Ez az örkényi történet a morálisan megingott, beszari alattvalók által vezérelt társadalmunk kórisméje két percben. A jó hír: a kutya a hivatalos szervek áldozatos intézkedései ellenére megmenekült.

A helyszín Nyíregyháza kertvárosa, 2015, pár nappal Újév után. A vizes csatorna mellett láthatósági mellényt viselő férfi áll, a körzetgondnok – jelentsen bármit is ez a titulus. Aggódva telefonál. Mint kiderül, egy kutyára lelt a csatornában, szerencsétlen párában már alig van élet, lábai szabályosan belefagytak a tocsogóba.

Mit tesz erre a bátor férfiú? Természetesen felhívja a főnökét, s pontosan leírja neki a szörnyű helyzetet. A területi vezető nem is habozik, azonnal cselekszik, hiszen a kutya bajban van, márpedig a kutya az ember legjobb barátja és fordítva, felelősséggel tartozunk tehát feléje, és szorít az idő, repkednek a mínuszok, a szerencsétlenül járt állatnak már csak percei lehetnek hátra. A Főnök tehát fáradságot nem kímélve meghozza a vakmerő döntést: szemernyi félsz nélkül fölhívja az egyik helyi kereskedelmi rádiót, hogy aki tud, segítsen, mert bajban van egy kutya itt és itt.

A TV2 híradós stábja mindeközben életét kockáztatva áll az árokparton, és a tűzvonalból közvetíti az eseményeket. Ők sem haboznak, amikor hívja őket a kötelesség, közvetlen közelről forgatnak, még a kamera sem rebben a kezükben, olyan bátrak ők, az ember ereiben meghűl a vér, amikor látja, hogy – mint haditudósító a frontvonalban – egyenesen a dolgok sűrűjéből osztják meg a történéseket a publikummal: rendíthetetlenül videózzák a körzetgondnokot és a tőle pár méterre haldokló kutyát...

Aztán jön egy ember, aki a rádióban hallotta, hogy segítségre van szüksége egy kutyának, kipattan a kocsijából, odamegy a csatornához, belegázol a féllábszárig érő vízbe, kiemeli a félholt ebet, visszaül a kocsijába, és hazamegy átöltözni.

Ennyi.

Ebben a történetben tanulság nincsen, van viszont egy közalkalmazott, aki annyira félti az állását, hogy nem mer önállóan dönteni, pláne cselekedni, megbénítja a felelősség, ezért inkább fölhívja a főnökét, abból baj nem lehet, s amikor a dolgok örömteli véget érnek, akkor vígan nyilatkozik a tévének, hogy lám, milyen jól megoldottuk a katasztrófával fenyegető helyzetet. Aztán van még egy közalkalmazott, akinek annyi telt a kreativitásából, hogy nem a tűzoltókat hívta, akiket ilyenkor szokás, mert az pénzbe kerül az államnak és nem is korszerű megoldás, ehelyett inkább a nyilvánossághoz fordul, az amúgy is trendi, ráadásul ingyen van. Meg van egy tévés riporter is, talán egyedül, talán nem, végigforgatja az eseményeket, és a jelek szerint eszébe sem jut közbeavatkozni, miért is tenné, a híranyag mindenképpen ütős lesz, akár megdöglik a kutya, akár megússza végül. A felvételen nem látható, hogy vannak-é szemtanúk, de ez mindegy is, mert ha vannak, akkor pontosan ugyanúgy állnak tétlenül, mint a többi szereplő: akár hímtag a lakodalomban.

No és persze van egy arra járó autós, aki egyedüliként tesz is valamit azért a szerencsétlen állatért. A történetnek ő a hőse és a kutya, rajtuk kívül mindenki elballaghat oda, ahonnan jött, és visszadughatja a fejét a főnöke alfelébe.