A nap izéje

‎"A titán forradalmi út nem habos kakaós uzsonnázással tarkított sétakocsikázás! Hanem egy diadalmasan száguldó gyorsvonat, ahol a mozdony acélos dübörgése elnyomja esendő gyomrunk korgását!"

Utolsó kommentek

"nézd legott Komédiának, s múlattatni fog. "

2011.02.07. 17:10 Harpi

Orbán-évértékelő – a bullshit-példatár

Címkék: kommunikáció orbán viktor évértékelő bullshit

"A megújulás újjászületés, a megújulás küzdelem, a megújulás küldetés." Miniszterelnökünk beszédírói éppenséggel ezúttal sem hazudtolták meg magukat: az idén is jócskán hozzájárultak a magyar nyelvű politikai bullshit-generátorok szöveggyűjteményeihez. Vegyük sorra, többek között milyen üres közhelyekből építették fel az érthetetlen módon továbbra is meglehetősen bőkezűen javadalmazott kormányzati kommunikátorok Orbán Viktor 13. évértékelő beszédét!

 

Nem mondhatunk le a fiatalokról, küzdeni kell értük, meg kell tartani őket.

 

Az is a küldetésünk, hogy ne csak a holnapra, de a holnaputánra is gondoljunk.

 

Mi, magyarok nem ajándékba kaptuk ezt a lehetőséget, megdolgozunk érte, a szüleink, nagyszüleink és mi magunk is.

 

Magyarországot végre saját elképzelésünk szerint újjászervezhetjük.

 

Az utolsó sorsdöntő küzdelemmel tartozunk magunknak, felmenőinknek, utódainknak.

 

El kell kötelezni magunkat a jó iránt, az ország, a haza, a becsület és önmagunk iránt.

 

Mindenki tudására szüksége van az országnak.

 

Kilenc hónappal az összefogás után az ország készen áll a megújulásra.

 

Ha nem sikerül a megújulás, visszatér a múlt, ránk szakad az ég.

 

A munkanélküliség nem egy adat, amin sajnálkozhatunk, hanem határozott és bátor lépésekre van szükség.

 

Nem mindenki azért munkanélküli, mert nem kap munkát.

 

Csak azokról kell gondoskodni, akik nem tudnak munkából megélni.

 

A hegyi mentő tudja, hogy a lavina nem fog kitérni, nekünk is tudni kell: sem a válság, sem az adósság elől nem tudunk kitérni.

 

Hadat üzenünk az államadósságnak, s ha nem gyűrjük le, ő fog végérvényesen maga alá gyűrni.

 

Az első lépéseket megtettük: válságadók bevezetése, a nyugdíjrendszer megvédése, adórendszer átalakítása.

 

Mindenkinek dolgoznia kell, aki munkaképes.

 

A tétlenség megöli az embert, különösen a magyart.

Ha már a főnök úgyis marad, nem lehetne esetleg legalább a szövegírókat seggbe rúgni? Csak a változatosság kedvéért. Mert közhelyeket és tartalom nélküli lózungokat már baromi sokat hallottunk. Talán most már mondani is kéne valamit...

199 komment · 14 trackback

A bejegyzés trackback címe:

https://napizeje.blog.hu/api/trackback/id/tr402644755

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Az új alkotmány/1.: Sorozatindító - Szükségünk van-e új alkotmányra? 2011.02.15. 18:37:10

„The earth belongs always to the living […] by the law of nature, one generation is to another as one independant nation to another.” (Thomas Jefferson, 1789. szeptember 6.) A fenti idézet jól mutat rá arra, hogy az általam...

Trackback: Az új alkotmány/1.: Sorozatindító - Szükségünk van-e új alkotmányra? 2011.02.15. 18:31:44

„The earth belongs always to the living […] by the law of nature, one generation is to another as one independant nation to another.” (Thomas Jefferson, 1789. szeptember 6.) A fenti idézet jól mutat rá arra, hogy az általam...

Trackback: Orbán védelmében 2011.02.14. 17:49:11

Nem akartam nagyképűnek tűnni a címben, nem hiszem, hogy Orbán Viktor az én védelmemre szorul, mindenesetre hozzá kívánok szólni az elmúlt egy hét történéseihez. Amikor e sorokat írom, már túl vagyunk két miniszterelnöki beszéden. Mindkettőt nagy érdek...

Trackback: Orbán védelmében 2011.02.14. 17:48:05

Nem akartam nagyképűnek tűnni a címben, nem hiszem, hogy Orbán Viktor az én védelmemre szorul, mindenesetre hozzá kívánok szólni az elmúlt egy hét történéseihez. Amikor e sorokat írom, már túl vagyunk két miniszterelnöki beszéden. Mindkettőt nagy érdek...

Trackback: Nyelvi konstrukciókról 2011.02.09. 12:51:43

A kárpát-medencei nemzeti mozgalmak egyik első dolga volt, hogy harcolni kezdtek saját nyelvükért. Mi magyarok is ezt tettük, nem hagytuk, hogy elnémetesedjünk és asszimiláljanak minket. A szlovák, román és horvát nemzeti mozgalmak alapeszköze is a nye...

Trackback: Miniszterelnök szerepálma 2011.02.09. 07:52:03

Egy évértékelő beszéd után szokványos színjáték, hogy az ellenzék képviselői elmondják, hogy miért volt borzasztó a beszéd (meg itt), míg a kormánypárti politikusok azt magyarázzák, hogy miért volt ugyanaz telitalálat és tökéletes leírása az orszá...

Trackback: Orbán megint kinyilatkoztatta, hogy mit akarunk 2011.02.08. 14:34:12

Orbán Viktor idén is elmondta évértékelő beszédét. A Fülkeforradalom (FASZ) és az azóta eltelt kilenc hónap óta meg kellett tanulnunk, hogy időről időre ki van mondva, hogy a nemzet éppen mit akar, és úgy egyáltalán, mire adtuk voksunkat 2010 tavaszán....

Trackback: Igazság, beszéd 2011.02.08. 14:21:23

p { margin-bottom: 0.21cm;No nem, a Miniszterelnök Úr mai országértékelője még nem az. De megindult az ahhoz vezető úton. Egyfajta hangulat-előkészítés volt. A megszorításokra. A reform szó helyett az „átalakítás”, a „változ...

Trackback: Magyarország, szegényország 2011.02.08. 13:17:24

El kell döntenünk, hogy szegénységi bizonyítványt, esetleg bárcát, netán diliflepnit igényeljünk az EU-tól. Mindháromból bőven lehetne osztogatni mind az elmúlt húsz év döntéshozói, mind pedig a szavazópolgárok között az arra érdemesek számára. "...

Trackback: Sértődés ne essék! 2011.02.08. 13:16:26

Ötvenszer szólt be 12 perc alatt az Európai Parlament képviselőinek Orbán Viktor. Hogyan fordította volna le üzeneteit egy igazmondó tolmács? Hogyan szól ugyanaz az üzenet az Európai Parlament épületében és hogyan szólna egy falusi kocsmában? Párhuzam...

Trackback: Orbán Viktor generátor 2011.02.08. 13:15:29

Hogyan írjunk bele 100 + 1 bullshitet egyetlen húszperces felszólalásba? "Az elmúlt 20 év legnehezebb éve előtt áll az Európai Unió" - mondja Orbán Viktor a lentebbi videón 03:31-nél. Na itt volt az, hogy kiköptem a reggeli kávét :) Aki ed...

Trackback: Orbánértékelő 2011.02.08. 11:40:56

Nehéz volt konkrétumot találni Orbán beszédében. Pedig most, kilenc hónap után talán el lehetne kezdeni érdemben kormányozni. Könnyű a most befizetők jövőbeli nyugdíját "nyugdíjvédelem" címszóval eltapsolni. Könnyű egy Schmitt Pált kinevezni,...

Trackback: Mit kezdjünk Orbán beszédével? 2011.02.08. 08:26:56

Orbán 2011 legfontosabb feladatának az alkotmányozást tartja. Ez kifejezetten rossz döntés: egy új alkotmány szükségessége biztosan nem fér rá Magyarország 50 legégetőbb problémájának listájára. (Fotó: Index) Orbán Viktor tegnapi évértékelője megl...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

johevi 2011.02.08. 11:18:01

Én mind struktúrálisan, mint vertikálisan explicite elégedett vagyok a beszéd dinamikájával. Vagy ahogy egyik régi görög írót idézzem: akinek nincs mondanivalója, az másokat idézget.

thehandsomest (törölt) 2011.02.08. 11:18:47

Az utolsó sorsdöntő küzdelemmel tartozunk magunknak, felmenőinknek, utódainknak.
=
"Ez a harc lesz a végső"

De még folytathatnám...

nyubocs 2011.02.08. 11:19:48

Az Edison kontra tűz kontra fonográf nevű förmedvényt kihagytad :)

collateral collector (törölt) 2011.02.08. 11:23:34

mi a probléma??

ha a mellébeszélés eddig tökéletesen működött, miért kéne változtatni rajta?

addig erős a forint is, amíg nincsenek konkrétumok..

fidesz friend 2011.02.08. 11:27:58

@compound interest: akkor nyomás, eurót vásárolni!
amúgy: miért a BESZÉDÍRÓKAT kellene seggbe rúgni?
vagy pisztollyal álltak a szónok mögött?

Benzoate Ostylezene Bicarbonate · http://fbi.gov 2011.02.08. 11:34:26

Ленин жил, Ленин жить, Ленин будет жить

fvipera 2011.02.08. 11:36:22

maguk a beszédírók szereztek 2/3-os felhatalmazást. ez itt a bibi.

delejes 2011.02.08. 11:37:07

A beszédíróknak nehéz az élete... különösen ha nincs tartalomra igény. Meg tartalom se nagyon.

húsgombóc · http://husgomboc.blog.hu 2011.02.08. 11:42:04

Balczó Zoltán értékelése briliáns volt.
Lényeg: nem kell értékelni, mert nem mondott semmit.
Tökéletes összefoglalása O."Lózung" V. lényegének.

Csezmiczei Vitéz János 2011.02.08. 11:43:13

Én a legnagyobb bullshitek helyett a fő konkrétumokat probáltam értékelni, de hasonlóra jutottam. Ennyi semmitmondás választás előt is kevés lett volna, most meg háromnegyed éve kormányzás folyik.

egyenlito.blog.hu/2011/02/08/orbanertekelo_1

húsgombóc · http://husgomboc.blog.hu 2011.02.08. 11:43:16

Ja, és pár nappal előbb:
"A hajót meg kell erősíteni"
O."Noé" V.

lyken 2011.02.08. 11:46:26

Tiszta röhej:

1. Elővették az 1999-es beszédét alapnak: vastagbor.blog.hu/2011/02/08/evertekeles_1999_ben
2. Nyomtak bele pár lózungot meg közhelyet.
3. Jó alaposan ellenőrizték háromszor is, hogy nehogy bármi konkrétumot mondjanak.

zsebatya 2011.02.08. 11:48:38

Én felvettem és kétszer, figyelmesen újrahallgattam. Nem vagyok mazochista, de a célzott politikai beszéd sajátossága az, hogy a képekben itt-ott kisejthető konkrét utalásokra találhat benne az ember. Nos a próbálkozásom ezúttal tökéletes kudarcot hozott. Orbán éppúgy nem mondott semmit a szóvirágok között, mint Asimov császári nagykövete az Alapítványban, akinek látszólagos garanciákba csomagolva kellett elrejteni a tényt, mely szerint a birtokot fenyegető szomszédokkal a világ peremén a központi császárság nem tud mit kezdeni. ott egy matematikai alapú szemantikai szűrővel hozták ki a mondanivaló=nulla eredményt, nálunk ilyen viták alapján derülhet ki ugyanez.

ern0 · http://linkbroker.hu/ 2011.02.08. 11:54:03

Nem lehet belekötni, nem lehet számonkérni később - kell-e ennél jobb szöveg?

lotht 2011.02.08. 11:57:35

Asimov jutott eszembe nekem is...

zsoltix 2011.02.08. 11:59:37

Orban a beszedevel elerte, hogy valamiben az egesz orszag egyetertsen. Nemzeti egyuttmukodes van itt, kerem. :)

sztrugackij 2011.02.08. 12:01:10

@zsebatya: Megelőztél az Asimov hasonlattal!
Az ország kétharmada ezt beveszi?Akkor rosszabb a helyzet mint képzeltem.

TemplarOmega (törölt) 2011.02.08. 12:03:47

Roppant erősen megmondta a nagy büdös semmit.
Csak egy leheletnyi gondolatként élt bennem, hogy feldobb pár új közérdeklődésre számot tartó témát. Most nem, talán majd máskor.

zsebatya 2011.02.08. 12:10:30

@sztrugackij: Az úgynevezett emberek már régóta benyelnek bármit. Egyébként nyelvészek valóban ráálhatnának a dologra, mert szerintem érdekes lenne egy komoly tartalmi vizsgálat. Elvégre mégiscsak a tényleges hatalom embere beszélt csaknem egy órán át, az mégsem lehet, hogy ennyire ne legyen konkrét közölnivalója az ország népével. Vagy ha mégis, akor valóban rosszabb a helyzet, mint bárki gondolhatná.

dr. pretender 2011.02.08. 12:11:42

ehehe. A Magyar Nemzet politológusai szerint "drámai beszéd volt":
www.mno.hu/portal/764361

amúgy szerintem is bullshit-generátorral írták, viszont nekem úgy tűnt, hogy az az egy üzenet benne volt, hogy szívni fogunk...

dekol84 2011.02.08. 12:11:50

"Magyarországot végre saját elképzelésünk szerint újjászervezhetjük."

Azért ez nem bullshit, ez egy életveszélyes fenyegetés az ország számára. Ez azt jelenti, hogy a cezaromániás barom kénye-kedve szerint alakíthatja ide-oda az országot. Szarik ő a zemberekre! "Csak a Fidesz"

Doktor Kotász 2011.02.08. 12:11:56

Nem a beszédírók a ludasak, hogy Orbán nem hajlandó konkrétumokról beszélni.

Amit kiemeltél, azok legalább nem szakrális baromságok, csak szimpla bullshitek.

Hányan várták körömrágás közepette Orbánbácsi évértékelőjét... És idézgetnek belőle, meg tudósítanak róla. Lenne egy merész hírműsor, ahol annyit mondanának róla, hogy igen, megtörtént, de semmi kézzelfogható üzenetet nem tartalmazott, szakrális ömlengésről, képzavaros nyelvi fordulatokról és bullshitekről pedig mi nem vagyunk hajlandók tudósítani, így a felvételeket letöröltük.

Rob67 2011.02.08. 12:12:44

Ki kellene rúgni a beszédírókat?
Egy miniszterelnök, egy vezér nem maga írja a beszédeit? Csak megtanul és felolvas?
Egy olyan ember aki nem képes maga megírni a szólamait az ne legyen se miniszterelnök, se pártelnök.
Még egy örsvezetőnek is kevés lenne.
Mi a picsáért kell a munkáját mással végeztetni?

dekol84 2011.02.08. 12:15:48

@Rob67: Mert még ahhoz is hülye, hogy ő írja a böffeneteit!

zsebatya 2011.02.08. 12:15:58

@pontypofájú mókusgalamb: Bennégett Edison műhelyében. Ami egyébként valójában le sem égett soha. Ami tűzben elpusztult és köze van Edisonhoz, az Tesla laborja volt és bizonyos konteók szerint ott égtek bizonyos szuperfegyverek tervei is, amelyekhez egyébként bizonyos alapötleteket pont Edisontól csakliztak. De cáfoljon, aki jobban tudja.

Gandalf(helyett) 2011.02.08. 12:18:47

@thehandsomest: :-D pont ez jutott nekem is az eszembe :-)))))))))))))

És mi történne, ha nem akarna állandóan háborúzni? ...

Bélabácsi 2011.02.08. 12:21:08

Nem, nem kéne mondani még semmit. Még nincsenek az emberek az utcán "Orbántakaroggy !" transzparensekkel. Addig nem KELL mondani semmit.

De addig még évek telnek el, hiszen ma a Fidesz még mindig toronymagasan a legmagasabb támogatottságú párt. Amíg ez a szitu, lehet itt sajnálkozni, csapkodni az asztalt - felesleges kalóriaégetés, amíg ök el nem lesznek ZAVARVA, addig azt mond vagy azt nem mond a Miniszterelnök, amit akar avagy éppen nem.

Akinek ez olyannyira nem tetszik hogy nem tudja elviselni sehogyan sem, költözzön el külföldre. Nincs más ötletem sajnos.

Mondom ezt úgy, hogy nekem se tetszik.

Némabob 2011.02.08. 12:21:46

Nem értem, ki várt itt konkrétumot? Szerdán ül össze a politikai sereg, ott kell lenyomni a torkokon azt, amit majd adagolnak jövő héten a népnek (OGY,...)
Addig maradnak az üres szóvirágok... (az öltözködést meg szónoklat előtt be kéne fejezni, de még nem tudja....) Laza volt, nagyon laza...

Trotter 2011.02.08. 12:22:09

Hiányolom a dakotákat....

Ver Sacrum 2011.02.08. 12:22:35

Sztem Orbán azon kevesek közé tartozik, aki maga írja a beszédeit. Mással, napi ügyekkel ugyebár nem foglalkozik, ideje tehát volna rá.

Mikrobi 2011.02.08. 12:27:06

Nem minden bullshit, csak nem kell minden felvezető mondatot kiragadni a szövegösszefüggéséből. Arról nem is beszélve, hogy jó pár mondat fontos értékeket magasztal, persze van, akinek nincs értékrendje, csak bullshitrendje.

Ibis · http://ibis.blog.hu 2011.02.08. 12:33:14

Úgy gondolom, ennek a nevetséges semmitmondásnak komoly üzenete is van: győzött a forradalom, többet egy szót se róla. Innentől semmi közötök semmihez. Bővebben, akit érdekel: ibis.blog.hu

Lasombra 2011.02.08. 12:37:54

"A munkanélküliség nem egy adat, amin sajnálkozhatunk, hanem határozott és bátor lépésekre van szükség."

Azért ez az ellentétpár mellérendelés szemantikailag odabaszós. :)

A krokodil nem madár, hanem iszok egy kávét.
/tapsvihar

kéne egy nick 2011.02.08. 12:51:43

@Ványadt Ványadtovics Vinyov:
Majdnem.
A középső nem Lenin zsity (Lenin élni), hanem Lenin zsiv (Lenin él(ve), bár már ez is egy szokatlan forma, alapvetően nem ige, mert az zsivjot lenne, hanem határozói igenév).

Aki nem tud arabusul, ne beszéljen arabusul.
De oroszra is igaz.

milner 2011.02.08. 12:53:35

@thehandsomest:
vagy ahogy Karinthy mondta: "ez a harc lesz a végső, vagy ha nem hát tévedtünk"

botfülű 2011.02.08. 12:56:32

@Lasombra:
A korokodil nem madár, ami úszik, hanem iszom egy kávét...
:)

inkompatibilis 2011.02.08. 12:58:22

Ne lődörögjünk a külföldi hitelek mobil lélegeztetőgépére kapcsolva reményeink és álmaink üszkös romjai között! A gép bérleti díja magas, a hozzá való oxigén drága!

csárli hárper 2011.02.08. 13:01:00

most már értem mi a faszt lehet annyit beszélni a semmiről...
bár egy kiszes focistától mit is várunk?

Tita nick 2011.02.08. 13:01:27

Inkább egymást kúrjátok seggbe a barátaiddal.

lütty 2011.02.08. 13:03:18

orbán magától ilyen, amilyen...egyszerűen diktátor! ő maga a fidesz. vagy valaki el tud képzelni egy önmagában működő fideszt orbán nélkül?!
ne szórakozzunk már!

Tita nick 2011.02.08. 13:03:29

@Rob67: Mielőtt még infarktust kapnál: maga írja a beszédeit.

no-grady 2011.02.08. 13:03:48

"a megújulás " = megszívatás, megfingatás, megsz@patás, stb... még sorolni lehetne.
a disznóvágást én a perzseléssel kezdeném, és főleg a 'fej' a zemberek fejének perzselésével!
és még mindig gyűlölöm a zorbánt!
ez soha nem fog megváltozni!

kovacskoko 2011.02.08. 13:11:12

@Mikrobi: Kiragadnál a kedvemért egy tényszerű megállapítást az évértékelésből, vagy akár egy konkrét tervet a jövőre vonatkozóan?

Giedi 2011.02.08. 13:13:22

@Ványadt Ványadtovics Vinyov: Ленин жил, Ленин жив, Ленин будет жить!

Giedi 2011.02.08. 13:20:26

"Kilenc hónappal az összefogás után az ország készen áll a megújulásra."

A francért kellett 9 hónapig várni a megújulásra.
Eddig jól titkolták a gazdaságpolitikájukat, de nekem már nagyon régóta az az érzésem, hogy nem is titkolnak semmit. Nincs semmi a lepel alatt, csak az eddigi kapkodás, rögtönzés és az egyszeri nagyarányú adócsökkentés, ami következtében az erre érzékeny rétegnek csak kicsit csökkent a nettója. (ja, és 2 hét múlva közbiztonság)

AndiBogyi 2011.02.08. 13:21:50

úgy látszik csak számomra volt a legnehezebben emészthető költemény: "A cinizmus és a nihil lemállik, a nemzet szelleme kiszabadult egy rossz korszak börtönéből." úgyanaza zember aki nemrégen bármilyen zsidózás cigányozás mögé odaállt, ha abból néhány szavazatot remélt, aki nem bánta a fizikai erőszak légkörét, aki minden építő és légvárépítő kezdeményaezést szétvert/veretett, hogy aztán a romokon ő lehessen a jani...

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.02.08. 13:25:28

@inkompatibilis:
Nem lődörgünk a lélegeztetőgéppel.

Éppen felültünk a betegágyon.
Ki kell jönni a vastüdővel abból a kórházból.

Hát tényleg nem figyeltek.

Dog.of.Light 2011.02.08. 13:26:33

namármost aki egy évértékelő beszédet egyáltalán meghallgat, az meg is érdemli, ha fejfájást kap tőle. nem az a lényeg, hogy mit mond, hanem hogy mit csinál, és főként, hogy annak MI AZ EREDMÉNYE. inkább a gazdasági, foglalkoztatási, költségvetési mutatókat böngésszük ehelyett a fos helyett.

Unbiased 2011.02.08. 13:26:34

Tulajdonképpen miért várjátok azt, hogy egy beszédtől rendbejön az ország? Ezt az egész értékelősdi játékot el kellene felejteni.

vicsigabi · http://vicsigabi.blog.hu 2011.02.08. 13:32:17

@Unbiased: Senki nem kérte, hogy beszéljen, viszont sokaknak voltak-vannak kérdéseik. De válaszokat egyre sem lehetett kapni. Nem a beszéd fogja rendbehozni az országot, hanem olyasvalaki, aki legalább tud értelmesen beszélni.

Viszont most legalább elmondhatjuk, hogy nem mindennek a kommunisták az okai!

mavo · http://polmavo.blog.hu 2011.02.08. 13:41:28

én valamikor 1987 tájékán írtam egy bullshit generátort, csak akkor még nem tudtam, hogy így hívják. :)

kubatov_kommunista 2011.02.08. 13:42:49

Vesszen Tusinger elvtárs! :)

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.02.08. 13:45:07

@Dog.of.Light:
Ez volt az eredmény.

Azért szerepel, hogy foglalkoztasson, az a drága ember.
Termet bérel, befűttet, átvizsgáltatja a biztonságiakkal, őröket és ruhatárosokat vesz fel,
takaríttat,
munkahelyet teremt.
A politológusoknak és firkászoknak is leesik valami.

Dr Kangörény 2011.02.08. 13:45:13

Minden lényegeset elmondott, ami csak eszébe jutott a fülkeforradalom óta.

Neki csak ennyire futja.

Schaf · http://www.speedcams.hu 2011.02.08. 13:48:38

@Kangörény_:

Viszont a bankadóját már az angolok is másolják. :-)

fvipera 2011.02.08. 13:50:30

@zsebatya: nekem is pont ez a példa jutott eszembe. az elemzés során minden szó elporladt.

Dr.Betépett felhasználó 2011.02.08. 13:56:15

@Lasombra: Eddig csak óvasgattam a semmiről szóló semmi jegyözéseket,de fellelve eme gyöngyszemet,kéntelen voltam belépett,betépett felhasználóvá válni,hogy térdre borulhassak naccságod előtt.

Zsoolt · http://www.annyit.blog.hu 2011.02.08. 13:56:16

Mindig azon szoktam gondolkodni a beszédei kapcsán, hogy ha én rendelek egy bútort az asztalostól és az a konkrétumok helyett (miszerint mit szándékozik csinálni) lenyomna egy dumát a magyar fáról és öt idézetet, hát rúgnám ki a fenébe. Ja, hogy az asztalos egy szakma...

csababácsi 2011.02.08. 13:56:46

" S én csüngtem ajkán szótlanul,
mint gyümölcs a fán"

Az a baj veletek, hogy nem értek fel semmilyen szinten a mi bölcs és tisztelve szeretett vezérünkhöz.Vegyetek példát Nemcsák Karcsiról Palcsó Tomiról Vastag Csabiról Pataki Attiláról

Falu bikája 2011.02.08. 13:59:01

@Giedi:
A megújulásnak is 9 hónap a kihordási ideje. Eddig vajúdtak.
Egyébként, annyit mondott, hogy itt az utolsó esély, azaz senki ne tegyen keresztbe, mert akkor az ő lelkén fog száradni ha nem sikerül.
Ebből kikövetkeztethető, hogy olyasmire is készül a kormány, ami rövidtávon konfliktusokhoz vezet.
Lehet, hogy felvállalnak még komoly reformokat is?

Falu bikája 2011.02.08. 14:13:39

@AndiBogyi:
"úgy látszik csak számomra volt a legnehezebben emészthető költemény: "A cinizmus és a nihil lemállik, a nemzet szelleme kiszabadult egy rossz korszak börtönéből.""

Lefordítom neked:

A FIDESZ (nemzet szelleme) már nem ellenzéki párt(kiszabadult egy rossz korszak börtönéből) és ezért már érdeke építeni a rombolás helyett (a cinizmus és nihill lemálik)

Dr.Betépett felhasználó 2011.02.08. 14:15:49

@csababácsi: Nomost nem tudom,hogy ezen egyedek,akiket emlegecc,kik.De ha csüggtél volna rendessen,megértetted VONA az üzenetet.
A 9 hónap.!!!!!!!! Az vót az üzenet.Az egész elmúlt esztendőből az egyetlen történés,ami szeretett vezérünket elégedetté teheti,hogy pár nap,és meglesz a baba.Asszem a nyócadik.
Emléxünk??:3 gyerek,négy szoba,öt autó,;vagy mittomén.Á,elcsesztem.3 gyerek,az már rég vót.
A 4 szobát láttátok?????frenetikus film,érdemes rája szánni 40 percet,mámint azoknak,akik nem évértékelőt hallgatnak.
Az 5kerék meg egy jó kis autóbuzeráló műhely Kispesten,tudom ajánlani.No eltértem a témátúl.
Szóval O.V.a szokott szerénységével így akarta tudomásunkra hozni,hogy mit kell tennünk.Kövessük őt!!!!!Mindenki hozzon össze gyereket.
Elnéztem az öltönyét.Nem tudjátok hol varrat?Gondolom ,nem konfekció.
Attól tartok ennek kapcsán,hogy ugyanott készült,ahol a király láthatatlan ruhája.
Annak is tudjátok,hogy mi lett a vége.....

igényes 2011.02.08. 14:23:07

Nagyon ostoba a beszéd!

13 év után eszébe jut:
"Nem mondhatunk le a fiatalokról, küzdeni kell értük, meg kell tartani őket."

13 év után eszébe sem jut: Nyugdíjasok!
Eltorzul arc, egyszerűen rettenetes.

Pofátlanság netovábbja, hogy 8 évig a legkiemeltebb munkanélküli segélyen élt és akadályozta az ország felemelkedését.

fakopács 2011.02.08. 14:27:10

@kéne egy nick: Idegen szívű komcsi! lebuktál!

"A középső nem Lenin zsity (Lenin élni), hanem Lenin zsiv (Lenin él(ve), bár már ez is egy szokatlan forma, alapvetően nem ige, mert az zsivjot lenne, hanem határozói igenév)."

Tudsz oroszul!

igényes 2011.02.08. 14:29:08

Orbán Úr! Igaz ez?

Nem kellene több rokont elhelyezni, muszáj, mert nemhogy 1 ooo ooo munkahely nem lesz, de 1 000 000-val több munkanélküli lesz.

2011. január 28. 10:29 @ HVG

KSH: nőtt a foglalkoztatottak és a munkanélküliek száma is
A munkanélküliek 53,7 százaléka legalább egy éve nem talál állást. A munkanélküliség átlagos időtartama 19 hónap, 2,5 hónappal hosszabb az egy évvel korábbinál.

Mi lehet az ok?

2010 utolsó negyedévében nőtt a foglalkoztatottak száma Magyarországon a 15 és a 64 év közötti korosztályban az egy évvel korábbi adatokhoz képest, ám az előző negyedévhez képest csökkent a számuk - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal gyorstájékoztatójából. A munkanélküliek száma ugyanebben az időszakban 4,5 százalékkal nőtt. A tavalyi munkanélküliségi ráta 11,2 százalékos volt, ami 1,2 százalékponttal magasabb a 2009-es adatoknál.

fakopács 2011.02.08. 14:29:16

@Bélabácsi: "Nem, nem kéne mondani még semmit. Még nincsenek az emberek az utcán "Orbántakaroggy !" transzparensekkel. Addig nem KELL mondani semmit."

- Fortélyos félelem igazgat. Az emberek el sem merik közvélemény kutatóknak mondani hogy elegük van. Majd 2014-ben olyan fülkeforradalom lesz hogy Orbán megemlegeti!

Dr.Betépett felhasználó 2011.02.08. 14:32:30

@fakopács: Most is ez volt,és emlegetjük is.És???

AndiBogyi 2011.02.08. 14:34:47

@Falu bikája: kösz, így már megvana zértelem. bár mondhatnám nagyképűen hogy az eddig is megvolt, csak a szemenszedett pofátlanságtól áll kersztbe a szemem...

Ez vagyok 2011.02.08. 14:37:08

@norbi2k: Nekem is egyből Virág elvtárs jutott eszembe a Tanúból :)

AndiBogyi 2011.02.08. 14:39:12

@Falu bikája: amúgy meg mi az, ha nem őskommunizmusi ideológia hogy vagyunk mi a nemzet szelleme, és vannak ők, a magyarellenesek. ennyi a képlet, nincsenek színek, árnyalatok, pláne tőlüktől független logika... www.magyarhirlap.hu/velemeny/rend_kovetkezik.html (a teljes képhez hozzátartozik, hogy igazából a tegnapi beszéd, meg ez a dicső nyugdíjvédő cikk együtt gurította el a gyógyszerem...)

lutria 2011.02.08. 14:41:02

Szerintem is jár egy seggberugás,engem mindig az '50-es évek szoci szónoklataira emlékeztet.
Az Orbán teljesen máshogy beszél amikor előre megírt (semmitmondó)szöveget mond,mint amikor spontán rögtönöz.Pl.amikor a disco tragédia után megállították az utcán a riporterek sokkal jobban hihetőbbnek tünt a mondanivalója mint a parlamenben.
Egyáltalán miért nem ő irja a szövegét saját magának,régen büszke volt rá hogy milyen beszédet rakott össze a Nagy Imre temetésére.

Tormán Piktor 2011.02.08. 14:45:21

A HíR Tv-N nem adják le visszafelé lejátszva a beszédet? Lehet, hogy úgy érdekesebb lenne...

Falu bikája 2011.02.08. 14:48:25

@AndiBogyi:
Úgy látom, hogy te direkt keresed a bajt. Én már régen leszoktam a Magyar Hírlapról.
Belekezdtem a belinkelt cikkbe, de amikor elkezdett mocorogni a gyógyszerem, gyorsan abbahagytam.

imam 2011.02.08. 14:48:27

Bullshit!?!?!-"szép" magyar szó...

Inkább neked lenne szükséged szövegíróra!!

Elsőként tanulj meg magyarul!!

Szégyen vagy!!

AndiBogyi 2011.02.08. 14:52:16

@Falu bikája: :)))) akár a krédóm is lehetne:)

mohaa 2011.02.08. 15:13:13

@Falu bikája: detto. A feléig jutottam. Szörnyű élmény volt még így is. :)

tibapó 2011.02.08. 15:16:46

@Ványadt Ványadtovics Vinyov:
"Ленин жил, Ленин жить, Ленин будет жить"
Hibás! Középen nem "жить", hanem "жиB".

zoldx 2011.02.08. 15:28:48

@dekol84: Igazad is van ! Neked sokkal jobb lenne Ferenc testvér !Hajrá !!!

Kabbe (törölt) 2011.02.08. 15:34:58

a kivonuló-bajnok beszél munkáról??? hahaha

jancsivitéz 2011.02.08. 15:41:15

Ez a "Nap izéje" című kommentár harpi részéről valóban semmitmondó és tényleg tele van közhelyekkel, vagy inkább közhelytelenségekkel...
Mintapéldája, hogy aki nagyon nem ért valamit, annak a legkönyebb kimondania, hogy hülyeség.
Még az idézetet Az ember tragédiájából sem képes rendesen, nyelvtanilag helyesen leírni...
Kérdezem: ő, és a sok Orbán-ellenző, magát szakértőnek gondoló kritikus vajon tudna-e 2/3-os többséget kapni akár a munkahelyén, vagy a lakóhelyén, a társasházban, vagy esetleg a családban. Aligha... Képes lenne-e akár csak 2-esre vizsgázni mindabból, amit Orbán Viktor tud a magyar- és a világ-történelemből, a politikából. Tett-e már érdemben valamit, valami maradandót a hazáért, a nemzetért, másokért.
Jó lenne szépen nyugodtan befogni a szájakat - persze sajtószabadság van: mindenki beszélhet annyi butaságot, amennyit akar - mert Orbán Viktor demokratikusan megválasztott miniszterelnök nem csak beszél, hanem cselekszik is. Próbálják meg tisztelettel hallgatni, megérteni - és/vagy - elfogadni, amit mond és együttműködni vele. Akkor juthat(na) még könyebben előre a nemzet, a haza.
A többség jószándékát és megújulásra való törekvését így sem akadályozhatják meg.
Nagyon mélyértelmű és sokatmondó a megfogalmazás: A megújulás újjászületés, kűzdelem és küldetés. Bár minél többen megértenék!

igényes 2011.02.08. 15:45:50

Megemlíthetett volna ilyen tényeket.

"412 millió forintos beruházásra kért közbeszerzés alóli mentességet a Köztársasági Elnöki Hivatal. A nemzetbiztonsági bizottság kedden a szocialisták nem szavazata ellenére megszavazta, hogy Schmitt Pál hivatala közbeszerzés nélkül keressen beruházót három ingatlan felújíttatásához. A hivatal a Béla király úti rezidencián és Schmitt Pál Művész utcai lakhelyén is tervez építési munkákat."

Istenem, ennyi pénzünk van a Schmittre? Tolmács esetleg nyelvi ellenörző gépet tesznek be a birtokaiba?

Fene a pofáját, már három ingatlan kell neki és feleségének, nem győzi bejárni új évkor sem.

Vajon mekkorra titkokat őrizhet? Álmában beszél?

Szerintem fessen és tapétázzon önmaga, hátha kiírtja a poloskákat.

Ami a pofátlanság teteteje lesz: Három referencia munkát mutatnak be ingyenesen. Nem ám a Gyurcsány, vagy Vona házát "tatarozzák" , valószínűleg megbízható emberekét.

Egyébként ebből a pénzből 42 lakás építhető.

Gratula Schmitt Pál!

spandex enormity · http://www.youtube.com/watch?v=Ba9wqSqk9-0 2011.02.08. 15:53:55

egy politikus sem fog helyetted blogot írni.
miért nem jársz inkább templomba?

red shield rapresentative 2011.02.08. 15:54:36

@igényes: "412 millió forintos beruházásra kért közbeszerzés alóli mentességet a Köztársasági Elnöki Hivatal. A nemzetbiztonsági bizottság kedden a szocialisták nem szavazata ellenére megszavazta, hogy Schmitt Pál hivatala közbeszerzés nélkül keressen beruházót három ingatlan felújíttatásához. A hivatal a Béla király úti rezidencián és Schmitt Pál Művész utcai lakhelyén is tervez építési munkákat."

A Vegyépszer jöhet számításba, vagy a Széles Gábor cége. Pintér volt cége örzi majd a beruházást 112 millióért.

Napkutya 2011.02.08. 16:02:21

Megnéztem. Egyes részleteit többször is. Néhány hónapja még azt reméltem, amikor itthon elhasal ezzel a tartalmatlan, demagóg sz.rral, és a négyszáz forintos kenyérrel, akkor átmegy "európai politikusba". Nem fog.
Ma már úgy vélem, amíg csak tud a nyakunkon marad.

Hónapok teltek el a "fülke forradalom" óta. Erre futotta.

Ma még csak azok látják, akik közterheket csengetnek nyakló nélkül, - de hamarosan látszik a sarki lángososnál és a hentesnél is..

Szívás. Nem neki, ő még évekig elél a neki járó közpénzekből és nyugdíjakból...
Nekünk.

Ami az aktualitásokat illeti: Egyedül Tarlós jött rá eddig az uszályból, hogy kórházigazgatót nem lehet hat hét alatt képezni Lakiteleken.
Nem lenne baj, ha ez az álláspont elterjedne...

regress 2011.02.08. 16:05:17

én csak annyit szeretnék dolgozni mint viktor.ugyanannyi pézért.mondja már meg valaki,412-mill.forint mire kell?ennyiből kolontárt újjá lehetne épiteni.nem hiszem hogy csigapali pincében élt eddig,bár az iq-ja ott van.

Jofiu 2011.02.08. 16:08:45

Bizonyara egeto szuksege van az orszagnak 3 ingatlan 412millioba kerulo felujitasara. Pont most! Azonnal. Pont erre! Nem masra, erre! Masra mar nem is kell, csak erre, mi?
E nelkul az adofizeto lakossag tyukot fog lopni, a tehetseges fiatalok pedig lelepnek kulfoldre, mi?

A jo kurva anyjukat ezeknek a kepmutato szelhamos bandanak.
Allamadossag hegyek vannak, a penzt kozben erre a teture kell kolteni aki hulyet csinal az orszagbol?! Majdnem fel milliard az erre jut, mi?
Nem lehetne vegre egy hetet ugy letudni, hogy ne vegyen hulyebe a keppunkbe bele a kormany es Orban? Es ne ilyen eloskodo nullakra koltse a milliokat mint ez, vagy Szijjarto vagy a Tescos picsa, a tobbszaz jolfizetett szavazoautomata a parlamentben, es gondolom meg sorolhatnank.
Az erdekunkben volt ez is baszdmeg, osszefogas van bazdmeg, ossze kell fogni a kurva elnoki ingatlanokra is bazdmeg. Ez hol volt? Az aprobetus reszben te kis hazudos torpe??!
Egyszer valakinel el fog szakadni a cerna, figyeljetek meg.

Amidazophen 2011.02.08. 16:10:25

Nem a beszédirókat kell seggbe rúgni - hanem magát az egész csapatot!

AndiBogyi 2011.02.08. 16:15:04

@Jofiu: kapd elő a gyógyszeredet. enyém is elgurult, ugyanúgy mint a Tiéd, de megkerestem, és most jobb. ne Te legyél, akinél elszakad...

Jofiu 2011.02.08. 16:20:48

@AndiBogyi:
Erre a begetesedre konkretan nagyon szukseg volt az iranyomban, frappans hozzaszolas a temaban, gratula.

preddy 2011.02.08. 16:25:15

Ha nincs ma, nem lesz holnap!

preddy 2011.02.08. 16:25:55

Csak addig rossz, amíg nem jó!

preddy 2011.02.08. 16:26:32

Hmmm...
Jelentkezhetnék jó pénzért beszédírónak! :-)

Kentaur67 2011.02.08. 16:27:26

@lutria:

Akkor oszlassun k el egy tévhitet:
a Nagy Imre temetésre nem egyedül Bolseviki írta a később híressé lett beszédet, hanem két másik párttársával (sajnos régen olvastam a ”Csak a narancs volt”-ot,így a nevekre nem emlékszem, talán Fodor és Hegedüs segített neki), viszont ő akart szerepelni kézzel-lábbal, amibe a két másik kevésbé ambíciózus szerző mninden további nélkül beleegyezett.

Kentaur67 2011.02.08. 16:31:18

A (most kimaradt) dakotamondás szerint,

Addig jár a korsó a kútra, amíg el nem lopjuk.

vagy:
Jobb egy Palimadár ma, mint egy Sólyom holnap.

esetleg:
Sok beszédnek sincsen alja, ha az egy országértékelő.

talán:
Vörös lett a narancs, nem sárga.

igényes 2011.02.08. 16:40:14

@jancsivitéz:

János vitéz, egy derék vitéz, de a nagy összefüggéseket felismerni nem tudja. Ezért kicsi katona, és nem tábornok.

A tábornokát, ha idézzük ugye:

1."Nem mondhatunk le a fiatalokról, küzdeni kell értük, meg kell tartani őket."

MOST JUTOTT ESZÉBE A TÁBORNOKNAK? HOGY LÁTJA FIATAL IS KELL? NEM A POZSGAI? MEG ÖNMAGA! KELL A HELY VALÓSZÍNŰLEG A FIÁNAK? MERT A REAL MADRID NEM KÉRI!

2."Az is a küldetésünk, hogy ne csak a holnapra, de a holnaputánra is gondoljunk."
SZŰK LÁTÓKÖR, MERT AZUTÁNRA IS KELL GONDOLNI, A JÖVŐRE!

3."Mi, magyarok nem ajándékba kaptuk ezt a lehetőséget, megdolgozunk érte, a szüleink, nagyszüleink és mi magunk is."
MIKÉNT LEHET TAGADNI EZEK SZERINT AZ ELMÚLT 65 ÉVET?

4."Magyarországot végre saját elképzelésünk szerint újjászervezhetjük."
EZ ÉRTHETETLEN TELJESEN. AZ ORSZÁGOT NEN KELL SZERVEZNI! AZ ORSZÁG TERÜLETILEG ADOTT? A MEGLÉVŐ LAKOSSÁG ADOTT, TELEPÜLÉSEK ADOTTAK. KIMARADT, HOGY A SAJÁT ORBÁNI ÉRDEKEK SZERINT KELL EZT TENNI!

5. Az utolsó sorsdöntő küzdelemmel tartozunk magunknak, felmenőinknek, utódainknak.
SOHA EKKORA MARHASÁGOT NEM MONDTAK A NOSZF ÓTA!

6. "El kell kötelezni magunkat a jó iránt, az ország, a haza, a becsület és önmagunk iránt."
AZ ORSZÁG 75%-a MEGTETTE SZÜLETÉSE ÓTA, ÜDVÖZLENDŐ, VÉGRE ORBÁN IS SZERETNE RÁTÉRNI ERRE AZ ÚTRA! BIZONYÍTSON? NE AZ IGÉT HIRDESSE! NAGYON VÁRJUK? HOGY MEGJAVULJON VIKTOR. APJA SOKSZOR VERTE A FEJÉT, MOST AZ UNIO TESZI. A BECSÜLET MEGCÉLZÁSA ÁLTALA EGY JELENTŐS ÖNKRITIKA!

7."Mindenki tudására szüksége van az országnak."
MEGKÉRDŐJELEZNÉM, A KORRUPTAK TUDÁSÁRA LEHET NEKI SZÜKSÉGE VAN A TÖBBSÉGNEK VISZONT NEM!

8. "Kilenc hónappal az összefogás után az ország készen áll a megújulásra."
NAGY MARHASÁG, MERT A MAGYAROK KORÁBBA IS KÉSZEK VOLTAK. TAGADJA TÖRTÉNELMET ITT?

9. "Ha nem sikerül a megújulás, visszatér a múlt, ránk szakad az ég."
A MÚLT NEM TÉRHET VISSZA! IDŐ ALAGUTAS RAJOGÓI MEGNYÍLVÁNULÁS. AZ ESŐ PEDIG VAN, AMIKOR JÓ.

10. "A munkanélküliség nem egy adat, amin sajnálkozhatunk, hanem határozott és bátor lépésekre van szükség."
8 ÉVEN KERESZTÜL MUNKANÉLKÜLI SEGÉLYBŐL ÉLT!

11. "Nem mindenki azért munkanélküli, mert nem kap munkát."
IGEN, NAGYON JÓL TUDJA, NEKI SEM FÜLLÖTT A MUNKA!

12. "Csak azokról kell gondoskodni, akik nem tudnak munkából megélni."
NYUGDÍJASOK 28 000-BŐL VIDÁMAN ÉLNEK.

13. "A hegyi mentő tudja, hogy a lavina nem fog kitérni, nekünk is tudni kell: sem a válság, sem az adósság elől nem tudunk kitérni."
EZ A MARHASÁG NAGYON TETSZIK! A HEGYIMENTŐ PERSZE TUDJA? NEM IS MEGY LAVINÁT INDÍTANI, MINTA MAGYAR MINISZTERELNÖK!

14. Hadat üzenünk az államadósságnak, s ha nem gyűrjük le, ő fog végérvényesen maga alá gyűrni.
A HADÜZENET EGY HÁBORÚ KEZDETÉT JELENTI. A HÁBORÚ A POLITIKA FOLYTATÁSA FEGYVERES ESZKÖZZEL A POLITIKAI CÉL ELÉRÉSE ÉRDEKÉBEN BUTUS.

15. "Az első lépéseket megtettük: válságadók bevezetése, a nyugdíjrendszer megvédése, adórendszer átalakítása."

HELYESEN: LOPTUNK? CSALTUN? RABOLTUNK, CÉLOM SZENTESÍTI AZ ESZKÖZT.

16. "Mindenkinek dolgoznia kell, aki munkaképes."
DOLGOZNI ÉS NEM REPREZENTÁLNI UTAZGATNI? FOCIMECCSRE? PÁPÁHOZ STB:

17."A tétlenség megöli az embert, különösen a magyart."

NOS EZ A KABARÉ!

Napkutya 2011.02.08. 16:46:56

@Kentaur67: Esetleg:

Jobb ma egy MANYUP kassza, mint három év múlva egy választás...

Bár, ha jobban meggondolom, addigra pajszerral sem feszegetjük ki a sok narancs nyalógépet a zsíros fazekak mellől...

Hajrá birkák! Hajrá Magyarok!

Hogy lehet, hogy a "szurkolók" még ma sem veszik észre, se a benzinkúton, se a péknél, se a zöldségesnél, hogy kinek a farkával kaszálják a csalánt?

AndiBogyi 2011.02.08. 16:59:22

@Jofiu: vedd úgy, hogy nekem volt fontos...

HR King 2011.02.08. 17:04:55

eljen a mi bolcs vezerunk

StirlitZ 2011.02.08. 17:07:54

@Tormán Piktor: Igazad van lehet, hogy így lett elrejtve a mondanivaló, mint a sátánista zenekaroknál, vagy az ördög bibliájában. :-)
Nem néztem sajnos vicceskedés volt, meg jópofa hasonlatok, székely közmondások?

escéhá 2011.02.08. 17:10:28

A bullshit kifejezést én is hanyagolnám, ha már úgyis többnyire nyelvészkedünk...

Én azon somolygok magamban, látva az első sorokban ülők arcát, hogy egy sem röhögte el magát!

Milyen legyen egy beszéd? Írtam nem egyet. De én mindegyiken elröhögtem magam, amikor más adta elő. Hamis lett.

Ha egyáltalán lenne szükség ilyen beszédekre (szerintem nincs), akkor ez végül is megfelelt volna a célnak. Kinek szóljon? Az első sornak? Mindenkinek? A lányomnak mondjam, hogy a menyem is értse?

Szülinapi vers írására kértek fel, mint "költőt" s én komolyan vettem. Hiba volt. Egyrészt gondolkodtam rajta, s az illető addigi életét vettem górcső alá. Mindezt extrém (s ráadásul dantei módon) rímelő alexandrinusokba öntöttem (poénnak szántam), amelyből két sornyi SMS maradt csak. Ennyi jutott az ünnepelthez, s még ebből sem fogta fel, hogy ez gratuláció.

Szóval, nem kell ezt túlbonyolítani.

Amúgy szegény miniszterelnökünk tökig lehet már frusztrációval. Itt volt ez a nyolc év pihi. Megnyeri a választást, de mivel telhetetlen, így még fél évig kussban kell lennie, hogy az önkormányzatokat is megszerezze. Mire azok megvannak, az EU-elnökség készteti disztingválásra.

Júliusban lesz itt olyan haddelhadd! :-) Vagy inkább :-(

StirlitZ 2011.02.08. 17:14:57

Viktor beszédírói jók, ez nem kétséges. Mindenki rájuk szavazott. Bennetek van a hiba. A szar finom. Több milliárd légy nem tévedhet!

Jofiu 2011.02.08. 17:17:41

@AndiBogyi: Akkor jo. Orulok, hogy segithettem.

Oknyomozó 2011.02.08. 17:20:10

"A válasz: 2010 az összefogás éve volt, a változás alapja. 2011 a megújulás éve lesz, 2012 az elrugaszkodásé, az egyensúly visszaszerzéséé, 2013 az emelkedésé. 2014 már a gyarapodás éve lesz".

2011 a megújulás
2012 az elrugaszkodásé
2013 az emelkedésé
Kérdezd meg Isinbayevát vagy Blanka Vlasicot: mi jön a következő évben?

--------
A kedvencem innen:
www.eu2011.hu/hu/hir/orban-viktor-miniszterelnok-koszontoje

"Egy derűlátó korszak lezárult, egy küldetés véget ért, egy nagy elhivatottság üzemanyagtartályai kimerültek, a hordozórakéták kényszerleszállást hajtottak végre."

igényes 2011.02.08. 17:21:25

@Napkutya: Vajon miért nem nyilatkozik a kormány a kötelező Magánnyugdíjpénztárak megsemmisítésének vonzatáról?

Orbán-Selmeczi nyilatkozata lehetne:

1. Az állampapírok elértéktelenítését elértük.
2. 18 MNYP-ből marad 3 az összevonás után.
3. 15 MNYP-ből elküldtünk munkanélküli segélyre 20 000 dolgozó szakembert.
4. Az MNYP objektumok kiszolgálóit szintén elzavartattuk.
5. Az MNYP tagok befizetéseiből infrastruktúrára, fenntartásra elköltünk 100 milliárdot.
6. Az áthozott pénztömeg negyedére csökken általunk-
7. Selmeczi Gabriella a leginkább tőzdéhez értő szakemberré vált.

igényes 2011.02.08. 17:28:20

@escéhá: Én a beszédírót úgy képzelem el, hogy két üveg bort iszik írás közben, egyre jobban elhitte, hogy jót írt, miközben az alkohol csak úgy bűzlik a dumából. Azért is szar a beszéd, mert látszik a konkrét helyzettel nincs is tiszában az író. Eléggé ciki, hogy Orbán nem maga írja. Szegény családjának vagy ötször felolvashatta, na meg a tükre is bepárásodhatott.

Tajbor77 2011.02.08. 17:29:25

Annak bullshit, aki nem akarja érteni. Így az index-videóban Szanyi Tibor, Kovács László, meg még pár MSZP-s. Ha ezek között a nevek között érzed magad otthon... hááát, gratulálok. Jó volt a beszéd, távlatos volt, kijelölt egy utat, egy menetrendet, igazi retorikai stílusban. Akinek semmit nem mondott, csak a szavakat hallotta meg, nem az üzenetet. Valószínűleg, ez az üzenet nem neki szólt. Látom, sokan vagytok ilyenek. Így jártatok. De az aratás után ti sem fogtok éhezni.

eremita 2011.02.08. 17:35:58

@Tajbor77:
"Akinek semmit nem mondott, csak a szavakat hallotta meg, nem az üzenetet."

A történelem ismétli önmagát. Jézus is ezt mondta a tanítványainak egy alkalommal.

Orbán akkor most Jézus, mi meg vagyunk a tanítványok?

Cockpuncher · http://bornirt.blog.hu/ 2011.02.08. 17:36:57

@igényes: Most láttam, hoyg mit írtál. Ezt egy az egyben beteszem a bornírt blogba. Akkor hülye vagy, hogy komment sem kell hozzá.

igényes 2011.02.08. 17:40:47

Hozzáteszem Orbán a nyakkendőjét nem sűrűn váltja! Egész Európát beutazta ez a szép bordó ajándék nyakkendő! Az öltönyt néha vasalni lenne szükséges. A haj pedig elárulja a viselőjét. A frissen mosott haj szükséges!

A piás szövegíró leült! Na nézzük a 2010-es évet, értékeljük! A jövőt, jelent értékelte, vagy a múltat?

1. Nem mondhatunk le a fiatalokról, küzdeni kell értük, meg kell tartani őket.

NEM ÉRTÉKELÉS!

Az is a küldetésünk, hogy ne csak a holnapra, de a holnaputánra is gondoljunk.

NEM ÉRTÉKELÉS!

Mi, magyarok nem ajándékba kaptuk ezt a lehetőséget, megdolgozunk érte, a szüleink, nagyszüleink és mi magunk is.

NEM ÉRTÉKELÉS!

Magyarországot végre saját elképzelésünk szerint újjászervezhetjük.

NEM ÉRTÉKELÉS!

Az utolsó sorsdöntő küzdelemmel tartozunk magunknak, felmenőinknek, utódainknak.

NEM ÉRTÉKELÉS!

El kell kötelezni magunkat a jó iránt, az ország, a haza, a becsület és önmagunk iránt.

NEM ÉRTÉKELÉS!

Mindenki tudására szüksége van az országnak.

NEM ÉRTÉKELÉS!

Kilenc hónappal az összefogás után az ország készen áll a megújulásra.

NEM ÉRTÉKELÉS!

Ha nem sikerül a megújulás, visszatér a múlt, ránk szakad az ég.

NEM ÉRTÉKELÉS!

A munkanélküliség nem egy adat, amin sajnálkozhatunk, hanem határozott és bátor lépésekre van szükség.

NEM ÉRTÉKELÉS!

Nem mindenki azért munkanélküli, mert nem kap munkát.

NEM ÉRTÉKELÉS!

Csak azokról kell gondoskodni, akik nem tudnak munkából megélni.

NEM ÉRTÉKELÉS!

A hegyi mentő tudja, hogy a lavina nem fog kitérni, nekünk is tudni kell: sem a válság, sem az adósság elől nem tudunk kitérni.
NEM ÉRTÉKELÉS!

Hadat üzenünk az államadósságnak, s ha nem gyűrjük le, ő fog végérvényesen maga alá gyűrni.

NEM ÉRTÉKELÉS!

Az első lépéseket megtettük: válságadók bevezetése, a nyugdíjrendszer megvédése, adórendszer átalakítása.

ÉRTÉKELÉS

Mindenkinek dolgoznia kell, aki munkaképes.

NEM ÉRTÉKELÉS!

A tétlenség megöli az embert, különösen a magyart.

NEM ÉRTÉKELÉS!

Toporodottordog 2011.02.08. 17:40:55

Nem bonyolult.. aszondja dolgozzál meg fizesd be az adódat. Kapíse?

Eljutott hozzád az üzenet? Igen
Megteszed? Nem

Így te is csak a nagy magyar bullshit része vagy.

igényes 2011.02.08. 17:48:01

@Cockpuncher: Kérlek tedd be! Mielött beteszed, válaszoljál, milyen eredménye van Orbánnak. Öngól az nem eredmény. A szabályokat ismerni kell!

Vannak ám emberek, akiknek szép a házuk, és nagy, de miből is épült? Nos, ez itt a baj!

Tajbor77 2011.02.08. 18:04:09

@eremita: Természetesen, Orbán Viktor nem Jézus. De jó politikus, jó vezető. Én nem értem a sok Gyurcsány-fanatikust. 7 évig vezetett és mi lett belőle? "Dübörög a gazdaság, és nagy a jólét." Phhh...
Most hogy változik az irány, egymást túlharsogó hangon fröcsögnek. Miért is? Csuklóból. Szemüket letakarva, fülüket befogva (mint Cohn-Bendit) ordítanak. Tegyék csak. Lehet... de ha beárulják, beperelik, bemocskolják, lejáratják is Magyarországot külföldön, most egy ideig nem ők mondják meg, hogy mi történjen idehaza.
Hál'Istennek.

Diktatúra Pécsett, új céget foglalt el a Fidesz! 2011.02.08. 18:04:34

Narancsködösöknek: a rátok szavazó kb. 2,5 millió ember a kisebb - egyharmad - része a választóknak. A valós kétharmad kb. 5,5 millió nem szavazott orbánra, nem akarta ezt a diktatúrát. Így nincs is és nem is lehet ezekkel nemzeti egység. Amíg orbán és gyurcsány képben van nem is lesz. Ezeknek el kell takarodniuk. A sok vereség után kiböjtölte és az ölébe hullott a hatalom. A populista, álszent, műmagyar, sumák jellemével nem is tud vele mit kezdeni. Nem véletlen ez a már már világméretű ellenállás, elítélés, kiközösítés, unszimpátia a gonosz törpével szemben.
Nem fogja kihúzni a 4 évet, szart cseréltünk fosra!

Kamasoft 2011.02.08. 18:19:14

Vaze-Viktornak igaza lett: rosszabbul élünk, mint négyéve! Ő már akkor tudta! Minek ezt állandóan ismételgetni? Na!

Tajbor77 2011.02.08. 18:24:41

@Mubarak után felkészül barátja Orbán, a távozásra!:
Na, ha így gondolod, akkor biztosan JOBBIKOS lehetsz. Esetleg az LMP-ben bízol...
A számmisztikádra válasz. Ha van 100 embered. Abból 20 elmegy szavazni, és a JOBBIKRA szavaz, az bizony 100%-os JOBBIK győzelem! :) Úgyhogy aki nem ment el, az beleegyezett, hallgatólagosan támogatott! - de ez már nem kérdés. :)

igényes 2011.02.08. 18:25:45

@Kamasoft: Mi rosszabbul élünk, de a Viktor jobban, paloták sora, utazások, testőrség tízszeres jövedelem. Na meg sok minden titok.

Tajbor77 2011.02.08. 18:30:14

@igényes: Gyurcsány, Bajnai, Veres Jani, Kóka: meg a többi: ugye, ők szegények, nem?

kapusedző 2011.02.08. 18:38:06

@Mikrobi: Te minden blogban házhoz jársz a lóf*szért?:)

salamander 2011.02.08. 18:40:04

@Tajbor77:

egyetértek.
Végre a sok béna, buher, liberális ordítozó félreállíttatik.
Remélem, az ország lesz annyira belátó, hogy soha többé nem szavazza vissza ezeket a tehetségtelen mszp-szdsz-mdf-es bunkókat.

Azért történelmi léptékkel nézve nem olyan sok idő 20 év, csak lassan mi meghalunk, s egész életünkben nem tettünk mást mint reménykedtünk.

kapusedző 2011.02.08. 18:46:27

@tibapó: сюда одни русские пишут? :)

hamisnero 2011.02.08. 18:46:34

@inkompatibilis: egyen meg a fene, kiköptem miattad az esti vörösboromat:)

Tajbor77 2011.02.08. 18:51:37

@salamander: Tökéletesen értem az életérzést, jópár éve benne vagyunk mi is. De úgy gondolom, hogy valami új kezdődik, mert sokféle felállás volt eddig, de ilyen még nem.
Van kormányzati tapasztalat (1998-2002), van 2/3-os felhatalmazás, van mondanivaló, (újra) lehet nemzeti önbecsülés és büszkeség.
Még ha a reménykedés nem is bizonyosság, azért így könnyebb reménykedni.

Különben pedig: üdvözöllek.

igényes 2011.02.08. 18:53:54

@Tajbor77: Nem akarlak bántani, ezek az említett urak jókor, jó helyen voltak. (Gyurcsány, Bajnai, Veres Jani, Kóka: meg a többi: ugye, ők szegények, nem)

Amennyiben te is ott vagy, esetleg én, nem lett volna rossz! Nekünk!

A probléma, ha te vagy én ezeket a szerencséseket, de nálunk nem tehetségesebbeket utánozni szeretnénk, elérni ami nekik van ma már becsületesen elérni nem lehet hasonló kvalítással. Sajnos hasonló kvalításúak ..........., viszont ugyanezt próbálják elérni tehetség, becsület nélkül.

Remélem érted!

Tajbor77 2011.02.08. 18:59:13

@igényes: Ha azt hiszed ez a szerencse műve, akkor a végletekig naív vagy. Ó, nem a szerencse. Nem is a kvalitás. Ezek régi emberek új köntösben.
Jobb nekik, mert gazdagok, luxusban élnek, én pedig nyomorgok. Viszont a becsületemet megtartottam. És aki pénzre váltotta a becsületét, az nem hiteles, mégha a becsületen vett vagyon az apjáé volt is...

remélem, érted!

igényes 2011.02.08. 19:05:51

@Tajbor77: Elfogadom, de ott voltak, te nem, meg én sem. Hasonló a cipőnk, de tiszta!

Amidazophen 2011.02.08. 19:15:57

@igényes

Végigolvastam megjegyzéseidet: azt hiszem, kettőnket közel azonos anyagból gyúrtak - csak én nem tudok ilyen okosan érvelni, mert hosszú évtizedekig nem itt éltem.

Az én diagnózisom tömörebb: OV körülbelül éppen olyan ripacs az európai politikában, mint Bajor a szinművészetben. Azzal a jelentős különbséggel, hogy ripacssága - a mérhetetlen önzése mellett - gonoszsággal is párosul.

Tán az egy Bajnait kivéve - mert nem is volt rá elegendő ideje? nem tudom - csupa önmaga elképzelt nagyságába belebonyolódó minelnökünk volt. Ti (mert én nem voltam itt) okosan kikényszeritettétek a vér nélküli rendszerváltást, elismerésre méltó példát mutatva a többi volt szocialista ország töbségének. A nagy lehetőség birtokában azonban valami rettenetesen - és attól félek: javithatatlanul - félrecsúszott. Olyan félvilági (alvilági?) alakok kerültek az ország élére, akik egy tisztességes demokráciában (Itáliát nem ide értve) örökös hőbörgő ellenzéki poziciónál feljebb soha nem kerülhettek volna. De ebben az országban a józan ész Orbán győzelmével végzetes vereséget szenvedett. Európa világosan látja ezt, és - mivel ebbe beavatkozni mindenféle ésszerűnek vélhető korlátok miatt nem tartja illdomosnak - halad tovább a maga útján. Ez az ország a kormánya miatt meg nemhogy csak lépéshátrányba kerül, hanem egyre inkább kivűlreked az európai politika fő sodrásával.

Nagybetűs cimekben idehaza lehet hirdetni, hogy OV az EB elnöke, de az únió alig várja, hogy megszabaduljon végre tőle. És én is ugyanigy gondolom.

Nem tévedek, ha feltételezem: Te is!

zsoltix 2011.02.08. 19:29:44

Hir: "Orbán vállalta, hogy a Facebookon válaszol a kérdésekre" Ezt el is kepzeltem:
-Tisztelt Miniszterelnok Ur! Azt kerdeznem, hogy...?
-Tisztelt Uram/Asszonyom. Koszonom kerdeset. A lonak 4 laba van, kettovel elore megy, a masik kettovel hatrafele rug. Mint ahogy a felho se tudja odafent, eso lesz, vagy ho, mire a dakotak satrat vernek a Bukk-fennsikon.
-Tisztelt Miniszterelnok Ur! Azt kerdeznem, hogy ...?
-Tisztelt Uram/Asszonyom. Koszonom kerdeset. Einstein is azt monda, mikor a kommunista propaganda miatt leegette a bajszat ragyujtas kozben, hogy basszameg, de budos. Aztan Svajcban lavina lett, de akkor meg nem volt helikopteres legimentes. Jaras kozben sose felejtsuk el, hogy egyik labunknak elol kell lenni.

igényes 2011.02.08. 19:31:17

@Amidazophen: Teljesen egyetértek! Teszem hozzá, hogy a Hende Csaba HM, 2006-ban nyilatkozta el kell zavarni az összes rendőrt, ma már nem ezt monndja.

www.noltv.hu/video/3199.html

salamander 2011.02.08. 19:39:44

@igényes:

Bocsánat, de a kvalitás szó nem rövid "i"?
(csak mer', ha már igényes teccik lenni :)

Amúgy pedig nem alapozható egy állam berendezkedése hosszútávon a szélhámosságra csalásra ügyeskedőkre.
Az aesthesis rabjai nem vezethetnek hosszú távon győzelemre, ezt Platón már szépen megfogalmazta.
Nem most, már régen...

tattu 2011.02.08. 19:46:35

nekem az évértékelő beszédről az jutott eszembe, h meztelen a király. és senki nem mondja meg neki.
egyelőre örülök neki, h a chf-árfolyamon nem látszott meg a beszéd :oD

igényes 2011.02.08. 19:47:13

@Tajbor77: @salamander:

Bocsánat, de a kvalitás szó nem rövid "i"?
(csak mer', ha már igényes teccik lenni :)

Salamander írta! "Amúgy pedig nem alapozható egy állam berendezkedése hosszútávon a szélhámosságra csalásra ügyeskedőkre.
Az aesthesis rabjai nem vezethetnek hosszú távon győzelemre, ezt Platón már szépen megfogalmazta.
Nem most, már régen..."

A kvalitás nem rövid i!A kvalitás =
minőség, érték, tulajdonság. Nem tudom miért kérdi?

Ezt nagyon szépen írta:

Bocsánat, de a kvalitás szó nem rövid "i"?
(csak mer', ha már igényes teccik lenni :)

igényes 2011.02.08. 19:49:18

@salamander: a kvalitás az kvalitás, tehát nem rövid i! Magyaráznom kell még. Teccik tudni nem én írtam! Olvasni teccik ezt?

Kamasoft 2011.02.08. 20:06:46

@igényes: A Vaze-t nem fordítom le, de a megszólítást sem dícséretnek szántam...

ne most 2011.02.08. 20:18:44

Ezekből a beszédekből képes könyv lesz 1 millió példányban.

ne most 2011.02.08. 20:25:28

A szívemben és nem is lesz mert,nem is volt.
A pénz beszél, a kutya rágós. Szükség törvényt bont. A medve nem játék!

vlgymir 2011.02.08. 20:45:36

Miert szidjatok ezt a beszedet? Szerintem nagyon jo beszed. Persze vannak gyenge pontjai, mint pl. nincs benne ertekeles, nincsenek benne tenyek, elmaradtak az egyeb konkretunok is, dehat ettol meg egy szuper beszed.
En szemely szerint jobban szerettem volna kodos uzenetek helyett valami olyasmit hallani, hogy "a valasztasi igereteink a kovetkezok voltak: 1,2,3,..., ezek kozul ebbenaz idoben teljesultek a kovetkezok:..., a kozeljovoben ezt es ezt tervezzuk annka erdekeben, hogy a tobbi is teljesuljon". Na jo ez igy tul naiv. De legalabb azt megmondhatta volna OV, hogy hogyan all az orszag. De nem dakota nyelven, hanem szamokkal. Akkor en is ertettem volna.
Persze ettol a beszed, mint beszed szuper.
Kivancsian varom a fordulat evenek tovabbi esemnyeit.

atomarc 2011.02.08. 20:46:08

Figyeljetek! Mit rinyáltok ennyit egy beszéd miatt? Nem látjátok, hogy maga a beszéd qrvára nem lényeges? Egy dolog lényeges: csökkenti-e a kiadásokat és az állami újraelosztást, ezáltal megtakarítja-e azt az X-ezer milliárdot, amit meg kell, vagyis hozzá mer-e nyúlni azokhoz a dolgokhoz, amihez eddig 20 év alatt nem mert senki? Ha igen, akkor történelmi távlatokból államférfi lesz, függetlenül a pártszimpátiától. Ha nem, akkor Gyurcsányhoz hasonlóan húzhat a sunyiba, csak gyorsabban mint Feri és még Öszöd sem kell hozzá.

OrangeOrder · http://orangeorder.blog.hu 2011.02.08. 20:53:07

Hát, nektek semmi nem jó, gyerekek. Ha tesznek valamit, az kurva nagy baj. Miért nem folytatták a megkezdett utat, olyan jól ment minden. Milyen antidemokratikus lépéseket tesznek már, hogy képzelik!

Most, hogy Viktor a híveinek elmondott egy élvezetes beszédet, erre mindenki ott fintorog, hogy ez nem elég. Nem mindegy, ha úgyis utáljátok?

Majd hallgassátok Matolcsyt, lesznek még hiányolt konkrétumok, és lesz még köpködés :)

az_igazi_trebitsch 2011.02.08. 21:11:28

Amidazophen: tökéletes diagnózis!

ojcabojca 2011.02.08. 21:32:28

@jancsivitéz: A miniszterelnök úr álszent és beteg. Lehet követni, imádni - ez kifizetődő is - de tudni kell, hogy jó szándéka ellenére kevés politikus ártott ennyit a Hazánknak. Gyurcsány szimpla gazember. De aki úgy mér, mint ő - annak magának is magasabb szinten kell állni. Bölcsesség, kompromisszumkészség, empátia - csak néhány tulajdonság, ami hiányzik belőle. Ez viszont pontosan elég lenne ahhoz, hogy egy gimnáziumi osztályfőnökségbe is belebukjon. Mennie kell. Túl jól ismerjük. Az ország sötét múltjához tartozik. Minél előbb megy el békével, annál előbb jön valamiféle felvilágosodás. Persze maradhat is, csak akkor még sok elrugaszkodás éve kell.

atomarc 2011.02.08. 21:41:39

@Amidazophen:
"Olyan félvilági (alvilági?) alakok kerültek az ország élére, akik egy tisztességes demokráciában (Itáliát nem ide értve) örökös hőbörgő ellenzéki poziciónál feljebb soha nem kerülhettek volna."

Mi? Az elmúlt 8 évben ugye makulátlan cserkészek kormányoztak, Gyurcsány, Hagyó, Veres és Draskovics iránymutatásával.... Tudod mit? Számoljunk már le a naiv illúziókkal! Az, hogy lopnak-e, az nem kérdés. A kérdés csak annyi, hogy a lopás mellett sikerül-e az országnak előre jutni. A szocik annyira belemelegedtek a lopásba, hogy másra már nem futotta, vagy inkább eleve nem is volt más terv. Ha a Vikiékkel is így történik, akkor ők is nullázódnak és ugathatnak a partvonalon kívülről, mint Fletó és a Charta. Ha hagynak az országnak is valamit, akkor OK. Ez szerintem gyorsan eldől majd.

jancsivitéz 2011.02.08. 21:46:27

@ojcabojca: Igen az előző elötti, bizonyos GY. Ferenc szimpla gazember, álszent és beteg... Bölcsesség, kompromisszumkészség, empátia - csak néhány tulajdonság, ami hiányzik belőle - bele is bukott! Mennie kellett, csak még mindig bele akar szólni bizonyos dolgokba. Már az MSZMP Házmestere gy.k. Mesterházi elvtárs) is mondta neki, hogy ne! Az ország sötét múltjához tartozik - lejárt az ideje.
Orbán Viktor tudja mit mond és mit csinál, több mint 20 éve az ország, a nemzet javán fáradozik. Irigyei és támadói meg fognak szégyenülni. Nem követni és imádni kell, hanem együtt lehet működni vele és az visz előre.

jancsivitéz 2011.02.08. 21:59:31

@igényes: Igénytelen hozzászólásai, vádaskodásai, gúnyolódása csak saját magát minősíti. Ahogy a végén helyesen írta mindarról amit előtt összehordott: "Nos ez a kabaré." csak éppen gyenge és ízetlen.
Orbán Viktor nem tábornoka vagy parancsnoka senkinek, nekem sem. Az ország demokratikusan megválaszott miniszterelnöke, akit hagyni kellene dolgozni. Együtt kellene vele működni és nem kiforgatni a szavait, aztán értékelni az eredményeket, amelyekhez neki is idő kell.

ojcabojca 2011.02.08. 22:01:01

@jancsivitéz: Tisztelem a meggyőződésedet, de nem értek egyet veled. De talán te meg tudod magyarázni azokat az elhangzott kifejezéseket, hogy "arányos adózás", "nyugdíjak megmentése", életpálya modell, munkahely teremtés...Szerintem ezeket más szavak helyett használják: osztályszimpátia kifejezése az adózásban, szükséges pénzek legegyszerűbb behajtása, bérbefagyasztás, közmunka...

A rendszerváltás idején - vagy ezt hogyan is kell most mondani - a reklámokban nem merték kimondani azt, hogy (új)gazdagoknak szánt termék, ezért helyette így fogalmaztak: igényeseknek. Pedig pont köztük volt a legtöbb igénytelen. Azóta gyűlölöm a képmutatást és álszentséget.

jancsivitéz 2011.02.08. 22:09:42

@ojcabojca: Egyetértek a képmutatást és az álszentséget én se szeretem. Éppen a polgári kormány és a kormányfő ezeknek szerencsére hijján van. Volt alkalmam személyesen találkozni vele olyan helyzetben, ahol kiderült volna ha képmutató vagy álszent. Nem az...
Az idézett kifejezéseket én nem tudom megmagyarázni, mert nem vagyok gazdasági szakember, de szerintem azt jeletik amit megneveznek és nem más szavak helyett használják. El kell olvasni a kormányprogramot, illetve ezek részletes ismertetését. Én - idő hiányában - nem olvastam, viszont bízom bennük. 1998-2002 között csodát tettek az orzsággal, jó volt magyarnak lenni.

Ha pedig az "igényeseknek" szánt termékek és újgazdag fogyasztóik bosszankodásra adtak okot, akkor vajon miért éppen ezt a felhasználónevet választotta?!?

ojcabojca 2011.02.08. 22:13:07

@jancsivitéz: A felhasználó nevem nem jelent semmit, de olyan lengyelesen hangzik. Jó lengyelnek lenni.

Közepes 2011.02.08. 22:14:00

Az elszámoltatási kormánybizos meg mi a faszt csinál, mert az elmúlt 9 hónapban nem igen hallottam semmi elszámoltatásról.

Valaki tudja erre a választ?

jancsivitéz 2011.02.08. 22:15:12

@ojcabojca: Bocsánat, elnéztem. Tévedésből úgy írtam, mintha igényes felhasználónevü blogger-társnak válaszoltam volna.

jancsivitéz 2011.02.08. 22:19:41

@ojcabojca: amúgy jó név az ojcabojca és nyilván lengyelnek is jó lenni. S mint tudjuk: lengyel magyar két jóbarát... Amennyire tudom Lengyelországban is nekünk drukkolnak.

ojcabojca 2011.02.08. 22:24:34

@jancsivitéz: Tudja, nekem már a "polgári" kormány is álszentül hangzott. Én paraszti származású vagyok, bár néhány diplomát összeszedtem, az is maradtam. a polgári ez esetben azt jelentette, hogy nem proli, nem etnikum, nem szegény. Így van ez az Orbán szótárral. Nekem is volt módom kis körben beszélni vele, többször is. Legutóbb óriási beszédet hallottam tőle - ez az évértékelő még piszkozatnak is kevés lett volna hozzá - másnap aztán a rádióban pontosan az ellenkezőjét mondta - azon az erőszakkal öblösített hangon.

Mindenki érdeke, hogy ki tudjon nőni valaki OV árnyékából. Egy széles látókörű, (keresztény)erkölcsös, - most erősen kapaszkodjon - liberális, politikus. Én megelégednék Orbán Viktorral 1988-bal, amikor megismertem.

Közepes 2011.02.08. 22:30:12

@ojcabojca: Tusnádfürdőn is megigérte annó, hogy nem fogják megszavazni Roma-nia EU-s csatlakozását aztán mégis megszavazták!!
Csak hangember, azt mondja amit az emberek hallani akarnak aztán meg semmi A gyur-csótány meg a Li-bajnai is olyan szépen tudtak beszélni és olyan logikus dolgokat tudtak mondani,hogy csak na.
A sok birka meg nem tudja összekötni a dolgokat.Nem a szó számít, hanem a cselekedet.

jancsivitéz 2011.02.08. 22:37:08

@ojcabojca: Nekem nem ez a tapasztalatom. Az Orbán-szótárba és a polgári kormányba nem a kispolgároknak van csak hely a nagypolgárok mellett, hanem valóban mindenkinek. Nem számít a származás, csak a becsület.
Csak kiegészítés képpen olyat is hallottam, aki Teréz anyát álszentnek tartotta, miközben ő maga egy önző, akaratos, kényelmes, fegyelmezetlen személy volt, részben önmaga által is így látva magát. Minden nézőpont kérdése...
Orbán Viktor egyébként széles látókörű, (keresztény)erkölcsös, bizonyos dolgokban liberális, a szükséges mértékben nemzeti és konzervatív politikus. Most is megelégszem vele és egyelőre nincs jobb, aki az országot vezetni tudná.

ojcabojca 2011.02.08. 22:46:45

@jancsivitéz: Befejezésül:

A hozzászólásaiból kiderült, hogy Ön sem tudja a szóvirágok valóságos tartalmát (a "nyugdíjmentésen" már túltettem magam, most az "arányos adózás" akadt be nálam), csak Ön velem ellentétben bízik a miniszterelnök úrban, így Önt nem is érdeklik ezek a részletek - nem olvasta a kormányprogramot (sajnos nem volt mit).

Én nem bízom benne. És itt vége is lehetne a vitának, de olyan ország lettünk, ahol az én bizalmam hiánya egyből árulóvá tesz. "Kiszerződtem" az államból, nem vagyok igazi magyar, csak bolsi, libsi, meg efféle.

Köszönöm, hogy nem kommunistázott le (nem voltam, nem vagyok.

A megoldás egy olyan, ma még láthatatlan ember, akiben Ön is és én is tudunk bízni. Orbán nem ez az ember. Neki menni kell.

jancsivitéz 2011.02.08. 22:52:09

@ojcabojca: A bizalom hiánya nem teszi árulóvá. Semmiképp se igaz, amit írt: "Kiszerződtem" az államból, nem vagyok igazi magyar, csak bolsi, libsi, meg efféle.

Én bízom Orbán Viktorban és másoakt is erre hívok. Ha bebizonyosodik, amit ellenfelei és ellneségei terjesztenek, akkor a többség meneszteni fogja. De addig érdemes és fontos együttműködni vele.Én is befejezem - mára...

ze11 2011.02.08. 23:03:38

@jancsivitéz: Megérdemled... Meg az egész ország megérdemli... Jelentem már sokan keresgélik, hogy a ahtáron túl hol tudnak kedvező, normális kondíciókkal számlát nyitni, és a teljes banki forgalmukat oda kiköltöztetni... A befektetésekkel, fizetésükkel, mindennel együtt. Azokat, akik a törvényben rögzített MAGÁNTULAJDONT nem tisztelik, azokat jogállamban BŰNÖZŐNEK hívják, és FÜGGETLEN bíróság elé állítják. itt NEM TESZIK.

Zuzu Petás 2011.02.08. 23:08:45

Petikéék véletlenül sok fizetést kaptak
Nos, jól megfizeti Viktor az ő szóvivőjét, aki bármit hajlandó fapofával elmondani a Zembereknek, és még hónapokkal később is szívbemarkolóan tud gyurcsányozni.

Péter nem csak miniszterelnöki megbízott, hanem a Fidesz frakcióvezető-helyettese, és a költségvetési bizottság alelnöke is, így havi parlamenti tiszteletdíja bruttó 742.080,-Ft, illetve 486.990,-Ft választókerületi pótlékot is kap, mint országgyűlési képviselő. Az pedig az iskolai gyöngybetűkkel írt vagyonnyilatkozatában szerepel, hogy a hangszórózásért havonta 997.200 ,- forint üti a markát. Megéri? Simán! De hoppá, adjuk csak össze.... Ejj, hisz ez 2.226.270! Ha-von-ta! Hogy is volt azzal a bérplafonnal a közszférában?

Négy új, különleges pozició van a Fidesz-kormányban, és érdekes módon ebből hárman túllépik A határt. Amit ők maguk állítottak fel, a jóerkölcsre hivatkozva. Hahaha.

Dr. Balsai István képviselőként kap br. 788.460,-Ft br. tiszteletdíjat + 278.280,-Ft választókerületi pótlékot, ehhez jön a 2006-os eseményeket vizsgáló megbízottként járó államtitkári illetmény, 997.200 ,-Ft (bár a vagyonnyilatkozatában nem szerepel). Összesen 2.053.940 forint.

Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos havi jövedelme a br. 476.143,- Ft tiszteletdíjból, a 626.130,-Ft választókerületi pótlékból, a 115.950,-Ft lakhatási támogatásból és a 997.200,- Ft kormánybiztosi bérből tevődik össze. Összesen 2.215.423 forint.

Selmeczi Gabriella nyudíjvédelmi nagyasszony kicsit kevésbé sikeres a többieknél, csak br. 394.230,-Ft tiszteletdíjat, 236.538,- Ft választókerületi pótlékot, és a 115.950,- Ft lakhatásit kapja, ehhez jön a 997.200 különpénz. Ezt ugyan ő is elfelejtette beírni a bevallásába, azt viszont nem röstellte (vagy ennyire hülye), hogy 2 milliós illetéktartozása van. Egek, és ő védte a nyugdíjakat! Köztartozóként......gyönyörű. Összes havi jövedelme 1.743.918,- forint, tehát ő a kivétel.

A törvényi háttér, ami ezt lehető teszi, röviden összefoglalva ennyi: Az állami vezetőkről szóló tavalyi törvényben hozták létre ezeket a munkaköröket, államtitkári illetménnyel. Cseles, mert ha simán államtitkárnak nevezték volna ki őket, akkor a képviselők javadalmazásáról szóló törvény értelmében csak a képviselői alapdíjat kaphatnák a parlamentből, semmi pluszot. Lex Csatlósok, nice!

Semmi pánik egyébként, a központban is észlelték a hibát:
"A parlament elmulasztotta szabályozni, hogyan viszonyul egymáshoz az országgyűlési képviselők és a miniszterelnöki biztosok javadalmazása - tudatta Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtóstábjának vezetője. A mulasztás a vagyonnyilatkozatok soros leadásakor derült ki. A hibát orvoslandó Szijjártó Péter és Ágh Péter országgyűlési képviselők törvénymódosító javaslatot készítettek, amely szerint a miniszterelnöki biztosra is az állami vezetőkre vonatkozó általános szabályok lesznek érvényesek abban az esetben, ha a miniszterelnöki biztos egyben országgyűlési képviselő is - közölte a miniszterelnök sajtóstábjának vezetője."

Valahogy így képzelem ezt én:

- Peti, Peti, baj van!

- No, micsoda? A Gyurcsány?

- Dehogy....

- Akkor?

- Peti, te havi 2 millánál többet kapsz!

- Tudom én nagyon jól......és akkor?

- De Peti, a jóerkölcsös bérplafon, emlékszel?

- Hogyne. A Gyurcsány-korszakban a szocialisták....

- Várjál, Peti! Most te is beírtad a vagyonnyilatkozatodba! Meg az eddig nulla nagyvadat felmutató Budai is! Egyedül a Pistának volt annyi esze, hogy meg se említse a különfizetését.

- És a Gabika?

- Ő nem lépi át a határt, meg hát bele sem írta.....Azt mondjuk igen, hogy 2 milkóval lóg az Apehnek, de majd kimagyarázzuk, ha észreveszi valaki.

- Szerinted megnézi bárki is...?

- Viccelsz?! Állandó veszélyben van a NER, támadnak minket éjjel-nappal, okkal-ok nélkül. Ez egy órisái ziccer, tennünk kell valamit!

- Ehh, picsába... Akkor majd kiadunk egy közleményt, hogy csak most vettük észre, addig ti meg dobjatok össze a módosítót, amit benyújtok magunkra, bár nem szívesen... Ja, és hívd föl a Pistáékat, de kíméletes legyél..."

bence011 2011.02.08. 23:25:49

Mennyi okosa politikus, de beszédet egy se tud maga írni.
Azaz egy tud, és ugyancsak ő papír nélkül, - bérnégerek nélkül is - tud ennél sokkal nívósabb beszédre is.
A politikust Gyurcsány Ferencnek hívják.

Tragikus ennyi buta közhelyet ekkora hagymázos szöveggel leöntve hallgatni, mint ami a tegnapi volt.

Mit mondana a miniszterelnök, ha a saját gondolatait mondaná el, végre ?

Diktatúra Pécsett, új céget foglalt el a Fidesz! 2011.02.08. 23:39:06

Éhséglázadás, keserűség: a megújulás éve, ahogy Orbán még nem látta!!

Borsod-Abaúj-Zemplén megye az összeomlás szélén áll, az encsi kistérség településvezetői éhséglázadásoktól félnek. A kivéreztetett környéknek az utolsó lökést az új közmunkaprogram adhatja meg, amely a helyiek szerint nem biztosítja a létminimumot sem és köze sincs a beígért "értékteremtő munkához".

ORBÁN "ITT AZ IDŐ" TAKARODJ BÉKÉSEN!

bence011 2011.02.08. 23:56:11

Mellesleg miért kellett 9 hónapot várni erre a beszédre ?
És mi történt érdemben az elmúlt 9 hónapban ?
Mit tettek a tisztogatások mellett, az egész EU elnökség az első naptól kezdve fiaskó, a médiatörvény körüli vita Európa szégyene, most a filmrendezők lázadnak az egyszemélyű és tekintélyelvű moziipar ellen, Andy Vajnával az élen.
Ilyen sehol Európában nincs.

Mpatikus Eszetlenellenes 2011.02.09. 00:08:42

@Tajbor77: Tisztelt Úram/Hölgyem!
Arre a nyilvánvalóan nagy csúsztatásra józan belátásában bízva felhívnám a figyelmét, miszerint a választásokon részt nem vett egyének is véleményt formáltak!!!

Örülök ha Ön lelkes fideszes (s csak remélem, hogy nem elvakult s kárörvendő), de más nem biztos hogy hasonlóan látja a világot mint Ön, de ettől még persze nem MSZP-s, ahogy a mai retorika súlykolja az "eggyatábor"-lakók felé.

A mindenkori hatalom legitimitása a választásra jogosultak arányán alapul, s bár úgy tűnik a csábítás túl nagy volt, hogy hivatkozzanak ránk is mint legitimációt erősítőkre DE mindannyian tudjuk, hogy ez hazugság!

Jól választani nem ugyanaz mint szavazni, akár PROTEST VOTE, melyben erősek a gyermekcipőben járó "birkademkráciák". Bárcsak volna ereje ennek a társadalomnam kitérni a kényszerválasztások elől!

A hallgatás beleegyezés strófát pedig utóljára a homokozóban hallottam koromban...:-), nem épp emelkedett érvelési alap!
Üdvözli egy NEMVÁLASZTÓ!

Az_igazi_Trebitsch 2011.02.09. 00:16:39

@Tajbor77: Olvasgatom az hozzászólásaidat, és azt látom, hogy mindenféle fenntartás nélkül HISZEL Orbánban. Nem gondolkozol, hanem hiszel. Bármit mond, bármit tesz, az csak jó lehet. Szerintem a politika kicsit más. Nem ennyire fekete-fehér. Csak képzeld el, hogy mástól is elfogadnád-e mindezt... Szerintem nem.

Ez az "évértékelő" pont arról szólt, mint az eddigi beszédek. Megfoghatatlan, számonkérhetetlen. Mindenki úgy érti, ahogy akarja. Azt hallod ki belőle, amit szeretnél. Ennek is van hagyománya. De kérdés, hogy jobb lesz-e ettől.
A hangzatos szólamoktól nem fognak az emberek jobban élni. Nézz meg néhány dokumentumfilmet a két világháború közötti időszakól, hogyan éljenezték és követték vakon a vezéreket. Tényleg erre van szükség Magyarországon?

A 2/3 pedig nem Orbán érdeme, hanem a szociké. Ha a szavazóik nem maradnak otthon, hanem elmennek szavazni, akkor "csak" 55-60%-os Fidesz győzelem lett volna. Ez nem 2/3-os felhatalmazás volt, hanem egy nagy pofon a 8 évért.

Mpatikus Eszetlenellenes 2011.02.09. 00:22:05

@Amidazophen:
Bár Ön ma már csak vényre kapható, nagy kár, mindenkihez el kellene jutni e vélekedésnek. Mértékadó meglátásához csatlakozom egy kiegészítő tétellel.
Ha OV valóban gonosz és kiderül, s mert minden kiderül, akkor Ő a romániai eseményekkel negyságrendileg összehasonlítható kataklizmát vált majd ki "Kishazánkban".
Jó lenne addig kivülre kerülni, mondom én, mielőtt "ojropában" vicc lesz a "hangérien" antré.
De vajh miért is jött haza Ön ily éles meglátásokkal?

Amidazophen 2011.02.09. 00:55:57

@Epébe mártott epeR

1) Megtisztel egyetértésével.

2) Én személy szerint nem vagyok kapható, semmire, még vényre sem, mert "kábitószernek" minősülök. :-)

3) Minden kiderül - szinigaz. De a romániaihoz hasonló fejleményekkel kapcsolatos meglátását túlzónak tartom. Ám egy kairói vagy tuniszi forgatókönyv nem lehetetlen - noha kicsiny a valószinűsége.

4) Miért jöttem haza? Inkább csak "pendlizek" Európa legnyugatibb déli állama és Mo között. Ott sem jobb a helyzet (bizonyos tekintetben még rosszabb is), noha a politikusok tisztességtelensége messze nem éri el azt a szintet, amit idehaza tapasztalok. "Odahaza" a hasonló fickók ilyen tömegesen, vérestorkú falkába szerveződötten nem élhetnek meg a politikából. Van néhány, de marginális jelenség, és a népnek esze ágában sincs hatalmat adni a kezükbe. Hát ez a legnagyobb különbség.

potyus 2011.02.09. 01:46:21

Nem felolvasni, értékelni, KORMÁNYOZNI KÉNE!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Ez az EU elnökség már elment, elszállt, és elment Orbán tekintélye is.
Amíg ő az EU elnöke, addig kényszeredetten beszélnek vele a politikus társai. De abban a pillanatban amikor megszűnik ez a kegyelmi állapot, aki teheti majd, kerülni fogja, nem lesz trendi az Orbánnal való fényképezgetés.
Európa demokratikus, kitaszítja a kis diktátorokat, meg a kamikázékat.
Ez látszott a múlt heti hosszúra nyúlt vacsorán, ahol Orbán energia javaslata lett volna a közös európára vonatkozó téma. E helyett Angela Merkel és Sarkozy csak és kizárólag az euro életben tartásáról volt hajlandó megállapodni. Orbán, )mivel nem érintett) ült 8 órát, mint Bálán szamara.
És ennyit számít a soros elnök és a lepkefingnyi Magyarország tekintélye.

himpellér 2011.02.09. 07:19:25

Jééé! Orbán van hatalmon? Mióta?

Pistie 2011.02.09. 07:19:59

Nincs értelmez ezzel foglalkozni. Inkább azzal kellene foglalkozni, hogy mi lesz velünk akár csak fél év múlva is. Ez az, amiről semmit nem tudunk. Kiszámíthatatlanság van.

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2011.02.09. 07:23:03

Ennyi szart egy kupacba összeírni - azért ne mondja senki, hogy a beszédíróknak nincs humora! Képzeljétek el, amint ott erőlködnek a Google használata közben, hogy valami olyan giccses és tré szart találjanak,ami eredetinek hangzik, miközben valamelyik a kilencvennyolcadik papírt gyűri galacsinná hajítja be a kukába, csak a beígért prémium tartja ott, hogy ne küldje el a f.szba azt a majmot, aki kiadta feladatba, hogy ezt a közhely gyűjteményt kifésülje és épkézláb szöveget kerekítsen belőle. Erre jöttök ki, kiszeditek belőle a "lényeget", azt, ami emészthetővé próbálja tenni ezt a szart, oszt megint itt marad a lista, amit még ő sem tudna röhögés nélkül végigolvasni. Bár inkább a siralmas szó lenne jó rá...

Caprica99 2011.02.09. 07:26:43

@jancsivitéz:
"Ez a "Nap izéje" című kommentár harpi részéről valóban semmitmondó és tényleg tele van közhelyekkel, vagy inkább közhelytelenségekkel..."

Jól beszélsz!
Végre észrevetted, hogy OV csupa közhelyet mond értékelés és konkrét, előremutató tervek helyett!

A poszt írója csak az elhangzott beszédből szemezgetett, ha ő közhelyes, akkor vezéred micsoda?

Caprica99 2011.02.09. 07:32:12

@imam: Te meg szerencsétlen vagy!
Az egész posztról mindössze ennyi jutott az eszedbe?
LOL!

ember67 2011.02.09. 07:54:28

OV beszéde tökéletes volt.
Amennyiben ő egy ellenzéki pártvezér lenne.

Sajnos miniszterelnöki országértékelésnek szörnyű gyatra, semmitmondó.

Milyen dumája lehet egy fideszes party-n?
Teszem hozzá, most sem nagyon mehetett be a"miniszterelnöki országértékelő előadásra" senki fidesz ideológia megbízhatósági átvilágítás nélkül.

ember67 2011.02.09. 08:00:31

A pofám leszakad. Lázár autója havi 600 ezer.

Azt mondta, hogy milyen rendes pasas Ő, mert felezi a költséget az önkorm, meg a korm.
Basszer, mindkettő állami pénz!!!!

Biztonságos autót szeretett volna: ennyiért tankot bérlek, vagy vonatot!
Ennyi pénzért sofőrt alkalmazok (+1 munkahely) és hátra ülök. A hátsó ülésen egy Volvo biztonságosabb.

A telefonja havi 300 ezer. Hova telefonál ez?
A kiemelt ügyfél percdíjakkal nem is lehet ennyit telefonálni napi 24 órában! Vagy dominós a kártyája?

Diktatúra Pécsett, új céget foglalt el a Fidesz! 2011.02.09. 08:01:41

A múlt pénteken be is fejeződött féléves EU elnökségünk, eddigre világossá vált, hogy a magyar miniszterelnök súlytalanabb az ágyak alatt megbúvó pormacskánál.
Már az elnökség kezdetén feltörölték Orbánnal a padlót Strasbourgban, majd jött az egyiptomi válság és a soros elnök, a magyar miniszterelnök néma maradt.
"Múlt pénteken meg ránk szakadt az ég. Orbán gazdasági programjával szemben, az ő mellőzésével kialakított francia-német program vitte a prímet, és kialakulni látszik az EU elitklubja, amelyhez mi nem tartozunk, és amely a jövő hónapban Berlinben Orbán Viktor nélkül tárgyalhat. A tagállamok közt kirobbant viták kezelésére nem a kormányfőt, hanem az állandó elnököt, a belga Van Rompuyt kérték fel. Külső körre került Magyarország és körön kívülre Orbán!!

" Itt az idő Viktor - hogy tegezzelek mint te - húzz el a fenébe és /vagy a p.csába!

igényes 2011.02.09. 08:16:11

@Caprica99: Jancsi vitéznek írom ezt. Szívesen vettem volna, ha Orbán ilyen naprakész dolgokkal is foglalkozik a felolvasása folyamán.

"Az államháztartás hiánya januárban 122,8 milliárd forint volt - közölte a nemzetgazdasági tárca, amely az elmúlt négy év legrosszabb adata. 2007-2010-es időszakban rendre 30 milliárdos szufficit keletkezett az első hónapban. Az idén elmaradtak decemberi bónuszok, így nem folytak be az szja- és járulékbevételek - de elszálltak a kiadások is, amit az uniós programokkal magyaráz az NGM."

igényes 2011.02.09. 08:21:23

@ember67: Az MNYP-től elrabolt pénz talán augusztusig elegendő lesz, ha így folytatja a kormány.

Az államháztartás hiánya januárban 122,8 milliárd forint volt - közölte a nemzetgazdasági tárca, amely az elmúlt négy év legrosszabb adata. 2007-2010-es időszakban rendre 30 milliárdos szufficit keletkezett az első hónapban. Az idén elmaradtak decemberi bónuszok, így nem folytak be az szja- és járulékbevételek - de elszálltak a kiadások is, amit az uniós programokkal magyaráz az NGM.

Nem tudom mannyi az ingatlanok száma, de 3 db ingatlan felújítása, ha ennyibe kerül az nagyon nagy baj.

Köztársasági elnökségi ingatlanok felújítására kért közbeszerzés alóli felmentést a Köztársasági Elnöki Hivatal. A parlament nemzetbiztonsági bizottságának keddi ülésén három mentesítési indítvány is szerepelt.

412 millió forintos beruházásra kért közbeszerzés alóli mentességet a Köztársasági Elnöki Hivatal. A nemzetbiztonsági bizottság kedden a szocialisták nem szavazata ellenére megszavazta, hogy Schmitt Pál hivatala közbeszerzés nélkül keressen beruházót három ingatlan felújíttatásához. A hivatal a Béla király úti rezidencián és Schmitt Pál Művész utcai lakhelyén is tervez építési munkákat.

igényes 2011.02.09. 08:33:23

Iszonyatos pénzt költ a FIDESZ frakció, de honnan ez a temérdek pénz?

Kihelyezett frakcióülést tart a Fidesz és a KDNP szerdától pénteking Siófokon. A fő téma az alkotmányozás lesz, javaslatot tesznek ennek menetrendjére is. Meghallgatják majd Szájer József európai parlamenti képviselőt, aki az új alkotmány előkészítésével kapcsolatos nemzeti konzultációt vezeti.

Orbán Viktor értékeli majd az elmúlt időszakot, és megjelöli a tavaszi parlamenti ülésszak kormányzati célkitűzéseit. A frakcióülés témája lesz az elszámoltatás eddigi eredményessége is.

Szó lesz személyi kérdésekről is, több változás is várható a parlamenti bizottságokban.

230 körüli frakció tag x 3 nap x 30 000Ft = 20 700 000Ft, na és lesznek ott meghívott vendégek, meg testörök, meg biztonsági emberek, stb.

Ez csak egy kis frakciózás. Gondolom ez azért többe kerül majd.

Kabbe (törölt) 2011.02.09. 08:43:58

behappolták a manyupot, mennek is siófokra egy kis dőzsire

balfék 2011.02.09. 09:30:00

"A tétlenség megöli az embert, különösen a magyart."
Nálam ebben azért egy kis cigányozás is kiérződik.

igényes 2011.02.09. 09:37:24

@balfék: Szerintem itt arra szólít fel, hogy az 500 ezer munkanéküli, ha öngyilkos lesz ne keseregjen.

Ennek alapja: Járai cége is.

A CIG Pannónia Életbiztosító jó üzleti lehetőséget lát a 40 milliárdos temetkezési piacon, ezért többségi tulajdonrészt szerzett egy temetkezési cégben.

jancsivitéz 2011.02.09. 10:01:55

@Caprica99: A kommentár semmitmondó és közhelyes az és nem az amit idéz. A poszt írója kommentált, azt állítja, hogy az idézett részek semmitmondóak és közhelyesek. Evvel szemben pont a kiemelt mondatok távlatosak, az egész együtt pedig igenis támpont, iránymutató az ország számára. Mivel nem szakpolitikusoknak mondja, nem kellenek az aprólékos részletek, arra sor fog kerülni a napi munkában. At ország mai helyzetének kíváló és emelkedett értékelése volt ez a beszéd, ami a többség számára is érhető (kivéve az agyilag gátoltakat és a funkcionális analfebétákat - e kettőből együtt egyébként több van, mint MSZ(M)P szavazó).
Közhely a beszédírókkal élcelődni, mint az LMP-s biológus szóvivő is. A beszédet Orbán Viktor mondta el, az ő beszéde, az ő véleménye.
Épp az semmitmondó, hogy egyes mondatokat kiragadva idéz a beszédből, de érveket, ellenérveket nem képes felhozni.

Végül azt írja: Mert közhelyeket és tartalom nélküli lózungokat már baromi sokat hallottunk. tegyük hozzá, hogy még többet írtak a szerzővel lelki rokonságban álló bértollnokok, liberális-baloldali szájhősök és lelkesen politizáló képzetlen amatőrök.

jancsivitéz 2011.02.09. 10:04:10

@ze11: Azokat, akik a törvényben rögzített MAGÁNTULAJDONT nem tisztelik, azokat jogállamban BŰNÖZŐNEK hívják, és FÜGGETLEN bíróság elé állítják. itt NEM TESZIK.
De teszik, ld. elszámoltatás. LEsz is következménye, mennek Zuschlag után a dutyiba hamarosan, csak semmi pánik...
Mindenki megkapja a megérdemelt sorsát!

ze11 2011.02.09. 11:36:13

@jancsivitéz: És aki a TÖRVÉNYBEN rögzítetten MAGÁNTULAJDONT államosítja, az micsoda bzmg?! Aki hogy elejét vegye az Alkotmánybíroság ezzel kapcsolatos kifogásainak egyszerűen ELVESZI az AB-tól a jogot a magántulajdon védelmével kapcsolatos vizsgálódásra, azt te mindek neveznéd? Aki ezek után az emberek MAGÁNSZÁMLÁIHOZ teljes hozzáférést akar a KORMÁNYZATI ellenörző hivatal számára, az micsoda? Vagy akik RÉMHÍREKET terjesztve a forint esésére játszottak azok mik? Ne soroljam tovább azokat a brutális taplóságokat, önkényuralomra törő cezaromán nagyképű dolgaikat, amikkel tele volt az eddig bársonyszékben töltött idejük. Had ne keressek kulturált és szalonképes jelzőket - mert nincs.
Az a 34%, ami odarakta őket az egészen pontosan 34% és nem 2/3-ad, ezt nem kéne szem elől tévesztenie ennek a bandának, meg a seggnyalóiknak.

imam 2011.02.09. 14:11:52

@Caprica99:

Ebben mi is a "szerencsétlenség"?
Kérlek fejtsd ki.
Próbáld meg magyarul...hátha menni fog!

kiskutyauto 2012.02.07. 22:28:17

antielit.blogter.hu/491617/orbi_et_orbi
süti beállítások módosítása