A nap izéje

‎"A titán forradalmi út nem habos kakaós uzsonnázással tarkított sétakocsikázás! Hanem egy diadalmasan száguldó gyorsvonat, ahol a mozdony acélos dübörgése elnyomja esendő gyomrunk korgását!"

Utolsó kommentek

"nézd legott Komédiának, s múlattatni fog. "

2011.09.23. 15:24 Harpi

Dumakormány újratöltve – Mit akar Orbán Viktor?

Címkék: fidesz kormány orbán viktor demján matolcsy

Az elmúlt néhány nap történéseinek és kormányzati bejelentéseinek ismeretében az ember eltöpreng azon, hogy vajon pártunk és kormányunk, s élén Szeretett Vezetőnk vajon összevissza beszél ökörségeket, kékeslila fogalma sincs arról, hogy mit is kellene csinálni, vagy simán hazudik.

A kép egy korábbi eseményen készült (Fotó: VOSZ)

Ha Magyarország nem lesz európai, de legalábbis regionális termelési központ, akkor az országnak nincs jövője a következő 15–20 évben. Ezt mondta a szájával Orbán Viktor, miután kedden egyeztetett a munkavállalói és a munkaadói oldal több képviselőjével. A megbeszélés témája, ahogy Orbán mondta, az ország átalakítása volt.

A miniszterelnök szerint a kormány olyan alapvető változtatásokat végez el, amelyeket eddig húsz év alatt senkinek sem sikerült. Megváltoztatják az adórendszert, a nyugdíjrendszert, a közoktatást, az egészségügyet és az igazságügyi rendszert is. Az idei ősz az új rendszert keretbe foglaló törvények megalkotásáról szól. Orbán szerint ez emberfeletti vállalkozás, „de ennél kevesebbet nem lehet, mert nincs több idő, a történelem nem ad több haladékot”. Szerinte ennek része az új munka törvénykönyvének megalkotása is, amelynek munkaközpontúnak kell lennie.

Ezt hallva, s az elmúlt néhány nap történéseinek és kormányzati bejelentéseinek ismeretében az ember eltöpreng azon, hogy vajon pártunk és kormányunk, s élén Szeretett Vezetőnk vajon összevissza beszél ökörségeket, kékeslila fogalma sincs arról, hogy mit is kellene csinálni valójában, vagy simán hazudik.

Nézzük csak.

Orbán szűk másfél évvel ezelőtt egyértelművé tette, hogy a Fidesz gazdaságpolitikájának alappillére az egykulcsos adórendszer. Nemrégiben ezt megerősítette, amikor kijelentette, hogy a 2012-es költségvetés az egykulcsos adóra épül, és azt kell elérni, hogy azt a nyavalyás 16 százalékot mindenki fizesse be. Mármost, amikor kedden Orbán Demjánnal és néhány szakszervezeti funkcival „tárgyalt”, már bizonyosság volt a Nemzetgazdasági Minisztérium által kreált „átmeneti hozzájárulás” bevezetése. Ez az új adónem a bruttó átlagkereset fölötti jövedelmeket plusz elvonással terheli. Ez, kérem szépen, egy második adókulcs, akárhogy is nézzük.

A kormány ezzel egy időben bejelentette, hogy a minimálbért 78 ezerről 92 ezerre emeli. E lépéssel egy csapásra több százezer haragost szerzett magának: a kis- és középvállalkozói szférát, amely nyakába így nem jelentéktelen terhet rak, a többi tetejére, ugyebár. Nyilván érzik, hogy ez így nem megy, ezért rögvest azt is bejelentették, hogy ezt majd kompenzálni fogják, nehogy belerokkanjon a kkv-szektor. Miből, könyörgöm? Miből? Vagy megint adtak a fekáliának egy méretes pofont…?

Nincs még vége.

A 27 százalékra emelendő általános forgalmi adóval kormányunk világrekordot állít fel. Ugyan valóban létezik ennél magasabb kulcs a világon, de az adókivetés eltérő módja miatt az átlag áfa sehol sem lesz olyan magas, mint nálunk. Ráadásul ezzel az emeléssel az EU irányelveit is semmibe vesszük, de ez már aztán igazán semmiség. A lényeg, hogy a szegényebb rétegek megsegítése érdekében az alapvető élelmiszerek adóját csökkenteni fogják – valaki kiszámolta, hogy így nyer-e egyáltalán a költségvetés?

Egymillió munkahely? Baromság. Éppen most készülnek seggbe rúgni ötezer közszolgát…

Devizahitelek kedvezményes árfolyamon történő előtörlesztése? Szemfényvesztés. Ez csak annak a szűk rétegnek kedvez, akik hirtelen le tudnak akasztani pár milliócskát…

Egészségügy átalakítása? Ha pénzed van, megúszod…

Nyugdíjrendszer racionalizálása? Ne tessék röhögtetni…

Közoktatás? Pokorni vagy Hoffmann Rózsa? Most éppen nehéz kitalálni, ki irányítja a hazai oktatáspolitikát…

Talán itt az ideje végre eldönteni, hogy mit akar a Fidesz–KDNP-kormány. Illetve pontosabb, ha azt kérdezzük: Mit akar Orbán Viktor? Mert az immár folyamatossá vált bénázások, csiki-csukik, riszálások egyre inkább azt az elméletet valószínűsítik, amely szerint Orbán nem a kormányzati sikereivel, hanem a jogrend átalakításával igyekszik megszilárdítani a hatalmát. Habár, ha a napokban elkezdett trend folytatódik, akkor inkább az az összeesküvés-elmélet tűnik igaznak, amely szerint Orbán nagyon gyorsan meg akar bukni, nehogy az ellenzék rendezni tudja a sorait egy előrehozott választásig…

(via CivisHir.hu)

147 komment · 6 trackback

A bejegyzés trackback címe:

https://napizeje.blog.hu/api/trackback/id/tr963251286

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Súúúhanterz: Demján már nem a termelésben látja a felemelkedés lehetőségét? 2011.10.05. 08:15:33

Demján Sándor az elmúlt évtizedben minden létező fórumon elmondta, hogy ő bizony a termelésben, a kétkezi fizikai munkában látja az ország felemelkedését. Szerinte nincs szükség művészekre, egyetemi oktatóra is csak módjával, így aztán tessék mindenkin...

Trackback: Orbán az igazságtalanság bajnoka lett 2011.09.24. 19:40:32

A cím bizonyítására álljon itt néhány idézet:1. Arra a kérdésre, hogy egykulcsos adórendszerben gondolkodnak-e, Orbán Viktor közölte: ha az adórendszer nem veszi figyelembe, hogy a megkeresett összegből hányan élnek, hány embert tartanak el, akkor az s...

Trackback: Pár apró eltérés 2011.09.23. 23:13:01

Még a legügyesebbek sem tudnák rámkenni, hogy elégedett lettem volna a Gyurcsány-éra kormányzati munkájával. Röviden összefoglalva: semmi sem történt, ha mégis, az hihetetlen alacsony színvonalon (l. egészségügyi reform). Körítésnek meg kaptunk szörnyű...

Trackback: Annál rosszabb a valóságnak 2011.09.23. 17:54:30

Megkönnyebbülhetünk. Matolcsy minisztériuma tegnap átminősítette a lezuhanni készülő szatelitet habcsókká. Így a becsapódás nyomán csak édes íz marad majd a szánkban.Az is kiderült, hogy a Naprendszerből nem tűnt el semmiféle bolygó, csupán lejárt az a...

Trackback: Nem szándékolt következmény = Elkövető nélküli hazaárulás 2011.09.23. 17:35:55

A közgazdaságtan fejlődött egy kicsit a kamatszedés tilalma és a templomi pénzváltók felrugdosása óta. Kár, hogy páran még mindig középkori módszerekkel próbálkoznak. A vezérünk jogász, nem közgazdász, ezt ő is megmondta. Innen ered az a reflex, ho...

Trackback: A tudatlanság: erő – Tandíj 2.0 2011.09.23. 17:19:49

2006: a Fidesz és KDNP a tandíj ellen tiltakozik A Fidesz felszólítja a kormányt, hogy gondolja át a tandíj bevezetésének részleteit és ha emelési szándéka lenne a tandíj összegével kapcsolatban, arról azonnal tegyen le. A KDNP levélben kéri az MSZP-s ...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

hegyilány 2011.09.23. 23:34:38

Nahát, nahát! Fantasztikus?! a fotó a poszton, és hát, micsoda egyetértés és jókedv.
Nem tudom,mi indokolhatja a felhőtlen jó kedvet, talán az ország gazdaságpolitikája????
:)

roxxtar 2011.09.23. 23:40:40

de utáááálom a zsiiiiidóóóóóókat

pirosfeherzoldezamagyarfold (törölt) 2011.09.23. 23:48:57

vajon hogyan tudna epiteni egy olyan ember aki ellenzekben a destrukcion es az ellensegeskedes szitasan kivul egyebet nem tudott mutatni. a fidesz egy fos, a szavazoi idiotak

Mike36 2011.09.23. 23:49:53

nem kell aggódni, a kkv szektor kompenzálása ugyanúgy szemfényvesztés ahogy a többi. semelyik cég nem fogja önként hurokba dugni a fejét, hogy utána apeh ellenőrzést kapjon

2011.09.24. 00:08:19

@TrueY: mi ez a humortalanság? Semmi jókedv? Hát nem látod a fényt az alagút végén? Ja, baszki, ez barlang!!!

2011.09.24. 00:11:00

@pirosfeherzoldezamagyarfold: "a fidesz egy fos, a szavazoi idiotak "

Tökéletes tagjai egy tökéletes pártnak!
Mind egyet akar!
Miért jut eszembe az a kis örökbecsű, hogyaszongya:

" Beszélgettem a Besenyő Pista bácsival,
És elmondta a véleményem..."

hoseman 2011.09.24. 00:19:14

na most fejezze be mindenki! hát nemzeti hozzáállás ez??!..szégyen! ezért tépte az arcát a schmitt pali?.. legalább az Ő útmutatását fogadjátok meg!

HerrBürgermeister 2011.09.24. 00:20:04

Orbán az Gyurcsány és Bajnai-kormány alatt folyamatosan az ellenkezőjét mondta, amit akkor csináltak. Még annak is, amikor a fűtés 25%-os áfáját levitték 18%-ra, pedig az mindenkinek jó volt.
Most jött volna rá arra, hogy a gazdaságpolitikához ész is nem? Most nem kell mindennek az ellenkezőjét mondani, hanem tudás is kell hozzá?

Sallalíz · http://globalicum.blog.hu/ 2011.09.24. 00:38:02

nem kellene szolni kulfoldre, hogy csodbe fog menni Magyarorszag a dilettans kormany miatt?

OrangeOrder · http://orangeorder.blog.hu 2011.09.24. 01:04:10

Itt Gyurcsány úr fog bukni, Viktor még jó sokáig nem. Lehet itt kelteni a hangulatot meg még éveken, évtizedeken át jajgatni, de a csendes többség (akire az MSZP annyira szeretett mindig hivatkozni) bizony továbbra is Fidesz-szavazó marad.

Ennyi, vagy csináljatok jobbat!

Sallalíz · http://globalicum.blog.hu/ 2011.09.24. 01:20:02

@OrangeOrder: bakker nem erted a lenyeget?
nem orditok csak hangosan mondom, hogy halld:

CSODBE FOG MENNI AZ ORSZAG, MERT FOGALMUK SINCS MIT KELLENE TENNIUK.

Van egy csalad, tobb hitelt vett fel, mint ammennyit a vissza tudott volna torleszteni(a politikai, gazdasagi, banki sarcolas miatt) persz ezt elore nem kozolte egyik reteg sem a csaladdal. ...
A csalad a felepitett vilaguk szelere kerult, elkezdtek kapkodni, rohantak erre, rohantak arra de a nagy rohanasban csak szukult a kor...
itt tart most a kormany is...ezert kpkodnak ossze vissza,aki ebbol nem szuri le hogy baromi nagy gond van es raadasul dillettansok meg melyebbre nyomjak, az vagy vak, vagy valami almdozo...

OrangeOrder · http://orangeorder.blog.hu 2011.09.24. 01:22:37

@Aliz jelentkezik Mosolyországbol: nem kell pánikolni, ahhoz képest, hogy a pénzvilág ahol teheti, üti Orbánékat, teljesen jól állunk. Lesz itt nagyobb gondjuk is.

Ha meg tudunk szabadulni a devizahitelektől, onnan már kezdődhet és működhet az unortodox gazdaságpolitika! Így még nem.

7tom 2011.09.24. 02:07:46

@OrangeOrder: Nem tudunk megszabadulni a devizahitelektől, ezért nem lehet leértékelni a forintot.

pereszke 2011.09.24. 04:28:30

@OrangeOrder: idióta, a teljes devizahitel állomány több mint 7000 milliárd forint, szerinted a maximumnak vett 300 milliárd végtörlesztés mennyit számít ehhez képest?
beveszed a fals dumákat, meg osztod az észt gondolkozás nélkül, ahogy az összes többi köcsög akik rászabadították másodszor is a debil törpét az országra, mintha az előző ciklusában nem tett volna elég kárt.
legalább ne legyél büszke, és húzd meg magad csöndben egy sarokban.

Dr.Bio74 2011.09.24. 04:38:49

Látom vektor úr azért még megtartott néhányat a hipnotizált fanatikusokból, akik csak az ő gondolatait képesek "újragondolni". Ha esetleg kissé megfacsart demokráciánk visszacsapna, hogy vektorka kiesne a hatalomból, sőt esetleg diliházban kötne ki, akkor a fanatikusokat örömmel és sok önkéntes programmal várja az iszlám dzsihad.

SzaGyu 2011.09.24. 05:37:01

Faragjatok koldusbotot és a tüntetéskor hozzátok magatokkal.

Ez lesz minden megoldás kulcsa.

M_R 2011.09.24. 06:05:12

Én csak arra vagyok qrva kíváncsi hogy jövőre hogy menti meg a forinthiteleseket? Mert az tuti hogy a forinthitel kamatai az egekbe szöknek... Majd ők esetleg végtörleszthetnek pengőben?

... 1 billió millpengős bankjegy eladó...

$pi$ 2011.09.24. 06:50:54

"A kormány ezzel egy időben bejelentette, hogy a minimálbért 78 ezerről 92 ezerre emeli. ... Miből, könyörgöm? Miből? Vagy megint adtak a fekáliának egy méretes pofont…?"

Mondjuk nem értem miért ez a sírás rívás. Megkerestem, itt[1] látható, hogy jól emlékszem. A minimálbért redszeresen alakítják a változásokhoz, gyakorlatilag évente növelik. Ráadásul mindenki tudja, hogy a fél lakosság minimálbérre van bejelentve, hogy aztán a fennmaradó részt kézbe kapja.

Szóval te akkor most a vállalkozások helyett sírsz-rísz vagy a munkavállalókat útálod?

www.kalkulator.hu/?fejezet=53&alfejezet=3&tartalom=0&cid=25387&area=375

Golopi 2011.09.24. 06:55:08

Orbán: "A disznóölés nem a disznótorral kezdődik" A többségnek itt disznótor nem igen lesz egyhamar.Jelenleg az disznóól bontása folyik nagy sebességgel.

igényes 2011.09.24. 06:56:20

Véletlenül elrontották a végtörlesztés törvényt
Módosítani kell a devizahitelek egyösszegű végtörlesztésével összefüggő adószabályozást, annak egy részét ugyanis az előterjesztő szándékával ellentétes tartalommal fogadta el az országgyűlés. Rogán Antal szerint "véletlenről" van szó

Milyen dilettáns ez a kormány? Ezért jár fizetés, ezért kirugás jár, nemhogy autó és 2 milliós fizetés.

$pi$ 2011.09.24. 07:00:09

@M_R: Miért szöknek a forintkamatok az egekbe? Komolyan kérdezem, honnan gondolod, hogy ez fog bekövetkezni?

Egy átlagos lakáskölcsönhöz hozzádobnak két, két és fél millió forintot, hogy az adóst megkönnyítse. Ez lehet jó ötlet és lehet rossz (pláne, hogy az állam a bankokkal fizetteti meg), de te azt mondod erre, hogy az adós rosszul jár, mert majd biztos megszívja a forint kamatával. Most te ennyire nem érted mi történik körülötted, vagy csak simán lendületből nyavajogsz mert pesszimista vagy mint állat?

$pi$ 2011.09.24. 07:10:59

@igényes: Jah, elcsesztek egy papírt, kijavították, a művészvilágot meg akkora sokk érte, hogy hetekig nem tudnak újra magukhoz térni.

Jobb is lenne, ha kirúgnák őket, mert az igazi politikus soha nem hibázik. Előrehozott választásokat, vissza a másik oldallal, ők soha nem qrtak el semmit. Oh, most veszem észre a Urban Dictionary-be az előző kormány nevével fémjelezve került bele az elkúrás[1], na most ahhoz képest azért... ;)

[1] www.urbandictionary.com/define.php?term=elk%C3%BArtuk

lariflari 2011.09.24. 07:28:13

Nem értem mire fel ez a sok idegeskedés?Van egy pont,ami felett minden újabb és újabb megszorítás már csak és kizárólag őket és a fajtájukat érinti.A többiek meg amúgy sem tudnak fizetni azt jóvan.Ennyi.Felőlem behozhatják a levegőadót is,kit érdekel,ha úgy sem fizetem ki?Első a kaja,majd utána adózunk ha van miből,ha nincs,akkor meg így járt a kormány!

lariflari 2011.09.24. 07:37:03

@$pi$: Nem értem az aggodalmakat,hiszen a minimálbéremelésre a multiknál máris megszületett a megoldás a 6 órás munkaidő + 1-2 kiegészített 4 órás nyugdíjas.Szóval nem kell miattuk agyvérzést kapni,megoldják hidd el.)

$pi$ 2011.09.24. 07:52:05

@lariflari: Ez a másik, a "majd úgyis az lessz, hogy" játszma. Ilyen alapon persze semmit nem lehet (és nem is kell) tennie senkinek, hiszen semminek nincs értelme, minden mindig elromlik valahol.

Ha megnézed az általam linkelt ábrát, akkor látod, hogy a minimálbért sokszor emelték már, arányában ennél jóval nagyobb emelés is volt, és akkor sem történt semmi egetverő nagy "kimenekülés".

Persze mindig vannak olyanok, akik ügyeskednek meg csalnak, de nyilvánvaló, hogy az "úgy is az lesz, hogy" játszmához való örökös visszatérés egy önsorsrontó stratégia, amiből ki kell törni és a "hogyan lehet megcsinálni, hogy működjön" irányába kell elmozdulni.

lariflari 2011.09.24. 07:57:08

@$pi$: Ha nagyon akarnák,akkor megoldanák hogy ne a népet kelljen nyúzni.Kezdhetnék rögtön az önkormányzatoknál és egy törvénnyel,hogy közterületet kizárólag önkormányzat hasznosíthat a saját javára.És akkor nem kft-k zsebébe folynának be a parkolópénzek,a piacokból befolyt pénzek illetve a reklámtáblákból befolyt pénzek satöbbi.

igazi Lencsés István (törölt) 2011.09.24. 08:18:26

Valahogy nem értem. Mi ez a zavar? Szombaton nem dolgozik a fideszes bérkommandó? Hol vannak a hívek?

lariflari 2011.09.24. 08:21:25

@igazi Lencsés István: Várják a műholdat és a csodát.

Kivlov 2011.09.24. 08:38:17

kiadást kéne csökkenteni. segélyesek, nyugik, rokik, közszféra. csakhát, akkor meg megy tüntetni a sok proli...

lariflari 2011.09.24. 08:48:25

@Kivlov: Látszik,hogy te sem vagy pénzügyes.Valóban csökkenteni kéne,a minisztériumok számát,az autóparkjukat,a fizetésüket és azonnal törölni a 16%-os adót+ kiszórni a népnek egy kis lovettát hogy felpörögjön a gazdaság,tudjanak költeni,mert ha nem tudnak költeni akkor úgy vissza fog esni a fogyasztás,hogy mindenki csődbe megy,nem lesz aki kitermelje a nyugdíjakat.Érzed az összefüggéseket?A szocik sem azáért dobálóztak a segélyekkel,mert annyira szerették a bodzaszedőket,hanem hogy pörögjön a gazdaság,mert ha egy gazdagnak marad mégtöbb a zsebébe,az maximum a Bahamákra megy el nyaralni belőle és nem itthon fog többet költeni.Jelenleg zsugorodunk,sok cégről tudok,akik összehúzták magukat kisebb üzemekbe,üzletekbe,mindenki csökkenti a kiadásait ahogy csak tudja és sok cég megindult az országból kifelé.Jelenleg itt tart a magyar gazdaság.

lariflari 2011.09.24. 08:50:53

Kisebb üzlet kisebb áfa és adóbevétel,kevesebb villanyszámla kevesebb áfa,kevesebb fogyasztás kevesebb áfa,csődbe ment cégek nulla áfa és bevétel,külföldre távozott cégek nulla bevétel.Hát ennyi.Ehhez nem kellmég közgázt sem végezni és nem kell matolcsinak sem lenni.

Kivlov 2011.09.24. 09:05:23

@lariflari:
tévedsz, épp az vagyok, azért mondom.
mi lesz 10-15-20- év múlva??? még több bodzaszedő, még több nyugi, még kevesebb eltartó? akkor hova dobálod a segélyt? és pláne...minek??? kútba dobott pénz.
nem a 16% adót kell eltörölni, hanem a segélyezés 90%-át, oldja meg mindenki ahogy akarja, ha megcsinálta az 5 gyerekét.

materia 2011.09.24. 09:28:41

"azt kell elérni, hogy azt a nyavalyás 16 százalékot mindenki fizesse be"

Hülye!!
Előbb Fizess Tisztességes Bért a Munkavállalóknak/Alvállalkozóknak aztán aztán kérheted a 16%-ot, de addig nem míg a fővállalkozók Bruttó 600Ft Fő/Óra fizetnek azoknak a zemberknek akiktől az adót várod!!!
Ja, hogy ez nem megy!! Mivel a cimborák zsebéből Nem egészséges dolog a pénzt kivenni?? Mert mi lenne a Nagy Álmodóval háttér nélkül?? Talán pár ezer ember helyett pár millió állna mögötte/de ez sem jó mert akkor mi lesz a családdal? nekik is kellene még egy pár tucat milliárd, hogy legyen mit a tejbe aprítani!!
Mire is esküdöztél ov.
A MINISZTERELNÖKI ESKÜ SZÖVEGE. Házszabály, 3. melléklet, 46/1994. (IX. 30.) „Én ................ esküszöm, hogy hazámhoz, a Magyar Köztársasághoz és annak NÉPÉHEZ hű leszek; az Alkotmányt és a jogszabályokat megtartom és megtartatom; a tudomásomra jutott titkot megőrzöm; miniszterelnöki feladataimat a Magyar Köztársaság fejlődésének előmozdítása és az Alkotmány érvényesülése érdekében lelkiismeretesen teljesítem. (Az eskütevő meggyőződése szerint) Isten engem úgy segéljen!”
És akkor az ominózus mondat " NE AZT FIGYELJÉK HOGY MIT MONDOK HANEM HOGY MIT CSINÁLOK"
Figyelünk viktor, figyelünk!

butus, a Magyar Köztársaság állampolgára 2011.09.24. 09:30:26

@Kivlov: Amennyiben valóban közgazdász vagy, akkor azt is illene tudnod, hogy aki most nyugdíjas, az nem a két szemének a színéért kapta a nyugdíját, hanem az általa befizetett járulékokból, a ledolgozott idő alapján. Arról pedig, hogy a befizetett járulékot elherdálták,legkevésbé egy nyugdíjas tehet.Érted, Te nagy közgazdász!

$pi$ 2011.09.24. 09:31:03

@lariflari: "Ha nagyon akarnák,akkor megoldanák hogy ne a népet kelljen nyúzni." A bankokat külön adóztatták, az áruházláncokat szintén, a bankok elvesztették a magánnyugdíjpénztárakon az üzletet, most a bankokkal kifizettetik a frankárfolyam növekedésének jó részét, felemelik a minimálbért, ez is rengeteg munkáltatónak jelent plusz kiadást. Szóval nehogy az a téves kép alakuljon ki benned, hogy csak téged szopatnak.

Másrészt viszont a kormányok a saját lakosságukat adóztatják. A nép nyúzása az egyedüli mód a bevételek növelésének.

"közterületet kizárólag önkormányzat hasznosíthat a saját javára": Okés, akkor nem magáncég mocska fogja végigbüntetni a pógárokat, hanem állami alkalmazott. Akkor viszont miért van magáncég alkalmazottja az egyetemen a portásfülkében, miért takarít külső cég embere a városházán, miért vesznek magáncégtől villanyt, szenet, papírt? Visszajutottunk a szocializmusig, ami ugye nem működött.

Amúgy viszont az egész parkolódíjas állatságot azonnal be kellene szüntetni. Miért kellene a haveromnak fizetni, ha megáll a házam előtt? Kié az utca, nem azoké, akik ott laknak?

Kivlov 2011.09.24. 09:32:38

@butus:
lóf*sz. a befizetett léje alapján lehetne vagy 30-40 az átlagnyugdíj. arról nem beszélve hogy van X 100ezer korhatár alatti.
Annyit kéne kapniuk, amennyire van fedezet: ez a felosztó-kirovó rendszer...

$pi$ 2011.09.24. 09:33:18

@lariflari: "A szocik sem azáért dobálóztak a segélyekkel,mert annyira szerették a bodzaszedőket,hanem hogy pörögjön a gazdaság": Marhaság, ha elveszed a pénzt attól, aki képes azt megkeresni és odaadod annak, aki képtelen, az nem fogja "felpörgetni" a gazdaságot, csak annyit érsz el vele, hogy a potens versenyhátrányba kerül, az impotens meg örökre lemond arról, hogy értéket teremtsen.

Kivlov 2011.09.24. 09:33:29

@butus:
:D:D:D
féreg kommer-libber...

$pi$ 2011.09.24. 09:38:11

@butus: Jah, mint pl. a Biszku Béla, az is sok járulékot fizetett be és rengeteget dolgozott mi? A hetvenes-nyolcvanas években, amikor a nyugat kihasználta a jó éveket és beruházott meg fejlesztett, a magyar pógárok, akik ma a gondtalan nyugdíjaséveket kérik számon, nos ők bizony a töküket vakargatták meg hitelből építettek jólétet.

Úgyhogy talán hagyjuk a több százezer forintos nyugdíjakat a hanyatló nyugat ópiumának, ha szabadna kérnem.

butus, a Magyar Köztársaság állampolgára 2011.09.24. 09:40:03

@$pi$: Szerinted olyan sok Biszku Béla van ebben az országban? A nyugdíjasok többsége Biszku Béla igaz?

butus, a Magyar Köztársaság állampolgára 2011.09.24. 09:41:39

@$pi$: Nem tudom, egyébként kiről beszélsz, mert én 42 évet dolgoztam, és nem volt időm a tökömet vakargatni.

$pi$ 2011.09.24. 09:42:49

@Kivlov: Pontosan. A segélyek megnyirbálását, közmunkaprogram kiszélesítését, az ilyen-olyan nyugdíjkedvezmények megszüntetését várom a kormánytól.

El tudom viselni, ha meg kell szorítani a nadrágszíjat, amitől azonban az agyam eldurran, az az, ha látom, hogy már megint csak nekem.

Nem kell csodálkozni, ha a pógár csal az adójával, amikor látja, hogy csak őt szopatják vele, a szomszédok mind fényesen muzsikálnak.

butus, a Magyar Köztársaság állampolgára 2011.09.24. 09:48:35

@$pi$: Kedves $pi$: Összeszámoltam. Én és a munkaadóm az elmúlt 20 évben 38 millió forintot fizettünk be, nyugdíjjárulék címen. Az azt előző 20 évről nem is beszélek. Ezek után szerinted a 100 ezres nyugdíj az sok?

$pi$ 2011.09.24. 09:49:10

@butus: Szerinted akik 200,000 forintos nyugdíjat kapnak azok mind megdolgoztak érte? Ezen adatok szerint [1] kábé 35 000 ember kap több mint 200 000 forint nyugdíjat. Ez havonta cirka 8 milliárd forintba kerül, ami évente 94 milliárd.

És lehet, hogy te 42 évet komolyan dolgoztál, de akkor nyilván arra is emlékszel, hogy azért nem ez volt az általános, nyilván tudod, hogy egy "keményen dolgozóra" vagy tíz léhűtő jutott. És mégegyszer: gondolom a nem a keményen dolgozók kaszálnak ma 250 000 forintos havi nyugdíjat...

[1] inforadio.hu/hir/belfold/hir-369213

butus, a Magyar Köztársaság állampolgára 2011.09.24. 09:55:34

@$pi$: Azt én sem vitatom, hogy 90 előtt igen sok léhűtő volt. No, de aki most kapja meg a nyugdíját, remélem arról nem gondolod, hogy az elmúlt 21 évben is a léhűtésért fizették? (főleg külföldi cégek)Én csak arra szeretném felhívni a figyelmet, hogy ebben sem lehet általánosítani. Biztos vannak olyanok, akik nem dolgoztak meg érte, de sok olyan is van, akik igen. Az előbbiekben említett általam és a munkáltatóm által befizetett járulék, ha most a bankba lenne, jelenleg is havi 221 ezer forint kamatot kapnék, s akkor még nem is beszéltem a kamatos kamatról!

Nyanyóka 2011.09.24. 09:58:33

A cikk szerzőjével (Hárpi) mindenben egyetértek, azonban a felsorolásból kimaradt a járulékok emelése: munkaadói és munkavállalói járulékok: 1,5 ill.1 %-os emelés!!!!!!!!!
Mit is mondott OV a kampányban: "...egyszeri nagyarányú adó-és járulék CSÖKKENTÉS"!!!!! Hát itt van, megkaptuk és bekaptuk! Pedig én is rájuk szavaztam! De minek!!!!

$pi$ 2011.09.24. 09:59:03

@butus: Te nagyon okos, te. Szerinted a 100 ezer forint az "több százezer forintos" nyugdíj?

AutosVilli 2011.09.24. 10:01:15

Csesszemegmeg nekem most esett le ,miért kapunk mi 30 db helikopátert az Amcsiktól, ez az ÁRA hogy nemmel szavazzunk a Palesztinok tagfelvételére.

$pi$ 2011.09.24. 10:08:03

@butus: Jah, kapnál kamatot, de akkor ki fizetné azt a négy embert, akit az állam a te pénzedből tart el? Vagy kilépsz a társadalomból abban bízva, hogy nem leszel beteg, nem fenyeget az árvíz és a tűzoltók segítségére sem lesz soha szükséged.

"No, de aki most kapja meg a nyugdíját, remélem arról nem gondolod, hogy az elmúlt 21 évben is a léhűtésért fizették? (főleg külföldi cégek)"

Nem, nem "főleg külföldi cégek", hanem főleg magyar cégek. Nézz körül a boltokba és tekintsd meg hogyan tengeneg-lengetek a középkorú eladónők, menj be az önkormányzathoz ügyet intézni, nézz körül az oktatási intézményekben.
Látni fogsz egy két léhűtőt azt garantálom. ;)

De persze én nem erről a korszakről beszéltem, hanem arról, ami előtte volt. Tudod, ami megalapozta azt, hogy most olyan jók vagyunk csúcstechnológiákban, ipari termelésben és a mezőgazdaságban is. :-(

butus, a Magyar Köztársaság állampolgára 2011.09.24. 10:09:01

@$pi$: egyszerűen érthetetlen amit írtál. Ki monda azt, hogy 100 ezer forint az "több százezer forintos" nyugdíj?
Mellékesen nagyon nem szeretem, ha a másikat gúnyolják, főleg ok nélkül!
Én ugyanis nem írtam le még a saját nyugdíjam összegét, amit az elmúlt évben állapítottak meg, s nem 89-ben, vagy előtte.

butus, a Magyar Köztársaság állampolgára 2011.09.24. 10:10:38

@$pi$: ..no egyet kár volt említened, a mezőgazdaságot. Az valóban jó volt, (aránylag) a többi a béka feneke alatt.

butus, a Magyar Köztársaság állampolgára 2011.09.24. 10:12:51

@$pi$: "Jah, kapnál kamatot, de akkor ki fizetné azt a négy embert"
Ehhez csak annyit, hogy a kamatos kamat valamivel több, mint a leírt kamat, és mellékesen még 20 évet azelőtt is dolgoztam, csak úgy megszokásból, aminek a járulékait nem is említettem.

igényes 2011.09.24. 10:12:54

@BlogMeister: Orbán tehetséges, feltalálta volna akár a gömbölyű labdát, de a mocskos angolok megelőzték.

Rob67 2011.09.24. 10:13:38

@OrangeOrder: Szolithatlak Szijjartonak barat?
Jol all magyarrorszag? Honnan van az infod? Nem neztel messzebre mint a Kossuth ter vege?
Tedd meg, persze nem szep latvany.

butus, a Magyar Köztársaság állampolgára 2011.09.24. 10:14:57

@$pi$: "Jah, kapnál kamatot, de akkor ki fizetné azt a négy embert"
Ehhez még annyit, hogy a nyugdíjjárulékot nem a 4 szekély eltartására fizettem. Arra talicskával toltam a 40-42 %-os SZJA-t

igazi Lencsés István (törölt) 2011.09.24. 10:19:30

@OrangeOrder: Már megint nem szedted be a gyógyszered? Téged küldtek egyedül?

Mert nem látok rajtad kívül hithű fideszeseket, amint hevesen védenék Szeretett Vezérük és Pártjuk szakmai hozzáértését. Mi lesz ha a hívők is rájönnek hogy istenük maga a Sátán? Marad kő kövön Budapesten?

igazi Lencsés István (törölt) 2011.09.24. 10:22:35

@butus: No igen, apám és anyám is igen magas vezetői állásból mentek nyugdíjba 89 előtt, úgy hogy nem voltak pártagok. Ezért meg is akadtak igazgatóhelyettesi szinten. És a nyugdíjuk 120 ezer fejenként csupán.

igazi Lencsés István (törölt) 2011.09.24. 10:25:00

@butus: Hát nem túl sok. Nagyon fogyatkoznak, ez jól látszik. Szerintem ha valami értelmes ember beáll 2014 előtt a csatasorba - pl Bajnai - Orbán nagyot fog bukni. Jó lenne ha ez akkora zakó lenne, hogy örökre eltűnne a magyar politikából ez a törpediktátor!

butus, a Magyar Köztársaság állampolgára 2011.09.24. 10:25:24

@igazi Lencsés István: nekem annyiból volt szerencsém, hogy még dolgoztam 21 évet 89 után. Amúgy, a helyzet ugyanaz, mint a szüleidnél volt!

butus, a Magyar Köztársaság állampolgára 2011.09.24. 10:57:18

@$pi$: ...de tudod mit? Szerintetek úgyis az egykulcsos 16 %-os SZJA az igazságos.
Én lemondok az általatok irígyelt nyugdíjamról, Ti pedig adjátok vissza a 16 % fölött befizetett SZJA-mat.

rókafogta 2011.09.24. 10:57:34

@Kivlov:" óf*sz. a befizetett léje alapján lehetne vagy 30-40 az átlagnyugdíj. arról nem beszélve hogy van X 100ezer korhatár alatti.
Annyit kéne kapniuk, amennyire van fedezet: ez a felosztó-kirovó rendszer... " Aztán hogyan számolod ki visszamenőleg 40 évre, mikor mondjuk 40 éve 5000Ft volt a fizetés? Kívánom neked , hogy amikor a közelébe érsz a tied meg 20 ezer legyen, meg persze küldjél a szüleidnek havi apanázst amiért kb. 20 éves korodig(ez egyéni) eltartottak, vagy talán te addig aktív befizető voltál? Nem vagyok még nyugdíjas de aki még egyszer megkérdőjelezi a nyugdíj jogosságát ( kivéve a jogtalan magas) annak üzenem , hogy lószerszám! 39 éve én is fizetem mások nyugdíját segélyét,akármennyit, és aki most megkérdőjelezi, hogy 6 év múlva mi jár nekem annak szintén az előző., és ez a legkevesebb amit küldök, a fizetők problémája ,hogy az állam állandón elkúrja. Ha "csak" folyamatosan akkora költségvetési hiány lett volna amit a nyugdíjkassza okozott évente akkor nem 22 ezer milliárdnál tartanánk. Miért nem beszélnek az emberek a többi hiányról?

szigor 2011.09.24. 11:21:57

Szüleim a háborúban voltak gyerekek, hogy aztán fiatal felnőttként az ország újjáépítése rájuk meg többi kortársukra szakadt. Ahhoz képest ami itt volt 45 után, sztem elég jól rakták. Azt a sok takonypócnak meg csípi a szemét hogy ezek a rohadék nyuggerek megint csak a pénzért sírnak. Sok balkáni dögöljön-meg-a-szomszéd-tehene típusú balkáni fattyú. Vmelyik barom, most lusta vok kikeresni meg ilyet oszt hogy nem járna több 30ezernél. Apád faszát kisfiam inflációról nem hallottál? Az a pénz az jár, dolgoztak 45 évet hogy kiérdemeljék.
Aztán vénségükre jön egy patás fasz hogy bevallja: "hát mi is elkúrtuk úgyhogy államcsőd, szal mostantól nincs nyugdíj". Na akkor lesz ez a bagázs lámpavas pozitív.
Orbi nagyon keménynek érzi magát, csak a Napoleon komplexusától nem veszi észre hogy jóféle diktatúrához kell fasza és lojális hadsereg, hasonló rendőrség, titkosszolgálat, ami magyarban nem áll rendelkezésre. Azt ha a nép ideges lesz akkor jön a Székházostrom 2.0

szigor 2011.09.24. 11:34:27

@igazi Lencsés István: hát ja, abban a töketlen szoci bandában ő volt az egyetlen aki jól csinálta a dolgát, csakhát az egyik utódpártot megreformálni ő is kevés volt, meg nem volt elég ideje hogy feltakarítsa Fletó mocskát.

$pi$ 2011.09.24. 12:00:10

@butus: Sokkallottam a több sázezer forintos nyugdíjakat, erre te azt írtad, hogy 38 millió befizetés után a 100 forint miért sok. Erre azt mondtam, hogy a 100 nem töb százezer forint. Érted?

Megpróbáltad úgy beállítani, mintha azt mondtam volna, hogy a 100 ezer forint túl sok és így próbáltad bizonyítani, hogy nincs igazam. Klasszikus módszer, sokan csinálják, de ezúttal nem jött be.

"Ehhez még annyit, hogy a nyugdíjjárulékot nem a 4 szekély eltartására fizettem.": Hát pedig dehogynem. Sajnos.

butus, a Magyar Köztársaság állampolgára 2011.09.24. 12:16:27

@$pi$: Nem azzal próbálom bizonyítani, hogy nincs igazad, ott egyszerűen elírtam. Én mással bizonyítom, hogy egyszerűen irígyek vagytok az őseitekre. Nem hozom fel a 38 milliót újból. Én most azzal bizonyítom az igazságtalanságodat, hogy a nyugdíjat amiért megdolgoztam sokallod. Rendben lemondok az egészről, de akkor az általatok jónak tartott 16 %-os SZJA kulcs felett befizetett adómat kérem vissza, majd abból rendesen megélek. Vagy a mostani nyugdíjasoktól mindent el lehet venni? Ezután már csak az következne, hogy álljunk a Duna parta, szépen sorba, amíg belelőttök a Vízbe. Az államadósságot pedig azon kérjétek számon, aki csinálta.
Amennyiben a nyugdíjjárulékomat a 4 személy eltartására fizettem, akkor hová lett az említett többlet SZJA-m? Azt mire fizettem, ha Nektek már nem kell fizetni?

butus, a Magyar Köztársaság állampolgára 2011.09.24. 12:18:36

@$pi$: Mellékesen Kivlov szövege zavart bele, amikor arról írt, hogy az átlagnyugdíjnak 30-40 ezer forintnak kellene lennie!

butus, a Magyar Köztársaság állampolgára 2011.09.24. 12:22:27

@$pi$: Mellékesen nem próbáltam meg úgy beállítani, hogy szerinted is a 100 ezer túl sok. Nem szokásom ilyeneket tenni, még akkor sem, ha szerinted klasszikus módszer.

OrangeOrder · http://orangeorder.blog.hu 2011.09.24. 12:56:12

@pereszke: @Rob67: @igazi Lencsés István: ha ilyen kurva okosak vagytok helyes pártpreferenciával (vajon melyik lehet az?), akkor miért nem 2010 tavaszán voltatok ilyen aktívak a fülkékben?

Úgyhogy leszarom a nyomorotokat, ezt a négy évet mindenki kibírja, ha mi kibírtuk a NYOLC évet (igen, elmúlt nyolc év, nem hét, nem négy).

Tessék normális pártot alapítani, választást nyerni, rendesen kormányozni. Pofázni a monitor mögül könnyű, miért nem mentek ti politikusnak?

Még egy normális tüntetést se tudtok összehozni...

piros pipacs 2011.09.24. 13:29:16

@sexmachine: Jól beszélsz, én ott leszek a tüntetéseken, bár vidékről igen sokba fog kerülni felmenni Pestre.
De megteszem, hogy ezt az eszetlen diktátort elzavarjuk.

Kivlov 2011.09.24. 14:30:07

@rókafogta:
hiába hőbörögsz: sok az eszkimó, kevés a fóka. a nyugdíjad "lószerszámot" fog érni remélhetőleg, vagy alapból. vagy nem alapból, de akkor meg államcsőd lesz és azért. szóval szopóág lesz... :D

$pi$ 2011.09.24. 14:32:17

@butus: Nincs szerintetek. Nem vagyok Fideszes, nem szavaztam rájuk és nem értek egyet az egykulcsos adóval.

Tudom, hogy furcsának hangzik, de (1) attól, hogy nem szeretem az MSzP-t még nem vagyok Fidesz hívő és (2) attól, hogy szerintem a Fidesz is megérdemli az objektív, észérveken alapuló, korrekt elbírálást, még nem hiszem, hogy mindig igazuk van.

Nekem az a furcsa, hogy ez a hozzáállás mennyire kiment a divatból. :-(

"Mellékesen nem próbáltam meg úgy beállítani, hogy szerinted is a 100 ezer túl sok."

"Kedves $pi$: Összeszámoltam. Én és a munkaadóm az elmúlt 20 évben 38 millió forintot fizettünk be, nyugdíjjárulék címen. Az azt előző 20 évről nem is beszélek. Ezek után szerinted a 100 ezres nyugdíj az sok? "

Ez utóbbi hozzászólás implikálja, hogy én előzőleg azt álítottam, hogy 100 ezres nyigdíj sok, azért neked elő kellett hoznod a befizetéseidet, hogy megvédd a 100 ezres nyugdíjadat. Pedig én még csak nem is céloztam rá, hogy a 100 ezer sok, én azt mondtam, hogy "több százezer" az sok.

Az eredeti kijelentésemmel (több százezer) nem vitatkoztál, leszállítottad a határt 100 ezerre és annak a jogosságát próbáltad megvédeni. Ez az ún. árnyékbokszolás[1].

[1] hu.wikipedia.org/wiki/%C3%81rny%C3%A9kbokszol%C3%A1s

$pi$ 2011.09.24. 14:37:07

@butus: "Amennyiben a nyugdíjjárulékomat a 4 személy eltartására fizettem, akkor hová lett az említett többlet SZJA-m? Azt mire fizettem, ha Nektek már nem kell fizetni? "

Hát sajnos az meg elmegy másik négy emberre.

Persze a számok lehet, hogy egy kicsit mások, de én pl. korrektül érzem a tucat/féltucat nyakamon ülő súlyát. No, ez ellen kellene már valamelyik kormánynak tenni, de valahogy egy sem akarja felvállani... pedig addig, amíg ezen nem változtatnak, addig bizony hiába minden.

Bryan élete 2011.09.24. 16:01:04

Hú, én alig várom,hogy megbukjon, aztán nyerjen 51 %-kal és max. fél évig vergődjön a saját trutyijában, amig teljesen el nem borul az agya./Már nincs messze/
Csak közben mi is belehalunk.

butus, a Magyar Köztársaság állampolgára 2011.09.24. 16:06:39

@$pi$: Csak tudod, az a baj, hogy a változtatás nem is olyan egyszerű. Könnyű kimondanunk, hogy STOP a cigányok segélyezésének. Igen ám, de amennyiben 10-100 szorosára növekszik a bűncselekmények száma, lehetséges, hogy pont mi járunk rosszul. Szóval meggondoltan, s főleg átgondoltan kellene cselekedni minden kormánynak, előre látva, kiszámolva a következményeket.
A 100, vagy több százeezrnél, már leírtam, hogy tévesen írtam Neked, az valójában KIVLOV 40-60 ezer forintos nyugdíjára íródott volna.
Én sem vagyok híve egyik pártnak sem, sőt én azt az elvet vallom, hogy nálunk még nem volt rendszerváltás.
Erre van egy általam sokra tartott történész rövid dolgozata. Ha nem ismered, javaslom olvasd el, ne sajnáld azt a pár percet. Bár a végkövetkeztetésével, vagy javaslatával nem értek egyet, mert ezt már vér nélkül szerintem nem lehet megoldani.
www.kibulizottorszag.net/tartalom.html

butus, a Magyar Köztársaság állampolgára 2011.09.24. 16:18:52

@$pi$: A "szerintetek" alatt nem pártszimpátiát értettem. Arra gondoltam, hogy Te is, mint a többi fiatal, aki most jól jár vele isteníti az egykulcsos adót.

TrueY · http://qltura.blog.hu 2011.09.24. 22:22:34

@ivrilider: Nem pofátlanok! Meg kell érteni, h a haveri körben ezek az emberek vannak benne. Szakember már nem fért bele.

TrueY · http://qltura.blog.hu 2011.09.24. 22:30:45

@Könnyen elkaptuk, uram!: Az a baj, hogy nem látom a fényt. Ovi szemében sem. Matolcsyéban meg pláne nem.

rókafogta 2011.09.25. 08:34:55

@Kivlov: Majd kilőnek egykét eszkimót a fóka helyett! Főleg a vezér eszkimók közül és a probléma megoldva!Egyébként komolyra fordítva a szót ha a mi korosztályunkat megszopatják abból kurva nagy gáz lesz, és nem az eszkimók lesznek kilőve,egy percig is kár azt hinni ,hogy a mai 50 esek hagyják magukat tovább szívatni, nem államcsőd lesz hanem valami egész más.Rosszabb.

2011.09.25. 21:32:07

@TrueY: Pedig ott van az!
Üveges tekinteten törik meg a lámpafény.

2011.09.25. 21:38:20

@OrangeOrder:" Még egy normális tüntetést se tudtok összehozni... "

Hú vazze, az milyen? Fel kell gyújtani néhány épületet?
Vagy fizetni kell érte?
Mitől "normális"?

2011.09.25. 21:41:01

@TrueY:" Meg kell érteni, h a haveri körben ezek az emberek vannak benne. Szakember már nem fért bele. "

Milyen igaz! Persze, ha azt nézem, hogy jogászok...(mármint a haveri kör)

Egy jogásztól meg nem várhatod, hogy megegyezzen! Hiszen arra szocializálják, hogy az adott elvet képviselje, akár elvtelenül is! Majd a bíró dönt!

2011.09.25. 21:41:46

@OrangeOrder: Büdös a narancs, ha rohad.

TrueY · http://qltura.blog.hu 2011.09.26. 09:31:29

@Könnyen elkaptuk, uram!: "Milyen igaz! Persze, ha azt nézem, hogy jogászok...(mármint a haveri kör)"

Bakker, ha még jogászok volnának! De Ovi mennyit dolgozott a szakmájában? 0 évet! Mit várunk egy olyan embertől, akai soha nem dolgozott egy munkaközösségben?

"Egy jogásztól meg nem várhatod, hogy megegyezzen! Hiszen arra szocializálják, hogy az adott elvet képviselje, akár elvtelenül is! Majd a bíró dönt!"

Nem. Van vádalku, egyebek. Ovi nem képes alkura, mert soha nem kellett alkukat kötnie.

2011.09.26. 11:33:22

@TrueY: "Ovi nem képes alkura, mert soha nem kellett alkukat kötnie. "

Eddig.

TrueY · http://qltura.blog.hu 2011.09.26. 14:13:39

@Könnyen elkaptuk, uram!: Egyetlen alkut is kötött? Leült valakivel megbeszélni, hogy esetleg ő hogyan képzeli el a jövőt? Nem. Semmit sem csináltak, amihez tárgyalni kellene bárkivel is. Csapd-le-csacsival lemérkőzik, hogy mi legyen, azután majd korrigálják 3*-4*.

2011.09.27. 08:38:26

@TrueY: Hát igen. Igazad van.
Egy éve azon bosszankodtam, hogy miért nem csinálnak végre valamit, kifutunk az időből. Most azon, hogy miért csinálnak bármit is, amihez nyúlnak, minden szétesik.
Ahová lépek ott fű nem terem?

2011.09.27. 08:40:56

@butus:" Te is, mint a többi fiatal, aki most jól jár vele isteníti az egykulcsos adót. "

Már látszik, hogy senki nem jár jól. A hiányzó pénzt máshonnan kell előteremteni. Majd lesz indok, a bankbetétek megadóztatására, luxusadóra, ingatlanadóra...

2011.09.27. 08:43:13

@TrueY: "Egyetlen alkut is kötött? "

Azokat korábban kötötte. Most azt kell megfizetni. Az elmúttnyócév kampányait valakinek pénzelni kellett. Az elbukott két választás után valakik várják a befeccölt pénz kamatos visszafizetését.

TrueY · http://qltura.blog.hu 2011.09.27. 10:41:07

@Könnyen elkaptuk, uram!: Szerintem ezek nem alkuk voltak, inkább biankó csekkek. Hogy ezeket mennyire tudják beváltani, az egy másik kérdés.

TrueY · http://qltura.blog.hu 2011.09.27. 10:42:50

@Könnyen elkaptuk, uram!: Bár most, hogy mondod... Pl. Új Péter is lelépett az index-ből tulajdonosi nyomásra. Nem stimmolt a "konzervatív"-nak nevezett tulajdonosi körrel.

TrueY · http://qltura.blog.hu 2011.09.27. 10:43:58

@Könnyen elkaptuk, uram!: Az a baj, hogy nem értenek hozzá és kísérleteznek. A nyulak pedig mi vagyunk.

pereszke 2011.09.28. 18:21:02

@OrangeOrder: a nicked alapján nem hiszem, hogy észérvekkel érdemes lenne próbálkoznom.
Nyomorod neked van, meg a kétharmad többi részének, mert annyira hülyék vagytok, hogy észre sem veszitek.
Arra meg legyél külön büszke, hogy a debil diktátorotoknak sikerült odáig juttatnia az országot, hogy egy TV székház felgyújtást tekintetek normális tüntetésnek.

brunn 2011.09.30. 18:56:27

Piktor-viktorunk még alig egy hónapja azt harsogta a királyi rádióban, hogy az EU átlag fölött nő a gazdaságunk. A Heti világgazdaság (eléggé mérvadó lap) egyik cikkében 0 %-os növekedést lát jelenleg (a III. negyedévben).

A fenti ellentmondás nyilvánvaló. És nyilvánvaló, hogy népvezérünk eszelősen kitart amellett, amire azt mondják, hogy felébred belőle, mert a keze a bilibe lóg. Vagy: nem ért hozzá egyáltalán és a hülye stábja rossz adatokkal traktálta tele a fejét. Vagy: egyszerűen önhülyének tettette magát, hogy minket hülyítsen. Vagy: nyilvánvalóan nem mondott igazat. (Használati utasítást nem tudok adni a helyes válasz megtalálására)

Az egész gazdasági ámokfutás (és harc, sőt háború) sajnos minket érint. Szomorú és tragikus, hogy egy (két-három-néhány) ember több millió ember életét, sorsát tudja meghatározni.

És milyen nehéz lesz a szart (miután folyik a -hatalmi- bebetonozása is) majd kitakarítani utánuk.
süti beállítások módosítása