vagyis távol tartják magukat a hivataloktól, cserébe övék a gazdasági pálya, hisz a dzsentrihez nem állt közel a vállalkozói lét, szemlélet, mondhatni, degradálónak tartották (ez alól voltak kivételek, de inkább az arisztokraták körében, pl. a Zichy családnak voltak gyárai, banki részvényesek voltak, és több bank elnökségének tagjai voltak, zsidók között ültek). Az volt sokkszerű élmény Németországban és részben Mo.on is, hogy a zsidók egy idő után el kezdtek élni a jogaikkal, hiszen szabadversenyes környezetben a keresztények sok területen háttérbe szorultak. Ezért csaptak le rájuk. Nem azért, mert Kiváltságaik voltak. Vagyis a zsidók utálatához akkor már az is elég volt, hogy a JOGAIKAT érvényesítették!

Jogok mellé KIVÁLTSÁGOKAT 1945 UTÁN kaptak. És ezek is informálisan léteznek, hisz papíron egyenrangúak... De ettől még valóban létezik. Tehát szerintem ne mosd össze a kettőt. Semmi köze nincs annak a haragnak, ami a jogérvényesítésük következtében bontakozott ki a keresztény többségben, ahhoz a méreghez képest, ami abból fakad, hogy manapság minden jelentős pozícióban megtaláljuk őket, és érvényesítik informálisan kivívott kiváltságaikat. Vagyis, az 1945 előtti antiszemitizmus sokkal kevésbé érthető, legitimálható (ha egyáltalán lehet erre ezt mondani), mint az az ellenszenv, amit az 1945 után kibontakozó, néha valóban visszatetsző tevékenységük kivált. Egy dologban van igazad, ha a politika meglovagolja az emberek ellenérzéseit, akkor pusztító...

sage5 2011.04.21. 18:08:54

" példátlan erkölcsi fellendülés" ?
Mi van ? ? ?

Ezek spontán találják ki ezeket a pofátlan faszságokat vagy gondolkoznak rajta?

Szegény Hitler emléke boszorkányüldözésnek van kitéve azóta is.
Egyem a szivüket.

Halálcsillag és Superman is van abban a mesevilágban ahol éltek jobbbikos gyökerek?

Con Storm · http://pszichohistoria.uw.hu/ 2011.04.21. 18:09:22

Ők azt mondják sértik az áldozatok emberi méltóságát, én azt mondom sértik az őseim emberi méltóságát, halottról jót vagy semmit...

Nemzetközi törvényekbe ütközik a halottgyalázás... ha elkövetett bűnt ha nem...

Alhazred 2011.04.21. 18:21:47

@Con Storm: nekem speciel elég volt pár személyesen hallott sztori, innentől kezdve köpök a sok okoskodóra.

Legelő Őse · http://legeloose.blog.hu/ 2011.04.21. 18:24:28

Ez a legalja, komolyan. Meddig kell még ezt tűrni? Milyen ország az, ahol a többség csendben asszisztál egy szélsőséges csoport elmebeteg, kirekesztő, rasszista agymenéseinek? Milyen rövid emlékezetű ország a miénk? A nagy világégésekkor nem sikerült a jó oldalon állnunk, és képtelenek vagyunk elismerni saját hibáinkat, felelősségünket, tanulni belőlük! A szembenézés helyett még magyarázzuk a kiba*ott bizonyítványt? Milyen elmebeteg országban lehetséges ez? Egy parlamenti párt híradójában mondjuk Németországban ez így lement volna, szerintem a fél ország az utcán lenne, és akkora lenne a felháborodás, hogy ez elképesztő. Itt meg ez a sikk? Mit kell ezen magyarázni?? Aki tanult történelmet, az tudja értelmezni, hogy akár a pozitív tulajdonságai és tettei ellenére egy olyan diktátort, akinek sok millió ember köszönheti a halálát nem éltetünk, nem köszöntgetjük a születésnapján. Milyen elmebetegségben, elfogultságban kell ahhoz szenvedni??? Egyszerűen nem találok szavakat, komolyan. Miért nem szegezi holnap mindenki a parlamentben a kérdést ezeknek a nyomorultaknak, hogy ezt mégis hogyan?? Hogyan lehetnék büszke erre a szép hazára, a magyarságomra, ha ilyen emberek, ilyen gondolatok uralják a közbeszédet? Szégyenlem magam az egész világ előtt, komolyan. Felindulásból írtam, tudom hogy a sok fotelnáci szétszedi, de egyszerűen megdöbbent hogy idáig eljutottunk!

val 2011.04.21. 18:26:15

@Labancz: "A világ diktátorai közül egy sem vetemedett arra a szobafestőn kívűl, hogy a saját polgárainak egy részének módszeres és teljes kiirtása legyen a célja. Ez a kis gnóm megtette. Ez védhetetlen, felesleges is megpróbálni."

Néhány dolgot ne felejtsünk:

Hitlert szobafestőnek degradálni csak a bolsi, műveletlen, taplók szokták. Valójában festő volt. Képeket festett, nem szobát. Ez egyike azon mítoszok közül, amit róla terjesztettek.

Ettől a kis gnómtól szarta össze magát a maga idejében mindenki (csak úgy en bloc), valljuk be, a nadrágot előtte utoljára Attila említésére pakolták tele (de csurig).

Senkit sem érdekel manapság, hogy a németek utoljára az ő idejében voltak emberszabásúak, mivel velük dolgozom, látom, hogy mekkora döntésképtelen, degenerált banda lett belőlük.

Azt se felejtsük, hogy aki magyarként Hitler fényképre recskázik, az egy barom, de aki a tényeket nem akarja elismeri, hát, az is.

Poszt toló 2011.04.21. 18:29:04

Eddig nem is hallottam erről a Jobbik-féle híradóról, de most a héten kétszer is felhívta rá a figyelmem az Index.

Times New Roman 2011.04.21. 18:34:20

@Poszt toló: ugye milyen jó? Kispolgári tempó.

Sátán meg a Jocó 2011.04.21. 18:37:10

"Na és?"

Mások meg vörös csillaggal parádéznak, meg Károlyi Mihály szoborra verik. Eme cselekedetek pedig állítólag européer, szólásszabad, stb.

Akkor meg mit zavarjon? Boldog Születésnapot!

tjunior 2011.04.21. 18:39:48

Ostoba dolog Hitlerről pozitívan nyilatkozni mert összerántotta Németországot semmi perc alatt, fellendítette minden szempontból. Ez igaz, csak a történelem nem állt meg 1939.08.31nél, a dolgokat meg az elejétől a végéig kéne értékelni. Ez olyan mintha a Mohácsi csatát az első félóra eseményei után értékelnénk, mert addig kb mi voltunk a királyok, aztán még is a középkori magyarország bukása lett a dolog vége...
Ha Hitler meghal 1939.08.31én akkor valószínű most nagy államférfiként emlékeznének rá, a Hosszú kések vagy a Kristály éjszaka meg csak egy kis széljegyzet lenne de nem halt meg. Az lényeg meg az hogy lehet nem volt a topon Németország amikor hatalomra került de nem is volt földig rombolva amikor távozott az élők sorából.

Lucius Flavius Arrianus 2011.04.21. 18:42:14

"A nemzetiszocializmus a viceházmesterek forradalma" - hát nem igaza volt Huizingának?

maxwell murder 2011.04.21. 18:46:53

@insert random: nanana, azért ez nem így van. nincs olyan, hogy egy párttal 100%-ig egyetértesz. én ezután is a Jobbikra fogok szavazni, mert más nincsen, ennyi. AZt látni kell, hogy ez a szélsőjobboldal egyáltalán nem homogén, itt van mindenféle: hungarista, nemzeti-szocialista, horthysta, legitimista, turánista, keresztény fundamentalista, revízionista,stb,stb... rengeteg irányzat van, amik most mind egy oldalon vannak. Ha a Jobbik mondjuk egy 70%-os párt lenne, akkor a párt rég szétesett volna ezekre az irányzatokra.

Lucius Flavius Arrianus 2011.04.21. 18:47:03

@Poszt toló:
"Ettől a kis gnómtól szarta össze magát a maga idejében mindenki (csak úgy en bloc), valljuk be"

Hát még aki nem szarta össze magát, hanem azt tette, amit kell, teszem azt WSC.

Amúgy festőnek _készült_, valóban. Sikertelen és ami fontosabb, tehetségtelen piktor volt, aki bécsi évei alatt - egyebek között - szobafestést is vállalt. Tehát sem szobafestő, sem festőművész, sem semmi egyéb nem volt.

insert random 2011.04.21. 18:50:06

@Sátán meg a Jocó: Ki parádézik vörös csillaggal, ami egyébként tiltott önkényuralmi jelkép? Tényleg áruld el, mert szerintem lemaradtam valamiről. Károlyit meg Hitlerrel összehasonlítani meg olyan, mintha a közértből csokit lopó Pistikét hasonlítanád Charles Mansonhoz.

2011.04.21. 18:58:33

@Spanish VVax: kis liberális majom barátom, amint látod és amint mások is látják, te vagy itt a blogon a legnagyobb gyűlölködő. Ámbátor ezt eddig is tudtuk rólatok, te csak megerősíted a példát.

Mojzes Pál (törölt) · http://mpgondolatok.blogspot.hu/ 2011.04.21. 19:00:09

Volt év embere is, egyébként provokációnak tűnik, médiahekk, egyenes következménye a kádári nosztalgiának, gulyáskommunizmus hirdetésnek, vidám barakkozáshoz, mismásoláshoz, "de" meg "nem annyira", "az más", "de a nácik" stb. retorikához.Nem szimpatikus tény, de teljesen várható, érthető dolgok ezek, persze akinek nincs beleégve végletesen valami a zagyába...akinek meg igen az úgy maradt,"szélbalon" meg "széljobbon" ,jelentsenek ezek akármit is manapság.

insert random 2011.04.21. 19:00:36

@maxwell murder: Világos, de nem értem, hogy ha ezt te is tulzásnak érzed, akkor a korábbi ilyen hasonló megnyilvánulások nem zavartak? Tényleg nem érzed kínosnak, hogy neonácikkal vagy egy pártban? Vagy csak enniyre alacsony az ingerküszöböd, hogy csak egy "éljen Hitler!" kiáltással lehet megdöbbenteni? Pláne úgy, hogy jobbikosként nyilván zavar, hogy az MSZP-ben meg volt kommunista párttagok ülnek.

"Ha a Jobbik mondjuk egy 70%-os párt lenne, akkor a párt rég szétesett volna ezekre az irányzatokra."

Akkor meg minek szavazol rá? Gondolom azt akarod, hogy valamikor többséget szerezzenek a választásokon, de közben elismered, hogy nem lennének kormányképesek? WTF?

insert random 2011.04.21. 19:06:47

@Mojzes Pál: Na ez így hülyeség, tőlünk nyugatabbra is relative kevésbé rossznak értékelik a kommunizmust, mégis egy ilyen adás készitőit simán lecsuknák. De még ha így is van, ez nem menti fel őket és nem is lesy igazuk.

Hutyibetyár 2011.04.21. 19:12:00

Azt értem, hogy az ellenségem ellensége a barátom, de azért, hogy ezt ennyire degenerált módon csinálja ezt a patkánybanda jobbik,az már egyenesen nevetséges. Ez a kis hitler-utód novák előd még héjjasit ajnározta a minap a parlamentben, most már hitler dicséri. Sajnos az a baj, hogy megy utánuk a sok birka és örülnek, hogy végre nyíltan lehet provokálni hasonló dolgokkal. Racionális érvet nem fogadnak el, csak fújják a baromságaikat, meg a féligazságaikat, mint itt fentebb olvasom több helyen. Ha jól tudom hitler bátyánk a magyarokat is untermensch-nek tartotta, de hát ez nem jut el a csendőrmániás csökött agyakig, meg hogy golyófogónak kizavarta a magyarokat a don kanyarba meghalni értelmetlenül. Mindent felülír, ahogy büszkén masíroztak, meg aláztak szét minden népet körülöttük a nácik. Erre vágyik itt is a sok baromarcú...

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.04.21. 19:12:36

Mi a problémád a "német politikussal"?

Szerinted nem német politikus volt?
Hanem?
Osztrák festő vagy mi?

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2011.04.21. 19:20:36

Teljesen hideg fejjel és szenvtelenül nézve a dolgot több mint valószínű, hogy 50-100 év múlva kb. úgy fognak tekinteni Hitlerre, mint ma Napóleonra: sokan megemlítik, hogy elmebeteg tömeggyilkos despota volt, de ugyanakkor nagy hadvezérnek, háborús elmének, nemzeti ikonnak is elismerik.
Arról nem beszélve, hogy Hitler kb. Sztálin és Mao együttes áldozatszámának az egy százalékát 'bírta' elérni, míg uralkodott.
Ennek a folyamatnak egy korai stádiumát láthattuk most, nincs ebben semmi furcsa, mindössze pár évtizeddel megelőzték a korukat a nemzetiek.

insert random 2011.04.21. 19:20:39

@Akitlosz: Látom te is felfogtad a lényeget... Ha tényleg nem látod, mi a baj ezzel a müsorral, csak sajnállak. Olvass el pár korábbi hozzászólást, hátha megérted. Nemcsak az elhangzott állitásokkal van baj, hanem az elhallgatott tényekkel és a stilussal.

Hutyibetyár 2011.04.21. 19:21:33

@Akitlosz: Németek legférgebbje találóbb lenne szerintem is...

Jesus Joker 2011.04.21. 19:26:40

Gagarin űrutazásának 50. évfordulója sem érdekelt túl sokakat, a Führer születésnapja sem. De akit igen, az hadd örüljön!

HgGina 2011.04.21. 19:27:37

Valóban van benne hazugság. Mert valóban osztrák volt. A többivel speciel semmi bajom. Tényleg rendberakta Németországot.
A posztoló szerint Moshe Dajan vagy Kahaane rabbi meg biztos szűzlány volt.

@insert random: tőlünk nyugatabbra azért nem tekintik ilyen rossznak a kommunizmust, mert nem volt benne részük.

Con Storm · http://pszichohistoria.uw.hu/ 2011.04.21. 19:27:50

@Legelő Őse: Előbb tanuld meg a helyes szórendet, és a helyes ragozást... és a határozószavak helyes használatát...

Egy magyar tudja, hogy magyarral beszél-e vagy sem... igaz, a nem helyesen beszélőket sosem szólják meg... mert nem nácik, vagy kiválasztott tudatúak...

insert random 2011.04.21. 19:33:23

@HgGina: Na megismétlem neked is, hátha leesik végre: Nemcsak az elhangzott állitásokkal van baj, hanem az elhallgatott tényekkel és a stilussal.
Vagy pl. itt van ez a példa:

"Ez olyan mintha a Mohácsi csatát az első félóra eseményei után értékelnénk, mert addig kb mi voltunk a királyok, aztán még is a középkori magyarország bukása lett a dolog vége..."

érted már?

Pávor Jál 2011.04.21. 19:33:36

"Kár lenne pörlekedni, áskálódni azon, hogy ki ölt meg kit..."

kamuszutra 2011.04.21. 19:36:46

nincs gond ezzel. meg kell tudni a szerkesztők nevét, felírni a listára a többi náci mellé, aztán amikor eljön az idő, akkor őket is végső megoldásban részesíteni. mert az lesz majd az igazi erkölcsi fellendülés, amikor - törvényesen - megszabadítjuk az emberiséget a náciktól.

nyekk 2011.04.21. 19:37:46

Lehet gyűlölni, lehet csodálni, Hitler igen nag formátumú történelmi személyiség volt.

kamuszutra 2011.04.21. 19:43:24

@nyekk: igen, rengeteg embernek hozott boldogságot az életébe.

Times New Roman 2011.04.21. 19:44:54

@Réka ‎: húúúha, azért ne említsük egy lapon Napóleonnal.:) Hitler egy szottyadék kispolgári suttyó volt, kb olyan intellektussal és megoldásokkal, amilyennel egy átlag kispolgár suttyó rendelkezik. Viszont volt orgánuma, fellépése, és vakmerősége. Ezt Hindenburg kancellár is tudta, még kezet se volt hajlandó fogni vele, egy Bismarck pedig a Holdra száműzte volna, ha élt volna. Te láttál már suttyót államférfivá válni?:) Vagy neked Ceausescu is az, csak mert visszafizette az államadósságot?:) 1933 előtt a jakobinusok közt voltak ugyanilyen suttyók, de azokat sem emlegetjük államférfiakként.:) A sok frusztrált pöcs azért kedveli Hitlert és a hasonszörűeket, mert azonosulni tud vele, kb. őt (mentalitását, megoldásait, elképzeléseit, stb.) értik.

Gyurma73 · https://plus.google.com 2011.04.21. 19:48:07

A Szikszói kettős rablógyilkosság is Hitler bűne!!!
Túl hamar lett öngyilkos:-))

Alhazred 2011.04.21. 19:48:44

@Réka ‎: pont hadvezérnek volt _nagyon_ szar a kis bajuszos geciputtony, hálistennek

Kalmár 2011.04.21. 19:49:07

@Réka ‎: Azért ezt nem hiszem. Illetve remélem, hogy nem. Hitlert, Sztálint sokkal inkább Caligulával lehet egy sorban említeni, mint Napóleonnal.
A zavarodott elméjük hasonló indokolatlan tömeggyilkosságokat eredményezett.Mindannyian a hatalmukat féltve elborult elmével öldösték a saját embereiket is.
Napóleon, bár sok halált okozott a hódításaival, közel sem volt ilyen.

Egyébként Hitlert pedig Németország rendbetételével illetni ugyanaz, mint a Vörös hadsereget a felszabadításunkkal.
Persze jól indult, de a Drezda lakói szerintem nem repestek a fellendüléstől...

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2011.04.21. 19:51:50

@Alhazred: nem pont arra gondolok, hogy fasza hadvezér volt, csupán arra, hogy mondjuk 100 év múlva már árnyaltabb lesz a megítélése. Halála után 50 évvel talán Napóleon is maga volt az Antikrisztus.
@Kalmár: az utolsó bekezdésben van valami, azonban azzal a különbséggel, hogy a Vöröshadsereg és nyájas vezetői nyomort hoztak a népükre, míg Hitler jólétet fakasztott Németországban.
@Born to be wild: nem kevdelni kell, csak idővel talán el fogják ismerni az érdemeit is a bűnei mellett (és nem helyett, semmiképpen!)

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.04.21. 19:55:36

@panzermeyer:

"Már magyar hadiipari magazinokban is megjelent az eddig is nyilvánvaló: Hitler nem azért támadott az oroszokra, meg jókedvében volt, hanem pár napra rá támadtak volna az oroszok."

Megjelenni megjelent, de hazugság.

Egy volt KGB ügynök, aki Angliában kémkedett, majd oda emigrált történész hinti ezt az eszmét és rá hivatkozik mindenki aki ezt a teóriát szeretné hinni, akik szeretnék, hogy igaz legyen.
Aki ezt a baromságot terjeszti, amit minden történelemhez nem értő náci lelkesen átvesz és terjeszt az Viktor Suvorov igazi nevén Viktor Bogdanovics Rezun teóriáját terjeszti, amelyre természetesen nincs bizonyíték, mivel csak egy teória, amiből igen jól meg tud élni egy "történész", ahogy például a kitalált középkoros kollégája is.

Talán valami bizonyítékot, tanulmányt kellene végre virítani az 1941-es szovjet támadásban hívőknek.
Ja hogy ilyen nincs, csak ennek a "történésznek" a "munkája" elmeszüleményei.

Hát az még mindig kevés.

"Szuvorov" volt szovjet ügynök 1978-ban disszidált Angliába és 1982-ben adta ki ezt a teóriáját, természetesen azóta sincs semmiféle adata, bizonyítéka, viszont kitűnő alapot minden más "történésznek", hogy rá hivatkozzanak, mint "orosz történész kutatási adataira". :-)

Szánalmas ez a vergődés, nem tervezett semmiféle támadást a Vörös Hadsereg Németország ellen 1941-ben. Erre fel sem volt készülve, a szovjet-finn háború tapasztalatai ezt bizonyították, ráadásul 1941-ben még éppen csak elkezdődött a hadsereg átszervezése és felszerelése a modern T-34-es és KV-1 es tankokra.

A szovjet stratégiai érdek is az volt, hogy az angolok és a németek minél tovább gyengítsék egymást, addig ők átszervezik és átfegyverzik a hadsereget.

Ráadásul keleten ott volt Japán, és bármikor támadhatott volna. Azt nem tudták még 1941 nyarán, hogy Japán nem a Szovjetunióba, hanem az Egyesült Államokba akar és fog belekötni. Ez csak 1941. novemberében derült ki.

Úgyhogy nem kockáztathattak meg egy támadást Németország ellen, mert ha Japán beavatkozik keleten, akkor máris bukik a mutatvány, mivel a szovjet hadsereg ereje 1941-ben kétfrontos háborúra Németország és Japán ellen semmiképpen nem volt elég.

Úgyhogy a Szovjetuniónak nem állt érdekében 1941-ben beavatkozni a háborúba, erre felkészülve sem volt és semmiféle "történeti kutatások" nem támasztják alá ezt a teóriát.

Persze akik nem tudják, hogy ez a teória egy megdobbantott volt KGB ügynök agyszüleménye, azok lelkesen hivatkoznak rá, mint új orosz kutatási adatokra.

Komolyabban kellene venni a történelmet, és alaposabban leellenőrizni a forrásokat és azok keletkezését.

Persze ha neked van hitelt érdemlő forrásod, bizonyítékod, nosza nyomassad akkor! :-)

insert random 2011.04.21. 19:56:16

@Born to be wild: 10/10 nagyon jól összefoglaltad. @nyekk figyelmébe is ajánlom!

Times New Roman 2011.04.21. 20:03:53

@Akitlosz: nem mindegy ki kezdte?:)
Egy dolog tuti, háború így is, úgy is lett volna - ugyanis: "Önök, franciák, azért háborúztak 1914-1918-ban, hogy soha többé ne legyen háború a világon - és most oly módon termetenek békét, hogy soha többé ne legyen békesség a földön." (M. M., 1919). Vagyis olyan béke született, ami nyilván elfogadhatatlan volt. Csak hát ugyebár nem mindegy, hogy egy suttyó Hitler, vagy egy Bismarck áll élére egy háborús kezdeményezéseknek... Utóbbi esteben val.leg mindannyian jobban kerültünk volna ki a buliból...

Alhazred 2011.04.21. 20:06:18

@Akitlosz: de jó volna, ha ez tudatosulna a sok földipálon felnőtt nácipalántában.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.04.21. 20:08:21

@panzermeyer:
"Azért tudtak így haladni, mert Sztálin offenzív hadviselésre állította be a közös határon a hadosztályait, és nem defenzívre."

Ez sem igaz természetesen, a tények pont az ellenkezőjét támasztják alá.

Lengyelország felosztása után 1939 és 1941 között az új határon a szovjetek elkezdték építeni az úgynevezett Molotov vonalat, amelybe sok-sok ezer bunkert terveztek 13 megerődített körzetben. 1941-ig messze a töredéke készült el a tervezetteknek, mivel ez egy több évre tervezett gigantikus beruházás volt, lett volna.

Miért öltek volna ilyen hatalmas erőforrásokat egy ekkora védelmi vonal kiépítésébe, ha úgy gondolták volna, hogy az új szovjet-német határ csak rövid ideig lesz érvényben, mert ők, azaz a szovjetek óhajtanak hamarosan támadni?

Ezzel szemben érdekes módon az új szovjet-német határon semmilyen védelmi vonal nem épült ki, jelentős haderő sem állomásozott ott az 1941-es támadásig tehát nem tartottak semmiféle szovjet támadástól.

Mivel a Molotov vonal 1941-re még messze nem volt kész, nem üzemelt még, ezért nem is okozott gondot a németeknek az áttörése.

Nagyzee 2011.04.21. 20:08:52

@Akitlosz: Na igen, Szuvorov.:) Nem lennék meglepve, ha panzermeyer a csészealjakon az Antarktiszra menekülő náci vezérkar meséjében is hinne. Azt is megírta pár hasonlóan hiteles "történész".

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.04.21. 20:20:01

@Link Elek:

"magyarorszag aranykorara nem szivesen emlexunk. ugyanis unalmas.
a kiegyezest koveto evekre gondolok, mint aranykor."

Az egyetlen szépséghibája a dolognak, hogy akkoriban nem létezett független Magyarország.

A labanc és a kuruc tábor soha nem értett egyet abban, hogy szabadon meghalni, vagy rabságban élni a kevésbé rosszabb.

Kossuth Lajosnak volt igaza, nem csak 1849-ben, de 1867-ben is.
Szerintem.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.04.21. 20:39:21

@maxwell murder:

A német az nem egy öntudatos nemzet, sőt, egyre frusztráltabb, a sok bevándorló miatt, a második világháború miatt, azért mert az EU fejőstehénnek nézi őket és ezt tűrniük kell. Elég rendesen ki lett csinálva az a nemzet. Náluk még mindig ott állomásoznak a II. világháború idején bevonult amerikai megszállók.

Ráadásul ahogy telik az idő nem, hogy öntudatra ébrednének, hanem még inkább fogy az önbecsülésük.

Megállít az utcán egy fickó aztán kérdezi angolul, hogy hol a parkolóóra. Körülnézek - ezt ő is megtehette volna ugyanígy - aztán mondom neki, hogy ott van. Azt mondja: Danke.
Anyád. Német létére szívat az angollal.
A '80-as években ha a németek Magyarországra jöttek, akkor németül beszéltek. Ma már fel sem merik tételezni, hogy Magyarországon beszélnének németül az emberek, pedig még ma is majdnem annyian beszélnek németül, mint angolul a magyarok közül.

Frász öntudata sincs ma már a németeknek.
Sőt kifejezetten túlzásba viszik a behódolást az amerikai, izraeli kultúrának.

Lásd például aktuálisan a Magyarország elleni izraeli motivációjú "német" támadásokat, amiért Magyarország végre egy kicsit jobban fel szeretné vállalni az eddigieknél a nemzeti érdekeit. Az izraeli kötődésűeknek ez nyilvánvalóan nem érdekük sem Magyarországon, sem Németországban, a támadások fő oka viszont a pénz. A német cégek sokkal nagyobb profitot érnek el arányaiban Magyarországon a rengetek adómentesség, adókedvezmény, pénz és ingatlan juttatások valamint az olcsó munkaerő miatt, mint otthon és ezt féltik. Ez a fő oka a 2német tiltakozásoknak", a pénz, az üzlet. Nem érdekük a magyar államadósság csökkentése, sem a különadók, bár rendkívül boldogok lennének ha Németországban is annyi profitot tudnának elérni, mint Magyarországon.

Magyarország soha az életben nem lesz fejlett és gazdag ország, ha önkéntes gyarmati politikát folytat, meg akkor sem ha úgy szórja a pénzt, mintha már most fejlett és gazdag ország lenne.

Nem eccerű dógok ezek.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.04.21. 20:45:16

@Свобода:

A német termelés ugyan nem 1945-ben volt a csúcson, hanem 1944-ben.

1945-ben már rég német területeken folyt a harc és a termelés nem működött a nyersanyag és az üzemanyag- meg a szállítási kapacitáshiány miatt.

1944. első felében volt csúcson a német hadiipar, később egyszerűen nem volt már miből termelni, nem volt elég nyersanyag.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.04.21. 20:58:08

@panzermeyer:
"a kb egy éve, titok alól feloldott jegyzőkönyvekben, ha érdekel."

Mutasd! Viríts! Lehet orosz nyelvű is nyugodtan.
Ha Te így utánanéztél biztos meg tudod adni a pontos forrást. :-)

Semmilyen komoly tanulmány nem jelent meg, semmilyen forrás nincs, csak a bulvár történetírás talált egy jó témát.
Éppen azért kitűnő az ötlet, mert nagyon sokan szeretnék elhinni, szeretnék, hogy igaz legyen.

Ahogy az ufóhívők is megvesznek minden "előkerült titkos jegyzőkönyvért".

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.04.21. 21:09:24

@panzermeyer:

"Megvetett minket pl. azért is, mert ugyan vissza akartuk kapni a területeket, de tenni érte semmit."

Ha nem is semmit, de nem sokat.
Magyarország az egész Felvidéket visszakaphatta volna, de azért valóban tenni kellett volna többet.

Horthyék ezt nem vállalták be, így nekik köszönhető az önálló szlovák állam a második világháború alatt, mivel Magyarországnak egyszerűen nem kellett a teljes Felvidék, mert akkor azt természetesen Magyarországnak kellett volna elfoglalni és a felelősséget is vállalni érte.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.04.21. 21:22:39

@redriot77:

"Azt hogy Sztálin megtámadta volna Németországot nem kriptonácik, hanem orosz történészek állítják."

Megélhetési bulvártörténészek.

"Nem jut eszembe a szerző neve"

Nem gond, segítek.
A szerző művészneve: Viktor Szuvorov
alias
Viktor Bogdanovics Rezun.

Érdekes, hogy minden náci fan az ő teóriáját szajkózza az összes fórumon és újságcikkekben, miközben a nevét sem ismerik.
Mivel annyira el vannak élvezve rögtön azon, amit mond, hogy utána már nem néznek, hogy ki mondja és miért. Végre valaki "tudományosan megalapozottan" azt állítja, amit hinni szeretnének, úgyhogy a többi nem érdekes.

Dobd a kukába az összes olyan forrást, ami rá és műveire "kutatásaira" hivatkozik!

Ha egyéb valós, megalapozott forrásod van, akkor meg virítsad! Valahogy olyat soha nem látott, írt még eddig senki, pedig az orosz levéltárak valóban nyitva vannak, a német kutatók számára is.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.04.21. 22:00:01

@babo_:
"Az kevésbé köztudott (mert a háború utáni győztes hatalmaknak nem igazán volt érdekük propagálni), hogy Hitler nem önszántából támadta meg a SzU-t, hanem azért, mert Sztálin már a támadásra készült, és a Barbarossa tulajdonképpen egy megelőző támadás volt."

Azért kevésbé köztudott, mert nem igaz, csak kitaláció.

"Ezt támasztja alá, hogy a németek a támadás utáni 2 hónapban több százezer hadifoglyot szereztek."

Érdekes logika. Ugyan miért is támasztja ez alá a teóriádat?

"Vajon mit kerestek a határ mentén?"

Talán védték? Szerinted hol lett volna célszerű állomásoztatni a hadsereget? Az Urálban?

"Ha védekeztek, akkor miért omlott össze olyan gyorsan a front?"

Ennek sok oka van, a kimerítő válasz igen hosszú lenne, részválaszba meg belekötnél.

Ahol potens védelemmel találkoztak a németek ott nem omlott össze olyan gyorsan a védelem. Addig harcoltak, amíg volt fegyver, lőszer, aztán meghaltak. Az a sok százerez hadifogoly nem a jobban irányított, és jobban felszerelt alakulatokból került ki. Éppen hogy nagyon is meglepte a németeket, hogy az oroszok messze nem úgy harcolnak, mint a lengyelek, vagy a franciák, hanem sokkal szívósabban.
Például Breszt erődje, vagy a történelem második legnagyobb tankcsatája.

A szovjetek nem azért veszítettek olyan gyorsan, mert támadásra készültek, hanem mert nem voltak felkészülve a németekkel való háborúra, éppen ezért nem is volt eszükben háborút indítani a németek ellen 1941-ben. Ha a védekezéshez is gyengék, akkor mitől menne a jobban a támadás, amihez több erő, hatékonyabb hadsereg kell?

A szovjet hadvezetés nem szűrt le olyat a szovjet-finn háború tapasztalataiból, hogy
hú de jók vagyunk, simán levernénk Németországot is. Éppen ellenkezőleg, azt szűrték le, hogy időre van szükségük a hadsereg átszervezésére és átfegyverzésére. Ha közben az a németek meg az angolok egymást ütik, az az oroszoknak csak jó. Ráadásul abból, hogy milyen simán nyertek a németek Franciaország ellen megint csak nem azt szűrte le a szovjet hadvezetés, hogy okos dolog lenne Németországot megtámadni.

Ha meg azt tervezték volna, akkor miért öltek annyi erőforrást egy hosszú idő alatt elkészülő új védelmi vonalba az új német-szovjet határ mentén? Teljesen értelmetlen beruház, kidobott pénz lett volna, ha 1941 nyarán a szovjetek támadni akartak volna.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.04.21. 22:03:36

"Nem voltak beásva, nem volt mögöttük semmiféle védmű-rendszer kiépítve."

Éppen ennek kiépítésén dolgoztak. Annyira nagy szabású védelmi rendszer kiépítése volt tervezve amekkora kiépítésére 1941. nyaráig semmi esély sem volt. Több évnyi munka lett volna. Amiből szintén az következik, hogy nem rövid időre tervezték az új határok fennállását.

A Molotov vonal 1941. júniusi készültségi állapota még nem befolyásolhatta lényegesen a harcok menetét. De ahhoz elég a vonal puszta léte is, hogy hiteltelenítsék a szavaidat.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.04.21. 22:26:58

@Born to be wild:

A zsidó az nem (csak) egy vallás, hanem egy nép.
Izrael államalkotó nemzete. Akiknek történetesen van saját vallásuk is, ezért is tudnak jobban összetartani, mint más népek.

Saját vallásuk volt a görögöknek, rómaiaknak, egyiptomiaknak, germánoknak, vikingeknek, indiánoknak és még a magyaroknak is, meg szinte minden népnek.

Csak egyes népek hagyták magukat beolvasztani a térítő vallások birkanyájába, míg mások meg nem.

Aztán az egy dolog, hogy ki milyen nemzetiségűnek tartja magát, de ez legfeljebb csak a tökkelütött liberálisok szerint elégséges mérce, mivel az meg egy másik dolog, hogy a külvilág milyen nemzetiségűnek tartja.

Ha az egyén önmeghatározása és a külvilág vélekedése összhangban van, akkor minden rendben. Például kínainak tartja magát az ember és a környezete szintén.

Ha nincs összhangban, akkor ott valami probléma van. Vagy az egyénnel, vagy a külvilággal, vagy mindegyikkel.

Ha a zsidó az csupán egy vallás, akkor kik élnek Izraelben? Zsidó vallású arabok? Ugyan már! A zsidó egy másik nép. Nem arab, nem német, nem magyar. Más történelem, más eredet, más néprajz és bizony még más vallás is, de ez csak egy különbség a sok közül.

Egyszerű politikai okokból nem akarják a zsidók nemzetiségként számoltatni magukat. Jobb nekik, ha tetszés lehetnek magyarok vagy zsidók, mikor melyik az előnyösebb a számukra.

Valótlanság az a napokban sokszor elhangzó információ, hogy mennyi "magyart" vittek koncentrációs táborokba. Nem vittek semennyit. Zsidókat vittek.

A non plusz ultra érvre, hogy
Miért, a zsidók nem magyarok?
csak azt kérdezem én is, hogy
Miért a magyarok zsidók?

Érdekes egy nép ez, amelyik minden más néppel annak részének akarja tekintetni magát, de egyik másik népet sem tart maguk közül valónak.

Ha csak egy vallás lennének, akkor minek nekik saját nemzetállam, saját nyelv?

Ha pedig az övék is ugyanúgy egy nép, mint az összes többi, akkor nyilvánvalóan nem részei más népeknek.

Egyszerű csalás és trükközés az egész.

Ha utánanézel, hogy hol élnek magyarok, akkor a magyar nyelvű források szerint 200 000 "magyar" él Izraelben. Viszont ha azt nézzük meg, hogy kik élnek Izraelben, akkor a források csak zsidókat és arabokat, meg pár apró népet említenek, magyart egy szálat sem.

Nyilvánvaló manipulációról van szó.

Amit nem okos dolog magyar szempontból hagyni.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.04.21. 22:35:21

@Labancz:

"A világ diktátorai közül egy sem vetemedett arra a szobafestőn kívűl, hogy a saját polgárainak egy részének módszeres és teljes kiirtása legyen a célja."

Ez azért így ebben a formában nem igaz.

A koncentrációs tábor intézményét szerinted kik találták fel?

Hozzászólásodból ítélve fogalmad nem lehet, úgyhogy segítek. Az angolok találták fel, a búr nép kiirtására.

De máskor is előfordult nem is kevésszer, hogy egy hatalom a saját polgárait írtja vallási, vagy etnikai okokból, vagy csak ilyen ürüggyel.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.04.21. 22:50:21

@Lófasz Hadnagy:

Az egy hazug amerikai propaganda, hogy a japánok az atombombák miatt adták meg magukat.

A bombákat elve nem is katonai okokból dobták le, az atombombáktól, Hirosima és Nagaszaki elpusztításától a japán hadsereg nem lett gyengébb.

Az már sokkal inkább egy figyelmeztetés volt a szovjetek felé, aztán meg ha egyszer volt bomba és éppen háború is akadt, akkor ki akarták próbálni a hatását.

A valós helyzet az, - amiről persze minden amerikai történetíró hallgat, manipulál, vagy szimplán hazudik róla, - hogy Roosevelt Teheránban megkérte Sztálint, hogy támadja meg Japánt. Itt fogadták el az először Németország stratégiát is. Sztálin megígérte Rooseveltnek, hogy az európai háború befejezése után három hónappal megtámadja Japánt. Ez ugye értelemszerűen szigorúan titkos információ volt, nem juthatott a japánok fülébe.

Az európai háború 1945. május 8-án ért véget. Sztálin napra pontosan! betartotta ígéretét és 1945. augusztus 8-án megtámadta Japánt.

Amerikai történészek ezt úgy adják elő, hogy számukra - az amerikaiak számára - "váratlanul", holott az egész Roosevelt kifejezett kérésére történt és az amerikaik pontosan tudták gyakorlatilag évekkel előre, hogy a szovjetek mikor fognak támadni.

A szovjet támadás gyors és nagy KATONAI sikert hozott, szétverték a Mandzsuriában állomásozó japán hadsereget.

Na ez már valóban elgondolkodtatta a japán vezetést, súlyos csapást jelentett a japán haderőre.

Míg az amerikaiak az atombombáikkal csak a civileket pusztították, ráadásul nem is volt már több bombájuk.

Szimpla amerikai történelemhamisítás, hogy az atombombák bevetése vetett véget a háborúnak, és attól ijedtek meg annyira a japánok.

Miközben persze "elfelejtik" megemlíteni, hogy a szovjetek is megtámadták Japánt kifejezetten az ő kérésükre, vagy ha megemlítik úgy adják elő, mintha az egy az amerikaiak számára váratlan esemény lett volna, amit inkább fenyegetésként kell értékelni, nem segítségként.

Az amerikaiak egy része azt sem tudja, hogy Az Amerikai Egyesült Államok és a Szovjetunió szövetségesek voltak 1945-ben.

Szóval valótlan a háború befejezését az atombombák bevetésének köszönni. Ennél nem kicsit összetettebb a kép.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.04.21. 22:51:52

@Born to be wild:

Pontosan így van.
S azt sem árt hozzátenni, hogy ugyan nem (csak) az atombombák bevetése miatt adta meg magát Japán, hamis az ilyen egyoldalú beállítás.

Legelő Őse · http://legeloose.blog.hu/ 2011.04.21. 23:01:13

@Con Storm: Végül is igazad van - helyes szórend vs náci tempó az országban. Mellesleg elgondolkoztató hogy mindössze ez az érved volt. Felindulásból írtam a kommentem, szerintem érthető volt mit akartam mondani. Persze nem csodálom hogy nincsenek érvek, mert a védhetetlen mellett nehéz érvelni. Különben meg a Kurucra, ott vesézik a kommentelők írásmódját, ott nem lesz miről vitázni.. együtt örülhettek a diktátornak...

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.04.21. 23:09:58

@Lófasz Hadnagy:
"De a végeredmény kétségtelenül az, hogy a két nuki után Japán kapitulált,"

Ez így igaz, csak nincs egyértelmű ok -> okozati összefüggés. Csupán időrendi sorrend.

Ne zavarjon meg az az apróság, hogy a Szovjetunió 1945. augusztus 8-án - jé éppen a két atombomba ledobása között - Roosevelt kifejezett kérésére hadat üzent Japánnak!

"így végeredményben sokkal-sokkal több életet mentett meg a két atombomba, mint amennyit kioltott."

Már amennyiben abból a megalapozatlan rögeszmédből indulsz ki, hogy a japánok pusztán csak két atombomba ledobása miatt adták meg magukat.

Valójában ez csupán silány amerikai propaganda történelem szemlélet, a valóság ennél bonyolultabb.

Az atombombák ledobásaKOR, de NEM MIATTUK gyökeresen megváltozott a stratégiai helyzet.

Azért nem egészen pont ugyanaz a katonai feladat, nem ugyanaz a stratégiai helyzet, hogy tudnak-e még védekezni az amerikaiak ellen, vagy tudnak-e még védekezni az amerikaiak ÉS a szovjetek ellen is.

A szovjetek a japán hadsereget verték meg, az amerikaik meg a civileket irtották éppen.

A szövetségesek feltétel nélküli megadást óhajtottak, de ebbe a japánok nem mentek bele, ragaszkodtak a császárság fenntartásához. Miért is fogadták el akkor az atombombázó amerikaiak a japánok feltételét?

Mert igazából akarták is, hogy a szovjetek segítsenek nekik leverni Japánt és kevesebb amerikai hulljon emiatt, de nem is akarták, hogy a szovjetek befolyása túlságosan megnőjön a Távol-Keleten.

Csak nagyon sokára és nagy áldozatok árán tudták volna a japánokat feltétel nélküli megadásra kényszeríteni, közben ki tudja meddig jutnak el a szovjetek, így inkább a japánok esetében nem ragaszkodtak a feltétel nélküli megadáshoz, nem lett a japán császár háborús bűnös.

Ezen az áron akár a németekkel és békét köthettek volna, már akár 1941-ben is,nem kirándulni repült Hess Angliába, hanem megegyezni.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.04.21. 23:24:30

@TCrown:

Hitler liberális szemmel teljesen elfogadhatatlan életvitelt folytatott. Vegetáriánus volt, nem dohányzott, nem alkoholizált, és még a kutyákat is szerette. No nem úgy, hanem normálisan. Ráadásul nője is csak egy volt.

Pedig ugye mennyivel jobb lett volna a világnak, ha inkább drogos transzvesztita előadóművész lett volna egy müncheni éjszakai mulatóban!

A Mein Arsch című könyve még ma is ünnepelt bestseller lenne.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.04.21. 23:38:53

@krj:

"Hitler annyira német, amennyire Beethoven osztrák..."

Pedig állítólag a habsburgok is "magyar királyok" voltak. Na pedig annyira Hitler is volt német politikus, amennyire a habsburgok "magyar királyok".

Feltételezve, hogy olyan, hogy osztrák nép egyáltalán létezik.

Mert Ausztria csak azért létezik mivel sokan félnek egy nagy és erős Németországtól.

Az első világháború előtt meg azért létezett, mert a habsburg család magánbirodalma volt.

Nem nemzeti alapon tér(t) el Németország és Ausztria egymástól, hanem politikai sakkjátszmák miatt.

Con Storm · http://pszichohistoria.uw.hu/ 2011.04.21. 23:46:01

@Legelő Őse:

Furcsa diktátor Orbán pufajkás kulákirtó gestapó nélkül... vasrácsok és kordon nélkül .... meg szemkilövöldözős rendőrterror nélkül...

Con Storm · http://pszichohistoria.uw.hu/ 2011.04.21. 23:47:05

@Akitlosz: Sissin kívül nem volt hasburg magyar király... nem véletlenül voltak kalaposak...

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.04.21. 23:48:16

@Spanish VVax:

"Németországban egy ilyen hiradó önmagában 2 év sitt."

Csak Németországban. Lehet náluk a hiba és nem a világ többi, normálisabban gondolkodó részén.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.04.21. 23:56:51

@Poszt toló:

"Eddig nem is hallottam erről a Jobbik-féle híradóról, de most a héten kétszer is felhívta rá a figyelmem az Index."

Ezzel én is hasonlóan vagyok.
Kitűnő reklámfogás volt ez a Hitler születésnap emlékezés, mert így az összes liberálbolsevik azt reklámozza, ingyen, míg különben a kutya sem ismerné, ezt az N1 tévét. Ma hallottam róla először, ezen a blogon. :-)

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.04.22. 00:08:14

@insert random:

"Na ez így hülyeség, tőlünk nyugatabbra is relative kevésbé rossznak értékelik a kommunizmust,"

Lehet ebből fakad a kelet legtöbb problémája.

Németországban egy rendszerváltás után nem indulhatott az NSDAP most már demokratikus pártként a választásokon, pedig biztos kapott volna pár szavazatot.
De Irakban Szaddam pártja sem.

Itt vadkeleten meg a kommunista diktatúrák pártjai simán működhettek tovább, most fene nagy "demokrataként" és kormányozhattak is többször is. Ma is ott ül a Magyar Kommunista Párt egyetlen törvényes (jog)utódpártja az országgyűlésben Magyar Szocialista Párt néven.

Az elcseszett, félig-meddig rendszerváltás miatt megy ennyire lassan a kommunista múlt következményeinek a felszámolása.

Ha 1990-1992-ben betiltják a Magyar Szocialista Munkáspárt utódpártját, nyilvánosságra hozzák az összes MSZMP párttag és a besúgók névsorát, eltiltják őket 20 évre a közügyektől - ami mostanra már le is járt volna - akkor ma nem itt tartanánk.

Ahogy Németország is kicsit előbbre tartott 20 évvel az ottani "rendszerváltás" az NSDAP betiltása után.

Legelő Őse · http://legeloose.blog.hu/ 2011.04.22. 00:13:44

@Con Storm: nem fura hogy Orbán jut eszedbe a diktátor szóról? csak mert én Hitlerre gondoltam...mivel róla szól ez a poszt... nem fura?

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.04.22. 00:18:16

@Hutyibetyár:

"Ha jól tudom hitler bátyánk a magyarokat is untermensch-nek tartotta"

"árjának számít minden olyan európai ember, akiben legalább dédszülõkig bezáróan nincsen zsidó vér."

Ez Hitler és országának hivatalos véleménye.

FalóNyúl 2011.04.22. 00:23:46

Azért Dórikát felpróbálnám....

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.04.22. 00:24:50

@insert random:

Ilyen alapon minden híradó csupán "elhallgatott tényeket" sugároz. Hiszen mindig sokkal több, amit nem mondanak el, mint amennyit el lehet mondani néhány mondatban, néhány másodperc alatt.

A híradó az nem egy órás dokumentumműsor egyetlen témáról, hanem egy rövid hírműsor rengeteg témáról.

Bárki tud bármennyi "elhallgatott tényt" bármelyik híradóhoz.

Az ATV híradója talán nem hallgatja el a magyar nemzeti vonatkozású híreket, tényeket?

Az már bizony a hírszerkesztő felelőssége, hogy mit tesz bele a híradóba és hogyan.

FalóNyúl 2011.04.22. 00:32:39

Ne említsük már Hitlert orbánnal egy napon... Hitler sok hasznosat tett az országnak: ipar fejlesztése, autópályák, nagyarányú építkezések főleg a közemberek jólétének biztosítására. A másik a saját polgárait taszítja nyomorba.

(त्वष्टृ) (törölt) 2011.04.22. 00:46:06

@Born to be wild: "1. Felvilágosult abszolutizmus - volt ilyen államforma. Vagy mondok mást.
2. Timokrácia - tul.képp korlátozott demokrácia."

Miért nem kaptad fel még a telefont és miért nem közölted a világ népeivel ezt a felfedezésedet?

Ennyi erővel azt is leírhattad volna, hogy a demokrácia államformánál jobb az teokrácia, vagy az utópia.

Nem az a bajom veled, hogy a demokráciát támadod. Felőlem lehetsz királypárti. vannak emberek, akik erre vágynak, tiszta sor. Nem kérdezte meg senki a magyarokat a rendszerváltáskor, hogy akarnak-e demokráciát.
Ami bosszantó, hogy egyenesen agymosásnak tartod ezt a rendszert, miközben kilátszik írásaidból, hogy komolyan kevered a magyar társadalom mozgatórugóit. És ha már ennyire elkötelezetten királypárti és vezérpárti vagy, legalább fordíthattál volna arra időt, hogy megismerd a politikai rendszereket. Amiket szemmel láthatóan nem tettél meg.

Viszlát és kösz a halakat!

(त्वष्टृ) (törölt) 2011.04.22. 00:50:57

@Born to be wild: Jól van, bocsánat, azt hiszem túl keményen fogalmaztam és teljesen feleslegesen. De fenntartom, hogy valaminek az ismeretének a hiánya kell, hogy mondassa veled, mikor a demokráciát mételynek tartod. Nem azt akartam mondani, hogy tanulatlan vagy. A kommentelést könnyen félre lehet érteni.

Times New Roman 2011.04.22. 01:22:00

@Akitlosz: Te azt nem érted, hogy a zsidóság az asszimilációnak azon a szintjén volt, hogy magát zsidó vallású magyar állampolgárnak tartotta. És erről így gondolkodott a magyar társadalom nagyobbik fele is, persze a keresztény és a zsidó vallás között sokkal mélyebb volt a szakadék, mitn mondjuk a pápisták és a protestánsok között. Az első világháborút követően jelentek meg azok a felülről irányított koncepciók, melyek megpróbálták az etnikai elemet újból tudatosítani, a politikai haszonért cserébe. De a társadalom nagyobbik felétől ez továbbra is idegen volt! Egész egyszerűen a magyar zsidónak nem volt zsidó identitása, magyarul beszélt, magyarul gondolkodott, a magyar történelmet ismerte, tisztelte, sürgette a revíziót, börtönbe ment, mert kitűzte a magyar zászlót, viszont zsidó vallású volt. A zsidóknak Mo.on semmiféle etnikai alapon szerveződő, külön csoportosulása (egyesülete, pártja, stb.) nem volt, csak a vallásgyakorlattal összefüggésben különültek el, vagy hoztak létre szervezetet (pl. a vallásos zsidók a Chevra Kadishát, ami egy segélyező egylet volt, kórházat tartottak fenn, a zsidó gyülekezet pénzelte, és nemcsak zsidókat segélyeztek). Az emberek tudatába a MARXISTA történetírás égette bele azt, hogy a zsidóság egy viszonylag független etnikum volt, és hogy az átlagmagyar is így tekintett rájuk. Az igazság az, hogy már mélyen belegyökereződtek a magyar társadalomba, az etnikai elem feledésbe merült. A marxista történetírás azonban nem írhatta azt le, hogy a zsidók magyar nacionalisták voltak, a Horthy renszer kollaboránsai, akik Horthyt úgy éljenezték Erdélybe való bevonulásakor, hogy minden árja magyart túlkiabáltak... Vagy azt, hogy a revíziós liga vezetője zsidó volt. A ciki az, hogy a zsidóság, ami túlteljesítette az asszimilációs követelményeket (ha egy magyar egy magyar zászlót tűzött ki, akkor a zsidó kettőt - nem úgy, mint ma...), mégis a gettóban kötött ki. Ami nem kicsit ciki, és akkor finoman fogalmaztam.
A logikád hibáját mutatja az is, hogy aki kikeresztelkedett zsidó volt, azzal szemben megszűnt a diszkrimináció. Csak a 1939-től vált ez etnikai kérdéssé (is), persze ez sem az átlagember agymenése, ötlete volt...
Ha csak a nagyváradi zsidóságot nézed, ott jópár olyan magyar zsidó akadt, akik 1920 és 1940 között pénzelték a magyar művészetet, magyar színházat, alapítottak magyar nyelvű iskolákat, titokban énekeltették az iskolákban a magyar himnuszt, fizették az "irredenta" magyarokat védő ügyvédeket a román bíróságokon, és egyesek az Országos Magyar Párt képviselői lettek. Én olvasgattam a korabeli publicisztikát (itthonit, erdélyit), a magyar sajtó, a magyar közvélemény nem kérdőjelezte meg a magyarságukat (a 30-as évek végéig): Kurlander Ede nekik híres nagyváradi magyar ember, vagy Moskovits Farkas, híres magyar vállalkozó, aki foltózóvargából lett végül gyártulajdonos. Olvass: Gyurgyák, Erdei, Karády, Gyáni, stb., bármelyiket felcsaphatod.
Az igaz, hogy Izrael már zsidó tudatú, zsidó vallású jövevényeknek adott otthont, ha meg nem akkor idővel kialakította a nem zsidó tudatúakban is a zsidó identitást. Ismerősöm mesélte, hogy a mai napig érezni lehet az izraeli magyar zsidók "másságát", a régi generáció jónéhány tagja a mai napig magyarnak vallja magát, egy vita közben egy zsidónak azt üvöltötte, én magyar vagyok, te viszont csak egy büdös orosz zsidó.

Times New Roman 2011.04.22. 01:29:57

@(त्वष्टृ): zzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzz
zzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzz
zzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzz
zzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzz
zzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzz :))))))

insert random 2011.04.22. 02:09:58

@Akitlosz: Persze, de azért vannak arányok. Pl. a híradásból kimaradtak olyan apró részletek mint a második világháború kirobbantása (tudom, nem is ő volt) vagy a holokauszt (tudom, nem is volt olyan). Ehhez azért pofa kell.
De nem is ez a lényeg, inkább az, hogy van egy párt, ami
- egyenruhába öltözteti és alakzatban masíroztatja a híveit
- kedvenc témája a cigányok és zsidók baszogatása
- jó kapcsolatokat ápol volt és gyakorló neonácikkal
- a parlamentben a becsület napjáról emlékezik meg
- most meg a hivatalos híradójukban Hitlert éltetik.
- DE BIZTOSAN NEM NÁCIK!

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.04.22. 02:48:05

@Born to be wild:

Ha a te logikád szerint a magyarországi zsidók magyarok, akkor miért nincs feltüntetve az Izraelben élő nemzetiségek között a magyar, hiszen a te logikád alapján százezrével kellene lenniük, hiszen Magyarországról sok ember vándorolt ki Izraelbe, akik szerinted ugye mind magyarok, csak más vallást követtek?

Az izraeli az ugyanúgy egy nép, mint bármelyik másik ezen a bolygón. Annyiban mások sok más népnél, hogy nekik sikerült megőrizniük a saját vallásukat az ókor óta, míg más népeknek, köztük a magyaroknak sajnos nem.

A lojalitásuk a magyar nemzethez pedig ma is igencsak megkérdőjelezhető. Illetve ma megkérdőjelezhető az 1990-2011 közötti tapasztalatok alapján, míg a II. világháború előtti időszakról nem nyilatkoztam, azt én nem értékelném.

Mindenesetre úgy tűnik, hogy ők minden országban másmilyen országot szeretnének, mint a bennszülöttek, ezért ez utóbbiak is próbálják védeni érdekeiket. Ez így van már évszázadok óta, és kizárt, hogy ennek csak vallási okai lennének, főleg manapság.

Az asszimiláció általában 3-4 generáció alatt lezajlik, ha sok száz év alatt sem, akkor az a népcsoport nem is akar/tud asszimilálódni, hanem éppen ellenkezőleg, meg akarja/tudja őrizni identitását.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.04.22. 03:14:03

@insert random:

Lassan úgy alakul a történelem, hogy a második világháború csupán a holokauszt egy mellékepizódja volt.

Nem gondolom, hogy ha a második világháború a téma, vagy éppen Hitler, vagy Magyarország a második világháborúban, akkor 5 másodpercen belül mindenképpen holokausztolni kellene, mert ha nem, akkor egész biztosan náci az ember.

Ha Rooseveltről szól egy híradás, akkor meg szokták mindig említeni, hogy ő küldte a terrorbombázóit Magyarország ellen?

Hát pedig bizony úgy volt, s ez bizony a tények elhallgatása.

De ő is koncentrációs táborokba záratta az országában élő németeket, japánokat, japán származású amerikaiakat, mint a kollégái Németországban, Szovjetunióban.

Ezeket a tényeket miért "hallgatják el", amikor Roosevelt neve szóba kerül? :-)

---

Van egy párt, ami a Magyar Kommunista párt egyetlen törvényes (jog)utódja.
Kedvenc színük a vörös.
Kongresszusaikon a volt szovjet himnuszt azaz az internacionálét éneklik a XXI. században is.
Kedvenc témájuk a náci veszély, lelkes antifasiszták.
Jó kapcsolatokat ápolnak az internacionalista bal oldallal.
De biztosan nem kommunisták.

Times New Roman 2011.04.22. 03:39:24

"A lojalitásuk a magyar nemzethez pedig ma is igencsak megkérdőjelezhető. Illetve ma megkérdőjelezhető..."

Igen, MA megkérdőjelezhető. Örülök, hogy korrigáltál.:) Akkor nem, aki nem hiszi, járjon utána!

"...míg a II. világháború előtti időszakról nem nyilatkoztam, azt én nem értékelném."

Úgy legyen!:)
Akkor hozzászólok én! :)

"Mindenesetre úgy tűnik, hogy ők minden országban másmilyen országot szeretnének, mint a bennszülöttek..."

1945 előtt nem tehették meg azt, hogy mást akarjanak, mint a "bennszülöttek", voltaképp a bennszülöttek hatalmazták fel őket arra, amit éppen csináltak (modernizáció, urbanizáció, kapitalizmus), cserébe a dzsentri megtartotta az állami hivatalokat.

Olvasd már el a szakirodalmat, ami az 1920. évi "irredenta" magyar perekről szól ("levente"-per, Cserey-Lukács, Schultz-Kuntz). Ha csak a temesvári pert vesszük alapul, ott 44 magyar vádlott volt, amiből mindössze 15-nek volt magyar hangzású neve, noha 44 vallotta magát magyarnak.:) A közvélemény, ami az esetről cikkezett magyar hazafiakról beszél, nem bohó, túlbuzgó idegenekről. Pedig csak nemrég asszimilálódott svábok, tótok, szerbek, kereskedő görögök, zsidók voltak többségükben.. Egy görög+tót eredetű, az összeesküvés leleplezésekor letartóztatott srác, akinek a nagyapja egy kukkot nem tudott magyarul, és a család csak a 20. század elején keresztelkedett ki (eredetileg görögkatolikusok voltak), azt írja a naplójában, idézem: "Vezéreszméd legyen a hit a magyarok Istenében, a remény hazád függetlenségében, és a szeretet nemzetedhez!" Mikor elbukott az összeesküvés - melynek célja az volt, hogy a helyi román haderő elleni felkelést szervezze, ugyanis most derítette ki a tört.tud, hogy Horthy apánkban még a trianoni végzés előtt felmerült, hogy haddal vonul be Erdélybe; a seregek vezényletével egy lengyel ivadékot, Broniszláv Noseket bízta meg, aki a magyarnál is magyarabb volt; csakhogy végül elszarták, elkéstek a szervezéssel Budapesten, a temesváriak pedig lebuktak -, a kölyök Pestre szökött, és egyetlen rögeszméje maradt: visszamenni Temesvárra, Horthyval, bevonulni, végicsattogni a macskakőn, a haza kebelére visszatéríteni a Bánságot. Nem voltak magyarok, mi?:) Mégis mik voltak?:) Vagy Horthy apánk kikért erőlködött?:) Idegenekért?:) Tótokért, szerbekért, görögökért? A tót, szerb, sváb, zsidó eredetű magyarok ugyanúgy ugrándoztak mikor Horthy bevonult, mint az "árja" magyarok (ha egyáltalán van olyan..:). Méghogy a génjei döntik el, ki magyar és ki nem; ja, lehet, az antropológiában...:) Micsoda blőd marhaság atyaég..:)

Con Storm · http://pszichohistoria.uw.hu/ 2011.04.22. 06:34:56

@Legelő Őse: Te és a legtöbb kommentáló itt sosem voltatok magyarok...

A másik, a nationalsocialism rövidítése NASO... a nation ejtése nésőn, magyarban csak nős, né, némber, mén,(kialakulása levezethetően a törzs (tree, root) etimonokból) és a többi etimonokhoz tartozik...

NACI a NA CION rövidítése, jelentése nem ember, a szó használata megkérdőjelezi az emberi mivoltot, így emberi méltóságot sért, a használatáért 3-5 év jár...

Alhazred 2011.04.22. 08:11:49

@Akitlosz: kollektivizálást meg a többi faszságot ellenben nem akarnak. balos =/= komcsi, ugyanúgy jobbos =/= náci.

inkább az a baj, hogy balfasz mind.

Lucius Flavius Arrianus 2011.04.22. 11:16:50

@Akitlosz:
De ő is koncentrációs táborokba záratta az országában élő németeket, japánokat, japán származású amerikaiakat, mint a kollégái Németországban, Szovjetunióban.
Ezeket a tényeket miért "hallgatják el", amikor Roosevelt neve szóba kerül? :-)"

A képviselőház és a szenátus először 1947-ben, másodszor 1966-ban követte meg mindazokat, akiket a II. vh. során jogtalanul internáltak. Szó nincs semmiféle elhallgatásról.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.04.23. 05:39:52

@Lucius Flavius Arrianus:

Látom nem érted.

A kritikusok szerint, ha Hitlerről szó esik, akkor kötelező megemlíteni a holokausztot, mert különben "elhallgatás".

Kétlem, hogy ha Rooseveltről szó esik, akkor kötelező lenne megemlíteni a táborait, mert különben "elhallgatás".

Szóval egyetértek Veled, szerintem sincs szó semmiféle elhallgatásról, örülök, hogy más is rájön.
süti beállítások módosítása