A nap izéje

‎"A titán forradalmi út nem habos kakaós uzsonnázással tarkított sétakocsikázás! Hanem egy diadalmasan száguldó gyorsvonat, ahol a mozdony acélos dübörgése elnyomja esendő gyomrunk korgását!"

Utolsó kommentek

"nézd legott Komédiának, s múlattatni fog. "

2011.01.19. 12:04 Harpi

Szavazatok külföldről: Kövér megerősítette Semjén lázálmát

Címkék: fidesz választások kdnp semjén kövér lászló határon túliak választójoga

Miközben Strasbourgban a miniszterelnök magyarázta a bizonyítványát a médiatörvénnyel kapcsolatban, Kövér László házelnök egyértelművé tette a Fidesz szándékát: a kormányzó pártkonglomerátum a következő választások kedvező eredményét a határon túli magyarok szavazataival kívánja bebiztosítani magának. Amit tehát eleddig Semjén Zsolt lázálmának hittünk, immáron a Fidesz–KDNP-koalíció határozott céljává emelkedett.

A törvényhozási többség szándéka, hogy "diszkriminációtól mentesen létrehozzák a magyar állampolgárok számára a választójogot", jelentette ki Kövér László a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumának (KMKF) szerdai ülésén. Mindezt azzal indokolta, hogy a kormányváltással szemléletváltás valósult meg a nemzetpolitikában. Az Országgyűlés elnöke azt sem tartja elképzelhetetlennek, hogy a parlamentben határon túli képviselők is legyenek. Megnyitóbeszédében azt mondta, hogy a választójogi törvény "korrekciója" az alkotmányozás után várható. (MTI)

Kövér László persze – amint ez a Fidesz és a KDNP vezető politikusaitól immár jószerint elvárható – magánemberként, és nem a törvényhozás elnökeként tette kijelentését. Ám az üzenet egyértelmű: a két kormánypárt – az elefánt és a vele együtt dübörgő hangya – a magyar állampolgársággal már elkápráztatott határon túli magyarok segítségével kívánja önmagát bebetonozni a hatalomba. Márpedig ennek a húzásnak most, a kormány elképesztő nemzetközi tekintélyvesztése és a hazai szavazóbázisának folyamatos olvadása közepette egyre nő a jelentősége.

Újra és újra el kell mondani: nagyon sokan vannak Magyarországon, akik úgy gondolják, hogy csak annak legyen szavazati joga hazánkban, aki életvitelszerűen itt él, és itt fizet adót! Azok, akiknek nem lopták el a nyugdíj-megtakarításukat a pénztárak államosításával, akiknek nem hazudnak közoktatási reformot, akiket nem vertek át az adótábla kiigazításával, akiknek nem fogják be a pofájukat médiatörvényileg, akiknek nem kell szégyenkezniük külföldön a prosztó kormányuk miatt, azok szavazzanak csak otthon. Nekik épp elég odahaza elviselniük a saját kormányukat – tegyék hát azt!

Fennáll persze annak a lehetősége is, hogy Semjén, s most Kövér kijelentései pusztán mézesmadzagot jelentenek bizonyos határon túli szervezetek számára. Ez nem kevesebb, mint közvetlen beavatkozás szomszéd államok belpolitikai folyamataiba – de hát, ez nem új a Fidesztől. Ezt erősíti a Fidesz fő ideológusának ama megjegyzése, mely szerint "a választójogi törvény 'korrekciója' az alkotmányozás után várható". Ez nyilvánvalóvá teszi, hogy a Fidesz egyelőre nem kíván komolyan foglalkozni a kérdéssel, erre csak akkor kerülhet sor, ha a Nyugat megemészti a közelmúltban elkövetett és a magyar elnökség alatt vélhetően még előttünk álló baklövéseiket. Addig azonban mindenképpen szükséges lebegtetni ezt a szándékot – kéretik jól figyelni: nem ígéretről van szó! –, a vas tűzben tartása végett, ugyebár...

Mindezek tudatában eléggé valószínűtlennek látszik, hogy pártunk és kormányunk valóban ki akarja játszani ezt a kártyát. Ha ugyanis megteszi, akkor nemcsak az Európai Unióval, de valószínűleg a fél világgal szembe kell néznie. Egyrészt minden olyan országgal, amelynek viszonylag jelentős lélekszámú kisebbség él a határain belül, másfelől viszont teljesen jogosan háborodnának fel mindazon demokráciák is, amelyek elképzelhetetlennek tartják, hogy a világon bármely államot olyan törvényhozás által megválasztott kabinet kormányozzon, amely soraiban külföldiek ülnek. De akkor mi értelme lehet újra és újra meglebegtetni ezt a nyilvánvaló képtelenséget: a határon túli magyarok szavazati jogát?

Csak remélni lehet, hogy egyszer a határon túli magyarok is ráébrednek arra, hogy a Fidesz éppen ugyanúgy eszközként használja őket saját, pillanatnyi hatalmi céljai elérése érdekében, mint az összes korábbi pártunk és kormányunk. Ez a cél pedig most éppen az, hogy az arroganciája és a töketlenkedései eredményeként elveszített itthoni szavazóit kipótolja a határon túlról.

Vagy valami egészen más?

 

137 komment · 8 trackback

A bejegyzés trackback címe:

https://napizeje.blog.hu/api/trackback/id/tr92595478

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Azért is alkotmányoznak 2011.01.21. 13:52:02

Forradalom van. Kétharmados, fülke- és ellenforradalom. Már csak az Alkotmány – kétharmados többséggel szemben gyönge – korlátai gátolják a tobzódó többség kiteljesülését.A társadalompolitikai tendenciák egyértelműek. És katasztrofálisak. A...

Trackback: A világ nem elég? 2011.01.20. 21:40:50

Lakóhelytől függetlenül minden magyar állampolgár megkaphatja a választójogot a kormánytöbbség elképzelései szerint, jelentette be Kövér László a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumán.Végre! Azt hittem már sohasem jön el a tiszta beszéd ideje. Me...

Trackback: Bukás, vagy siker? Mit nevezne a bal oldal sikernek ha nem ezt? 2011.01.20. 15:33:00

 Orbán kiállt, az Európai parlament elé és megtörtént az ami amitől a baloldali értelmiség a legjobban rettegett. Orbán szépen helyt állt, erőt mutatott, voltak érvei és egy erős vezető látszatát keltette nem csak magyarországi szavazói szemében, ...

Trackback: Egy fülke forradalom margójára 2011.01.20. 12:39:25

 Forradalomak jönnek-mennek, de mi változik tartósan?

Trackback: Attól függ honnan nézzük! Demokrácia 1. 2011.01.20. 12:39:01

 A kétharmad diszkrét és demokratikus bája.

Trackback: Kövér: választójogot a határon túliaknak 2011.01.20. 12:36:33

Lakóhelytől függetlenül minden magyar állampolgár megkaphatja a választójogot a kormánytöbbség elképzelése szerint - nyilatkozta Kövér László a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumán. Semjén Zsolt már tavaly áprilisban úgy nyilatkozott: "Egy ma...

Trackback: Egy sértetlen disznó nyílt levele 2011.01.20. 12:24:35

Miniszterelnök úr!Feltételezem, hogy Ön ma az Európai Parlamentben egész Magyarországot óhajtotta képviselni, ahogy hazánk választott kormányfőjeként ez illendő volna. Ennek ellenére meg kell kérnem, hogy ne nyilatkozzon a nevemben!Gondolok itt arra, h...

Trackback: Agglomerációs képviselőket a fővárosi önkormányzatba! 2011.01.19. 23:30:29

Egy kitalált hír, és egy igazi: Tarlós István kezdeményezi az önkormányzati törvény módosítását. Tervei szerint mindenki, aki a fővárosi agglomeráció hat szektorához tartozó nyolcvanegy település valamelyikén él, szavazati jogot kapna a budapesti önkor...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

hunyuan 2011.01.20. 13:16:36

ha megadják nekik, pár év múlva akkor is necces lesz a romagyereknek megtartani a hatalmat a plusszszavaztokkal
forgandó a szerencse
addig is csak ganyézzon a roma, ahogy ígérte azt az óltakatítást
kondásnak az a dolga

Roy 2011.01.20. 13:17:14

@Pacsapapa: Milyen alpári alakokról beszélsz? Azért, mert józanul gondolkodnak, nem úgy mint a fülkeforradalmárok. Ilyen sehol a világon nincs.
Nehogy már a határon túli magyarok döntsenek, hogy nekünk mi a jó vagy rossz. Ezt dötsék el ott ahol élnek, és foglalkozzanak a saját ügyeikkel.

Felmosórongy (törölt) 2011.01.20. 13:19:26

@Gera: hehe..bár nem olyan vicces.már látom a román, szlovák állam által létrehozott hamis magyar identitás gyárakat ahol a saját beépített nemzettársaikat magyarnak álcázva beszivárogtatják a magyar közéletbe és egy ügyes fogással vége kismagyarországnak is.

Roy 2011.01.20. 13:20:19

@starace: Erre szerintem nem is gondoltak. Az is lehetséges, hogy ezt majd a mi rovásunkra fog menni.

Birtalan Balazs · http://birtalan.blog.hu 2011.01.20. 13:22:24

"Most már késő. Nem lett volna szabad, hogy egy milliónyi politikai és gazdasági vonzattal járó döntés érzelmi kérdés legyen. A dolog nem most baszódik elfele, hanem tavaly áprilisban lett elbaszva."

birtalan.blogspot.com/2011/01/penztartol-valo-tavozas-utan.html

BKV - Önnek megyünk 2011.01.20. 13:29:21

@Gurney Halleck: akkor most valojaban az a bajod hogy ok majd a fideszre szavaznak? esetleg tiltsuk meg a fidesz szavazoknak hogy szavazhassanak es akkor tuti nyertek! ugy mar jo lenne nem?
te idiota

chemical_tourist 2011.01.20. 13:29:55

esetleg beszállnak a kintiek az itthoniak nyugdíjtörténetébe is? lászló és zsolt vajon gondolt-e erre? esetleg elmehetnének ők máshova élni!

igényes 2011.01.20. 13:30:36

Attól kell félni, ha Orbánék becsempésznek egy kis mondatot az új alkotmányukba, miszerint minden kínai egyben magyar, aki annak vallja magát. Amennyiben a magyarországon élők nem tudják levezetni őseiket Árpádig, bizony azoknak nincs helyük e hazában.

dögölj meg 2011.01.20. 13:33:51

Korai még beszarni,Izraelben is százezrek kérik
a magyar állampolgárságot.Ha a pedig ők is a
Fideszre fognak szavazni,akkor nyilván már tud-
nak valamit !

bőrmók 2011.01.20. 13:34:07

@igényes: a kínai példa azért túlzás.
Romániában tényleg élnek magyarok. Más kérdés, hogy ne szóljanak bele abba, ami itt folyik

Gurney Halleck 2011.01.20. 13:36:42

@BKV - Önnek megyünk: Te tényleg ennyire hülye vagy? Pont, mint a volt anyósom. Minden fidesz szavazó szavazzon, aki életvitelszerűen itt él. Ne a határon túliakkal akarják bebiztosítani magukat még plusz 4 évre, támaszkodjanak az itthoniakra. Garantálom, hogy kevesebben lesznek, mint tavaly áprilisban.

igényes 2011.01.20. 13:38:40

@Takony_fősámán: Mennyi spanyol, portugál, angol él szerte a világban. Nem tudom ők szavazhatnak-e?

Egyébként nem hiszem el, hogy a külföldön élő magyarok szeretnének dönteni a sorsunkról. Egyébként pedig biztosítsák a szavazati jogot oda vissza. Miért legyek én másodrendű állampolgár a saját adófizetési helyemen?

Ezt elkúrtad Gonosz Törpe 2011.01.20. 13:39:22

eL LESZEL SZÁMOLTATVA tE nEMZETI kÖVÉR sZAR ÉS nEMZETI tÖMJÉN FÜST!!!!!!!!--ELŐBB UTÓBB---szorul a " hurok":)

teefau 2011.01.20. 13:42:54

Az állampolgársággal járnak bizonyos jogok. Mondjuk a szavazati. Idáig világos, de tovább? Egyebek? Talán az alanyi jogú családi pótlék. Sürgősségi orvosi ellátás. Segélyezés, meg még ki tudja micsoda. Ami bizony pénzbe kerül.

Ha igen, gondolom a dolgozó 2 millió szívesen lemond a nyugdíjáról, vagy a bankbetétjéről is hogy még többet eltarthasson. Esetleg a pármillió eltartott szívesen lemond a juttatásairól és eltakarodik kapálni-kaszálni hogy most ő tart el másokat.
Ha nem akkor kirekesztő fasiszta kormányunk van akik szemenköpik és megtagadják határon túlra rekedt vértestvéreinket.

Devil 2011.01.20. 13:45:30

@Dorian: Ja aztan Mikola elszolasa utan egre-foldre eskudoztek (ezek szerint hamisan) hogy "A, nem azert csinaljuk, a nem!" Aztan kiderult hogy megis, de azert csinaljak.

Megegy kerdesem lenne: hol vannak a fideszdroidok? Hol van Schaf meg Varur? Nem merik idedugni a kepuket vagy meg nam kaptak meg a sajtoanyagot amit a forumokon teriteni kell?

misiapu71 2011.01.20. 13:46:29

valaki magyarázza el hogy fog pld erdélybe kettő konzulátuson leszavazni kb kétmillió ember

puffatag 2011.01.20. 13:47:52

orbánnak 12 éve nincs gazdasági progjamja, a magyarok megosztására tette fel karrierjét... felszítja a nacionalizmust, az országot provinciális kis banánköztársasággá teszi... a fasiszta bayert most tüntetik ki madách-díjjal

is 2011.01.20. 13:55:26

elvileg nem keptelenseg, mas orszagokban is van kulfoldrol szavazas, lakcim nelkul, pusztan az allampolgaroknak. ez nem lenne egyedulallo.

csak hat a FIDESZ minden atommaglyabol atombombat csinal es nem atomreaktort. veletlenul sem azt keresik, hogy kepviseletuk legyen, hanem azt, hogy a FIDESZ hogy jonne ki ebbol a legjobban.

kedves polgar, aki 2010-ben a FIDESZre szavaztal, alljal mar ki, hadd lassunk. egyelore meg csak felre kopunk, de jovore lehet, hogy mar szembe.

tlantos 2011.01.20. 13:56:15

@Pacsapapa: magyarul a teljes szavazasra jogosult lakossag 19.28%-a gondolta ugy, hogy KELL. Akkor talan maradjunk anyiban, hogy ne ez az elborult 1/5-nyi resz (farok) csovalja a maradek 80%-ot (kutya).

Gandalf(helyett) 2011.01.20. 13:57:23

@driopios: Szerintem inkább az tükrözné jobban a valóságot, ha az általad említett szavazatok érvénytelenek lennének, mivel látens elmebetegek adják "sorstársaikra".
Lassan ez a véleményem.
De meg lehet csinálni "törvényesen" is, amit Kövér mond, csak kell pár Magyarország területén lévő írónak, költőnek, stb. emlékháza, ahová a "mélyen tisztelt" illetékesek engedik bejelentkezni a jónépet (már ha mindenképpen itthoni lakóhelyhez kötnénk, miből áll az).

walter77 2011.01.20. 14:15:53

Namost. HATÁRONTÚLI MAGYARKÉNT - és már jó ideje kettős állampolgárként - NEM ÉRTEK EGYET a szavazati jog megadásával.

Emellet azonban szépen kérek minden fröcsögő paranoid embertársamat, hogy ne rinyáljon előre, mert: 1. senki nem fog idejönni azért hogy "ingyenéljen". 2. A többség nem érzi missziójának, hogy belepofázzon az itteni politikába. Nekem sok ismerősöm van, aki odaát él, ők vagy leszarják azt, hogy itt mi van, vagy ha állampolgárok már - ahogy én is - akkor úgy szavaznak, ahogy éppen vélekednek, megjegyzem többnyire nem a fideszre, mégha ez meglepő is lehet valaki számára. Szóval messzemenő következtetéseket nem kell levonni azért.

Külön kérek viszont mindenkit, hogy nem románozzon szerbezzen és főleg ne vegyen egy kalap alá minket egy afrikai törzzsel. A magyarországi magyarok és a külhoniak között sok különbség van ez nyilvánvaló, de éppen a magyarságukat megkérdőjelezni ritka primitív, bunkó, öntelt, nagyképű és pláne tudatlan dolog. Az istenadta nép emlékezete rövid, nyilván mert akkor még az itt kommentelő javarésze porbafingó volt még, de én emlékszem, hogy micsoda örömkönnyek között mentek át vásárolni levis farmert, meg colát, meg hűtőt, meg lemezeket, meg csoki stb. júgóba. Fordult a kocka, de ettől még nem lettek a határontúliak alacsonyabb rendű magyarok az ittenieknél.

A fidesz nem először és nem is utoljára tesz keresztbe a határontúliaknak idióta kijelentéseivel. Ez is egy újabb. Faszán ellenszenvessé tesznek minket, pusztán azzal, hogy alapértelmezetté teszik, hogy ők "szeretnek" minket ezért diszkrimináció mentesen szavazhatunk majd mi is. Háppersze. Nyilván nem nekik kell utána ezerszer elmondaniuk majd, hogy "dehát attól, hogy határontúli vagyok még nem vagyok fideszes, pláne nem jobbikos".
Szóval a fidesz elmehet sunyi p*csába. ...ahogy mindenki más is aki "leidegenez" minket.

Fideszman 2011.01.20. 14:18:55

Úgy látom ti nem vagytok igazi magyarok. A határon túliak sokkal magyarabbak nálatok. Semmi áldozatot nem tudtok értük vállalni. Végre a FIDESZ felkarolná az egész nemzetet, újra nagyok lehetnénk erre a sok hazaáruló a kis pénzét félti. HA KELL oda kell adni mindenünket fogjátok fel, hogy újra nagyok legyünk. Legyen elég kisebb ház, ha van két autód, add el az egyiket!! A határon túl a testvéred van, így kell ezt felfogni. Nem tehetnek róla, hogy elrabolták a földünket ami mindig is a mienk volt.

Felmosórongy (törölt) 2011.01.20. 14:22:15

KÖVÉR EGY CSÖG-CSÖG-CSÖG NAGY KÖ-CSÖG!!!!
:-))))))

KovA 2011.01.20. 14:25:31

Nah kérem, tessék következetesnek lenni:
- vagy minden nem magyarországon élő kettős állampolgár szavazati jogát meg kell vonni - ideértve a New York-ban és Tel-Avivban élőkét is
- vagy mindegyiknek meg lehet adni.

Az én véleményem az, hogy szavazati jog annak jár aki velünk sorsközösségben él - kibic ne szavazzon és ne billegtesse a mérleg nyelvét semerre.
Akár egész odáig, ha nem magyar állampolgár de velünk tartósan sorsközösségben él - igazságos, hogy legyen beleszólása a dolgokba sorsközösség miatti érintettség okán.
(Ilyesmi ass'zem a svédeknél van).
A sorsközösség jól ellenőrizhető mércéje pedig, hogy ide fizeti adóját, itt tanul, itt lakik, ide fizet nyugdíjat stb.

Ennyi, ilyen egyszerű.

Minden más szájtépés. Pont.

sas70 2011.01.20. 14:32:39

Egyszer egy politikus azt mondta, hogy a hála nem politikai kategória. És még ha az emberek kellő képpen hálásak is egy politikai pártnak, akkor sem biztos, hogy rájuk szavaznak. Persze a fidesz azt hiszi, az összes határon túli majd rájuk szavaz, hálából. Ha meg nem, akkor pofára esnek, és majd akkor is azt mondják, elcsalták a választásokat?

bőrmók 2011.01.20. 14:33:07

@is: Azért lássuk be, nem sok alternatíva volt a fidesszel szemben. Nem mindenki a népbutító faszságok miatt szavazott a fideszre, aki rájuk szavazott. És hidd el, sokan közülük nagyon is jól látják, hogy mi folyik itt.

lumi888 2011.01.20. 14:34:24

@nagymagyarmagyar: remélem, hogy most csak ironizálsz.

bőrmók 2011.01.20. 14:34:34

@sas70: jó nagy pofárar esés lesz. Hülyének nézni az embereket nem lehet jó stratégia.

sas70 2011.01.20. 14:43:58

@nagymagyarmagyar: Tudod mikor lennénk nagyok? Ha a hozzád hasonlók elfogadnák végre, azt a történelmi tényt ami történt. Vagy Mátyásig is visszamehetünk, és követelhetjük Bécset, az mondjuk tök jó lenne!
Én azt szeretném, ha a mindenkori kormány azt biztosítaná, hogy a magyar származása miatt, sehol a világban ne érjen senkit hátrány, pláne ne a szülőföldjén. Ez az elsődleges feladat, nem az, hogy állampolgárságot adjunk.

sas70 2011.01.20. 14:46:16

@KovA: A korábbi választójogi és állampolgársági törvény ezt nagyjából jól kezelte!

világoszöld 2011.01.20. 14:48:14

Azt tartom félelmetesnek, hogy ahol megfordul V. Chavez , ott megosztja a népet. Lehet, hogy hosszasan tanulmányozta az angol gyarmatosító politikát?? Nézzük csak a szlovákiai vagy romániai magyar pártokat. Valamelyik nap néztem a Dunán Tőkés Szent Lászlót, fröccsögött a gyülőlettől,mert az RMDSZ ingyen leforditja az okmányokat az állampolgárságot kérelmezőknek. Hogy mit képzelnek , meg igy meg úgy. Most éppen az EU parlamenti frakciókat akarja hábora sarkalni egymás ellen, de nem sikerül neki. Azok vitatkoznak, ahogy eddig is, de nem tekintik a politikai ellenfelet ellenségnek, akit "véglegesen kell megsemmisiteni'. Ha pedig megadják a szavazati jogot a h.t. magyaroknak, az megint szembe fogja állítani a h.t. és a h. belüli magyarságot és csak rossz szájízt okoz mindenkinek. Ebből már elég volt!!!

sas70 2011.01.20. 14:48:48

@Takony_fősámán: Kb két hónapja voltam Erdélyben, ott sem mindenkinek a fidesz a kedvence, és nagyon jól látják az ottani magyarok, hogy mi folyik. Csak nem nagyon értik, hogy ez kinek használ, mert nekik nem.

Pistie 2011.01.20. 14:57:42

Ha lesz ilyen törvény, akkor ezzel jól meg lehet szívatni a magyarokat. Elmegy az emberünk mondjuk Izraelbe (hogy fájjon), vagy Kínába megvesz 100.000 embert kilóra hogy vegyék fel az állampolgárságot, az úgyis ingyé van, aztán szavazhatnak is. Ez a művelet = +100.000 szavazó. De ezt lehet nagyobban is játszani..

blah 2011.01.20. 14:58:27

A képlet egyszerű: aki ide fizet adót az szavazhasson, aki nem az meg szavazzon ott ahol adót fizet. Milyen jogon adnának neki ezek az überidióták szavazati jogot?

KovA 2011.01.20. 14:58:55

@sas70:
Nem igazán. Aki tartósan külföldön él/adózik annak sem kell választójog.
Sorsközösségileg nem érintett.
Mihelyst nekik választójogot adsz minden kettős állampolgár kaphat választójogot.
Az alapvető mércéje a dolognak a sorsközösség. Aki New Yorkban él az nincs velünk sorsközösségben. És ezen felül igen álszent ostoba gesztus Ulanbatorban milliókért urnával felkutatni a néhány ott élőt, merthogy magyar állampolgár.

Lubega 2011.01.20. 14:58:58

Nem kellene szavazati jogot adni a határon túli magyaroknak,mert ezzel csak szítják a haragot az itt élő adófizetőkben.Úgy hiszi a kormány,hogy így Örök életre be lesz bitosítva.Pedig éppen ezzel rombolja le az emberekben a hitet.Ha így folytatják megnézhetik 2014-ben ki fog rájuk szavazni.Jártam Erdélyben,hallottam véleményeket,ott is megosztott a nép és akkor nem igazán szerették Orbán Urat arra felé.Nekem nem tetszenek a kirohanásai az EU-ban.Igenis vegye emberszámba a többi pártot is,még ha meg is adtuk Neki a 2 harmadot.Alkotmányozzon,tegye a dolgát,De de ne nagyképűen,hanem szerényen és alázattal.Nem kell óránként megveregetni a saját mellét a többség miatt,mert így hamar elfogyhat.

Resadi 2011.01.20. 14:59:53

http://www.facebook.com/#!/pages/Csak-a-Magyarorszagon-elo-allampolgarok-szavazhassanak/170807969629492

trurl (törölt) 2011.01.20. 15:02:21

Most mi a gond? A felhatalmazás meg van, nem?

KovA 2011.01.20. 15:03:05

@walter77: Stílusodból (nem véleményedből, amivel nagyjából egyetértek) ítélve nem a környéken lehetsz te "határontúli magyar" :-)

hCsaba61 2011.01.20. 15:03:51

Két dologról úgy látszik (majdnem) mindenki megfeledkezik. Az állampolgárság megadásával együtt jár a választhatóság megadása is. Ezek szerint esetleg egy Marosvásárhelyen élő kettős állampolgár akár országgyűlési képviselő is lehet, úgy, hogy életvitelszerűen Romániában él?
Másodszor. Hajlamosak vagyunk elfeledkezni a Kárpát-medencén kívül élőkről. Hadd gonoszkodjak egy kicsit: kíváncsi vagyok a fajmagyarok arcára, ha mondjuk Kohn bácsi is szavazni fog, horribile dictu képviselő lesz, hiszen Izraelben is lakik vagy 250000 magyar származású. Más kontinenseket most ne is firtassunk.

KovA 2011.01.20. 15:05:07

@Lubega: Egyetértek, de egyúttal meg is kell vonni minden nem itt élő ide adózó stb. kettős állampolgártól a szavazati jogot. A következetesség és igazságosság végett. Stimmt ?

azAttis 2011.01.20. 15:08:30

Nem is kell lebegtetni csak egyszerűen meg kell adni minden magyar állampolgárnak a szavazati jogot. A nemzetellenes, önpusztító vonal visítani fog de a magyar népből ismét nemzetté válunk. Ez természetes folyamat.

azAttis 2011.01.20. 15:09:52

@hCsaba61: nekem semmi problémám nem lenne azzal ha Kohn bácsi képviselő lenne. Neked miért van ezzel gondod?

sajtos pogi 2011.01.20. 15:11:00

Nem támogatom az ötletet,
DE
mi van azokkal a magyarokkal, aki külföldre mentek dolgozni, ott adóznak és nem is szándékoznak haza jönni. Szavazni viszont szavaznak, mert ....
Ők miért alakíthatják a mi életünket?

Iustizmord 2011.01.20. 15:13:55

haha, hogy fog majd hörögni a jobboldal ha kohn izidor meg schwarz salamon tel-avivból jelentkezik hogy

ad 1 apja, kóhn manó és anyja: schwarz sára is magyar áp vol, ők is kérik a magyar áp-t

ad 2 akkor jönnének is ízibe szavazni

Homeoffice 2011.01.20. 15:14:27

@azAttis:

Én ezen egy picit változtatnék.
Szavazzon, de külön listára. (Mondjuk, csak pártlistára)

KovA 2011.01.20. 15:15:08

@hCsaba61: Igazad van. Azt se. Nagyon nem szeretném, ha sorsközösségen kívülállók igazgatnának bennünket.
Akár Kohn, akár Kovács.

Iustizmord 2011.01.20. 15:15:22

és milyen szép lesz ha visszaállítják a hadkötelezettséget is, és szólnak márton benedek erdélyi és kovac peter tóth atyafinak hogy hív a Magyar Honvédség, tessék tartalékosnak gyünni

KovA 2011.01.20. 15:16:13

@hCsaba61: Igazad van. Azt se. Nagyon nem szeretném, ha sorsközösségen kívülállók igazgatnának bennünket.
Akár Kohn, akár Kovács.

walter77 2011.01.20. 15:18:40

@KovA:

Hát az ugye attól függ, hogy hol a környék. :)

Amúgy budapesti lakos vagyok, a gyártási helyem pedig vajdaság.

Ebben a témában nem tudok sem eléggé összekapott, sem pedig elég higgadt maradni, kicsit skizofrén helyzet ez számomra mert egyfelől nagyon sok mindent sértőnek tartok ami elhangzik, másfelől rettenetesen bosszant hogy politikai eszközzé degradálnak embercsoportokat. Tárgyként kezelnek. Egyik oldal: majd "azok" ránk szavaznak, de jó; másik oldal: ide jönnek "ezek" aztán majd itt beleszólnak, meg eltartattják maguk

A kisebbségi létformából eredő sajátos helyzetekről úgy alkotnak itt legtöbben véleményt, hogy halvány lila gőzük nincs, arról, hogy mit jelent ez, mit jelent magyarnak lenni ott, ahol ez inkább szitokszó, mintsem egy egyszerű jelző.

Gurney Halleck 2011.01.20. 15:22:39

@sajtos pogi: Az arányokkal van baj. Ha dolgozik hivatalosan kb. 20 ezer választásra jogosult magyar állampolgár külföldön, az nem befolyásolja jelentősen a végeredményt. De ha mondjuk 2,5 millió szavaz? Vagy csak a fele?

Murderface 2011.01.20. 15:22:46

Akinek van adóigazolása és magyar állampolgár, az szavazhasson.
Kicsit furcsa, hogy többségében olyan emberek szavaznak az ország jövőjéről, akik a legjobb esetben se fizetnek be a közös kasszába (pl. külföldön élnek-dolgoznak), neadjisten még ki is szednek belőle. Ezen kívül a segélyesek + nyugdíjasok könnyebben befolyásolhatóak kamu ígéretekkel, hiszen nem tőlük függ az állam, hanem fordítva: ők függenek az állam jóindulatától.
Persze, ha véletlenül a javaslatom megvalósulna, valószínűleg nemhogy az 50%-os választási részvétel, de még a 25%-os se biztos, hogy meglenne, ugyanis az adófizető melósok többségének kisebb gondja is nagyobb annál (családfenntartás, megélhetés, állandó harcok a bürokráciával pl.), mint hogy melyik majom tesz nekik keresztbe, és fogja sarcolni őket a következő 4 évben.
De talán akkor elgondolkodnának a politikusok azon, hogy az egyik legfontosabb rétegben (akiknek a zsebéből működik az ország) a legnagyobb az elutasítottságuk.

internationale 2011.01.20. 15:24:15

Magyar állampolgárként (bocs: Magyarországon lakó magyar állampolgárként) én leszek diszkriminálva, ha a határon túli állampolgárok ugyanúgy szavazhatnak, mint én. Hiszen ez nekik egy Mo-tól kapott jog lesz, anélkül, hogy kötelességeik lennének Mo-val szemben. Nekem viszont vannak... mondjuk kiköltözhetek Kárpátaljára...
És itt nem "nemzetpolgárságról" van szó, hanem "állam"-ról. Különben is, a nemzet (ahogy most használjuk) egy nem túl régi, de már elavult fogalom, miért kell isteníteni?
Persze, hiába a racionális érvelés, ezt a lehetőséget egyrészt, ahogy a blogban is szerepel, a következő választás eredményének befolyásolás miatt lebegtetik állandóan, másrészt, hogy a kinti magyar szervezetek egy részét is megnyerjék maguknak. Hogy ezzel rosszat tesznek az ittenieknek, ottaniaknak egyaránt, az nem zavarja őket.

blah 2011.01.20. 15:27:22

@azAttis: szeretnéd e, hogy unokahúgod beleszóljon, hogy mire költöd a pénzed, milyen szinű legyen az új konyhabútor stb?

II/III-as 2011.01.20. 15:28:58

Ehhez az EU-nak is lesz pár szava, teljes joggal. Olyan ugyanis nincs, hogy EU-n kívüliek szavazzanak ide-oda egy EU parlamenti választáson, arról nem is beszélve, hogy elvileg akár képviselői helyet is szerezhetnének így EU-n kívülről az EU parlamentben. Aki ezt szemrebbenés nélkül az EU elé tálalja, az pofátlan, és valóban fogalma nincs az EU-ról. Mert itt nem csak az a tét, hogy a fidesz így óhajtja bebetonozni magát, hanem szavazati jogot adna EU ügyekben EU-n kívülieknek. Az már csak hab a tortán, hogy milyen alapon kellene a határontúli képviselők költségtérítésével növelni az állami kiadásokat, hogy miként képzelik azt, hogy közteherviselés nélkül beleszólhatnak a belpolitikai torta felosztásába, hogy részükről tét nélküli kibicként legyenek hatással Mo. államának működtetésére- Majd ha ők is a magánnyugdíjukkal támogatják egy kurzus politikai céljait, akkor majd el lehet gondolkodni, addig kéretik nem a mi bőrünkre komoly következményekkel járó gesztusokat tenni. Arról nem is beszélve, hogy a fidesz ezek szerint eddig hazudott erről a kérdésről, hiszen eddig tagadták, hogy ilyesmi képbe kerülne valaha.

NewWay 2011.01.20. 15:33:07

"Újra és újra el kell mondani: nagyon sokan vannak Magyarországon, akik úgy gondolják, hogy csak annak legyen szavazati joga hazánkban, aki életvitelszerűen itt él, és itt fizet adót!"

Király!
Akkor 800 ezer rokkantnyugdíjas kizárva.
Sőt, a többi 2,5 millió nyugdíjas is.

azAttis 2011.01.20. 15:33:25

@blah: ez most hogy jön ide? :)

@internationale: éppen ezért kell gyorsan megadni és lezárni a témát.

A levezetéseddel szemben szerintem egyébként minden magyar állampolgárnak ugyanazok a kötelezettségei a magyar állam iránt. Nincs első és másodosztályú állampolgárság. Jelenleg is sok honfitársunk szavaz a választásokon úgy, hogy külföldön él. Nem is értem egyáltalán miért kérdés ez.

hCsaba61 2011.01.20. 15:35:26

@azAttis: Félreértettél. Ha Kovács, akkor Kohn is. Illetve Ők sem akkor, ha a magyarság csak annyit jelent nekik, hogy négyévente szavaznak egyet - arra, aki a legszebbet hazudja nekik, legyen az a FIDESZ, a Jobbik, vagy a MAZSIHISZ.
Neked hogyan állna a szád, ha Mr. Kovach Illionis államból mondaná Neked a tutit? Persze úgy, hogy hazajönni, itt élni és dolgozni, netántán adót fizetni nem igazán akarózna neki?

Kata78 2011.01.20. 15:37:08

Ha jól emlékszem, nincs kettős szavazás az EUban. Értsd egy ember egy szavazat. Tehát vagy otthon szavaz vagy nálunk. Ergo nem tűnik túl logikusnak, hogy hozzánk "járjon" szavazgatni, ha nem él Magyarországon.

(ezzel együtt nem vitatom, mi a célja a kormánynak)

gézukácska 2011.01.20. 15:38:12

Meg még majd a vasárnapi nyitvatartást is bevezetik a 3 agysejtű tömjénzsótti ötletére.
Mennyenek mosmá a picsába!!!!!!!

blah 2011.01.20. 15:40:01

@azAttis: na ez a baj, hogy nem érted a párhuzamot. A választás elsősorban arról szól, hogy melyik balfaszkodó pártnak adjuk meg a jogosultságot, hogy elköltse a befizetett adónkat. Érthető voltam e?

azAttis 2011.01.20. 15:40:14

@II/III-as: rosszul tudod. A választójog teljes mértékben nemzeti hatáskör.

EMU 2011.01.20. 15:42:45

@NewWay: Nagy marhaság, amit beszélsz, ugyanis ők már bőven befizették azt a részt, amit te hiányolsz és amivel egy határon túl élő magyarországi közteher vállalása köszönő viszonyban sincs. Hacsak nem 18 évesen lettek legalább 70 %-os rokkantnyugdíjasok, de ezzel meg pustán gyerekszoba okán nem hozakodik elő ember. A nyugdíjasok túlnyomó része pedig már eleve annyi ideig fizette a közterheket, amivel az ilyen demagóg, fogalmatlan pöcsök az életben nem fognak tudni konkurálni, úgyhogy cipzárt a szádra, ha csak ilyet tudsz.

gézukácska 2011.01.20. 15:42:57

Az a szemét Gyurcsány legalább ilyeneket nem csinált, és lopni meg ezek is fognak legalább annyit. Efelől senkinek ne legyen kétsége!

hCsaba61 2011.01.20. 15:43:15

@walter77: Igazad van. Ugyanakkor Te itt élsz, dolgozol, adózol stb. Nemcsak jogod, kötelességed is szavazni. No de ugyanezt külföldről (nagyon csúnya a szó, de így van), úgy, hogy a magyar állampolgárság csak annyit jelent, hogy van egy magyar útleveled, választhatsz, választható vagy, kiveheted a részed az ellátórendszerekből (olyan-amilyen, de van), ugyanakkor a határ innenső oldalán lakó tízmillió magyar kötelezettségeit nem kell teljesíteni?
Így is OK?

venszivar 2011.01.20. 15:43:33

@Kata78: Majd a szavazáskor meghívják őket Gyulára egy welnes hétvégére....,közpénzből.Meg van hozzá a 2/3,meg a bőr a pofájukon.

KovA 2011.01.20. 15:45:10

@walter77:
:-) Csakugyan... budapesti lakosként úgy vagy határon túli, hogy ott dolgozol ...
Na mindegy - a lényeg az az, hogy a stílusod nem környező határon túli - csak ennyi tűnt fel - inkább Budapestről vitted magaddal.

II/III-as 2011.01.20. 15:46:58

@azAttis: Mégis, mit tudok rosszul? Keresem, hol mondtam ezt cáfoló dolgot. Tudod, a médiatörvény is nemzeti hatáskör. Meg tudod a nemzeti hatáskör nem azt jelenti, hogy azzal vissza lehet élni, és például az EU dolgaiba beszavaztatni EU-n kívülieket. Amúgy ez ügyben irányadó lehet az alábbi, ha már ennyire nem vagy képben: hetivalasz.hu/vilag/tamadjak-orbant-elfogadhatatlan-a-hataron-tuli-magyarok-valasztojoga-34671/ tudod, az orbánék EU-s frakciótársa, akik közül némelyik a médiatörvény ügyben még mismásolt is a fidesz mellett. Érdekes, de ezt nem nyelik le, mert kilóg a lóláb, jobban, mint média ügyben.

azAttis 2011.01.20. 15:47:13

@hCsaba61: én csak azt nem értem, hogy te milyen alapon akadályoznád meg bármelyik magyar állampolgárt, hogy éljen a szavazati jogával. Milyen alapon neveznéd ki Kovács Marikát, Márai Sándort vagy Tóth Árpádot másodosztályú állampolgárnak?

És mi lenne ha kiderülne, hogy e bizonyos kritériumok szerint te magad is az lennél?

Ilyenekbe gondolj bele amikor korlátozni akarod a veled sorsközösséget vállaló emberek jogait te igen nagy demokrata.

venszivar 2011.01.20. 15:49:34

@gézukácska: Az a krapek s brigádja,ezen a hétvégi bezárást-megpróbálom,bulin kívül csinált még valamit?Ennyi meló alatt nem kapnak here sérvet?

qwertzu 2011.01.20. 15:49:36

@Murderface: "Akinek van adóigazolása és magyar állampolgár, az szavazhasson."
Egyetértek. Hülye egy rendszer, hogy 20-an összedobjuk a lóvét, és 80-an szavazunk arról hogyan költsük el.

"Persze, ha véletlenül a javaslatom megvalósulna, valószínűleg nemhogy az 50%-os választási részvétel, de még a 25%-os se biztos, hogy meglenne,"

Szerintem viszont nőne a részvétel. A pártok olyan választási programokat tudnának írni, ami szimpatikus lenne a választóknak. Most ha beleírnák a programba, hogy "adócsökkentés lesz amit a rokkantnyugdíjakon fogunk megspórolni" akkor a párt soha nem nyer választást, pedig az adózók között népszerű kijelentés lenne. Viszont ha lenne adó-cenzus...

EMU 2011.01.20. 15:54:06

@azAttis: Ne haragudj már, de miféle sorsközösség vállalásról hadoválsz azok esetében, akik nem hogy veled és velem, de egyetlen adófizető magyar állampolgárral sem vállalnak semmiféle közösséget a terhek megosztásában? Milyen sorsközösség az, ahol egyeseknek kizárólag jogaik vannak, másoknak meg kötelezettségeik is gazdagon, amiből egyesek nem veszik ki a részüket? Te volnál a demokrata?

hCsaba61 2011.01.20. 15:55:02

@azAttis: Góg és (de)Magóg fia vagyok én...
Először is ki mondta, hogy korlátozni akarom? Másodszor én nagykorú, büntetlen előéletű, magyarországi állandó lakcímmel rendelkező munkavállaló vagyok, aki adóját és egyéb járulékait havi rendszerességgel befizetem az államkasszába. Ha ilyen körülmények között korlátozni akarják a jogaimat, akkor elmegyek innen, mert akkor ez az ország nem a hazám. Ugyanakkor azt is elvárom, hogy az engem (is) érintő kérdésekbe csak olyan személy pofázzon bele, aki ezeknek a kritériumoknak ugyanúgy megfelel, mint én. Nem kérek többet, sem kevesebbet. Még egyszer: Nekem Tel-Avivból, New Yorkból vagy akár Székelyudvarhelyről senki ne akarjon észt osztani.

newtehen (egyszerű mint a faék - de működik) · http://avie.freeblog.hu/Files/tehen.jpg 2011.01.20. 15:58:45

Egyesek számára csúnya nagy reformoknak néznénk elébe, ha csak az adózók szavazhatnának.
De hogy csak így jutunk egyről a kettőre az is igaz.

walter77 2011.01.20. 15:59:49

@hCsaba61:

Persze, hogy nem oké. Mondom, én nem értek egyet a szavazati jog megadásával. Szerintem az teljesen rendben van, hogy ha áttelepültem és itt dologozom, akkor szavazok, mert van bejelentett lakcímem. Azt egyáltalán nem tartom jónak, hogy onnan is lehessen ideszavazni, anélkül, hogy egyébként itt élne valaki.
Mondjuk a választási rendszert is át kéne alakítani, értelemszerűen nem lehetne egyéni jelöltekre szavazni, merthát Szabadkán nyilván nem szavaszhatnak a legközelebbi magyarországi városban induló, azaz szegedi egyéni jelöltekre, meg egyáltalán ez azért igencsak bonyolult. Inkább csak leleksítő szöveg ez az egész, de persze káros ez is.

@KovA:

Na igen, kétségtelen tény hogy igencsak átalakult a világgképem, ahogy az is tény, hogy otthon azért nem szoktak egyetérteni velem abban, hogy Orbán kiköpött Milosevity. Persze van aki egyetért.

A lényeg, hogy skizó vagyok ebben a dologban. A jog, a ráció, a kötődés a gyökerekhez, a témában való érintettség kicsit bonyolítja a képletet nálam. De abban biztos vagyok, hogy otthon az átlagember némileg értetlenkedve fogadja ezt az egész hóbelevancot. Sokan lezárják azzal, hogy politika.

driopios 2011.01.20. 16:09:40

Ha már azzal vádolnak minket, hogy fordítva ülünk (nem csak nyilazunk!) a lovon, akkor üljünk már rá fordítva istenigazából!

A határon túliak szavazhassanak.
A határon inneniek ne szavazhassanak.*

A határon túli magyarok az igaz magyarok, mert a határon túl magyarnak maradó magyar az igaz magyar (és bölcsek is!) A magyar parlamentről igaz magyaroknak kell döntenie és mivel csak a határon túl vannak igaz magyarok, döntsenek ők.

* A Fideszre szavazó határon inneni magyar igaz magyar, tehát határon túlinak számít, vagyis az ilyen szavazat - természetesen - érvényes.

internationale 2011.01.20. 16:11:20

@azAttis: Pedig épp a kialakítani kívánt helyzet hozná létre az, ha már ezt a terminológiát akarjuk használni, első- és másodosztályú állampolgárságot.
Nem tudom egyébként, hányan szavaznak rendszeresen olyanok, akik végleg külföldre költöztek, mindenüket eladták stb..Mert ha valaki pár évet él külföldön, aztán visszajön, az miért ne szavazhatna. Plusz, a külföldre költözőnek valószínűleg a közelebbi családja (szülei, testvérei) nagyobb eséllyel élnek itt, mint egy határon túlinak, tehát velük még törődhet. Nem lehet, hogy ez külföldre-költözött dolog csak egy olyan jól hangzó lőzung, rejtett hazaárulózás?
Azt meg nem értem, hogy egy tetszőleges magyar miért lenne a testvérem. Nem hallottál még arról, hogy a Kárpát-medencében lakó népesség genetikailag (lefordítva: vér-ileg)igen kevert? Meddig tart a vérségi kapcsolat? És akkor mi nekem a húsz generáció óta Mo-n élő szlovák, vagy egy sváb, ha minden magyar a testvérem? Azt meg pláne nem értem, hogy egy határon túli miért lenne magyarabb, mint aki itt él. Mit jelent, hogy valaki magyarabb, mint a másik? Azt, hogy szebben beszél magyarul (ez mit jelent?)? Vagy hogy szenved a magyarsága miatt? Vagy jobban tartja a hagyományos magyar értékrendet (az mi?)?

Dr. No 2011.01.20. 16:14:44

"Az Országgyűlés elnöke azt sem tartja elképzelhetetlennek, hogy a parlamentben határon túli képviselők is legyenek."

Kövér Házelnök Úr Őfőméltósága helyében én nem állnék meg félúton. Én például azt sem tartom elképzelhetetlennek, hogy a parlamentben kizárólag határon túli képviselők legyenek.

newtehen (egyszerű mint a faék - de működik) · http://avie.freeblog.hu/Files/tehen.jpg 2011.01.20. 16:23:09

Mi a fenének bohóckodunk itt a választásokkal, meg ilyen f@szságokkal? Orbánt meg kell koronázni, aztán már csak az első éjszaka jogát, meg a pallosjogot kell vissza állítani.

venszivar 2011.01.20. 16:26:32

@Dr. No: Jó az ötlet!Talán,ha még Európán kívüliek is lennének,akkor kevesebb "részrehajló" lenne közöttük.No,de akkor mi lenne ezekkel a tetvekkel?Kiemelt nyugdíjjal elvonulnának az üzleti életbe......: ))))

venszivar 2011.01.20. 16:28:32

@newtehen: Úgy mint Dózsa Györgyöt !!!!

Murderface 2011.01.20. 16:40:36

@qwertzu: Eddig is mindig etették a népet az adócsökkentéssel. Aki eddig beszopta, az talán ezután nem fogja, aki meg immúnis az ilyen fals szövegekre, az ezután se fogja benyalni :) Tehát az ennek bedőlt emberek száma a legjobb esetben is csak stagnálni fog.
Nincsenek pontos statisztikai adataim, csak az ismerőseim véleményét ismerem, de túlnyomó részt olyanok mentek el szavazni, meg verték az asztalt a kocsmában, akiktől a munka, meg a tisztességes adózás elég távol áll :)
Vicces ám, amikor egy félrészeg feketéző "rokkantnyugdíjas" az ember szemére veti, hogy márpedig a szavazás kötelesség(!), és én hazaáruló vagyok, mert magasról leszartam az egészet, inkább elmentem kirándulni aznap :) Persze az adókerülés, meg az állam félrevezetése az ál-rokkantsággal, az megbocsátható bűn, de aki nem megy el szavazni, az a kénköves pokolban fog elégni :)
Hát egy nagy duri lófaszt :) Ráadásul, ha egyáltalán létezik a pokol, maximum a tornácára engednek be, mivel nem vagyok megkeresztelve :D

Bogyó 2 2011.01.20. 16:51:16

@azAttis:
Amikor megválasztunk egy törvényhozást, tudjuk, hogy az majd hozhat olyan törvényeket, amelyek terheket róhatnak ránk. A külhoni magyarokra, amennyiben be sem teszik a lábukat az országba milyen terhet róhat majd ki a megválasztandó Országgyűlés?

Na, ez itt a probléma, s ezért igazságtalan, a külhoniak szavazati joga. Más faszával verni a csalánt, ugye....
Az meg külön vicc lenne, ha passzív választójoguk is lenne, s választókerületek, meg listák lennének New Yorkban meg Kárpátalján.

A parlament az egy ország, s nem egy nemzet törvényhozása. Az ország területére nézve hozhat törvényeket, s nem a nemzet tagjaira. Fájhat ez, de így van, mert akkor nem lenne értelme az országnak mint fogalomnak.
Most ugyan az állampolgárságot kiterjesztették nemzeti szintre, de ezzel ugye semmi egyéb adózási, honvédelmi, polgárvédelmi kötelezettségek szociális, oktatási, egészségügyi ellátások nem mozognak együtt. Mert ha igen, akkor oké, de ugye, nem.
Illetve gesztusként egyes kivételes jogok, de azok is jellemzően ennek az országnak a területén.
Nem vagyunk kötelesek munkanélküli segélyt adni otthon egy székelyudvarhelyinek, ő se adózik ide, nem köteles helyt állni egy katasztrófánál, s nem kap nyugdíjat se innen.
Igenis kétféle állampolgárság kellene, mert egyszerűen más a státusza. S ennek meg kell jelennie az állampolgárságban is, mert ez így igazságtalan a többségre nézve. Például úgy jelenjen meg, hogy a szavazati jog magyarországi lakóhelyhez van kötve.
Ja, hogy még így van? Hát igen....

adhuvbeigiqe upiugtqeőoqőoqqe 2011.01.20. 16:53:28

eszük ágában sincs szavazati jogot adni.
ez megint egy gumicsont brüsszelnek. egy olyan pozíció amiből visszalépve mondhassák, hogy "...látjátok eu milyen fasza gyerekek vagyunk mi? a médiatörvényben is hallgattunk rátok, most a szavazati jogban is (ti. nem adjuk meg)...most akkor legyen ennyi elég és ne firtassátok azt, hogy mit csináltunk az alkotmánybírósággal, költségvetési tanáccsal. valamit valamiért..."

Bogyó 2 2011.01.20. 16:55:20

@Dr. No:
Nem is az, hanem ha tényleg nemzeti alapon megy, akkor vonjuk meg a szavazati jogot az itt élő nemzeti kisebbségektől is.
Ne szavazhassanak a svábok, tótok, cigányok - mondjuk ezt biztos támogatnák sokan - szerbek, horvátok stb.
Ugye, milyen demokratikus lenne?

Bogyó 2 2011.01.20. 17:11:01

@sajtos pogi: Ők sem. Ha valaki letelepedett külföldön, annak rendje és módja szerint, akkor elvileg nincs magyarországi lakóhelye, azaz nem szavazhat.

Ezeknél leginkább az a gond, hogy nem szüntetik meg a lakóhelyet, de valójában ez is egy támadható és a jogalkotó szándékával ellentétes dolog, tulajdonképpen nem szabályos. A lakcímednek elvileg annak kell lennie, ahol életvitelszerűen élsz. Kivétel, ha tartózkodási helyet létesít valaki, de ezen is olyan helyet kellene érteni, ahol átmenetileg van az ember, semmiképpen sem a kiköltözött emberre gondolnak, akinek megvan még anyukája címén az itteni lakcíme. Ha Kolozsváron lakik generációk óta, ha kiköltözött Spanyolországba, ne szavazhasson.

Az egy hülye duma, hogy egységes állampolgárság. Mit jelent ez? Az állampolgárság nem egyenlő szavazati jog. Hiszen nem szavazhatnak a kiskorúak, fogyatékosok, eltiltottak se. Racionális okból. A külföldön élőknél szintén megvan ez a racionális jog. Miért pont csak a szavazati jog járna együtt automatikusan az állampolgársággal? Az adózási kötelezettség pl. miért nem? Az is racionális okból.

Bogyó 2 2011.01.20. 17:13:49

@KovA: Teljesen egyetértek. Nem adófizetés, hanem a sorsközösség a közös nevező. Akikre vonatkoznak is a megválasztandó törvényhozás törvényei.

walter77 2011.01.20. 17:16:58

@azAttis:

Hidd el öregem, olyan, hogy Kárpátmedencei Nagy Magyar Nemzeti Összetartozás nem léteztik. Egyszerűen nincs. Nekem, mint vajdasági születésű és ott felnövő, most pesten élő magyarnak (német felmenőkkel) az égvilágon semmi közöm nincs egy erdélyi sráchoz, vagy egy kárpátaljaihoz, de éppen annyira nincs egy vácihoz sem. Más a világunk, nem ugyanazokon a rajzfilmeken és zenéken nőttünk fel, nem ugyanazokat a kajákat és cuccokat tartjuk retrónak, Neked Tisza cipő, nekem Startas, Neked Bambi, nekem Jupi és Cocta.

Ezt az egészet politikai célra felhasználni egyszerűen visszataszító. Pláne attól a párttól, amelyik amikor hatalmon volt nyilatkozatot íratott alá velünk, hogy csak akkor juthatunk a határontúliaknak fentartott tanulmányi ösztöndíjhoz, ha nyilatkozunk, hogy a tanulmányok végeztével visszautazunk oda, ahonnan jöttünk, különben vissza kell fizetni a zsét! Ezt éppen ugyanaz a Német Zsolt magyarázta a szegedi nagy előadóban, aki most parolázik, hogy milyen jó fejek is ők! Hát bekaphatja. Ez az egész csak megosztást és ellentéteket szít, csak azért mert ez politikai hasznot hajt számukra. Szarnak ők A Nemzetre mint olyanra.

Másfelől, oké lehet KÉRNI kedvezményesen az állampolgárságot, rendben, de ennyi. Ezzel szerintem vége a dalnak. Aki aktívabban részt szeretne venni az ország életében, azaz dolgozna, adózna, szavazna, annak nyitva vannak a kapuk kereshet melót, albérletet és hajrá mehet szavazni, akárkire. Én is ilyen vagyok, szavaztam párszor akárkire.

Szóval nem kell ide semmi vacakolás. EU kell mindenhova körülöttünk, schengeni övezet mindenhová körülöttünk, aztán regionális együttműködések, és boldogan élünk,míg meg nem halunk.

Bogyó 2 2011.01.20. 17:19:25

@walter77: Neked is teljesen igazad van. Nekem is vannak Erdélyben barátaim, akik ugyanúgy gondolkodnak mint te. Még az állampolgárságot se tartották fontosnak, persze, ha csak előnyökkel jár, talán ők is megkérik, nem tudom, nem beszéltünk róla még. De meg lettek volna nélküle. Mi se szólunk bele, hogy ki legyen a Székely Nemzeti Tanács vezetője vagy ilyesmi. Ez olyan, mintha az önkormányzati választáson is szavazhatna az aki valamikor x faluban lakott és odavalósinak tartja magát. De közben ahol él, ott is leadja a voksát. S közben a szülőfaluban se kutyája, se macskája, az önkormányzati rendeletek nem érintik, a polgármester semmilyen döntést nem hoz ránézve.
De ilyen alapon ez is javasolható lenne.
Volna is káosz.

Bogyó 2 2011.01.20. 17:24:51

@walter77:
Ezzel azért nem teljesen értek egyet.
Azért igenis több közöm van hozzád, mint egy bukaresti románhoz. Összetartás? Az talán túlzás, de közös kultúra van. Az én erdélyi ismerőseim se véletlenül magyarok és nem románok, tudjuk ki volt Petőfi és Ady vagy melyik együttesben volt Pataky Attila és Presser Gábor. A román nem tudná. Vannak ugyanolyan zenék, hidd el.
Te se véletlenül jöttél ide és nem Párizsba vagy Belgrádba, pedig az amúgy országon belül volt.

Bogyó 2 2011.01.20. 17:27:28

walter '77
a 17.19-es a 14.15-ösre válasz
a 17.24-es a 17.16-osra

walter77 2011.01.20. 17:31:59

@Bogyó 2:
Igen ez tényleg bonyolult. Sokaknak "odaát" egy értékes gesztus, de nem több. Itt meg kőkemény politikai tőke és persze egy nagy adag instant ellenszenv.
De az egészben éppen az sikkad el amiről elvileg szól, azaz a határontúliak. Most sem történik más mint amit már megszokhattak az országuk kormánya döntéseket hoz ami rájuk vonatkozik, de ők nem szólhatnak bele. Nade eddig ezt szlovák, román, ukrán és szerb kormányok tették, most meg a magyar kormány csapdossa a csalánt velük. Mert az egy dolog, hgy emiatt sokan rühellni kezdik Orbánt, de a határontúliakat is úgy en bloc, és szerintem sokan vannak azért akik úgy vélik hogy köszi, de nem kérek Orbánból, léci ne vegyetek egy kalap alá vele.

tintamin 2011.01.20. 17:35:40

Az állampolgárság érzelmi sebeket gyógyít.
Akkor a választójog mit?

Én már most készen vagyok, hogy ezt a mocskot, ami itt van, exportáljuk határon túlra, és már nem egy helyen létezik mszp-s határontúli, meg fideszes határontúli magyar, és egymással veszekednek.
Észmegáll!!

És ha választójog lesz, akkor ez az ocsmány okádék banda (magyar politikusaink) majd a szórványban ekézi egymást, meg ugrasztja egymásnak az épp az összefogást igénylő kisebbséget.

A másik, hogy mit lehet ígérni határon túl? Még több pénzt a felvidéki iskoláknak? Vagy még több pénzt erdélyi magyar színházaknak? Vagy mit? És ha nem megy a szekér, akkor: megszorítások a Délvidéken?

Irracionális világban él ez a KDNP-s csipetcsapat.

walter77 2011.01.20. 17:38:57

@Bogyó 2:
:)

Persze, igazad van, csak azt akartam mondani ezzel, hogy az az egymásra borulásos magyar tesvérem, vérem! Ihaj-tyuhaj! Na ez nincs igazából. Nyilván nem véletlenül jöttem ide ez igaz, mintahogy minden más is amit írtál, de nem kell mesterségesen úgy tenni, hogy létezik egy olyan összekapcsolódás ami valami misztikus erővel bír, és ha ez - mármint a szavazati jog - megvalósul, akkor felemelkedik ismét a nemzet.

Amúgy igen, Presser, Pataky megvan. :)

púdó 2011.01.20. 17:47:16

Én úgy látom Mo. gazdaságilag igen stabil,és folyamatosan növekvő pályán van.Indok:

A Fidesz már a választások előtt folyamatosan
azt mondta,hogy kész,és igen komoly gazdasági
programja van.(Ezt soha senki nem látta azóta sem.)Készen áll a kormányzásra,és ha
nyer azonnal cselekedni fog.
Gondoltam azonnal megreformálja az egészségügyet,
azonnal hozzányul az ellátórendszerekhez,
az oktatásügyhöz,és minden komoly gazdasági szelethez,amelyben sok-sok ezer milliárd forint pörög,hiszen itt lehet ésszerüsíteni,átalakítani,azaz nagyon sok pénzt megspórólni,megtakarítani.(nem rájuk szavaztam,de titkon bíztam benne,hogy nekilátnak.)

Nézzük mi lett:

A választásból "forradalom" lett,a nem fideszesekből kommenista magyarellenes ellenforradalmár(tetszés szerint választható még liberális zsidó cigány ballib. stb.)

A rettentő fontosságú nagymagyar fülkeforradalmi nyilatkozat kifüggesztése.

A független(ill.nekik nem tetsző) testületek feloszlatása és jogainak korlátozása,az MNB
elleni teljesen nyílt támadás.

Saját embereikre szabott külön törvények,
mindenhová (teljesen nyíltan) a saját vazallusainak vezetővé tétele.

A MNYP vagyonok "14 hónapra való kölcsönvétele",amely nem magántulajdon(pedig törvény mondja ki),de hát ugye a 14 hónap sem 14 hónap, és ugye a kölcsönvétel sem kölcsönvétel.Benyelik,elköltik,elfogy.Ja persze teljesen "szabad" a választás,hogy vki
maradni akar-e.

16% -os adókulcs bevezetése,mellyel HANGSÚLYOZOTTAN MINDENKI JÓL JÁR.Biztosan egyedül vagyok az országban akinek nincs br. 300 e fizum(85 e van!),és büntetnek azért mert nincs gyerekem.A csökkentéssel még a maradék kedvemet is elvették a családalapítástól.

Hát és az igen-igen fontos új médiatörvény.
A magyar nép már aludni sem tudott ennek hiánya miatt.Nélkülözhetetlen lehet,hogy megéri,hogy a fél világ támadja miatta a kormányt,(A fidesz szerint az egész magyar nemzetet.Egyébként tanítani való módon mossák össze ovéék ezt a kettőt)dehát ők hülyék,nem olvasták, tévednek,
és amúgy is csak a baloldali hazaárulók összeesküvése az egész.Nos men kellene inkább újra gyurcsi,ha ekkora hatalom van a kezében,hogy mozgatni tudja EBESZ-től az egész német kormányon át mindenkit?:)

Alkotmány.Fontosságában vetekszik a médiatörvénnyel.Évek óta léglezetvisszafojtva
várja az ország a Szent Korona-tan beemelését a preambulumba.Ha meglesz,rájövünk,hogy eddig nem is volt miért érdemes élni,na de majd azután...

Választójog.Ezt itt kivesézték rendesen,
nem részletezem.

Ugye ezek a dolgok mind alapjaiban változtatják meg a gazdaság szerkezetét,és soha nem látott fellendülést hoznak.
Ja nem?
Akkor magyarországon tényleg minden rendben van ,és ami rendben van ahhoz nem kell hozzányulni.
Ugye?

Dr. No 2011.01.20. 19:11:12

@Bogyó 2: Talán elfelejtettem megemlíteni, hogy a határon túli képviselők azok közül lennének választhatók, akiket a Dr. Orbán Viktor Miniszterelnök Úr Őkegyelmessége vezette Magyar Nemzeti Országos Képviselővizsgáló és Jelölő Bizottság jelöltnek állít.

Megfelelő magyarságteljesítményű képviselőkkel feltöltött Parlamentben pedig az ülésszak egyetlen szakadatlan, nemzetiszín majális leend.

azAttis 2011.01.20. 19:59:01

@Bogyó 2:
@internationale:
@hCsaba61:
@EMU:
@walter77:

A konkrét elképzelések megismerhetőségéig nincs alapja a további vitának mert ez csak a meglévő saját félelmeinkből és esetleg személyeskedésből állna.

Nem mindenben értünk egyet de legalább értjük egymást :)