A nap izéje

‎"A titán forradalmi út nem habos kakaós uzsonnázással tarkított sétakocsikázás! Hanem egy diadalmasan száguldó gyorsvonat, ahol a mozdony acélos dübörgése elnyomja esendő gyomrunk korgását!"

Utolsó kommentek

"nézd legott Komédiának, s múlattatni fog. "

2011.03.08. 14:15 Harpi

Selyemzsinór a főbírónak

Címkék: fidesz kormány országos igazságszolgáltatási tanács balsai istván baka andrás semmisségi törvény

Szerencsétlennek tartja Balsai István, ha a jogalkalmazó beleszól a törvényhozás folyamatába. A fideszes képviselő mindezt azután jelentette ki, hogy Baka András, az Országos Igazságszolgáltatási Tanács elnöke szerencsétlennek nevezte a hétfőn elfogadott semmisségi törvény megoldását.

Balsai István (Fotó: Hírextra.hu)

Baka András mindezek után továbbra is tartja korábbi álláspontját, amely szerint "komoly alkotmányossági problémát jelent a jogszabály, mert sérti a bírák szabad mérlegelési jogát". A törvényt azonban elfogadta az Országgyűlés, azt tiszteletben kell tartani, így a bíróságok is be fogják tartani.

Szerencsétlen ez a vita úgy, ahogy van. Egyfelől ugyanis valóban nem szokás a demokráciákban a bírói pulpitusról üzengetni a törvényhozásnak, illetve a kormánynak. Másfelől viszont pontosan ugyanennyire nem szokás az sem, hogy a kormányok beleszarjanak az igazságszolgáltatás ventilátorába, és a kevés, még többé-kevésbé csorbítatlan tekintéllyel rendelkező magyar hatalmi ágak utolsó mohikánjától is elragadják a maradék önállóságát. Balsai nem is hagyott túl sok kétséget afelől, hogy hamarosan megkapja a selyemzsinórt Baka András, amikor gyorsan azt is közölte: "valószínűleg megváltozik a tizenöt évvel ezelőtt bevezetett igazságszolgáltatási szervezeti felépítés".

Vajon ezt minek tekintsük? Nyílt fenyegetésnek az elvileg független bírói testület felé, vagy a vendetta egyértelmű bejelentésének? Vagy ez az egész megint csak gumicsont? De akkor miről akarja a kormány elterelni a sajtó figyelmét?

8 komment · 2 trackback

A bejegyzés trackback címe:

https://napizeje.blog.hu/api/trackback/id/tr532721696

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mégsem leszek képviselő 2011.03.09. 07:30:02

  Pedig már úgy beleéltem magam. Mert lássuk be nem lenne rossz sorom honatyaként. Ha kedvem szottyan, beugrom a Parlamentbe (bár ahogy a TV közvetítéseket elnézem, keveseknek szottyan, de ez legyen az ő dolguk), elolvasom az újságokat, elint...

Trackback: Döntöttem, képviselő leszek! 2011.03.08. 18:42:49

   Sajnos az idő engem sem kímél! Maholnap elszáll az 53. tavasz is felettem és egyre feledékenyebb leszek. Már évek óta cetlizek, hogy el ne felejtsem a fontos tennivalóim, de lassan már a cédulát is elfelejtem megnézni.  Visz...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

pityipalkó 2011.03.08. 17:17:18

Itt már senki sem független.Valaki mindig valakinek a valakije.Ha az egész országban "katyvasz" van, miért ne lenne a bíróságon is.Valahogy nem úgy mennek nálunk a dolgok ,ahogy normális országokban szokás. Itt igyekeznek dolgokat hm... eltusolni. Ha jól tudom ezeket nevezik bűnpártolásnak???

borovi 2011.03.08. 20:08:51

Én meg Balsai istvánt tartom szerencsétlennek, hogy akkora marhaság, mint a semmisségi törvény, egyáltalán eszébe jutott.

Astronomy Domine 2011.03.08. 20:48:37

Balsai egy barom. Mindig is azt volt.

Sics68 2011.03.09. 09:13:08

Kérdés, ki tud többet a törvényekről azok működéséről, egyes törvény(változások) kihatásáról más dolgokra: egy pártfunkci, vagy az a fószer aki egész életét bíróként töltötte?

Épp az a baj, hogy a törvényeket olyan fószerek hozzák, akiknek igen csekély rálátása van arra hogy ezzel mit is csinálnak...

MiKeyRuLeS 2011.03.09. 11:25:35

Szerencsétlennek tartom, ha a jogalkotó beleszól az igazságszolgáltatás folyamatába.
Dehát mit várunk?
Balsainak sem az a problémája, hogy a főbíró volt az, aki szólt, hanem mert kritizálni mert.

Ilyen időket élünk.

aszekelyek 2011.03.09. 20:02:59

Nincs is más fontos ezen a világon, mint a bírók sérthetetlensége és tévedhetetlensége . Ahaaaa Van az a rengeteg másodfokon megmásított ítélet például. Azt is el kéne magyarázni.Hogy is volt az? Meg se sérült senki és senki jogait nem tiporták lábbal ? Meg a törvényt. Nem is lőttek. Baka is kap nőnapi kitüntetést? Gergényi átadja neki az övét?

Tardigrada 2011.03.10. 20:53:04

Csinovnyik Pista beszólt... Ő a lenyugvó Nap ereje! :)))

Winston Smith 2011.03.18. 20:05:51

"Szerencsétlennek tartja Balsai István, ha a jogalkalmazó beleszól a törvényhozás folyamatába."

Szerintem meg a törvényhozás nem a 386 db képviselő magánügye és a többi 10 millió jogalkalmazónak meg kuss a neve. De lehet hogy csak én gondolom rosszul.
süti beállítások módosítása