A nap izéje

‎"A titán forradalmi út nem habos kakaós uzsonnázással tarkított sétakocsikázás! Hanem egy diadalmasan száguldó gyorsvonat, ahol a mozdony acélos dübörgése elnyomja esendő gyomrunk korgását!"

Utolsó kommentek

"nézd legott Komédiának, s múlattatni fog. "

2014.07.28. 14:27 Harpi

Megszállási emlékmű: a sólyomfog csapdája

Címkék: sólyom sas turul kerecsensólyom megszállási emlékmű birodalmi sas sólyomfog

Kéretik békén hagyni a Szabadság téri "megszállási emlékművet"! Elég a félremagyarázásból, nincsen azzal a világon semmi baj. Az üzenete világos, csak épp' szem kell hozzá, hogy lássuk: nem sas az, hanem turul. Hívjuk segítségül az állatrendszertan tudományát, hogy végre tisztába tegyük a dolgokat! 

08_LOW.jpg

Rengetegen szedték már ízekre a Szabadság téri "megszállási emlékművet", éles kritikákat fogalmaztak meg a művel szemben, minden létező szempontból boncolgatták már. Kiderült, hogy a felirata hemzseg a nyelvi hibáktól, kompozíciója rossz és didaktikus, ráadásul nem azt láttatja, amit a műleírás szerint üzen. És egészen bizonyosan mindnek igaza is van. Épp csak a lényeg sikkadt el. Nem azt ábrázolja, amiről a tanult műítészek beszélnek.

Hagyjuk most a vizuális kommunikációt! Helyezzük a vitatott művet az állatrendszertan egzakt górcsője alá!

A műleírás, valamennyi műmagyarázat és kritika szerint a szoborművészeti termék annak a pillanatnak állít emléket, amidőn a "német birodalmi sas" reá tör a Gábriel arkangyal által megjelenített magyar nemzetre. Ne firtassuk a képződmény teljes egészének összetett vizuális rendszerét, ehelyett ragadjuk ki a lényeget: a sast magát. Ami nem sas. És ezt a posztulátumot e helyütt állatrendszertani bizonyítékokkal támasztjuk alá.

A kulcsszó: sólyomfog.

Nézzük, miként fest egy parlagi sas, azaz imperial eagle (Aquila heliaca), a mindenkori német birodalom címermadarának csőre:

Clipboard01.jpg

Hasonlítsuk össze ezzel az emlékmű állítólagos sasának csőrformáját!

Megszallasi_Eagle_TV2_LOW_1.jpg

Vegyük észre, hogy a két csőr nem ugyanolyan, utóbbin ugyanis, a valódi "birodalmi sas" csőrével ellentétben, látható egy nem túl jelentős, mégis alapvető fontosságú különbség. Egészen pontosan egy kicsiny kiszögellés a felső csőrkáván, ami valójában egy nagyon is fontos rendszertani jegy. Úgy hívják: sólyomfog. Ez a fogacska a sólymok családjára (Falconidae) jellemző, a vágómadárfélékre – ahová a sasok tartoznak – (Accipitridae) azonban nem. A szobor tehát semmiképpen sem sast ábrázol, hanem egy sólymot, méghozzá a csőr szerkezetét figyelembe véve nyilvánvalóan nem mást, mint kerecsensólymot (Falco cherrug). Nézzük csak:

KMNP_Emese_749_large_LEFT_1.jpg

Mármost, a kerecsen a magyarok ősi szent madara: a turul. A német megszállás áldozatainak emlékére állított emlékművön tehát valójában nem más látható, mint az a pillanat, amidőn az ősmagyar turul rátör a sokat szenvedett magyar népre. 

De akkor miről vitatkozunk?

28 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://napizeje.blog.hu/api/trackback/id/tr796551641

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

wantaan 2014.07.28. 17:50:19

már pedig ez így igaz! A Turul támadt saját népére.

.Gordon Gekko. 2014.07.28. 19:13:36

Végül is úgyis azért épült hogy a libsik csörgessék a bohócsapkát, és szokják a helyzetet.

Akkor mégis bejött, szvsz.

turista a saját országában 2014.07.28. 19:25:43

@.Gordon Gekko.: Majd amikor rád robbantjuk, akkor legyen nagy a pofád, daruttollas, horthysta szarházi.

PubiX 2014.07.28. 19:32:06

Phííííí! A trollok de gyorsak! :))))))
Ennyire betalált a cucc, hogy azonnal elkezditek egymást überelni? :PPPPPPP

vezér01 2014.07.28. 19:45:05

@turista a saját országában: Szép példánya vagy a "liberális demokratáknak". A másság jó, az idegen szép ,de ha valaki más,mint ti,véleménye számotokra idegen,akkor az csakis darutollas horthysta,fasiszta,masiniszta,szarházi lehet.
Robbantással való fenyegetés meg bűncselekmény,
felhívom rád a TEK figyelmét. Remélem,ezt a lapot is figyelik,nemcsak a kurucinfot.

wantaan 2014.07.28. 19:52:11

@vezér01: Nem fenyegetés ....de ha valaki felrobbantaná Én biztosan nem sírnék miatta. Ilyen ocsmány nemzetgyalázó szobor még nem volt Magyarországon s ezért még örülnék is ha eltűnne. ....valaki elvontatná vagy ledöntené vagy bármi csak hogy ne gyalázza a nemzetet.
Na ...talán a Sztálin szobor volt hasonlóan ocsmány.

Netuddki. 2014.07.28. 19:55:59

@vezér01: "felhívom rád a TEK figyelmét. Remélem,ezt a lapot is figyelik"

Most akkor ismerősöd a TEK, vagy nem-e az ismerősöd? Döntsd már el balfasz fideszdroid!

MSZP Afrika Korps 2014.07.28. 19:57:06

@wantaan: És a szovjet megszállásos szobor ami a sassal szemben van?

Ti bolsik mindig felültök a 40 cionistának aki átbasz titeket napi szinten?

Netuddki. 2014.07.28. 19:59:40

@wantaan: Ennek a szobornak a valódi célja:
- A megépítésével egy csomó pénzt elloptak (jó mutyialista szokás szerint).
- Hónapokra lefoglalják a nemfideszeseket vele.

vezér01 2014.07.28. 19:59:56

@wantaan: Különösebben nekem se tetszik,feleslegesnek is tartom,de nem zavar.
A vaskefe,amit az ötvenedik évfordulóra kaptunk
balliberós kormányunktól,na az már zavar.Robbantását nem kívánom,de ha a megélhetési bűnöző kisebbségünk egy éjszaka elhordaná és egy MÉH telepen értékesítené,nem bánnám.Ők is,mi is jól járnánk.

Netuddki. 2014.07.28. 20:00:57

@MSZP Afrika Korps: Évente hányszor regisztráltok balfasz fizetett fideszes trollok?

"MSZP Afrika Korps 0 bejegyzést írt és 498 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban. 2014.03.20. óta tag."

vezér01 2014.07.28. 20:01:21

@IGAZI_kovi1970: Mondhatnám,hogy a jó kurva édesanyád,de hát én olyan csúnyán sose beszélek.

MSZP Afrika Korps 2014.07.28. 20:01:59

Aki nem kurucos Orbán kritikát nyomat az rendkívül egyszerüen mind bolsi, az utolsó szálig.

Ez itt egy bolsi fikablog. A bolsi pedig igen ordas eszme, a nézetrendszere nem vitaalap.

Rá kell b*szni az ajtót!

wantaan 2014.07.28. 20:04:52

@vezér01: A vaskefe az egy XX. sz-di művészeti alkotás .....de ez TurulosArkangyal giccsparádé simaagyúaknak. Hülyére vett magyarok emlékműve.
Azt hirdeti .hogy hülye vagy magyar baromira hülye.

No ez kell nekünk?

Kelly és a szexi dög 2014.07.28. 20:06:04

érdekes, hogy ez a sok tiltakozó évtizedeken keresztül milyen jól megfért a kommunisták által emelt szobrokkal...azokkal nem volt bajuk...

PubiX 2014.07.28. 21:10:54

@Kelly és a szexi dög: De, volt bajuk, bezonyám, azokkal is. Ha éltél volna abban az időben, akkor te is tudnád, mennyire volt! Csak hát te agyatlanul mindenkit komcsilibsiballervörösnek tartasz, aki aki egy héttel korábban született nálad... Nagyon primitív vagy! :)))
Ha nem hiszed el hogy az életed ajándék,
Nézd meg jobban hogy élnek anyádék... :)))

2014.07.28. 21:17:17

@Kelly és a szexi dög:

Ugyan te hány éves lehetsz bubi, hogy ennyire átlátod a helyzetet?

delejes 2014.07.28. 22:06:06

Rendszertanilag a "birodalmi sas" helyett a mikulast is abrazolhatta volna a "művész" :)
Kb ugyanannyira röhejes lenne.

tisztapista 2014.07.28. 22:24:21

Amikor megválasztották Köztársasági Elnöknek, akkor még nem tudták, hogy a sólyomfog legjobban tiltakozni Orbán ellen.

gigabursch 2014.07.29. 06:18:30

Akkor legyek római pápa, ha egy sólyomnak van olyan szárnyhelyzete, hogy az evezőtollai így állnak.

A keselyűket azért ilelt volna végignézni, főleg azért mert mindegyik "kopasznyakú".

Tessen mán ezen is elmerengeni!

Muad\\\'Dib 2014.07.29. 08:31:55

@wantaan:
"A vaskefe az egy XX. sz-di művészeti alkotás ..."
Jaa, hát, ha szerinted az, akkor minden rendben. Kicsit megijedtünk először, hogy bizonytalanságban kell élnünk, de aztán szerencsére hamar állást foglaltál a kérdésben, szóval nincsen gond.
OMFG!

Egyébként meg túl van pörögve ez az egész s*ar, pont ahogy Schiffer megmondta. Gumicsont , hadd parádézzanak pro és kontra a hülyék.

Amocsok 2014.07.29. 10:00:51

Falconidae-eeaaaúúúú?!
Hááát!? Nem lennék most szívesen a megrendelő helyében.

Szúrófény 2014.07.29. 11:16:15

@wantaan: Turul népét, egy másik, későbbi "honfoglalók" valódi,nem besenyők, oroszok által üldözöttek uralják manapság!

R.T. Flakfizer 2014.07.29. 12:53:57

óriási! :DDDDD nagy poén! :)))

wantaan 2014.07.29. 18:37:17

@Muad\\\'Dib: Schiffer egy pöcs aki Orbán kegyéért esedezik . Ő NEWTORGYÁNJOE! Rárepült a zöldekre ez a nagy találmánya de a politikai jelentősége csak annyi hogy a balekoknak van egy újabb megaszondó embere.
Szerintem Orbán vagy Kubatov találmány, olyan mint hajdan a Szűrös Mátyás féle újbaloldal
.... az a figura akire ?jellemessége? okán sohasem szavaznék.
Isten óvja Magyarországot a Schiffer féléktől!!!

papugaja 2014.07.29. 23:53:18

Elemeznéd e csüdjét is? Rendszertanilag.
süti beállítások módosítása