A nap izéje

‎"A titán forradalmi út nem habos kakaós uzsonnázással tarkított sétakocsikázás! Hanem egy diadalmasan száguldó gyorsvonat, ahol a mozdony acélos dübörgése elnyomja esendő gyomrunk korgását!"

Utolsó kommentek

"nézd legott Komédiának, s múlattatni fog. "

2010.12.16. 12:25 Harpi

Moralesben követőre talált Orbán Viktor

Bolívia is azon országok sorába lépett, amelyek államosítják a tőkefedezeti nyugdíjrendszert. Dél-Amerikában is van tehát követője Orbán Viktoréknak. Tessék mondani, büszkének tetszik lenni rá?

Evo Morales is csatlakozik a szerencsétlen nemzetközi trendhez – írja a bolíviai lépésről a Financial Times. Az elnök pár napja tett bejelentése szerint a 13 év alatt felhalmozott 4,5 milliárd dollárnyi nyugdíjvagyont teljes egészében államosítják, hasonlóan ahhoz, amit most a magyar kormány és két évvel ezelőtt Argentína is tett. A bolíviai pénztári eszközöket egy argentin és egy zürichi alapkezelő kezelte. (Index.hu)

Nézzük, kiben talált követőre Orbán Viktor! (Válogatás a hazai sajtó anyagaiból.)

Evo Morales támogatói szerint az ország első olyan vezetője, aki nem a szűk gazdasági elit, hanem a szegények érdekeit képviseli, míg ellenfelei veszélyes kalandornak tartják, aki támogatja a kábítószertermelést és a fehér kisebbség faji megkülönböztetését. 

Forrás: AFP

Dél-Amerika legszegényebb országa Bolívia. Evo Moralest 2006-ban választották az ország elnökévé. Morales - Bolívia első (ajmara) indián származású elnöke - a beiktatási ceremónián arról beszélt, hogy most véget vethetnek a konkvisztádorok hódítása után következő "500 évnyi" igazságtalanságnak.  

Morales lámapásztorfiúból előbb kokatermelő, majd a kokatermelők érdekvédelmi szervezetének vezetője lett. Ezért ellenfelei egyszerűen csak "narkó-szakszervezetisnek" becézték. A szervezet hevesen ellenzi az USA abbéli törekvéseit, hogy felszámolják a bolíviai kokaültetvényeket. Morales ezután saját politikai pártot hozott létre, ez a Mozgalom a Szocializmusért (Movimiento al Socialismo, rövidítése: MAS, spanyolul azt jelenti: több). Emellett focicsapatot is alapított, és egy ideig trombitált is egy zenekarban. (Origo.hu)

A tavaly áprilisi vérengzés történetét mindenki ismeri: a fővárosból, La Pazból érkezett különleges terrorellenes kommandó végzett három külföldi zsoldosnak minősített személlyel, köztük Eduardo Rózsa Floresszel, és őrizetbe vettek két túlélőt, a volt bolíviai katonát, Mario F. Astorga Tadicot és a magyar állampolgárságú Tóásó Elődöt. A bolíviai diktátor ellen – aki bizonyosan a gyilkosságok mögött áll – felemelte a szavát Tőkés László európai parlamenti képviselő is. (Népszabadság)

Morales az idén májusban elrendelte négy magán áramszolgáltató államosítását. Ezek közé tartozik két külföldi érdekeltségű vállalat is, a Corani (a francia GDF Suez érdekeltsége) és a brit Guaracachi. Az államosítás után az energiaszolgáltatás nyolcvan százaléka a bolíviai kormány kezébe került. Az államosítás előtt ez az arány mindössze harminc százalékos volt. (Heti Válasz)

Elfogatási parancsot adott ki helyi idő szerint szerdán a bolíviai igazságszolgáltatás Evo Morales szocialista elnök volt választási ellenfele, Manfred Reyes Villa ellen, aki korábban Cochabamba tartomány jobboldali kormányzója volt. A hatóságok adócsalással és választási csalással gyanúsítják. Reyes Viala többször hangoztatta, hogy politikai indíttatású jogi meghurcolás áldozata. Két hete fellelhetetlen, de állítólag Bolíviában tartózkodik és telefonon érintkezik a médiával. (mr1)

Bolívia helyzetét komplikálja Morales és az Egyesült Államok nyílt szakítása. A pandói eseményekkel egy napon, szeptember 11-én Evo Morales kiutasította Philip Goldberget, az Egyesült Államok La Paz-i nagykövetét, akit az ország területi egysége elleni szervezkedéssel vádolt meg. Ennek alapja az lehetett, hogy Goldberg valóban több ízben tárgyalt az ellenzéki kormányzókkal, és soha nem titkolta nemtetszését Morales elnök Amerika-ellenes retorikájával és egyes intézkedéseivel szemben. Az eseményekre reagálva Hugo Chávez venezuelai elnök is, szolidaritásáról biztosítva bolíviai szövetségesét, kiutasította a caracasi amerikai nagykövetet. (Biztonságpolitikai Szemle)

A rendőrség elfoglalta egy amerikai állampolgár ranchóját az ország gyéren lakott, keleti régiójában, precedenst teremtve ezzel a „jogtalanul szerzett" birtokok államosítására. Ráadásul, miután a Chaparé tartománybeli kokatermesztők ellenszegültek az amerikai segélyszervezetek által koordinált drogellenes segélyprogramnak, Morales elnök nyíltan az előbbiek mellé állt, ami ellehetetlenítette utóbbiak munkáját. (Biztonságpolitikai Szemle)

Közben Cochabambában a kormányzó Mozgalom a Szocializmusért (MAS) társadalmi szervezeteinek képviselői előtt Evo Morales kilátásba helyezte, hogy dekrétumot adnak ki, amely alapján kisajátítják azoknak a vállalkozóknak a javait, akik a Santa Cruzban április 16-án felszámolt külföldi zsoldoscsoportot finanszírozták. "Most azonosítjuk, hogy kik is ezek a szeparatisták, miként mozgósítottak Bolívia megosztására." Sajtóértekezletén azt állította, hogy azok a hatóságok - utalás Magyarország, Írország és Horvátország diplomáciai fellépésére -, akik védelmükbe veszik az ügyben érintett állampolgáraikat, "tévesen cselekszenek". "Tudunk a terroristák előéletéről" - mondta, s azzal fenyegetőzött, hogy "mi is fellépünk ezen hatóságok ellen", ha nemzetközi vizsgálatot kezdeményeznének, miként Józsa Mátyás nagykövet egyik nyilatkozatában kifogásolta, hogy a Santa Cruz-i rendőrségi akciót túlélő Tóásó Elődöt fizikailag bántalmazták. (Nol.hu)

Tessék mondani, miniszterelnök úr! Ugye nem tetszik olyan nagyon büszkének arra, hogy Morales elnök úrban követőre tetszett találni?

 

Szólj hozzá! · 1 trackback

A bejegyzés trackback címe:

https://napizeje.blog.hu/api/trackback/id/tr712519411

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Tóásó-ügy: elutasították az ügyész felmondását 2011.04.27. 10:38:01

Fenyegetések és rágalmazások miatt nyújtotta be lemondását a Tóásó Elődöt is érintő bolíviai terrorista-ügy vezető ügyésze. A főügyész ezt nem fogadta el, és felszólította Marcelo Sozát, hogy folytassa munkáját.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása