A nap izéje

‎"A titán forradalmi út nem habos kakaós uzsonnázással tarkított sétakocsikázás! Hanem egy diadalmasan száguldó gyorsvonat, ahol a mozdony acélos dübörgése elnyomja esendő gyomrunk korgását!"

Utolsó kommentek

"nézd legott Komédiának, s múlattatni fog. "

2010.12.12. 21:57 Harpi

Kövér László megtalálta a casus bellit

Címkék: blogok kövér lászló sajtószabadság julian wikileaks online sajtó assange

Kövér László ma újfent kinyilatkoztatott. A Fidesz fő ideológusa kilépett a parlamenti elnök szerepéből, és a lengyel szenátus elnökével folytatott megbeszélések utáni nemzetközi sajtótájékoztatón kijelölte a közeljövő főcsapását a hazai médiahatóság és a média megregulázására hivatott pártkatonák előtt. A lényeg: szerinte a WikiLeaks-ügy azt is jelzi, "bizony hozzá kell nyúlni" az internetes hírközlés ellenőrizetlenségének tabujához, "végig kell gondolni, miképpen lehet a hasonló eseteket megelőzni".

Kéretik erre a kijelentésre emlékezni! Ez ugyanis azt jelzi, hazugság volt a kormány részéről, hogy nem is gondolták komolyan a blogok regisztrációját, az internetes újságok ellenőrzését stb. Ezzel szemben a Fidesz vezette kormány egészen mostanáig csak arra várt, hogy kipattanjon a casus belli, megtörténjék a háborús ok, ami elegendő indokot kínál az elektronikus sajtó, az internetes véleménynyilvánítás eltiprásához.

Félteértés ne essék, a WikiLeaks szerintem is közelebb áll az információs terrorizmushoz, mint a véleménynyilvánításhoz vagy az információs szabadsághoz. Julian Assange a legjobb esetben is anarchista, de talán valóban terrorista, és a harcát körüllengő romantikus köd ellenére úgy gondolom, nem kétséges, hogy tevékenysége káros, az egyszerű polgárnak is árt, és szerte a világon nemzetbiztonsági kockázatot jelent.

Hanem álljunk meg egy szóra, uraim! Az a hivatkozási alap, hogy valaki valahol titkos dokumentumokhoz jutott, és azokat törvénytelenül nyilvánosságra hozta az interneten, semmiképpen sem lehet elegendő egy alapvető demokratikus intézmény, a sajtó és a véleménynyilvánítás szabadságát csorbításához! A megoldás nem a polgárok korlátozása – nem, egészen mást üzen ez a botrány.

A WikiLeaks-botránynak ugyanis mindössze egyetlen üzenete van a hatalom felé: Tessék jobban vigyázni a titkokra!

173 komment · 2 trackback

A bejegyzés trackback címe:

https://napizeje.blog.hu/api/trackback/id/tr432511888

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Egy kövér indok 2010.12.13. 09:01:39

A hír: Kövér: Információs terror a Wikileaks-ügy. (Szerinte ez a történet jelzi: hozzá kell nyúlni az internetes hírközlés ellenőrizetlenségének tabujához.) Egy mondatban: Tudtam, hogy csak ürügyre várnak.

Trackback: Kövér László hülye 2010.12.13. 08:54:31

Kövér László kijelentette: a WikiLeaks-ügy azt is jelzi, "bizony hozzá kell nyúlni" az internetes hírközlés ellenőrizetlenségének tabujához, "végig kell gondolni, miképpen lehet a hasonló eseteket megelőzni".

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Maróy Ákos 2010.12.13. 10:49:48

Eszter - tevedsz a WikiLeaks illegalitasaval kapcsolatban. a helyzet az, hogy semmi torvenybe utkozot nem csinalt a WikiLeaks csapata, es pont ezert semmilyen jogi eljaras sincs ellenuk folyamatban ezen a teren.

(az, hogy hogy iteled meg a mukodesuket, mar velemenyformalas, de az, hogy valami torvenybe utkozo-e, az tenykerdes)

dr kíváncsivagyok 2010.12.13. 10:56:54

@EMU: Még ha igazad is lenne , amit körvonalazol az utópia....szép új világ...

Dr. Fire 2010.12.13. 10:57:14

Húsz évre visszamenőleg meg kell tiltani, hogy Kövérlacinak nem tetsző tartalmak jelenjenek meg, így már akár holnaptól üde és tiszta neten bolyonghatna a tisztes polgár, sőt már a rendszerváltozás utáni időszak egésze is ilyennek tűnne, mert értelemszerűen vissza kellene vonni minden tisztátalan tartalmat. Az Alkotmányba bele kellene írni, hogy a „Sajtószabadság kibővítésének érdekében a netre firkálni tilos!”

Jövőre jön a Roxette, Listen to your heart...

dr kíváncsivagyok 2010.12.13. 10:58:03

@Mike36: Hát nem keleti széllel hajózunk ....?

dr kíváncsivagyok 2010.12.13. 10:59:07

@Dr. Fire: És visszamenőleg törölni minden "káros" tartalmat.....

Haleff 2010.12.13. 10:59:07

Kövér et.-nál megállt az idő!!

Szegény Kövér et. Csak sajnálni tudom.

Gereblyés Paraszt (törölt) 2010.12.13. 11:01:19

Szabadság, hogy négy évente másik maffiacsoportot kell választani. Nekem most elegem van.

Nádasi Balázs 2010.12.13. 11:07:55

Benjamin Franklin:

"Any society that would give up a little liberty to gain a little security will deserve neither and lose both."

EMU 2010.12.13. 11:10:52

@Straight: Azt is írtam, hogy ez morális és intellektuális kérdés, mondhatni filozófiai. Ebben pedig nincs mérlegelésnek helye, főként nem egy olyan fiktív történetnek, amiben ugyancsak egy pusztán gazdasági érdekből elkövetett politikai orvtámadást védesz azzal, hogy annak miféle következményei lennének, ha ki is tudódna. Fordítva ülsz a lovon, azt gondolom.

lyesmith 2010.12.13. 11:11:10

A Wikileaks nem lopta el az adatokat. Nem fizetett az adatokért. A dokumentumokat amerikai tisztviselők lopták el és ajánlották fel ingyen a Wikileaksnek. A birtokába jutott adatokat (többek között a kormányok illegális tevékenységét) tette közzé. Ráadásul ezeket megosztotta más napilapokkal amelyek szintén közzéteték ezeket az információkat (őket persze nem úldözik). Ilyen alapon a Watergates-ügyet közzétevő újságíró is terrorista.

Studt 2010.12.13. 11:12:20

Visszamenőleg meg kéne tiltani a KÖVÉR ANYJÁNAK--hogy ezt a rohadékot megszűlje!!!

EMU 2010.12.13. 11:12:48

@kíváncsivagyok: Milyen utópia? Én csak azt írtam, hogy komoly gond van abban a fejben, amelyikben terrorizmusként jelenik meg a valós tények nyilvánossága.

MEDVE1978 2010.12.13. 11:14:57

Kövér et. cenzor szeretne lenni.
Biza büdös az, hogy Szalai Mariskát beraktuk főcenzornak, majd szépen megregulázza a Népszabit, a Népszavát, meg a kertévéket, kerrádiókat, hogy ne mondjanak csúnyát országunk drága Miniszterelnökéről és kedves, nyáladzó ölebéről, Pali kutyusról.
No, de itt van ez az internet vagy mi. Mi az, hogy ezt nem lehet megregulázni? Hogy itt még arról írnak, amiről szeretnének. Ez nem rendszer kérem szépen.

Ennek semmi köze a Wikileakshez. Ez egy eszköz a FIDESZ kezében a szólásszabadság korlátozására.

Winston Smith 2010.12.13. 11:16:10

@randomgenerator: "Itt valami veszélyesebbről va szó, a kormányoknak egyre inkább piszkálja a csőrét a szólásszabadság."

A szólásszabadság és a titkos dokumentumok nyilvánosságra hozatala azért nem ugyanaz. Legyen szó kormányzati titkokról vagy magántitkokról (pl. a munkaszerződésed vagy a levelezésed a barátnőddel).

EMU 2010.12.13. 11:16:38

Itt valami félreértés van. Senki nem állítja, hogy jogunk van tudni mindenről. Azonban miféle jogtalanság az, ha valamilyen módon tudomásunk van eltitkolni szándékozott politikai, tehát választott képviselet által elkendőzni akart valós, bennünket is érintő tényekről? Milyen bűncselekmény maga a tudás, az ismeret? Ébresztő!!!

lyesmith 2010.12.13. 11:17:35

A wikileaks semmi törvénytelenséget nem követett el. Nincs egyetlen törvény sem mit megsértettek volna. Egyetlen bíróság sem ítélte el őket. Egyetlen vád nincs ellenük.

Ennek ellenére amerikai szenátorok, kormányzók, tanácsadók nylvánosan Julian Assange meggyilkolásáról beszélnek. Nesze neked demokrácia.

Winston Smith 2010.12.13. 11:20:43

@Maróy Ákos: "a helyzet az, hogy semmi torvenybe utkozot nem csinalt a WikiLeaks csapata"

Nem vagyok jogász, de az üzleti vagy szolgálati titkok nyilvánosságra hozatala általában törvénybe ütköző szokott lenni.

Értem én, hogy mindez pengeélen táncol a "társadalmilag hasznos" és a "társadalmilag káros" között (pl. a Watergate ügy nyilvánosságra hozatala nagy valószínűséggel társadalmilag hasznos volt), de a jogi megítélése szerintem ennél egyértelműbb. Mondom én laikusként.

Ballagator 2010.12.13. 11:21:32

@Osiris_X: Osirisnek igaza van. Ez az egész nyavalygás a .hu domainekről szól. Akinek nem derogál, hogy .com-os domainen írogasson bármit bármikor, annak az egész paráztatás tárgytalan.

mement 2010.12.13. 11:22:39

Pusztan csak az a teny hogy Wikileaks mekkora felbolydulast okozott, mutatja a letjogosultsagat, es a rendszer mocskos kepmutatasat amiben elunk.

lyesmith 2010.12.13. 11:23:36

"Wikileaks Reveals U.S. Tax Dollars Fund Child Sex Slavery in Afghanistan"

humantrafficking.change.org/blog/view/wikileaks_reveals_us_tax_dollars_fund_child_sex_slavery_in_afghanistan

Az, aki azt hiszi hogy a Wikileaks terrorista szervezet olvassa el ezt a cikket. Mindezt úgy, hogy amerikai diplomaták tudtak erről.

Szerintem jó hogy az ilyesmik nyilvánosságra kerülnek.

MEDVE1978 2010.12.13. 11:24:01

@Straight:
ISmerős neked a Watergate botrány? Az kb. ugyanez csak pepitában, internet nélkül. Az amerikai társadalom kontra wietnám, a chernobili botrány, az iraki Abu akármi börtönben a foglyok kínzása stb.
A hatalom mind el akarta tussolni, de egyes újságokhoz eljutottak. Nem igazán látok különbséget. Most a kiszivárogtatók az internet felé mennek.

Másrészt technikailag nem látom a megoldást. Tegyük fel, hogy csalódott tudós vagyok és holnap feltöltöm a netre az amerikai haditengerészet új hiperszonikus lövedékének teljes kutatási anyagát. Elküldöm tömörítve 1000 újság e-mail címére, meg 100 kormánynak.
Assange ezt is tehette volna. Ez az egész szélmalomharc, az interneten ma a Streisand hatás miatt nem állíthatóak meg az információk.

Az amerikaiknak és minden hatalomnak jobban oda kellene figyelniük az információbiztonságra. Az amerikai gazdaság összeomlása ezer másféle módon is bekövetkezhet, mint ahogy írod. Akkor is a pillangó effektus megkezdőjét fogod hibáztatni?

Winston Smith 2010.12.13. 11:24:56

@EMU: "Milyen bűncselekmény maga a tudás, az ismeret? Ébresztő!!!"

Azt azért remélem nem kétled, hogy vannak olyan kormányzati adatok, amiknek nem a neten van a helyük. Ilyenek pl. a hadsereg stratégiai terveit illető vagy a hadilétesítményekre vonatkozó adatok.

De akár az is, hogy XZY köztisztviselőt miért rúgták ki az állásából. (Pl. mert ivott.)

Ezek közzététele szerintem igenis bűncselekmény.

Móg 2010.12.13. 11:26:34

üdv.nektek
még mindig érvényes,hogy jobb lenne a világ ha
nem a hirnököt lőnék le.
Ha egy állam,bank,vállalat vezetője nem adná
fel ujsághirdetésben,hogy milyen hülye az összes
többi hasonló beosztásu és milyen könnyen nyulja
le a világ jövedelmének 90%-át sima lopás utján
akkor lennének még ujságirók,akik ezt kinyomoznák és a tettest {ha nem is ülne,mint ahogy most sem űl csak a˝zsebtolvajˇ}esetleg
kirugnák akár az USA elnöki székéből is.
sajnos oly mértékű az állami és anyagi erő
fitogtatás a hatalommal való visszaéléssel
történő lopás,hogy már arra sincs gondjuk,
hogy titkolják
Ha valaki,meg továbbadja azoknak akik az adott
ujság {lásd többezer hozzáférő 5 éves gyerek
által feltörhető internet}hirdetését nem olvassák,mindjárt terrorista lesz
A világ szerencsére csak addig romlik folyamatosan,mig AZEMBEREK ki nem irtják magukat

lyesmith 2010.12.13. 11:27:29

@Winston Smith: "de az üzleti vagy szolgálati titkok nyilvánosságra hozatala általában törvénybe ütköző szokott lenni."

Igen amennyiben aláírod a szerződést. Amennyiben a tisztviselő aki ellopta az adatokat aláírt ilyen papírt akkor nem kétséges hogy bűnt követett el. Ugyanakkor miután ezek a dokumentumok a sajtóhoz kerültekek már nem követnek el törvénysértést azzal hogy nyilvánosságra hozzák. Ha ez nem így lenne akkor Nixon még mindig elnök lenne.

nexialista · http://nexialista.blog.hu 2010.12.13. 11:29:18

nekem tetszik a KöNy (kövér nyilatkozat), hátha hamarabb rájövünk, minden hatalommal baj van

MEDVE1978 2010.12.13. 11:29:18

@Winston Smith:

Ez relatív. Mi van pl. a Hunvaldokkal vagy a milliós végkielégítéseket felvevő kormányszektor dolgozókkal?

Elvileg - ahogy a munkaszerződésed - ezek az ügyek is titkosak. A társadalom mégis pozitívnak érzi ezeknek az ügyeknek a kiderülését?

Szerintem ez nem egy új folyamat, hanem egy nagyon régi. Eddig az újságok szivárogtattak ki, most már az interneten jelennek meg az ilyen anyagok. Semmi nem változott, a médium más.
Álságosnak érzem, ahogy a hatalmasok próbálnak egyénileg elkapni embereket és rajtuk bosszulni meg a nyilvánosság okozta "károkat".

Lacdelo 2010.12.13. 11:35:47

Orulok, hogy egyre tobb embernek nyilik ki a csipaja. En mar regota mondon, hogy a Fidesz egy hatalom ehes banda, aminek semmmi koze sincs konzervativ jobboldalisaghoz. Ha kell szelsojobboldaliak, ha kell kommunistak, ha ugy szolgalja erdekuk keresztenyek. A fo dolog a penz es a hatalommegtartasa majd mindenaron.

Nem ertik hogy csakis jo kormanyzassal tarthatnak meg a hatalmat, de viszont akkor nem lophatnak szet az allami vagyont. Nem lehetne allami penzt mindenki szamara elerheto palyaztatas nelkul, Fidesz kozeli vallalkozokhoz juttatni. A jo es korrupciomentes kormanyzas nem haszna a Fidesznek, mivel nem tudnanak penzhez jutni. Ha az allami kozigazgatas korrupciomentes lenne nem tudnanak hosszutavon fennmaradni, mivel jol latszoan hianyzik a Fideszbol a hozzaertes, mind tarsadalompolitikai es gazdasagi viszonylatban. Viszont ha kiepitik a huseges klienturajukat, akiket rendesen megjutalmaznak a Fidesz eleloskodhet nagyon sokaig es szivhatja a verunket.

A koncepciotlan kormanyzast ellensulyozasara bebiztositjak a hatalmukat.
1. Minden posztra (semlegesre is) a sajat embereiket juttatjak be erovel.
2. Megnovelik a kopogtatocedulak szamanak gyujteset es idejet csokkentik, hogy kis partoknak eselyuk se legyen a kovetkezo valasztaskor.
3.Kozmediat a Fidesz szocsoveve alacsonyitjak.
A tobbi fuggetlen mediat megregulazzak.
4. AB jogkereit leszukitik, mukodeset ellehetetlenitik. Kiherelik a jogallamot.
5. KT-t felszamoljak, nehogy hiteles kritikaval tudjak a felelotlen Fidesz koltsegvetest illetni.

Mi mindent fognak meg megcsinalni velunk igazi tisztesseges magyarokkal ha hagyjuk?

Ez a jatek mar nem csak a mi borunkre, hanem az utodaink borere is megy. Nyugdijak teljes elertektelenedese 20-30 ev mulva. A "biztonsagos" allami rendszer alapjai nagyon veszesen inogo alapon allnak, ami el fog dolni 20-30 ev mulva a kedvezotlen demografiai trend alakulasa miatt.

A romokat sokkal nehezebb lesz a jovo kormanyainak feltakaritani a Fidesz utan, mint most megakadalyozni a Fidesz buldozert. 4 ev mulva uj kormanynak kell jonnie (kiveve Jobbik, akkor Magyarorszag tartosan bovli orszag lesz).

bgp 2010.12.13. 11:39:03

@szemet: Clintonnét jól megbaszta :)

EMU 2010.12.13. 11:45:51

@Winston Smith: Tegyük fel, vannak, és nem ott volna a helyük. Ennek megfelelően bizonyára van titokgazdája. Ki is a felelős azért, hogy ha egy ilyen őrzött titok kitudódik? Miféle eskü, vagy szakmai kötelezettség köti meg a kezét annak, aki a hozzákerült adatokat nyilvánosságra hozza? A nyilvánosságra hozó egyéni érdekből teszi ezt, saját hasznára fordítja, visszaél vele? Továbbra is állítom, ezek közzététele nem bűncselekmény, semmiféle kötelezettsége erre vonatkozóan ebben az esetben a közzétevőnek nincs, haszonszerzésre nem fordítja, a titokgazdákat lehet elővenni, senki mást. Ha pedig egy civil ezt közzéteszi és nem a maga hasznára fordítja, pl. nem zsarol vele és nem pénzszerzésre használja, az inkább becsülendő, mint bűncselekmény, legkevésbé terrorizmus.

Martian (törölt) 2010.12.13. 11:46:36

"törvénytelenül nyilvánosságra hozta az interneten"

A titokvédelem ősi intézmény, de az indokolható eseteken felül alkalmas a visszaélésekre, a politikai disznóságok szőnyeg alá söprésére.
Vagyis létezhet olyan helyzet, hogy a törvénysértés szinte erkölcsi kötelesség, ha meg akarjuk szüntetni a törvény álcája alatt folytatott visszaéléseket.
Ilyen értelemben a Wikileaks működésének szerintem több erénye van, mint bűne.

"Tessék jobban vigyázni a titkokra!"

Tartok tőle, hogy jórészt olyan titkok szivárognak ki, amelyek egyes kezelőinek már hányingerük van az eltitkolt disznóságoktól...

csatornál (törölt) 2010.12.13. 11:47:48

Itt az idő, hogy a társadalom végre felébredjen! Megmondom a tutit.

Az üzleti és állami titkoknak, a korlátozott adathozzáférésnek létjogosultsága van. Szükséges tehát az, hogy egyes anyagokhoz való hozzáférés korlátozásának meglegyenek az eszközei. Ha valakinek van olyan információja, ami csak az övé, és pénzért akarja árulni, vagy titkolni akarja, tehesse.

A szellemi szabadságnak is létjogosultsága van. A szellemi köztulajdonhoz való szabad hozzáférésnek több, mint létjogosultsága van, ezt alapjogként kellene deklarálni. Aki a saját (jogos) szellemi javait fel akarja kínálni a közösségnek, tehesse, a közösség pedig akadálymentesen férhessen hozzá!

Ez a két világ élhet egymás mellett, egymást kiegészítve. Ugyanakkor a szabad információcserének kell elsőbbséget biztosítani, a korlátozott hozzáférésű (titkos vagy fizetős) információ tulajdonosainak pedig maguknak kell gondoskodniuk anyagaik védelméről, az ahhoz szükséges technikáról. Ahogy az ajtózárat is a lakás tulajdonosa, az autóriasztót is az autóé találja ki és veszi meg. A pizzát is zárt dobozban viszik házhoz, csak az juthat hozzá, aki megrendelte s kifizeti, a szabad levegővétel jogát és lehetőségét viszont senkitől nem lehet elvenni. A "hogyan legyünk milliomosok" könyvért kérjen annyit a szerzője, amennyit akar, vagy akár tartsa titokban ha úgy tetszik, a nemzeti tanterv tankönyvei, feladatsorai, munkafüzetei viszont legyenek ott az interneten, mindenki által elérhetően. Ha saját dalomat éneklem vagy Shakespeare szonettjeit szavalom a fürdőszobában, azt szabadon felvehessem és közzétehessem a tecsőn, Ákos pedig kérhessen pénzt a dalaiért, ha szeretne. Csak erre ne a szabad információk cseréjének eszközrendszerét használja, hanem fizessen a zárt pizzásdobozáért. Vagy ő, vagy aki megrendeli a dalát. Titkokra dettó. Legyen beleírva a tartalomba, hogy ez fizetős vagy titkos, és legyen zárva a doboz, amíg közterületen van.

Jól zárható pizzásdobozt a titkos és fizetős adatoknak, és el a kezekkel a szabad információáramlástól!

Büntessék meg a pizzásdobozok feltörőit, de azokat is, akik közérdekű vagy köztulajdonú információt bezárnak, korlátoznak, vagy használatát fenyegetik.

EG0 2010.12.13. 11:49:53

"nézd legott. Komédiának, s múlattatni fog."

Hogy lehet egy modern, XXI. századi, európai országban egy ilyen zsírparaszt képviselő? Költői a kérdés persze, nagyon jól illik a többi kormánykatonák sorába, a butaszőkenő, a szemüveges közgazdász-paródia tolvaj, a másik tulok főplebsmester, stb. mellé.

Kis Napóleon büszke serege.
Habár ez sértés, Napóleonnak volt esze, értett a számokhoz, és racionálisan gondolkozott.

Egyetlen szerencsénk, hogy túl ostoba az egész államapparátus ahhoz, hogy valóban szűrni tudják az Internetet vagy visszanyomozni külföldi szerverek tulajdonosait.

Ápoljuk csak nyugodtan a magyar nyelvet és "hagyományainkat", isten-haza-család, 3 szoba, 4 kerék, de azért pusztítsuk ki a .HU tartományt.

Tiltsuk Bea 2010.12.13. 12:03:35

Assange és a Wikileaks terroroista???
De legalábbis anarchista?

Mindenki anarchista vagy terrorista (esetleg még kommunista, vagy ezek kombinációja) aki szerint működhetne kevesebb hazugsággal (ehhez kapcsolódóan kevesebb korrupcióval) és nagyobb transzparenciával a politika és a diplomácia?

És mit szól a poszt szerzője Ron Paul republikánus szenátor felszólalásához, amiben éppen az itt megfogalmazottakkal ellenkező érveit fejti ki, az itteninél egy "kicsit" megalapozottabban.

Biztos ő is kommunista mi? De legalábbis hazaáruló. Az ellenség ügynöke.

NewWay 2010.12.13. 12:03:44

Tényleg, mekkora terrorista ez a Wikileaks!

Hiszen most kiderült, hogy a Nigériai államba minden szinten beszivárogtak a Shell emberei, és le vannak fizetve a tisztségviselők!

Ez csak a Wikileaks hibája!

orcinus 2010.12.13. 12:04:45

Kedves Kövér marha, illetve az egész fidesz menjen el a picsába kapálni és ne döntse romba ezt a szerencsétlen országot!

Gereblyés Paraszt (törölt) 2010.12.13. 12:07:53

@Martian: És akkor majd jön a WikiLeaksLeaks. Meg a WikiLeaksLeaksLeaks. Meg a WikiLeaksLeaksLeaksLeaks.

Spikk 2010.12.13. 12:08:02

Szerintem sok esetben olyan információkról van szó, amiknek nyilvánosnak kellene lenni. Én nem bújtam ezeket, de nem találkoztam olyannal, amire azt mondhatnám, hogy na, ezt nem kellett volna.
Például a választóknak tudniuk kell, hogy a háború miért is folyik, hogyan folyik. Az nem megy, hogy halomra lövöldözzük a civileket, otthon meg azt mondjuk, hogy újabb sikeres támadás történt a terroristák ellen...
A kedves diplomaták meg ne fikázzák, meg figurázzák ki más országok diplomatáit, mert az nem túl diplomatikus, ugye.
Ami közügy, annak pedig nyilvánosnak kellene lenni. Pont. Nincs sunnyogás, meg államtitok, meg ilyenek.
Akkor nézzük kis hazánkat!
A kormányüléseinkről sem készül hangfelvétel. Miért is??
Amiért én fizetek, azt szerintem jogom van ismerni, márpedig az állam az én alkalmazottam is többek között, az okmányirodában dolgozó Marika nénitől az Orbán Viktorig, meg A Schmidt Pálig mind, egyesével és szervezetenként is.
Ez olyan, mint amikor veszel kaját. Elvárod, hogy legyen ráírva, mi van benne, nem? De. És ha hazugságot írnak rá, akkor bűnhődjenek, igaz?
Lehet párhuzamot vonni. Nem azon kéne hisztizni, hogy mi derült ki, hanem úgy kellene játszani a politikát, hogy ne legyen probléma, ha bármi kiderül.

Maróy Ákos 2010.12.13. 12:12:55

@Winston Smith: mutass egy torvenyt, amibe beleutkoztek. es mutass egy torvenyt, amibe az utkozik, hogy ugyanezt az infot a sajto lehozza, pl. BBC, The Gardian, New York Times, etc.

szoval: a WikiLeaks tevekenysege nem torvenybe utkozo

Lacdelo 2010.12.13. 12:13:03

@Gereblyés Paraszt:

"De hát ugyanez igaz az mszpre is."
Melyik allitas konkretan? Amiket felsoroltam az mind a Fidesz kormanyzas alatt lett meghozva. Ird meg reszletesen, hogy mit csinalt ugy az Mszp, mint a Fidesz.

Egyebkent nem artana, ha nem csak Fidesz-Mszp partokban latnad a politikat. Sajnos sokan nem tudnak ettol elvonatkoztatni, ezert valasztjuk meg valamelyikuket az utobbi 20 evben. Vannak mas partok is, csak sajnos nem tudnak megnoni, mivel ok nem korruptak/nincs lehetoseguk korrupciora. A magyar valasztasi viszonyok a korrupcio melegagya. Nincs atlathato, nyilvanos kampanyszamla. Kopogtatocedula gyujtest vegleg el kellene torolni, mivel kispartoknak nincs megfelelo logisztikaja es aktivista kore, ahhoz hogy egyaltalan jelolteket fel tudjanak allitani, nemhogy bejutni a parlamentbe. Nincs kontrol arra, hogy melyik part mennyit kolthet a valasztasokra. Media problemak. Sorolhatnam.

Ebbe az Mszp is kozremukodott, hiszen 8 ev kormanyzasa alatt nem javitotta ki ezeket a hibakat a valasztasi rendszerben, de viszont nem lehetetlenitette el a kispartokat ugy mint most a Fidesz.

hunyuan 2010.12.13. 12:13:11

muhaha
és ezt komolyan is gondolja kommunista laci
ostoba alak

Legelő Őse · http://legeloose.blog.hu/ 2010.12.13. 12:20:54

ki kell használni a helyzetet amíg lehet, ezért már előre elnézést kérek, de most még nincs nyugodtan megtehetem (persze nem, mert a törvények most is vonatkoznak rám, az interneten is, de Kövér Lacika ezt honnan is tudhatná, végül is sosem élt a való világban..)

Kedves Kövér László! Elmész te a büdös picsába az Orbán, Kósa, Matolcsy barátaiddal, és miközben arrafelé mentek, szóljatok már be a Vona haverotokért, hogy a Gyurcsány Feri, és a Mesterházy már kint várnak titeket. Ha így együtt vagytok, akkor meg se álljatok addig, amíg a lehető legtávolabb vagytok olyan valójában komoly dolgoktól mint a politika. Itt lenne az ideje egy új nemzedéknek - akik fiatalok, dolgoztak már valahol, éltek valódi életet, szeretik a szakmájukat, és demokraták! Azonnal rájuk szavaznék!
Ti pedig így együtt Lacikám ott a messzi picsában növeszthettek tőlem bajuszt, szakállt, hordhattok mellényt, elvehetitek egymás pénzét, hazudhattok este és reggel stb...csak minket lassan hagyjatok már békén! Nagyon várom hogy ez a szép álmom megvalósuljon, ja és ahogy az elején megígértem, hogy valami tétje is legyen, Kövér László maga egy senki! Ez a véleményem! Szabad nem?

Iustizmord 2010.12.13. 12:22:46

csúnyán be lesz tiltva az internet, már látom.

a "keleti szél" politikájának jegyében a kínai állami internetfelügyelet valamelyik tapasztalt vezetőjét ide fogják importálni.

Lacdelo 2010.12.13. 12:24:25

@hunyuan:

Nem latok mas kitutat a Fidesz uralombol, mint a szocik, habar nem rajonguk ertuk. De ezt is a Fidesz idezi elo. A szocik nem biztos hogy maguktol megtudnanak erosodni, de mivel a Fidesz elintezte a kispartokat a kopogtatocedula rendszer megszigoritasaval, nem lesz mas lehetosegunk mint rajuk szavazni.

Kerdem en, hogy milyen alulrol szervezodo kispartnak van akkora anyagi es segito bazisa, hogy be tudjon kerulni a parlamentbe. Az LMP es MDF alig tudott orszagos listat allitani pedig nekik nagyobb tagszervezetuk van. Kispartok teljesen eselytelenek, ahhoz Mrd-okat kellene kolteniuk kampanyra es kopogtato cedula gyujtesre.

kanbatu 2010.12.13. 12:25:52

Kövér megállapításáról az a Rejtő mondat jutott az eszembe, amikor egy álorvos (Tuskó Hopkinsz talán?) azt mondja (nagyjából), hogy magának veseköve van, ezért magának ki kell húzni a fogait.

Lacdelo 2010.12.13. 12:27:28

@Legelő Őse:

A fennti kommnetem az neked ment volna eredetileg, nem hunyannak.

Tiltsuk Bea 2010.12.13. 12:27:51

Az internetet nem lehet betiltani.
Még korlátozni, cenzúrázni is csak nagyon nehezen.
Olyan nehezen (technikai okok miatt), hogy ahhoz totális állami diktatúra kell, mint Kínában, Észak-Koreában, vagy Iránban.
Tisztelt Kövér László, és tisztelt posztoló: önök ezt nem értik? Vagy nem hiszik el?
Vagy a totális diktatúrát akarják?

Kassian 2010.12.13. 12:28:34

Én abban az esetben vagyok benne ebben a nagy kontrollálósdiban, ha én is ellenőrizhetem pl. Kövér László levelezését.

Lacdelo 2010.12.13. 12:28:54

@Legelő Őse:

A fennti kommentemet neked szantam, nem hunyuannak.

Legelő Őse · http://legeloose.blog.hu/ 2010.12.13. 12:29:04

@Lacdelo: nincs igazad szerintem - egy kispártból nagyon hamar lehet nagy párt ha hiteles az amit mond, vannak arcai - akik nem az elmúlt 20 évből jöttek. Az emberek megdöbbentően nyitottak lennének egy eddig ismeretlen demokratikus centrum erőre. Az említett pártokkal az volt a baj (mdf, lmp) hogy már erodálódtak, vagy kötötték őket egy korábbi párthoz (szdsz) Egy teljesen új képződmény hirtelen óriási bázisra tehetne szert, amivel pedig lehet jelentős eredményeket elérni!

Akvyr 2010.12.13. 12:45:06

Szerintem Assange Fidesz bérenc.
Na, de viccet félretéve, kicsit lazán dobálózol a kifejezésekkel vele kapcsolatban. Én inkább hívnám szabadságharcosnak. SEMMILYEN nemzetbiztonságot fenyegető dokumentum nem került ki senkiről. Kiderültek idióta pletykák gúnynevekről, háborús bűnösök lepleződtek le, és az amcsi adófizetők talán végre megtudják hogy a pénzükből a kormány milyen undormány háborúkat támogat suttyomban.

Cateran 2010.12.13. 12:52:43

" hogy valaki valahol titkos dokumentumokhoz jutott, és azokat törvénytelenül nyilvánosságra hozta az interneten"

Azert erdekelne hogyan lehet titkos informaciokat torvenyesen nyilvanossagra hozni..Engedelyt kersz?:D Azert titkosak,hogy ez ne tortenhessen meg..ergo mindenkeppen torvenytelen nyilvanossagra hozni..Masreszt mi a difi, ha a Washington Post hozta volna le cimoldalon az informaciot? Feljogositja mert nyomtatott sajto vagy mi?

Lacdelo 2010.12.13. 12:53:43

@Legelő Őse:

"Kispartok teljesen eselytelenek, ahhoz Mrd-okat kellene kolteniuk kampanyra es kopogtato cedula gyujtesre."

Es szerinted honnan fogjak ezek a kispartok eloteremteni a jelenlegi valasztasi korulmenyekhez nelkulozhetetlen szaz milliokat, milliardokat, ami kell ahhoz hogy realis eselyuk legyen a parlamentbe keruleshez. Valasztas nyereshez tobb milliard kell a jelenlegi viszonyokat nezve.
Lehet egy kispartnak nagyon hiteles programja, nem fogjak a valasztok megszavazni, mivel nem tudnak orszagos listat allitani, kampanyfinanszirozasrol nem is beszelve.

Az LMP-nek semmi koze sem volt az SZDSZ-hez, ez teljesen nyilvanvalo. A Fidesz es a Jobbik terjesztette ezt az alaptalan kritikat. Az LMP politikaja sokkal balra van, mint a liberalis Szdsz-e, ami inkabb allt kozelebb a jobboldalhoz nem veletlenul az MDF-fel alakitottak valasztasi szovetseget. A programjuk iranya hasonlo volt. Az LMP baloldali humanista, zold part. Nekik a szocialis letbiztonsag es a kornyezetvedelem a legfontosabb. Azert mert volt az LMP-nek es az Szdsz hasonlo kezdemenyezese nehany kerdesben az meg nem jelenti azt hogy ok ugyanazok. Mszp es Jobbik is megszavazta a hatarontuli magyarok jogainak kiboviteset megse fakad a ket part egy torol. Lehet minden part kozott atfedes. Raadasul egy volt Szdsz-es politikus sincs kozottuk.

Tehat az LMP-nek tovabbra sincs eselye hatalomra kerulni, annak ellenere hogy arcai "vannak arcai - akik nem az elmúlt 20 évből jöttek". Az mar mas kerdes az "arcai" nem elegge markansak es megnyeroek, karizmatikusak, megha hitelesnek hitelesek is.

"Egy teljesen új képződmény hirtelen óriási bázisra tehetne szert, amivel pedig lehet jelentős eredményeket elérni!"

Ennek semmi realitasa a jelenlegi politikai es valasztasi rendszerben. Egy nyiltkampanyszamlas es kopogtatocedula mentes valasztasi rendszerben lenne, de ezt a Fidesz mar elintezte. Determinalta az Mszp valasztasi gyozelmet 4 vagy legkesobb 8 ev mulva.

gigabursch 2010.12.13. 13:01:58

Az LMP politikaja sokkal balra van, mint a liberalis Szdsz-e, (...) nem veletlenul az MDF-fel alakitottak valasztasi szovetseget.

???

Te érted amit beszélsz? (írsz)

Agyalap 2010.12.13. 13:02:51

Ezt az anarchista dumát azért nem gondoltad komolyan remélem...
Ezek szerint az, hogy amerikai diplomaták leparasztoznak bárkit, hogy mutyiban az egyezményekkel homlokegyenest ellenkező dolgokat csinálnak az rendben van. Az a rosszfiú, aki kipofázza. Ezen még gondolkodj kicsit szerintem.

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2010.12.13. 13:05:27

@gigabursch: nekem atjott..

az lmp amugy tenyleg egy erosen baloldali hippipart..:-)

szep amiket mondanak, csak nem eletkepes..
ahogy a kommunizmus meseje is szep volt, csak a megvalositas csuszott el kisse;-)

Legelő Őse · http://legeloose.blog.hu/ 2010.12.13. 13:05:28

@Lacdelo: igazad van, és nincs igazad.
Nem írtam hogy az LMP-nek köze volt az SZDSZ.-hez, azt írtam hogy kötötték hozzá - és ez tény. Ott a nagyobb baj az, hogy arcok nélkül nincs politika. Képtelenség hogy nyilatkozatok vannak és egy ember, senki más.

De abban nem értünk egyet, hogy nincs realitás. Ne csak abból indulj ki, ami most van.
Egy új párt, új politikai erő azért tudna nagyon ütni, mert ha megfelel annak amit fent írtam, a sajtó gyakorlatilag ingyen , és sokat foglalkozna velük - hiszen alternatívaként jelentkeznének. Egy új párt, aki felcsillantja a reményét annak hogy nem csak nevében lehet más a politika, valódi aktivisták nagy számát tudná maga köré gyűjteni.
Országos listát az tud állítani , akiknek vannak aktivistáik, vagy van pénzük megfizetni embereket ezek hiányában. Szerintem nem nagyon van még egy olyan időszak hazánk rendszerváltás utáni történelmében, mint amilyen a mostani, hogy végre az egyetemisták is megszólaltak, és ami nagyon megnyugtatott, hogy nem jobbikos színekben!! Ma két három egyszerű mondattal tömegbázist lehetne szerezni, nem is kicsit! Ez ritka pillanat a történelemben!

Agyalap 2010.12.13. 13:08:52

Az internet cenzúrázásának ötlete pedig már jóval régebbi lehet, csak a megfelelő okot kellett kivárni. A Fidesz kormány sajnos jó kommunikációban, egymással csak hírből rokon gondolatokból tud levonni nagyon népszerű következtetéseket, és abból hihető jelszavak mellett saját érdekeiknek megfelelő törvények/rendeletek születnek.
És ez csak rosszabb lesz higgyétek el.

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2010.12.13. 13:12:29

@Agyalap: "Ezek szerint az, hogy amerikai diplomaták leparasztoznak bárkit, hogy mutyiban az egyezményekkel homlokegyenest ellenkező dolgokat csinálnak az rendben van."

igy van
ez teljesen rendben van. azoknak a fejeben nincs rendben valami, akik azt hittek, hogy apolitikusok, a vilag hatalmassagai nem emberek.
azoknak a fejeben van valami, akiket meglep/felhaborit a wikileaks, mert azok az emberek az elmult 10-20 evben vagy valami dzsungelben eltek, vagy nem voltak hajlandoak kihuzni a fejuket a seggukbol egy hirado megnezesenek, vagy egy napilap elolvasasanak erejeig.
azoknak a fejeben van a gond, akik azt gondoljak, hogy van igazsagos haboru es olyan, ami nem kovetel artatlan eleteket.
azoknak a fejeben van a baj, akik azt hiszik, hogy a politikusok nem kuldik el egymast titokban a vbarcabitorlo jo edes kurva anyjukba.

egyeklnet assange meg nem anarchista. assange egyszeruen kaoszt akar teremteni, maikor teljesen nyilvanvalo dolgokat demagog modon kiemel. az a celja, hogy a most mukodo vilagrend megbukjon. nem azert, mert helyet akar csinalni valami masnak. csak ez bukjon meg. aztan hogy ennek mik lesznek akovetkezmenyei.. hogy hany ember fogja agyonverni egymast a kaoszban egy szelet kenyerert, mert nem lesznek kormanyzatok, a kormanyzatoknak nem lesz karhatalmuk, akik ezt szabalyoznak.. hogy hanyan fognak meghalni ehinsegtol, betegsegektol..

azt mar leszarja:-)

szoval assange es a wikileaks ismet csak egy szelsoseges messiaskomplexusos faszkalap es a szocsove.

es o is megint csak a vilag csocseleket szolitja meg, ahogy ezek az onjelolt messiasok teszik altalaban..:-)

Lacdelo 2010.12.13. 13:13:40

@gigabursch:

Az a kerdes, hogy te erted-e? Valoszinuleg nem.

SzaGyu 2010.12.13. 13:16:24

Miért kell ezen a Sztálibajszú, Sztálinon csodálkozni?

Megnyerték a választást és innen már a Jóisten sem tudja őket kiűzni. Azt csinálnak amit akarnak.
Mindent megtesznek annak érdekében, hogy elnyomják a rájuk nézve negatív kritikát!
Ez csak egy WikiLeaks ürügy!
Kézenfekvőnek látszik a "CENZUSRA" a médiatörvényből is és abból, hogy Szalai Annamária a nagyfőnök és még rendeleteket is hozhat. Ez emlékeztet a valamikori Hírközlési Felügyeletre.

„Az nem megy, hogy elfogadjuk a tisztséget, majd szembeszegülünk a megbízóval” – nyilatkozta az MTI vezérigazgatója.

Szerintem mindenkivel esküt tetetnek a Fidesz politikájára!

A Fidesz-es média HírTV, ECHO TV olyan mocskos módon támadta mind a Gyurcsány, mind a Bajnai kormányt, hogy ha most ennek csak a felét kapná a Fidesz, már megbukott volna!

Úja kell indítani a SZABAD EURÓPA RÁDIÓT!

gigabursch 2010.12.13. 13:21:43

@Lacdelo:
Az MDF és az SZDSZ kényszerpaktuma nem jelenti semmi szín alatt azt, hogy bármiben is egyet értettek volna. Nem is tartott soká a boldogító igen után a házasság.
Egy valamiben voltak közös és azonos gondolataik:
Ragaszkodni az OGY-i helyekhez...

Ergo vagy félreértettél valamit, hogy azonosságot vélsz felfedezni közöttük, vagy igen erősen megvezettek.

Az ibolyka ribancokdása előtti időszakban meg sokminden volt, csak közös nevező sem. Még akkor sem, ha mindig is irtóztam mindkét párttól.

Martian (törölt) 2010.12.13. 13:22:36

@az igazi Sipi: "az a celja, hogy a most mukodo vilagrend megbukjon"

Ha az általad említett nyilvánvaló disznóságok kitálalásával tényleg világrendet lehet döntögetni, akkor már úgyis tökmindegy, megyünk a levesbe!
:)

(mint ahogy '56-ban a kádári restauráció brosúrája szerint néhány jenki röplap képes volt aláaknázni a rendszert... rég megette a fene azt a rendszert, ami ilyesmitől összeomlik)

gigabursch 2010.12.13. 13:24:29

@SzaGyu:
Úja kell indítani a SZABAD EURÓPA RÁDIÓT!

És kitől kérsz rá frekvenciát? Szalaitól...??? :-)

Agyalap 2010.12.13. 13:25:16

@az igazi Sipi: De ha már ennyire nyilvánvaló, hogy mindenki látja, miért akkora tett a nyilvánosságra hozás? Mindenki tudja, hogy a főnök dugja a titkárnőt, csak ne mondjuk ki?
Bármekkora "hatalmasság" is valaki a világban, ne legyen bunkó. Ha eljutott valameddig, az feltételezne 80 fölötti IQ-t. Remélem azért a szoba közepére nem sz@rnak...
Vagy igen, és megtudjuk a következő wikileaks kirohanásból?

Lacdelo 2010.12.13. 13:28:56

@Legelő Őse:

"Egy új párt, új politikai erő azért tudna nagyon ütni, mert ha megfelel annak amit fent írtam, a sajtó gyakorlatilag ingyen , és sokat foglalkozna velük - hiszen alternatívaként jelentkeznének"

A kozszolgalati media az biztos nem, az mar tulsagosan a Fidesz szocsove. A kereskedelmi TV-k meg azzal foglalkoznak, ami szamukra eladhato. Nem kerdezgetnek olyan politikusokat, akik nincsenek a parlamentben (foleg nem rendszeresen), mivel a programszerkesztok a musor nezettseget veszik figyelembe. Az egyszeru magyar valaszto biztos megnezi mit mond Mesterhazy, Schiffer, Kovacs, Lendvai de hol erdekli oket, hogy mit mond egy szamara ismeretlen partnak a politikusa, akinek semmi befolyasa nincs a jelenlegi magyar politikara. Nem eri meg ilyen vendegeket behivni a nezettsegi szint miatt.

Szerintem mar most is szamos ilyen kispart/szervezodes van, csak mi nem hallottunk rola, mert eselytelenek media feluletet kapni, penzuk meg nincs es nem lesz annyi hogy a jelenlegi valasztasi rendszerben meg tudjanak erosodni es szignifikans politikai tenyezove tudjanak valni. A Fidesz szisztematikusan epiti le a demokraciat.

Csak az Mszp-ben lehet bizni, hogy megtudnak annyira ujulni, hogy atvegyek a vezetest a Fidesztol es megvaltoztassak a valasztasi rendszert a kopogtatocedulak eltorlesevel es nyilt kampanyszamla bevezetesevel, hogy kispartok is eselyhez juthassanak.

Mikrobi 2010.12.13. 13:29:55

Akkor ha betörnek hozzád, követelni fogom, hogy ne nyomozzanak a tettes után, tessék jobban vigyázni az értékeidre! Ha a sötét utcán elkapnak és félholtra vernek, hagyják futni a tettest, vettél volna karateleckéket! Ha egy konyhakést tövig szúrnak a szívedbe...

Igenis szigorítani kell! Az Index is azt csinálja, hogy amit nem mer a saját nevén megírni, azt megírja álnéven egy blogban, majd a blogot kiteszi a címlapra, felülre. Hát, majd meggondolja, hogyan blogol!

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2010.12.13. 13:33:46

@Agyalap: nem azt mondtam, hogy mindnekinek nyilvanvalo..

de bunko lesz. mert mindenki bunko. es ember marad. erted, azert, mert kapott egy hivatalt, meg ugyanugy szokott hugyozni, szarni, fingani, bufogni es neha felkapja a vizet, amikor vala kibosszantja. de ugye azert politikus, mert nem vagja pofan a kamerak elott, nem kuldi el rogton ott a nyilvanossag elott az anyjaba.
de elkuldi utana. es ez teljesen normalis.

az mas kerdes, hogy az emberek egy reszebe kodolva van a hazugsag es akepmutatas, es bar egy pinaszorszalnyival sem normalisabb, mint az emlitett vezeto v hiresseg, o _elvarja_ valami kodos oknal - elsosorban a sajat ostobasaganal - fogva, hogy ne ember legyen az illeto, hanem valami felsobbrendu, magasztosabb...

na ezek a toltelekek hoborognek most.

Melee 2010.12.13. 13:40:26

Kövér szájából mindig is kilógott a kapanyél, meztelen lábbal nem mer földre lépni, mert gyökeret ereszt.
A blogposzt egyes sorairól meg az a 2006-os hír jutott eszembe, mely szerint iraki arab terroristák bosszúból megtámadtak egy amerikai zászlóaljat, amiért páran az amerikai katonák közül megerőszakoltak egy 14 éves lányt és kiirtották annak családját. A hős erőszaktevő és fegyverteleneket ölő amerikai katonák álltak szembe a mindezért jogtalanul támadó gonosz arab terroristákkal. A blog írója szerint jelenleg a gonosz terrorista kiszivárogtató Assange áll szemben a hős amerikai katonákkal, akik röhögve lőtték halomra a civileket a helikopterből.

SzaGyu 2010.12.13. 13:40:41

@gigabursch:
Követeljük: 2011 től Indítsák újra a SZABAD EURÓPA RÁDIÓT !

Az nem Magyarországon működött! -ennyit se tudsz?

Spikk 2010.12.13. 13:40:47

@az igazi Sipi: Miért ne küldené el? Nem a ténnyel van probléma, hanem az alpárisággal.
Ha jó politikus, akkor küldje el úgy, hogy örüljön, amikor elindulhat. :-)

Lacdelo 2010.12.13. 13:40:59

@gigabursch:

Valoszinuleg nem olvastad az MDF valasztasi pogramjat, ami sok liberalis elemet tartalmazott, mind az egeszsegugy megreformalasa teren, mind az adorendszer megvaltoztatasaban.

Ha ertenel a politikahoz es nemcsak zsigerbol politizalnal mintahogy a

"Az ibolyka ribancokdása előtti időszakban meg sokminden volt, csak közös nevező sem. Még akkor sem, ha mindig is irtóztam mindkét párttól."

kommentedbol is kiderul, tudhatnad hogy a liberalisok gazdasagi kerdesekben hajlamosak a jobboldali gazdasagi iranyt kovetni. Angliaban a konzervativok es liberalisok vannak kormanyon, ami nagyjabol a MDF-SZSZ-nek felel meg. Sok mindenben megtalaltak a kozos nevezot, megha vannak is nezeteltereseik. Ha nem hiszel nekem, akkor olvass utanna. (Fidesz az egy populista hol jobb, hol baloldali part)

www.guardian.co.uk/politics/interactive/2010/may/15/coalition-conservative-liberal-democrat-agreement

Ahelyett, hogy zsigerbol ostobasagokat irnal es lejaratnad magadat, nem artana ha tajekozodnal a vilag dolgairol es Fideszes demagogiaktol eltudnal vonatkoztatni. Tudom hogy nehez, es faradtsagos a folyamat, de a vegen meg valaki komolyan is tudna venni amit irsz. :)

ibafaipap 2010.12.13. 13:41:22

Aha. A nagyhatalmak piszkos titkai napvilágra kerültek, ergo itt nálunk le kell csapni a netes médiára. Világos.

röhögő 2010.12.13. 13:41:33

@Tiltsuk Bea: Azt nem lehet betiltani. De a Nemzeti Együttműködés Rendszerében kapsz egy kötelezően felteendő programot, ami gyűjtögeti mit böngészel és mit írsz. Két nap alatt hoznak ilyen törvényt, visszamenőlegesen ha kell, de előtte megvonják az AB jogkörét hogy internettel kapcsolatos törvényeket vizsgálhasson. Majd Selmeczi Gabika benyújtja.

Tiltsuk Bea 2010.12.13. 13:50:36

Mert külföldi domainekre nem lehet feltölteni, amit itthon tiltanak?

Jaj már!

gigabursch 2010.12.13. 13:51:01

@SzaGyu:
Ennél többet is tudok, de szerinted Szalainak ki osztogatja az engedélyt és honnan?
Ennyit se tudsz? Hogy stílszerű legyek...

@Lacdelo:
Messze nem izgat a fidesz, sőt zavar, különösen a demagóg mívoltuk, valamint az, hogy a mai napig gyakorlatilag senki sem ismeri a programjukat. (lévén nincs, vagy nem látható. Olyan mint a fekete lyuk. Mindenki tud róla, csak még senki nem látta).
Amúgy a többi programot elolvastam. Már akinek volt. Akinek három oldal elég volt azt is, meg akinek hosszabb volt azt is.
Így pl. elég megdöbbentő volt számomra, hogy az ÖNK. választásokra Bp. esetében gyakorlatilag értelmes tömegfejlesztési koncepciója csak az LMP-nek és a Jobbiknak volt. Nem egyforma, de járható elképzelések, határozott irányvonalakkal.
Tarlósék ollózását ne nevezzük programnak.
A többit meg hanyagoljuk.

A fentiek alapján ne ítélj túl hamar.

Tiltsuk Bea 2010.12.13. 13:54:40

Erre gondoltam, amikor az előbb azt írtam, hogy a net cenzúrázásához totális állami diktatúra kell.
Azt esetleg lehet korlátozni, hogy egyes hazai tartalomszolgáltatók mit tehetnek fel, de azt elérni, hogy az állampolgárok a külföldi tartalmak egy részéhez se férjenek hozzá, azt csak olyan módon lehet elérni, mint, ahogy Kína, vagy É-Korea, vagy Irán csinálja.

röhögő 2010.12.13. 13:59:55

@Tiltsuk Bea: Szerzői jogok és terrorizmus veszélyre hivatkozással simán hoznak törvényt hogy kötelező kémprogram legyen a gépeden.
Az elmúlt hónapok után bármit elhiszek.

Goompah 2010.12.13. 14:01:13

Eddig sokáig kinevettem a rémüldözőket, abszolút lehetetlennek gondolván azt, ami miatt rémüldöztek. Most már nem vagyok olyan biztos abban, hogy minden alap nélkül rémüldöztek.

Akik abban reménykednek, hogy egy külföldön elhelyezett oldalt nem lehet kiiktatni, mert túl körülményes stb., az megfeledkezik arról, hogy jelenleg a fejlett Nyugat sok államában figyelhetők meg hasonló törekvések az internet megrendszabályozására. Mihelyt azonban ezek a törekvések egymásra találnak, máris nem lesz olyan nehéz elhallgattatni pl. a kuruc.infót. A bűvös szó a terrorizmus, ezzel bármit át lehet erőszakolni a törvényhozásokon, bárhol a világon. S ha bárki kétségbe vonja egy terrorizmusellenes intézkedés jogosságát, azt magát is rögtön terroristának bélyegzik meg.

Lacdelo 2010.12.13. 14:02:04

@gigabursch:

Megse az LMP-re szavaztal, ha jol veszem ki.

Ha valaki a Jobbikkal szimpatizal az mar nalam eleve rossz, barmilyen indoka is legyen. A szelsojobb az orszagot teljesen szejjel-verne ha hatalomra kerulne, plane 2/3-dal. A Fidesz szornyusegeit is visszasirnank a Jobbik kormanyzasa alatt. Magyarorszag a szemet kategoriaba kerulne, abban biztos lehetsz. Egy ertelmes befekteto nem jonne az orszagba.

Goompah 2010.12.13. 14:03:57

@Tiltsuk Bea:

A net totális ellenőrzése csak döntés és idő kérdése. A hatalom birtokosai lassan lépnek, mert új nekik ez a médium, de minden eszközük megvan a korlátozáshoz és kíméletlenül élnek a lehetőségeikkel.

Örüljünk a szabad internetnek, amíg még létezik, nem lesz már sokáig.

Lasombra 2010.12.13. 14:07:40

itt valóban tisztázni kellene pár dolgot.

olyan, hogy titkos információ létezik. sokszor jó okkal, sokszor csak megszokásból, de van, hogy hülyeségből, fontoskodásból, hatalomvágyból.
hogy ez jó-e vagy rossz, inkább filozófia, mint jog. jókat lehet beszélgetni egy olyan világról, ahol ad absurdum mindenkinek minden infó hozzáférhető, megismerhető. vajon tudna-e működni így a világ? talán. furcsa lenne? biztosan.

ami a praktikus részét illeti:
az, hogy bizonyos információ bizalmas, titkos, védett stb. annyit jelent, hogy arra kurvára vigyáznia kell a titokgazdának (meg akinek még ezzel dolga van), hogy nehogy illetéktelen szemek elé kerüljön. pláne nehogy illetéktelen kézbe.
ha mégis megtörténik ilyesmi, akkor a titok őrzéséért felelős embereket szokták pofán csapkodni, és nem azt, akinek a kezébe került, megtudta, meghallotta, elolvasta.

a tárgyi javak mintájára érdekes koncepció volna - nem tudom, létezik-e ilyesmi - az információs orgazdaság, amikor titkos adatokkal házal valaki. egyáltalán tudhatja-e, hogy az bizalmas? az nem elég, hogy rá van nyomtatva egy "confidential" vagy "top secret" vízjel. azt egyrészt bármire rá lehet tenni, másrészt az adatkezelési részleteket abból sem lehet megismerni.

ha veszek egy lopott autót, amiről fingom sincs, hogy csórták, és tovább akarom adni, akkor engem lecsuknak?
(és itt a wikileakszel történő párhuzam, nem álnaivság, hanem más esetekre gondolok a jövőben, ami nem egyértelmű.)

de úgy néz ki, igen.

kalamáris (törölt) 2010.12.13. 14:09:59

Igen, azért is jelenik meg a mai napig a népszabi a népszava és hasonló igényes és az újságírói etikára sokat adó médiumok tele a hivatásos (és jelenleg szerencsére állás nélküli) rettegők rettegéseivel. Kicsit ellentmond ez a sajtószabadságot siratóknak. Tényleg szörnyű lett ez az ország, ugye, fél éve már a bkv-t/filmalapot/nyugdíjpénztárat sem lehet szétlopni, mint a nem is olyan régi szép időkben...

gigabursch 2010.12.13. 14:18:38

@Lacdelo:
Te elolvastad tk. a Jobbik programját. Csak kérdem. Jelen körülmények között helyes döntést hozni nem könnyű, de tájékozódni illik.

Amúgy ez az univerzális rettegés, hogyha ez kerül hatalomra, akkor jön 23 millió román, ha az akkor menekül a tőke, ha meg amaz akkor reszkessen mindenki szerintem dögunalmas, céltalan és semmire sem használható.

Ha szerinted rossz ember az aki a jobbikra szavaz, akkor miért rossz az, ha meg szerintük valaki nem veszi észre - az ő szavuk szerint - a cigánybűnözést, vagy miért jó ha asszisztál hozzá.
Remélem érted amire ki akarok lyukadni.
Ugyanis az, amit fentebb írtál - kirekesztés. Márpedig az LMP nyíltan küzd a kirekesztés minden formája ellen. S bár nem vagyok LMP szavazó (igen jól sejted), de el kell ismerni: Amit pl. a temeríni-fiúk ügyében tettek legutóbb példa nélküli, és kívánom sikerüket, és a temerini-fiúk kegyelmét.

A fentiek alapján lehet, hogy bennük találnád meg az ország felemelkedéséhez a legjobb partnert.
Ugyanis jelenleg ha valaki a kis pártokkal szimpatizál, gyakorlatilag ez a két választási lehetősége marad feltéve, ha tényleg mást szeretne látni, mint az elmúlt húsz év szarlapátolása.
Gondolom én. De lehet, hogy tévedek.
Egyébként egy kicsit olyan ez mint a magyar és a tót viszonya, itt a Kárpátokon belül.
Több köti össze őket, mint amennyi elválasztja. Sokkal-sokkal több. Tudok róla, elég sok személyes élményem van ezügyben.

Szerintem...
:-)

tavalyihó 2010.12.13. 14:20:35

hát, volna még ötletem, mihez kellene hozzányúlni még.
aztán, ha az is megvolt, ott van még a papírzsepi is!

gagauzz kalauzz 2010.12.13. 14:21:48

Ha gumicsizmában menne be a Parlamentbe Kövér, az legalább adekvát volna:-)

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2010.12.13. 14:35:26

@Spikk: ugy kuldte el..
ami ki lett szivarogtatva, hogy mit mndott pl adott politikus az _utan_, hogy elkuldte az illetot a diplomacia szabalyai szerint:-)

Goompah 2010.12.13. 14:41:11

@Lasombra: Nem kétlem, hogy szükség van bizonyos infók titokban tartására. Másfelől bizonyos vagyok abban, hogy a hatalom a saját disznóságait is igyekszik titkosítani - valaki említette az x évtizedre titkosított olajaktákat, de kurva sok példát lehetne még hozni. Maga az index vagy a TASZ is jópár alkalommal küzdött a jogtalan titkosítás vagy titkolózás ellen.

Akkor pedig ugyan ki döntheti el, mely titkok titokban tartása jogos és melyek fedeznek visszaéléseket? Ezt csak a közvéleménynek van joga eldönteni, mivel a hatalom birtokosai eleve korrumpálódnak.

Lehet, hogy a fennálló törvények szerint bűncselekmény egyes titkok kiszivárogtatása vagy közzététele. De gondoljunk csak bele: a mindenkori törvények szerint minden forradalom is törvénytelen - mégis hol lenne a világ forradalmak nélkül?

engem gyíkká változtatott 2010.12.13. 15:06:15

szóval nem az a baj, ha valaki bunkó, hanem az, ha ez kiderül.
aki meg kiteregeti az igazságot, a valóságot, az meg terrorista a posztoló szerint.

kövérlaca szerint is, és ő még be is tiltaná, ami rossz, tiltani viszont suttyóság, tehát a kövérlaca egy suttyó.

szerencsére a posztoló nem suttyó, mert ő nem tiltaná be azt, ami olyan rossz, tehát az igazság kiderülését.

na de várjunk csak...
most a posztoló megszellőztette, hogy a kövérlaca egy suttyó.
ez bizony számos komoly kérdést vet fel.

Spikk 2010.12.13. 15:19:20

@az igazi Sipi: Ez azért olyan dolog, hogy ha valakinek a f@***t szopom, akkor nem küldöm el a pi***ba a háta mögött. Ha meg szemben elküldtem szépen, akkor sem, mert akkor nincs rá szükség. Azért, hogy nagy vagány májer legyek a saját kis szemétdombomon? Annyit nem ér az a kockázat, hogy az infó kijuthat... A politikus tudjon hallgatni is, a másikról alkotott véleménye senkit nem érdekel.
Mondjuk részemről meg sem ez, sem az nem szokásom, de ez van: van, akinek hajlékonyabb anyagból van a gerince, sokkal többre is vitte, mint én, de fordított helyzetben én nem lennék büszke. :D

peetmaster · http://nemdohanyzom.blog.hu 2010.12.13. 15:24:38

ha az emberiség úgy gondolja, hogy hazudozni rossz (látszólag igen, hisz a hazugság bűn), és mégsem tud hazugság nélkül működni, (mint itt többek szerint), akkor az egész egy nagy rakás kognitív disszonancia, ami megérett a pusztulásra. Igen, egy őszinte háború jobb, mint a hazug béke.
Optimistábban nézve: egyvalamit felejt el mindenki: hogy a nyíltság a mai technikai szinten lehet kölcsönös. Nem az a baj, ha valaki rólad megtud dolgokat, hanem hogy te ezt nem tudod. Nem a tudás, hanem az aszimmetrikus tudás a hatalom. Az általános mindentudás (lehetősége) a hatalom egyenlő szétosztása, azaz megszüntetése. Ettől anarchista=uralomnélküli a net.

2010.12.13. 18:27:05

@Winston Smith: titkos dokumentumok mint pl az amerikaiak civilekre vadásznak röhécselve videó, ugye? Az olyanok miatt létezik a wikileaks... leszarom, hogy x aktakukac diplomata mit mondott y-ról...

Agyalap 2010.12.13. 21:41:30

@Goompah: Attól, hogy esetleg törvény születik az internet korlátozásáról, még ne mondjunk le róla.
Mint ahogy Kövér Lászlónak nincs fogalma arról, mit jelentene a korlátozás és ellenőrzés, azt sem tudja milyen nehéz lenne ezt véghezvinni.
Egyébként meg szerinted közeleg a "szép új világ"?

ki kicsoda 2010.12.14. 08:33:06

... csoda, amikor az egész világ hallhatja, a youtubra feltett illegális árnyék titkosszolgálatuk az UD ZRT-s Horváth József, a III/III-as operatív tiszt és barátai, valamint Kövér és Demeter Ervin törvénytelen megfigyelésekre adott megrendeléseinek hanganyagát, miközben a "független" magyar ügyészség koncepciós eljárást indít ennek kapcsán a hivatalos hatalom volt vezetői ellen, a bizonyítottan megtámadottak ellen. Ezért kell ezeket elhallgattatni, tessék csak meghallgatni, a volt III/III-as, operatív tiszt Horváth József, az első Orbán kormány idején az NBH polgári titkosszolgálatokat irányító műveleti igazgatóhelyettese, majd az UD ZRT "tulajdonosa", ma, munkájának elismeréséül, a nem véletlenül AVH-ra átnevezett NBH, katonai titkosszolgálatait irányító operatív vezetője és Kövér, valamint Demeter urak tanulságos és a törvényeket lábbal tipró beszélgetései:

www.youtube.com/watch?v=jpo-5b8BvxQ&feature=related
www.youtube.com/watch?v=lnXO2zvE9k4&feature=related
www.youtube.com/watch?v=UNcPvYsT3KA&feature=related
www.youtube.com/watch?v=MyFsc25DfN0&feature=related
www.youtube.com/watch?v=GOAUmIt4QJA&feature=related
www.youtube.com/watch?v=1ZHW190QQ8o&feature=related

Martian (törölt) 2010.12.14. 10:56:14

@ki kicsoda: Egyre inkább úgy tűnik, az eddig hatalomra került valamennyi pártról fokozatosan kiderül, hogy bolsevik mutációk...
süti beállítások módosítása